Karizmák

 

„Mennybemenetele előtt Jézus megígérte tanítványainak a Szentlélek csodálatos kiáradását. Ezt olyan adományok és képességek kísérik, amelyek képessé teszik a tanítványokat a hatékony evangelizációra: "Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek... Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak." (Mk 16,15-19) Ezek az ígéretek Pünkösd vasárnapján teljesedtek be: "Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket." (ApCsel 2,4) Az Apostolok Cselekedetének a többi része bemutatja, hogyan jutott el az örömhír a jeruzsálemi zsidóktól a szamariaiakhoz (ApCsel 8,1-20), aztán a pogányokhoz (ApCsel 10,34-48), végül pedig Rómába, az akkor ismert világ központjába. A missziót minden egyes szakaszánál a Lélek adományai kísérték.


Háromféle szempontból vizsgáljuk meg a kegyelmi adományokat:


· Először a karizmák természetét nézzük meg.
· Másodszor megvizsgáljuk, miért kell vágyakoznunk utánuk.
· Harmadszor a karizmák elnyerésének és használatának néhány gyakorlati eszközét ajánljuk.
Hogy célunkat megvalósítsuk, három forrásra támaszkodunk: a Szentírásra, a II. Vatikáni Zsinat tanítására és a karizmatikus megújulás tapasztalataira.


A KARIZMÁKRÓL


Szent Pálnál a karizmák háromféle felsorolásával találkozunk:
· Róm 12,6-9;
· 1Kor 12,7-12;
· Ef 4,7-14.
A karizmákat minden esetben az Egyháznak mint Krisztus testének szövegösszefüggésében ismerteti. Szent Pál számára az Egyház inkább hasonlítható egy élő organizmushoz, mint valamiféle szervezethez. Életereje a szeretet. A karizmák tehát:
· a szeretetben gyökereznek,
· a szeretetet fejezik ki,
· és ugyanezt a szeretetet igyekeznek felépíteni Krisztus Testében, azaz az egyházban.
Ebben a részben a karizmáknak, a Lélek adományainak az 1Kor 12-ben található felsorolására koncentrálunk. Kilenc van belőlük: bölcsesség, tudás, hit, gyógyítás, csodatevő hatalom, prófétálás, a szellemek elbírálásának képessége, nyelvek, a nyelvek értelmezése. Röviden bemutatjuk mindegyiket, példával illusztrálva. (Heribert Mühlen professzor tágabb értelemben karizmának nevez minden olyan emberi képességet, amelyet önzetlenül Isten dicsőségére használunk. Ennek értelmében lehet beszélni például a segítőkészség-, a szervezés-, az együttérzés-, a vigasztalás-, az ápolás, a szenvedés-, a gyermeknevelés-, a zenei-, és egyéb alkotás-, stb karizmájáról is. Szerk. megj.)


1. Bölcsesség


A Szentírás-tudósok azt mondják, hogy Szent Pál gondolatvilágában nehéz különbséget tenni a bölcsesség és a tudás között. Míg a két szó jelentése némileg fedi egymást, az exegéták hajlanak arra a véleményre, hogy a bölcsesség adománya valamiféle sugalmazott felismerésre utal, amelyben a közösség egyik tagja részesül. Segít az illetőnek abban, hogy Isten akaratát felismerje, és a tévedéssel és az ellenállással szembeszálljon. Tehát mondjuk találkozik a közösség vezetősége vagy a szolgálati bizottság, hogy imádságos légkörben megbeszélje a következő megújulási napot. A bölcsesség szavával rendelkező ember pontosan meg tudná határozni, hogy mi legyen a fő téma. Talán a vita során elhangzott számos nézet egyikét erősíti meg, vagy egy teljesen újat vet fel, oly módon, hogy mindenkiből helyeslést vált ki. Gyakran lehet találkozni ezzel az adománnyal, amikor az egyik keresztény megpróbál segíteni a másiknak személyes problémájában, például abban, hogy mit kell tenni nyugdíjba vonulás után, vagy hogyan kell bánni a problémás tinédzserrel.


