Legújabb újság 

A Marana Tha újság 2017. május-júniusi
számának tartalmából

Katona István: A Szentlélek új szívet ad

Babits Mihály egyik versében (Zsoltár férfihangra) az emberi élet értékére mutat rá: „Nem annyi vagy, mit látsz magadból” – írja és felsorolja, hogy érted szépül a világmindenség, érted formálódik a történelem, érted születnek s halnak meg a csillagok, érted történik minden – a te bűnös lelkedért. – Lehetne folytatni: érted lett emberré a második isteni személy, érted jött el a Szentlélek… – Ezért ébredj fel a materializmus sötétségéből, és ismerd fel igazi valódat Isten szeretetének fényében. Egy arcot – az istenarcot – akar Ő kiformálni benned. Ezért adta neked ezerféle ajándékát. Az Isten arca – a te arcod! Addig nem leszel boldog, amíg ezt meg nem találod. Lehetnek millióid, körülutazhatod a világot, ha nincs benned az Ő arca, nem leszel boldog. Közömbös, sivár lesz a lelked évek múlva, halálos némaság vesz körül, ha nem alakul ki benned Isten arca! – De ha megtalálod, minden más lesz. Minden kivirágzik és megújul. Ezért jött el a Szentlélek Pünkösd napján, hogy ezt a nagy lehetőséget mindenkinek megadja, aki várja és akarja.

1. A Szentlélek az élet bölcsességét adja

Ha az életet útnak tekintjük, ahhoz ismerni kell a célt. Fel kell ismerni azokat a feladatokat, képességeket, eszközöket, amelyek a célhoz vezetnek. Ehhez kell az a fajta bölcsesség, amelyet nem a tankönyvekből, hanem az Istennek való engedelmességből lehet megtanulni. A Szentlélek azért jött, hogy vezessen. Vezetni csak akkor tud, ha figyelünk rá és elfogadjuk a vezetését. Minden értelmes ember megérti, hogy a legnagyobb érték az örök üdvösség. Jézus adott tanítást, elküldte a Szentlelket, hogy ezt a szent célt el tudjuk érni. Ugyanakkor az Úr ránk bízta a családunk, a barátaink üdvösségét is. Valakinek az örök sorsa függ attól, hogy te milyen vagy, hogy segíted-e, szereted-e, közelebb viszed-e a jó felé. Itt dől el, hogy van-e benned igazi bölcsesség. Itt dől el, hogy a hit fényében látod-e saját magadat és a körülötted élő embereket. Akinek bölcs szíve van, az nem téveszti el a célt; a sok lehetőség közül a legjobbat választja, ami leginkább megfelel Isten akaratának.

2. A Szentlélek kiformálja bennünk Jézus arcát

Szent Pál azt írja egyik levelében, hogy az istenarc, amit ki kell formálni, nem egy ritka jelenség, hanem minden keresztény előtt álló feladat (Róm 8,29). Az Atya „elrendelte”, hogy Fiának képmására formálódjunk. Ő nem úgy tervezte el az életünket, hogy csupán kevéssel legyünk jobbak, mint a pogányok, hanem egészen jók legyünk. Annyira jók, hogy hasonlók legyünk Fiához, Jézushoz. Hogyan megy ez végbe? A Szentlélek által! A Szentlélek remekművet akar kihozni az életünkből. Ez adja a mi igazi méltóságunkat. – Ha valakinek birtokában van egy híres festmény, mindenkinek büszkén mutogatja. Pedig a birtoklás csupán külső dolog – az ember ezáltal még nem lesz jobb. De ha belül – a lelkünkben – van egy remekmű, arra már igazán büszkék lehetünk. Ezt a szívünkben, lelkünkben lévő remekművet meg kell mutatnunk Istennek halálunk pillanatában. Milyen nagy öröm lesz akkor számunkra, amikor azt halljuk: „Jól van, te derék ember, a kicsiben hű voltál, sokat bízok rád” (Lk 19,17). De ha nem remekmű a szívünk, akkor mi lesz velünk? Jobb nem is gondolni rá, mert annyira szomorú lesz a sorsunk.

