Lelkiség

Az Emmausz közösség lelkisége a hagyományos evangéliumi alapra épül: Jézus Krisztusra, aki életünk középpontja, és akit szolgálni akarunk a Szentlélek által kapott karizmákkal. Ehhez szükségesek a Szentlélek gyümölcsei és az erények: szeretet, megbocsátás, segítőkészség, tisztaság, bizalom, öröm Istenben, imádság, tisztelet, béke, alázat, engedelmesség, szerénység, stb… Ezek mellett hozzátartozik az a szemlélet, ami az emmauszi tanítványok történetéből fakad.

1./ Találkozás Jézussal. A tanítványok Jézus kereszthalálát követő vasárnap délután elindultak Emmausz felé. Szomorúak voltak és elkeseredettek. Úgy érezték, minden reményük elveszett. Jézus hozzájuk csatlakozott, de nem ismerték fel (Lk 24,13-35). Jézus érdeklődött szomorúságuk oka felől. Ők elmondták, hogy Jézus meghalt a kereszten és vége lett minden reményüknek. Jézus elmondta, hogy a kereszthalál az Atya terve szerint volt. A próféták ezt előre megjövendölték.
Ebből a történetből fakad, hogy Jézus életünk társa akar lenni. Itt van velünk, minden eseményt, amitől elszomorodunk, lát. Szeretne segíteni nekünk. Tőlünk is megkérdezi: mi bánt? Mitől vagy szomorú? Ha válaszolunk neki, és elmondjuk életünk fájdalmait, akkor békét ad.

2./ Szentírás: A Biblia Isten személyes üzenete hozzánk. Ahogy a tanítványok szívéből eltűnt a bánat a prófétálás szavának hallatán, úgy ma is megvan Isten Igéjének ez az ereje. Csak engedni kell, hogy a Szentlélek által belénk hatoljon Isten szava. A hittel olvasott Ige képes új életre vezetni mindenkit.

3./ Szentmise: Jézust az emmauszi fogadóban a „kenyértörésről” ismerték fel a tanítványok. Az apostoli időkben a szentmisét kenyértörésnek nevezték. A szentmise megjeleníti előttünk Jézus kereszten hozott áldozatát (vérontás nélkül). Minden szentmisében Isten szeretete nyilvánul meg, amely gyógyító és szabadító erővel hat ránk. Aki élő hittel kapcsolódik a szentmise eseményeibe és szövegeibe, az mindig megtapasztalhatja ezt a gyógyító és szabadító erőt.

Közösségünk nevét és lelkiségének irányvonalait a Lukács evangélium 24. fejezetéből vettük, amely arról szól, hogy a feltámadt Jézus hogyan találkozott tanítványaival az emmauszi úton. (Lk 24,13-43)

1. „Emmausz nevű faluba mentek” (13)…
Életünk vándorút Isten Országa felé. Ezt az utat nem egyedül, hanem másokkal való testvéri közösségben akarjuk megtenni, a Szentlélek vezetésével.

2. „Közben beszélgettek” (14)… A testvéri szeretet szellemében megosztjuk egymással gondjainkat, szomorúságainkat és örömeinket is. Felelősséget érzünk testvérünk életének alakulásáért. Segítjük egymást jó tanácsokkal, bátorítással, imával, ha szükséges, anyagiakkal.

3. „Jézus közeledett” (15)…
Hisszük, hogy Jézus mindig, mindenkihez közeledni akar, aki vágyódik utána. Velünk van. Közösségi találkozóinkat és munkánkat átjárja az Ő jelenléte és a vele való váratlan találkozásba vetett hit. Az egész emberi életet úgy akarjuk tekinteni, mint állandó közeledést Jézus felé. Ugyanakkor hittel várjuk Jézus második eljövetelét.

4. „Miről társalogtok?” (17)…
Jézus megszólít és érdeklődik irántunk. Ő bárhol, bármikor, bárki által megszólíthat minket. Ezért fontosnak tartjuk a Biblia naponkénti olvasását, imádságban megnyitjuk előtte szívünket, engedjük, hogy megszólítson bennünket.

5. „Ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak” (26)…
Hisszük, hogy Isten jót hoz elő minden szenvedésből és megpróbáltatásból. Nem akarjuk elkerülni a keresztet. A szenvedés által alkalmassá tesz az Úr az alázatra és a mélyebb szeretetre. Szenvedéseinket Jézus szenvedéséhez kapcsolva felajánlhatjuk mások megtéréséért és üdvösségéért.

6. „Valamennyi prófétánál megmagyarázta, …ami róla szól.” (27)…
Fontosnak tartjuk közösségünkben a prófétai üzenet megismerését. Nemcsak a Biblia prófétáin keresztül, hanem a Szentlélek által ajándékozott (jelenkori) prófétai karizma által is megfontoljuk az Úr vezetését, szívünkbe fogadjuk bátorítását és vigasztalását. (1Kor 14,3)

7. „Maradj velünk” (29)…
Jézus várja, hogy hívjuk Őt. Tiszteletben tartja szabadságunkat. Nem akarja ránk erőltetni magát, nem akar kényszeríteni. Meghívhatjuk Őt otthonunkba, munkahelyünkre, imaközösségünkbe. Az Ő jelenléte örömöt ad és békét.