2. Tudás (ismeret) adománya


Ez az adomány kétféleképpen tapasztalható meg:
a. A tudás (vagy ismeret) adománya képessé teszi az embert, hogy Krisztusnak és az Ő igéjének misztériumába hatoljon oly módon, hogy azt másokkal rendkívüli erővel tudja közölni. Például egy imaközösség meghív egy hölgyet, hogy tartson előadást az egyik összejövetelen. Ha megvan neki a tudás adománya, akkor nem pusztán könyv-ízű tudást fog átadni, hanem olyan hatalommal, éleslátással, meggyőződéssel fog beszélni, amely az imádságos elmélkedésből táplálkozik, és a tudás adományát jelzi. A bölcsesség szavához hasonlóan a tudás (ismeret) szava is rendelkezik azzal a különleges képességgel, hogy megítélje a szív rejtett gondolatait és szándékait oly módon, hogy a hallgató vágyat érezzen a megváltozásra, és képes is legyen rá (lásd: Zsid 4,12-14).
b. A tudás (ismeret) szava a megismerhetetlen megismerésének Isten ajándékozta képességére is utalhat, amit a teológusok »belénk öntött tudásnak« neveznek. Jézus szolgálatában sok példát találunk erre az adományra, például amikor meglátja Natanaelt egy fa alatt, és rögtön tud róla mindent (lásd: Jn 1,48), vagy amikor tudja, hogy a szamariai asszonynak a kútnál nem egy, hanem öt férje volt életében (Jn 4,18). A keresztény részesülhet ebben az adományban, hiszen amint Szent Pál mondja (1Kor 2,9-16): "A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is... Ki látta át Isten gondolatait?... az Istentől eredő Lelket kaptuk... így birtokában vagyunk Krisztus gondolatainak."
Ezt a különleges adományt mindig azért kapjuk, hogy mások javára éljünk vele. Tapasztalatom szerint legalább háromféleképpen nyilvánulhat meg:
· A másik ember lelkiállapotának intuitív felismerésében. Például az arsi plébánosról (Vianney Szent Jánosról) mondják, hogy »megvolt az az adománya, hogy egy pillanat alatt képes volt megérteni valakinek a lelkét, és rögtön megérezte, milyen lelki problémával küszködik.« Briege McKenna (USA) nővér sokaknak segített már ezzel az adományával, hogy új életet kezdhessenek.
· A tudás (ismeret) adományát gyakran kapják meg olyanok, akik a közbenjáró imádság szolgálatára kötelezték el magukat. Néhányan például arról számoltak be nekem, hogy egyértelműen megérezték rokonaik, ismerőseik vagy akár idegenek közelgő halálát.
· A tudás (ismeret) adománya leggyakrabban a gyógyító szolgálatokon nyilvánul meg. John Wimber és Kathryn Kuhlman (USA-főleg Pittsburg) híres szolgálatai ehhez az adományhoz kapcsolódtak. Meglepő részletességgel tárták fel a közösség előtt, hogy ki milyen bajból gyógyul meg éppen. Néha ez az adomány a kulcsa az emlékezet gyógyításának. Emlékszem egy férfire, aki elmondta nekem, hogy annyira fél a sötéttől, hogy csak akkor tud aludni, ha a villany fel van kapcsolva, és van még valaki a szobában. Minden elképzelhető gyermekkori traumát megemlített, ami a fóbiát indokolhatná, eredménytelenül. Aztán a Lélekhez fordultam segítségért. Lelki szemem előtt azonnal megjelent egy koporsó képe. Megkérdeztem a férfit, nem volt-e gyermekkorában ijesztő élménye holttesttel kapcsolatban. Hirtelen eszébe jutott, hogy egyszer bevitték a hálószobába, hogy halott nagymamáját lássa. Rendkívül megrémítette a test látványa. Imádkoztunk, hogy az Úr gyógyítsa be ezt a fájdalmas emléket. Be is gyógyította. Ettől fogva a férfi tudott sötétben, és egyedül is aludni. Tapasztalatom szerint a gyógyulás mindig a tudás (ismeret) szava után következik be, hiszen a szívet a puszta vélekedésből a hegyeket mozgató hitre indítja.