3. A Szentlélek kincset ad

Jézus azt mondta (Mt 13,44), hogy Isten Országa olyan, mint a szántóföldön elásott kincs, amit valaki megtalált és mindent odaadott érte. Hogyan lehet ezt megtalálni? A Szentlélek az, aki elvezet a kincshez és ugyancsak a Szentlélek segít abban, hogy készen állj mindent odaadni érte. Ez nem olyan, mint a földi kincs, amit kézbe lehet venni. Ez szellemi-lelki kincs, amit hatásaiban lehet észrevenni, ha már megtaláltad. Milyen hatásokról van szó? Ott lesz a szemed ragyogásában, amit mindenki felismer. Ott lesz a szíved tisztaságában, amit a világ megcsodál. Ott lesz szereteted örömében, amit látva elámulnak az emberek. – Ugye ezután már nem is kell feltenni a kérdést, hogy akarod-e ezt a kincset?! Hogyne akarnád azt, ami jó? Hogyne akarnád, ami széppé teszi az életed? Jöjj Szentlélek, vezess el engem ehhez a kincshez! Jöjj Szentlélek, formáld ki bennem Jézus arcát!

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

Gál Edit: Az Új Pünkösd kezdete

A KATOLIKUS KARIZMATIKUS MEGÚJULÁS 50 ÉVES

A mai napon ezt az 50 éves évfordulót ünnepeljük, melyet az 1967. február 17-19-ig tartó lelkigyakorlatos hétvégétől számítunk. Ekkor a Duquesne-i („Dükein” – a ford. megjegyzése) egyetem diákjainak egy csoportja megtapasztalta a Szentlélek erejét, és kiáradását, mint egy új Pünkösdöt.

Amikor valaki nagyon szereti a családját, szívesen olvas a család eredetéről anekdotákat, feljegyzéseket, minden fontos eseményről tudni akar (házasságkötések, gyerekszületések stb.), ami a családdal történt. Ugyanez az öröm tölthet el mindenkit, aki elolvassa Patti Gallagher: Az Új Pünkösd kezdete című könyvét. Magával ragadó megtudni, mi történt igazán, amikor a Szentlélek kinyilatkoztatta magát a Katolikus Egyházban. Ez az esemény – nyugodtan mondhatjuk – az egyháztörténet nagy pillanatainak egyike. Mostanra kb. 150 millió katolikus életét érintette meg világszerte.

Az 50 évvel ezelőtti eseményeknek volt néhány előzménye. A Duquesne-i Hétvégén 25-30 egyetemi hallgató vett részt az egyetemi lelkésszel és két teológiai professzorral. A két professzor már korábban elnyerte a Szentlélek-keresztséget, és imádkoztak a lelkigyakorlat részvevőiért, hogy ők is elnyerjék. Rajtuk kívül, még további két Cursillo-s vezető, Ralf Martin és barátja is imádkoztak, hogy a lelkigyakorlat minél mélyebben megérintse a részvevőket. Ebből is láthatjuk, milyen nagy jelentősége van a háttér imának.

A szervezők feladatul adták még a diákoknak két könyv elolvasását: David Wilkerson: Kereszt az aszfaltdzsungelben, és az Apostolok Cselekedeteinek 1-4. fejezetét. Tervezték, hogy az előadások előtt, minden alkalommal hívják a Szentlelket a „Veni Creator Spiritus” kezdetű keresztény himnusszal, valamint a lelkigyakorlat folyamán megújítják bérmálási fogadalmukat. Ezen kívül tervbe volt véve egy születésnapi parti.

Ilyen előzmények után a Szentlélek még aznap éjjel megkezdte hatalmas munkáját. Többen úgy érezték, hogy valami a kápolnába vonzza őket, és ott mind megtapasztalták a Szentlélek kiáradását. Amikor később tanúságot tettek, így kezdték: „Túl jó híreink vannak, semhogy magunknak megtartsuk. Egyszerre a keresztény életnek más síkján találtuk magunkat. A hitünk egyszerre élő lett, és a természetfölötti világ magától értetődőbb lett számunkra a természetesnél. Röviden: Jézus valóságos személy lett számunkra, egy igazi élő személy. Az imádság és a szentségek mindennapi kenyerünkké váltak, a Szentírás szeretete, az Egyház szeretete, a tanúságtétel utáni vágy az életünk részévé vált.”

A Lélekkeresztség élménye egyáltalán nem volt érzelmi élmény, de az életük megtelt nyugalommal, biztonsággal, örömmel és békével. A jelenlévő 30 személyből 20-25-en megkapták a Szentlelket, és visszatérve az egyetemre, imádkoztak társaikért, hogy ők is megkapják. Mertek egy új Pünkösdért imádkozni, abban hinni, azt elfogadni és hirdetni.

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

T. Éva: Dicsőítsétek meg Istent testetekben! (1Kor 6,20)

Minél jobban megismerjük az Urat, minél mélyebben szeretjük Őt, annál égetőbb a vágy, hogy megdicsőüljön az életünkben: tetteinkben, szavainkban, gondolatainkban, érzéseinkben.