8. „Mikor asztalhoz ültek” (30)…
Ez az ige a vendéglátás fontosságára, javaink megosztására hívja fel figyelmünket. Vállaljuk szívesen a másokkal való asztali együttlétet is. Legyünk vendégszeretők.

9. „Kezébe vette a kenyeret” (30)…
Ez az igevers eszünkbe juttatja az eucharisztikus jelenlétet, mint az élet és szeretet forrását. Szívesen veszünk részt a szentmisén, magunkhoz vesszük Jézust az eucharisztiában, nem csak vasárnap, hanem ha tehetjük, hétköznap is. Szentséglátogatást és szentségimádást is végzünk, hogy minél jobban azonosulni tudjunk Jézus áldozati életével és a szeretetben való elkötelezettségével.

10. „Megnyílt a szemük és felismerték” (30)…
A Szentlélek által ismerhetjük fel, hogy Jézus mit mond nekünk az ige által, hogy Ő közeledik hozzánk testvéreinkben, és hogy Ő tanít minket az Egyházon keresztül. A Szentlélek által ismerhetjük fel Jézus eucharisztikus jelenlétének gazdagságát. Ezért fontosnak tartjuk, hogy újra és újra felébresszük szívünkben a Szentlélek tiszteletét és kérjük segítségét.

11. „Lángolt a szívünk” (32)…
A Jézussal való beszélgetés (imádság) lángra gyújtja a szívet. Isten természetéből adódik, hogy jelenléte örömöt vált ki az emberben, hiszen Ő maga a végtelen öröm és a végtelen szeretet. Ha engedjük, hogy szívünkben lakjon, megváltozunk.. A Szentlélek tüze átjár bennünket. Eltűnik a reménytelenség, a szomorúság és új élet születik bennünk. Úgy érezzük, hogy az új élet örömét közölni kell másokkal. Így leszünk tanúságtevő keresztények.

12. „Abban az órában… visszatértek Jeruzsálembe” (33)…
Nagyon fontosnak tartjuk az evangelizációt. Ez sokszor megkívánja, hogy félretegyük elgondolásainkat és terveinket, és fáradságot nem kímélve vigyük el az Örömhírt azoknak, akik vágyakoznak rá.

13. „Az Úr valóban föltámadt” (34)…
A föltámadás hirdetése és a föltámadt Jézussal való egység közösségünk alapja. Ebben az új szemléletben akarjuk látni földi életünket és az örökkévalóságot. A bűn, a sátán, és a halál nem uralkodik többé fölöttünk. Jézus az egyetlen Úr, neki legyen dicsőség mindörökké!

14. „Egybegyűlve találták a tizenegyet” (33)…
Közösségi találkozóink az élő Jézussal való találkozás öröméből kell, hogy fakadjanak. Ezért tartjuk fontosnak a heti ima-összejövetelt, hogy megerősítsük egymást a hitben, tanúságot tegyünk Jézus csodáiról, amelyeket megtapasztaltunk az elmúlt napokban és ünnepeljük, hogy a  feltámadt Jézus közöttünk van.. Ezt az ünneplést kifejezzük dicsőítő imával és hálaadással.
15. „Jézus megjelent köztük és így szólt: békesség nektek!” (36)…
Jézus békéje felülmúlja a világ békéjét. Aki befogadja az Igét, akinek szívét átjárja a Szentlélek tüze, aki vállalja a közösséget testvéreivel, annak életében Jézus szeretete lett a középpont, és az megtapasztalja a mindennél többet érő belső békét.

16. „Tapintsátok meg és lássátok” (39)…
Jézus engedte, hogy az apostolok — megérintve föltámadt testét — megtapasztalják Őt! Hitünk nem elvont absztrakció, hanem élő, személyes kapcsolat a föltámadt, köztünk élő, bennünk és általunk működő Jézussal. A Szentlélek ajándéka, hogy megtapasztaljuk Jézus jelenlétét és működését. Ez azt is jelenti, hogy különféle szolgálatokat vállalunk, közreműködünk- közbenjáró imával - mások gyógyításában, és testi vagy lelki problémáinak megoldásában.

17. „Megjelent Simonnak (Péternek)” (35)…
Fontosnak tartotta az Úr, hogy hangsúlyozza az apostolok előtt Péter (Simon) vezető szerepét. Tiszteletben tartjuk a Szentatyának, püspökeinknek és lelkipásztorainknak az iránymutatását és tanítását. Hisszük, hogy rajtuk keresztül Jézus tanít és vezet bennünket.