3. A hit karizmája


A Jeruzsálemi Szent Cirill rámutat arra, hogy kétfajta hit létezik:
a. Az első az, amelyik a hittannal foglalkozik. (Ez az értelmi hit.) Ez arra vonatkozik, amikor az értelem valamilyen hit-igazságot elfogad, és megpróbálja életét ehhez igazítani. Ebben az értelemben a hit áldást hoz, és a lélek üdvösségét szolgálja.
b. A »hit« szónak második jelentése az, amikor úgy tekintjük, mint rendkívüli adományt és Krisztus kegyelmét. (Ez a szívbeli hit.) Erről a karizmáról Cirill többek között így ír: »A hit, mint a Lélektől kapott sajátos isteni kegyelem, elsősorban nem a hittannal foglalkozik, hanem olyan képességekkel, amelyek messze felülmúlják az emberi adottságokat. Akinek megvan ez a hite, és azt mondja a hegynek, hogy menjen odébb, az odébb is fog menni, és bárki, aki valóban hittel ki tudja mondani ezeket a szavakat, és rendíthetetlenül hiszi, hogy amit mond, meg is fog történni, az ebben a rendkívüli kegyelemben részesült.«
A legtöbb ember értelmével hiszi Krisztus ígéreteit. A hétköznapi helyzetekben azonban nehezükre esik bízni bennük. Az értelmi hit azzal a reménnyel imádkozik, hogy Isten tesz majd valamit a jövőben. A szívbéli hit azzal a meggyőződéssel imádkozik, hogy Isten most fog cselekedni. Amikor a vérfolyásos asszony megérintette Jézust, hogy meggyógyuljon. Nem azt mondta, hogy »Ha a ruháját megérintem, akkor valamikor meg fogok gyógyulni.« Hanem, kijelentette: »Ha csak ruháját érintem is, meggyógyulok.« (Mk 5,28) Jó példája ez annak a hitnek, amelyről Jézus beszélt: "Ha imádkoztok és könyörögtök valamiért, higgyétek, hogy megkapjátok, és akkor valóban teljesül kérésetek." Ilyen különleges hitet vált ki az emberekből, ha Isten szavát, például a szív mélyéről feltörő tudás szavát hallják (lásd: Róm 10,17). De, figyelmeztet rá Kathryn Kuhlman: »Sokan vannak, akik saját elképzelésüket egy kis magabiztossággal, egy csipetnyi bizalommal, egy jó maréknyi vallásos önzéssel vegyítik, aztán idézgetnek a Szentírásból, hozzátesznek némi vágyakozást, majd az egészet összekeverik és elnevezik hitnek.« Az ördögűzéshez, a gyógyításhoz, a csodatevéshez azonban valódi, nem pedig álhitre van szükség.


4. A gyógyítás karizmája


Pál apostol az 1Kor 12,9-ben beszél a gyógyítás adományáról. Ezt háromféleképpen lehet érteni:
a.) Jelentheti azt, hogy különböző embereknek meghatározott gyógyítási adományaik vannak, az egyik ember például a depressziót tudja gyógyítani, a másik a halláskárosodást stb. Noha kétségtelen, hogy egyes »gyógyítók« különös hatékonysággal tudnak orvosolni bizonyos meghatározott bajokat, ez még nem jelenti azt, hogy más betegségek gyógyításában nem lehetne segítségül hívni őket.
b.) Másodszor: Szent Pál valószínűleg azt akarja mondani, hogy nincs állandóan működő gyógyítási adomány. Minden gyógyulás Isten hatalmának új és egyedülálló megnyilvánulása. Ezzel együtt úgy tűnik, Isten egyeseket rendszeresen felhasznál mások gyógyítására.
c.) Harmadszor: Szent Pál minden bizonnyal arra a tényre utal, hogy sok ember kap hatalmat a gyógyításra, és ebben az értelemben a gyógyítás adománya akkor jelenik meg, ha sok ember végez közös szolgálatot.
Tapasztalatom szerint ezek közül az értelmezések közül mindegyikben van némi igazság. A karizmatikus mozgalom háromféle gyógyításban hisz:
· Lelki gyógyítás, például valamilyen lelki terheltségtől való szabadulás.
· Az emlékezet - azaz a múltban történt érzelmi és pszichológiai sérülések traumatikus hatásainak – gyógyítása.
· Testi gyógyulás betegségből, sebesülésből, rosszullétből..
Míg a modern orvostudomány különböző formái lehetnek a gyógyítás eszközei (lásd: Sir 38,1-15), a gyógyítás karizmája Isten Lelkének közvetlen működésére vonatkozik.


5. A csodatévő hatalom karizmája


A New Revised Standard Version of the Bible »csodatevés«-ről beszél (1Kor 12,10). A Szentírás tudósai azonban azt mondják, hogy pontosabb lenne »erő-megnyilvánulás«-nak fordítani. Ez az adomány több, mint a gyógyítás adománya, amely a természet folyamatait serkenti és gyorsítja fel. A csodák meghaladják a mai modern tudomány természetes korlátait, lehetetlent hajtanak végre, például visszaadják a vakon-született látását, vagy feltámasztanak egy embert a halálból. Például a dublini kórházba való felvétele után egy coolocki fiatal gyermek rövidesen agyhalált szenvedett. Három egymástól független teszt bizonyította ezt. Mikor a szomszédok meghallották a hírt, elhatározták, hogy minden nap közösen elmondják a rózsafüzért az utcán. Időközben lekapcsolták a gyermek életbentartó gépeit. Továbbra is lélegzett ugyan, de az orvosok azt mondták, hogy halála elkerülhetetlen. Egyre több elszánt szomszéd csatlakozott a nyilvános imádsághoz. Néhány nap múlva aztán - minden orvosi jóslatnak fittyet hányva - felébredt a gyermek, és enni kért. Nem szenvedett agykárosodást. Most a helyi iskola egészséges diákja. Ez inkább csodának, mint gyógyulásnak tekinthető.


