Egyházkép

Az Egyház szót hallva, sok ember nem a lényegre gondol, hanem a külső dolgokra, vagy a hibákra, emberi gyengeségekre. Esetleg régebbi századok bűneire, a királyi hatalommal való összefonódásra, visszaélésekre, boszorkányégetésekre stb. A médiák gyakran erősítik is ezt a képet. De a lényeg egészen más!
A lényeget Pál apostol fogalmazza meg az első Korintusi levélben: az Egyház Krisztus (misztikus) teste. Egy olyan szellemi valóság az Egyház, ami szorosan hozzátartozik Krisztushoz: Általa és Érte van! Nem lehet Jézushoz tartozni úgy, hogy közben megtagadom az Ő Egyházát (testét). Pál apostol hasonlatából az is következik, hogy itt az élet állandó mozgásban van. Az Egyház minden „sejtje” (minden megkeresztelt ember) állandóan életet ad a többieknek, és életet kap tőlük, Krisztusnak a „Fejnek” a vezetésével.
Az Egyház Isten rendeléséből jött lére, és emberekből épül fel. Egyszerre hordozza magán mind a két forrás jellemvonásait. Az emberi közreműködés miatt nem mentes a bűntől, hiszen az emberi szív magában hordozza a sikervágynak, a hatalommal való visszaélésnek, az erőszakosságnak, a birtoklásvágynak a bűneit. Sokan ennek alapján ítélik meg, és utasítják el az Egyházat és magát Istent is. 
Ahhoz, hogy az Egyházról igazi képet alkothassunk, meg kell vizsgálnunk az első századok Egyházát. A korai időkben hangsúlyozott volt a Jézussal való személyes kapcsolat. A keresztények magánházaknál jöttek össze imádkozni. A közösség életét a testvéri összetartozás jellemezte. Mindenben segítették egymást, életük nyitott volt egymás számára, és mindenkinek fontos volt, hogy evangéliumi, rendezett életet éljen. Gondjaikat, örömeiket megosztották egymással. Együttlétük csúcspontja az Eucharisztia ünneplése volt.
Az Egyház az az intézmény, melyet Isten azért hozott létre, és azzal bízott meg, hogy elvezesse az embereket az üdvösségre, amely Jézus Krisztusban van.
Az üdvösség nem dologi természetű ajándék, hanem az isteni kegyelem és az emberi jóakarat együttműködéséből jön létre. Isten hívja meg és képesíti az embert az együttműködésre, de a meghívást el kell fogadni. Az elfogadás (és a kegyelemmel való együttműködés) Isten parancsainak a megtartását jelenti, amely önmegtagadást (önfegyelmet) igényel.
A keresztséggel beleszületünk az Egyház közösségébe, de utána törekedni kell arra, hogy mindenben megtaláljuk Isten akaratát, és hogy azt meg is valósítsuk. A keresztségben kapott kegyelmet elveszíthetjük, ha a bűn útjára térünk, és nem élünk folyamatosan Isten nekünk ajándékozott szeretetben.
A Teremtés könyve azt írja, hogy Isten a saját képére teremtette az embert. Isten kinyilatkoztatásából azt is tudjuk, hogy Isten az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetközössége. Ha Isten az embert saját képmására teremtette, akkor az ember csak úgy találhatja meg önmagát, csak akkor lehet boldog, hogyha szeretetközösségben él. Ezt segíti elő az Egyház. Különböző képességű, rangú emberek Krisztusban testvéri közösséget alkotnak.
Pál apostol az Egyházat az emberi testhez hasonlítja. Ahogy az emberi test kicsiny sejtekből épül fel, ugyanígy van az Egyházzal is. A test akkor egészséges, ha mindenegyes sejt a maga helyén elvégzi a saját feladatát. Az Egyház nem csak papokból és püspökökből áll. Minden egyes hívőnek fontos szerepe van az Egyház életében, és hozzájárul annak építéséhez. Pál apostol azt is írja, hogy az emberi testhez hasonlóan az Egyházban is különböző szolgálatok vannak. Ezek arra valók, hogy egymást kiegészítsék a szeretetben. Így hát nincs helye a tagok között a versengésnek, irigységnek, féltékenységnek, mert mindenki az egészet szolgálja.
