ÚJSÁGOK ARCHIVUMA

 

A Marana Tha újság 2018. szeptember-októberi
számának tartalmából

 

Katona István: A Szentlélek elvezet a békéhez

Aki a lelki békét keresi – írja Szent Ignác –, mindaddig nem találhatja meg, amíg a nyugtalanság gyökerét el nem távolítja szívéből. Ez a gyökér nem határolható körül mindig. Mert ha valaki tele van aggodalommal, lehet, hogy ez egy bizalmatlanságból fakad. A bizalmatlanság pedig abból, hogy nem találkozott még (senkiben) az elrejtő szeretettel. Talán szülei is ridegek voltak és nem törődtek vele. Erre a gyökérre céloz Szent Ignác, hogyha megtaláltuk, akkor engesztelődjünk ki mindenkivel, aki valaha is nem szeretett, és vessük magunkat a szerető Isten karjaiba. Aki megtalálta lelki békéjét, az tudja ugyan, hogy milyen csalódások érték, de azok már nincsenek hatással az életére. Fölfedezte, hogy van egy nagyobb érték, amelynek fényében elhalványodik, láthatatlanná válik a csalódás. A nagyobb érték tudata erőket szabadít fel bennünk. Tehát a lelki béke megszerzéséhez éles szem kell és határozott akarat. Leleplezni nyugtalanságunk igazi okát és határozottan elfogadni Isten szeretetét. A Szentírás erre tanít bennünket.

1. Isten oltalma

A Bölcsesség könyve (2,17) arról ír, hogy a gonosz emberek el akarják tiporni az igaz embert. Ez a gonoszság misztériuma. Minden közösségben, függetlenül az intelligenciától, amikor az emberek fölismerik, hogy van valaki, aki jobb náluknál, rátámadnak. De a szent író azt is mondja, hogy az igaz ember oltalomban részesül. Ez az oltalom nem olyan, mint egy vár, amelybe visszavonulhatunk és bezárkózhatunk. Ez az oltalom egy személyes kapcsolat az Istennel. Mühlen professzor azt írja, hogy az egészséges emberi léthez szükségünk van egy szerető személy közelségére. Mivel ezt az emberek között nem találhatjuk meg mindig, ezért Isten közelsége, vagyis a hívő élet az ember létszükséglete. Ahol nincs meg ez a személyes kapcsolat, vagyis nincs meg ez a személy, akinek szeretetében mindig megbízhat az ember, ott torzulás, lázadás, keserűség lép fel előbb-utóbb. Ezért szólít fel a Bölcsesség könyve, hogy törődjek komolyabban az Úrral, mert valóban ettől függ az életem.

2. Jótékonyság a kapcsolatokban

Jakab apostol kifejezetten rá is mutat arra, hogy mi az oka szívünk nyugtalanságának. „Ahol irigység és versengés van, ott békétlenség uralkodik.” (Jak 3,16) Valóban elszomorító, hogy az emberek milyen semmiségek miatt irigykednek egymásra. Halálos ellenséggé válnak, mert valamiből nekik kevesebb, másnak több van. Aki azonban igazán hisz, az befelé néz, és felfedezi lelkében, hogy Isten szeretetének kincse messze felülmúl minden más földi értéket. És ebben a gazdagságban mindig lehet növekedni, ha még jobban hozzáfordulunk, őt imádjuk és dicsőítjük. Ezért ajánlja az apostol, hogy aki befogadja az Istentől származó bölcsességet, az képes a szerénységre, engedékenységre, irgalomra és jótékonyságra. Tehát már gyökerében szünteti meg az irigységet és a versengést, mert eltölti szívét Isten szeretete.

3. Befogadni a gyermeket

Az Úr Jézus leleplezi az apostolok szívében a békétlenséget és rámutat, hogy az uralomvágy mélyen felforgatja és megzavarja az ember szívét. Rámutat a gyermekre: fogadjátok be (Mk 9,36). A befogadás képe azt jelenti, hogy a ti felnőtt, gőgös, uralkodásra hajló szívetek nyíljon meg a gyermek bizalmára ­Atyja, Isten iránt. Ez a megoldása a békétlenség problémájának! Ne gondoljatok a holnapra, ne féljetek a veszedelmektől, ne rettegjetek a sikertelenségtől vagy a csalódástól, betegségtől, mert ez mind a „felnőtt” ember okoskodó, biztonságot hajszoló magatartása. – Fogadjátok be a gyermeket – fogadjátok be az Isten iránti teljes bizalmat, fogadjátok be az egyszerűséget, fogadjátok be a békét és a lelki ­örömöt, fogadjátok be a szeretet ajándékát! Így tanít Jézus a helyes életre.

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

Neal Lozano: »Abba«: mennyei édesapa (III/1. rész)

Amikor Jézus Istennel beszélt, egy olyan szót használt, amellyel addig még soha, egyetlen ember sem merte Istent megszólítani. Jézus a bizalom ősi szavával imádkozott, annak az első két szónak az egyikével, amit minden gyermek először tanul meg kimondani, mikor tudatára ébred az apa és anya szerető jelenlétének: „Abba” – édesapa, apuka.

Az Újszövetségben 140-szer van szó az Atyáról, az égi Apáról. Jézus maga tanította tanítványait imádkozni: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…” Ő szólít fel minket arra, hogy Istent mint legfenségesebb és legjobb Apát csodáljuk, tiszteljük és szeressük.

„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy” – így imádkozunk. A „mennyekben” szó nem valami helymeghatározás, hanem azt fejezi ki, hogy: más, nem földi, hanem szellemi. Ez a mi Atyánk, aki az egész teremtést összetartja, törődik velünk, minden egyes élőlényről szeretetteljesen gondoskodik, és teszi ezt a „mennyből”, azaz az Ő teljességéből és végtelen szeretetéből. Ő, a nagy Isten hozzánk, emberekhez fordul, közel akar lenni hozzánk, vagyis velünk akar lenni.

Aki feltétel nélkül szeret

Isten, ahogy a Názáreti Jézus hirdette nekünk, a feltétel nélkül szerető jó Isten, aki valamennyi teremtményének az életét és kibontakozását akarja. János első levelében ezt a megtapasztalást így foglalja össze: „Isten a szeretet. Isten szeretete azáltal vált számunkra nyilvánvalóvá, hogy Isten az egyetlen fiát küldte a világra, hogy általa éljünk.” (1Jn 4,8-9)

„Isten szeretet.” A szeretet Isten lényege. Azaz: Isten nem tud mást, mint szeretni. Isten soha nem adja fel, hogy minket őszintén szeressen és jót akarjon tenni nekünk. Ezt nem könnyű megérteni napjainkban, mikor a „szeretet” szót már elkoptatták. Aki valóban szeret, egészen átadja magát, és csak egy nagy célja van: az, hogy a másik élete kiteljesedhessen. Sokan közülünk maguk is tapasztalták a gyermekek nevelésénél, hogy a szeretet nem foglalja magában valamennyi kívánság igenlését, hanem néha egy világos NEM fejezi ki az igaz szeretetet.

Amikor arról beszélünk, hogy: Isten a szeretet, ez talán a Nap képével magyarázható a legjobban. A Nap lényege, hogy ragyogjon. Nem tudja abbahagyni a ragyogást. Mi emberek lehetünk vidámak, szomorúak, engedelmesek vagy szófogadatlanok, a Nap ugyanúgy ragyog tovább. Hasonlóan van ez Istennel is: Ő teljes létében szeretet. Még akkor is szeret bennünket, ha mi emberek nem törődünk Vele – ami nem jelentheti azt, hogy Ő valamennyi tettünket és cselekedetünket helyeselné is. Ennek ellenére szeret minket, mert nem adja fel azt a reményt, hogy életünket hozzásegítse a kiteljesedéshez.

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

Svéd Szent Brigitta: A Szentlélek 7 jele a lélekben

Svéd Szent Brigitta (Finsta vára, Uppsala mellett, Svédország, 1303. – Róma, 1373. július 23.): rendalapító, misztikus. 7 éves korától kapta a misztikus kegyelmeket és látomásokat. Brigittát 1391. október 7-én avatták szentté. II. János Pál pápa 1999. október 1-jén Európa társvédőszentjévé nyilvánította Szent Benedekkel, Szent Cirillel és Szent Metóddal, Sienai Szent Katalinnal és Edith Steinnel együtt.

* * *

Egyedül a Szentlélek sugallatai iránti érzékenység vezet el az életszentséghez és az üdvösségbe. A következő mondatokat Svéd Szent Brigittának, Európa védőszentjének mondta Miasszonyunk, hogy segítsen megkülönböztetni a Szentlélek indíttatásait, Aki mindig békét, tisztaságot és engedelmességet hagy maga után a lélekben.

(A kinyilatkoztatás az újság 7. oldalán olvasható.)

Emmanuel Maillard nővér: Jézus velünk van!

Federico négy éves, hat daganattal

Milánó, 2004. november

Sabinát felemésztette a fájdalom és a rettegés. Azt se tudta, mit tegyen. Kisfiát, Federicót agydaganat támadta meg! A sugár- és kemoterápiák kimerítő sorozata semmit sem használt, és a hat daganatból hármat műteni sem lehet: a sebészkéssel nem közelíthetők meg úgy, hogy maradandó sérülések ne keletkezzenek. Olaszország legjobb onkológiai osztályán, Milánóban, az orvosok nagyon kockázatosnak ítélték a kérdést. Emberi szemmel nézve nem sok remény maradt. A gyermek csak négy éves volt, és szemlátomást napról napra rosszabbodott az állapota. De szenvedései közepette sem adta fel a küzdelmet. Két fájdalmas roham között tiszta tekintettel mondta anyjának:

– Meglátod, mama, vége lesz!

Sabina pedig kénytelen volt a mosdóba menekülni, arra az egyetlen helyre, ahol szabadon engedhette könnyeit, zokogását és reménytelenségét.

Sabina nem volt istenhívő. Vagyis már nem hitt Istenben, és egyre távolodott az Egyháztól. A Gospa erre azt mondaná: „Még nem ismeri Isten szeretetét.” Barátnője azonban, szintén Sabina, aki egy nagyon lelkes imacsoport tagja volt, a szívére vette Federico ügyét, és kitartó imaharcba kezdett. Az imacsoport tagjai egymást váltva kilenc napon át szentségimádást végeztek a gyermekért, erősen kérve Jézust, hogy gyógyítsa meg, és nyugtassa meg édesanyja szívét, amelyet már egyébként is nagyon megsebzett nemrég lezajlott válása a férjétől.

A kilenced végéhez érve a gyermek betegsége még mindig könyörtelenül haladt előre. Lehet, hogy az Úr terve nem a gyógyulás, hanem valami más? Sabina barátnője nem adta fel a küzdelmet. Megvolt a terve. Antonello atya, olasz misszionárius (aki Brazíliában élt), éppen Milánóban járt, és „gyógyító misét” hirdetett a Szent Antal templomban. Elhívta Sabinát a kicsivel együtt. Sabina felsóhajtott: templomba menni? Mégis elfogadta a meghívást, bár teste-lelke tiltakozott ellene. Nem áltatta magát: nem a hit, nem is a remény késztette arra, hogy elmenjen, hanem a reménytelenség. Végül is nem volt mit veszítenie. Ha nem is biztos, hogy használ, ártani sem fog…

(A történet folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

Teréz anya – Margaret Hebblethwaite: Jézus szavai hozzád

Minden porcikádat ismerem – mindent tudok rólad. Fejed hajszálait is számon tartom. Semmi nincs az életedben, ami ne lenne fontos nekem. Követtelek az évek során, és mindig szerettelek – még akkor is, amikor elkóboroltál.

Tudok minden egyes problémádról. Ismerem szükségedet és gondjaidat… És igen, ismerem minden bűnödet is. De elmondom újra, hogy szeretlek – nem amiatt, amit tettél vagy nem tettél – önmagadért szeretlek: azért a szépségért és méltóságért, amellyel Atyám megajándékozott, amikor saját képmására alkotott meg téged.

Olyan méltóság ez, amelyről sokszor megfeledkeztél: olyan szépség, amelyet a bűneid elhomályosítottak. De én úgy szeretlek, ahogy vagy, és véremet ontottam azért, hogy újra megnyerjelek. Ha hittel kérsz engem, kegyelmem meg fog érinteni mindent, aminek meg kell változnia az életedben. Megadom neked az erőt, hogy megszabadulj a bűntől és annak romboló erejétől.

Tudom, mi van a szívedben, ismerem magányosságodat és minden fájdalmadat – az elutasításokat, az ítélkezéseket és megaláztatásokat. Mindezt elhordoztam már előtted. És érted hordoztam el, hogy te osztozhass erőmben és győzelmemben. Különösen tisztában vagyok a szeretet iránti igényeddel – mennyire szomjazol arra, hogy szeressenek és megbecsüljenek. De sokszor hiába szomjaztál; önző módon kerested ezt a szeretetet és múló gyönyörökkel próbáltad betölteni a szívedben tátongó űrt – aztán még több fájdalom ért! Szeretetre szomjazol? Emlékezz arra, amit mondtam: „Jöjjetek mindannyian, akik szomjaztok” (Jn 7,37). Én megenyhítelek és betöltöm szíved vágyait. Megbecsülésre szomjazol? Én többre becsüllek, mint ahogy el tudnád képzelni - még a kereszthalált is vállaltam érted.

(Az írás folytatása az újság 10. oldalán olvasható.)

Szabó Pál Tivadar: Magyar bűnbánat

Bocsáss meg nekünk, Urunk!

Hajdani szépségükben meggyalázott, megcsonkított, lemoshatatlan festékkel összefröcskölt szobrainkért, műemlékeinkért – bocsáss meg nekünk, Urunk!

Keresztül-kasul firkált házfalainkért, piszkos lépcsőházainkért, megrongált liftjeinkért, a teleszemetelt utcákért – bocsáss meg nekünk, Urunk!

A széthasogatott ülésű, ronccsá lett, takarítatlan vonat-, villamos-, és metrókocsijainkért – bocsáss meg nekünk, Urunk!

Az utcán lépten-nyomon látható, pornográfiát és erőszakot terjesztő könyvekért, folyóiratokért, képeslapokért – bocsáss meg nekünk, Urunk!

A segítségért könyörgő utcai koldusok mellett közömbös, elfordított fejjel elmenőkért – bocsáss meg nekünk, Urunk!

Azért, hogy a trágár beszéd szinte mindennapi szóhasználatunk részévé vált, utcán, intézményekben, családban egyaránt – bocsáss meg nekünk, Urunk!

Hogy mindebbe egyre jobban beletörődünk, s már szinte észre sem vesszük, könyörülő Istenünk – bocsáss meg nekünk, Urunk!

A felületes ügyintézőkért, a közömbösökért, a lelkiismeretlenekért, a munkájukért felelősséget nem vállaló mesteremberekért. A rendőrökért és katonákért, akik elfelejtik, hogy nem elnyomásra, hanem mások szolgálatára, védelmére kapták megbízásukat – bocsáss meg nekünk, Urunk!

(Az imádság folytatása az újság 11. oldalán olvasható.)

Emiliano Tardif – José H. Prado Flores: A test betegsége és a fizikai gyógyulás

Mindenekelőtt szeretnénk leszögezni, hogy nem akarunk különösképpen elmélyülni ebben a témakörben, mivel ez a könyv az Úr „gyógyításának” élő tanúságtevő dokumentuma akar lenni. Ezenkívül számos cikket, jó könyvet írtak már a karizmatikus megújulásnak erről az izgalmas témájáról. Kizárólag annyit akarunk elérni, hogy tanúskodjunk amellett, hogy az Evangélium igaz, még a XX. században is, és ehhez hozzáfűzünk bizonyos megfigyeléseket, amelyeket fontosnak látunk.

Isten megváltó működése két formában nyilvánul meg: a cselekedetek és a szavak által. Szent Lukács csodálatosan foglalja egységbe Jézus tevékenységét, amikor a következőképpen szól: „Az első könyvben, Teofil, szóltam mindarról, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva.” (ApCsel 1,1)

A II. Vatikáni Zsinat megfogalmazta ugyanannak az éremnek a két oldalát, amikor azt erősítette meg számunkra, hogy: „A kinyilatkoztatás eseményekben és hozzájuk bensőleg kapcsolódó szavakban bontakozik ki: Istennek az üdvösség történetében művelt cselekedetei kinyilvánítják és megerősítik a tanítást és a szavakkal kifejezett valóságokat. A szavak viszont a tetteket hirdetik, és a bennük rejlő misztériumot világítják meg.” (Dei Verbum 2)

Végezetül azt a következtetést vonja le, hogy: „Istenről és az ember üdvösségéről így kinyilatkoztatott igazság Krisztusban ragyog föl. Ő az egész kinyilatkoztatás közvetítője.”

Azt is megerősíti, hogy fontos a lelki és fizikai gyógyulás. Mások arra gondolnak, hogy az egyes gyógyulások véletlenek... és hogy a gyógyítás karizmája nem lényeges, mert felette ott kell állnia a szeretetnek. Én a magam részéről azt hiszem, hogy ez a „lényeges – lényegtelen” különbségtétel nem szerepel az Újszövetségben. Ahelyett, hogy ilyen megkülönböztetéseket tennénk, fel kell tennünk magunknak a kérdést: „Isten meg akarja-e gyógyítani gyermekeit?”

(Az írás folytatása az újság 12. oldalától olvasható.)

Julián ofm atya: Egy ember nagy lakomát rendezett (II/2. rész)

Nem! Az kell, hogy becsapjon a ménkű! Hogy családi botrányok legyenek, hogy betegség legyen, hogy munkanélküliség legyen, hogy nyomorult legyek, hogy végre eltaláljak a templomba! Vagy a házastársam válni akar és akkor megtalálom a gyóntatószéket, meg a templomot, addig nem! Megint mondom, hogy akinek nem inge, ne vegye magára! De az Evangélium erről szól. Mert a tehetősek nem értek rá, a szegény, a nyomorult, akit senki nem akar házastársul, mert vak, az meg elment a meghívásra. És ha meggyógyult volna a szeme, akkor meg lehet, hogy nem ment volna! Mert kinyílt volna a szeme egyéb másra, lekötötte volna bálványként és akkor nem kell az Isten. Milyen jó, hogy az ember keresztet hordozhat! Itt az újabb tanítás, mert a kereszt nem engedi, hogy elszakadjak az Istentől. Milyen jó, hogy sokszor nem gyógyulok meg, hanem betegségben végigélem az életemet, mert ez segít abban, hogy ne mondjam azt, hogy nincs szükségem Istenre, hanem állandóan belekapaszkodjak és örvendezzek, hogy Vele lehetek a betegségemben. Milyen jó, hogy Jézus azt mondja, hogy naponta vedd föl a keresztedet és kövess engem és nem azt, hogy egyedül kóricálj a kereszteddel, hanem Én megyek – mondja Jézus – és kövess engem! Én veled vagyok! Örömet adok a kereszted ellenére.

(Az írás folytatása az újság 15. oldalán olvasható.)

Damian Stayne: A lelki adományok

„Törekedjetek a szeretetre! Keressétek buzgón a lelki adományokat” (1Kor 14,1)

„Az igaz tanítványok Tőle kapják a kegyelmet, hogy az Ő nevében csodákat tegyenek mások javára, ki-ki a tőle kapott ajándék szerint. Mivel egyesek valóban ördögöket űznek, így azok, akik ezáltal megtisztulnak a gonosz lelkektől, gyakran hitre jutnak Krisztusban és maguk is csatlakoznak az Egyházhoz. Mások előre tudják az eljövendő dolgokat; képeket látnak és prófétálnak. Megint mások a kezüket betegekre teszik, s azok meggyógyulnak. Sőt, halottak is támadtak már fel, és hosszú évekig közöttünk maradtak.” (Szent Iréneusz)

* * *

A fenti idézet Lyoni Szent Iréneusztól (i. sz. 130–202) származik, aki az akkor jellemző egyházi életet írja le. Nem olyan dolgokra utal, amelyeket a nagybetűs szentek visznek véghez, hanem inkább az egyszerű keresztények, akik Szentlélekkel eltelve hitték és megélték Krisztus ígéreteit.

El tudunk képzelni egy olyan plébániaközösséget, ahol rendszeresen át lehet élni a Szentlélek ilyen csodálatos megnyilvánulásait? A korai egyház így imádkozott: „Most tehát Urunk, tekints fenyegetőzésükre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bizalommal hirdessék igédet. Nyújtsd ki kezedet, hogy gyógyu­lások, jelek és csodák történjenek szent szolgád, Jézus által” (ApCsel 4,29-30). Ma el mernénk mondani ugyanezt az imát az Egyházban a természetfeletti jelenségek és csodák számának növekedéséért?

Szent XXIII. János pápa ugyanakkor éppen nagyobb csodákért könyörgő imára kérte az egész Egyházat a II. Vatikáni Zsinatra készülve: „Újítsd meg csodáidat napjainkban, mintegy új pünkösd által!” XXIII. János pápa imája Istenhez intézett kiáltás volt, mely a pápa szándéka szerint visszhangra talál a hívek szívében, hogy visszaálljon az Egyházban az, aminek örökké megszokottnak kell lennie.

Azokat az adományokat, amelyeket Szent Iréneusz fentebb felsorolt, „karizmáknak” nevezzük. Ma sok gyakorló keresztény ismeri a szót, ugyanakkor nincs tisztában a valódi értelmével és azzal, amit a Biblia és az Egyház mond róla.

Mi tehát a karizma? „Görögül, ahogyan az Újszövetség íródott, a kharisz szó kegyelmet jelent. Tehát a karizma olyan ajándék, melyet Isten kegyelméből kapunk, a kharíszmata jelentése pedig ’ajándékok’ (többes számban).” Pál apostol ötféle módon használja e szót.

(Az írás folytatása az újság 16. oldalától olvasható.) 

 

A Marana Tha újság 2018. július-augusztusi
számának tartalmából

 

 

 

Katona István: Isten a szívedet kéri tőled… 

Az emberi életben a választások utat jelentenek. Minden útnak valahol vége van. Az egyik fölfelé vezet, egy csodálatos világ felé. A másik lefelé vezet, szakadék felé, ami halállal fenyeget. Hogyan lehet megtalálni a helyes utat? Hiszen az ember látása homályos, nem ismeri a jövőt. Csak egy napra, talán egy hétre, hónapra lát előre. Ki segít nekünk ebben a nagyon fontos választásban? 

Nemrég fölkeresett egy fiatalember, hogy életgyónást szeretne végezni. Elhatározását Pál apostol levelével indokolta: „Amit az ember vet, azt le is aratja. Aki testébe vet, testéből is arat majd romlást. Aki pedig lelkébe vet, lelkéből arat örök életet” (Gal 6,8). 

Isten nem büntet, az ember maga alakítja sorsát. Isten megadja a segítséget, hogy helyesen döntsünk, de szabadságunkat nem veszi el. Tetteink közre­működnek abban, hogy milyen lesz a halál utáni életünk. 

1. Hallgass az Úrra 

A pusztában vándorló népnek Mózes a lelkére kötötte: „Hallgass az Úr parancsaira és élni fogsz” (MTörv 4,1). Miért adta Isten az embernek a parancsokat? Azért, hogy élni tudjon! Azért, mert vágyakozott az ember szívére. A parancsok akkor nehezek, ha valaki az önzés mellett dönt. Ha úgy érzi, korlátozzák vágyait, amelyek nem az Istentől kapott küldetés beteljesítésére irányulnak. 

Ha az ember kultúrát akar építeni, akkor szabályokra lesz szüksége, hogy a másik emberrel és a közösséggel együtt tudjon működni. Ha lelki kultúrát akar építeni, természetfölötti célt követni, akkor is be kell tartani azokat a szabályokat, amelyeket Isten állított eléje. Ki kell lépni a világ lázadó, liberális gondolkodásából, amely szembeszáll minden értékkel és szabállyal. A keresztény ember nem a lázadás útján akar naggyá lenni, hanem azzal, hogy a szívét Istennek adja. Az érett ember ott kezdődik, ahol képes az odaadásra. Isten azt akarja elérni bennünk, hogy kiteljesedett, szabad emberek legyünk. 

2. Hitben cselekedni 

Jakab apostol azt írja: „Legyetek megvalósítói az igének, ne csak hallgatói” (Jak 1,22). Sok keresztény ember látszólag tökéletes életet él. Imádkozik, templomba jár – de szeretetlen, veszekedő, fölényes, másokat megszóló. Isten látja az ember szívét. Látja, hogy nem változott meg a szívében. Szívét megtartotta önmagának, nem cselekszik a hite szerint. Ez pedig magányossá teszi, sőt nemsokára boldogtalanná is. – Az elmúlt hónapokban több helyen is kitört tűzhányó. Egy ilyen eseményt megfilmesítenek. Az izzó láva elől fejvesztve menekültek az emberek. A nagy zűrzavarban csak a plébánosnak volt helyén az esze és a szíve. Éppen szabadult a börtönből három rablógyilkos. A plébános meghívta őket, hogy segítsenek kimenteni az égő kórházból a beteg gyermekeket. Mind a három elvállalta a kockázatos feladatot. Éppen jókor érkeztek, a forró láva már a kórház közelében volt. A gyerekek megmenekültek, de a három rabló és a plébános meghalt. Életüket áldozták a gyerekekért. 

3. Jézusban van az igazság 

Az evangéliumban van egy érdekes jelenet, amikor Jézus vizsgáztatja apostolait. Megkérdezi, el akartok-e menni? Péter a többiek nevében megvallja: „Mi hisszük, hogy te vagy Isten Fia, nálad vannak az örök élet igéi” (Jn 6,68). 

Az apostolok felismerték, hogy életük legnagyobb ajándéka, hogy Jézushoz tartozhatnak. Mivel ő az abszolút igazság, nála van a jövő kulcsa. Nem mehetnek vissza halászni, mert felismerték az „elrejtett kincset”. Felismerték, hogy Jézuson kívül nincs igaz élet. Jöhetnek ugyan nehézségek, jöhetnek problémák, de az egyetlen igazságot nem lehet elhagyni, mert akkor értelmetlen lesz minden. – Nekünk is ezt kell felfedezni, hogy a mai világ sokféle életformát kínál nekünk, csillogó karriert, de tudnunk kell, hogy csak Jézusnál van az igazság. Csak Jézuson keresztül lehet elnyerni az örök életet. Ezért olyan fontos, hogy szívünkben mindig hűségesek maradjunk Hozzá! 

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

 

Neal Lozano és Matthew Lozano: Hazafelé 

Az Atya Jézust ajándékozta nekünk; Jézus megszabadít a bűn hatalmából, Isten fiaivá és leányaivá tesz bennünket, és megígéri, hogy megismerjük majd az Atyát. Jézus elszakította rabszolgaságunk láncait, és föllebbentette a fátylat, amely eddig eltakarta előlünk az Atya arcát. 

Az ígéret

„Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.”  (Jn 20,17) 

„Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.” (Jn 1,18) 

Döbbenetes, milyen sok ember van, aki hosszú éveken át tiszta szívből szereti és szolgálja Jézust, de egyáltalán nem ismeri az Atya szeretetét. Egy férfi, aki nemrégen ismerte meg igazán az Atyát, elmondta, hogy mindig úgy gondolta, hogy az Atya valami „főrendőr az égben.” Mások azt mesélték, hogy úgy gondoltak az Atyára, mint egy szigorú bíróra, aki csak azt figyeli, hogy mikor követnek el valami hibát. „Néha bűntudatot érzek, mintha Ő elítélne minden kis dologért.” „Néha úgy érzem, be kell bizonyítanom neki, hogy jó vagyok.” Egy apáca ismerősöm a Szeretet Misszionáriusai rendből ezt mondta: „Az eszemmel mindig tudtam, hogy Isten szeret, de azt soha nem gondoltam volna, hogy kedvel is, és hogy tetszem neki.” 

Vannak bátrak, akik meg merik kérdezni, amit a kis Micah: „Apu, ugye, szeretsz?” Vagyis hogy Miért tűnik az Atya olyan távolinak időnként? Miért rejtőzik el az Isten? Vagy csak annyit kérdeznek, hogy: Milyen az Atya Isten? Megismerhetem-e Őt most, vagy várnom kell, míg meghalok? 

Én magam is föltettem ezeket a kérdéseket. Évekig nem is tudtam, hogy nyugtalan gondolataimat a szabadság iránti vágy fűtötte, amit csak az találhat meg, aki megismeri Istent, igazi Atyját. Csak az Atyában, akit a Fiú nyilatkoztat ki, tudhatjuk meg, hogy kik vagyunk. Nem is sejtettem, hogy valójában mindig is az otthonomat kerestem. 

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

 

Peter Turkson bíboros: A Szentlélek adományai 

Szolgálatom két epizódja miatt is fel kell hívnom a figyelmet Damian Stayne könyvére, és ajánlom mind a papság, mind a laikus hívek számára. 

Amikor frissen felszentelt püspökként (1994) részt vettem az új evangelizációról szóló első afrikai zsinaton, már akkor feltűnt, hogy mennyire szüksége van mind a világegyháznak, mind pedig az afrikai egyháznak arra, hogy átismételje a jelek és csodák szerepét és helyét az evangelizációs misszió területén. Az evangelizáció egyszerre jelenti Jézus misszióját és annak folytatását az Egyházban a Szentlélek ereje által. Jézus missziója az Isten Igéjének hirdetésében és a jelek (csodák) szolgálatában nyilvánult meg, és a két szolgálat elválaszthatatlansága nem múlt el Péterrel, mivel Péter számára akkor Jézust „Isten igazolta előttetek azokkal a hatalmas csodákkal és jelekkel, amelyeket – mint ti is tudjátok – őáltala művelt köztetek” (ApCsel 2,22). 

Amikor Jézus a küldetését átruházta a tanítványaira, megígérte nekik a Szentlélek ajándékát, akin keresztül Jézus továbbra is köztük maradt, megerősítve szolgálatukat jelekkel és csodákkal (ApCsel 4,29-30). Tehát, amikor Péter meggyógyította a bénát, aki a templom kapujában koldult, és a tömeg azon csodálkozott, hogy hogyan tette, Péter ezt mondta: „a tőle származó hit adta meg neki ezt az ép egészséget mindnyájatok szeme láttára” (ApCsel 3,16). Az apostoli kor Egyháza nemcsak megtartotta Urának és Mesterének küldetését, hogy „hirdessétek az evangéliumot az egész világon” (vö. Mt 28,19; Mk 16,15), hanem az igehirdetés és a jelek szolgálata által végbe is vitte, akárcsak Ura és Mestere. 

(Az írás folytatása az újság 7. oldalán olvasható.)

 

Alan Paton: Senki sem gyenge annyira, hogy ne tudna Isten eszköze lenni 

Mózes így szólt Istenhez: „Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek és Izrael fiait kivezessem Egyiptomból?” Isten ezt válaszolta: „Veled leszek, s ez lesz a jel, amelyről felismered, hogy küldetésed tőlem van… Ha majd kivezeted a népet Egyiptomból, ezen a hegyen mutatok be áldozatot Istennek.” 

Mózes ezt mondta Istennek: „De, Uram, én nem vagyok a szavak embere. Azelőtt sem voltam és most sem vagyok, amióta szolgáddal beszélsz. A szám akadozó, a nyelvem lassú.” 

Az Úr ezt válaszolta: „Ki adott szájat az embernek, ki teszi némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr? Menj csak, majd segítlek a beszédben, s azt fogod hirdetni, amit mondanod kell.” (Exodus 3. és 4.) 

Egyetlen keresztény sem gondolja vagy mondja, hogy nem alkalmas arra, hogy Isten eszköze legyen, mert tulajdonképpen ez keresztény voltunk lényege. Sok dolog vonatkozásában lehetünk alázatosak, de soha ne térjünk el attól, hogy Isten felhasználjon. 

Keresztelő János így szólt a néphez a Jordán folyónál: „Én vízzel keresztelek, de utánam jön, aki nagyobb nálam, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” 

Amikor maga Jézus jött el hozzá, hogy megkeresztelkedjen és János megpróbálta lebeszélni: „Te jössz el hozzám? Inkább neked kellene engem megkeresztelned” – Jézus így válaszolt: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Így János megkeresztelte azt, akinek a saruszíját sem volt méltó megoldani. 

Az evangélium teli van bátorítással, némelyik egészen meghökkentő. 

Ti vagytok a föld sója! 

Ti vagytok a világ világossága! 

A hajatok szálai is meg vannak számlálva! 

Ezek a szavak izgalmasak a hallgatónak. Lehet minden sötét, de ők a világ világossága. Mint személyek, új értékítélettel találkoznak. 

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.) 

 

Ima a betegekért 

Betegek Anyja, Szűz Mária, 

virrassz a földkerekség minden betegének ágya mellett! 

Azok mellett, akik ebben az órában vesztik el öntudatukat, 

akik haláltusájukat vívják, 

akiknek nincs semmi reményük a gyógyulásra,

akiket senki se ápol, 

akik járni szeretnének, de ágyhoz vannak kötve, 

akiknek pihenniük kellene, de a szükség munkára kényszeríti őket, 

akik nyugtalanul hánykolódnak fekhelyükön, 

nem tudnak aludni, 

az éjszakát nyitott szemmel töltik, 

akiket betegségük mellett családjuk szegénységének gondja is kínoz, 

akiknek végleg le kell mondaniuk jövőbeli terveikről, 

akik nem hisznek az örök életben, 

akik nem tudják, hogy Krisztus szereti őket. 

(Az imádság az újság 9. oldalán olvasható.) 

 

Mária Regina nővér: Felajánlottam életemet a Szűzanyának (Tanúságtétel) 

Román Enikő Mária Regina ferences nővér vagyok. Gyerekkoromra visszatekintve, vallásos családban nevelkedtem, nagymamám a Szűzanyának ajánlott engem, ami meghatározta kicsit egész életemet. 

Nagyon szerettem táncolni, ezért a szüleim balett iskolába írattak, 5 évet jártam oda. Nyolcadikos voltam (50-en voltunk egy osztályban), ahonnan 25-en kiestek és én is közéjük tartoztam. Ez volt életemben az első törés, amikor úgy éreztem nincs tovább. Ez nagyon nehéz volt, mert nem tudtam az utat. 

14 és 17 éves korom között újra meg kellett, hogy térjek, meg kellett tapasztalnom, hogy Isten van, létezik, és eltervezett számomra egy utat. Ez kicsit a vergődés időszaka volt. 

17 évesen tapasztaltam meg a belső meghívást a szerzetesi életre. Isten megérintette a szívemet a Szentlélek által, hogy Istennek átadott életet kell élnem. Ez a meghívás annyira erőteljes volt, hogy próbáltam keresni a helyem az egyházban, ami 5 évig tartott. Végül igent mondtam Istennek: szerzetesnő leszek. 

Második otthonom Kolozsváron a Ferences templom lett. Két családom lett, jelenleg ferences nővér vagyok. A közösségünk anyaháza Pécsett van, itt Árkoson 10 éve vagyunk jelen. 15 évig voltam Magyarországon, szakképzett nővér lettem, 10 évig dolgoztam kórházban, több helyen is gyerekkórházban, pszichiátrián. 

17 évesen kezdtem igazán Istenhívő lenni, az Atya, Fiú, Szentlélek jelen voltak az életemben, most is így van és nagyon mély a kapcsolatom a Szűzanyával. 

1990-ben Medjugorjéban az első ottlétem sok ajándékot hozott az életembe. Szlavko atya felhívta figyelmünket arra, hogy akik ott vagyunk, a Szűzanyának szánjuk oda az életünket. Örökfogadalomkor a Mária Regina nevet kaptam, ez közel hoz a Szűz Anyához. 

Az örökfogadalom, amikor gyűrűt húznak az ujjunkra, nagyon fontos az életünkben, mert ilyenkor döntjük el, hogy Istennek ajánljuk teljesen az életünket. Ez 1996-ban volt, a hármas fogadalom által: szegénység, tisztaság, engedelmesség. 

(A tanúságtétel folytatása az újság 10. oldalától olvasható.) 

 

Julián ofm atya: Egy ember nagy lakomát rendezett (II/1. rész) 

„Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: ’Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában.’ Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: ’Egy ember nagy lakomát rendezett. Sokakat meghívott. Amikor eljött a lakoma ideje, elküldte szolgáját, és ezt üzente a meghívottaknak: ’Jöjjetek! Minden készen van.’ De azok sorra mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente: ’Földet vettem. El kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem!’” (Lk 14,15-24) 

Nézzük, hogy folyik a lakomáról szóló példabeszéd? Valaki ezt mondja a vendégek közül, hogy boldogok, akik meghívottak az Isten országába, aki odaülhet pontosabban. Ez a fölkiáltás úgy hangzik, mintha azt mondaná, hogy hát az a boldog, aki odaül és odaülhet. Mintha azt mondaná, hogy milyen boldogtalanok és milyen szerencsétlenek azok, akik nem ülhetnek oda az Isten országába a menyegzőre. És valóban igaz ez, azonban ebben a fölkiáltásban ott van a kizártság lehetősége, vagyis hogy az boldog, aki odaülhet és milyen szerencsétlen, aki nem. Jézus ezt úgy érezte, hogy felhívás, fölkérés, egy átvitt értelemben mondom; a táncra, vagyis, hogy erre válaszolni kell, hogy szó sincs arról, hogy bárki is ki lenne zárva! A boldogtalanságuk oka, saját maguk ostobasága, aki nem ül oda Isten országában a terített asztalhoz. Jézus más tanítása alapján, „vessétek ki a külső sötétségbe”, saját maga oka annak, hogy a kárhozatba ment! Mindenki hivatalos! Nincs kizáró, másokat félre tévő meghívás! Hogy azok milyen szerencsések és milyen jó, minthogy ezt, hogy boldog lenni, ez a szó, ezt így is lehetne mondani, hogy szerencsés, kiválasztott. Jézus arra válaszol, hogy nincs ilyen, hanem olyan van, hogy mindenki hivatalos. Ezért mondja a példabeszédet. 