6. A prófétálás karizmája


Sok szempontból ez az adományok legfontosabbika (lásd: 1Kor 14,1). A »prófétálás« szó a görögből származik, és azt jelenti, hogy »valakinek a nevében beszélni«. Ez által az adomány által az ember a Lélek sugallatára Isten nevében beszél. A prófétálás inkább a jelen pillanat jellemzésének, mint a jövőről való jövendölésnek tekinthető. A próféta a közösség, az egyház vagy a társadalom status quo-ját értékeli Isten akaratának és igéjének fényében. Szavai által aztán megfeddi, irányítja, figyelmezteti vagy vigasztalja azokat, akik hajlandók meghallgatni és megfogadni őket. Sőt Szent Pál azt is mondja (1Kor 14,24), hogyha egy kishitű személy venne részt az ima-összejövetelen, és próféciát hallana, akkor feltárulnának szívének titkai, meghajolna Isten előtt, imádná az Urat, és megvallaná: Valóban köztetek az Isten. Erkölcsi és vallási tisztánlátása alapján a próféta sugalmazott előrelátásban is részesülhet. Jó példája ennek az a széles körben elterjedt prófétai megnyilatkozás, amely 1975 Húsvét hétfőjén hangzott el a római Szent Péter Bazilikában, és amely a megpróbáltatás idejét jósolja az egyháznak, melyet minden idők legnagyobb evangelizációs kora követ.


7. A lelkek megkülönböztetésének karizmája


Ezt az adományt háromféleképpen lehet értelmezni. Az egyes értelmezések szoros kapcsolatban állnak egymással:
a.) A Szentírás tudósai azt mondják, hogy ez a karizmatikus adomány sajátosan a prófétálás adományához kötődik. Segít az embernek vagy a közösségnek eldönteni, hogy egy prófétai megnyilatkozás:
· Valóban Istentől származik-e?
· Hamis prófécia-e, amely ellentmond a Szentírás vagy az egyház tanításának, vagy az ember személyiségének árnyoldaláról származik feldolgozatlan bűntudat, félelem, düh érzése vagy alacsony önértékelés formájában, nem ritkán a szigorú bíró, a közömbös személytelen potentát stb. - negatív, bár nem tudatos - istenképével társulva?
Nem valódi prófécia az olyan prófétai formában kifejezett jámbor érzés, amelyet nem a Lélek sugallt. A hamis próféciákkal ellentétben, amelyek káros és zavaró hatásúak lehetnek, a nem valódi próféciák nagyon keveset árthatnak.
b.) A lelkek megkülönböztetésének második fajtája azon alapszik, amit talán intuitív megközelítésnek nevezhetnénk. Elkötelezett keresztények között egészen gyakori ez. Minthogy ezek az emberek világosan tudatában vannak Jézussal való kapcsolatuknak és a szeretet életét élik, szívükben érzik, mi a jó, és mi a rossz, mi igaz és mi hamis, mi az, ami Istentől származik élményükben, és mi az, ami nem. Egyszerűen ráéreznek a dolgokra, legtöbbször helyesen.
c.) Végül létezik a megkülönböztetés művészete, ami egészen az egyházatyákig, például Szent Evageriusig nyúlik vissza. Az évszázadok során sokat fejlődött és finomodott, legtisztább és leghatásosabb formáját pedig azokban a szabályokban nyerte el, amelyeket Szent Ignác dolgozott ki a lelkek megkülönböztetésére Lelkigyakorlatában. A sugallatok - gondolatok, érzések, képek, késztetések stb - eredetét és irányultságát igyekszik felderíteni. Istentől származnak, saját énünktől vagy a Gonosztól? Szent Ignác azt mondja, az Istentől jövő és az Isten felé tartó sugallatokat a vigasztalás belső érzése - azaz belső béke, öröm, reménység, hit, könnyek stb - kíséri. A nem Istentől származókat az elhagyatottságé - békétlenségé, szomorúságé, nyugtalanságé, szárazságé stb. Jó példáját találjuk ennek a művészetnek Páli Szent Vince életében. Egyik szerzetes elmondta neki, hogy úgy érzi, Isten azt kívánja tőle, hogy hagyja ott a Vincések közösségét, és csatlakozzon a Kapucinusokhoz. 1653 június 4-én kelt levelében Vince arra a megállapításra jutott, hogy ezt a vágyat nem az Úr sugallta. »A másik jel« - írta -, »amiből azt gondolom, hogy Isten nem a Kapucinusokhoz hív téged az, hogy a benned - ezzel kapcsolatban - felébredt vágyak puszta létüknél fogva zavart és aggodalmat keltenek, mint az a gonosz lélek sugallatainál szokott lenni; míg az Isten sugallatai - éppen ellenkezőleg - szelídek és békések, és szeretettel irányítanak a jó felé, amelyet kíván tőlünk.«