Isten szentháromságos szeretetközössége örök időktől fogva létezik. Az Egyház, mely ennek a szeretetnek a megélését segíti elő, az isteni kinyilatkoztatás alapján olyan értékrendet fogalmazott meg tagjai számára, amely lehetővé teszi, hogy az állandóan változó világban, az ember biztosan eljusson céljához. A 2000 évvel ezelőtt megfogalmazott evangéliumi igazságok ma is szilárdan állnak. Biztos útjelzőként szolgálnak a különböző szellemi irányzatok halójában vergődő ember számára. Az viszont kétségtelen, hogy a lelki béke, a belső gazdagság nem ingyenes adomány. Önmegtagadással válunk képessé Krisztus követésére, az evangéliumi tanácsok megvalósítására.
A keresztény ember élete az öröm mellett, állandó erőfeszítés, hogy megmaradjon Jézus útján. Ha fájdalmasan tapasztaljuk, hogy újra és újra elesünk, van megoldás. Jézus ismer bennünket, és segíteni akar. Ezért alapította a bűnbánat szentségét (gyónás). Miért kell elmennünk bűneinkkel a lelkipásztorhoz? Egyrészt azért, mert az egyház közösség, Krisztus teste. Így minden bűn a közösség elleni tett is. Másrészt pedig azért, mert Jézus így akarta. Azt mondta Péter apostolnak: „Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.” (Mt 16,19).
A bűnbocsánat mindig új lendületre ösztönzi az embert. Új kezdetet ad. Ugyanakkor a többi szentség is a Krisztusban való, növekvő életet szolgálja.
A keresztséggel belépünk Isten Országába. A bérmálásban megkapjuk a Szentlélek erejét, a betegek kenetében az Egyház imádkozik a gyógyulásért. Az Oltáriszentségben Jézus jön hozzánk, a házasság szentségében megerősíti a házasfeleket és vezeti őket. Az egyházi rend (papi hivatás) szentségében gondoskodik arról, hogy Krisztus szolgálata tovább folytatódjon.
Az Egyház példaképeket is állít elénk: Szűz Mária – Jézus édesanyja – és a szentek, akik a Jézust követő úton tanítóink lehetnek.
Szűz Mária a hit engedelmességével szabad akaratából teljesen rábízta magát Istenre. Hősiesen végigjárta a hit útját a megtestesüléstől Jézus kereszthaláláig. Ugyanakkor Jézus rendeléséből (Jn 19,27) édesanyaként is tiszteljük Őt, hiszen az Egyház Krisztus misztikus teste. Aki tagja ennek a testnek, az Máriához, mint gondoskodó, közbenjáró, együtt érző anyához fordulhat.
Szenteknek nevezzük azokat az embereket, akiket az Egyház szentnek nyilvánít. Ők már meghaltak, de most Istenben élnek. Életükben hősiesen gyakorolták a szeretetet. Sok szent életét áldozta fel Jézusért, és az emberekért. A szentek Isten jelei a materialista világban. Sugározzák, hogy van a látható világon túl egy mindennél értékesebb ország, az Isten Országa. Ennek eléréséért érdemes minden áldozatot meghozni, mindenről lemondani, mert ez felülmúlja a legmerészebb elképzeléseket is. Hirdetik életükkel, hogy az evangélium ma is megvalósítható. Lehet úgy élni a mindennapi élet feladatai között, hogy Jézus teljesen lefoglalja az ember szívét.
Az Egyház háromféle közösséget foglal magába: küzdő, szenvedő, győzelmes. A földön élők a küzdő egyházhoz, a tisztítótűzben levők a szenvedő egyházhoz, és a mennyországban lévők a dicsőséges egyházhoz tatoznak. Az Egyház szüntelen imádságban él. Imádkozunk önmagunkért, egymásért, és a tisztítótűzben szenvedőkért. Az Egyház imádkozik az egész világért, hogy ne a rossz, hanem a jó, hogy ne a gyűlölet, hanem a szeretet győzzön. Amikor a városok még alszanak, a szerzetesek már felkelnek zsolozsmázni, a papok megkezdik a reggeli misét. Imádkozunk meghalt szeretteinkért is, hogy szenvedésük rövidüljön. Ők ugyanezt teszik értünk. A szentek közbenjárnak értünk, és imáikkal kegyelmeket eszközölnek ki számunkra.