Nincs olyan, hogy valaki ki van zárva, önmagát zárja ki! Ugye a példabeszédben a meghívottak elutasítják a meghívást: az egyik földet vett, nem ér rá. A másik öt iga marhát vett nem ér rá. A harmadik pedig nősült és nem ér rá. Vagyis miről van szó? Az első kettő egyértelműen a mammon foglya; vettem, tulajdonom van, ez engem megfog. Állatot vettem – Opelt vettem, kocsit! (Lefordítom a mai világra!) Ki kell próbálnom. Sajnos nem érek rá, ez leköt engem! És a másik, ami itt el van rejtve benne, hogy az Isten országáról van szó, és ez sokféle módon jelenik meg már ebben a világban is. A végső kicsengés pedig az, hogy Isten országa, azaz a Mennyek országa, vagy a pokol! Ez a végső kicsengés, de ennek sok megnyilvánulása van ebben a világban is. 

(Az írás folytatása az újság 12. oldalától olvasható.) 

 

Érdekességek a Szent Benedek-medálról 

A Szent Benedek-medált nagy erővel ruházzák fel; különösképp a gyógyulást és a megkötözöttségekből való szabadulást keresők folyamodnak hozzá. 

A Szent Benedek-medál ereje kizárólag Jézus Krisztusnak tulajdonítható, vagy Szent Benedek közbenjárásának, az egyházi áldásnak, a kérő személy hitének – semmi esetre sem a medál szépségének, vagy a rávésett ima szavainak. Nem babonaságból használják, hanem hitből – hasonlatosan az evangéliumi asszonyhoz, aki hitt benne, ha csupán megérinti Jézus ruhája szegélyét, meggyógyul (Mt 9,20); vagy hasonlóan azokhoz, akik hittek benne, ha Pál kendőit és kötényeit a betegekre helyezik, azok meggyógyulnak betegségeikből, és a gonosz lelkek elhagyják őket (ApCsel 19,12). 

A Szent Benedek-medál mindkét oldalán ábrázolásokat és különös betűket láthatunk. Az előoldal a szentet ábrázolja, amint jobb kezében a keresztet tartja, bal kezében nyitott könyv van: a Szentírás által ihletett Regula (szerzetesi szabályzat). Az ő jobbján egy serleg (méregpohár) látható, amelyből egy vipera kúszik ki, miután keresztet vetett rá. A balján egy holló készül elrepülni a mérgezett kenyérrel. 

(Az írás folytatása az újság 14. oldalától olvasható.) 

 

K.I.: Jézus tizenkét jó tanácsa 

Két élet-út van. Egy széles: Isten nélküli! S egy keskeny: Istennel. A Máté 7,14-ben Jézus azt tanítja, hogy a keskeny úton kevesen járnak. Miért? Mert nehéz. Azért nehéz, mert kitartás, hűség kell hozzá. Azért nehéz, mert meg kell harcolni az önzésünkkel, az emberek csábításával és az ördöggel. De aki kitart a keskeny úton, kincset talál: az örök élet boldogságát az Atya házában. Jézus 12 jó tanácsot adott nekünk, hogy elérjük örök otthonunkat. Ezek a jó tanácsok segítenek bennünket, hogy végigjárjuk a keresztény élet útját! Szabad akaratunk van. Nem szabad elfelejtenünk: minden döntésünknek következménye lesz! Isten Igéje felelősségre int! Felelősek vagyunk önmagunk, felebarátaink és a világ iránt. 

Az Újszövetség központi parancsa a szeretet! 

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legfőbb: az első parancs. A második hasonló ehhez: szeresd felebarátodat, mint önmagadat. E két parancson függ az egész törvény és a próféták.” (Mt 7,14) 

Az Ószövetségi tíz parancs felkészítette a zsidó népet az Úrral való szövetségre, s a Messiás jövetelére. 

Az Újszövetség 12 jó tanácsa elősegíti, hogy a keresztény ember határozza el magát Jézus radikális követésére és komolyan vegye Isten Országát. Jézusnak határozott elvárásai voltak azok felé, akik követői (tanítványai) akartak lenni. Ezek a követelmények a Jézussal való bensőséges kapcsolat és a Szentlélek által valósíthatók meg. 

* * * 

1. „Aki le nem mond arról, amije csak van, nem lehet az én tanítványom.” (Lk 14,33) 

Ennek a mondatnak az a lényege, hogy a keresztény embernek semmihez sem szabad önző módon ragaszkodnia, ami gyengíti benne az Isten- és a felebaráti szeretet megvalósítását. Nem engedhetjük, hogy bármi is függőségben tartson bennünket. Se dolgok, se emberek, se szenvedélyek! A függőségek megkötöznek! 

Jézus a lélek teljes szabadságára akar elvezetni minket, mert csak az az ember tudja Őt követni, aki szabad. Vagyonunkat, magunkat, képességeinket, vágyainkat, mindent, amink van, Isten rendelkezésére kell bízni, illetve az Ő terve szerint kell használni. Nem a birtoklásban, karrierben kell keresnünk életünk beteljesülését, hanem Istenben akarunk állandóan növekedni. Hiszen minden elmúlik, csak az marad meg, ami bennünk lelki/szellemi érték, legfőképpen a szeretet. „Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de önmagát elveszíti?” (Lk 9,25) 

(Az írás folytatása az újság 15. oldalától olvasható.)

 

A Marana Tha újság 2018. május-júniusi
számának tartalmából

 

 

Katona István: A Szentlélek újjáteremti életünket…

Amikor Jézus befejezte azt a munkát, amivel az Atya megbízta, elküldte nekünk a Szentlelket. Azért küldte el, hogy Ő legyen az Egyház állandó megszentelője. Általa nyílik szabad utunk az Atyához, általa tapasztaljuk meg az új életet. Pünkösdkor az Egyház születéséről beszélhetünk. A Szentlélek átvette azok vezetését, akik Jézus eltávozása után árvának és tehetetlennek érezték magukat. A Szentlélek betöltötte szívüket örömmel és erővel. Ez történik évszázadok óta az Egyházban. Pünkösd nemcsak egy egyszeri történés, hanem állandó folyamat. Újra és újra kiárad a Lélek Jézus tanítványaira. Elvezeti őket a „teljes igazságra” (Jn 16,13), ellátja őket karizmatikus adományokkal, erőben részesíti őket (ApCsel 1,8) és felkészíti a Jézussal való találkozásra.

1. Be akarja tölteni a szívünket

Az Apostolok Cselekedetei azt írja, hogy a tanítványok előtt „tüzes nyelvek lobbantak fel, és leereszkedtek mindegyikükre” (ApCsel 2,3). Kell az ember szívébe a tűz. Nem elég a tudás, nem elég a jó pozíció, nem elég a magas fizetés – szükséges, hogy az ember lelke lángra kapjon. Tele vagyunk a földi vágyak, indulatok, szorongások, félelmek sötét gondolataival. Üresnek és céltalannak érezzük az életünket. Ezért olyan fontos, hogy eljöjjön hozzánk a Szentlélek. A Lélek rámutat az igazságra, örömre, békére, a szeretet szépségére. Ha hívjuk, eljön, ha kérjük, segít, ha befogadjuk, győzni fog bennünk és velünk! Lelki emberré válunk és a hit szemével nézzük majd az életünket és a világot.

Testünk millió és millió sejtből áll. A sejtek szerveket alkotnak és egységes terv szerint működnek. De hol kezdődik az ember? Ott, ahol és amikor ebben a sejttömegben megjelenik a lélek. S ott, ahol ebben az emberi lélekben megjelenik az Isten. Ha ez nem történik meg, akkor nagy a veszélye annak, hogy állattá válik az ember. De ha Isten lakik benne, akkor megtanul hinni, szeretni, szolgálni, áldozatot hozni, s boldogságot adni. Hogyan jön ez létre? Imádság, szentmise, hívő közösség, bibliaolvasás által – ezekben árad a Szentlélek. Ezekből kapjuk a tüzet, amely elégeti a világ haszontalan dolgait és új életet teremt bennünk.

2. A Lélek tanít és segít

Pál apostol azt írja: „a Lélek adományait azért kapja (az ember), hogy használjon vele” (1Kor 12,7). A Szentlélek által ismerjük fel tevékenységünk célját. Ha nem él bennünk a célszerűség, akkor rabszolgamunkává válik az élet és a szolgálat. De ha minden tevékenységünket imádságos lélekkel kezdjük, akkor megérezzük a Szentlélek indításait, s megkapjuk az Úr áldását szolgálatunkra. Meg kell szabadulnunk az idegességtől, a türelmetlenségtől, a szorongásoktól – mert ezek elnyomják bennünk az életet. A megoldás a Szentlélekben van: Ő szabadít meg bennünket a fölösleges terhektől és megtanít a belső békére.

3. A Lélek tanúságot tesz

Az Evangéliumban azt olvassuk, hogy amikor eljön a Szentlélek, „tanúságot tesz” Jézusról (Ján 15,26). Mi lehet ez a tanúság? Tanúság lehet az Ő isteni valója, amikor felragyog előttünk – mint az apostolok előtt a tábor-hegyi jelenéskor – Jézus dicsősége. Ez olyan erővel hat ránk, hogy tétovázás nélkül átadjuk neki életünket. Nem leszünk bizalmatlanok, nem leszünk aggodalmaskodók, hanem örülünk, hogy Ő meghívott és elfogadott bennünket. – Ez elrendezi az életünket. Mert ha felismerjük, hogy Ő a mi Királyunk, akkor alárendeljük Neki, az Ő akaratának magunkat. Alárendeljük neki családi életünket, gyermekeink nevelését. Minden szülőnek elsőrendű feladata kell, hogy legyen hitre nevelni a gyermekét. Ha ezt nem tesszük, akkor a mai liberális világnak hatalma van elszakítani gyermekeinket Istentől és a lelküket és egész életüket tönkre tenni.

Jöjj, Szentlélek, újítsd meg családjainkat és lelkünket!

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

Cseh Anikó: A mi emmauszi utunk (II/2. rész)

„Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegyet, s társaikat. Azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor.”

Nézzük tovább, Jézus szavait:

Jézus megjelenik az apostoloknak

„Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük és köszöntötte őket: »Békesség nektek!« Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: »Miért ijedtetek meg, s miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.« Ezután megmutatta nekik kezét és lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: »Van itt valami ennivalótok?« Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle.”

Nekem milyen ennivalóm van, amit tovább tudok adni, ami táplálhat mást. Milyen karizmákat kaptam Tőle? Felismerem, adottságaimat? Felismerem, mire lehet szüksége a másiknak tőlem?

Mindannyian kaptunk „ennivalót” amivel táplálhatunk másokat. Szeretetet, mosolyt, segítőkészséget, hangot az énekléshez, adottságot a neveléshez, türelmet, empátiát a meghallgatáshoz. Felismerem ezeket? Tovább adom? Milyen ennivalóm van? Táplálok vagy mérgezek vele? A szeretettel meg is fojthatom a másikat, ha elveszem a szabadságát. A mosoly lehet gúnymosoly is, a nevelés lehet romboló is, a hallgatás is lehet káros, az empátiát ki is ölhetem magamból. Hogyan mire használom adottságaimat?

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

Péter Olga: Isten szeretetét adjuk gyermekeinknek

Péter Olga vagyok, 1952-ben születtem Lövétén, szüleimnek harmadik gyermekeként. Elsőáldozóként, tíz éves koromban nagy boldogság volt a szívemben. S még az esküvőmön éreztem olyan boldogságot, ami Isten nagy kegyelme. Aztán elkerültem a szülői háztól, férjhez mentem.

Férjem Péter Ferenc, aki négy év udvarlás után kérte meg a kezemet. Férjem Brassóba került tanulni, és nagynéném javaslatára én is követtem őt. Később kiderült, hogy jól tettem. Ott albérletben laktunk. Gyermekáldás nem jött, aminek örültünk, mert a bérbeadók azt mondták, ha gyerekünk lesz, akkor nem maradhatunk tovább az albérletben. Mikor a férjem végzett az iskolával, elkerültünk Sepsiszentgyörgyre és majdnem 30 éves lettem, amikor – mivel csak nem jött a gyermekáldás – komolyabban elkezdtünk orvoshoz járni éveken keresztül.

Úgy érzem, ez volt az első nagy megpróbáltatás az életemben, amikor nem Istenhez fordultunk, hanem kapkodtunk mindenhez, fűhöz-fához: eljutottunk Pestre, a Genetikai Intézetbe, majd Pécsre, a lombikbébi programra, ott megcsinálták az első beavatkozást és vissza kellett térnünk. De sajnos nem jött a gyermekáldás, és én már 40 éves lettem. Azt mondtam a férjemnek, nem vállalom a lombikbébi programot tovább. Utólag bebizonyosodott, jól tettem, hogy nem vállaltam, mert a Katolikus Egyház nem tartja helyesnek. Akkor egy nap, amikor hazamentem a munkából, láttam, hogy a férjem nagyon szomorú, és megkérdeztem, miért. Nem mondta meg, de éreztem, hogy a gyermekek hiánya miatt.

Aztán meghallottam Ilyefalván a Diakónia központban, hogy indul egy gyemekfalu, ahol örökbe lehet fogadni gyermekeket. Négy gyereket vállalhatunk, s lakást is biztosítanak, meg fizetést. Mondtam Ferinek, úgy érzem, ez nekünk szól, hogy utolérjük barátainkat a gyermekáldásban. Eljöttünk Szentgyörgyről, először két gyereket, két kislányt fogadtunk be a családba – s a szívünkbe is. Majd egy évvel később egy fiút, Istvánt, és egy újabb év múlva Andrást. De közben nehezedtek a dolgok, s egyszer csak nagyon nehéz lett. Szüleim is azt tanácsolták, hogy több gyereket ne fogadjunk, vegyük örökbe a két lányt és menjünk vissza Szentgyörgyre. Én úgy éreztem, hogy ez nem helyes. Épp Lövétén, a szülőfalumban voltam Kisboldogasszony ünnepen, amikor a két testvérnek az édesanyja elhozta Andráskát hozzánk, s én úgy voltam vele, hogy ez tényleg a Szűzanya akarata.

(A tanúságtétel folytatása az újság 5. oldalán olvasható.)

Bilkei Ferenc: Mit veszítettek a protestánsok az elszakadással? (II/2. rész)

A protestánsoknál nincs meg a Biblia szerinti házasság

A házasság a katolikusoknál szentség és felbonthatatlan. Szent Máté evangéliuma szerint (19,4-9): „A férj és feleség egy testté lesznek.” – „Amit Isten egybekötött, ember el ne válassza.” – „A válást csak Mózes engedte, az Isten azonban nem így akarta.” S amint Szent Pál írja a korintusiaknak (1Kor 7,10): „A házastársak nem válhatnak el, vagy ha elválnak, maradjanak új házasságkötés nélkül.”

Luther ezzel szemben azt mondta, hogy a házasság kötél az ember nyakán és olyan adásvételi ügylet, mintha az ember ruhát, vagy lovat vesz. Ha megunja, túlad rajta. Sőt Luther hesseni Fülöpnek a kétnejűséget is megengedte. Miért? Azért, mert az kedvezett Luther tanai terjedésének. Azonban Krisztus sehol nem beszélt így és Luther tanítása homlokegyenest ellenkezik a Biblia tanításával – noha a protestánsok folyton a Bibliára hivatkoznak.

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

„Csak az ateisták hisznek a véletlenben” – lenyűgöző interjú Jim Caviezellel (II/2. rész)

Jim Caviezel – aki a Passió című filmben Jézust alakította – mélyen hívő színész. A következő interjút egy lengyel oldalnak adta Varsóban, Lengyelországban, 2017. április 30-án.

A Szűzanyának való odaadás

Jim Caviezel: Ez a hitem lényege. A kapcsolatomat Krisztussal neki köszönhetem. Az ő közreműködésével lett emberré és jött el hozzánk. Egy evangélikus barátom egyszer megkérdezte, hogy miért nem fordulok egyenesen Jézushoz, és azt gondolom, hogy ez egy jó kérdés. Akkor nem tudtam neki válaszolni. Azonban miután sokat foglalkoztam II. János Pál pápával, a választ is megtaláltam.

Ezért is kötődik úgy Lengyelország Krisztushoz, mint semelyik másik ország. Önök jelentik a köteléket kelet és nyugat között. A gonosz ezt ki nem állhatja, habár Jézus Krisztus és a Szűzanya már legyőzték őt. II. János Pálnak hatalmas szerepe volt a kommunizmus legyőzésében. Hogy volt erre képes? Szeretettel.

(Az interjú folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

Szénégető István atya: Várjuk a Szentlelket!

Úgy várjuk, mint az életet, mint hosszú szomorú évek után az örömöt, mint betegség után a gyógyulást, mint börtönévek után a szabadulást, mint nyomasztó félelem után a szeretetet. Mert a Lélek valóban öröm, élet, szeretet és szabadság Istenben.

A készületben benne van a figyelem, a sorrend újragondolása. Mi a legfontosabb, mi az első az életemben? Fontos-e az Isten? Fontos-e a lélek? Mit ér a világ, mit ér a test, ha nincs fölszabadulás, ha nincs beteljesülés Istenben?

Várjuk a Szentlelket, a Szeretet Lelkét!

PÜNKÖSDI ELŐKÉSZÜLET

Szentlélek kilenced

(Pünkösd előtt 10 nappal – áldozócsütörtökön – kezdődik)

XXIII. János pápa Szentlélekhívó imája: „Újítsd meg csodáidat napjainkban, mintegy új Pünkösd által! Add meg Egyházadnak, hogy egy szívvel és kitartó imával, Máriával, Jézus anyjával együtt, Péter vezetését követve, előmozdíthassa Isteni Üdvözítőnk uralkodását, az igazság és igazságosság országát, a szeretet és béke uralmát! Ámen.”

1. nap: Belső fegyelmezettség

Üljünk le… csendesedjünk el. Teremtsünk csendet a földies, csapongó, gyötrődő gondolataink között… Összeszedetten, alázattal és bizalommal járuljunk Istenhez. Vágyódjunk az Ő tiszta Lelke után. Ahol van belső fegyelem, ott az élet kivirágzik, minden fejlődésnek indul. A mohóság, a kapzsiság, a mértéktelenség, a halmozás mindig rombol, és bálványimádóvá tesz. A bálvány eltávolít Istentől, nem hallod a Szentlélek hangját, mert a világ vonzása nagyobb erővel hat rád. Menekülj a bálványoktól, és térj vissza az Igaz Isten imádatához!

Hangosan vagy csak a szívünk csendjében mondjuk ki a hívó szót: Jöjj el, Szentlélek! Költözz a szívembe! Vigasztalj… irányíts…

Kérdezzük meg magunktól: mi az, ami eltávolít a Lélektől? Zavarja valami a békémet? Imádkozz tisztánlátásért és erőért, hogy a Lélek szándékait megvalósíthassad. Imádkozd el a Szentlélek-litániát!

Mindennap: Jöjj el, Szentlélek, tölts be minket! És gyullaszd fel bennünk szereteted tüzét! Küldd el Szentlelkedet és minden átalakul! És megújítod a Föld színét.

Könyörögjünk! Istenünk, aki híveid szívét a Szentlélek világossága által tanítottad, add, hogy a Szentlélek által mi is megismerjük, ami helyes, és az Ő vigasztalását mindig érezzük! Égesd, Uram, a Szentlélek tüzével szívünket, hogy tiszta szívvel kedvedben járjunk, Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

(Az írás folytatása az újság 12. oldalától olvasható.)

Gloria Polo tanúságtétele (IV/4. rész)

Máriaremete, 2017. augusztus 26.

„Tüzet tűzzel oltunk – a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével!” mottóval rendezték meg a IV. Szeretetláng Fesztivált a Szűz Mária Szeplőtelen Szívének Szeretetlángja Mozgalom szervezésében a Máriaremetei Kegytemplomban 2017. augusztus 26-án, ahol Gloria Polo is tanúságot tett mindarról, amit átélt, amikor villámcsapás érte és a klinika halál állapotában megtapasztalta, meglátta a túlvilágot, majd Isten kegyelméből visszatért az életbe és csodálatos módon felépült.

* * *

Én nagyon szegény családban nőttem fel, és volt, hogy éheztem is, de ezek a barátnőim nagyon gazdagok voltak, sok pénzük volt. És ezek a barátnőim egyszer ajándékoztak nekem egy magnót egy kazettával, ami rockzenét tartalmazott. Éjjel-nappal ezt a kazettát hallgattam. Elbűvölt a zene. Elkezdtem táncolni, mintha kígyó testem lenne, egzotikus mozdulatokat tanultam. Teljesen eluralkodott rajtam a zene szeretete. A zenében azonban üzenetek vannak. Ezek a zenék, amiket akkor hallgattam, azt üzenték, hogy gyűlöljem Istent, gyűlöljem az egyházat, gyűlöljem a papokat, és én ezt tettem. Nem volt időm többé imádkozni, nem imádkoztam. Gyűlöltem a papokat, undorítónak találtam például a szentmisét, nem is mentem oda többé, gyűlölni kezdtem. A démon nem engedte, hogy részt vegyek a szentmisén, vagy hogyha megpróbáltam elmenni, akkor teljesen betöltötte a testemet, és újabb bálványimádásba estem. A pénz imádata vált az életem központjává. Teljes valómmal a pénznek szenteltem magam, mindenek fölött pénzt akartam. A pénz önmagában véve még nem rossz, de az a rossz, ha valaki a pénzt teszi az ő istenévé. És én a pénz és a fogyasztói társadalom rabszolgájává váltam, és a pénzt egyáltalán nem arra használtam, hogy embertársaimnak segítsek, hanem minden pénzt csak magamnak akartam.

Egy másik bálványimádásom tárgya a saját testem volt. Olyan zenéket hallgattam, amelyek arra tanítottak engem, hogy öltözzek lengén és mutogassam másoknak a testemet. A saját testemet az én kárhozatomra használtam. A szinkretizmus bűnébe estem. Összekevertem a szent és az ördögtől való dolgokat, és ebből egy bűnös egyveleget alkottam magamnak. Elkezdtem mindenféle szerencsehozó tárgyakat gyűjteni, mindenféle amulettet aggattam magamra és ezzel jártam-keltem.

(A tanúságtétel folytatása az újság 15. oldalától olvasható.)  

 

A Marana Tha újság 2018. március-áprilisi számának tartalmából

 

Katona István: Jézus feltámadása új életet ad 

A nagyböjti önmegtagadások után felragyog előttünk a feltámadás hajnala. Megbántuk bűneinket, együtt éreztünk Jézus Urunkkal a keresztúton, így felkészültünk a feltámadás örömére. Pontosan úgy, ahogy az első időkben. Az apostolok átélték a kereszt alatt reményeik teljes összeomlását. Azt hitték, mindennek vége lett. De húsvét hajnalán minden újjászületett! Előttük állt Jézus isteni hatalmával, legyőzhetetlen erőben. Megszületett bennük a remény. Felismerték, hogy attól a naptól Jézus mindig velük lesz. Bátorságot ad és örömöt, védelmezni és vezetni fogja őket. Egy pillanat alatt eltűnt szívükből a félelem, telve lettek erővel, bizalommal és tervekkel. – Jézus feltámadása nekünk is ezt akarja adni. Bármilyen életállapotban legyünk, szükségünk van arra az új életre, amit Jézus kínál fel nekünk. Nagyon sokan vannak ma olyanok, akiknek a szíve összetört. Mindent megpróbálnak a gyógyítás érdekében, de nem mennek Jézushoz. Ahogy a próféta írja: olyanok, mint azok, akik nem a tiszta forrásvizet isszák, hanem a ciszternák piszkos vizét, amit nem tudja szomjukat kielégíteni. Aki befogadja Jézust a szívébe, az meggyógyul és ma is föltámad. 

1. Tiszta szívet kér 

Péter apostol azt hirdette, hogy Jézusnak van hatalma eltörölni a bűnt a szívünkből. Az új élet befogadásához az kell, hogy elengedjük a rosszat. Két urat nem lehet szolgálni – mondta Jézus. Aki a jó mellett dönt, annak el kell utasítani a rosszat. Az első tanítványok örömét az okozta, hogy egészen átadták szívüket Jézusnak. Az ember annyit csalódott már önmagában, hogy megfogyatkozott benne a remény. Nem meri remélni, hogy az élete megváltozhat. Nem meri remélni, hogy a feltámadt Jézus az ő életüket is képes feltámasztani. Emberi eszközöket keresnek, barátságokat hajszolnak, világi örömök után futnak – de ezek nem tudnak feltámadást adni, csak Jézus. 

2. Megvalósítani az Igét 

János apostol azt írja egyik levelében: „Aki megtartja Jézus tanítását, abban tökéletes az Isten szeretete.” Van három szó, ami segít a Szentírás olvasásában: értelmezni, alkalmazni, megvalósítani. Ha Jézus tanításának üzenetét befogadjuk és alkalmazzuk életünkre, akkor már csak a megvalósítás van hátra. Az első keresztények ezt nagyon komolyan vették. Mindenben segítették egymást, olyan tűzzel imádkoztak, hogy megrendült a föld (ApCsel 4,31), és készek voltak szenvedni Jézusért. – A hit sohasem szabad, hogy elzárt ismeret legyen, mert azt bele kell vinni az élet sűrűjébe. Ha igazán Jézus útján akarunk járni, akkor a szavait minden nap magunk elé kell állítani! Fölismerni, hogy Isten igéjének teremtő ereje van, valóban életet tud teremteni bennünk. A Szentlélek megvilágítja szívünket és az Ige erőt sugároz és bátorságot ad. 

3. Építeni Isten Országát 

Az emmauszi tanítványok szomorúsága elmúlt a Jézussal való találkozás után. Örömmel megvallották, hogy lángolt a szívük, amikor beszélt hozzájuk. Felismerték Jézust a kenyértörésben. Ezt az örömhírt el kellett mondani barátaiknak. Ezért visszasiettek Jeruzsálembe, ahol az apostolok a megtapasztalás bizonyosságával fogadták őket: feltámadt az Úr, beszéltünk vele. Ez az Egyház igazi képe. Akik összegyűlnek Jézus körül és örvendeznek a föltámadásnak – ez az Egyház. Ez valósul meg minden szentmisében. Hiszen az Eucharisztiában a föltámadt Jézus jelenik meg közöttünk. Merjük-e ezt hittel fogadni? Hálát adunk-e minden szentmisén, megköszönve, hogy Jézus visszajött, hogy elküldte nekünk a Szentlelket, hogy az Egyház legyőzhetetlen, mert Ő, az Isten Fia kézben tartja azt. Ezért kell elhagyni az állandó vásárlási vágyat, birtoklási vágyat, hogy miénk legyen az, amit nem lehet elveszíteni, és amiért egyedül érdemes élni. Ezzel a gondolattal kívánok áldott feltámadási ünnepet! 

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.) 

Cseh Anikó: A mi emmauszi utunk (II/1. rész) 

Az emmauszi tanítványok elveszítették a reményt… 

A tanítványok még gyászban vannak, a gyász idejét élik. A be nem teljesedett elképzeléseiket siratják. Hogyan kezelik a gyászt? 

Még nem tapasztalták meg a feltámadás örömét. Még talán nem is haltak meg önmaguknak. A szívükben még nem él a hit, a remény. Még akadályozza a látásukat a fájdalom, a sebzettség, a csalódottság. 

„Ketten közülük még aznap elindultak egy Emma­usz nevű helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra feküdt.” 

Csalódottságukban visszafordulnak Emmausz felé. A régi életüket akarják élni. 

Amikor csalódom, mit teszek? Hátat fordítok reményem tárgyának? Feladom a küzdelmet? Hátat fordítok annak, akiben csalódtam? Ha nem érem el a remélt eredményt, feladom? Megfordul a fejemben, milyen jó a pogányoknak, azt csinálnak, amit akarnak, nincs erkölcsi törvény, nincs szenvedés, ha sérelem éri őket, bosszút állhatnak, nem kell a bántásra szeretettel reagálni, akár még vissza is üthetnek. Volt már olyan érzés bennem, hogy: milyen jó lenne Uram, ha semmi közöm se lenne Hozzád? Szabad lehetnék. Élhetnék normális életet, élvezhetném a világ örömeit. Mi a normális élet? Mit teszek, amikor csalódom? Hagyok csapot, papot és visszatérek a régi, megszokott, bevált életformámhoz? 

„Az eseményekről beszélgettek.” Miről beszélgetek másokkal? Fájdalmaimat, csalódottságaimat elmondom másoknak? Építő az én beszélgetésem? Vagy csak panaszkodás hagyja el a számat? Panasz, hogy milyen nehéz a sorsom, milyen sebeket kaptam. Buzdítok másokat is arra, hogy negatív dolgokról beszélgessünk? Hogy a másik személy is panaszkodjon? Mert olyan jó az önsajnálat és olyan jó, ha sajnáljuk egymást, vagy sajnáljuk magunkat és sajnálnak mások. Elgondolkodtam azon, mi a különbség a sajnálat és a szeretet között? Milyen az én beszédem? 

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.) 

Neil Vélez: Dél-Amerika apostola (II/2. rész) 

Van, aki Isten útján jár, de Isten nélkül. Mert lehet, hogy csak puszta ismerete van, de nem éli át. Ezt én ezen a napon felismertem. És ahogy emlékszem, megerőltettem magam, mert akkor már nem tudtam mozogni, de most le tudtam szállni az ágyról. Letérdeltem és sírni kezdtem. Sírva mondtam az Úrnak: „Ez igaz, nem ismerlek Téged, de ma meg akarlak ismerni!” Meghaltam azért, amiben hittem. Néha olyan önteltek vagyunk, hogy nincs hely bennünk Isten számára. Néha meg kell halnunk, mint Keresztelő Szent Jánosnak, amikor mondják, hogy menj Jézus Krisztushoz, és ő így válaszol: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.” Mint amikor az Úr azt mondja Nikodémusnak: meg kell újra születni. 

Én akkor meghaltam mindannak, amiben addig hittem, minden ismeretemnek, amit addig szereztem. Néha olyan önteltek vagyunk, hogy nem vagyunk képesek Istent elfogadni. Ki kellett ürítenem mindent, hogy Istent be tudjam fogadni. 

Amikor ezeket mondtam Istennek, nagyon erős fejfájást kezdtem érezni a fejemben. Úgy éreztem, mintha szétrobbanna a fejem. Nem tudtam elviselni a fájdalmat és elkezdtem kiabálni, mint egy őrült, mert úgy éreztem, hogy szétrobban a fejem. Annyira üvöltöttem, hogy az orvosok bejöttek, hogy lássák, mi történik. Én tovább üvöltöttem, megpróbáltak tartani, hogy lássák, mi történik. Amikor a fájdalom elmúlt és abbahagytam a sírást, akkor kinyitottam a szemem és újra láttam. Mondtam az orvosnak, hogy látlak, mire gyorsan elkezdték a vizsgálatokat. A magyarázat arra, hogy visszakaptam a látásomat az volt, hogy a tumor, ami megakadályozta, hogy lássak, elmúlt az agyhártyagyulladással együtt. Emiatt a javulás miatt tudtam újra látni. De amikor megjöttek az orvosok és elmagyarázták, hogy mi történt, elmesélték, hogy soha nem volt ehhez hasonló esetük korábban. Előfordulhat, hogy jobbulás következik be, de nem akarják, hogy illúziókba ringassam magam, mert valójában nagyon beteg vagyok. Még a szívátültetés sem segíthet, továbbra is a halál kapujában állok. Azt mondták, hogy ne ringassam magam illúziókba, mert továbbra is súlyos beteg vagyok és haldoklom. 

(Az írás folytatása az újság 6. oldalán olvasható.) 

Bill Peckman atya: Egy lelkivezető beszélgetése vezetettjével 

Én a te lelkipásztorod vagyok… 

Nem azért vagyok, hogy a haverod legyek, hanem hogy a pásztorod. 

Nem azért vagyok, hogy a melletted lévő bárszéken üljek, hanem hogy közted és a sátán között álljak. 

Nem azért vagyok, hogy kegyes közhelyekkel árasszalak el, hanem hogy megnyugvást és igazságot kínáljak számodra. 

Nem azért vagyok, hogy hallgassak és minden hibád fölött szemet hunyjak, hanem hogy szeretettel kijavítsalak és irányt mutassak. 

Nem azért vagyok, hogy „hétköznapi ember” legyek, hanem vezető és pásztor. 

Nem azért vagyok, hogy megmondjam, légy kedves, hanem azért, hogy arra biztassalak, légy szent. 

Nem azért vagyok, hogy alacsonyra tegyem a lécet, hogy kedvelj engem, hanem azért, hogy magasra tegyem a lécet és segítsek neked elérni a célt. 

Nem azért vagyok, hogy menő, laza, vagy divatos legyek, ahogy a világ diktálja, hanem hogy állhatatos, felelősségteljes és erős legyek a világgal szemben. 

Nem azért vagyok, hogy szórakoztassalak, hanem hogy az örökkévalóság felé utat mutassak. 

Nem én vagyok a Messiás… A Messiás felé vezetlek. 

(Az írás folytatása az újság 7. oldalán olvasható.) 

Bilkei Ferenc: Mit veszítettek a protestánsok az elszakadással? (II/1. rész) 

A protestánsok nem látják a kereszténység belső szépségeit 

Krisztus Isten volt s az ő szép vallásába belehozta a túlvilág kegyelmi értékeit. Mennél vallásosabb egy katolikus ember, annál közelebb érzi magát Istenhez, annál inkább érzi a mennyország közelségét. A szentségek isteni erőt árasztanak a lélekbe, a Boldogságos Szűz és a szentek élete Krisztus életét mintázza, s mennél mélyebb valakinek a hite, annál közelebb él ezeknek a fölséges ideáloknak a világához. 

A protestantizmus emberek eszközévé tette a vallást. Felsőbb, irányító tekintély nincs, s mivel elv volt elszakadni a katolicizmustól, igyekeztek a katolikus felfogástól eltérő magyarázatra. Elfogultságukban, haragjukban babonának, bálványimádásnak nevezték a katolikus vallás belső szépségeit. 

A protestánsok elvesztették a bűnbánat szentségét (gyónás) 

A gyónás olyan módon, ahogyan a katolikusok szolgáltatják ki, a protestánsok véleménye szerint elfogadhatatlan. Pedig a gyóntatás lényegében ma is olyan, amilyen a legelső időben volt: Krisztus Urunk feltámadása után megjelent apostolainak. A tanítványok kitörő örömmel fogadták a halál fölött diadalmaskodó Urat és azt várták, hogy bosszút fog állni ellenségein, a zsidókon. 

Krisztus azonban nem bosszúra, hanem egy fölséges jótéteményre gondolt, arra, amit minden ember óhajt: azt, hogy a bűnös ember megszabaduljon bűneitől. Ezt mondta az apostoloknak: „Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad.” Ebből következik, hogy a híveknek kötelességévé tette, hogy a bűnöket bevallják a gyóntatónak. A gyóntatónak pedig, hogy ítéletet mondjon a gyónó lelki állapota felett. Ha a bűnös nem vallja be bűneit, a gyóntatónak nincs módja megítélni, hogy ki érdemes arra, hogy bűnei megbocsátást nyerjenek. 

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.) 

„Csak az ateisták hisznek a véletlenben” – lenyűgöző interjú Jim Caviezellel (II/1. rész) 

Jim Caviezel – aki a Passió című filmben Jézust alakította – mélyen hívő színész. A következő interjút egy lengyel oldalnak adta Varsóban, Lengyelországban, 2017. április 30-án. 

Narrátora lettél egy Karol Wojtyla életéről szóló dokumentumfilmnek; A kontinens felszabadítása: II. János Pál és a kommunizmus bukása címmel. Lengyelországi látogatásod alatt oda is elutaztál, ahol Karol Wojtyla élt és dolgozott. Mit jelent neked a volt lengyel pápa? 

Jim Caviezel: Lengyelországban tett látogatásom során értettem meg, hogy az egész világ problémái voltak a vállán. Ehhez pedig van egy személyes hozzáfűznivalóm is. Jézus szerepének eljátszása miatt sok gúnyolódással és kritikával kellett szembenéznem, melyeket valahogy el kellett viselnem. II. János Pál segítsége azonban sok erőt adott. A példáját látva a következőt kérdeztem magamtól: „Miért törődsz a téged kritizálókkal?” 

Fiatal koromban sokat olvastam a nácizmusról és a lengyel területeken elkövetett népirtásról. Ismereteim csak a könyvekre korlátozódtak, de lengyelországi tartózkodásom alatt ráeszméltem, hogy Wojtylának mennyit kellett szenvednie a nácizmusnak való közvetlen kiszolgáltatottsága miatt. Jártam Auschwitzban, ahol Maximilian Kolbe atya a saját életét adta azért, hogy egy fogolytársa élhessen. Ezek is rámutattak többek közt arra, mennyit szenvedett ez a nép. Aztán a náci megszállást követte a kommunizmus, tehát II. János Pál a két legszörnyűbb rezsim alatt élte élete egy részét. Amerikaiként különösebb félelem nélkül tekintettem a hidegháborúra, mivel nem éltem soha elnyomás alatt. II. János Pálnak kettő ilyet is meg kellett tapasztalnia, mint ahogy Lengyelországnak is. Ő azonban reprezentálja az országotokat is. 

(Az interjú folytatása az újság 10. oldalától olvasható.) 

Henri Boulad SJ: Lelki energiakrízis 

Kedves Barátaim! 