8. A nyelvek adománya


Ez a karizma korunk karizmatikus megújulásában három főbb formát ölthet:
a.) Először is: létezik a nyelveken való imádkozás. Szent Pál azt mondja, hogy ez a legkisebb adomány, amellyel maga is rendelkezik, és amely, szeretné, ha mindenkinek meglenne. Rokon a szemlélődő imádsággal abban az értelemben, hogy ez is a szív nem racionális emelkedése Istenhez. A lelkünkben gyökerezik, a tudattalanon szűrődik át, és érthetetlen szó-hangok spontán feltörésében nyer kifejezést, csakúgy, mint egy idegen nyelv. Tapasztalatom szerint a legkülönbözőbb formákat öltheti, például lehet örömteli dicsőítés, nyugodt, áhítatos imádás vagy pedig a közbenjárás vajúdása. Azt is észrevettem, hogy felszántja énünk talaját, hogy az a Lélek más adományait is - például a bölcsességet, a tudást és a próféciát - be tudja fogadni.
b.) Másodszor: létezik a nyelveken való imádkozás Lélekben való éneklés formájában is. Itt a szavak és a dallam spontán módon formálódnak. A mennyországot érezhetjük meg, amikor az imaközösség tagjainak hangjai könnyed dicsőítésfolyammá rendeződnek. Sounds of Wonder című magával ragadó könyvében a szerző, Eddie Ensley bemutatja, miképpen volt jelen ez az adomány az egyház egész történelme folyamán »jubiláció« néven. Assziszi Szent Ferenc szentté avatásakor például, mint azt a szemtanú, Celanoi Tamás beszámolójából megtudjuk: »A bíborosok, a pápával együtt, fennhangon énekelni kezdték a Te Deumot. Ekkor a sok, Istent dicsérő ember között morajlás támadt: a föld csak úgy zengett erős hangjuktól, a levegő megtelt jubilációikkal, és könnyeik áztatták a földet. Új énekeket énekeltek, és Isten szolgái a Lélek dallamára jubiláltak.« (Idézett mű, Paulist Press, 1977, 60-61. old.)
c.) Harmadszor: prófétai megnyilatkozások is elhangozhatnak nyelveken.


9. A nyelvek értelmezésének adománya


Mivel a nyelveken való prófétai megnyilatkozás a beszélő és a hallgató számára egyaránt érthetetlen, Szent Pál azt mondja (1Kor 14-13): „Aki tehát nyelveken szól, az imádkozzék, hogy meg is tudja magyarázni." A magyarázatot - mely nem azonos a fordítással - néha az kapja meg, aki nyelveken prófétál, néha pedig a gyülekezet más tagja. Több formát ölthet, lehet például:
· Magyarázott prófécia.
· Jelentést hordozó lelki kép, »látomás« néven is ismert.
· Buzdító szentírási rész.
A magyarázatnak ezeket a formáit megkülönböztetésnek kell alávetni (lásd fentebb a 7. pontot), hogy megvizsgáljuk, az Úrtól vannak-e, vagy sem. Szent Pál azt mondja, nem szabad megengedni a nyelveken való prófétálást magyarázat nélkül, mivel így nem szolgálhatja a közösség szeretetben való épülését.
A Lélek adományainak bemutatása után most azzal az öt fontos szóval fogunk foglalkozni, amelyekkel Szent Pál jellemzi őket: lelkiek, karizmák, erők, szolgálatok, erőmegnyilvánulások.


A SZENTLÉLEK KÜLÖNFÉLE MEGNYILVÁNYULÁSAI


Istentől származnak
Úgy gondolom, hogy az összes adománynak, amelyről eddig beszéltünk, természetes alapja van. De hát a kegyelem a katolikus teológia tanítása szerint a természetre épít. Tehát amikor Szent Pál az adományokat »lelkinek« nevezi, akkor annak a meggyőződésének ad hangot, hogy végső soron természetfelettiek, és Istentől származnak.


Karizmák
A »karizma« szó a görög »kegyelmi, ingyenes adomány« megfelelője. Pál azért használja ezt a szót, hogy jelezze, hogy nem lehet kiérdemelni őket. Ellentétben a Lélek gyümölcseivel, amelyekben a kegyelem indította keresztény jellem nyilvánul meg, a karizmák nem függnek az illető életszentségétől. Inkább azért kapja őket az ember, hogy felépítse velük Krisztus Testét szeretetben és egységben.