Sokáig azt gondoltam, hogy erre a legjobb mód, ha szó szerint igyekszem megvalósítani az igét: Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek (1Kor 9,22). Igyekeztem minden körülöttem élő összes elvárásának megfelelni, de természetesen ez lehetetlen volt. Rájöttem, hogy nagyon kell figyelnem a Szentlélek vezetésére, hogy mikor mit kell tennem, hol kell lennem.

Ebben nyugalomra leltem, de minden botlásom, tévedésem elkeserített. Megijedtem, hogy rossz példát mutatok a körülöttem élőknek, esetleg végzetesen elrontok valamit. Természetesen a legfontosabb számomra a hitmagok elvetése volt és ezzel kapcsolatosak voltak félelmeim is. A gonosz mindig ráerősít ezekre a félelmekre, hamis gondolatokat próbál felépíteni rájuk.

Hamarosan felismertem, hogy az Úr a gyengeségeinket is jóra tudja fordítani, sebezhetőségünk egyben megközelíthetőségünk záloga. Nyitottabbá tesznek a mások szenvedése, problémái, örömei felé. Harcolnunk kell a bűneink ellen, de át kell ölelnünk gyengeségeinket, ahogyan az Úr is átölel minket minden állapotunkban. Így adunk Istenünknek szabad kezet, hogy megmutathassa az Ő erejét életünkben.

Most már képessé váltam mosolyogni tévedéseimen, hibáimon, feltéve, hogy ezzel nem okoztam másnak fájdalmat, szomorúságot. Amikor felismertem a rosszat, amit okoztam, imában az Úr kezébe tudtam tenni, hálát adva azért a jóért, amit Ő majd kihoz belőle és kérve kegyelmét, adjon nekem találékonyságot, hogy jóvá tudjam tenni botlásom következményeit, ha lehetséges.

Egyre szabadabb lélekkel, egyre nagyobb vággyal ajánlottam fel magam Uramnak, és kértem Szentlelke vezetését. Nemrég ezt hallottam szívemben: Tudod, mivel dicsőíthetsz meg engem legteljesebben? A bizalommal. Ha minden helyzetben bízol bennem, ha hiszed és megvallod, hogy én vagyok mindenek Ura, semmi nem történhet tudtomon kívül, és végtelen szeretetemben mindent jóra tudok és akarok fordítani, akkor dicsőítesz meg engem. Minden bizalmatlansággal fájdalmat okozol nekem.

Összeállt a kép, mely évek óta sok kis részként élt a lelkemben.

Miért emeli fel a dicsőítés a szívet Istenhez? Mert a bizalom szava! Bízom benne, hogy itt van velünk az Úr, figyel ránk, szeret minket, végtelen az ereje, felfoghatatlan szeretete, mérhetetlen az irgalma. Ha a megtapasztalásból indul ki a dicsőítő imánk, akkor a hálás szív természetes dobbanása, ám ha a pillanatnyi tapasztalat ellenére, a hit erejével dicsőítjük őt, akkor a teremtmény bizalommal teli kiáltása alkotója felé. Kinyújtott kéz, melyet nem tud nem megragadni és magához emelni Ura.

(Az írás folytatása az újság 7. oldalán olvasható.)

Hollandiai látnok: Üzenet a végső időkre (II/2. rész)

Szent ráfáel ARKangyal negyedik jelenése

Az 1985. augusztus 15-ről 16-ra virradó éjjelen két órakor felébredtem és észrevettem, hogy szent Ráfáel ismét ágyam végénél áll. Most is hófehér ruhában volt, ahogy korábbi jelenéseiben. De jobban lehetett mindent látni, mint azelőtt. Egy fényoszlop vette őt körül. Intett, hogy menjek hozzá. Felkeltem. „Imádkozz velem!” – mondta és letérdelt egy kis missziós kereszt elé, amely a falon függött. Követtem utasítását. Akkor azt mondta: „Mesterem öt szent Sebének tiszteletére imádkozzuk az ő imádságát.” Így kezdte: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.” Igen mélyen meghajolt ekkor. Természetesen én is vele imádkoztam. Együtt elimádkoztunk igen lassan és nagy tisztelettel öt Miatyánkot és öt Dicsőséget. Majd keresztet vetett, mélyen meghajolt és felállt. Aztán így szólt: „Tekints engem az Isten, Teremtőm és Mesterem angyalának, harmadik vagyok a rendben, nevezz Ráfáelnek.”