Az energiakrízis vészjelzésétől hangos a világ. „Kitartanak-e az energiahordozók, míg az atom- és napenergia áttörést hoz, és pótolja a fekete aranyat és fedezze a szükségleteket?” Jelenleg az olaj irányítja az egész világpolitikát. Az „energiakrízis” fogalma számtalan sajtótermékben az aggodalom kifejezése lett. Harcot indítottak a felelőtlen pazarlás ellen. Az ember fenyegeti az embert. De a világ nem ismeri fel, hogy egyidejűleg egy másik fajta energiakrízisbe is esett. Létezik egy másik fajta energia is, amelynek pazarlása még félelmetesebb, mert mélyebben ható, mint a fogyatkozó olaj. A lelki energia krízise ez. Most azt fogják mondani: „Milyen tág fogalom! Mit értsünk ezen? Kimutatható az ilyen energia? Az olaj-energiát mindnyájan ismerjük, az áramot, gázt, benzint naponta használjuk, de mi az a lelki energia? Hol mutatkozik? Létezik ilyesmi egyáltalán?” 

Barátaim! A lelki energia az a valami, ami bennünket emberré tesz. Azért vagyunk emberek, mert szívünk mélyén ott ég bennünk a szellem lángja. Ha kialudna, le kellene mondani ember-nevünkről a teremtett világban. Ez a láng izzik a gyermek szemében, ez van ott egy szent kisugárzásában. Mi magunk is érezzük ezt a fényt, mely ott világít bennünk azokban a napokban, mikor tiszta a szívünk. Él, világít és nagyon szép! A Hegyi beszéd is mondja: „Tested világa a szem; ha tehát a szemed tiszta, egész tested világos lesz.” (Mt 6,22) 

Tested lámpa, és a benne izzó fényt a szemed tükrözi. A szellem adja a lángot. Minél gyengébb lesz a láng, annál gyengébb az egész ember; elnyomorodik, bensőleg összeesik. Mindnyájunknak volt már része effajta tapasztalatban. Vannak napok, amikor lélekben izzunk, szikrázunk és megvilágítjuk környezetünket; más napokon meg tudatosul bennünk az Isten és emberek előtti gyengeségünk, a világgal szembeni elégtelenségünk. A tükörbe nézve elijeszt bennünket saját zavaros tekintetünk. Világszerte érvényes, a korra jellemző tapasztalat ez: a szellem krízise bennünk. Korunk nem egy sötét jelenségének ez a magyarázata. 

(Az írás folytatása az újság 12. oldalától olvasható.) 

Ferenc: Szabadulásom története (Tanúságtétel) 

Szeretném megosztani veletek szabadulásom történetét, ami Jézus irgalmasságáról és szabadító erejéről szól. A történet egészen kiskoromban kezdődött. Gyerekként nagyon félős voltam, izgultam szinte minden apró megmérettetés előtt. Sokszor több volt ez, mint lámpaláz, inkább már erősebb félelem és szorongás. Általános iskolában többször felkértek, hogy mondjak verset évnyitón vagy évzárón, de mindig a torkomban dobogott a szívem. Alig tudtam elmondani, amit megtanultam. A farsangi fellépéseken, ha szerepelni kellett, szinte remegtem. 

Később, amikor elkezdtem zenélni, akkor sem volt jobb a helyzet. A vizsgákon annyira féltem és izgultam, hogy sokszor elrontottam, sokat hibáztam. Nagyon kellemetlen szituáció volt. Azt gondoltam felnőttként majd javulni fog a helyzet, de bizonyos esetekben romlott. Ha a vasárnapi szentmisén olvasnom kellett a közösség előtt, annyira dobogott a szívem, hogy alig tudtam odafigyelni, mit olvasok. A félelem és a szorongás az életem más területein is megmutatkozott. Van jogosítványom, de csak ritkán vezetek. Ha mégis vezetnem kellett, abban nem volt köszönet. Nagyon erős szorongás vett erőt rajtam. Ugyanez volt egy egyszerű üzemorvosi vizsgálatnál, illetve más szituációkban is. Egyszóval, életem nagy részét a félelem és a szorongás határozta meg. Nem lehetett egy szituációhoz kötni, életem több területét a félelem irányította. A szorongásnak kellemetlen testi tünetei is voltak, nem részletezném. 

(A tanúságtétel folytatása az újság 14. oldalán olvasható. 

Gloria Polo tanúságtétele (3. rész) 

Máriaremete, 2017. augusztus 26. 

„Tüzet tűzzel oltunk – a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével!” mottóval rendezték meg a IV. Szeretetláng Fesztivált a Szűz Mária Szeplőtelen Szívének Szeretetlángja Mozgalom szervezésében a Máriaremetei Kegytemplomban 2017. augusztus 26-án, ahol Gloria Polo is tanúságot tett mindarról, amit átélt, amikor villámcsapás érte és a klinika halál állapotában megtapasztalta, meglátta a túlvilágot, majd Isten kegyelméből visszatért az életbe és csodálatos módon felépült.

* * *

A mi bűneinkért szenved az egész teremtett világ, szenvednek nemcsak a körülöttünk élők, hanem a világ legtávolabbi sarkában élő teremtmények is. Isten megbocsát a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek, de le kell tölteniük a büntetést. Ezek az emberek nem imádkoztak az egyházért, nem imádkoztak a pápáért, sőt, nyelvükkel szidták, bántalmazták a papokat és az egyházat. Nem segítettek az egyháznak az evangelizáció terjesztésében. Nem adtak ételt az éhezőknek, a szegényeknek és nem látogatták a betegeket. Ez a viselkedés nagyon nagy súllyal nehezedik és nagyon nagy fájdalmat okoz a purgatóriumban szenvedő léleknek. Rájuk nehezedik a jó, amit nem tettek meg, és a rossz, amit megtettek, és ezek miatt, tehát az elmulasztott jócselekedetek és a megtett rossz dolgok miatt szenvedniük kell.

A purgatóriumban szenvedő lelkek abban a pillanatban nem szenvednek, nem éreznek fájdalmat, amikor a pap felmutatja az Oltáriszentségi Jézust. De amikor a pap a kezét leteszi, akkor a szenvedésük újrakezdődik. Néri Szent Fülöp is tudta ezt, és Néri Szent Fülöp is látta a purgatóriumban szenvedő lelkeket, ezért sokszor és hosszú ideig mutatta fel a szentostyát, hogy a purgatóriumban lévő lelkek addig se szenvedjenek. Amikor az egyház megnevezi, megszólítja a purgatóriumban szenvedő lelkeket, Krisztus keze, amely nem más, mint a pap keze, kezébe veszi a purgatóriumban szenvedő összes lelket és elmeríti őket az üdvösség kelyhében. Amikor kiveszik őket, egy kicsit kevésbé nehezedik rájuk a fájdalom ruhája. 

Ha igazán intelligensek lennénk, minden nap járnánk szentmisére. Nem félelemből kell szentmisére járni, hanem szeretetből. És minden nap szakítanánk egy kis időt arra, hogy imádjuk az Oltáriszentségi Jézust. Ebben az imában csökkentjük majd a purgatóriumban ránk váró szenvedéseket is. 

De én tovább haladtam lefelé ebben az állapotomban, amikor kívül voltam a testemen, és egy nagy mocsárhoz érkeztem. Ebben a mocsárban láttam a saját édesapámat is, egészen a nyakáig elmerülve. Az apám azt kiabálta: „A házasságtörés, a házasságtörés!” Ha beszélhettem az apámmal, az Isten akarata volt. Nem lennék jó lánya a szüleimnek, ha nem beszélnék most nektek a szüleimről. Az Isten rendelte úgy, hogy beszéljek a saját szüleimről, és az ő életükről. Nagyon nagy fájdalmat okozott nekem, hogy láttam a saját apámat, akit égetett az őt körülvevő mocsár. Az én falumban, ahol születtem, már egész kiskortól kezdve arra nevelik a fiúgyerekeket, hogy legyenek minél kicsapongóbbak, vadabbak, és amikor 13 évesek lesznek, akkor menjenek el és ízleljék meg a szexuális örömöket is, igyanak a barátaikkal. Ez jelenti számukra, hogy „macsónak” lenni, férfiasnak lenni. Az apám a maga módján szerette az édesanyámat, az ő feleségét, és áldásnak tartotta a házasságukat, de úgy gondolta, neki férfiúi joga az is, hogy más nőket is szeressen. Halálunk után azonban lehullik rólunk az álarc, és számot kell adni az Istennek az életünkről, és szembesülnünk kell bűneink következményével 

(A tanúságtétel folytatása az újság 15. oldalától olvasható.)

 

A Marana Tha újság 2018. január-februári
számának tartalmából

Katona István: Új év – új élet

Urunk, Jézus, új életet kínál fel mindenkinek, aki hozzá megy. Ez az új élet annyira szép, annyira teljes, hogy aki elnyeri, semmiképpen nem cserélné fel a régivel. Pedig ennek az életnek is vannak nehézségei. Van, amikor elhalványul az Úr jelenléte vagy elhalványulnak a célok, mégis ha kiálljuk a próbatételeket, akkor még szebbé válik az élet. Amikor Jézus találkozott Simonnal, azt mondta neki: te szikla (Kéfás – Péter) leszel, akire rá fogom építeni Egyházamat. A huszonéves halászfiú valószínűleg nem sokat értett ebből. De annyit biztosan felfogott, hogy az Úrnak terve van velem, számít rám, együtt dolgozhatok vele. – Jézus látta szemében az örömöt, de látta Péter jövőjét is, amint hirdeti az evangéliumot Jeruzsálemben majd Rómában, és látta őt vértanúként meghalni. De erről most nem beszél, csupán arról, hogy teljesen adja át a szívét az új feladatnak.

1. Az Úr hív

Az ószövetségi Szentírásban van egy kedves jelenet, amikor a gyermek Sámuel megtanulja felismerni az Úr hangját. Először Éli paphoz fordul az éjszaka közepén és jelenti, itt vagyok, miért hívtál. Éli azt válaszolta: nem én voltam, hanem az Úr; ha még egyszer hallod, mondd: „Itt vagyok, Uram, hallja a te szolgád!” – Ebben a mondatban benne van a teremtmény minden alázata és engedelmessége. Ha minden keresztény felismerné, hogy ki az Úr és ki az ember, akkor igent mondana az Ő hívásának. Mert ez a hívás ma is elhangzik. Minden alkalommal, amikor rossz útra tér az ember, elhangzik az Úr hívása. A lelkiismereten keresztül szólít, hogy mondj le a haragról, légy hű a szeretethez, ne vedd el a másét, őrizd meg a békét. Aki meghallja és meg is teszi, amit mond neki az Úr, az mindig jól jár. Aki elutasítja, abban növekszik a bűn okozta sötétség, s egyre nehezebben tud szeretni, mert a lázadás megkötözi a szívét.

2. A Szentlélek temploma

Pál apostol azt írja a korintusi levélben (1Kor 6,19), hogy a testünk a „Szentlélek temploma… nem vagytok a magatokéi.” Ebbe a gondolatba nehezen akarunk beleegyezni. Mert mi azt szeretnénk, ha a testünk a mi tulajdonunk lenne, amivel azt teszünk, amit akarunk. Ha akarjuk, tönkre tehetjük alkohollal, drogozással, cigarettával, mértéktelen élvezethajszolással. De ez nem helyes! Pál apostol azt írja, hogy ez lopás, mert a testünket, illetve az életünket az Úr Krisztus megvásárolta szent vérével a kereszten. Ezért nekünk azt kell tenni, amit Ő parancsol. Ha az Ő terve az, hogy testünk legyen a Szentlélek temploma, abban úgy kell élnünk, hogy ez megvalósuljon. Úgy kell imádkoznunk, úgy kell szeretnünk, úgy kell másokat szolgálnunk, ahogy Jézus tette. Mert csak így válik testünk a Szentlélek templomává. Pál apostol még azt is hozzáteszi: „Dicsőítsétek és hordozzátok Istent a testetekben.” – Csodálatosan szép ez a cél. Sokan azt mondják, nem tudják, miért éljenek, nem találják meg a céljukat. Miért? Mert a célt kizárólag a földi javak között keresik és nem a természetfeletti életben. Jézus mindenkit meghív erre az új életre. El kell indulni bátran, és hinni, hogy ez megvalósítható.

3. Jézusra építkezni

Jézus sziklának nevezi Simont, és Máté evangéliumban van még egy hitbeli vallomás (Mt 16,18): „Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia.” Ebből az következik, hogy Simon azáltal lehet kőszikla, ha az egyetlen sziklára – az Úr Jézus Krisztusra – és az ő istenfiúságára épül. Péter tudta, hogy indulatos természete és sokféle hibája miatt nem lehet szikla. De azt is tudta, hogyha Jézusra épít, ha neki adja az életét, akkor minden megváltozhat. Ami eddig lehetetlen volt, az most lehetségessé válik. – A mai kor tele van bizonytalansággal, szorongással, rendezetlenséggel – ezért ma különösen szükséges Jézusra építeni. Az Új Év akkor lesz boldog, ha mindig Jézusra építkezünk.

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

Cseh Anikó: Ne félj, ha valaki szeret téged! (II/2. rész)

„Ne félj attól, hogy valaki szeret téged, gondolj csak bele, ez nem a vég, hanem a kezdete valaminek… talán egy jobb élet kezdete is lehet.” (With Angel)

A szeretet nem érzelem, hanem akarati döntés. (Természetesen érzelem is lehet benne, de nem feltétele.) Sokan azt gondolják, a szeretetet érezni kell. Az érzelmek olyanok, mint a felhők, jönnek, mennek, majd elbújnak, s ha süt a nap vagy egyáltalán nem lehet látni őket. Ha borús az idő, akkor csúnya feketék. Ilyen az érzelem is: végletek között váltakozik. Az igazi szeretet azonban nem szélsőséges hangulathoz van kötve. Hanem a sérülések és veszteségek ellenére is meghozható olyan akarati döntés, amely a maga vállalásait fogalmazza meg elsősorban, nem pedig a másikra irányuló elvárásait.

Az érzelmi sérülés olyan maradandó lehet, ami személyiség-zavarral is párosulhat, deviáns (abnormális) viselkedési formákat idézhet elő. Amikor sérült az ősbizalom, akkor újra meg kell tanulni bízni, hinni Isten gyógyító szeretetében, az emberekben és magunkban is. Meg kell tanulni szeretni az embereket és magunkat egyaránt. Csak úgy kaphatunk esélyt az Életre, ha képesek vagyunk erősíteni akaratunkat és elhinni, hogy Isten megengedte nekünk, hogy sebződjünk, mert sebzettségünkben lehetünk a legfogékonyabbak arra, hogy az Ő gyógyító, irgalmas szeretetét befogadjuk. Ehhez tudnunk kell megbocsátani, s Isten megbocsátó szeretetét kell kérni.

A megbocsátáshoz fontos, hogy megtanuljuk uralni hangulati ingadozásunkat. Akik valamikor érzelmileg sérültek, azoknak be kell vallaniuk maguknak: igen, sérültem, de megbocsátok, mert gyógyulni akarok. A megbocsátáshoz elsősorban Isten szeretetét kell befogadnom egy hívő közösségben, amely az Isten iránti kapcsolatomban is segíti a gyógyulásomat. Az egészséges Isten-kapcsolathoz elengedhetetlenül fontos, hogy egy hívő keresztény közösséghez tartozzam, amely akár a családi háttérként is szolgál, mert nagyon sok ember számára a keresztény közösség jelenti a családot is.

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

Neil Vélez: Dél-Amerika apostola (II/1. rész)

Közösségünk imájával fogom kezdeni, ami így szól:

„Elismerjük Uram, hogy Nélküled semmire sem vagyunk képesek, de azt is tudjuk, hogy ha Te velünk vagy, akkor mindenre képesek vagyunk. Ezért megalázkodunk jelenléted előtt és kérjük, hogy növeld hitünket. Uram, vezéreld ezt a műsort, hogy mindenkire áldás szálljon, aki látja és mindenki higgyen benned és befogadjanak az életükbe, mint Urat és Megváltót. Jézus nevében kérem. Ámen.”

New Yorkban születtem és nevelkedtem, Puerto-Ricó-i katolikus családban. Egy közösségnek a második generációjához tartozom, amit Jézus Misszionáriusainak neveznek. A szüleim voltak az alapítók, a nagybátyámmal hozták létre a közösséget.

Igen. Miközben szüleim vitték előre a közösséget, közben mi megszülettünk. Mindenhova vittek minket, és ha álmosak lettünk, akkor letettek nekünk egy plédet a földre, miközben ők tanítottak.

Négyen vagyunk testvérek, két fiú és két lány, de az unokatestvéreim is tagjai ennek a második generációjú közösségnek.

Jelen vagyunk Londonban és hamarosan Olaszországban és Spanyolországban fogunk közösséget alapítani.

Hálát adok a családomért! Mindig mondom a szülőknek, hogy tanítsuk a hitet már gyerekkortól kezdve, mert azok a magok, amelyek megmaradnak, később kivirágoznak. Édesanyám kicsi koromban mindig magával vitt, ők soha nem mentek egyedül a templomba, mindig magukkal vittek minket. Felkeltették bennünk a vágyat, együtt imádkoztunk, vacsoráztunk, mentünk aludni. Mindig ki volt alakítva egyfajta „lelki környezet” a házban és mindez a későbbiekben gyümölcsöt hozott bennünk. Én ebbe születtem bele.

Betegen születtem. Édesanyámnak azt mondták az orvosok, hogy veszélybe sodorja az életét azzal, hogy világra hoz engem. Bele is halhat a szülésbe és jobban teszi, ha elvetet, hogy megmentse a saját életét. Édesanyán száz százalékban katolikus, az abortusz szóba sem jöhetett nála. Még akkor sem, hogy az orvostudomány bizonygatta, az abortuszt végre lehet hajtani. Ő úgy döntött, hogy kockára teszi az életét és megadja annak lehetőségét, hogy megszülessek és olyannak születtem, ahogy azt az orvosok is megmondták. Egészségügyi problémákkal jöttem a világra.

(Az írás folytatása az újság 6. oldalától olvasható.)

Bilkei Ferenc: Őszintén a reformációról (III/3. rész)

Anglia (folytatás)

VIII. Henrik halála után Cranmer, a mindenható miniszter folytatta az ország protestáns hitre való áttérítését. 1555-ben azonban a katolikus Mária uralkodása idején Anglia 3 évre újra katolikus lett. Hűséget esküdtek a pápának és a királyné körülbelül 200 embert kivégeztetett, mert azok a katolikus vallás kiirtásán dolgoztak. Köztük volt Cranmer, VIII. Henrik rossz szelleme is.

Erzsébet királyné alatt azonban újra protestánsokká lettek az angolok. A pápa ugyanis nem ismerte el őt törvényes gyermeknek, mivel VIII. Henrik és Boleyn Anna házasságából származott. Ezért Erzsébet kegyetlenül folytatta atyja művét, a katolikusok üldözését. A kémek állandóan kutattak a katolikusok után. Az inkvizíció szakadatlanul működött, aki katolikusnak bizonyult, azt börtönbe hurcolták, földönfutóvá tették vagy kivégezték.

A gyűlölet rettenetes volt. Ismeretes Knox Jánosnak, Kálvin tanítványának ez a mondása: „Inkább 10.000 ellenséget lássak hazám ellen felvonulni, mint egyetlen misét.” A pápai követ 1561-ben ezt jelentette Rómába: „Csaknem minden kolostor romokban hever, az oltárok szétrombolva, Krisztus és a szentek képei összetörve, egyházi szertartások sehol.”

Ennek a gyűlöletnek esett áldozatul Stuart Mária skót királyné, akit Erzsébet angol királyné, az ő testvére 19 éven át börtönben tartott s végül 1587. február 8-án lefejeztetett. Halála előtt ezeket mondta: „Kettőt nem vehetnek el tőlem: királyi származásomat és katolikus hitemhez való hűségemet.

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

Kiss Péter: A Katolikus Karizmatikus Megújulás XXVI. Országos Találkozója

2017. november 11-én rendezték meg a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás 26. Országos Találkozóját Budapesten, az újpesti Jégpalotában. Az Észak-Amerikából érkezett előadók, Ann Shields nővér, Graham Keep és Peter Herbeck tanításai után Snell György esztergom-budapesti segédpüspök által vezetett szentmise zárta a napot.

Amikor megkapom a karszalagot, egy nővér éppen az egyik sárga mellényes rendező lány fejére tett kézzel imádkozik a lépcsőn. A csarnok földszintjén minden ülőhely foglalt, és sokan állnak is, a lelátók körülbelül kétharmadán ülnek. Lent anyukák sétálnak karjukban gyerekkel, máshol három-négy évesek játszanak földre terített szivacson, pokrócon, vagy futkosnak ide-oda, manővereznek a sorok között ovis motorral.

A színpadon egy kanadai pap, Graham Keep beszél a misszióról és ennek kapcsán a kanadai és a magyar viszonyok hasonlóságáról. Ott is magas a magukat katolikusnak vallók, ám templomba nem járók aránya: a 450 ezres egyházmegye lakosságának mintegy nyolcvanöt százaléka ilyen. – Feladatunk, hogy kapcsolatba kerüljünk velük, mondja, hogy – mint Jézus példabeszédében szerepel – kimenjünk az utcára, és meghívjuk őket a lakomára. A plébániák megújulása is csak a Szentlélek által lehetséges.

II. János Pál azt mondta: az Egyház intézményes és karizmatikus egyszerre, XVI. Benedek azt, hogy Szentlélek nélkül Egyház sincsen. Jézus teljes küldetése az, hogy a Szentlélekben kereszteljen meg bennünket. Próbáljunk Máriára hasonlítani, aki engedelmes volt, de kérdezni is mert, és jelen lehetett Jézus életének minden fontos állomásánál. A feltámadásánál is, majd a mennybemenetel után a Szentlélek kiáradásakor. A tanítványok akkor kitárták az ajtókat, és elvitték Jézus jelenlétét a világba. Az Úr valami újat akar ma itt tenni. Mindent újjá akar teremteni. Engedjük, hogy megtegye.

(A képes beszámoló folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

Gloria Polo tanúságtétele (III/2. rész)

Máriaremete, 2017. augusztus 26.

„Tüzet tűzzel oltunk – a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével!” mottóval rendezték meg a IV. Szeretetláng Fesztivált a Szűz Mária Szeplőtelen Szívének Szeretetlángja Mozgalom szervezésében a Máriaremetei Kegytemplomban 2017. augusztus 26-án, ahol Gloria Polo is tanúságot tett mindarról, amit átélt, amikor villámcsapás érte és a klinika halál állapotában megtapasztalta, meglátta a túlvilágot, majd Isten kegyelméből visszatért az életbe és csodálatos módon felépült.

* * *

Láttam a saját testemet az egyetem betegszobájában, láttam saját magamat ott feküdni. Az orvosok küzdöttek azért, hogy a szívmegállásból visszahozzanak az életbe. Aztán visszatértem a saját testembe. Ez a visszatérés nagyon fájdalmas volt, az egész testemet égési sérülések borították. Egész életemben a szép test elérésén dolgoztam, tornáztam, aerobikoztam, hol anorexiás, hol bulimiás voltam, étkezési-, táplálkozási zavaraim voltak. Mindent megpróbáltam azért, hogy szép testem legyen. Rengeteg pénzt költöttem a testemre, de abban a pillanatban az egész testem csak egy torzó volt. A villámcsapás a karomon keresztül hatolt be a testembe és megrongálta a karomon a húst, a mellemről leégette a húst, a bordáim kilátszottak, az egész hasam, belső szerveim elégtek. A lábaim is teljesen elégtek, leégett róluk a hús, és szénfeketék lettek, hiszen a villám a jobb lábamon keresztül távozott belőlem. Az orvosok számára az okozta a legnagyobb gondot, hogy a belső szerveim is megégtek. Fogamzásgátlókat is használtam, spirál volt felhelyezve a méhembe azért, hogy ne foganjak gyermeket, és ezen a spirálon keresztül a villám szétégette a méhemet is. Ezt az orvosok által adott írásból szó szerint idéztem, tehát a spirálon keresztül égett bele a villám a méhembe. Az orvosok szerint teljesen szétégtem és tönkrement a méhem. A vesém, a tüdőm, a szívem – mind az égési sérülések áldozata lett. Az unokaöcsém meghalt, őt nem tudták az orvosok újjáéleszteni.

Engem kórházba szállítottak, Bogotába, a Claver Szent Péter Klinikára. Ebben a kórházban az orvosok operációkat hajtottak végre rajtam. A vesém továbbra sem működött és a keringésem is újra összeomlott. Ismét megpróbáltak újraéleszteni, de én mély kómába estem. Az orvosok a családommal is közölték, hogy haldoklom, nincs mit tenni. A testvérem, a nővérem, aki orvosnő, azt mondta: „Élesszék újra a testvéremet, és Isten döntsön a sorsáról, mert önök, orvosok, nem istenek.”

(A tanúságtétel folytatása az újság 12. oldalától olvasható.)

Imalánccal vették körül Lengyelországot

Hazájuk és a keresztény Európa fennmaradásáért imádkoztak

Rózsafüzér Királynője napján közel egymillió emberből álló imalánc vette körül Lengyelországot. A hívek több mint 3500 kilométer hosszan, az országhatár közelében kijelölt mintegy 4 ezer helyen, 320 templomban, valamint hajókon, hegycsúcsokon és repülőtereken is rózsafüzért imádkoztak.

A Rózsafüzér a határon elnevezésű akciót egy világi hívekből álló csoport kezdeményezte, a lengyel egyház pedig, megnyitva templomait, szentmisére hívta a résztvevőket. A szervezők a fatimai jelenések 100. évfordulójához, valamint Rózsafüzér Királynőjének emléknapjához kötötték kezdeményezésüket.

A katolikusok a belföldön fekvő községekből buszokkal és vonatokkal indultak az országhatárra, ahol a délelőtti szentmisék után délután 2 órakor egyszerre kezdtek el rózsafüzért imádkozni.

A kijelölt határmenti templomokon kívül a résztvevők a határokhoz közeli városok főterein, határátkelő pályaudvarokon, a határfolyók és a Balti-tenger partján, hajókon, több hegycsúcson, valamint tíz lengyelországi repülőtéren működő kápolnában is imádkoztak. A Tátrában és a Beszkidekben a szomszédos Szlovákia és Csehország lakosai is csatlakoztak hozzájuk, a lengyel-német határ közelében fekvő Siekierki községbe Berlinből és Hamburgból is érkeztek imádkozók.

(A képes beszámoló folytatása az újság 14. oldalán olvasható.)

Gyüre József: A konkoly a szívben van vagy a világban?

A mennyek országában a jó mag az ország fiai, a konkoly a gonosz fiai

A mennyek országában a konkoly is jelen van. Bennünk és köztünk. De honnan van a konkoly – kérdezik a szolgák? Honnan és miért van bűn a világban, az életünkben? – kérdezhetjük mi is.

Emlékezünk, a Teremtés könyvében le van írva az ember bűnbeesése. Ez volt az első bűn? Nem! Az első bűn a szellemi világban történt, amikor a legfényesebb angyal – Lucifer –, aki az Úrhoz legközelebb állt, fellázadt Isten ellen, aki elé tárta üdvözítő tervét. Mi is volt ez a terv?

Bukása után az embert – akit Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett – Isten nem ítéli el, nem öli meg, hanem alkalmat ad a megbánásra, a bűnbánatra, a bocsánatkérésre, hogy megtérjen. Ha kell saját Fia halála által!

Emlékszünk Ádám és Éva bűnbe esésére, amikor ettek a jó és rossz tudás fájáról. Megszakadt az Istennel, az Atyával való kapcsolatuk, és észrevették, hogy mezítelenek. Hogyhogy? Addig nem láttak vagy ruhátlanok voltak? Nem, addig is volt ruhájuk, ami ragyogott, mert az Istennel, az Úrral éltek. Látták és ragyogtak, mint Ő, mint amikor Mózes negyven napig volt az Úrral, és a zsidók nem tudtak ránézni, mert ragyogott az arca. Az első emberpár is így ragyoghatott és ezt a ragyogó ruhát veszítették el, cseréltek fel szégyenükben fügefa-levélre.

Emlékezünk Ádám válaszára mit felelt az Úrnak a „mit tettél” kérdésre: „Az asszony adott nekem, akit mellém adtál!” Nem azt mondja, bocsáss meg Uram, de olyan csábító volt a gyümölcs. Nincs bocsánat kérés, nincs bűnbánat, csak vádaskodás, vádolja Évát és vádolja Istent: „Hiszen Te adtad mellém, ha Ő nincs, nem vétkezem.” És az Úr nem öli meg őket, nem átkozza meg őket, hanem bőr ruhát készít nekik és elküldi Őket a paradicsomból, hogy nehogy egyenek az Élet fájáról. Az Úr irgalmas!

(Az írás folytatása az újság 15. oldalától olvasható.)

P. Hans Buob SAC: Kommentár Dr. Gloria Polo előadásához

Ég és föld között vannak dolgok, amiket teológiailag még nem értettünk meg. Olyan dolgok, amelyek ugyan nem ellenkeznek a Szentírással vagy az Egyház tanításával, ám számunkra még szokatlanok. Dr. Gloria Polo asszony beszámolója megerősített engem néhány olyan dologban, amit lelkipásztori munkám során tapasztaltam. Aki olvassa vagy hallja beszámolóját, annak tisztában kell lennie vele, hogy ő nem egyszerűen csak arról mesél, amit tanult, hanem amit megtapasztalt ebben az állapotban, az úgynevezett „klinikai halál” idején.

A lélek szellemi világban megélt tapasztalatait mindig nehéz megmagyarázni. Dr. Polo asszony élményeit számunkra megszokott képekben, fogalmakban próbálja előadni. Abban látok némi veszélyt, hogy néhányan esetleg szó szerint veszik ezeket a képeket, és ezáltal egyedi, különös elképzeléseket alkothatnak magukban. Itt éppen ugyanaz a helyzet, mint a Szentírás képei esetén, vagy mint amikor szentek foglalják szavakba lelki élményeiket: ilyenkor szavaik sohasem fedik azt, amit valójában mondani szeretnének. Ezért ennél a beszámolónál is a képek mögé kell nézni, ki kell találni, hogy nagyjából mi lehet a szavak értelme. A képek segítenek abban, hogy egy elképzelést alkossunk magunkban, de természetesen nem korlátoznak bennünket. Tisztában kell lennünk mindezzel, amikor hallgatjuk vagy olvassuk a beszámolót.

(A kommentár folytatása az újság 17. oldalától olvasható.)

 

A Marana Tha újság 2017. november-decemberi
számának tartalmából

Katona István: Jézus megszületik bennünk…

Karácsony ünnepe kitágítja látásunkat és rácsodálkozunk Istenre és az Ő végtelen szeretetére. Ahogy a gyermekkorból kilépünk, felfedezzük önmagunk ajándékozásának örömét.

„Minél szorosabb kapcsolatot teremt az ember a végtelennel, minél inkább átadja magát Isten szeretetének, annál emberibbé válik. Ez a végtelen szomjúság vonzza a lélekbe Isten titkának jelenlétét. Isten elfogadja határtalan szegénységünket, hogy jelenvalóvá tegye önmagát bennünk. Ebben rejlik az ember megistenülése” – írja Leonardo Boff.

Jézus az az ember, akit Isten – örök tervei szerint – mindig akart. Ezért énekelnek az ég angyalai, ezért ragyognak a csillagok milliárdjai, ezért sietnek az emberek a betlehemi jászolhoz… Beteljesült mindaz, ami után a világmindenség vágyakozott… megtestesült az Isten!

1. Krisztus az igaz ember

Krisztusban megjelent az igaz ember, aki mindenben hasonló lett hozzánk (a bűnt kivéve). Benne lüktet a végtelen utáni vágyakozásunk a boldog találkozásra, amely teljesen betölt bennünket. Mint egy tükörben, meglátjuk benne gyöngeségeinket és mérhetetlen szegénységünket. Szemében a mi könnyeink csillognak a világ fájdalmas szenvedései miatt. Mosolyában felvillannak apró örömeink és vigasztalásaink. Kicsinységünket áthatja istenségével, és halandó életünket felemeli a halhatatlanságba.

2. A legmélyebb titok

Karácsony nemcsak az élet végső értelmére, Isten önátadásának titkára s emberré válására derít fényt, hanem egyben örömünk forrása is, mivel a világ reménytelen éjszakájában megszületik a legnagyobb remény, s minden titokra fény derül. Karácsony ünnepe egy kulcs, amellyel megnyitjuk létezésünk legmélyebb titkait. Ősidők óta elhangzott a kérdés, miért a szenvedés, miért a fájdalom, miért a megaláztatás? Isten nem szavakkal válaszol ezekre a kérdésekre, hanem cselekedettel. Együtt akar szenvedni teremtményeivel. Nem válaszol arra, hogy miért a fájdalom, Ő maga lesz a fájdalmak férfia. Nem válaszol arra, hogy miért a megaláztatás, Ő magát alázza meg egészen a keresztig. Többé már soha nem leszünk egyedül a fájdalomban, mert ott lesz mellettünk Isten Fia. Többé már soha nem lesz értelmetlen az élet, mert minden csalódás, minden veszteség mellett ott áll előttünk a végtelen ajándék: Jézus Krisztus, aki szeretetével örökre eljegyzett bennünket magának.

3. Az örök remény

Egy szociológus azt írta nemrég, hogy az európai keresztény ember elfelejtett örülni. Elveszett az öröm, mert sok emberben elveszett a remény. Válságok, támadások, megélhetési gondok, háborús hírek jönnek a médiából, s ezek behatolnak az emberek gondolkodásába. Karácsony ezt hirdeti: remélj a végsőkig, soha ne add fel, mert a remény alapja az Isten.

Mit látunk a megváltó születése körül? Egy hideg barlangistállót, jászlat, szegény embereket. Mégis ebből a barlangistállóból indult el az Isten Országa. Ezekből a szegényes körülményekből indult el az Egyház, hogy meghódítsa a világot.

Spanyolországban az utóbbi tíz évben 88 kolostort zártak be, mert meghaltak a szerzetesek és újabb hivatások nem születtek. Angliában 450 templomot zártak be vagy alakítottak át mecsetté, mert a keresztények elfogytak, inkább a világot választották, mint Istent. Mégsem veszítjük el a reményt, mert az Egyház lényege az élő Jézus Krisztus. Jézus pedig soha nem lesz válságban, hanem mindig ragyogó fényben áll elénk, mint húsvét hajnalán. Aki benne remél, az le tudja győzni a látszatokat, az nem a külső dolgokat nézi, hanem a lényeget. Ezért biztat Pál apostol: „Urunk Jézus Krisztus Istene… adja meg nektek a bölcsesség lelkét… világosítsa meg lelki szemeteket, hogy megértsétek, milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag a szentek örökség és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma fölöttünk” (Ef 1,18-19).

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

Cseh Anikó: Ne félj, ha valaki szeret téged! (II/1. rész)

„Ne félj attól, hogy valaki szeret téged, gondolj csak bele, ez nem a vég, hanem a kezdete valaminek… talán egy jobb élet kezdete is lehet.” (With Angel)

Szeretném jobban kifejteni az érzelmi sérülésig elvezető és abból kivezető út lényegét, melyben fontos szerepe van Isten gyógyító erejének és a keresztény közösségnek is

Az életem folyamán megtapasztaltam, mivé válhatok Jézus nélkül, az élet egy-egy szakaszaiban ért sebek milyen rombolást végeznek a hitemben, a lelkemben, hogyan tudok eltávolodni Jézustól, s a közösségtől. Jézus a keresztény közösséget, a családot mily csodálatos módon használhatja fel arra, hogy újra visszataláljak Hozzá, s megtapasztalhassam gyógyító erejét, szeretetét.

Mindig érdekelt a lélektan. Gyermekkorom óta kutatom az ember lelki viszonyulás módjait: kutatom az élet értelmét. Miért, hogyan reagálunk különbözőképpen ugyanarra a provokációra. Miért olyan érzékeny az ember, hogy nehezen tud elengedni embereket, tárgyakat, emlékeket? Érdekel az ember-ismeret, ember-típusok, személyiség-típusok kutatása. Rájöttem, ha ismerjük a cselekedetek, viselkedések okait, a dolgok mögé nézünk, és nem akadunk el a látszatnál, akkor sokkal mélyebben ismerhetünk meg dolgokat, embereket, viselkedésformákat. Jobban tudunk tolerálni és elfogadni. És egészségesebben lehetünk közösségek tagjai. Hisz a család, munkahely, iskola, mind – mind egy közösséget alkot. Az élet attól szép, ha ajándékok lehetünk ott, ahol teljesítjük az állapotbeli kötelességeinket, amelyben a szeretet adja meg a többletet. Azt gondolom, fontos átadni azt, amit kapunk, hogy szebbé, értékesebbé, gazdagabbá tehessük egymás életét, hogy épülhessünk, erősödhessünk hitben, szeretetben. A mai társadalmunkban jellemző az érzelmi sérülés. A szakirodalom azt tanítja, hogy az érzelmi sérülés gyermekkorban keletkezik. Ez így van, de a saját tapasztalatom az, hogy ez bármikor felbukkanhat, és legfőbb oka az elhagyatottság, melyet Isten nélkül él meg az ember. Mi is akkor az érzelmi sérülés? S miért fontos ezzel foglalkozni nekünk, keresztényeknek, s hogyan is tudunk ebben mint Istenhívők, Krisztushoz tartozók szamaritánusként részt venni? Valóban csak gyermekeknél van jelen ez az elhagyatottság, vagy érinthet bárkit, aki érzelmileg sérül?