Erők
Pál a karizmákat az isteni energia robbanásának tekinti. Egy pillanatra villanásszerűen felszabadítják Isten erejét (lásd: Lk 8,46). Miközben az ember az adományával él, tudatában lehet ennek az erőnek, például a gyógyulásért való imádság közben érezheti azt, hogy áram fut végig a karján és forró a tenyere. Emlékszem egy ilyen esetre. Miközben egy apácáért imádkoztam, hirtelen felkiáltott: »Hagyja abba az imádkozást! Egész testemben égek.« Abban a meggyőződésben, hogy a Szentlélek működik, folytattam az imádságot. Régóta tartó depresszióból és más személyes problémákból gyógyult meg a nővér.


Szolgálatok
Pál ezzel az adományok célját határozza meg. A nyelveken való imádkozástól eltekintve, az ember nem a maga számára kapja őket. Arra kell használnunk őket, hogy segítsünk másoknak emberileg és lelkileg. Ezekben az adományokban, a szolgálat különböző formáiban, a szerető közösség kapcsolatai tárulnak fel. Mondanom sem kell, nem szabad engedni, hogy a személyes kapcsolat pótlékaivá váljanak, például, hogy valakinek a belső gyógyulásáért imádkozzunk, ugyanakkor megfeledkezzünk a folyamatos támogatás vagy utógondozás követelményéről.


Erő-megnyilvánulások
Az adományok, epifániák, a feltámadt Úr hatalmának és jelenlétének megnyilvánulásai. Színeváltozásához hasonlóan, az adományok a népe körében lakozó Isten természetfeletti szentségét tanúsítják. Ebben az értelemben az adományok jelek, amelyek arra hívják az embert, hogy higgyen a Krisztusban való üdvösség örömhírében. VI. Pál pápa szavaival: »Milyen nagyszerű lenne, ha az Úr - soha nem látott bőségben - kiárasztaná ismét karizmáit, hogy az egyházat termékennyé, széppé és csodássá tegye, és felkeltse a profán és szekularizált világ érdeklődését és csodálkozását.« Ebben az értelemben az adományoknak fontos szerepük van az evangélizációban.


A Szentírás-tudósok az adományokat négy kategóriába sorolják:
· A szó adományai: idetartozik a prédikálás; a tanítás; a bölcsesség, a tudás és a prófétálás szava.
· Az erő adományai: idetartozik a gyógyítás, a csodák és az ördögűzés. Az evangélium hirdetésének igazságát igazolják.
· A szolgálat adományai: idetartozik a lelkipásztori gondoskodás, a szegényeken-, betegeken való segítés, a szervezés-ügyintézés, és a vezetés. Ezek is az evangélium igazságát igazolhatják.
· Az imádság adományai: idetartozik a nyelveken való imádkozás és éneklés.


A Lélek különböző adományai nem azonos fontosságúak. Az szabja meg a rangjukat, hogy mennyire tudják a közösséget építeni az egységben és a szeretetben, és ezért bízvást mondhatjuk, hogy a prófécia kívánatosabb, mint a nyelvek. A Szentírás-tudósok arra is felhívják a figyelmet, hogy Pál az 1Kor 12-ben nem teljes felsorolást kíván nyújtani az adományokról. Valódi karizmák lehetnek az olyan megtapasztalások is, mint a vallásos álmok, látomások, az öröm vagy a bánat könnyei stb.
Végül ebben a részben feltehetjük azt a kérdést is, hogy mi a különbség az adomány és a szolgálat között. Egyértelmű választ nehéz adni. A hierarchikus egyházban léteznek világosan meghatározható szolgálatok: például püspökök, papok, diakónusok, hitoktatók. Ezen - hogy úgy mondjam - hivatalos szolgálatok mellett a Szentlélek ott fúj, ahol akar, és az egyház építése végett rendes (jótékonyság, segítőkészség, szervezés-ügyintézés, stb.) és rendkívüli (prófétálás, gyógyítások, csodák, stb.) adományokkal ruház fel egyháziakat és világiakat egyaránt. Nyilvánvaló tehát, hogy az intézményes szolgálatok és a karizmatikus adományok részben fedik, részben pedig kölcsönösen kiegészítik egymást. (Lásd a következő rész 2. pontját.)


MIÉRT KELL VÁGYAKOZNUNK A KARIZMÁK UTÁN?


Háromféle okkal fogunk foglalkozni, melyek a Szentíráson, az egyház tanításán és korunk igényein alapszanak.