Tovább beszélt: „Béke legyen e háznak és lakóinak!” Ekkor gyermekeimre kellett gondolnom. Máris intett kezével, hogy kövessen. Lányom hálószobájában voltunk. Szent Ráfáel kinyújtotta jobb kezét, az ágyra mutatott és így szólt: „Nézd, Isten egyik angyala őrködik felette.” Ekkor egy angyalt láttam egészen fehérbe öltözve, amint az ágynál áll. Két kezét mellén keresztbe tette és szemét lesütötte. (Oltalmazó tartásban állt ott.)

Azután fiam hálószobájába mentünk és ugyanazt történt. Itt azt mondta szent Ráfáel: „Így láthatod, hogy a gyermekek Isten szent angyalainak védelme alatt állnak. Nem kell félniük a jövőtől, ha Isten útján járnak. Tanítsd meg őket arra, hogy életüket adják Mesterem kezébe.”

Az alábbiak egy pap kérdésével függenek össze, akinek levele lezárt borítékban éjjeliszekrényem fiókjában feküdt.

Szent Ráfáel azt mondta: „Isten felkentje, aki életével kapcsolatban tett fel kérdéseket, fohászkodjék szent Bernáthoz és szemlélje életét. Ha ezt megteszi, feleletet kap kérdéseire.”

(Az üzenet folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

S. Ági: Jézussal szenvedni öröm (Tanúságtétel)

Csütörtök reggel 6 óra – a szentmise előtt a Pesti Ferences templomban elkezdett fájni a derekam. A templomban még annyira nem fájt, de mivel a munkahelyemen ülő munkát végzek (számítógépen dolgozom), ügyintéző vagyok, a sok ülés után alig bírtam felállni és kiegyenesedni. Míg dolgoztam azon gondolkoztam, hogy fogok átmenni a szemközti irodába, mivel még kiegyenesedni sem tudtam teljesen. Nem akartam, hogy bárki is megtudja, mi bajom van. Ahogy végeztem az egyik munkámmal, épp bejött egy kolléganőm és mondta, hogy átviszi az anyagokat. A délelőtt így telt el. Mindenki elvitte a beiktatott anyagokat. Jézus megoldotta, hogy nekem ne kelljen így átmennem. Végül senki sem vette észre, hogy mi bajom van. Munka után elmentem a Szent István Bazilikába szentségimádásra. Egy órán át térdeltem, ott nem is fájt a derekam és utána is könnyebb lett.

Szombaton elmentem az Emmausz közösség kápolnájába: a karizmatikus megújulás 50. évfordulójának ünneplésére. Szentmise után dicsőítés volt, amit ülve kezdtünk, közben kaptam egy olyan késztetést, hogy álljak fel. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy fájni fog. Időm sem volt ezen gondolkoznom, olyan erős késztetést éreztem, hogy gyorsan felálltam. Legnagyobb meglepetésemre semmit sem fájt a derekam, és még egyenesen is tudtam állni. Végig azt éreztem, mintha valaki támasztaná a hátamat, és hogy erősebben állok. Különleges érzés volt. Később elmondtuk a Rózsafűzért, ami alatt végig térdeltem, ekkor sem fájt a derekam, pedig a parkettán térdeltem. Szintén nagyon különleges volt, ahogy a két kezem végig imára volt kulcsolva, úgy éreztem mintha támasztanák, és mintha picit zsibbadna. (Mikor vége lett az imának, zsibbadás jelei nem voltak egyáltalán.) Fél órát térdeltem és még a térdeim sem fájtak. Az Úr Jézus kegyelme volt, hogy nem fájt a derekam, míg ott voltam. Kedden múlt el az egész, hála Istennek. Imáimban azt kértem Jézustól, hogy egész nap Vele lehessek, szerethessem Őt és gondolhassak Őrá.

(A tanúságtétel folytatása az újság 14. oldalán olvasható.)

Mijo Barada: Tanúságtétel életem csodáiról (2. rész)

Fél éven belül az összes barátom elfordult tőlem. Mindannyian túlzásnak találták, hogy naponta három rózsafüzért imádkozom, naponta járok szentmisére, és hetente kétszer böjtölök. Mindannyian azt mondták, hogy „fanatikus lettél”. Nem tudom miért zavarta őket, hogy egy kicsit többet imádkozom Istenhez, mint ők. Arra gondoltam, hogy egy labdarúgó mérkőzésre, ha valaki elmegy, nem jön el fél óra után, hanem még a hosszabbítást is végignézi, hogy ha van. Senki nem teszi azt meg, hogy a moziból a film közepén jön ki, főleg, ha jó filmről van szó. Ha valaki elmegy egy diszkó klubba, akkor ott marad egész éjszaka. A templomban pedig arra törekszenek, hogy mindenből a minimum legyen, a legkevesebb. Én azt mondtam, hogy én ki fogok tartani. A végén minden barátom elhagyott, azzal a lánnyal pedig gyakrabban kezdtem találkozgatni, de aznap, amikor meg akartam kérni a kezét, ő is elhagyott. Azt mondta: „fanatikus lettél, pszichiáterhez kellene menned”. Ez is sokkoló dolog volt.