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

P. Jakob Förg MSC: A Lélek elvezet az igazságra

Tatjana Goricseva 1947-ben Leningrádban (mai Szentpétervár) született. Rádiótechnikát, német nyelvet és filozófiát tanult. Több filozófiai művet fordított oroszra. Fényes karrier állt előtte, de élete csaknem összeroppant a sok hazugság miatt, melyre élete épült. A kommunista ifjúsági vezető és filozófiadocens kicsapongásokba menekült, Nyugat és Kelet filozófiáiért lelkesedett, jógával foglalkozott. Végül a Miatyánk meditációja közben hit ébredt benne, amely megváltoztatta az életét. 26 évesen keresztény lett. 1975-1980 között a leningrádi ifjúsági szemináriumot vezette. Leningrádban megalapította a Szovjetunió első nőmozgalmát, vallási szemináriumot szervezett, két földalatti folyóiratot szerkesztett. Többszöri kihallgatás és letartóztatás után 1980-ban kiutasították a Szovjetunióból. Frankfurtban (Majna melletti), majd Párizsban teológiát tanult. Végül visszatért Szentpétervárra. Magyarul megjelent könyve: Istenről beszélni veszélyes.

* * *

Kivonat a Tatjana Goricsevával készített riportból:

– Mit üzen konkrétan a mai időre nézve?

– „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai” (Róm 8,14) és: „Ha a Lélek szerint élünk, viselkedjünk is a Léleknek megfelelően” (Gal 5,25) vagy: „A magasságból való erő” (Lk 24,49), lásd még ApCsel 1,8; Róm 15,13; Zsid 11,33; Mik 3,8; Iz 11,2 és 40,29, 31.

Óriási lehetőségeink vannak, amelyeket csak akkor fedezünk fel, ha a Lélekben élünk.

Hála Istennek, nekem sikerült olyan emberekkel találkoznom, akik a Lélekben éltek.

(A riport folytatása az újság 6. oldalán olvasható.)

Evangéliumi Kistestvérek: Az Oltáriszentség előtt

„Mózes, Mózes, ne közelíts… Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állsz, szent föld. Erre Mózes eltakarta arcát.” (Kiv 3,4–5)

Amikor Mózeshez hasonlóan hittel és tisztelettel imádkozol az Oltáriszentség előtt, belsőleg és külsőleg is alázatos, összeszedett viselkedésformát vegyél fel. Add át magad az imának derűsen, feszültség nélkül és azzal a meggyőződéssel, hogy az ima, mielőtt a te cselekvésed lenne, a Szentlélek ajándéka. „Tudd, hogy ő már vár rád, és ő az, aki a szívedben felkeltette a vágyat, hogy hozzá fordulj” (Carlo Carretto). „Az imádság meghitt találkozás azzal, akit szeretünk. Nézzük őt, elmondjuk neki, hogy szeretjük, örülünk annak, hogy lábánál lehetünk, és elmondjuk neki, hogy szeretnénk ott maradni örökre, és ott szeretnénk majd meghalni is” (Charles de Foucauld).

Jézus azt mondta Károly testvér által: „Olyan szavakat mondjatok nekem, amelyekben van imádás, szeretet, felajánlás, egész lényetek odaadása, köszönet, bánat, elégtétel, kérés… de, gyermekeim, amit az imátokban akarok, az a szeretet, a szeretet… Az a legjobb imádság, amelyben a legtöbb szeretet van.”

(Az írás folytatása az újság 7. oldalán olvasható.)

Bilkei Ferenc: Őszintén a reformációról (III/2. rész)

Aki nem engedelmeskedett Kálvin törvényeinek, azt megbüntették. A reformátor elve az volt, hogy erkölcsös embert csak büntetéssel lehet nevelni. Egy ember keresztelés alatt mosolygott – három napi börtön. Egy másik forró nyáron elbóbiskolt a prédikáció alatt – börtön. Két polgár kuglizott – börtön. Egy leány korcsolyázott – megbüntették. Egy ember kártyázott – pellengérre állították. Valakinek nem tetszett Kálvin tanítása a predesztinációról – a váro­son végig korbácsolták és száműzték. Egy polgár szidalmazta Kálvint – tüzes vassal átszúrták a nyelvét és kikergették a városból. Gruet képmutatónak nevezte Kálvint – kivégezték. 1542-1546 közt 13 embert felakasztottak, tízet lefejeztek, 35-öt megégettek, 76-ot száműztek. A börtönök állandóan zsúfolva voltak úgy, hogy új bűnösök számára nem volt hely.

Kálvinnal kapcsolatban az egyik legszörnyűbb emlék Servet Mihály spanyol orvos elevenen való megégetése. Ez a szerencsétlen orvos komolyan vette a protestantizmus által hangoztatott evangéliumi szabadságot, azt, hogy a bibliát mindenki szabadon magyarázhatja. Könyvet írt s abban tagadta a Szentháromság tanát. Nem tudta, hogy a szabadságot a reformátorok mindegyike csak a maga számára ismerte el, másoktól azonban megtagadta. A pápa az Egyház kötelező tanítását 1500 éven keresztül mindig az összes püspök megkérdezése után hirdette ki, a reformátoroknál azonban mindenki a maga külön pápája lett. A világjáró Servet Mihályt Kálvin kémei kelepcébe csalták és Kálvin parancsára láncra verve börtönbe zárták. Hosszú hónapokon keresztül az éhség, a férgek és piszok nyomorúságában szinte elevenen rothadt. Az inkvizíció emberei időnként megjelentek előtte, hogy tanainak visszavonására bírják, de Servet fanatikusan megmaradt véleménye mellett, s ezért nyilvánosan az egész nép szeme láttára máglyán elevenen megégették.

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

Gloria Polo tanúságtétele (III/1. rész)

Máriaremete, 2017. augusztus 26.

„Tüzet tűzzel oltunk – a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével!” mottóval rendezték meg a IV. Szeretetláng Fesztivált a Szűz Mária Szeplőtelen Szívének Szeretetlángja Mozgalom szervezésében a Máriaremetei Kegytemplomban 2017. augusztus 26-án, ahol Gloria Polo is tanúságot tett mindarról, amit átélt, amikor villámcsapás érte és a klinika halál állapotában megtapasztalta, meglátta a túlvilágot, majd Isten kegyelméből visszatért az életbe és csodálatos módon felépült.

* * *

Szeretném megosztani veletek azt a csodálatos ajándékot, amit a Jóistentől kaptam 1995. május 5-én. Ez Bogotában a Nemzeti Egyetem közelében történt.

Egy pénteki nap volt és nagyon esett az eső. Az unokaöcsém, a férjem és én odaértünk az egyetemhez. Az unokaöcsém és én fogorvosok vagyunk, és egy szakmai továbbképzésre érkeztünk oda. Este 5-ig oda kellett érnünk a nagy eső ellenére, hogy felvegyük a könyveket és az anyagokat, amelyek a továbbképzéshez szükségesek voltak. Nekem csak egy kicsi esernyőm volt, és az unokaöcsém megfogta a karomat, hogy segítsen. A férjem egy esőkabátot húzott magára és elindultunk az egyetem felé.

Ahogy közeledtünk az egyetem épületéhez, egyszer csak belénk csapott egy villám. Amikor belém csapott a villám, én nem éreztem semmit, nem fájt semmi, nem hallottam semmi különlegeset. Elvesztettem az eszméletemet, de egy hatalmas nagy szeretetet éreztem abban a pillanatban. Óriási nagy békét, leírhatatlan gyönyörűséget, boldogságot éreztem. Csodálatos fehérséggel egy hatalmas nagy fény ragyogott felettem. Ebből a fényességből sugarak özönlöttek az egész teremtett világra. Nem éreztem, nem voltam tudatában sem a térnek, sem az időnek, és az egész emberiséget láttam magam körül. Hatalmas nagy szeretet töltött be engem és mérhetetlen bölcsesség áradt felém.

Láttam magam előtt az emberiséget bűnökben fetrengve. Rengeteg embert láttam magam körül, akik vagy televíziót néztek, vagy rádióztak, vagy számítógéphez kapcsolódtak és azon dolgoztak éppen, egész nap csak zenét hallgattak, a szívük azonban teljes mértékben be volt zárva Isten előtt, közönyösek voltak Isten iránt. Teljesen, tökéletesen közönyösek voltak a betegek, a szegények és a szenvedők iránt. Én magamhoz öleltem mindenkit. Azt akartam, hogy mindannyian érezzék ezt a csodálatos szeretetet és békét.

Láttam azonban olyan embereket is, akik nem voltak bűnösök, és fényességben voltak, és a mellükből egy nagy fényesség áradt ki. Ezeket az embereket a Szentlélek gyűjtötte össze. Ezek az emberek ismerték és hallgatták Isten szavát – és hallották, mindenki a maga nyelvén, a világ összes nyelvén. Ezek az emberek az oltáriszentségi Jézus nagy tisztelői és imádói voltak. Egyek voltak az oltáriszentségi Jézussal, szívük együtt dobogott vele. Láttam, hogy ezek az egyház tagjai. És ezek a jó emberek megpróbálták kimenteni a bűn tengeréből azokat, akik elmerültek a bűnös életben. Az emberek, akik a bűnök tengerében fetrengtek, oda be voltak zárva, elmerültek benne, teljesen eltorzultak, a testük bűzlött, rothadt testük volt. A bűnök borzalmasak, visszataszítóak! Be voltak börtönözve a bűn fogságába.

(A tanúságtétel folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

Koncz Éva: A Szentlélek újabb csodája

Lengyelországban egy testnevelés-tanárt betöltött a Szentlélek, megkapta a tanítás és gyógyítás karizmáját

A 25 éves Marcin Zieliński ma a katolikus karizmatikus gyógyító imaszolgálat egyik legismertebb alakja Lengyelországban. Imatalálkozókat, gyógyító imacsoportokat, „műhelyeket” vezet, ahol vakok nyerik vissza látásukat, sokéves fájdalmaiktól szabadulnak meg emberek, megszállottak nyernek szabadulást. „Ez a szolgálat mindenki számára elérhető” – vallja a fiatalember.

Mindez a lengyelországi Skierniewice városában kezdődött 10 éve, amikor Marcin találkozott az élő Jézussal. Pünkösd előtt egy virrasztáson vett részt – 15 éves volt ekkor –, ahol egy pap az élő Jézusról beszélt. Arról a Jézusról, akit meg lehet tapasztalni, akivel találkozni lehet, és aki képes átalakítani az ember életét. Végül azt mondta, az ember egy egész életen keresztül járhat a templomba anélkül, hogy Jézussal személyesen találkozna. Ez a mondat szíven találta a 15 éves kamaszfiút. Amikor az imatalálkozó vezetője azt kérte, menjenek ki azok, aki szeretnék megtapasztalni az élő Istent, Marcin nem sokat gondolkozott.

Azt mondta magában: „Uram, Jézus, ha ez igaz, ha tényleg itt vagy, akkor én egészen átadom Neked az életemet, de szeretnélek valóban megtapasztalni Téged.” Amikor kifelé mentek, odament hozzá egy másik pap és azt mondta neki: „Marcin, tudod, hogy Jézus szeret téged?” Marcin hiszi, hogy ez a mondat Jézus válasza volt az ő rövid, de szívből fakadó imájára. Ma is emlékszik, hogy azon az estén elárasztotta az önzetlen szeretet hulláma, olyan szeretet, amit korábban soha nem tapasztalt. Megértette, hogy Jézus szereti őt bűnei ellenére. „…megtapasztaltam Isten szeretetét” – emlékezik vissza –, „ahogy a Szentírásban olvassuk: Isten szeretete kiáradt szívünkbe a Szentlélek által.” Ez a tapasztalat teljesen feje tetejére állította Marcin életét.

Elkezdte olvasni a Szentírást, imatalálkozókra járt. Teljes szívéből kereste Istent, és egyre erősebben érezte szívében a vágyat, hogy betegek gyógyulásáért imádkozzon. Ma a 25 éves fiú szülőváro­sában dicsőítő imacsoportot vezet, amelynek tagjai rendszeres találkozóikon a valóságos, megtapasztalható Istent keresik. Rendszeresen tart imatalálkozókat az ország más városaiban, sőt külföldre is egyre gyakrabban hívják. A találkozókon számos csodás gyógyulás történik.

(Az írás folytatása az újság 12. oldalától olvasható.)

Aranyszavú Szent Péter: Boldogok a békességesek

Szeretteim, azt mondja az evangélista, hogy boldogok a békességesek, mert Isten fiainak hívják őket (Mt 5,9). Valóban dúsan fejlődnek a keresztény erények abban az emberben, aki keresztényi békében ápolja az egyetértést. Csak azok nevezhetők Isten fiainak, akik békességben élnek.

Kedveseim, a béke az, ami kiemeli az embert a szolgasorból.

A béke tesz szabaddá, és még Isten előtt is megváltoztatja az ember személyi helyzetét, hiszen a szolgát fiúvá, a rabszolgát szabad emberré teszi.

A testvérek közötti béke az Isten akarata, Krisztus öröme, a szent élet betetőzése, az igazság mércéje, a tudományok mestere, az erkölcsök őre, és minden dologban dicséretreméltó életszabály.

A béke az imádság támogatója, könyörgéseink könnyen járható és hathatós útja, és minden vágyunk megvalósult teljessége. A béke a szeretet szülőanyja, az egyetértés köteléke, és annak a tiszta lelkületnek a nyilvánvaló jele, amely csak Istentől várja azt, amit el akar érni.

Mindazt, amit akar, tőle kéri, s amit csak kér, azt meg is kapja.

(Az írás folytatása az újság 14. oldalán olvasható.)

Kiss Jenő: Családunk örömteli megtérése

El kell mondanom, hogy én egyáltalán nem nevelkedtem vallásos családban, teljesen Isten nélküli életem volt. Az elsőáldozásom is a házasságkötéskor történt. Akkor történt az első gyónásom is. Igazából nem éltem 41 éves koromig Isten közelségében, egyáltalán nem kerestem a jó Istent, úgy gondoltam, elég ügyes és elég talpraesett vagyok ahhoz, hogy saját sorsom kovácsa legyek.

Életem normális kerékvágásban folyt – három gyönyörű lányunk született és működő vállalkozásaim voltak –, amikor egy olyan mélypontra jutott az életünk, amiből nem láttunk kiutat. Az történt, hogy nagyobbik lányunk mély depressziós megkötözöttségbe került. Mindenféle világi megoldást kipróbáltunk erre a betegségre, végigjártunk orvosokat, végigjártunk természetgyógyászokat, sőt még a New Age által ajánlott és felkínált, mindenféle szép köntösbe és szép csomagolásba öltöztetett különböző praktikákat is, mint például a reiki, stb. (túl sok volt ahhoz, hogy mind fel tudjam sorolni). Igazából semmilyen megoldás nem volt jó, nem láttunk kiutat.

Mégis azt gondoltuk, abban akartuk látni a kiutat, hogy újabb és újabb, még rafináltabb praktikákat próbáljunk ki ahhoz, hogy valamilyen formában ki tudjunk ebből a helyzetből lábalni. Ez volt az a pont, amikor nem is kellet különösen Istenhez kiáltani, mert Ő megszólított minket. Nagyon érdekes módon, pontosan a szenvedő lányunkon keresztül, hiszen Ő volt az első, akit elhívott Isten a közösségben, akit megszólított. Később kiderült, hogy talán Ő volt közülünk az egyedüli, aki tényleg imádkozott nehéz helyzeteiben és mélypontjain Istenhez kiáltott segítségért. Azt is elmondta, hogy rengeteget imádkozott kisgyerekként a családtagjaiért, többek között értem is. Aztán egyszer Isten megmutatta magát olyan módon és olyan körülmények között, amit nem lehetett félreérteni. Nem csak úgy szólítgatott, nem csak úgy éreztette a hatását az életemben, hanem mondhatni, szinte ajtóstól bejött.

Megmutatta a sátán működését, a sátán jelenlétét. Az első gondolatom az volt, hogy talán mégsem, próbáltam belemagyarázni mindenféle dolgokat az én szűk elmémmel, hogy mégsem a sátán volt az, ami megjelent közvetlenül a családunkban akkor, hanem csak egyszerűen tudathasadásos a lányom és talán más tudatállapotba került és az mutatkozott meg. Azért a lelkem mélyén éreztem, hogy ez annál több.

(A tanúságtétel folytatása az újság 15. oldalától olvasható.)

Michael H. Brown: Tűz a Holdon

Olyan sötét volt a helyzet, hogy Nagy Szent Gergely pápa (590-ben lett pápa) körmenetben hordozta Róma kifosztott, lerombolt utcáin a csodatévő Szűz képét (aki több ízben megjelent a nyomorúság és a tűz idején, a viharokban meg a pestisjárvány alatt is). A Római Birodalomnak vége volt, és vele együtt a büntetésnek is. Amint a menet a mai Angyalvárhoz (Castel Sant’Angelo) közeledett, Gergely pápa a mauzóleum tetején egy angyalt látott, aki éppen eltett valamit, ami véres kardnak látszott.

Évszázadokkal a nagy római büntetés után Európa megváltozott. Visszatért a szegénység és az egyszerűség. Az emberek Jézus Krisztushoz fordultak. Ráébredtek, hogy a világ nem egyéb, mint mulandó hely. A bűnbánatot keresték és nem a gazdagságot. Annyira önmegtartóztatók voltak az emberek, hogy a házasságtörésért akár több éven át vezekeltek. Véget ért az ókor és elkezdődött a középkor.

A pogány hitet egész Európában Jézus tanításaira cserélték, a bálványképeket keresztény arcképekre. Katedrálisok épültek és keresztes zászlók lobogtak a várakon. Ennek nagy része Szűz Mária parancsára történt, aki először Jakab apostolnak jelent meg, azóta pedig megszámlálhatatlanul sokszor könyörgött az európaiaknak, hogy kövessék Jézust. Némákat, nyomorékokat és betegeket gyógyított meg, miközben azt kérte, hogy kápolnákat, szentélyeket, templomokat, kolostorokat és katedrálisokat építsenek. Megjelent Portugáliában egy Fatima nevű hely közelében (sok évszázaddal a híres jelenések előtt), és Spanyolországban is egy mocsaras területen, amit Guadalupénak hívnak (s amely később összekapcsolódott egy mexikói helyszínnel).

 (Az írás folytatása az újság 17. oldalától olvasható.)

A Marana Tha újság 2017. szeptember-októberi
számának tartalmából

 

Katona István: Keressétek az Urat…

Nyilvános működése során Urunkat – Jézust – nagy tömeg követte. Sokszor étlen-szomjan kitartottak mellette napokon keresztül. Mi motiválta őket erre az áldozatra? Az igazság keresése? Vágy az Isten után? A Messiás országának keresése? Talán mindegyik. Az igazság az, hogy ez a keresés hozzátartozik a keresztény élethez. Csak az tud lelkileg növekedni, aki keres… aki vágyakozik a növekedés után. Aki közömbös, vagy aki gőgjében azt gondolja, nincs szüksége Istenre – az soha nem fog növekedni. A mai világ sajnos erre buzdít. A média ehhez nyújt példákat: légy gazdag, légy erős, légy tehetséges, légy te a legszebb – akkor nem lesz szükséged senkire. De ez nem így van! Minden pillanatban szükségünk van Istenre – mert Ő az élet forrása! Ha keressük Őt, kinyilatkoztatja magát nekünk. A 42. zsoltár gyönyörűen megfogalmazza ezt a gondolatot: „Mint a szarvas kívánkozik a forrás vizéhez, úgy kívánkozik a lelkem tehozzád, Istenem” (Zsolt 42,1). Mi szükséges ahhoz, hogy ne csak keressük, hanem meg is találjuk az Urat?

1. Elhagyni a bűnöket

Ezekiel próféta írja: „Aki magába száll, az már elhagyta gonoszságát” (Ez 18,28) Aki igazán vágyakozik Isten után, az el akarja hagyni gonoszságát. Akiben megvan az akarat, hogy elszakadjon a bűntől, annak mindig megadja Isten az erőt, hogy ez valóban meg is történjen. A Bibliában a „magába szállás” mindig valami döntő fordulatot jelent a bűnös ember életében. Így történt a tékozló fiú esetében is. Mikor elszegényedett és éhezett, akkor „magába szállt” (Lk 15,17), megbánta bűnét és elindult, hogy bocsánatot kérjen az atyjától. Ez nemcsak egy emberi elhatározás volt, hanem itt már az isteni kegyelem is megérintette a fiú szívét. Ennek erejében megváltozott a gondolkodása. Nem mondta többé, hogy nincs szükségem apám segítségére, nem mondta, hogy meg tudok állni a saját lábamon – hanem arra gondolt, milyen jó életem volt az atyai házban. Ezt kell nekünk is felébreszteni a szívünkben. Vágyakozni az atyai ház békéjére és Isten szeretetére. A kegyelem által lehet ma is tiszta életet élni. A világ minden kísértése ellenére ma is lehet halálos bűn nélkül élni. Természetünk gyarlóságait, mint a türelmetlenséget, idegességet, akaratosságot az imádság fegyverével le tudjuk győzni.

2. Rendezett kapcsolatok

Az Isten iránti szeretetünkkel szorosan összefügg az emberekkel való kapcsolatunk. Pál apostol azt írja egyik levelében: „Legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak” (Ef 4,32). Aki önmagát akarja érvényesíteni, annak lelkéből hiányoznak ezek a szép tulajdonságok. Nincs benne igazi együttérzés, hanem inkább versengés, mert mindig mások fölé akar kerülni. Jézus arra adott példát, hogy keressük mások javát. Hiszen azért halt meg a kereszten, hogy nekünk életünk legyen. Ha az ő példáját követjük, életet adunk másoknak – legyen szó akár a családunkról vagy az Egyházról. A szentek kivétel nélkül ezen az úton jártak. Ezt nem veszteségként élték meg, hanem gazdagságként. Örömmel adták életüket az embereknek, Krisztus kedvéért.

3. A keresés alázata

Jézus egy alkalommal a gőgös farizeusok előtt kijelentette: „A vámosok és az utcanők megelőznek titeket Isten országában” (Mt 21,31). A farizeusok arról voltak híresek, hogy betű szerint minden parancsot teljesítettek. Azt gondolták, hogy ezzel biztosan elnyerhetik az üdvösséget. Azt gondolták, hogy Isten köteles megadni nekik az örök boldogságot. Jézus kiábrándította őket ebből az illúzióból. – A vámosok és utcanők mindennap találkoztak az emberi tekintetek megvetésével. Úgy érezték, ők már nem méltók a szeretetre, nem méltók a tiszteletre – hiszen bűnösök. De ha valaki eléjük áll és azt mondja: Isten szeret téged, vár téged, meg akar bocsátani neked – akkor bűnbánó szívvel és örömmel sietnének az Úr elé. Amikor Jézus Simon farizeus házában volt, pontosan ez történt (Lk 7,38). A bűnös asszony – talán Magdolna – a bűnbánat könnyeit hullatta és illatos olajjal kente meg Jézus lábát. Megkapta a megbocsátás ajándékát. Ha alázat van bennünk, felismerjük bűneinket és Jézus bocsánatával beléphetünk Isten országába.

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

Fr. Dwight Longenecker: A rózsafüzér hatalma

A világ mai helyzete zavar téged és aggodalommal tölt el? Amikor az iszlám terroristák által elkövetett atrocitásokról hallasz, ami tanúsítja a társadalom morális leromlását, vagy amikor hallasz a házasságok szétszakadásáról, a nemi harcról (gender), a növekvő anyagi egyenlőtlenségről és a szívszorító nyomorról – megkérdezed, hogy tulajdonképpen mi folyik itt a földön?

  • Kíváncsi vagy, hogy a világ talán most készül szétesni és elbukni, amikor pusztító cunamikat, földrengéseket, árvizeket, és kegyetlen viharokat látsz?
  • Amikor a biotechnológia ijesztő fejlődéséről hallasz, a globális környezetszennyezésről, háborúról, terrorizmusról, emberek kínzásáról, és népirtásról, úgy érzed, hogy a gonosz oldal készül győzedelmeskedni?
  • Amikor abortuszról olvasol, gyermekek bántalmazásáról, eutanáziáról és a csecsemők szerveinek eladásáról, támasz nélkülinek érzed magad a gonosz túlerejével szemben?
  • Kétségbe esel, mikor látod a bűntények emelkedő számát, az esztelen dühöt a társadalomban és kegyetlenségeket az utcán, miközben a korrupt politikusok nem tesznek semmit?
  • Kíváncsi vagy, hogy mit tudsz tenni, hogy meggátold a bűn áradását?
  • Úgy érzed, hogy a Sátán egy gigantikus, mohó, könyörtelen szörny, és úgy érzed, hogy nincs segítséged?
  • Kíváncsi vagy, tudnál-e tenni egyáltalán valamit ekkora gonoszság ellen?

A csata napjainkban hevesen dúl, és mint sokan mások, én is úgy érzem, hogy a dolgok rosszabbra fordulnak, mielőtt jobbak lennének. Míg úgy látszik, a sötétség győzedelmeskedik, muszáj emlékeznünk arra, hogy a csata a gonosz ellen az idők kezdetétől fogva zajlik. Ez nemcsak „a hatalom sötét oldala” és azok között folyik, akik kiállnak a jóért, a szépért és az igazságért. A csata valóságos és személyes.

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

K. I.: A fatimai titkok

A fatimai titkokat a Szűzanya tárta fel a harmadik fatimai jelenés során, 1917. július 13-án, három pásztorgyereknek a portugáliai Fatima kisváros közelében. (Május 13-tól október 13-ig, 6 jelenésben találkozott a gyermekekkel.)

Az összesen három titok – jövendölés, amelyekből kettőt Lucia 1941-ben kiadott, amikor a Vatikán két, korábban meghalt látnoktársának a szentté avatási perét elkezdte. A harmadik prófécia titokban maradt, és csak 2000-ben hozták nyilvánosságra.

* * *

Ahogy közeledett az óra, Lúciának egyre inkább nehezére esett otthon maradni. Valami láthatatlan erő valósággal kiterelte az utcára, a Jácintához és a Ferenchez vezető útra. Amikor belépett kis barátainak az otthonába, azt látta, hogy mindkét gyerek az ágya előtt térdel és sír. „Nem mentek el?” – kérdezte Lúcia. „Nélküled nincs bátorságunk elmenni. Gyere el!”

„Igen, megyek” – szakadt ki Lúciából. Ebben a pillanatban úgy érezte, mintha nagy kő esett volna le a szívéről.

Nem sokkal később Olimpia és Maria Rosa is észrevette, hogy a gyerekek elhagyták a házat. Odaérve azt látták, hogy a több száz kíváncsiskodó valósággal megostromolja Lúciát, Jácintát és Ferencet.

Lúcia kicsit távolabb térdelt a földön. Előimádkozta a rózsafüzért, a nép pedig válaszolt. Amikor az ima véget ért, Lúcia olyan gyorsan felugrott, mintha valaki felrántotta volna. Kelet felé nézett, és felkiáltott: „Csukjátok össze az ernyőket” – az emberek a tűző nap ellen nyitották ki ernyőiket –, „jön a Miasszonyunk!” Feszülten figyeltem, de ekkor még semmit sem láttam. Azután viszont megláttam valamit, ami úgy nézett ki, mint egy kicsi, szürke felhő a magyaltölgy fölött. A forróság alábbhagyott, kellemes, frissítő szellő fújt – az idő egyáltalán nem olyan volt, mint egy forró nyári napon.

Az emberek olyan csendben voltak, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett.

Amint Lúcia meglátta a fénylő alakot, ahogyan az a kis tölgy fölött az égből leereszkedett, az elmúlt hetekben támadt minden kétsége eloszlott. Kővé váltan csodálta a szépséget, percekig meredten bámulta a hölgyet, és egyetlen szót sem volt képes kiejteni.

„Azt kívánom, hogy a következő hónap 13. napján újra gyertek el ide, és továbbra is minden nap imádkozzátok el a rózsafüzért a Rózsafüzér Királynője tiszteletére, hogy eljöhessen a világ békéje és a háború vége, mert egyedül ő érheti ezt el.”

„Gyertek továbbra is minden hónapban ide! Októberben meg fogom mondani, hogy ki vagyok, és mit kívánok, valamint csodát fogok tenni, hogy mindenki higgyen” – felelte a hölgy.

„Imádkozzátok a rózsafüzért, hogy az év folyamán ezeket a kegyelmeket elnyerhessétek, hozzatok áldozatot a bűnösökért, és mondjátok gyakran, különösen, ha áldozatot hoztok: Ó, Jézus, ezt irántad érzett szeretetből teszem, a bűnösök megtéréséért és Mária Szeplőtelen Szíve elleni bűnökért való engesztelésként.”

(Az írás folytatása az újság 6. oldalától olvasható.)

Bilkei Ferenc: Őszintén a reformációról (III/1. rész)

Az utóbbi években megnövekedett az igény arra, hogy a történelmi eseményeket meg lehessen ismerni a maguk teljes valóságában. Legyen szó akár a kommunizmus áldozatairól, akár a szovjet Gulag-táborokról, vagy a különböző hatalmi csoportokról. Ebbe a körbe tartozik az, hogy ismerjük meg a reformáció sötét oldalát is. Mert hiszen ha ökumenizmusról beszélünk, az csak a szeretetben lehetséges. A szeretet pedig a megbocsátással kezdődik. Meg kell ismernünk, hogy mit kell megbocsátani protestáns testvéreinknek.

A reformáció elindulása kétségtelenül Luther Márton nevéhez főződik. Ő indította el azt a folyamatot, amely felforgatta Európa vallási egységét és békéjét. A protestantizmus terjedését nagyban elősegítette az a ma már furcsa törvény, hogy a földesúr vallását kellett követnie a jobbágyoknak is. Ahol a földbirtokos áttért lutheránusnak, azon a területen, amely akár egy megye nagyságú is lehetett, több száz faluval, mindenkinek át kellett térnie lutheránusnak. Ez volt a „cuius regio eius religió” („akié a föld, azé a vallás”) elve. Hogy is történt? (K.I.)

A parasztlázadás

A nép kitörő lelkesedéssel fogadta Luthert, az új prófétát, siettek is az „új Illés” zászlaja alá. A baj csak ott kezdődött, hogy a nép nem a vallásában érezte magát elnyomva, hanem a mindennapi élet nyomorúságai között és nem tett különbséget az új hitű és régi hitű urak közt, hanem általános lázadásban tört ki. Az újhitű papok közt nem egy parasztszármazású is volt, akinek akkor is fájt testvéreinek szenvedése, ha azt Luther híve okozta.

A szegény emberé csak a munka, a nyomor, a szidalom – az urak ellenben dőzsölnek, s agyonterhelik a szegényt – mondták. Legyen minden közös. Ha a fejedelem, gróf vagy úr nem hajlik a szóra, föl kell akasztani stb. Az új próféták azt mondták, hogy őket a Szentlélek szállta meg. 1524-ben megkezdődött a rablás, a gyilkolás és gyújtogatás. Az urakat, feleségeiket, gyermekeiket válogatott kínzásokkal ölték meg

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

K. I.: Szűzanya, miért sírsz?

Néhány héttel ezelőtt (2017. június 28. és 29.) Pásztón, a Szentlélekről nevezett kápolnában két Mária-szobor szeméből könnyek hullottak.

Amikor Máriapócson könnyezett a Mária-kép 1696-ban, II. Rákóczi Ferenc ezt írta (december 3.):

„Bizonyára az én bűneim is – sok máséval – oka a Szűz Mária könnyezésének. Talán a jövendő bajok bekövetkezését siratja Mária-képe Pócson. Esedeznünk kellene az isteni irgalmassághoz a veszedelem eltávolításáért, és az irgalom elnyeréséért.”

Pontosan erről van szó: az emberek bűnei és a jövendő katasztrófák szomorítják meg édesanyánkat, Máriát.

Az utóbbi évszázadban megszaporodtak ezek a misztikus jelenségek, melyek során Máriát sírni látták. A. J. Hebert atya összegyűjtötte ezeket a történeteket („Mary, why do you cry?” – 1985) és könyvében rámutatott: az idők jeleinek kell értelmezni Mária könnyeit, amelyek bűnbánatra és engesztelésre hívnak bennünket.

Hebert atya azt írja:

„Az istenanya sír, mert szívébe markol a fájdalom, hiába szerette, óvta, nevelte és őrizte gyermekeit, hátat fordítottak neki… Az ellenség hálójába kerültek, a legkülönfélébb bűnök rabságában sínylődnek. De az Anya nem hagyja el drága gyermekeit, féltett kincseit, keresésükre indul… Házról házra jár, ajtókon kopogtat, bebocsátást kér – aztán halad tovább csendesen, könnyezve az utakon.”

Egy hívő asszony ezt írta:

„Ha mindaz, aki csak sírni látja őt, így szólna hozzá: Drága Szűzanyám, mutasd meg, mit tegyek, hogy könnyeid felszáradjanak – majd követvén Őt, teljesen átadná magát neki és szent Fiának, akkor nem sírna többé. Akkor talán mosolyogni is látnánk Őt.”

A könnyhullatás tényét a gyermek tiszta, nyílt szívével lehet leginkább megközelíteni, aki azonnal odaszalad anyjához, ha sírni látja, és vigasztalni kezdi, vagy legalább együtt sír vele. Nem magyarázatra vár, nem labor-vizsgálatra – hanem azonnal cselekszik.

(Az írás folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

A hétgyermekes szent – Boldog Taigi Annamária élete (II/2. rész)

Annának rövidek voltak az éjszakái. Térden állva a bölcsők között mondta el a – némelykor – hosszú esti imáját. A Taigi család lakását rengetegen keresték fel, hiába vágyott Anna ismeretlennek és rejtettnek maradni. Papok, egyházi méltóságok, nemesemberek, de alacsonyabb néprétegből valók is jöttek hozzá, hogy kérjék tanácsát, lelki vezetését. Minden ajándékot visszautasított. Segítségével sokan megbánták bűneiket és Istennel kiengesztelődve halhattak meg, békében. Mivel látta a halott emberek sorsát, így tudta milyen vezeklést kell végezni azért, hogy a szegény lelkek minél hamarabb kiszabaduljanak a tisztítótűzből. Ők aztán nemegyszer megjelentek neki, hogy köszönetet mondjanak.

Mindeközben ő maga 20 éven át teljes lelki szárazságban, belső vigasz nélkül tengette napjait. Nem volt kétsége afelől, hogy ő maga a pokolra fog kerülni. Hét hónapon át olyan szörnyű szorongás és sötétség borult a lelkére, hogy már a házimunkára is képtelen volt, úgy érezte, haldoklik a lelke.

Igen hosszú életet élt meg, mindig vidám és viccelődő nagymama és dédnagymama volt, pedig ha tudták volna, mennyit szenvedett egyrészt a testi betegségeitől, másrészt a kételyek igen mély szorongásai közt! Begyulladt ízületei ellenére az utolsó napig maga sütötte háza kenyerét.

Állandóan köszönetet mondott Istennek, hogy a katolikus egyház tagjaként született, és ugyanerre a hálára tanította gyermekeit is. Csak olyan tanintézetekbe adta őket, melyeknek a jó híre vitathatatlan volt.

Lelki atyjának még akkor is szót fogadott, mikor annak utasításai ellentétben álltak az általa hallott belső hanggal, és biztos volt benne, hogy az utasítás követése nem hoz eredményt. „Ahhoz, hogy Isten szeretetét elnyerjük, állandóan ár ellen kell eveznünk, és sohasem szabad elfelejtenünk, hogy ellentmondjunk saját akaratunknak” – mondogatta..

(Az életrajz folytatása az újság 12. oldalától olvasható.)

A sötétségből a világosságba

A gyógyulást nyert Joelle levele barátaihoz

Kedves Barátaim!

Szeretném megosztani veletek azt, ami 2010. október 19-én, medjugorjei gyógyulásom után történt. Amikor azon az első estén kiléptem a medjugorjei templomból, meg tudtam különböztetni a fényt, az emberek arcát: láttam, hogyan mozog a szemük és a szájuk. Ahogyan múltak a napok, a látásom lassan, fokozatosan tisztult. Svájcba való visszatérésünkkor az autóbuszból azt vettem észre, hogy „kócos fák” állnak az út szélén. Barátnőm, Claudia azt mondta nekem, hogy ha újra látok ilyet, mutassam meg neki. Néhány perc után, amikor az autóbusz továbbhaladt az úton, újra megláttam egy kócos, fésületlen fát… „Ez pálma!” – mondta Claudia. Képzeljétek csak el, milyen lehetett látni 42 év után! Már semmi sem ugyanaz. Az imaközösség tagjai csodálatos emberek, mellettem állnak. Erőt adnak ehhez a felébredéshez, a Fénybe tekintéshez.

Amikor visszatértem Svájcba, újra megismertem testvéreimet és szüleimet. Ha besötétedik, az számomra pihenést jelent. Az életem ugyanúgy folytatódik. Tovább imádkozom Jézushoz és Máriához. Az irántuk való szeretetemet szüleim ébresztették fel bennem, és ezt a fáklyát továbbadtam lányomnak, Vincianne-nak, aki velem volt Medjugorjéban.

Az első napokban, amikor Lausanne-ban megláttam a nagy házakat, tízemeletes épületeket, kínzó fájdalmat éreztem a gyomromban, megizzadtam és hánynom kellett. Nem mertem kimenni az utcára, mert nagy félelmet éreztem a hatalmas épületek miatt… De ugyanez volt a helyzet az emberekkel is: minden találkozás félelmet és rosszullétet okozott nekem. Volt, ahogy volt, nem veszítem el bizalmamat, mert ha Jézus és Mária visszaadta a látásomat, akkor biztos vagyok abban, megadják a kegyelmet is, hogy elviseljem azokat a nehézségeket, melyek a gyógyulásomat kísérik. A hit, a türelem, a bátorság és a bizalom gyönyörű jelek, melyek megtartanak életutamon. Biztos vagyok abban, hogy Jézus mindig befejezi művét. Ő, aki mindig diszkréten és szelíden munkálkodik.