1. Szentírási okok


Jézus, miután a Lélek a Jordánnál felkente, rendkívül karizmatikus lett. Az egyház Jézus földi teste. Szükségszerű tehát, hogy éppoly karizmatikus legyen, mint alapítója. Amint Jézus használta adományait, hogy a Lélek erejében országának eljövetelét hirdesse és igazolja, nekünk is így kell tennünk. Sőt az Úr azt ígérte, hogy még az Ő tetteit is felül fogjuk múlni: "Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek, s amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban; bármit kértek a nevemben, megteszem nektek." (Jn 14,12) Ennek az elképesztő ígéretnek a fényében meglepődhetünk-e azon, ha Szent Pál így ír: "Törekedjetek a szeretetre, de igyekezzetek a lelki adományokat is elnyerni." (1Kor 14,1)


2. Az egyház tanítása


Amikor a II. Vatikáni Zsinaton az atyák két dokumentumban is foglalkoztak a karizmákkal, tanításukban prófétai módon előre látták a jövő eseményeit: A dogmatikai konstitúció az Egyházról (12. p.) és a Határozat a világi hívek apostolkodásáról (2, 3, 4. p.). Nemrégiben a Christifidéles Laici apostoli buzdítás további szempontokkal egészítette ki azt, amit a zsinati atyák akartak mondani. Úgy látom, ezeknek a dokumentumoknak a tanítása hét pontban foglalható össze:
1. Nemcsak a szentségeken és az egyházi szolgálatokon keresztül részesülünk a kegyelemben, hanem a karizmák által is, melyekről az 1Kor 12-ben olvashatunk.
2. A Szentlélek rendes és rendkívüli adományokat oszt szét a világiak között.
3. Ezek az adományok az egyház valamint az egyes ember építésére szolgálnak.
4. Hálával és vigasztalással kell fogadni ezeket az adományokat.
5. A világi hívőknek joguk van ahhoz, hogy adományaikat és szolgálataikat gyakorolják. Ez a jog keresztségükben gyökerezik, nem a papságtól kapják.
6. A világiaknak kötelességük használni adományaikat az egyház és a világ javára.
7. A püspököknek és a papságnak meg kell vizsgálniuk az adományokat, hogy eldöntsék, valódiak-e és a közjó érdekét szolgálják-e. De nem szabad kioltaniuk a Lelket a tekintély önkényes alkalmazásával.
Tehát a világi híveknek nem kell többé a papi szolgálat passzív befogadóinak lenniük. Hivatásuk inkább arra szól, és az adományokat is azért kapták, hogy a papsággal tevékenyen együttműködve a világi élet minden területére elvigyék az örömhírt. A karizmatikus megújulás igen jól mutatja tehát, miként növekedhet a világi hívek szolgálatának szerepe korunk egyházában.


3. Korunk igényei


Szekularizált világunk Istent és a természetfelettit egyre inkább szem elől veszti. Ez a világkép az egyház számos tagjának hitét is veszélyezteti. Következésképpen a plébániai közösségek sok tagjukat elvesztik, ahelyett hogy újakat szereznének. Úgy tűnik, az Úr gondviselésében rendkívüli módon felvértezi az egyházat a karizmák által, hogy a csüggedtek és hitehagyottak hitét felélessze, és a hitetleneket evangelizálja. Mint láttuk, a karizmák tanúságot tehetnek a feltámadt Krisztus megmentő hatalmáról. Amint VI. Pál pápa az evangélizációról írott enciklikájában megjegyzi: »A mai embert inkább érdeklik a tanúk, mint a tanítók, és ha mégis hallgat a tanítókra, azért teszi, mert ők egyben tanúk is.« (41.) Tagadhatatlan, hogy az olyan karizmák, mint a gyógyítás vagy a csodatevés kényszerítő erővel tesznek tanúságot a feltámadt Úr jelenlétéről, hiszen mint Szent Pál mondja: Isten országa nem szavakon alapszik, hanem erőn (1Kor 4,20).
A modern világ megosztott, és ez a megosztottság tragikus módon az egyházakon belül és az egyes egyházak - katolikus, ortodox, protestáns - között fennálló ellentétekben is tükröződik. A Lélek kiáradása az utóbbi években nem volt tekintettel erre a megosztottságra. A karizmák az összes felekezet tagjaira kiáradtak. Ezen adományok közös használata közelebb viszi az embereket Jézushoz és így egymáshoz is. A karizmák az egység hídjait építik. (Lásd: Cecil Kerr: The Way of Peace: Peace amidst the Conflict of Northern Ireland, Hodder and Stoughton, 1990.)