Képzeljétek el! Hat hónap alatt minden barátotok elhagy, és mindenki ugyanazt a diagnózist állítja fel. Hát persze, hogy felmerül a kérdés: biztos, hogy én látom jól?

Amikor a lány is elhagyott, az egy téli este volt. A villamost vártam a megállóban, és észrevettem, hogy a villamos síneken állok. Láttam, hogy a villamos közeledik, és arra gondoltam, most már úgyis minden mindegy, 10 másodperc múlva meg fogok halni, újra elveszítettem az életem értelmét, a terveim mind összeomlottak. Akkor azt mondtam: Istenem nyisd meg a földet, ott, ahol a legmélyebb, hogy beleugorjak, és aztán zárd össze úgy, hogy minden nyoma eltűnjön az életemnek. Néztem a villamost, ahogy közeledik, és nem reagáltam. Mivel hideg volt, mégis csak a zsebembe tettem a kezem, a kezembe akadt a megáldott rózsafüzér Medjugorjéból. Magamhoz szorítottam a rózsafüzért, és azt mondtam: a Szűzanya segíteni fog nekem. Abban a pillanatban valaki meghúzta a kabátomat, és a villamos elment mellettem. Körülnéztem, senki nem volt mögöttem. Fölfogtam, hogy a Szűzanya megmentette az életemet. Ekkor azt mondtam: hálám jeléül terjeszteni fogom a rózsafüzért. Ajándékozni fogom a rózsafüzért, ha csak lehetőségem lesz rá. Ekkor megvettem az első húsz rózsafüzért, amit ezután kiosztottam. Ebben az évben mintegy 20 ezer rózsafüzért osztottam ki a szemináriumokon a világ különböző pontjain. Évről évre növekszik a kiosztott rózsafüzérek száma, és ti is meg fogjátok kapni vasárnap a megáldott rózsafüzért.

Tudtam, hogy élnem kell, mert Istennek terve van velem. Ezek voltak életem legnehezebb szakaszai.

 (A tanúságtétel folytatása az újság 15. oldalától olvasható.)

Leo Tanner: Szentlélek-megtapasztalás ma?

Antoine de Saint-Exupery mondja: „Legjobban a néző szomorú szerepétől irtózom. A néző, aki közömbösen szemléli a világot. Soha ne legyünk nézők! Tanúk legyünk, akik közreműködnek, és felelősséget hordoznak. Együttműködő felelősségvállalás nélkül semmit sem ér az ember.” És – én még kiegészíteném – a Szentlelket sem tapasztalhatja meg. Mert a Szentlélek megnyilvánulásához az kell, hogy belebocsátkozzunk a történésekbe. Pünkösdkor a tanítványok beszélni kezdtek. Az első lépést viszont nekik kellett megtenni: kinyitni a szájukat. Ezután tudott a Lélek hatni bennük. Ők valami újra vállalkoztak.

Vesszük a bátorságot, hogy beszélgessünk a hitről, elmeséljük egy gondolatunkat, tapasztalatunkat, bár a szívünkben félelmet érzünk. Csoportvezetésre vállalkozunk, imádságra, valaminek a megszervezésére, arra, hogy mások elé kiálljunk, hogy fölvállaljunk egy szolgálatot. Megpróbáljuk, és észre fogjuk venni, hogy ebben a tevékenységben Isten Lelke elevenedik meg. Szükségünk van azonban bátorításra. Bátorításra, hogy merészeljünk, és bátorításra, hogy kitartsunk. Hiszen sok minden hathat ránk bénítóan és elbátortalanítóan, amit tapasztalunk Jézus kapcsán az Egyházban és a világban. Mert mindenütt adódnak problémák, ahol tevékenykedünk – legyen az a személyes életünk, a szomszédság, egyesület, hivatal, munkahelyünk, politika, Egyház. Bárki, aki kifejt valamilyen tevékenységet, kritikának teszi ki magát.

 (Az írás folytatása az újság 17. oldalától olvasható.)