 (A tanúságtétel folytatása az újság 14. oldalán olvasható.)

Tondi Wheat: Kihez hasonlíthatnék?

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.” (Gal 2,20 [KG])

Mindig önbizalomhiánnyal küzdöttem, és ezen a házasság sem változtatott.

Befolyásolta életem minden területét és a gondolataimat is:

  • Gyermekeim boldogabbak lennének, ha belevalóbb anyukájuk lenne.
  • Nem vagyok alkalmas az otthoni tanításra.
  • Ha jobban meg tudnám szervezni a munkámat, nem volna mindig ekkora felfordulás itthon.
  • A férjem boldogabb lenne valaki mással.
  • Valamit biztos rosszul csinálok, azért nem bíztak rám semmi feladatot a közösségi esemény lebonyolításában.

Folyton azon rágódtam, hogy nem felelek meg.

Néhány éve úgy éreztem, nő a távolság köztem és férjem között. Valaki más boldoggá tudná tenni, gondoltam újra meg újra.

Karba font kézzel, fejemet lehajtva vettem egy nagy levegőt és bátran kijelentettem: „Érzem, hogy szeretnéd, ha másmilyen lennék.” A szívem vadul vert, miközben rettegve vártam a választ. Vajon megmondja, kihez kellene hasonlítanom, vagy el fogja titkolni? – szorongtam.

Felnézett a munkájából, és így szólt: „Igen, így van.”

Összeszorult a szívem. Igazolódott, amitől féltem. A férjem nem akar engem. Valaki másra vágyik.

Próbáltam visszatartani a könnyeimet, és megkérdeztem: „Ki az, akihez hasonlítanom kellene?”

(A tanúságtétel folytatása az újság 15. oldalán olvasható.)

Mijo Barada: Tanúságtétel életem csodáiról (4. rész)

Négy hónap csend, és imádság után elmentem egy karizmatikus találkozóra Szlovéniába, Ljubjanába, a szemináriumot Emiliano Tardif atya vezette. Szerettem volna látni, hogy a szlovénok hogyan szerveznek meg egy ilyen találkozót, és szerettem volna meghívni Tardif atyát az én hazámba, és eszem ágában sem volt, hogy ott fogom megtalálni a leendő feleségemet. Egyszerűen élvezni szerettem volna a szemináriumot. Késő este tértem vissza egy kolostorba Ljubjana központjába, ahol azt mondták nekem, hogy minden szoba foglalt, és hogy nekem egy szállodában foglaltak szobát. Egy szerzetes elment az autó kulcsáért, és amíg vártam, elkezdtek kijönni a fiatalok, akik egy dicsőítő csoportban voltak. Kijött egy lány, akinek hosszú, barna haja volt, ránéztem, utána néztem, Jézus pedig azt mondta: ott a feleséged. Ekkor szívritmus zavaraim támadtak, és azt mondtam Jézusnak: nagyon jó ízlésed van, köszönöm!

A szerzetes pár perc múlva visszatért, és azt mondta, nem talált egy szabad autót sem, de odavezetett egy asszonyt, aki majd elvisz engem a szállodáig. Amikor közeledtünk az autóhoz, láttam, hogy az a lány ott áll az autó mellett. Nagyon boldog voltam! Megismerkedtünk. Így ezen az estén a leendő anyósomat, majd pedig a leendő feleségemet is megismertem. Amíg a szálloda felé haladtunk, a hátsó ülésen ültem, nagyon boldog voltam, dörzsöltem a tenyereimet: végre Jézusom, valami történik az életemben szerelmi téren is.

Már elkezdtem kigondolni a hódítás stratégiáját: meghívom őt kávéra, süteményre, és valami történni fog. Már este nyolc óra volt. Hallottam a szívemben egy hangot: fiam, hozzájuk kell menned aludni, nem a szállodába. Erre azt mondtam: Jézusom, te Isten vagy, vigyázz, mit beszélsz! Ha most én azt mondanám nekik, hogy én hozzájuk akarok menni aludni, azt mondanák: nézd már ezt a bolondot. Képzeljétek el: elindultok hazafelé, valaki beül az autótokba, és azt mondja, ma nálad kell aludnom. Mit gondolnátok róla? Vagy a rendőrségre vinnétek, vagy a pszichiátriára. De ha meghívnak, akkor rendben, az egészen más. Néhány perccel később dugó alakult ki az úton, és Mária asszony – a leendő anyós – hátrafordult, és azt mondta, ne várjunk itt tovább, hajlandó vagy hozzánk jönni aludni? Mondtam, hogy nagyon szívesen. És így már azon az estén náluk voltam, a lakásukon.

 (A tanúságtétel folytatása az újság 16. oldalától olvasható.)

 

A Marana Tha újság 2017. július-augusztusi
számának tartalmából

 

Katona István: Ki nekem Jézus?

Krisztus elfogadása elsősorban nem értelmi belátás kérdése, hanem az egész ember válasza az Ő hívására. Nem érvek és belátások kellenek, hanem először megtisztulás – írja Koncz Lajos professzor. De nem elég a megtisztulás se, mert szükséges az előítéletektől való megszabadulás: az a hit, hogy Isten jó és az ember boldogságát akarja. Szükséges a szabadulás az anyagi (földi) gondolkodástól. Ekkor tud az ember radikálisan megnyílni Isten – mint a lét forrása – előtt.

Isten el akar vezetni bennünket önmagához, mert úgy lettünk megalkotva, hogy máshol nem tud megnyugodni a lelkünk. Ahogy a világot kiemelte a káoszból a teremtéskor, úgy akarja szívünket is kiemelni a káoszból, a sötétségből, a céltalanságból, a zűrzavarból. Közölni akarja velünk világosságát, örömét, bölcsességét. Amennyiben az ember megnyílik ez előtt az isteni ajándék előtt, annyiban találja meg életének értelmét és szépségét. Ezért olyan fontos megtalálni az élet kulcsát.

1. Az élet kulcsa

Izajás próféta azt írja a messiásról: „Amit bezár, azt senki nem nyitja ki – amit kinyit, azt senki nem zárja be.” (Iz 22,22) Krisztus az életünk egyetlen kulcsa! Sokan megpróbálták már kinyitni életük ajtaját más kulccsal, de mindig kudarcot vallottak. A legszebb törekvésekkel is csak egy darabig jutottak előre. – Krisztus az emberi élet egyetlen kulcsa. Ő meg tudja nyitni előttünk önmagunk titkát. Azt, hogy életünk nem puszta vegetáció, hanem örök gazdagodás, a végtelenben való növekedés, szellemi kibontakozás. Ő megnyitja előttünk a világ titkát. Azt a világot, amely Isten kezéből született és Isten Országa épül benne. Ha nem így nézzük, akkor az élet egy taposómalom, a legszebb munka is egy idő után kínos vergődéssé válik. – Ő megnyitja előttünk a természetfeletti világ titkát. – Azt, hogy Isten nem távoli, megismerhetetlen személy, hanem Atya, aki közel van, szeret, együttérez velünk, segíteni akar a beteljesülés felé vezető úton. Ugyanakkor végtelenül irgalmas, megbocsátó.

2. A bölcsesség forrása

Pál apostol azt kérdezi egyik levelében: „Ki foghatja fel az Úr gondolatait? Ki adott neki tanácsot? Hiszen a világon minden Istentől van!” (Róm 11,34-36) – Minden ember szeretne okos lenni. Ezért végzi el iskoláit, ezért szerez diplomát kemény, éveken át tartó tanulással. De a tudás még nem bölcsesség. A tudás akkor válik bölcsességgé, amikor az örök cél szerint használja fel az ember az ismereteit. A világi bölcsesség mindent az önzésre épít. Aszerint gondolkodik, hogy miből mennyi haszna lesz. Csak azzal akar foglalkozni, amiből többszörös haszna lesz. Vajon a haszonszerzés már bölcsesség? Egyáltalán nem! Legfeljebb egy fokkal jobb a tékozlásnál. Mit jelent akkor az igazi bölcsesség? Az örök boldogság szerint élni… a végső cél szerint élni… Krisztus gondolatai szerint élni. Ha ezt elérjük, akkor megszabadulunk a csalódásoktól. A bajok nem győznek le bennünket, mert minden a lelki javunkat szolgálja.

3. A hit mint életforrás

Nagy esemény volt az apostolok életében, amikor Péter megvallja hitét: „Te vagy az élő Isten fia.” (Mt 16,16) A teremtő Istenben való hit a zsidó vallás alapja volt, és minden imádságnak, áldozatnak a forrása. Péter most ebben az értelemben mondta Jézusnak: „Te vagy Isten Fia.” Ez az állítás felülmúlta Péter gondolkodását. Csak úgy mondhatta ki, hogy a Szentlélek megvilágosította. Ez a vallomás azt is jelentette, hogy minden hatalom a tiéd; azt is jelentette, hogy te vagy az életem, jövőm, minden vagyonom Ura. – Ez a jelenet bennünket is megszólít. Vajon Te Istennek vallod-e Jézust? Elfogadod-e életed felett az Ő uralmát? Kész vagy-e alárendelni neki gondolkodásodat, terveidet, képességeidet? – Mert ha Istennek vallod Jézust, akkor ennek következményei vannak! Ez a hit a szívedet kéri, hogy add oda Istennek. – Péter és a többi apostol elhagyta otthonát, foglalkozását, anyagi javait és mindent felajánlott Jézusnak. Így tudtak világhódító apostolok lenni, így tudtak kiemelkedni a sötétségből, a belső céltalanságból és Isten  Országának, a világegyháznak építői lenni

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

B.R.: A családfa gyógyító szentmise hatása családomra

Vasárnapi keresztényből – majd hosszú ideig templomba nem járó keresztényből – az Úr kegyelméből 2014 nyarán megtértem, azóta arra törekszem, hogy életem középpontja a Jóisten legyen.

Megtérésem óta többször felvetődött bennem, hogy családfánkért gyógyító szentmisét mondassak, de nem láttam a gyakorlati kivitelezés módját. 2016. novemberében nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy István atyánál (Emmausz Közösség) lehet időpontot kérni családfa gyógyító szentmisére. A Jóisten kegyelméből végül a 2017. január 10-i misét családfánk gyógyulásáért mondta István atya.

A decemberi hónap – az adventi előkészület, karácsony, iskolai szünet mellett – „A családfa gyógyítása” (Dr Kenneth McAll, Marana Tha kiadó) című könyv és a közösségtől kapott összefoglaló tanulmányozásával történt. A közösség egy tanúságtételt is átküldött, ami egy nehezen kezelhető lány viselkedésének javulásáról tett tanúságot a családfa gyógyító szentmisét követően. Ez még több reményt adott, hogy a tág család gyógyulásával együtt három eleven (4, 6 és 8 éves) kisfiunk nevelését is megkönnyítheti a Jóisten.

A szentmisét férjem és saját magam családfájának gyógyulásáért kértem. Férjem oldalán nagy segítséget jelentett a férjem anyai családjának történetéről íródott könyv, melyet előző év karácsonyára írt meg, készített el férjem keresztapja. Férjem apai oldaláról nem sok információm volt.

Az én oldalamat anyai és apai oldalról is segítette egy fényképes családfa (anyai oldalam egyes ágai a 6. felmenőkig), illetve több neveket tartalmazó családfa. Apukámmal 2-3 órán keresztül beszélgettem a családjáról, a gyerekkoromban hallott sztorikat most már volt kihez kötnöm, illetve megtudtam olyan dolgokat is rokonokról, melyeket apukám is csak pár éve tudott meg idős nagybátyjától. Anyukámnál is érdeklődtem, de miután úgy láttam, hogy ő nagyon idegenkedik a családfa ilyen oldalú elemzésétől úgy láttam békésebb, ha nem kutakodok tovább.

(A tanúságtétel folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

Kati: Hogyan tapasztaltam meg a rózsafüzér csodatevő erejét?

Hagyományos keresztényként” nőttem fel, édesanyám református volt. Édesapám néha öreg rádiónkon a vatikáni rádiót is fogta, ahol hallottam, hogy kedves nénik ismételgetik az Üdvözlégy Máriát latinul. Sokszor gépiesen, egymás után… Nekem szörnyen unalmasnak tetszett. Együtt a család nem imádkozta ezt a fajta imádságot, nem is gondoltam rá, hogy talán jó lenne.

Eltelt néhány évtized, amikor megtapasztaltam a Szentlélekben a megújulást. Egy próféciában azt az üzenetet kaptam, hogy kérjem gyakran Szűz Mária segítségét. Úgy gondoltam, hogy „ez nem rám vonatkozik”, s el is felejtettem az egészet.

1986-ban agyvérzéssel kórházba kerültem, ahol a szobában egyedül feküdtem. A fejem nem emelhettem fel a párnáról. Szóval igen magányos lettem hirtelen, mivel öt gyereket és egy drága férjet hagytam otthon.

Egyik nap egy szép, 30 év körüli fiatalasszonyt vezetett be a nővér beszélgetni. A feje már kopaszra volt borotválva, mert másnap fogják műteni a fél fejét betöltő agydaganattal, ami miatt már az egyik szemével nem látott.

Nem tudom, miért, de azt mondtam neki, hogy imádkozni fogok érte, hogy a műtét jól sikerüljön. Emlékeztem az Igére: „amit ketten kértek az én nevemben, megadom nektek.” Igen ám, de én egyedül voltam, ki legyen a másik?

(Az írás folytatása az újság 6. oldalán olvasható.)

Bucsy Kristóf: Bűnbánat

Ó, Irgalmas Istenünk, bocsásd meg nekünk:

  • amikor hívunk Téged az életünkbe, de nem engedünk be a szívünkbe
  • amikor keresünk Téged, de nem ismerjük fel érkezésedet
  • amikor vágyunk járni a Te akaratodban, de mégis a sajátunkat követjük
  • amikor akaratodért imádkozunk, miközben a sajátunkat szeretnénk elfogadtatni Veled
  • amikor lakást szeretnél venni szívünkben, de zárt ajtókra találsz lelkünk tornácán
  • amikor tékozoljuk az általad, a Te Örökkévaló létezésedből ajándékba kapott véges földi időnket
  • amikor követni szeretnénk téged, de eközben sokszor csak saját magunkkal törődünk
  • amikor kialakítunk magunkról egy képet, ahelyett hogy vágynánk megismerni azt, amit Szentlelked jelenléte képes kiformálni belőlünk
  • amikor türelmetlenül szeretnénk megérkezni vágyott jövőbeli céljainkhoz, miközben az életünk országútján lévő, általad elkészített, jelenbeli ajándékok mellett vakon haladunk el
  • amikor elzárkózunk testvéreinktől szívünk önsajnálkozó várbörtönébe, melyben megszakad a veled való közösség is
  • amikor a saját igazságainkat mondjuk, tehát a hazugságot szóljuk, ahelyett, hogy a Te igazságaidat hirdetnénk
  • amikor állhatatosan imádkozunk Tehozzád, de cselekedeteink távol esnek ezektől
  • amikor saját magunkat akarjuk látni a másikban ahelyett, hogy a Te alkotásod megismételhetetlen csodáját fedeznénk fel benne

(A bűnbánat folytatása az újság 7. oldalán olvasható.)

Nagy Istók: A megbocsátás (személyes történet)

A szüleim egyszerű emberek voltak. Paraszti munkát végeztek, a földből éltek. Tökéletes volt a szimbiózis kettejük között, édesapám megtermelte a salátát, a sárgarépát, a szegfű palántát, édesanyám pedig a piacon eladta. Nagyon jól megéltek ebből a közös munkából, félre is tudtak tenni a bevételből és a nővéremmel együtt felneveltek, útnak indítottak minket. Milyen egyszerű modell, és ők még milyen közel éltek a természethez!

Életük végéig nagyon jó volt a kapcsolatunk, annak ellenére, hogy ők nem akartak engem. Véletlenül fogantam 17 évvel a nővérem születése után. Házilagos módszerekkel több mindent elkövettek, hogy törölve legyek, ne jöjjek a világra. De Isten másként gondolta.

Az idő előrehaladtával növekedtem, s hát látható jelét is adtam ennek a növekedésnek édesanyám testén, ha ő nem takart volna el a végsőkig szoros ruhákkal, kötésekkel.

Tovább kísért a szégyen a születésem után is, mert szinte rejtegettek, sem az édesanyám nem vitt babakocsival az emberek közé, sem a nővérem, nehogy az ismerősök kérdéseket tegyenek fel velem kapcsolatban.

Mindezeket Isten a megtérésem után tárta föl előttem, amikor Ő már éretté tett a múltam megértésére és kezelésére. Ekkor értettem meg, hogy miért kísért végig négy évtizeden keresztül egyfajta mély gátlásosság, szégyenérzet, főleg a szexuális jellegű témák és az emberek előtti megnyilvánulás kapcsán.

És hogyan adta meg Isten, hogy kezelni tudjam ezt a felismerést?

Nem találok rá jobb kifejezést, mint azt, hogy radikális kegyelme révén. Ugyanis nem indulat és nem gyűlölet ébredt bennem a szüleim iránt, hanem valamilyen különleges szeretet. Ez a szeretet más volt, mint amit addig ismertem irántuk. Ez a szeretet isteni szeretet volt, mert valahol mélyen a szívemben engedte meglátni Isten a szüleim sebzettségét is, hogy ki tudja, milyen hozott anyaggal kellett nekik is élni az életüket.

(A tanúságtétel folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

Dr. F. József: Az ima csodát művel

Amikor Antal atya kérésére ezeket a sorokat írom, nem sokkal korábban éppen egy beteg rokonom hasi CT-leletét olvastam. Ennél az asszonynál körülbelül fél évvel ezelőtt hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak, amely olyan mértékben elterjedt a hasüregében, hogy nem lehetett már eltávolítani. Később be is sárgult. Ezért a beteg­ért közben sokan imádkoztak, karizmatikus módon is, valamint rendszeresen járult szentségekhez. Eltelt körülbelül 6 hónap, a sárgaság elmúlt, az erőnléte visszatért.

A mostani CT pedig azt mutatja, hogy a daganata gyakorlatilag eltűnt. Hála és dicsőség az Úrnak!

Ilyenkor a nem hívők azt mondják, hogy biztos a kemoterápia segített, meg hogy hinni kell valamiben, és így tovább.

Az első felvetéshez azt mondhatom, hogy én még nem találkoztam olyan hasnyálmirigy daganattal, amely kemoterápiára visszafejlődött volna.

A másodikhoz egy példa: ha valakinek hamis pénz van a zsebében, hiába hiszi, hogy az értékes, ha fizetésre kerül a sor, még bajba is kerülhet.

Azonban nem erről a valószínűleg csodás gyógyu­lásról szeretnék csak írni, hanem arról, hogy mi is a csoda, és miből származik minden hiteles csodás esemény.

A csoda valamilyen természetfeletti beavatkozás a természet rendjébe. Tehát feltételezi a természetfeletti létezését. Akik a természetet istenítik, tehát nem hisznek a teremtő Istenben, vagy összekeverik a teremtőt és a teremtményeket (lásd New Age, a természetgyógyászat különböző ágai és más okkult tanok követői) nem is tudom, hogyan beszélhetnek csodáról, ha tulajdonképpen továbbra is ennek a nyomorult világnak az erőinél maradnak, és kizárják a gondolkodásukból a mindenható Istent, aki nem sugárzás, nem anyag, hanem öröktől fogva létező szellemi lény. Mi emberek pedig nem vagyunk a részei, hanem a gyermekei lehetünk, ha megtérünk, s a szívünkbe fogadjuk Jézust.

Az ima pedig nem energia, hanem kapcsolat, kommunikáció Vele. C. S. Lewis írja a Nagy csoda című írásában, hogy más vallások nagyon jól meglennének csodás elbeszélések nélkül is, de a kereszténység nem, mert a lényegéhez tartozik egy Nagy Csoda, és minden egyéb csoda ebből származik, vagy erre mutat rá.

(Az írás folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

A hétgyermekes szent – Boldog Taigi Annamária élete (II/1. rész)

Annamária egyszerű, vallásos családban nevelkedett, egy elszegényedő gyógyszerész lányaként. Gyermekkorát átszövik a zarándoklatok. Megnyerő kislány volt, pedig csak olvasni tanul meg, mégis könnyen megszeretteti magát. Szülei megkeseredett emberek, a kislány annál kedvesebb, hamar megtanulja bájosságával felvidítani pesszimizmusra hajló szüleit. Korán cselédsorba kerül, majd 20 évesen megy férjhez Domenico Taigihoz, a Chigi herceg inasához, aki bár idősebb nála, azért még ereje teljében levő, igen indulatos és agresszív ember. Férje szereti a bábszínházat, ahová gyakran elkíséri őt Annamária.

Annamária önuralommal és szelídséggel kezeli férje természetét, miközben 7 gyermeke közül 3 kiskorában meghal. Szülei hozzájuk költöznek, de kötekedős, zsémbes édesanyja miatt állandó a veszekedés a házban.

Férje sem kéreti magát, lerántja a terítővel együtt az egész vacsorát a földre, úgy adja ki dühét. Anyja halála után Annamária az apját is eltartja, tűrve sok szemrehányását és mogorvaságát. Végül leprás lesz, és lánya gondos ápolásától körülvéve ő is meghal. A ház a sok gyerekkel és az önuralmat nem ismerő férjjel még így is olyan lenne, mint a pokol, ha Annamária szelíd, mosolygós lénye nem változtatná oázissá. Igen jó háziasszony, egész nap sürög-forog, és bár komoly jellemű, mégis feltűnően jó a humora is. Pontosan ugyanolyan életet él, mint a szomszédjában élő bármelyik más asszony, szenved, de el tudja rejteni a vidámság mögé szomorú érzéseit.

A sok lelki szenvedés egész közel viszi az Úrhoz. Minden reggel korán felkel, hogy szentmisével kezdje a napot, és minden nap áldozik. De amikor valaki megbetegedett a családjában, lemondott a miséről, és el nem mozdult a beteg mellől. Bár egész nap igen elfoglalt volt, a gyerekekkel minden este elmondta együtt a rózsafüzért, majd felolvastak a szentek életéből, csak ezután jöhetett a kis kereszt a homlokukra és az alvás. A gyerekek így igen kiegyensúlyozott és nyugodt kamaszokká váltak.

(Az életrajz folytatása az újság 12. oldalától olvasható.)

Boldog Taigi Annamária látomásai

Az elmúlt kb. 170 évben kapott égi üzenetek (La Salette, Fatima, Medjugorje stb.) és látomások között van egy, melyről általában nem beszélnek, de amely a jövő szempontjából nagyon fontos. Ez az a látomás-sorozat, melyet Boldog Taigi Annamária, a szentéletű római családanya kapott. Ez azért fontos, mert megkülönböztet földi eredetű és közvetlenül Istentől származó büntetéseket. Ő mondta el, hogy Isten két büntetést fog küldeni. Az egyiket háborúk, forradalmak és egyéb bajok formájában: ez földi eredetű lesz; a másik pedig közvetlenül Istentől származik. (Ez utóbbi tekinthető a garabandáli üzenetben szereplő Nagy Csapásnak – vagyis a Büntetésnek.)

Míg az elsőt az igazak imái és vezeklései megenyhítik, a másodikat semmi sem fogja enyhíteni. Rövid lesz, de irtózatos erejű. Nyomában az emberiség nagyobb fele kipusztul. Ez borzasztó, rémületes és általános lesz… Egészen váratlanul fog bekövetkezni. Az istentelenek megsemmisülnek. Anna millió és millió embert látott, akik háború következtében halnak meg. Más milliók viszont egy előre nem látott halál által. A háborúk, forradalmak és más csapások végén egy borzalmas képet látott. Megpillantotta az Úr kezét, amint mozgásba hozta az eget, és ijesztő meteorok által az embereket félelmetes zavarba hozta, és ismét milliók halálát látta.

 (Az írás folytatása az újság 14. oldalán olvasható.)

Mijo Barada: Tanúságtétel életem csodáiról (3. rész)

Ebben a világban mindent beszennyeznek a mi bűneink. Az én bűneim miatt nemcsak a családom és a hozzám tartozó emberek szenvednek, hanem minden, ami Isten teremtménye, és minden, ami Isten lelkét hordozza. A bűn miatt változik az éghajlat. A természet veszít a termőképességéből. Nézzük meg, melyik a két legínségesebb évad az elmúlt évszázadban, és látni fogjuk, hogy ezek a nagy háborúk évei voltak. Ezért a hivatásunk, hogy szentül éljünk.

Kik a szentek? A szentek az egyedül normális emberek, akik előttünk éltek. Mint ahogy normális az, hogy a zsiráfból zsiráf legyen, a kaktuszból kaktusz, így normális hogy az Isten gyermekéből egy szent bontakozzon ki. A szentség útja az egyetlen normális út.

Mit kell tennünk ezen az úton?

Törekedni kell a Krisztussal való egységre. Hogy Krisztus nézzen a szemeinken keresztül, ő fogjon a kezeinkkel, és szeressen a szívünkkel. Hogy ne én éljek már, hanem Krisztus éljen bennem, és én Krisztusban. A boldogságos Szűzanya megmutatta nekünk az Istennel való egységnek ezt az útját. Szerette Istent a szíve minden dobbanásával. Annyira átadta magát Istennek, hogy csak a Mária név maradt meg neki, minden más Istené volt benne.

Amikor egy festő szerette volna lefesteni a medjugorjei Szűzanyát, akkor a látnok, Vicka, elmesélte neki hogyan néz ki a Szűzanya. A festő előkészítette a kék és a fehér minden lehetséges árnyalatát, Vicka pedig azt mondta neki, hogy nem ezek a színek. A festő azt mondta neki, itt van minden lehetséges szín, ami létezik. Igen, de ezek a színek is be vannak szennyezve az ember bűneinek következményeivel. Kérlek, nézzetek rá a mellettetek ülő személyre. Jól nézzétek meg, kit láttok! Zsiráfot láttok, vagy kaktuszt, vagy a leendő szentet?

 (A tanúságtétel folytatása az újság 15. oldalától olvasható.)

 

A Marana Tha újság 2017. május-júniusi
számának tartalmából

Katona István: A Szentlélek új szívet ad

Babits Mihály egyik versében (Zsoltár férfihangra) az emberi élet értékére mutat rá: „Nem annyi vagy, mit látsz magadból” – írja és felsorolja, hogy érted szépül a világmindenség, érted formálódik a történelem, érted születnek s halnak meg a csillagok, érted történik minden – a te bűnös lelkedért. – Lehetne folytatni: érted lett emberré a második isteni személy, érted jött el a Szentlélek… – Ezért ébredj fel a materializmus sötétségéből, és ismerd fel igazi valódat Isten szeretetének fényében. Egy arcot – az istenarcot – akar Ő kiformálni benned. Ezért adta neked ezerféle ajándékát. Az Isten arca – a te arcod! Addig nem leszel boldog, amíg ezt meg nem találod. Lehetnek millióid, körülutazhatod a világot, ha nincs benned az Ő arca, nem leszel boldog. Közömbös, sivár lesz a lelked évek múlva, halálos némaság vesz körül, ha nem alakul ki benned Isten arca! – De ha megtalálod, minden más lesz. Minden kivirágzik és megújul. Ezért jött el a Szentlélek Pünkösd napján, hogy ezt a nagy lehetőséget mindenkinek megadja, aki várja és akarja.

1. A Szentlélek az élet bölcsességét adja

Ha az életet útnak tekintjük, ahhoz ismerni kell a célt. Fel kell ismerni azokat a feladatokat, képességeket, eszközöket, amelyek a célhoz vezetnek. Ehhez kell az a fajta bölcsesség, amelyet nem a tankönyvekből, hanem az Istennek való engedelmességből lehet megtanulni. A Szentlélek azért jött, hogy vezessen. Vezetni csak akkor tud, ha figyelünk rá és elfogadjuk a vezetését. Minden értelmes ember megérti, hogy a legnagyobb érték az örök üdvösség. Jézus adott tanítást, elküldte a Szentlelket, hogy ezt a szent célt el tudjuk érni. Ugyanakkor az Úr ránk bízta a családunk, a barátaink üdvösségét is. Valakinek az örök sorsa függ attól, hogy te milyen vagy, hogy segíted-e, szereted-e, közelebb viszed-e a jó felé. Itt dől el, hogy van-e benned igazi bölcsesség. Itt dől el, hogy a hit fényében látod-e saját magadat és a körülötted élő embereket. Akinek bölcs szíve van, az nem téveszti el a célt; a sok lehetőség közül a legjobbat választja, ami leginkább megfelel Isten akaratának.

2. A Szentlélek kiformálja bennünk Jézus arcát

Szent Pál azt írja egyik levelében, hogy az istenarc, amit ki kell formálni, nem egy ritka jelenség, hanem minden keresztény előtt álló feladat (Róm 8,29). Az Atya „elrendelte”, hogy Fiának képmására formálódjunk. Ő nem úgy tervezte el az életünket, hogy csupán kevéssel legyünk jobbak, mint a pogányok, hanem egészen jók legyünk. Annyira jók, hogy hasonlók legyünk Fiához, Jézushoz. Hogyan megy ez végbe? A Szentlélek által! A Szentlélek remekművet akar kihozni az életünkből. Ez adja a mi igazi méltóságunkat. – Ha valakinek birtokában van egy híres festmény, mindenkinek büszkén mutogatja. Pedig a birtoklás csupán külső dolog – az ember ezáltal még nem lesz jobb. De ha belül – a lelkünkben – van egy remekmű, arra már igazán büszkék lehetünk. Ezt a szívünkben, lelkünkben lévő remekművet meg kell mutatnunk Istennek halálunk pillanatában. Milyen nagy öröm lesz akkor számunkra, amikor azt halljuk: „Jól van, te derék ember, a kicsiben hű voltál, sokat bízok rád” (Lk 19,17). De ha nem remekmű a szívünk, akkor mi lesz velünk? Jobb nem is gondolni rá, mert annyira szomorú lesz a sorsunk.

3. A Szentlélek kincset ad

Jézus azt mondta (Mt 13,44), hogy Isten Országa olyan, mint a szántóföldön elásott kincs, amit valaki megtalált és mindent odaadott érte. Hogyan lehet ezt megtalálni? A Szentlélek az, aki elvezet a kincshez és ugyancsak a Szentlélek segít abban, hogy készen állj mindent odaadni érte. Ez nem olyan, mint a földi kincs, amit kézbe lehet venni. Ez szellemi-lelki kincs, amit hatásaiban lehet észrevenni, ha már megtaláltad. Milyen hatásokról van szó? Ott lesz a szemed ragyogásában, amit mindenki felismer. Ott lesz a szíved tisztaságában, amit a világ megcsodál. Ott lesz szereteted örömében, amit látva elámulnak az emberek. – Ugye ezután már nem is kell feltenni a kérdést, hogy akarod-e ezt a kincset?! Hogyne akarnád azt, ami jó? Hogyne akarnád, ami széppé teszi az életed? Jöjj Szentlélek, vezess el engem ehhez a kincshez! Jöjj Szentlélek, formáld ki bennem Jézus arcát!

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

Gál Edit: Az Új Pünkösd kezdete

A KATOLIKUS KARIZMATIKUS MEGÚJULÁS 50 ÉVES

A mai napon ezt az 50 éves évfordulót ünnepeljük, melyet az 1967. február 17-19-ig tartó lelkigyakorlatos hétvégétől számítunk. Ekkor a Duquesne-i („Dükein” – a ford. megjegyzése) egyetem diákjainak egy csoportja megtapasztalta a Szentlélek erejét, és kiáradását, mint egy új Pünkösdöt.

Amikor valaki nagyon szereti a családját, szívesen olvas a család eredetéről anekdotákat, feljegyzéseket, minden fontos eseményről tudni akar (házasságkötések, gyerekszületések stb.), ami a családdal történt. Ugyanez az öröm tölthet el mindenkit, aki elolvassa Patti Gallagher: Az Új Pünkösd kezdete című könyvét. Magával ragadó megtudni, mi történt igazán, amikor a Szentlélek kinyilatkoztatta magát a Katolikus Egyházban. Ez az esemény – nyugodtan mondhatjuk – az egyháztörténet nagy pillanatainak egyike. Mostanra kb. 150 millió katolikus életét érintette meg világszerte.

Az 50 évvel ezelőtti eseményeknek volt néhány előzménye. A Duquesne-i Hétvégén 25-30 egyetemi hallgató vett részt az egyetemi lelkésszel és két teológiai professzorral. A két professzor már korábban elnyerte a Szentlélek-keresztséget, és imádkoztak a lelkigyakorlat részvevőiért, hogy ők is elnyerjék. Rajtuk kívül, még további két Cursillo-s vezető, Ralf Martin és barátja is imádkoztak, hogy a lelkigyakorlat minél mélyebben megérintse a részvevőket. Ebből is láthatjuk, milyen nagy jelentősége van a háttér imának.

A szervezők feladatul adták még a diákoknak két könyv elolvasását: David Wilkerson: Kereszt az aszfaltdzsungelben, és az Apostolok Cselekedeteinek 1-4. fejezetét. Tervezték, hogy az előadások előtt, minden alkalommal hívják a Szentlelket a „Veni Creator Spiritus” kezdetű keresztény himnusszal, valamint a lelkigyakorlat folyamán megújítják bérmálási fogadalmukat. Ezen kívül tervbe volt véve egy születésnapi parti.

Ilyen előzmények után a Szentlélek még aznap éjjel megkezdte hatalmas munkáját. Többen úgy érezték, hogy valami a kápolnába vonzza őket, és ott mind megtapasztalták a Szentlélek kiáradását. Amikor később tanúságot tettek, így kezdték: „Túl jó híreink vannak, semhogy magunknak megtartsuk. Egyszerre a keresztény életnek más síkján találtuk magunkat. A hitünk egyszerre élő lett, és a természetfölötti világ magától értetődőbb lett számunkra a természetesnél. Röviden: Jézus valóságos személy lett számunkra, egy igazi élő személy. Az imádság és a szentségek mindennapi kenyerünkké váltak, a Szentírás szeretete, az Egyház szeretete, a tanúságtétel utáni vágy az életünk részévé vált.”

A Lélekkeresztség élménye egyáltalán nem volt érzelmi élmény, de az életük megtelt nyugalommal, biztonsággal, örömmel és békével. A jelenlévő 30 személyből 20-25-en megkapták a Szentlelket, és visszatérve az egyetemre, imádkoztak társaikért, hogy ők is megkapják. Mertek egy új Pünkösdért imádkozni, abban hinni, azt elfogadni és hirdetni.

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

T. Éva: Dicsőítsétek meg Istent testetekben! (1Kor 6,20)

Minél jobban megismerjük az Urat, minél mélyebben szeretjük Őt, annál égetőbb a vágy, hogy megdicsőüljön az életünkben: tetteinkben, szavainkban, gondolatainkban, érzéseinkben.

Sokáig azt gondoltam, hogy erre a legjobb mód, ha szó szerint igyekszem megvalósítani az igét: Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek (1Kor 9,22). Igyekeztem minden körülöttem élő összes elvárásának megfelelni, de természetesen ez lehetetlen volt. Rájöttem, hogy nagyon kell figyelnem a Szentlélek vezetésére, hogy mikor mit kell tennem, hol kell lennem.

Ebben nyugalomra leltem, de minden botlásom, tévedésem elkeserített. Megijedtem, hogy rossz példát mutatok a körülöttem élőknek, esetleg végzetesen elrontok valamit. Természetesen a legfontosabb számomra a hitmagok elvetése volt és ezzel kapcsolatosak voltak félelmeim is. A gonosz mindig ráerősít ezekre a félelmekre, hamis gondolatokat próbál felépíteni rájuk.

Hamarosan felismertem, hogy az Úr a gyengeségeinket is jóra tudja fordítani, sebezhetőségünk egyben megközelíthetőségünk záloga. Nyitottabbá tesznek a mások szenvedése, problémái, örömei felé. Harcolnunk kell a bűneink ellen, de át kell ölelnünk gyengeségeinket, ahogyan az Úr is átölel minket minden állapotunkban. Így adunk Istenünknek szabad kezet, hogy megmutathassa az Ő erejét életünkben.

Most már képessé váltam mosolyogni tévedéseimen, hibáimon, feltéve, hogy ezzel nem okoztam másnak fájdalmat, szomorúságot. Amikor felismertem a rosszat, amit okoztam, imában az Úr kezébe tudtam tenni, hálát adva azért a jóért, amit Ő majd kihoz belőle és kérve kegyelmét, adjon nekem találékonyságot, hogy jóvá tudjam tenni botlásom következményeit, ha lehetséges.

Egyre szabadabb lélekkel, egyre nagyobb vággyal ajánlottam fel magam Uramnak, és kértem Szentlelke vezetését. Nemrég ezt hallottam szívemben: Tudod, mivel dicsőíthetsz meg engem legteljesebben? A bizalommal. Ha minden helyzetben bízol bennem, ha hiszed és megvallod, hogy én vagyok mindenek Ura, semmi nem történhet tudtomon kívül, és végtelen szeretetemben mindent jóra tudok és akarok fordítani, akkor dicsőítesz meg engem. Minden bizalmatlansággal fájdalmat okozol nekem.

Összeállt a kép, mely évek óta sok kis részként élt a lelkemben.

Miért emeli fel a dicsőítés a szívet Istenhez? Mert a bizalom szava! Bízom benne, hogy itt van velünk az Úr, figyel ránk, szeret minket, végtelen az ereje, felfoghatatlan szeretete, mérhetetlen az irgalma. Ha a megtapasztalásból indul ki a dicsőítő imánk, akkor a hálás szív természetes dobbanása, ám ha a pillanatnyi tapasztalat ellenére, a hit erejével dicsőítjük őt, akkor a teremtmény bizalommal teli kiáltása alkotója felé. Kinyújtott kéz, melyet nem tud nem megragadni és magához emelni Ura.