A KARIZMÁK ELNYERÉSÉNEK ESZKÖZEI


1. Sajnálatos módon a megújulás oly hosszú évei után még mindig szűkében vagyunk a karizmáknak. Ennek egyik oka a tájékozatlanság lehet. Neve ellenére sok karizmatikusnak hiányosak az ismeretei az adományok természetéről és céljáról. A karizmatikus hatékonysághoz vezető első lépés tehát az oktatás. Az imaközösségek vezetőinek egészséges tanítást kell nyújtaniuk a témáról. Az imaközösségek tagjainak el kell mélyülniük a témába vágó fontosabb szentírási szövegek, kazetták, cikkek és könyvek imádságos tanulmányozásában.


2. Az ember csak akkor kapja meg a Lélek adományait, ha részesül a Lélek-keresztségben. Ezt pedig, mint már láttuk, Frank Sullivan (a római Gergely-egyetem professzora) atya olyan vallásos tapasztalatként jellemzi, »amely az egyén életében működő Isten mindent átható jelenlétének alapvetően új tudatát hozza magával, általában egy vagy több karizmatikus adomány kíséretében.« (Idézve: Suenens bíboros: Új Pünkösd, Marana Tha 2000 Alapítvány, 1994, 71. old.) Következésképpen fontos, hogy az imaközösségek tartsanak „Élet a Lélekben” szemináriumokat, és imádkozzanak azokért, akik vágyakoznak a Lélekkel való betöltekezés után.


3. Meg kell becsülnünk a karizmákat úgy közösségileg, mint egyénileg, hogy teljes szívvel vágyakozzunk utánuk. Ez a vágy saját csendességeinkben és az imatalálkozókon rendszeresen elhangzó fohászokban jelenik meg. Mondanom sem kell, hogy az ilyen imákat várakozással teli hitnek kell jellemeznie, amely azon alapszik, hogy tudjuk, Isten üdvözítő akarata szerint imádkozunk (lásd: 1Jn 5,14-16).


4. Fel kell ismernünk, hogy a karizmák csak a szeretet légkörében virágozhatnak. Amint a 133. zsoltár mondja: "Nézzétek, milyen kedves és jó, ha egyetértésben élnek a testvérek!... mert az Úr ott áldást ad." Mikor egy vezető-közösség tagja voltam, az egyik összejövetelen spontán módon szövetséget kötöttünk egymással. Megígértük, hogy sohasem fogjuk elítélni egymást sem gondolatban, sem szóban, sem tettben. Abban is megegyeztünk, hogy ha fogadalmunkat megszegjük, akkor ezt a közösség előtt beismerjük, és bocsánatot kérünk érte. Mindezt a Lk 6,36-39 alapján tettük. Ígéretünknek rendkívüli hatása volt. Az ennek nyomán kialakult érzelmi biztonság légkörében a karizmatikus adományok teljes skálája megnyilvánult. Vezető-közösségünk Isten lelkes dicsőítése mellett is elköteleződött. Azt reméltük, hogy az Úr karizmái helyett ily módon a karizmák Urára koncentrálhatunk. Úgy láttuk, hogy miközben arra figyelünk, hogy az Urat áldjuk, az Úr ránk figyel, és adományaival tisztel meg minket.


5. A vezetőknek fontos szerepük van. Saját példájukkal kell vezetniük, úgy hogy használják karizmáikat, és másokat is erre buzdítanak. Új adományok megjelenésekor türelemre és toleranciára van szükség, mert először gyakran csak a kiforratlanság és a hibák látszanak. A vezetőknek:
· fel kell ismerniük,
· meg kell erősíteniük
· és bátorítaniuk kell ezeknek az adományoknak a használatát, lehetőséget biztosítva a gyakorlásukra.
Arra is figyelmeztetniük kell a közösség tagjait, hogy aligha várhatnak Istentől új adományokat, ha a meglévőket - például a nyelveket - nem használják.
A karizmatikus megújulás valóban Isten csodálatos műve. Számos feladata van:
· Visszahozni a karizmákat az egyház rendes életébe.
· Támogatni az ökumenizmus magasztos ügyét, hiszen kiengesztelődés nélkül nincsen igazi megújulás.
· Részt venni az evangelizáció központi feladatában mind az egyházon belül, mind pedig a világi társadalomban.
Ezek a feladatok azonban csak akkor valósíthatók meg, ha a karizmatikus megújulás hű marad nevéhez és identitásához. Hogy Isten terve a huszadik illetve a huszonegyedik századdal kapcsolatban megvalósul-e, az részben rajtunk is múlik. Tragikus lenne, ha elásnánk talentumainkat, és nem használnánk fel őket Isten nagyobb dicsőségére.” (Pat Collins atya)