(Az írás folytatása az újság 7. oldalán olvasható.)

Hollandiai látnok: Üzenet a végső időkre (II/2. rész)

Szent ráfáel ARKangyal negyedik jelenése

Az 1985. augusztus 15-ről 16-ra virradó éjjelen két órakor felébredtem és észrevettem, hogy szent Ráfáel ismét ágyam végénél áll. Most is hófehér ruhában volt, ahogy korábbi jelenéseiben. De jobban lehetett mindent látni, mint azelőtt. Egy fényoszlop vette őt körül. Intett, hogy menjek hozzá. Felkeltem. „Imádkozz velem!” – mondta és letérdelt egy kis missziós kereszt elé, amely a falon függött. Követtem utasítását. Akkor azt mondta: „Mesterem öt szent Sebének tiszteletére imádkozzuk az ő imádságát.” Így kezdte: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.” Igen mélyen meghajolt ekkor. Természetesen én is vele imádkoztam. Együtt elimádkoztunk igen lassan és nagy tisztelettel öt Miatyánkot és öt Dicsőséget. Majd keresztet vetett, mélyen meghajolt és felállt. Aztán így szólt: „Tekints engem az Isten, Teremtőm és Mesterem angyalának, harmadik vagyok a rendben, nevezz Ráfáelnek.”

Tovább beszélt: „Béke legyen e háznak és lakóinak!” Ekkor gyermekeimre kellett gondolnom. Máris intett kezével, hogy kövessen. Lányom hálószobájában voltunk. Szent Ráfáel kinyújtotta jobb kezét, az ágyra mutatott és így szólt: „Nézd, Isten egyik angyala őrködik felette.” Ekkor egy angyalt láttam egészen fehérbe öltözve, amint az ágynál áll. Két kezét mellén keresztbe tette és szemét lesütötte. (Oltalmazó tartásban állt ott.)

Azután fiam hálószobájába mentünk és ugyanazt történt. Itt azt mondta szent Ráfáel: „Így láthatod, hogy a gyermekek Isten szent angyalainak védelme alatt állnak. Nem kell félniük a jövőtől, ha Isten útján járnak. Tanítsd meg őket arra, hogy életüket adják Mesterem kezébe.”

Az alábbiak egy pap kérdésével függenek össze, akinek levele lezárt borítékban éjjeliszekrényem fiókjában feküdt.

Szent Ráfáel azt mondta: „Isten felkentje, aki életével kapcsolatban tett fel kérdéseket, fohászkodjék szent Bernáthoz és szemlélje életét. Ha ezt megteszi, feleletet kap kérdéseire.”

(Az üzenet folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

S. Ági: Jézussal szenvedni öröm (Tanúságtétel)

Csütörtök reggel 6 óra – a szentmise előtt a Pesti Ferences templomban elkezdett fájni a derekam. A templomban még annyira nem fájt, de mivel a munkahelyemen ülő munkát végzek (számítógépen dolgozom), ügyintéző vagyok, a sok ülés után alig bírtam felállni és kiegyenesedni. Míg dolgoztam azon gondolkoztam, hogy fogok átmenni a szemközti irodába, mivel még kiegyenesedni sem tudtam teljesen. Nem akartam, hogy bárki is megtudja, mi bajom van. Ahogy végeztem az egyik munkámmal, épp bejött egy kolléganőm és mondta, hogy átviszi az anyagokat. A délelőtt így telt el. Mindenki elvitte a beiktatott anyagokat. Jézus megoldotta, hogy nekem ne kelljen így átmennem. Végül senki sem vette észre, hogy mi bajom van. Munka után elmentem a Szent István Bazilikába szentségimádásra. Egy órán át térdeltem, ott nem is fájt a derekam és utána is könnyebb lett.

Szombaton elmentem az Emmausz közösség kápolnájába: a karizmatikus megújulás 50. évfordulójának ünneplésére. Szentmise után dicsőítés volt, amit ülve kezdtünk, közben kaptam egy olyan késztetést, hogy álljak fel. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy fájni fog. Időm sem volt ezen gondolkoznom, olyan erős késztetést éreztem, hogy gyorsan felálltam. Legnagyobb meglepetésemre semmit sem fájt a derekam, és még egyenesen is tudtam állni. Végig azt éreztem, mintha valaki támasztaná a hátamat, és hogy erősebben állok. Különleges érzés volt. Később elmondtuk a Rózsafűzért, ami alatt végig térdeltem, ekkor sem fájt a derekam, pedig a parkettán térdeltem. Szintén nagyon különleges volt, ahogy a két kezem végig imára volt kulcsolva, úgy éreztem mintha támasztanák, és mintha picit zsibbadna. (Mikor vége lett az imának, zsibbadás jelei nem voltak egyáltalán.) Fél órát térdeltem és még a térdeim sem fájtak. Az Úr Jézus kegyelme volt, hogy nem fájt a derekam, míg ott voltam. Kedden múlt el az egész, hála Istennek. Imáimban azt kértem Jézustól, hogy egész nap Vele lehessek, szerethessem Őt és gondolhassak Őrá.

(A tanúságtétel folytatása az újság 14. oldalán olvasható.)

Mijo Barada: Tanúságtétel életem csodáiról (2. rész)

Fél éven belül az összes barátom elfordult tőlem. Mindannyian túlzásnak találták, hogy naponta három rózsafüzért imádkozom, naponta járok szentmisére, és hetente kétszer böjtölök. Mindannyian azt mondták, hogy „fanatikus lettél”. Nem tudom miért zavarta őket, hogy egy kicsit többet imádkozom Istenhez, mint ők. Arra gondoltam, hogy egy labdarúgó mérkőzésre, ha valaki elmegy, nem jön el fél óra után, hanem még a hosszabbítást is végignézi, hogy ha van. Senki nem teszi azt meg, hogy a moziból a film közepén jön ki, főleg, ha jó filmről van szó. Ha valaki elmegy egy diszkó klubba, akkor ott marad egész éjszaka. A templomban pedig arra törekszenek, hogy mindenből a minimum legyen, a legkevesebb. Én azt mondtam, hogy én ki fogok tartani. A végén minden barátom elhagyott, azzal a lánnyal pedig gyakrabban kezdtem találkozgatni, de aznap, amikor meg akartam kérni a kezét, ő is elhagyott. Azt mondta: „fanatikus lettél, pszichiáterhez kellene menned”. Ez is sokkoló dolog volt.

Képzeljétek el! Hat hónap alatt minden barátotok elhagy, és mindenki ugyanazt a diagnózist állítja fel. Hát persze, hogy felmerül a kérdés: biztos, hogy én látom jól?

Amikor a lány is elhagyott, az egy téli este volt. A villamost vártam a megállóban, és észrevettem, hogy a villamos síneken állok. Láttam, hogy a villamos közeledik, és arra gondoltam, most már úgyis minden mindegy, 10 másodperc múlva meg fogok halni, újra elveszítettem az életem értelmét, a terveim mind összeomlottak. Akkor azt mondtam: Istenem nyisd meg a földet, ott, ahol a legmélyebb, hogy beleugorjak, és aztán zárd össze úgy, hogy minden nyoma eltűnjön az életemnek. Néztem a villamost, ahogy közeledik, és nem reagáltam. Mivel hideg volt, mégis csak a zsebembe tettem a kezem, a kezembe akadt a megáldott rózsafüzér Medjugorjéból. Magamhoz szorítottam a rózsafüzért, és azt mondtam: a Szűzanya segíteni fog nekem. Abban a pillanatban valaki meghúzta a kabátomat, és a villamos elment mellettem. Körülnéztem, senki nem volt mögöttem. Fölfogtam, hogy a Szűzanya megmentette az életemet. Ekkor azt mondtam: hálám jeléül terjeszteni fogom a rózsafüzért. Ajándékozni fogom a rózsafüzért, ha csak lehetőségem lesz rá. Ekkor megvettem az első húsz rózsafüzért, amit ezután kiosztottam. Ebben az évben mintegy 20 ezer rózsafüzért osztottam ki a szemináriumokon a világ különböző pontjain. Évről évre növekszik a kiosztott rózsafüzérek száma, és ti is meg fogjátok kapni vasárnap a megáldott rózsafüzért.

Tudtam, hogy élnem kell, mert Istennek terve van velem. Ezek voltak életem legnehezebb szakaszai.

 (A tanúságtétel folytatása az újság 15. oldalától olvasható.)

Leo Tanner: Szentlélek-megtapasztalás ma?

Antoine de Saint-Exupery mondja: „Legjobban a néző szomorú szerepétől irtózom. A néző, aki közömbösen szemléli a világot. Soha ne legyünk nézők! Tanúk legyünk, akik közreműködnek, és felelősséget hordoznak. Együttműködő felelősségvállalás nélkül semmit sem ér az ember.” És – én még kiegészíteném – a Szentlelket sem tapasztalhatja meg. Mert a Szentlélek megnyilvánulásához az kell, hogy belebocsátkozzunk a történésekbe. Pünkösdkor a tanítványok beszélni kezdtek. Az első lépést viszont nekik kellett megtenni: kinyitni a szájukat. Ezután tudott a Lélek hatni bennük. Ők valami újra vállalkoztak.

Vesszük a bátorságot, hogy beszélgessünk a hitről, elmeséljük egy gondolatunkat, tapasztalatunkat, bár a szívünkben félelmet érzünk. Csoportvezetésre vállalkozunk, imádságra, valaminek a megszervezésére, arra, hogy mások elé kiálljunk, hogy fölvállaljunk egy szolgálatot. Megpróbáljuk, és észre fogjuk venni, hogy ebben a tevékenységben Isten Lelke elevenedik meg. Szükségünk van azonban bátorításra. Bátorításra, hogy merészeljünk, és bátorításra, hogy kitartsunk. Hiszen sok minden hathat ránk bénítóan és elbátortalanítóan, amit tapasztalunk Jézus kapcsán az Egyházban és a világban. Mert mindenütt adódnak problémák, ahol tevékenykedünk – legyen az a személyes életünk, a szomszédság, egyesület, hivatal, munkahelyünk, politika, Egyház. Bárki, aki kifejt valamilyen tevékenységet, kritikának teszi ki magát.

 (Az írás folytatása az újság 17. oldalától olvasható.)

 

A Marana Tha újság 2017. március-áprilisi számának tartalmából

 

Katona István: Jézus feltámadt, örökre velünk marad

 

A keresztények legnagyobb ünnepe a húsvét, Jézus feltámadása! Az ünnep jelentőségét azzal a néhány szóval lehet leginkább kifejezni, amit az apostoloknak mondott: „Én vagyok, ne féljetek!” Ez a kijelentés összecseng azzal, amit az Úr Mózesnek mondott: „Én vagyok, aki vagyok!” (Kiv 3,14). Ez a rövid mondat nemcsak a létezést fejezi ki, hanem a szeretetet, s a bátorítást: Veletek vagyok, értetek vagyok, velem győzni fogtok minden gonosz felett! Jézus találkozott tanítványaival a sírnál, az utolsó vacsora termében, a tó-parton. Ezekből a találkozásokból árad az isteni jelenlét öröme! A tanítványok szerették volna világgá kiáltani: újra velünk van az Úr, nem hagyott el bennünket, most már minden sikerülni fog, a gonoszt végleg legyőzte a jó!

 

1. Mit jelent a világban Jézus jelenléte?

 

Minden kereszténynek az a feladata, hogy Jézus jelenlétét a szívébe fogadja és továbbadja. Pontosan úgy, ahogy a tanítványok tették annak idején – ott Jeruzsálemben! Figyeld meg a gyermeket, milyen önfeledten játszik a szobában. Teljes benne a béke, mert szülei jelenléte és szeretete ott van mellette. Figyeld meg a keresztény házaspárokat, amint este odamennek a kereszt alá és együtt elmondják a „Miatyánkot” és megköszönik az áldásokat, amelyeket kaptak az Úrtól. Mennyi béke és öröm van bennük, mert Isten gondviselő szeretete átöleli őket.

 

Egyszer a tévében intézeti fiatalok életét mutatták be. Megdöbbentő volt a gyűlölet, ami eltöltötte őket szüleik és a világ felé. Mindegyiknek volt egy története, ami az elutasításról, bántalmazásról, erőszakról szólt. Senki sem szerette őket tiszta, önzetlen szeretettel. Emiatt nem jutottak el a hithez sem, nem ismerték meg Istent. – Ebből is láthatjuk, hogy a szerető Isten jelenlétét nekünk kell közvetíteni szeretetünkkel, nekünk kell begyógyítani a sebeket, amelyek a szeretet hiánya miatt alakultak ki. Jézus jelen van közöttünk, de ezt a jelenlétet nekünk kell érzékelhetővé tenni szerető magatartásunkkal.

 

2. Krisztus itt van

 

Sokan elfelejtik, hogy Krisztus valóságos Isten, aki minden pillanatban, mindenütt jelen van. Erre jó példa Tamás esete. Tamás nem volt ott az apostolokkal, mikor Jézus meglátogatta őket. Amikor örömmel elújságolták neki a Jézussal való találkozásukat, ő keményen elutasította ezt és azt mondta: mindaddig nem hiszem, amíg a sebeket nem érintem. Egy hét múlva Jézus újra eljött és azzal kezdte: gyere Tamás, érintsd meg a sebeket! Ez a találkozás Jézus isteni jelenlétére hívja fel a figyelmünket. Mindig, mindenütt velünk van. Templomban, utcán, hivatalban, családi otthonunkban. Ezzel a jelenléttel nem félelmet akar ébreszteni bennünk, hanem örömet, hálát és lendületet az imádsághoz. Bármikor szólhatunk hozzá, megköszönhetjük irgalmát, vezetését. A modern keresztény lelkiség erre épül: mindig Isten jelenlétében és szeretetében éljünk.

 

3. Jézus küldetést ad

 

Jézus egyszer azt mondta: ahogy az Atya küldött engem, úgy küldelek én is benneteket! Hogyan küldte Jézust az Atya? Tökéletes szeretetben és a vele való közösségben. Aki egyszer megtapasztalta az isteni szeretettel való találkozást, az szeretné mindenkinek elmondani örömét. Mijo Barada evangelizátornak, aki Medjugorjéban élményszerűen találkozott az Úrral, teljesen átalakult az élete. Kételkedéssel ment oda és bizonyossággal tért haza. Annyira kiáradt benne a Szentlélek öröme, hogy hat órán keresztül beszélt Isten szeretetéről a szüleinek és barátainak. Elkezdődött benne a hit kalandja, mert életének minden lépését Jézussal akarta megtenni.

 

Küldetésünk van! Olyan világban élünk, amely eltávolodott Istentől. Ugyanakkor szenved a hitetlenség sötétségében. Nem találja a kivezető utat abból a zsákutcából, amelyet saját maga választott. Az emberek egy része azért nem akarja elfogadni a hitet, mert nem akar engedelmeskedni az erkölcsi parancsoknak. Arra nem gondolnak, hogy ez hova vezet. Erkölcsi szabályok nélkül az ember romlottá válik. A romlottság pedig előbb-utóbb boldogtalansághoz vezet. Hiába van sok pénze, jelentős karrierje, ha boldogtalan, akkor céltalanná válik az élete! A jó hír az, hogy Jézus föltámadt, minden ember megtalálhatja nála az új életet és a boldogságot.

 

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

 

Baranyai Béla: A szenvedés megértése teológiai szemmel

 

Kórházlelkészek ökumenikus konferenciája

 

Hogyan élhetjük meg a szenvedést a hitben? Mit tudunk vele kezdeni? Hogyan tudjuk segíteni azokat, akik szenvednek? E kérdésekre keresték a választ lelkészek, papok, lelki gondozók, önkéntes beteglátogatók az ökumenikus konferencián, melyet 2016. október 15-én tartottak a váci püspöki palota dísztermében.

 

 A tanácskozás házigazdája Faragó Artúr váci egyházmegyei kórházlelkész, szervezője pedig Kalocsa Zsuzsanna evangélikus lelkész volt.

 

A szenvedésről akkor tudunk hitelesen beszélni, ha találkozunk olyanokkal, akik súlyos betegséggel küzdenek, de leginkább abban az esetben, ha a fájdalmat magunk is megéltük. Németh Zoltán, a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziós Osztályának vezetője saját betegségéből kiindulva beszélt arról, mit is kezdhetünk a szenvedéssel, a fájdalommal.

 

 A veszteség, a hiány is része az életünknek. Sőt, azt is mondhatjuk, hogy létünk teljességéhez nem csak az öröm, hanem a fájdalom is hozzátartozik. Németh Zoltán szerint ugyanakkor a szenvedésnek nincs se értelme, se célja. „Nem pedagógiai módszer, nem eszköz Isten kezében, mely által az ember valahova eljuthat, vagy valamit beláthat. A Názáreti Jézus tanítása szerint Isten a mi Atyánk. Ezzel nem összeegyeztethető, hogy a mennyei Atya rideg előrelátással fájdalmat küld az emberre mondván, hogy »ez ugyan most fáj neked, de később majd a javadra válik«.”

 

A szenvedés egyetemes emberi tapasztalat, ezért is szükséges, hogy legyen stratégiánk arra, miként tudunk vele megküzdeni. De ha megtaláltuk a magunk megoldását, akkor az is fontos, hogy ne ragaszkodjunk hozzá mindenáron. Nyitottaknak kell lennünk az új módszerek felé. A másik kérdés, hogy mindazt, amire jutottunk, át tudjuk-e adni másoknak?

 

Németh Zoltán személyes élményét megosztva beszélt egy oxigénhiányos állapotban született fiúról, akivel együtt járt a teológiára. Ez a fiú azt várta, hogy az Istennek tetsző élet kialakítása és a teológiai tanulmányok által meg fog változni az élete, valamiképp megszabadul a szenvedéssel teli helyzetéből. Várta Isten csodáját. A sok elmélkedés és imádkozás miatt azonban el is zárkózott a többiektől. Németh Zoltán ki szerette volna mozdítani őt elszigeteltségéből, ezért arrafelé irányította, hogy igyekezzen teljes életet élni. Sörözni, úszni és még kerékpározni is elvitte. „Az isteni jelenlét nem aktív, inkább úgy lehet ezt megfogalmazni, hogy Isten a szenvedésben is jelen van. Az a feladatunk, hogy ezt a támogató isteni jelenlétet megtapasztalhatóvá tegyük, hogy senki ne érezze, egyedül maradt a bajával.”

 

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

 

Fekete István: Az ima

 

Az ima nálam nagyon régen kezdődött. Szinte emlékeim legelején. Ülök az ágyban és egy pár száraz, öreg kéz összefogja az enyéimet.

 

– Mondd, kisfiam…

 

És én mondtam utána az imát. Az ágy puhasága simogatott, az est zsongított, az álom a szemem körül járt és én mondtam az imát, és gyönge gyermeki képzeletemmel felemeltem lelkem az Istenhez.

 

Később – a diákévek kamaszos rohanásában – az ima a templomot jelentette, ahol elcsitultak a zűrzavaros vágyak, lassúra vált a lépés, tompán koppantak a szentelt kövek és az oltár előtt lobogó örökmécs mindig megmelegített, ha kinyújtottam feléje didergő kezemet. Ekkor már nem könyvből imádkoztam és nem is a régi kis imádságokat mondtam. A kivilágosodó értelem szavakat keresett, melyek újak, szépek voltak és csak az én örömömet, bánatomat, kérésemet vitték az Örökkévaló elé.

 

Aztán jött az előbbi világégés és mindig mélyen megrendített az imára zendült kürtök rivalgása s a térdre hullt harctérre induló századok halálos csendje, ahol szinte érezni lehetett az elhagyott otthonok felé szálló gondolatokat, aggódást, szeretetet – az igazi imát, ami hangtalanul szárnyalt a halál felé induló férfiak lelkéből.

 

(Az írás folytatása az újság 7. oldalán olvasható.)

 

Gyüre József: Gondolatok az egységről

 

„Én őbennük te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek!” – imádkozta az Úr Jézus az utolsó vacsorán.

 

Vizsgáljuk meg, milyen egységet kér a mennyei Atyától az Úr Jézus, milyen egységre hív minket az Úr. Milyen egységgel akarja megajándékozni Isten az Ő teremtményét, az embert.

 

A teremtés kezdetén az első emberpár az édenkertben együtt élt Istennel. Látta, szerette Istent, élvezte a teremtett világ minden ajándékát. Az Istennel élt egységben – a szeretet egységében.

 

De jött a kísértő, aki irigyelte ezt a szeretet kapcsolatot, és elcsábította az embert, mert ismerte, milyen ajándékokkal áldotta meg az Isten – kevéssel tette kisebbé, mint az angyalokat – a szabad akarattal és az érzékszervekkel.

 

A kísértő így szólt: Nézd milyen gyönyörű ez a gyümölcs! Tapintsd meg, milyen bársonyos az érintése! Szagold meg milyen csodálatos az illata! Kóstold meg milyen finom az íze!

 

Ugye milyen ismerős kísértés, csoda, hogy elbuktak?

 

Az Ószövetségben az Úr többször megpróbálta helyreállítani az egységet a választott nép életében, de nem sikerült, sem Mózes, sem a próféták idejében.

 

A nép félt, remegett és távol maradt. Így szóltak Mózeshez: „Te beszélj hozzánk és meghallgatunk, az Isten ne szóljon hozzánk, nehogy meghaljunk” (Kiv 20,19-20).

 

Később nekik inkább király kellett és kérték Sámueltől: „Adj nekünk királyt, hogy kormányozzon minket.” Ezért az Úrhoz fordult. De az Úr azt mondta Sámuelnek: „Tégy meg mindent, amit csak kér tőled a nép, hisz nem téged vetettek el, hanem engem vetettek el, hogy ne uralkodjam többé fölöttük” (1Sám 7-8)

 

Hogy fájt ez az Úrnak! Az embernek nem kellett az egység!

 

Ezért jött el az Úr Jézus Krisztus, hogy amit a bűn tönkretett, azt helyreállítsa az életével, vérével, halálával és feltámadásával és a Szentlélek erejével.

 

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

 

Hollandiai látnok: Üzenet a végső időkre (II/1. rész)

 

Szent ráfáel ARKangyal első jelenése

 

A látnok beszámolója:

 

1984. augusztus közepén történt. Miután már lefeküdtem, csak nehezen tudtam elaludni és hirtelen újra fel is ébredtem, mert valaki kétszer szólított keresztnevemen. Megijedtem. Első gondolatom az volt, hogy talán gyermekeimmel van valami baj.  De hát ők sohasem szólítanak a keresztnevemen, hanem mindig „Papát”mondanak.

 

Feltekintettem és meglepetésemre azt láttam, hogy valaki az ágyam végénél áll. Alakjának körvonalai kissé elmosódtak, de mégis világosan láttam sötétbarna szemét és félhosszú szőke haját. Ez az alak most megszólított és megkért, keljek fel és menjek vele, mert mutatni akar nekem valamit. Azonnal felkeltem fekhelyemről, erősen megfogtam odanyújtott kezét. Nyugalom áradt belőle, nem féltem. Hirtelen az a gondolatom támadt, hogy ez a személy csak azért jött értem, mert meg kell halnom. Azonban különös volt, hogy egyáltalán nem féltem

 

Hirtelen kikerültünk a hálószobából és nyugati irányba haladtunk együtt. Csodálatosan világos volt, mint a legszebb napsütésben. Ahogy így mendegéltünk megszólaltam: „Milyen ragyogó szép idő van.” A válasz így hangzott: „Mert Jézus örül a mai napnak, a legszentebb Oltáriszentség napjának.”És így folytatta: „És ez a nap a legszentebb Szűz Mária napja is.”

 

Közben megérkeztünk rendeltetési helyünkre. Egy lejtő tetején álltam, balra tőlem három magas fa állott és kissé távolabb előttem még kettő. Nyárfának látszottak. Kb. 200 m távolságban egy parasztgazdaságot láttam. Az „Alak”, aki még mindig fogta bal kezemet, most elengedte, egyedül lement a lejtőn egy kis vasajtóhoz, felnyitotta és intett, hogy menjek. Én is lementem a lejtőn és láttam, hogy fű borította. Ahogy az ajtóhoz értem, megkért, hogy lépjek be. Meg kellett hajolnom, mert az ajtónyílás nem volt elég magas.

 

(Az üzenet folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

 

M.M.: Imádkozzatok a békéért!

 

A Szűzanya 2017. január 25-i üzenete: „Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok a békéért. Az emberi szívek békéjéért, a családok békéjéért és a világ békéjéért. A sátán erős és Isten ellen akar fordítani benneteket, és visszafordítani mindahhoz, ami emberi, és a szívekben meg akar semmisíteni minden érzést Isten és az isteni dolgok iránt. Ti, gyermekeim, imádkozzatok és harcoljatok az anyagiasság, a modernizmus és az egoizmus ellen, amit a világ kínál nektek. Gyermekek, ti döntsetek a szentség mellett, és én fiammal, Jézussal közbenjárok értetek! Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

 

Jól ismert üzenet a Szűzanya jelenéseinek első napjaiból: „Béke, béke legyen az ember és az Isten között és az emberek körében.” Az első napok üzenete visszhangzik mindmáig. Az Édesanya hívásai mit sem veszítettek aktualitásukból és fontosságukból.

 

Minden háború az emberi szívben kezdődik. Ami a szívünkben van, azt terjesztjük kikerülhetetlenül magunk körül, úgy a szavainkkal, mint a viselkedésünkkel. Ezért fontos eljutni a szív békéjéig, amelyre szüntelenül hív bennünket a Szűzanya. Ezért szeretne elvezetni minket a béke forrásához, aki az ő Fia, Jézus, a mi Üdvözítőnk. Ha Jézus barátai vagyunk, akkor senki és semmi sem veszélyeztethet és semmisíthet meg bennünket. Jézus mellett lenni azt jelenti, biztonságban lenni. A zsoltáros azt mondja, hogy Isten a mi menedékünk, erős várunk, rendíthetetlen kősziklánk. Semmi sem történik Isten nélkül. Ő irányítja a történelem minden részletét, minden az Ő kezében van. „Ha Isten velünk, ki ellenünk?” – írja Szent Pál (Róm 8,31). Nincs nála erősebb. „Ki olyan, mint az Isten?” – kiáltotta Szent Mihály arkangyal. Ma is csak egyedül Isten uralkodik miden történés felett. Ezért van a szívünkben béke. Semmi sem olyan fontos, mint Isten barátjának lenni, mert akkor senki sem tud megsemmisíteni téged. „Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Róm 8, 38-39).

 

(Az írás folytatása az újság 13. oldalán olvasható.)

 

Michael H. Brown: A megbocsátás ereje

 

Minden kihívás próbatétel: tudjuk-e szeretettel, hittel, jósággal kezelni. Nem azt jelenti, hogy a gonoszt a szőnyeg alá kell söpörnünk. A szeretet sokszor kemény. Mégis a szeretet erejének kell a családunk hátterében állni.

 

Mindnyájunknak vannak „mérgező” kapcsolatai is. Vannak emberek, rokonok, akik rossz útra terelnek minket. Némelyikük azért került az utunkba, hogy próbára tegye a szeretetünket, a többi mögött pedig a gonosz lélek vagy egy érzelmi sérülés áll, ami reakciót vált ki – és amit meg kell próbálni kitisztítani a családunkból. Ahogyan egy rothadt alma megrothasztja a környezetét, ugyanez igaz a szeretteinkre: egyetlen nehéz ember az ördög vagy egy tisztátalan lélek befolyása alatt súlyos bajokat tud okozni – és a sötétség csatornája tud lenni, ami keserűséget fecskendez az egész családba.

 

Ne engedd meg, hogy ez a személy kihozzon a sodrodból, és haragot táplálj! Ha felmérgesedsz, a dolgok csak rosszabbodni fognak (és keresik a kitörés lehetőségét). Ne engedd meg, hogy mások határozzanak meg téged! Légy az, aki a valóságban vagy! Az lesz a probléma megoldása, ha engeded a megbocsátás és a szeretet élő vizét, mely a Mennyből árad, átfolyni magadon (és azokon, akiktől elhidegültél, mert alkalomadtán az „ellenséged” oldalára pártoltak).

 

A megbocsájtás erejének csodálatos példája Immaculée Ilibagiza, az a különleges ruandai lány a tuszi törzsből, akinek a rivális hutu törzs teljesen kiirtotta a családját 1994-ben – lelőtték, feldarabolták, lefejezték őket. Mindannak ellenére, amit a gyilkosok tettek (feldarabolták az anyját, lefejezték a bátyját, és mindent elpusztítottak, ami az addigi életét meghatározta – eközben ő egy fél tucat másik nővel együtt egy picike fürdőszobában rejtőzködött három hónapon keresztül, állandó rettegésben), később álmai hatására szemtől-szembe megbocsájtott a gyilkosoknak. Álmaiban megjelentek a bátyja és a szülei, és megmutatták, hogy milyen boldogok a Mennyben, és azt mondták neki, hogy ne szomorkodjon többé. Ezek az álombeli „látogatások” segítették az afrikai lányt a missziója kibontakoztatásában: világszerte hirdeti a megbocsátás erejét!

 

(Az írás folytatása az újság 14. oldalán olvasható.)

 

Mijo Barada: Tanúságtétel életem csodáiról (1. rész)

 

Mijo Barada vagyok, Horvátországból jövök, és ezekben a napokban ezt a lelkigyakorlatot fogom vezetni. Ezen az első napon kicsit többet fogok beszélni a saját életutamról. Minden életút más és más, így az enyém is egyedi.

 

Az Úr mindannyiunk élete által egy új oldalát kívánja írni az Evangéliumnak. Katolikus családban születtem 1960-ban, egy kis helységben élek Split közelében. Életem első részében országunkban a kommunizmus volt hatalmon. Hasonlóan, mint Magyarországon, csak Magyarországon még nehezebb volt. Mi katolikusok, ebben az országban és Horvátországban is, másodrendű állampolgárok voltunk. Külön üldöztetést szenvedtek azok a családok, ahol papok is voltak. A nagyapám testvére katolikus pap volt, és mi is folyamatosan aktívak voltunk az Egyházban, ezért elszenvedtük az üldözést. Viccesen azt szeretném mondani, két őrangyalom volt abban az időben, az egyiket Isten adta mellém, a másikat a kommunista párt. Ez a kommunista „őrangyal” nagyon érdekes volt, mindig figyelnem kellett arra, hogy szigorúan az Evangélium szellemében beszéljek előtte. Hozzá kellett szoknom, hogy a telefonbeszélgetéseimet lehallgatják a postán, ott ellenőrzik. Ezért a telefonbeszélgetéseimben külön köszöntöttem azt, aki lehallgat és fizetést kap ezért. Mondtam neki, hogy áldjon meg az Isten, bár valószínűleg nem fogsz megtérni. Mivel aktív voltam az Egyházban és sok imaközösséget vezettem, a rendőrségnek utasítása volt arra, hogy bárhol megállítsanak, amerre csak járok, és folyamatosan pszichikai terrornak tegyenek ki, állandóan ellenőrizzenek. Megtörtént, hogy egy nap háromszor állítottak meg, és átkutatták az autómat, meg engem is. Én ilyenkor mindig áldottam ezeket a rendőröket, mert mindezt jól tudtam. Érdekes, hogy amikor megbukott a kommunizmus, akkor sorban mind elnézést kértek, és mentegetőztek, hogy ez nekik kötelességük volt. Én pedig azt mondtam, hogy ezek a találkozások mind Isten dicsőségére voltak. Mert ahányszor átkutattátok az autómag, mindig rózsafüzért, Bibliát, vagy más szent olvasmányt találtatok benne.

 

 (A tanúságtétel folytatása az újság 15. oldalától olvasható.)

 

 

 

A Marana Tha újság 2017. január-februári számának tartalmából

 

Katona István: Újévi elhatározás: Istent megismerni és megszeretni

Az év első napjaiban a keresztény ember Jézusra néz. Ő a Megváltó és ő az, aki beteljesíti életünket. Tőle várjuk ebben az évben, hogy vezessen minket. Ő „a világ világossága” (Jn 8,12) Egy misszionárius elment egy öreg bennszülötthöz, aki még nem volt megkeresztelve. Az idős ember halálán volt. Azt kérdezte az atyától, van-e élet a halál után. A misszionárius beszélt neki Jézusról, hogy milyen nagyon szerette az embereket és az életét is feláldozta értük. Mikor távozni készült, az öreg visszatartotta: „Mondd még egyszer a nevét!” – „Jézus” – válaszolta az atya. – „Ó, Jézus” – imádkozott az öreg –, „bárcsak előbb ismertelek volna, jobban szeretnélek most.” – Ez az egyszerű lélek megérezte, hogy a hit együtt jár a szeretettel. De ahhoz, hogy szeressük Őt, először meg kell ismernünk. – Ez az újév új lehetőséget ad, hogy jobban megismerjük Istent.

1. Jézust megismerni

Jézus egy alkalommal felujjongott a Szentlélekben és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, hogy kinyilatkoztattad titkaidat a kicsinyeknek, mert így tetszett neked!” (vö. Mt 11,25-26) Vannak titkok, művészi alkotások, amelyeket csak az alázat által lehet felismerni. A gőgös ember előtt Isten nem mutatja meg titkát. – A farizeusok mindig kritizálták Jézust. Saját szemükkel látták csodáit, hallották csodálatos tanítását – ennek ellenére a szívük távol maradt tőle. Az apostolok és a nép szívében alázat volt. Amit láttak és hallottak Jézusnál, az növelte hitüket és szeretetüket. – Milyen jó lenne, ha az év első napjaiban alázatot kérnénk, hogy ebben az évben növekedjük Jézus ismeretében és szeretetében.

2. Jézust követni

Jézus azt mondta apostolainak: „Jöjjetek utánam!” Ezek az egyszerű halászok felismerték Jézusban az értéket. Kitüntetésnek vették a meghívást, örültek, hogy a Messiás munkatársai lehetnek. Ez célt adott nekik és örömöt. – A hitetlen ember képtelen Jézus követője lenni, mert nem látja benne az értéket. Életének célját nem tudja másban megfogalmazni, mint a földi élet gyarapításában. A birtoklás és az önző szempontok az első helyen állnak nála. M. Barada elmondta tanúságtételében, hogy a hitnek három lépcsője van. Az első, hogy mindenért adjunk hálát Istennek. A második, hogy fogadjuk el azt, ami van. Életünket, körülményeinket, környezetünket. A harmadik: dicsőítsük Istent azért a tervért, hogy mindent a javunkra fordít. – Ez a hívő ember helyes magatartása. Milyen szép lenne, ha így kezdenénk ezt az évet! Elhatározzuk, hogy hálát adunk – elfogadjuk életünket – és dicsőítjük az Urat azért, amit tenni fog velünk ebben az évben.

3. Jézushoz vezetni másokat

Jézus azzal bízta meg tanítványait, hogy tegyenek róla tanúságot. Hirdessék az evangéliumot – gyógyítsanak – szabadítsanak. Minden kereszténynek a saját körülményei szerint ez a feladata. Hogy pontosan mit jelent ez, erre tanít meg bennünket a Szentlélek. Az Egyház kialakulása idején nagy szerepe volt a Szentléleknek. Gondoljunk Pál apostolra. Amikor találkozott az efezusiakkal (ApCsel 19,2), első szava az volt, hogy „megkaptátok-e a Szentlelket?” Addig nem is ment be a városba velük, amíg nem tette rá kezét a fejükre, hogy elteljenek a Szentlélekkel. Természetesen volt előtte tanítás is. Mert meg kellett érteniük, hogy a keresztelő Szent János-féle keresztség a bűnbánatra irányult – de ez még nem elég. Ezután kell részesedni a Szentlélek erejében, hogy legyen bátorságuk tanúságot tenni és a Lélek karizmáival építeni az Egyházat.

Olyan korban élünk, amelyben elterjedt a pogányság. Isten nélkül szemlélik a világot, saját életüket és a jövendőt. Ez pedig zsákutcához vezet gazdaságilag, erkölcsileg, politikailag egyaránt. Cél nélkül nem lehet egy úton járni. Erkölcsi értékrend nélkül nem lehet az emberi életet megvalósítani. Nagyon fontos, hogy mi, keresztények, utat mutassunk a környezetünknek. Csak Istenben lehet biztonságos jövő s csak Isten által lehet az ember boldog.

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

 

H. Brown: Küldetésünk: Szebbé tenni az életet! (II/2. rész)

A családi sebek gyógyítása

Mindnyájunknak van küldetésünk, ami az élet megpróbáltatásaihoz kötődik itt a földön, és ami természetesen valami nehézség.

Miközben „világi” értelemben nehéz lehet elhinni, hogy amire Isten téged küld, éppen olyan fontos dolog, mint amire másokat küld.

Ehhez nem feltétlenül kell tudni, hogy mi a küldetésünk. Sőt, Isten akaratával ellentétben állna, ha pontosan tudnánk, mit tervezett a számunkra.

Veszélyeztetné az élet „próbatételeit”.

Ha pontosan tudnánk, Isten mit vár el, túl könnyűvé tenné a „próbát” – nem beszélve a szabad akaratról. Az élet folyamatos próbatétel.

Amikor sikert érünk el, megtisztítjuk a lelkünket, és segítünk a családunknak.

Tulajdonképpen bizonyos küldetések majdnem kizárólag a kapcsolatokra összpontosulnak.

Vagy pedig azzal kapcsolatosak, hogy mit teszünk a világban másokért – a munkahelyünkön, a hivatásunkban, a barátságainkban, vagy a szolgálatunkban.

A gonosz lélek az, aki igyekszik megakadályozni, hogy elérjük a célunkat. Kifacsarja a küldetésünket – arra késztet minket, hogy a tiszta szándék helyett inkább a pénzt válasszuk – vagy elködösíti, hogy mi a küldetésünk. Elzárja az utat, sőt, még ránk is támadhat.

Afrikában egy látnoknak többször megjelent a Szűzanya, és 1982-ben hihetetlen próbát kellett kiállnia: Mária arra kérte, hogy éjszakánként imádkozza a rózsafüzért a távoli Kibeho melletti erdőben, Ruandában, és minden alkalommal, amikor megtette, megjelent egy leopárd és rátámadott.

A látnok ragaszkodott a fegyveréhez: végigimádkozta a rózsafüzért minden alkalommal. És a gyümölcse: ő lett az egyik legnyugodtabb ember a világon. Az Úr békéje van vele.

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

 

Erzsébet: „Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt az Atyám előtt”

Hálát adok a Gondviselő Mennyei Atyának, hogy életem során számtalanszor felém fordította Arcát, és mindvégig a karjaiban hordozott. Egyik Csodát a másik Csoda után tette velem és a családommal. A legnagyobbakról szeretnék most tanúságot tenni:

(1) Középső fiammal voltam áldott állapotban, amikor is egy fertőző betegség (rózsahimlő) jelei mutatkoztak rajtam. A szülész orvos nem tulajdonított e tünetnek jelentőséget. Kisfiam megszületése után azonban makrokephalia miatt fej-körfogat mérést rendeltek el hetente. S mivel korához képest túlzott mértékben nőtt a koponya, vízfejűség diagnózisával vizsgálták 9 hónapos koráig folyamatosan. Ez idő alatt /9 hónapon keresztül naponta többször/ imádkoztam az Úrhoz gyógyulásáért. Körbe térdelve a kisfiam babaágyát annyi Mi Atyánkot és annyi Üdvözlégy Máriát mondtam el, amennyi centiméter volt a fej-körfogata. Ha eltévesztettem a számolást, kezdtem elölről. Dicsőség az Istennek, 9 hónapos kora után már minden vizsgálatot befejeztek, szépen fejlődött a fiunk. Meggyógyította az Úr, lelkem örökké áldja Őt!!! Ma a fiam 32 éves, makkegészséges, lelki, szellemi, testi szinten és támaszom is.

(A tanúságtétel folytatása az újság 6. oldalán olvasható.)

 

V.R.: Jézus üzenete

Figyelj rám! Kiálts a nemzeteknek, hogy közel van eljövetelem ideje!

Hallja meg, akinek füle van, és lássa, akinek szeme van! Én, az Úr, végtelen irgalmamban leszállok hozzátok, hogy figyelmeztesselek és visszahívjalak magamhoz benneteket.

Figyeljetek rám! Közvetlenül eljövetelem előtt még nagyobb jeleket fogok adni az emberiségnek, mint ma.

Legyetek éberek, mert minél nagyobbak lesznek jeleim, annál erősebben támad rátok a Sátán haragja.

Prófétákat támasztottam, hogy hirdessék az idők végét, és Édesanyámat, mint tanítót küldöm hozzátok, hogy tanítson benneteket szerte a világon. Azért küldöm őt, hogy ebben a pusztaságban ösvényt készítsen eljövetelemnek, hogy előkészítse az utat nekem, Isteneteknek pusztaságotokon keresztül.

Legyetek éberek, mert minél több hírnököt küldök, annál több hamis prófétát támaszt a Sátán. Imádkozzatok szeretteim, hogy fel tudjátok ismerni őket!

(Az üzenet folytatása az újság 7. oldalán olvasható.)

 

Dr. Joó Sándor után: „Mindaz, aki Krisztusbanvan, új teremtmény…” (2Kor 5,17)

Egyszer valahol vendégségben járva észrevettem, hogy a család legkisebb tagja, egy kis fiúcska, ott lábatlankodott a felnőttek között, sürgött-forgott, fészkelődött, látható módon észre akarta vetetni magát. S miután nem reagáltam rá, egyszer csak elébem állt és ragyogó arccal megszólalt: „Új cipőm van!” És akkor észre kellett vennem, meg kellett csodálnom a szép, új cipőcskéket! Igen, az újnak nagy jelentősége van…

Mi emberek mindig valami újat várunk. „Majd ha már iskolába járok, akkor majd minden új lesz” – gondolja a kisgyerek. És pár év múlva ugyanaz a gyermek így sóhajt fel: „Ha majd egyszer az iskolából kikerülök, akkor…! Akkor kezdődik az élet, akkor minden új lesz!”

Amikor két fiatal lélek megszereti egymást, az eljegyzéskor valami kimondhatatlan boldog ujjongással úgy érzik, mintha az egész világ most egyszerre újjá lenne, mintha a boldogságnak valami olyan gyönyörű termeibe lépnének be, ahol csupa derű és ragyogás minden. Áhítatos, szent érzésekkel készülődnek az esküvőre, hiszen akkor lesz igazán minden új!

„Majd, ha nyugdíjba megyek” – gondolja valaki magában belefáradva az évek hosszú során át végzett egyforma munkába –, majd akkor minden új lesz, más lesz!” Ó, de vágyakozunk mindig valami újra! Már akár egy új ruha, vagy egy új télikabát, új naptár, vagy egy új szőnyeg a szobában, vagy akár egy újra rendezése a lakásnak azt a különös, örvendetes érzést szuggerálja, mintha ezzel valami az egész eddigi, sajnos eléggé elrontott életünkből is megújulna, mintha ezzel tényleg valami új kezdődnék… De nem kezdődik! Marad minden a régiben. Íme, ezt jelenti az új, amikor mi mondjuk. Tulajdonképpen játszunk ezzel a szóval, mert valójában semmi sem új a nap alatt! Nem tudunk újat produkálni, megújulni, újjá lenni, új életet kezdeni. Képtelenek vagyunk rá!

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

 

Agonás Szonja: Tüzes lélekkel a Jégpalotában

25. országos karizmatikus találkozó

Budapest legnagyobb templomává alakult át a káposztásmegyeri jégpalota november 12-én. A Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Országos Találkozójának 25. évfordulóján, amelyet „Hirdessétek csodatetteit” mottóval rendeztek meg, Erdő Péter bíboros mutatott be szentmisét.

A mintegy háromezer anyaországi és határon túli magyar részvételével zajló találkozó ezúttal nem egy kiemelt előadó gondolatai köré épült fel, hanem a negyvenéves magyar karizmatikus mozgalom meghatározó alakjai tartottak tanúságtételt három blokkban. A színpadra lépők igyekeztek elkerülni az öncélú múltba révedést, arról is beszéltek, miként kell magának az egyik legfiatalabb lelkiségi mozgalomnak és annak tagjainak is megújulnia.

Az Emmausz közösséget vezető Katona István atya, aki a karizmatikus mozgalom hazai megteremtőjének tekinthető, nagy szerénységgel szólt arról, hogy az Úr erejéből miként szervezett imacsoportokat, szentmiséket, gyógyító és szabadító szemináriumokat még az előző rendszerben. Az első, 1992-es margitszigeti találkozón tízezer ember magasztalta együtt az Urat. Katona atya szerint fontos, hogy a kezdeti tűz ne haljon ki, és a hívők minél teljesebb szívvel tudják szeretni Istent és minél teljesebb szívet tudjanak adni az embereknek. Jézus Krisztus elénk élte a szabadságot: szabadon adta magát a kereszten és a mindennapi életben – mondta, hozzátéve: ezt az igazi szabadságot, a lélek szabadságát kell megcéloznunk. A szabadság nem luxus, hanem a boldogság forrása.

A kezdeti idők legfontosabb háttérmunkása, Pintér Ilona a már ágyhoz kötött és a keresztre feszített Jézust órákon át szemlélő Zselepszki Fábián atya üzenetét tolmácsolta: egy egész élet sem elég, hogy megismerjük Krisztus életének létgazdagságát. Szeressétek egymást, legyetek közbenjárók! – üzente még Zselep atya. Ilcsi maga többek között az országunkért végzett imádság fontosságára hívta fel a figyelmet. Hiszem, hogy Isten Mária országában maga akar csodás dolgokat cselekedni rajtunk keresztül – mondta.

Az Emmanuel közösséget alapító Marik házaspár 35–40 éves koruk körül, már négygyermekes szülőkként érezték azt, hogy rendben, hogy hívő életet élnek, de ennél többet is lehetne adni Istennek. Kemenes Gábor nagykovácsi plébános is amiatt lett „szentlelkes” pap, mert egyre inkább érezte, hogy sokkal nagyobb tűzzel kellene tudnia élni. Az első blokk utolsó megszólalói arról is beszéltek, mennyit számít a lakóhelyünkért, közvetlen környezetünkért végzett imádság. Marik József szerint a levegő is megváltozott Budapesten a 2007-es városmisszió után, amelynek egyik gyümölcseként azóta is évről évre megtartják az Élő rózsafüzér zarándoklatot – most már nemcsak a fővárosban. Másik jelentős ilyen ima a Pünkösd Európa felett, amelynek keretében a Gellért-hegyen kiterjesztett karral könyörögnek a városért.

(A beszámoló folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

 

Katona István: Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Egy tanúságtétel az Országos Találkozón

Először azt szeretném mondani testvérek, hogy én nem csináltam semmit, csak az Úr kegyelme és a Szentlélek ereje működött és én engedtem, hogy működjön. Azt hiszem, hogy mindannyiunknak ez a feladata, hogy mindig engedjük a Szentlelket, mert Ő azt szeretné, hogy elfogadjuk őt, engedelmeskedjünk Neki, szeressük Őt, hogy Isten országa épüljön rajtunk keresztül.

Az első kérdés, hogy milyen volt az elindulás? 36 évvel ezelőtt találkoztam valakivel, aki teljesen átadta az életét Jézusnak. Ez egy húsz éves lány volt és örömmel mondta, hogy menyasszony lett, de a vőlegényét odaadta egészen az Úrnak. Megkeresztelkedett a Szentlélekkel és azt mondta, hogy őt már semmi nem érdekli, csak az, hogy Isten dicsőségét szolgálja. Ezt olyan tűzzel mondta, hogy megérintette a lelkemet. Éreztem, hogy ez nemcsak egyszerű önátadás, hanem ez egy teljes odaadottság Istennek. Azt hiszem, minden tanúságtételt ezzel kell kezdeni, hogy hívni a Szentlélek tüzét, hogy tűzzel tudjuk elmondani, tűzzel tudjuk továbbadni a hit üzenetét.

Ezután folytatódott azzal, hogy imacsoportokat szerveztem, Kassai téri szentmiséket – illetve nem én szerveztem, hanem az Úr, a Szentlélek kegyelme. Ezek után, ahogy vezetett a Lélek, kialakultak a szemináriumok: gyógyító, szabadító szeminárium s egyre több ember nyílt meg a Szentléleknek. Ez nagy csoda volt, hogy negyven évi keresztényüldözés után kivirágzott a Szentlélek műve Magyarországon, Budapesten és mindenütt keresték az emberek a Megújulást. Amikor a sárga könyvből a 100.000. példányt is kinyomtattam, akkor újra rácsodálkoztam a Lélekre, hogy mindenütt dicsőítik az Urat Magyarországon, nemcsak Budapesten, hanem az egész országban a szívek megtelnek a Szentlélek örömével. És ez egy nagyszerű dolog! Dicsőség az Úrnak!

(A tanúságtétel folytatása az újság 15. oldalától olvasható.)

 

M. M.: A kis dolgokban felfedezni a Teremtő Istent

„Drága gyermekek! Ma is arra hívlak benneteket, hogy térjetek vissza az imához. Ebben a kegyelmi időben Isten megengedte nekem, hogy a szentség és az egyszerű élet felé vezesselek benneteket, hogy felfedezzétek a kicsi dolgokban a Teremtő Istent, beleszeressetek, és életetek hálaadás legyen a Fölségesnek mindazért, amit Ő ad nektek. Gyermekeim, az életetek legyen ajándék mások számára a szeretetben és Isten meg fog áldani benneteket, ti pedig érdek nélkül, Isten iránti szeretetből tegyetek tanúságot. Veletek vagyok és mindnyájatokért közbenjárok Fiamnál. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.” (Medjugorje, november 25)

A Boldogságos Szűz Mária a Magnificat-ban felkiált: „…szívem ujjong megváltó Istenemben, mert tekintetre méltatta alázatos szolgáló leányát” (Lk 1,47-48). Mária hálaénekében ismerhető fel a legerőteljesebben Isten munkálkodása. Ezt az Isteni működést tapasztalta meg élete folyamán Szűz Mária. Ő is kicsi volt és alázatos. Emberi szemmel nézve teljesen átlagos názáreti lánynak látszott. De Isten tekintete más, mint az emberé. Isten Gábor angyal által közelítette meg, názáreti életének mindennapjaiban és munkájában. Isten olyan valamire hívja meg, ami meghaladja az emberi erőt és értelmet. Ő sem értelemmel fogta fel, de szívvel és hittel fogadta el. Életét egyszerűen élte, egy átlagos család minden gondjával és nehézségével.

Már eddig is sokszor, és ebben az üzenetében is az egyszerű és alázatos életre hív. Szűz Mária jól tudja, hogy Isten hogyan nyilvánul meg legerőteljesebben a mindennapok kicsi dolgaiban. Mi Istent a magasságokban keressük, Ő pedig a kicsikben van jelen. Ez fog történni ezen a karácsonyon is. Isten a kicsi és alázatos betlehemi gyermekben jött el közénk. Senki sem ismerte fel, csak a kicsi és az egyszerű emberek és azok, akik az igazságot és az élet értelmét keresték

 (Az írás az újság 17. oldalán olvasható.)

 

 

A Marana Tha újság 2016. november-decemberi számának tartalmából

 

Katona István: Jézus megtanít az élő szeretetre

A karácsonyi énekek, a csillogó fenyőfa ráirányítják a hívő ember figyelmét egy történelmi eseményre. Arra, hogy a mindenható Isten egy meghatározott időben, egy meghatározott városban belépett az emberi történelembe. Milyen lehetett az első karácsony? Egyszerű és misztikus! Angyalok jelennek meg a pásztoroknak, hogy hirdessék „a nagy örömöt”. Mária és József megilletődött érzéssel tartják karjukban a kis Jézust, akiről az angyal megjövendölte: Messiás és Úr lesz örökké. Az ég a földdel eggyé lett. Jézus – születése pillanatában – egységbe rendezi a világot. Pásztorok és három királyok testvérként jelennek meg a betlehemi barlangistállóban. Az egység állandó problémája az embernek. Az első bűn óta a szakadás, a különbségek, az uralkodás szétbontotta azt az egységet, amit a teremtő Atya eltervezett az ember számára.

Jézus eljött, hogy helyreállítsa köztünk a szeretet egységét. A világban csak látszategység van. Szövetségek, érdekközösségek, gazdasági, ideológiai, társadalmi megegyezések csak ideig-óráig tartanak! Utána újra kezdődik a harc és az ellentétek tönkreteszik mindazt, amit előtte felépítettek.

Jézus olyan egységet akar adni, ami örökké tart. Ő azt üzente Keresztelő Szent Jánosnak: „Boldog, aki nem botránkozik meg énbennem” (Lk 7,23). Sokan olyan királyt vártak, aki elkergeti a rómaiakat. Ehelyett egy szegény ember jött, akinek ismerték születési helyét, foglalkozását és mindenkinek a szeretetet hirdette. Mások olyan Messiást vártak, aki elítéli a bűnösöket, és a farizeusok törvényeit valósítja meg. Ehelyett Jézus leült a bűnösök közé és hirdette, hogy ilyeneké a mennyek országa. Szóba állt leprásokkal, pogányokkal, szegény emberekkel, mert ők is az Atya gyermekei! – „Boldog, aki nem botránkozik meg bennem!” – A betlehemi gyermek védtelensége, gyengesége, egyszerűsége minket is arra késztet, hogy ne botránkozzunk meg Őbenne, mert Ő a mi Istenünk, királyunk és a mi Megváltónk!

1. A hit bátorsága

Ehhez a hithez bátorság kell. Hisszük, hogy az a szalmán didergő gyermek valóságos Isten; hisszük, hogy az a védtelen, pólyába takart csecsemő az egész emberiség Megváltója. Ezzel a hittel legyőzhetjük a világot. Ez a hit az emberi élet alapja. Ahogy egy házat az erős alap tart meg, ugyanúgy az élet viharaiban is csak az erős hit segít. Ha a házasságban viharok támadnak, ha a szenvedélyek felkorbácsolják az ember hétköznapjait; ha a természetünkből romboló erők áradnak, ez a hit segít, hogy megújuljon az életünk. Hogyan? Istennel. A hit által megnyitjuk szívünket Isten újjáteremtő szeretete előtt, lemondunk a haragról és minden megváltozik. Újra lesz bennünk béke és boldogság. Ezért kell vigyázni a hitre, hogy az mindig segítse kapcsolatunkat a szerető Istennel.

2. Reményt ad

Az élő hit nemcsak arra tanít, hogy lelkiismeretesen dolgozzunk, s a szeretetben mindig megmaradjunk, Isten vezetése szerint éljünk, hanem megadja a reményt is. A remény megmutatja nekünk, hogy életünknek van értelme. Akár öröm, akár szenvedés ér, mindenben megtaláljuk az összefüggést és a békét. A remény bátorrá tesz, mivel van mennyei Atyánk. Nem vagyunk árvák, akik ki vannak szolgáltatva a gonoszok támadásainak. A remény örömmel tölt el, mert mindennap tapasztalhatjuk Atyánk jóságát. Ez a jóság a legnagyobbat adta, amikor elküldte Fiát – Jézust – megváltásunkra.

3. Szeretetet ad

A karácsony figyelmeztet bennünket a cselekvő szeretet fontosságára. A világtörténelem legnagyobb eseménye, hogy Isten emberré lett. Azért lett emberré, hogy megszabadítson a gonosz uralmától, megnyissa a mennyország ajtaját és megtanítson az élő szeretetre. Az élő szeretet annyiban különbözik a halott szeretettől, mint az élő ember a halott embertől. Az élő szeretet mindig személyes, mindenét szeretné megosztani a másikkal. A halott szeretet személytelen, hideg, nem kíváncsi a másik ember életére. Az ajándékozásában is csak önmagát keresi. Az élő szeretet mindig szolgáló. Megfeledkezik önmagáról, egészen a másik ember problémájára irányul! – Erre a szeretetre képtelen a világ. Ez a szeretet csak Isten szívében található. Ő mindenkinek ad belőle, aki kér. Ez a szeretet képes arra, hogy boldoggá tegye a világot. Erre van ma a legnagyobb szükség. Karácsony szent ünnepe ezt a küldetést bízza ránk: menj és szeress úgy, mint Jézus!

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

 

H. Brown: Küldetésünk: Szebbé tenni az életet! (II/1. rész)

A családi sebek gyógyítása

Az embernek küldetése van az életben: egyénileg és a családjával közösen is. Ez a küldetés teljesen egyedi, senki máséhoz (egyetlen más családéhoz) nem hasonlít. Isten olyan tervet készített számunkra, amilyet senki másnak, aki valaha is élt a földön.

A történelem során összesen nyolcvanmilliárdnyi ember élt a földön, ennek ellenére küldetésünk, akárcsak ujjlenyomatunk, különbözik mindenkiétől.

Fontos ezt tudnunk, mert amikor meghalunk, látni fogjuk, mi a mi missziónk (vagy talán misszióink, többes számban) – és ami még fontosabb, azt is, hogy beteljesítettük-e vagy sem. Amit feltétlenül meg akarunk tenni. Amit be akarunk teljesíteni. Amit imádságban tudunk megpillantani – megérezni. Egy pillantásra. Elmélyült kontemplációban megkérhetjük a Szentlelket, hogy irányítson minket, és meg is kell kérnünk, mert mindegyikünknek egyaránt fontos szerepe van Isten Teremtő Tervében, és minden, amit teszünk, fel van írva, és a földön minden perc számít (mert soha nem tér vissza).

Az Úr már a születésünk előtt ismert minket (Jeremiás 1,5), és még mielőtt megszülettünk volna, belehelyezett a nagy kirakóba, amit csak Ő lát át teljesen.

Az egyetlen ember, aki valaha is ismerhette ezt a „nagy képet”, Jézus volt, és látjuk, hogy Ő beteljesítette a küldetését a kereszten („Bevégeztetett” – János 9,30).

Mi a küldetésed? Elmélkedtél már róla? Imádkoztál már azért, hogy beteljesítsd? Ha igen, hogyan kapcsolódik a családodhoz? Hogyan kapcsolódik az őseidhez és a leszármazottaidhoz (akik még utánad következnek)?

Ezek nagyon fontos kérdések. A küldetésünk összekapcsolódik azzal, akik vagyunk, amit csinálunk, amilyen lehetőségeink vannak, amilyen sikereket vagy kudarcokat élünk meg, és azokkal, akikhez a legközelebb állunk. Gyakran csak találgatunk, hogy mi a küldetésünk, vagy megpróbáljuk az el­várasainkhoz vagy a kívánságainkhoz igazítani. Bizonyos „küldetések” nyilvánvalónak tűnnek: az orvos azt gondolhatja, hogy az övé az, hogy gyógyítsa a betegeket, és valóban, jelentős részben ez is lehet. Az anya gyermekeket nevel. Nyilvánvaló. Az ács a küldetésének tekintheti, hogy gondoskodik a családjáról, miközben házakat épít – és mindkettő benne van. A kertész fákat gondoz.

Megkérdezhetjük magunkat: az a küldetésünk, amivel foglalkozunk? Van ennél több, amit tennünk kellene, amire összpontosítanunk kellene?

Választ csak imádságban kaphatunk – lélekben.

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

 

Jakov: A Szűzanya szeme

Meg kell köszönnünk Istennek azt, hogy megengedte a Szűzanyának, hogy ilyen hosszú időt töltsön velünk. Sok zarándokkal találkoztam Medjugorjéban, és gyakran hallom ezt a kérdést, hogy miért.

Miért jelenik meg ilyen hosszú ideig a Szűzanya? Miért ad nekünk ennyi üzenetet? Mit szeretne még tőlünk kérni? Ezek a mi emberi kérdéseink. De én azt mondom mindnyájunknak, hogy ne kérdezzük azt, hogy miért. Isten tudja, hogy miért. Mert mindaz, ami Medjugorjéban történik, az Isten terve. Mert Isten így akarta. Mi csak adjunk hálát mindenért! De van még valami, amit a Szűzanya Medjugorjéban különösen is hangoztat: „Drága gyermekek! Nyissátok meg előttem a szíveteket!”

Mert ha mindannyian megnyitjuk a szívünket a Szűzanya előtt, akkor mindannyian meg fogjuk érteni azt, hogy miért jön a Szűzanya. És úgy fogjuk fogadni a Szűzanyát, mint saját Édesanyánkat. Azt az Édesanyát, aki nagyon szeret bennünket, az Édesanyát, aki csak jót akar számunkra. Egyetlen vágya van, hogy megmentsen bennünket, az üdvösség felé vezessen. Az üdvösséget pedig csak Jézus Krisztusban találhatjuk meg, és ez az egyetlen oka annak, hogy a Szűzanya eljön Medjugorjéba. Mert meg akarja mutatni azt az utat, amely Jézushoz vezet.

(A tanúságtétel folytatása az újság 7. oldalán olvasható.)

 

É.E.: Milyen ember a katolikus?

„Legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes” – mondta Jézus (Mt 5,48)

Pár évvel ezelőtt Krétában meglátogattam német barátnőmet, aki az év nagyobbik felét ott tölti. Ottlétem egyik napján bevitt a közeli városba. Míg ő hivatalos teendőit intézte, én felfedező körútra indultam a város tenger mellett fekvő központjában. Pontosan megjegyeztem, merre járok, így nem féltem, hogy eltévedek, és nem találok vissza. Barátnőm azonban hamar végzett, és a megbeszélt idő előtt SMS-t küldött, hogy azonnal menjek a találkahelyünkre. Mivel bíztam jó tájékozódási képességemben, nem a megtett úton indultam visszafelé, hanem irány szerint. Csakhogy nem tudtam, hogy errefelé a tengerpart kanyargós, aminek következtében hol északra, hol délre, hol nyugatra láttam a vizet. Az eredmény az lett, hogy egy idő után – szinte életemben először –, fogalmam sem volt, hogy hol vagyok.

Már éppen kétségbe estem, amikor az orrom előtt megláttam a keresett helyszínt. De a „nem tudom, hol vagyok” elveszettséget szuggeráló, fenyegető érzésére még most, évekkel később is jól emlékszem.

Ez az élményem segített abban, hogy megértést tanúsítsak azon ismerőseim iránt, akiknek nincs tájékozódási képességük. A rossz tájékozódási képességgel rendelkező emberek azonban többfélék. Ismerek olyat, aki pontosan tudja magáról, hogy nem tud tájékozódni, és boldogan, sőt bizalommal fogadja annak segítségét, aki megmondja, hogy merre kell mennie. Ismerve saját magát, nem is próbálkozik azzal, hogy maga megtalálja a helyes utat, hanem mindig keres valakit, aki útba tudja igazítani.

De ismerek olyan embert is, aki egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni, hogy se térképet nem tud olvasni, se nem tudja még nappal sem megállapítani, hogy merre van észak, merre van dél, merre van fent és merre van lent, merre van jobb és merre van bal, és miközben a „nem tudom, hol vagyok” érzés miatt egyre türelmetlenebb és gorombább lesz, mégsem hallgat arra, aki szívesen útbaigazítaná.

Azt hiszem, a jó tájékozódás nem tartozik azon képességek közé, amiket fejleszteni lehet. Ezt a képességet valaki vagy megkapta Istentől, vagy nem. Következésképpen senkit nem lehet hibáztatni azért, ha nincs neki. Mint ahogy arról sem tehet senki, ha Isten kevesebb észt, kevesebb türelmet, kevesebb szerénységet adott neki, mint másnak.

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

 

Megtérés – Beszélgetés Katja Giammonával

Katja Giammonával, a berlini televízió csillagával, a Jehova Tanúitól a Katolikus Egyházba vezető útjáról Michael Ragg beszélgetett.

•   Amikor a hit érdekelni kezdte, a színésznői pálya is foglalkoztatta. Hogyan fogadta a családja az elhatározását, hogy a színészi pályára lép?

–   Kiskoromtól kezdve színésznő vagy popsztár akartam lenni, színpadra szerettem volna állni. Apám azt mondta, ezt a nagymamámtól és a dédnagymamámtól örökölhettem. Ez a vágy a véremben volt. De Jehova Tanúi családjában ez nem volt illő téma. Apám kötelességtudatból ugyan mondogatta, hogy keressek valami „normális” pályát, de legbelül büszke volt a merészségemre, táncosnőként én lettem a diszkótánc királynője. Apám nagyon büszke volt, amikor Alsó-Szászország diszkókirálynője lettem.

•   Érezte, hogy Istennek is van ehhez némi köze, hogy elsősorban erre a pályára rendelte?

–   Igen, azt gondoltam, a legjobban úgy tehetek valamit Istenért, ha ismertté és híressé válok. Missziós hívást éreztem. Hirdetni akartam és tanúságot tenni az embereknek, milyen jó és nagy Isten. Úgy gondoltam, ez az az út, amelyen dicsőíthetem Őt.

•   Milyenek voltak az első lépései a színészi pálya felé?

–   A kislányom születése után kezdtem el színészetet tanulni. Nagyon nehéz volt bárhova is bejutni, nem támaszkodhattam az ügynökségekre, nem voltak még filmjeim. De hamarosan hírt kaptam, hogy kiválasztott egy filmrendező.

•   Németországban nagy viták folynak arról, hogy gyerek vagy karrier. Amikor kisbabát várt, biztosan mondták, hogy ha gyermeket szeretne, a karriert elfelejtheti. Voltak hasonló gondolatai?

–   Nem, ezt nem fogadtam el. Rá akartak ugyan beszélni, de én abban bíztam, megbirkózom ezzel, ha Isten is úgy akarja. Istennel mindenre képesek vagyunk, ebben nem kételkedem. És a gyermekemmel éppen hogy erősebbnek éreztem magam.

(A beszélgetés folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

 

J. Stott: Krisztus szeretetének „szélessége és hosszúsága”

Pál apostol azt kéri az efezusi levélben, hogy ismerjük meg Krisztus szeretetét. Elismeri, hogy nekünk mindkettőhöz erőre van szükségünk, hogy szeretni tudjunk, és erőre, hogy megérthessük Krisztus szeretetét. Természetesen a kettőt nem lehet szétválasztani, és részben a szeretet gyakorlása által érthetjük meg Krisztus szeretetét.

Pál azért imádkozik, hogy képesek legyünk felfogni… Krisztus szeretetének teljes kiterjedését – szélességét és hosszúságát, magasságát és mélységét. Az újabb kori magyarázók figyelmeztetnek, hogy ne ragaszkodjunk mereven a szó szerinti értelmezéshez, hiszen az apostol valószínűleg csak szónoki vagy költői eszközt alkalmazott. Számomra mégis jogosnak tűnik, hogy azt mondjuk: Krisztus szeretete elég „széles” ahhoz, hogy körülvegye az egész emberiséget, elég „hosszú” ahhoz, hogy az örökkévalóságig tartson, elég „mély” ahhoz, hogy elérje a legmélyebbre süllyedt bűnöst is, és elég „magas” ahhoz, hogy felemelje őt a mennybe.

Vagy ahogyan Leslie Mitton – párhuzamot találva a Róm 8,37-39. versekkel – kifejezte: „Akár előre indulunk, akár hátra, akár föl a magasba vagy le a mélységbe, semmi sem fog elválasztani minket Krisztus szeretetétől.”

A régi magyarázók többet állítottak. A keresztben látták kiábrázolódni e dimenziókat. A kereszt függőleges ága leért a földbe, és a menny felé mutatott, míg a kereszt vízszintes ága Jézus karjait tartotta kinyújtva, mintegy hívogatva és befogadva az egész világot…

(Az írás folytatása az újság 12. oldalától olvasható.)

 

Dr. Sandl Jolán: A misszió jelentősége korunkban (II/2. rész)

3. Misszió a jelen kor emberével

Hol tart a mai ember, milyen Istenképe van, ha van egyáltalán? És miben hisz, kiben hisz, foglalkoztatja-e ez a kérdés?

1. Istennel vagy anélkül?

A mai társadalmi irányultságtól vezetve, a médiák által befolyásolva el akarja hinni az ember, hogy Isten nélkül és hit nélkül is képes a jóra, az erkölcsös életre. Pedig ez nem igaz, hatalmas tévedés, és nem felel meg a valóságnak. Jelen korunkban az egyik ember a másiknak a farkasa, akire az önzés, a gőg, a harácsolás, a szexualitás, a hatalom és pénz utáni vágy jellemző.

Dosztojevszkij mondta: „ha nincs az életünkben Isten, akkor ott mindent szabad.”

2. A bűn hatalmában élünk és nem értjük Isten nyelvét. Nem akarjuk tudomásul venni, hogy nélküle boldogság helyett boldogtalanság, harmónia helyett káosz és biztonság helyett széthulló élet vár ránk.

Mit tud a keresztény ember felmutatni, ami vonzó, ami követni való, amire érdemes odafigyelni?

Jézus Krisztust tudjuk a mi életünkben felemelni, aki megtanított:

  • Szeretni – irgalmában megbocsátani.
  • Bízni – Istenben, magadban, másokban.
  • Jónak lenni, a másikat elfogadni.
  • Gyógyítani a sebzett szívet, lelket.
  • Örülni az életnek.
  • Szabadnak lenni.

Továbbá a Szűzanyát tudjuk felmutatni, mi katolikus keresztények, aki életével és a Mennyei Atya szándéka szerint halála utáni jelenéseivel számunkra igazi példa és minta.

 (Az írás folytatása az újság 14. oldalától olvasható.)

 

Sr. Margaritha Valappila: A szentmise gyümölcsei (II/2. rész)

A bűnbánati cselekményben szívünk mélyéből kérjünk bocsánatot a hibákért, amelyeket Isten és az embertársaink ellen elkövettünk. Gondoljunk arra is, vajon van-e olyan jó, amit elmulasztottunk megtenni, akár kényelemszeretetből, akár hanyagságból. Hívjuk az összes angyalokat és szenteket, hogy Istennél járjanak közben értünk, amikor a bűnbánati imát mondjuk. Csak bűneink megvallása után vagyunk rá méltók, hogy együtt ünnepeljünk a szentmisén.

Ezután dicsőítjük, magasztaljuk az Urat a dicsőség imádkozásában az Ő fölségéért, és hálát adunk Neki nagy tetteiért, melyeket értünk cselekedett.

Mielőtt meghallgatjuk Isten Igéjét, kérjük a Szentlelket, hogy mindent megértsünk, és teljes szívvel tudjunk jelen lenni. Az olvasmányban és az evangéliumban Jézus közvetlenül szól hozzánk. Ez az az örömhír, amit az Úr maga akar nekünk hirdetni. Fogadjuk be Isten Igéjét teljes szívvel, teljes lélekkel, és minden erőnkkel, őrizzük meg és éljünk belőle. Ezt tesszük, ha szüntelenül elgondolkodunk róla, nemcsak a szentmise ideje alatt.

Izajás könyvében olvassuk: „Amint az eső és a hó lehull az égből és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat és eléri, amiért küldtem.” (Iz 55,10-11)

Isten Igéje nem tér vissza anélkül, hogy gyümölcsöt ne hozna. Így működhet bennünk Isten Igéje, ha megengedjük neki. Miután szólt hozzánk Isten, feleljünk Neki öröm­mel és hálával: Alleluja, Uram, Nálad vannak az örök élet Igéi. A hitvallásban megvalljuk, hogy a Szentháromsághoz és a szent, katolikus és apostoli egyházhoz tartozunk. Csak ezzel a mély hittel ünnepelhetjük az Eucharisztiát.

(Az írás folytatása az újság 16. oldalától olvasható.)

 

A Marana Tha újság 2016. szeptember-októberi
számának tartalmából

Katona István: „Vívd meg a hit jó harcát!”

Egyik könyvében azt írja Csoóri Sándor, hogy a mai világnak (illetve a mai embernek) megbetegedett a lelke. Elsősorban azért, mert a boldogságát, fejlődését, szabadságát kizárólagosan az anyagi jóléttől várja. Nem veszi észre, hogy valami hiányzik a számításából, ez pedig a hit bölcsessége, amely mindenben megtanítja a mértéket. Vasadi Péter hasonlóképpen írja: az anyagi javak olyan kapcsolatban vannak a lélekkel, hogyha nincs belőlük semmi – vagy ha túl sok van belőlük, egyformán rombolják az embert. A bőségnek megvan az a veszélye, hogy olyan, mint a lassan ölő méreg: csillogásával, vonzásával eltakarja a lelki értékeket. Ezt a veszélyt csak akkor ismeri fel az ember, amikor már késő. Erre a veszélyre csak a Szentírás hívja fel a figyelmünket. A médiumok inkább a mértéktelenségre, a fogyasztói szemléletre nevelnek.

1. A nemesség kötelez

Ámosz próféta nagyon határozottan föllépett azok ellen, akik semmi mással sem foglalkoztak, csak lakmároztak, bort ittak és lustálkodtak. Eléjük rajzolta a félelmetes jövőt: „nemsokára a száműzöttek élén mennek a fogságba” (Ám 6,7). Miről van itt szó? Arról, hogy a nép vezetői nem törődtek se Istennel, se a szegények felemelésével, se az ország védelmével. Csak a saját önző, élvhajhászó életük volt a fontos. Ezért romlásnak indult az életük és a nép élete. Amikor jött az ellenség, vereséget szenvedtek, tönkrement az ország és ők maguk is a babiloni fogságba kerültek. – Hogyan érvényesül ez manapság? – A fogyasztói szemlélet teljesen átjárta a mai ember gondolkodását. Mindent megszerezni, mindent kiélvezni – ez a jelszó. Ezáltal száműzi az ember önmagát Isten Országából. Bekerül a fogságba: a keserű, örömtelen, céltalan, gyűlölködő életformába. Kik kerülnek bele? Azok, akik nem akarják követni Jézust; azok, akik lustálkodnak, mulatoznak (bulikba járnak állandóan); azok, akik nem akarnak jobbá lenni, és nem akarják a világot se jobbá tenni. Azok, akik nem akarnak harcolni a rossz ellen, s nem akarnak az Igazság szerint élni.

2. Az Úr jön

Pál apostol azt írja kedvenc tanítványának, Timóteusnak: „Törekedjél inkább igazságos lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre... Vívd meg a hit jó harcát! ” (1Tim 6,11-12). – Nem tudjuk, mi történt Timóteussal, talán elgyengült, elbizonytalanodott, vagy a félelem eluralkodott rajta? Ezért írta Pál: szedd össze magad és gondolj arra, hogy kinek szolgálsz! A királyok királyának, az egyedül uralkodónak, az eljövendő Krisztusnak. Aki Őt követi, annak nem szabad félni, nem szabad elgyengülni, mert a te harcod az Ő harca; a te győzelmed az Ő győzelme lesz. – Nekünk is szükségünk van ilyen felrázó szavakra, mert bennünket is fenyeget a félelem, az elbizonytalanodás. Kísért bennünket is a világ csillogása, és vágyat érzünk arra, hogy belevessük magunkat az élet mértéktelen élvezetébe, s ne törődjünk semmivel. De a Szentlélek ma is figyelmeztet: állj meg és nézd meg, hová vezet mindez! Nézd meg azt a nagyszerű célt, amit Jézus állított eléd. Tarts ki az Ő evangéliuma mellett és meglátod, százszoros jutalmat kapsz!

3. Az Úr örök életet ad

Az Úrnak az a célja, hogy minden ember eljusson az Ő örök országába. Földi életünk minden küzdelme ebben nyeri el a jutalmát. Ez a mi felelősségünk, hogy el ne tékozoljuk örök kincsünket. – Jézus egyik példabeszédében (Lk 16,19-31) a gazdag Lázár a pokolba kerül, mert soha nem adott semmit annak az éhezőnek, aki a kapuja előtt kéregetett. Lehet, hogy egyébként tisztes polgár volt a gazdag Lázár a városban, akár polgármester is lehetett, nem lopott, nem hazudott, hűséges volt a feleségéhez, DE nem törődött a szeretettel. A jószívűség építi az utat a mennyország felé. Mert tudjuk, hogy az örök boldogság egyedül Isten végtelen irgalmából és szeretetéből lesz a miénk, de a hozzá vezető utat a mi jószívűségünk építi. Ez azt jelenti, hogy minden nap túllépünk önzésünkön, észrevesszük a környezetünkben élők szükségeit, s erőnkhöz mérten segítünk. Ez az út elmélyíti kapcsolatunkat Istennel és az emberekkel.

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

Neal Lozano: A szabadító imaszolgálat és a szentgyónás (II/2. rész)

„Ha rábízom magam Jézus megbocsátásának erejére és engedem, hogy Ő kézen fogva vezessen engem, kiszabadulhatok a gőg és a bűn, a hazugságok és a bánat futóhomokjából, az önzésből és minden hamis biztonságérzetből, hogy megismerjem és élhessem az Ő szeretetének gazdagságát.” (XVI. Benedek, Úrangyala, 2009. január 25.)

Az Eloldozva modell és a keresztség megújítása

Az Eloldozva modellben megjelenő öt kulcs tulajdonképpen felfogható a keresztség megújításának is, hiszen a hívő személyes döntést hoz, hogy hitben válaszol a Megváltó meghívására, megbocsát másoknak, és ellene mond az ellenség hazugságainak. Ezzel azt teszi, amit az Efezusi levélben Szent Pál megparancsolt: „Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy az ördög cselvetéseinek ellenállhassatok… öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl…” (Ef 6,11.13-14a)

A szabadítás öt kulcsának alkalmazásával a bűnbánó erőt kap. Nem tehetetlenül és önmaga iránti sajnálattal telve megy el gyónni, hanem mint a Küzdő Egyház tagja, aki harcol a bűn, a hazugság és az ördög minden mesterkedése ellen. Készen áll, hogy bűnei megvallása révén magával Jézussal találkozzon, készen áll elfogadni a bűnbocsánatot, és a feloldozás és az áldás erejével harcba indulni. Ehhez az első lépés természetesen a bűnbánat. Valódi, szívből jövő bűnbánatra van szükség ahhoz, hogy a katolikus hívő találkozzon az Úrral a kiengesztelődés szentségében.

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

Az édesanyák imáinak hatalma

Lu kis falu Észak-Olaszországban, Torinótól 90 kilométerre, keletre. Máig ismeretlen lenne, ha a helyi édesanyák egy napon nem hoztak volna egy komoly következményekkel járó döntést. Ez 1881-ben történt. Azt szerették volna, hogy egyik fiuk pap legyen, egyik lányuk pedig teljesen Istennek szentelje életét. Plébánosuk, Monsignor Alessandro Canora vezetésével minden kedden szentségimádásra gyűltek össze, és hivatásokért imádkoztak az Úrhoz. Minden hónap első vasárnapján ezzel a szándékkal járultak szentáldozáshoz. Szentmise után mindegyikük közösen mondott imát papi hivatásokért. Az édesanyák bizalomteljes imája nyomán és a többi szülő nyitottságának köszönhetően mélységes öröm és keresztény jámborság légköre töltötte be a családok életét, ami megkönnyítette gyermekeik számára hivatásuk felismerését.

„Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak” (Mt 22,14). Ezt úgy is érthetjük, hogy sokan vannak a meghívottak, de csak kevesen válaszolnak erre a hívásra. Senki sem gondolta, hogy Isten ilyen hathatós módon hallgatja meg az édesanyák imáját. Lu kis falucskájából 323 hivatás került ki: 152 pap (világi és szerzetes) és 171 apáca (41 rendben). Három-négy hivatás is született némelyik családban. Legismertebb köztük a Rinaldi család: Isten innen hét gyermeket hívott meg szolgálatára. Két lány szalézi nővérnek állt; mindkettőt San Domingóba küldték misszióra. Öt fiuk pap lett, szintén a szalézi rend kötelékében. Boldog Rinaldi Fülöp, a leghíresebb Rinaldi fivér, Bosco Szent János után harmadikként töltötte be a rendfőnöki posztot. II. János Pál avatta boldoggá 1990. április 29-én.

(Az írás folytatása az újság 7. oldalán olvasható.)

Renée Lin: Hogyan lettem katolikus

Egy egykori protestáns vall megtéréséről

Metodista vallásban nevelkedtem, később pünkösdi, szabadkeresztény, evangélikus, presbiteriánus és baptista gyülekezetekbe jártam. Úgy gondoltam, a kereszténység drágakő, és a protestáns egyházak e drágakő csiszolt oldalai.

Az 1990-es években egy vasárnap baptista lelkészünk kijelentette: mi mindent közvetlenül az Írás alapján hiszünk és teszünk. Elgondolkoztam, mert eszembe jutott néhány kivétel. Például az apostolok senkinek sem mondták, hogy fogadja szívébe Jézust mint személyes Urát és Megváltóját, hanem azt, hogy tartson bűnbánatot és keresztelkedjen meg. Persze ezt a mai kor megváltozott körülményei indokolhatják. Ám eszembe jutott egy általánosan elfogadott hitbeli meggyőződés, amit nem tudtam igével alátámasztani: az, hogy ha egy kisgyermek meghal, a mennyországba kerül. Akárhogyan kerestem, ennek nem találtam a bibliai alapját. Eltöprengtem... itt a gyülekezetben biztosak vagyunk benne, hogy mindent közvetlenül az Írás alapján hiszünk és teszünk – miközben nincs rá bizonyíték.

Lelki Richter-skálámon ez csak kisebb, 1,8-as rengést jelentett. Voltak azonban erősebbek, már korábban is.

Az 1980-as években Tajvanon angolt tanítottam egy keresztény iskolában. Bibliakört is tartottam a diákoknak. A szenvedésről beszélgetve a kolosszei levél 1,24-hez értünk: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.” Megrökönyödve hallgattam el, mert ez a mondat ellentétben áll a protestáns teológiával. Egy protestáns egyszerűen nem mondhatja, hogy amikor szenved, kiegészíti, ami hiányzik Krisztus szenvedéséből. Pedig a Bibliában egyértelműen ez áll. Haladékot kértem a diákoktól, hogy utánanézhessek. Hosszasan kutattam a könyvtárban, mérvadó protestáns teológusok írásaiban, hogyan kell értelmezni ezt a mondatot, de nem kaptam választ. Be kellett ismernem a diákoknak, hogy nem tudom, mit jelent ez a mondat. Újabb teológiai földmozgás, ezúttal 4,3-as.

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

„Van több a testi gyógyulásnál” – vallja a fiatalon meghalt szent életű anya, Chiara Corbella férje

Chiara Corbella 2012. június 13-án halt meg, nem sokkal kisfia születése után, rosszindulatú daganatos betegségben. Várandóssága idején felfüggesztette a kezeléseket. Négy évvel halála után, a betegek szentévi zarándoklatán Rómában férje vallott az életükről, az örök életben való mély hitükről.

Halála napjának reggelén férje, Enrico megkérdezte Chiarától: „Szerelmem, az Úr keresztje valóban édes?” Chiara nehezen lélegzett, beszélni is nehezére esett, de mosolyogva, egyértelműen válaszolt: „Igen, Enrico, nagyon édes.” Délben meghalt.

Chiara Corbella 28 éves volt, amikor meghalt. Férjével, Enrico Petrillóval Medjugorjéban ismerkedtek meg, 2008-ban házasodtak össze. Az esküvőt követően Chiara hamarosan várandós lett, ám a babánál az ultrahangos vizsgálat súlyos agyi fejlődési rendellenességet mutatott. Habozás nélkül az élet mellett döntöttek, a kis Mariát elkísérték – harminc perccel földi születése után – az égi születésig. A temetésen a fiatal szülők a kis fehér koporsó mellett hálát adtak Istennek ajándékaiért. A résztvevők életük egyik legszebb pillanataként emlékeznek a temetésre, ami Krisztusnak a halál felett aratott győzelmének jele volt. Néhány hónap múlva Chiara ismét áldott állapotba került, az ultrahangos vizsgálat ismét rossz eredményt mutatott: a kisfiúnak nem volt lába. A hetedik hónapban kiderült, hogy belső szervei sem fejlődtek ki megfelelően. A házaspár ismét örömmel és szeretettel élte meg második gyermekük születését, aki rövid életét követően szintén a mennyországba távozott. Az ismerősök arról számolnak be, hogy a temetésen a szülők nehéz keresztjük ellenére valódi örömet és hálát sugároztak.

(A tanúságtétel folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

Sr. Margaritha Valappila: A szentmise gyümölcsei (II/1. rész)

A Kivonulás könyvében ez áll: „Gondolj a szombatra és szenteld meg.” (Kiv 20,8) „Vigyázzatok, hogy szombatomat megtartsátok, mert jel az közöttem és közöttetek nemzedékről nemzedékre, hogy tudjátok, hogy én, az Úr szentséget kívánok tőletek. Tartsátok meg szombatomat, mert szent az nektek.” (Kiv 31,13-14) Istennek ezt a parancsát sokan nem akarják megtartani, mert vasárnap inkább kialusszák magukat vagy elmennek kirándulni, ahelyett, hogy Istennek megadnák a tiszteletet. A szentmisét nem teszik életük középpontjává, habár tudják, hogy ott a forrás, amelyből az élő víz fakad.

Korábban jobban fölkészültek az emberek az elsőáldozásra, és ezzel együtt az egész életen át tartó szentáldozásra. Manapság az ajándékok és a nagy ünneplés gyakran fontosabbak, mint a Jézussal való első találkozás a szentáldozásban. Sok gyerek nem tudja, hogy a szentostyában magát Jézust fogadhatja be, mert nem készítik fel őket rendesen az elsőáldozásra. Némelyik hitoktató, aki a felkészítéssel foglalkozik, maga sem rendelkezik elegendő tapasztalattal a katolikus hit terén. Ezért ők az igaz katolikus hitet nem is tudják továbbadni. Így történhet meg, hogy némelyik gyerek azt meséli nekem, hogy a szentostya csak egy darab megszentelt kenyér.

(Az előadás folytatása az újság 12. oldalán olvasható.)

„B.É.” után: 1417 – 1517 – 1717 – 1817 – 1917 – 2017

2017 – már csak néhány hónap van hátra e különös jelentőségű évhez. Szent Ágoston szerint nincs véletlen, mindent Isten kormányoz, Ő a történelem Ura. Bizonyára nem véletlenek a következő sokak által ismert és számon tartott dátumok sem:

1517 – a kereszténység egységének megszűnése: A hármas keresztény érték: Isten – Jézus – Egyház – közül az utolsónak a tagadása, sőt számos helyen lerombolása.

1717 – a szabadkőművesség születésének éve: az eredeti hármas egység középső tagjának, Jézus Krisztusnak tagadása, az Ő királyságának megdöntése a társadalomban.

1817 – Nagy éhínség Európában és más országokban. A történészek szerint Új-Zélandon kitört a Tambora-vulkán 1815-ben és a vulkáni hamu miatt két éven át rendkívüli időjárási viszonyok alakultak ki világszerte. Tojás nagyságú jégdarabok estek, hideg volt április-májusban is, állandó eső nyáron, hófúvások, minden termés tönkrement. Svájcban füvet ettek az emberek, Magyarországon némely helyen fakéregből készítettek kenyeret, az állatállomány kipusztult.

(Az írás folytatása az újság 13. oldalán olvasható.)

Dr. Sandl Jolán: A misszió jelentősége korunkban (II/1. rész)

1. A missziós feladat meghatározása

  1. Jézus Krisztus feltámadása után többször megjelent a tanítványok előtt, majd Galileába hívta őket, ahol elhangzott a missziós parancs (Mk 16,15-16): „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.” Tehát két feltételt állít elénk az Úr az üdvösség elérésére ebben a felhívásban: a hitet és a keresztséget.
  2. Máténál így rendelkezik (Mt 28,18-20): „Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” Itt a missziós parancs kiterjed a tanításra, a hitre, a szentségek vételére és az ígéretre = „én veletek vagyok mindennap” – ez az Oltáriszentségre utalás. – Tehát ez az Egyháznak szóló missziós parancs!
  3. Lukács a missziós parancsban a Szentlélek szerepét emeli ki (Lk 24,47-49). Jézus Krisztus e szavakkal küldi Őket: „Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét.” A megtérés itt is a hittel, a bűnbocsánattal-keresztséggel veszi kezdetét, mint a másik két evangélistánál, de a Szentlélek eljövetelét ígéri az Úr, aki a jelenlétével erősíti és kegyelmével támogatja őket.

 (Az írás folytatása az újság 14. oldalától olvasható.)

P. Joseph Vadakkel: Belső gyógyulás

Elsődleges fontosságú a belső gyógyulás, mivel tárgyát az emlékek, a szellem, a psziché és a szív érzelmi sérülései képezik. Fogantatásunk pillanatától a mai napig különféle tényezők befolyásolják életünket. A szellem, a psziché és a szív területén jelenlévő nehézségek gyakran fájdalmak és betegségek elindítói. Szellemünk tudatból, tudatalattiból és tudattalanból áll, s bizonyos aspektusok a tudattalanban raktározódnak el. Ide főként azok az események tartoznak, amelyek szüleink életében játszódtak le, mikor édesanyánk a szíve alatt hordozott. Minden esemény, legyen az bár pozitív vagy negatív, az anya lelki és szellemi adottságaihoz hasonlóan, befolyásolják a gyermeket, akit az anya a szíve alatt hord.

Mikor belső gyógyulásért imádkozunk, Jézussal együtt indulunk el abba az időszakba, mikor még édesanyánk testében voltunk, s vele együtt haladunk át életünk minden állomásán egészen a mai napig. Életünket öt különböző szakaszra oszthatjuk. Az első állomás a gyermek kilenc hónapig tartó fejlődését foglalja magába az anya testében, a második születésünk pillanatát annak minden körülményével és kísérőjelenségével, a harmadik gyerekkorunkat, a negyedik az iskolalátogatás és felnőtté válás szakaszát, az ötödik pedig azzal a döntéssel függ össze, hogy vajon a házasságot, a szerzetesi vagy papi életformát választottuk-e.

Átvezetjük Jézust élethelyzeteinken, s ő nemcsak eltávolít szellemünkből, pszichénkből és szívünkből minden negatív tényezőt, hanem gazdagon meg is ajándékoz az ő békéjével, szeretetével és örömével egyaránt. Míg Jézus karjaiban újra átéljük az egyes szakaszokat, adjunk át neki mindent, ami a múltból terhel és nyomaszt, ami ezidáig életükben előadódott, s ami nyugtalanít. Ő pedig megadja nekünk a szabadulást és a gyógyulást. Hogy pontosabb képet tudjatok kialakítani a belső gyógyulás kiterjedéséről, még a gyógyulásért végzett ima előtt, szeretnék bemutatni néhány példát, melyek esetében bekövetkezett a gyógyulás.

(Az írás folytatása az újság 16. oldalától olvasható.)

 

 

A Marana Tha újság 2016. július-augusztusi számának tartalmából

Katona István: Küldetésed van…

Az Apostolok cselekedetei olyan egyházképet rajzol elénk, amely tele van elevenséggel. Ennek hátterében az áll, hogy a Szentlélek kiáradása után az egyház minden tagja aktívvá vált. Ahol megvan az evangéliumra alapozott hit, ott fel se merül a kérdés, hogy ki mennyire apostolkodjon. Mert jelen van a keresztényekben az a meggyőződés, ha Krisztus bennem él, akkor nem lehetek halott, hanem élő – és ezt az életet tovább kell adni. Az első keresztényeknél megvolt a törekvés: mindent megpróbálni Krisztusért, mindent a szolgálatába állítani, mindent fölhasználni a hit és szeretet továbbadására… szívvel és példával, meggyőződéssel és életük hitbuzgóságával, tanítással és cselekvő segítőkészséggel… Erről nem szabad lemondani, ha hiteles keresztény életet akarunk élni!

1. Add tovább az örömöt!

Izajás próféta azt írja (Iz 66,10): „Örvendj Jeruzsálem!” Újszövetségi értelemben Jeruzsálem az egyházat jelképezi. Ez azt jelenti, hogy a próféta felhívása nekünk szól. Mi lehet a tartós öröm alapja? A lélek szabadsága és a hit igazságának felismerése. Ez pedig azt jelenti, hogy az öröm egy út, amelyet végig kell járni. Jó példa erre az emmauszi tanítványok esete: csalódottan, szomorúan mentek Emmausz felé. Jézus rejtett módon csatlakozott hozzájuk és elmondta nekik, hogy a kereszthalál a megváltás eszköze volt. A tanítványok lépésről lépésre szabadultak a szomorúságtól és befogadták a hitet. Miután fölismerték a feltámadt Jézust, határtalan öröm fogta el őket és „lángoló szívvel” siettek vissza Jeruzsálembe, hogy elmondják társaiknak az örömhírt. – Íme az apostolkodás egyik célja: megtanítani az embereket örülni. Sokan úgy gondolják, hogy a felnőtt korhoz inkább a komolyság vagy a szomorúság illik, hiszen annyi baj vesz körül bennünket. Igaz, hogy vannak bajok, de van Megváltónk, akinek átadhatjuk bajainkat. – Szükségünk van az örömre! Sok esetben egyszerű dolgokon múlik az öröm. Egy kis figyelmesség, türelem, udvariasság, a jó dicsérete – és máris örömöt tudunk szerezni családtagjainknak és munkatársainknak. Végső soron magának Jézusnak, mert Ő azonosította magát a rászorulókkal.

2. Újjászületni a Szentlélekben!

Pál apostol azt írja a levelében (Gal 6,15), hogy nem a származás a lényeg, hanem az, hogy valaki újjászületett-e Krisztusban. Íme az apostolkodás másik területe: elősegíteni másokban az újjászületést, ami a megtéréssel megy végbe. Ez egy olyan nagy kincs, ami teljesen megújítja az embert. – Nikodémus, aki hitét gyakorló, templomba járó ember volt, azt hallotta Jézustól, aki nem születik újjá a Szentlélekben, az nem mehet be a mennyek országába. Nikodémus elcsodálkozott, nem tudta elképzelni, mi fog történni a Szentlélek által. – Ugyanúgy érzünk mi is. Ha engedjük, hogy a Szentlélek átformálja szívünket, csak akkor értjük meg ennek jelentőségét. A Szentlélek által képesek leszünk szolgálni az Ő országát, a Szentlélek által halljuk meg szívünkben az Úr hangját… Az egész keresztény élet és annak minden szépsége a Szentlélek által tárul fel előttünk. – Ezt a csodálatos életet valakihez elvinni és növekedését segíteni, ez a legszebb feladat.

3. Békességet teremteni

Jézus azzal küldte el tanítványait, hogy a gyógyítás mellett vigyék el a békét is az embereknek. Ezután hirdessék Isten Országát. Ezzel jelezte, hogy Isten Országát nem lehet akárhogy megépíteni. Ott, ahol napirenden van a harag, gyűlölet, veszekedés, kritizálás – ott nem jöhet létre. Ezért nekünk különösen fontos feladatunk, hogy először a saját szívünkben teremtsünk békét, hogy utána másokat is elvezessünk hozzá. A béke megteremtéséhez gyakran szükséges a szív sebeinek a gyógyítása. Aki sok elutasításban, szeretetlenségben nőtt fel, nem tudja befogadni a békét, mert mindenkiben ellenséget lát. Nem mer hinni abban, hogy őt is lehet szeretni. Itt is érvényes az, hogy Jézust kell először befogadni. Ő mondta búcsúzásakor: „az én békémet adom nektek!” Jézus szeretete a béke forrása, Ő minden embernek, sőt minden nemzetnek a jövője.

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

Neal Lozano: A szabadító imaszolgálat és a szentgyónás (II/1. rész)

„Ha rábízom magam Jézus megbocsátásának erejére és engedem, hogy Ő kézen fogva vezessen engem, kiszabadulhatok a gőg és a bűn, a hazugságok és a bánat futóhomokjából, az önzésből és minden hamis biztonságérzetből, hogy megismerjem és élhessem az Ő szeretetének gazdagságát.” (XVI. Benedek, Úrangyala, 2009. január 25.)

Az egyház ugyanazt akarja, amit az Úr, hogy minden ember megtalálja az igazi szabadságot a Fiúban, és megismerje személyesen az Atyát. A kiengesztelődés szentsége beengedi életünkbe a megbocsátás kegyelmét és kiengesztel Istennel. Amikor kiengesztelődünk Istennel, a többi emberrel és saját magunkkal, akkor ismerhetjük meg saját identitásunkat és életünk célját.

Gyakran megkérdezik tőlem, hogy az Eloldozva modell hogyan illik bele a plébánia életébe, és hogyan kapcsolódik a kiengesztelődés szentségéhez. Arra kíváncsiak, hogy az Eloldozva modell nem szorítja-e ki a kiengesztelődés szentségét, vagy nem lehet-e, hogy egyesek a szentség helyett alkalmazzák. Ezek nagyon fontos kérdések. Ám látni fogjuk, hogy ez a konfrontációtól mentes szabadító szolgálat valójában elősegíti a szentség vételét.

A szentség gyümölcseit – kegyelmet, megbocsátást és megbékélést – hit által kapjuk meg. Isten találkozik velünk a szentségben, bármekkora is a hitünk, és Ő egyre csak növeli a hitünket, ahogy folyton megtérésre hív. Ezáltal egyre jobban be tudjuk fogadni az Evangélium üzenetéből áradó dinamikus erőt.

Ez az, amit evangelizáción értünk. Benedek pápa is felhívta a figyelmet erre az erőre, amikor azt írta, hogy az Evangélium: „…olyan üzenet, amely teljes hatalommal bír, nem csak szóbeszéd, hanem valóság. A mai nyelvészeti szakkifejezéssel élve azt kell mondanunk, hogy az evangélium nem csak információt közlő beszéd, hanem előadás. Tehát nemcsak közli az információt, hanem megtörténtté teszi, vagyis ő maga cselekvés, hathatós erő, mely belép a világba, hogy megmentse és átalakítsa.” (XVI. Benedek pápa: Jesus of Nazareth [A názáreti Jézus], 47.)

Az evangélium, melyet az életünk során hallunk és átélünk, felkészít bennünket a szentségek vételére. A szabadítás gyakorlatilag evangelizáció.

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

Richard O’Ffill: A Lélek gyümölcsei (II/2. rész)

5. Hogyan tanúskodik az Írás arról, hogy a Lélek gyümölcsei bizonyos fokozatossággal jelennek meg és érnek be az életünkben? (Gal 5,22 vö. 2Pét 1,3-8)

A „gyümölcs” jelképes kifejezés, eleve arra utal, hogy e jellemtulajdonságoknak be kell érlelődniük egy-egy ember életében, mint a gyümölcsnek a fán. De ez nem hosszú időt, végképpen nem élethossziglani időt jelent. A gyümölcs is – ha bizonyos időt igényel is fejlődése – hamar beérik, ha a fa vagy a növény egészséges. A jellemtulajdonságok a „jó” szokásos cselekvése által fejlődnek ki az emberben. Ha a Szentlélek bennünk lakozik, nem nehéz folyamatosan cselekednünk az Isten szerinti jót, így az egyes jellemtulajdonságok gyorsan kivirulhatnak az életünkben.

A Péter apostol leveléből idézett igénél láthatjuk, hogy e jellemtulajdonságok egymás után sorakoznak fel az életünkben: megvannak és gyarapodnak bennünk. Péter apostol is arról beszél, hogy Isten adja az ő kegyelmét nekünk e tulajdonságok elnyeréséhez, de az embernek együtt kell munkálkodnia vele, ugyanerre a célra teljes igyekezetet kell fordítania. A Lélek gyümölcseit úgy kell elgondolnunk, mintha egy fán minden létező gyümölcs folyamatosan fejlődne, és beérne a maga idejében, egyik a másik után. Így a mi életünkben is újabb és újabb krisztusi jellemvonásoknak kell megjelenniük.

Egyszerre nem tudja felfogni az elménk és a szívünk Isten dicsőségének teljes világosságát. Ez lehetetlen. De ha folyamatosan növekedünk Isten tökéletes jellemének megismerésében és értékelésében, akkor ennek fényében mindjobban belátjuk, szégyelljük a magunk bűneit és mezítelenségét, és mindjobban igényeljük a Lélek segítségét a Krisztushoz hasonlóvá válásban. Erről beszél Pál apostol az Ef 3,16-21-ben. Így növekszik az ember a szentségben, a Lélek gyümölcseiben.

(Az írás folytatása az újság 6. oldalán olvasható.)

Assisi Szent Ferenc: Isten dicsérete és a hálaadás (1+2. rész)

Mindenható, szentséges, magasságos és fölséges Istenünk, szent és igazságos Atya, égnek és földnek Ura és királya, hálát adunk neked önmagadért, mivel szent akaratodból és a Szentlélekkel egyetlen Fiad által megteremtettél minden szellemi és anyagi létezőt, és bennünket is képedre és hasonlatosságodra teremtve a paradicsomba helyeztél. Mi pedig saját hibánkból elbuktunk. 

És hálát adunk neked azért is, mert, miként Szent Fiad által megteremtettél bennünket, azonképpen szent szeretettel, mellyel szerettél bennünket, lehetővé tetted, hogy az igaz Isten és igaz ember a dicsőséges és boldogságos, mindenkor szűz Máriától megszülessék, s bennünket keresztjével, vére hullásával és halálával a rabságból kiváltson. 

És hálát adunk neked azért is, mert egyazon Fiad ismét el fog jönni fölségének teljes dicsőségében, hogy az átkozottakat, akik nem tartottak bűnbánatot és nem ismertek téged, az örök tűzre küldje, azokhoz ellenben, akik megismertek és imádtak téged és bűnbánatban szolgáltak neked, így szóljon: Jöjjetek, Atyám áldottai, és vegyétek az országot, mely nektek készíttetett a világ kezdetétől. 

Mivel azonban valamennyien szánalomra méltók és bűnösök vagyunk, és így méltatlanok arra, hogy nevedet kiejtsük, alázattal kérünk, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus, a te szerelmes Fiad, kiben neked kedved telt, a vigasztaló Szentlélekkel együtt adjon neked hálát mindenért, úgy ahogyan neked és nekik legjobban tetszik, ő, aki neked mindig elég, s aki által annyit tettél értünk. Alleluja.

(Az írás folytatása az újság 7 és 14. oldalain olvasható.)

Papp Tihamér OFM atya: A Szentháromság dicsérete

Ha valaki megosztja velem titkát, az azt jelenti, hogy bizalommal van irántam, mintegy rám bízza magát. Aki elárulja a rá bízott titkot, az visszaél a bizalommal, kiszolgáltatja barátját. Aki jogtalanul kutakodik más titka iránt, az megsérti annak méltóságát. Minél nagyobb titokról van szó, s minél nagyobb méltóságú személyről, annál súlyosabb a másikért vállalt felelősség. Jelen világunkban különös súllyal esik latba ez a felelősség. Bizonyos hivatalokkal eleve együtt jár a titoktartás kötelezettsége, az abban képviselt értékek védelmében. A sokféle között csak néhányra gondoljunk: orvosi titoktartás, nemzetvédelmi titoktartás, gazdasági, vagy haditechnikára vonatkozó titoktartás… Mindezek között, úgy vélem, az emberi személy méltóságára vonatkozó titok a legérzékenyebb és legfontosabb, ugyanakkor a legsérülékenyebb. Nagy dolgot tett Jézus, amikor az emberek lelki gyógyításába bevonta apostolait és utódaikat, a bűnbocsátás hatalmának megosztásával. Ilyenkor egyik ember a másikra bízza lelke legfájóbb titkait, sebeit, hogy rajta keresztül kapja Isten gyógyító kegyelmét. A gyónási titok még a földi életnél is nagyobb érték, ezt igazolják azok a vértanúk, akik ezért áldozták fel életüket.

Azonban mindezeket a titkokat messze meghaladja az Isten titka, aki önmagát tárja fel előttünk. Olyan titkokba avat, melyek felülmúlják emberi képességeinket. Ilyen a Szentháromság titka. Hogyan érthetjük meg, hogy egy, és mégis három? Ezen töprengett a bölcs hyppói püspök, Szent Ágoston, a tengerparton sétálva. Közben egy gyermeket látott maga előtt, aki kezével vájt kis gödörbe meregette egy kagylóval a tenger vizét. „Mit csinálsz, gyermekem?” – tette fel csodálkozva a kérdést. „Átmerem a tengert ebbe a gödörbe” – hangzott a válasz. „Ó, te naív gyermek – szólt a bölcs püspök –, hogy tudnád a végtelen tengert ebbe a kis gödörbe átmerni?” – S a válasz: „Előbb fog ez megtörténni, minthogy te megértsd a Szentháromság titkát!” – Véges emberi mivoltunk számára fel nem fogható ajándék, hogy Isten meghív szentháromságos életébe. Nemcsak megismerésére, hanem tudtunkra adja, hogy ebből az életből táplálkozhatunk, ez emberi életünk alapja.

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

Megbocsátás Ruandából – Immaculée Ilibagiza előadása Medjugorjéban (II/2. rész)

„Ha én meg tudtam bocsátani, akkor bárki képes lehet rá”

Immaculée Ilibagiza csodával határos módon, hét másik nővel együtt egy körülbelül másfél négyzetméteres fürdőbe zárva élte túl az 1994-es ruandai vérengzést. Tanúságtétele a 2015-ös Međugorje-i fesztivál egyik legmegrázóbb, legnagyobb erejű előadása volt. (Az alábbi szöveg az eredeti, angol nyelvű tanúságtétel szerkesztett, de módosításokat nem tartalmazó fordítása.)

De amikor eljutottam a rózsafüzér egy bizonyos pontjához – a Miatyánkhoz, és ez körülbelül 200 alkalmat jelentett egy nap alatt –, és az a rész következett, hogy „bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”, úgy éreztem magam, mintha egy piros lámpa gyulladna ki előttem, és megszólalna bennem valami: tényleg? Ezt tényleg komolyan gondolod? Bocsásson meg neked, ahogy te is megbocsátasz?

Az igazság az, hogy én akkor több millió embert gyűlöltem. Gyűlöltem a másik törzset, a pokolra kívántam őket. És fogalmam sem volt, hogyan bocsáthatnék meg nekik. És minden alkalommal, amikor ehhez a részhez értem, és mondanom kellett volna, hogy bocsáss meg, ahogy én is megbocsátok, kigyulladt az a piros lámpa. És tudtam, hogy Isten tudja, hogy nem mondok igazat, mert nem tudok megbocsátani. És mi történik, ha egyfolytában hazudozol egy barátnak? Elveszíted. Hiszen a legkevesebb, amit tehetsz egy barátért, az az, hogy őszinte vagy vele. Ekkor elhatároztam, hogy őszinte leszek Istenhez, hiszen a barátom. De mivel képtelen voltam megbocsátani, eszembe jutott egy mentőötlet: egyszerűen átugrottam azt a mondatot a Miatyánkból. Azt gondoltam, ha nem mondom ki, hogy „bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”, akkor nem hazudok Istennek. Ezért egész egyszerűen kihagytam azt a részt, és ettől sokkal jobban éreztem magam. Tehát továbbra is imádkoztam, hogy bocsásd meg a mi vétkeinket, de az övéket ne. Az övéket sose. És olyan érdekes, hogy addig minden alkalommal, amikor nem teljes szívemből imádkoztam – mert amíg olyan dolgokat is kimondtam, amiket nem gondoltam komolyan, addig nem adtam át teljesen magam –, a rossz hang mindig megtalálta az utat a szívemhez. És miközben mondtam, hogy „üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes”, egy hang azt suttogta bennem: akkor is megölöm őket, katona leszek, elégtételt veszek. De akkor valami azt sugallta, hogy teljes szívemből kell imádkoznom, meg kell fontolnom minden szót, jelen kell lennem a szavaimban, és akkor a rossz hang el fog tűnni a szívemből. És ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy hazudok Istennek.

(Az előadás folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

Tadeusz Dajczer: Az állhatatosság adománya

Mennyire kedvemet szegi, hogy oly sokszor próbáltam valahogy Istenhez menni, és nem sikerül. Mindig ugyanaz. Sőt talán egyre rosszabb. De hiszen nem én megyek Istenhez, hanem Ő van bennem jelen oly módon, hogy Ő az út is, az akarás is, a világosság ezen az úton, és a kegyelem, amely vezet. Én pedig semmit sem tudok erről, mivel az Úristen nem akarja nekem megmutatni, milyen módon működik a szívemben, a lelkemben.

Mit tegyek, hogy ne veszítsem el a kedvemet? Nem lenne szabad magamra számítanom. Inkább csodálkoznom kellene, amikor valami sikerült. Hiszen az Úristen csak a sikertelenségeim mértékében tud belépni a szívembe, amelyek lelki űrt teremtenek bennem – helyet a hit számára. Ő azt akarja, hogy az életemben sok minden ne sikerüljön, mivel akkor fogok jobban vágyakozni Utána, akkor lesz Rá nagyobb szükségem.

Türelmesnek kell lennem magammal szemben. Ő nem veszíti kedvét miattam, akkor hát én miért veszíteném a kedvemet? Ő olyannak szeret engem, amilyen vagyok – miért ne szeretném én magamat olyannak, amilyen vagyok? Ő folyton esélyt ad nekem – akkor én miért haragszom magamra és miért nem akarok esélyt adni magamnak?

(Az írás folytatása az újság 15. oldalán olvasható.)

Dr. Csókay András levele

Az emberi agy is csak egy kivitelező szerv igaz, a legmagasabb szinten differenciált. Olyan, mint az autó kormánykereke. Ahogy a kormányos is a kormánykerék mögött ül, az emberi személy lényege is az agy mögött van. Tehát szabad akaratunk nem az agyunkban van, de azt az agyunk segítségével közöljük. Tehát az emberi személy lényege nem pusztán az agyban van. A lelkiismeret nem az agyban van. A szeretet, a megbocsátás nem az agyban van, ahogy az Isten-kapcsolatunk sem. Ezt Szentágothai professzor el is mondta a 70-es években az orvostanhallgatóknak. Azok átmentek a bölcsészkarra és elmondták Lukács György marxista esztéta professzornak. Lu­kács azt mondta: igaza van Szentágothainak, de ezt ne nagyon hangoztassák. Így szól a legenda.

Az, hogy nem valamik vagyunk, hanem valakik, nem csak az agyunktól függ. Hát akkor mitől?

Erre eddig egyetlen valaki tudott tökéletes választ adni, a megfeszített, majd feltámadt Krisztus.

Vagy elfogadjuk, vagy nem; ez már a szabad akaratunktól függ. Ha nem, akkor elkezdünk csúszkálni a saját magunk által gyártott jégen. Ezt teszi Európa. Kitalálta magának az emberiség történetének legveszélyesebb vallását, aminek a lényege az, hogy az ember az Isten és a tágabb értelemben vett tudományon (amibe a politika tudománya is beletartozik) keresztül uralni tudja a problémákat. Kimaradt az EU alkotmányból a kereszténységre való hivatkozás, benne maradt viszont a görög-római kultúrára, sőt a felvilágosodásra való hivatkozás.

 (A levél folytatása az újság 16. oldalától olvasható.)

  

A Marana Tha újság 2016. május-júniusi számának tartalmából

 

Katona István: Jöjj Szentlélek, újítsd meg szívünket! 

T. Pelbárt ferences atya írja a Szentlélek jöveteléről: „Vedd észre Isten ajándékát, aki nemcsak kívülről leheli beléd szeretetét, hanem belép a lelkünkbe és önmagába alakítja.” – Ugye nagy dolog lenne, ha Isten elküldené hozzád angyalát – mint Máriához –, hogy segítsen  megvalósítani az Ő akaratát? De csodálatosabb, hogy a Szentlélek által Ő maga jön hozzád, hogy újjáteremtse szívedet és örökre megdicsőítse!. Nem kaphat az ember nagyobb kitüntetést, mint ezt. Nincs nagyobb kiváltság, mint az, hogy a Szentlélek által Jézus bennünk lakjon. Ha igazán fölismernénk ennek nagyságát, egész életünkben szüntelenül hálát adnánk ezért az ajándékért, sőt... Sőt minden erőnkkel vigyáznunk kellene, hogy semmi meg ne rontsa ezt az ajándékot. Mindent meg kellene tennünk, hogy növekedjünk a Lélekben, és az Ő vezetése szerint éljünk. Mit ad nekünk a Szentlélek?

1. Lelki erőt

Jeruzsálemben az emberek mire figyeltek fel az első pünkösd alkalmával? Arra, hogy az apostolok szinte megrészegültek az örömtől. Szerették volna ők is átélni, amit az apostolok a Szentlélektől kaptak. Miután megbánták bűneiket, a Lélek kiáradt rájuk is. Leírhatatlan volt a boldogságuk. – Szomorú, önpusztító világban élünk. A kevés jót, ami itt-ott megcsillan az emberek szívében, lerombolja a sok gyűlölet, elutasítás, szeretetlen magatartás. Sok ember nem tud hova fordulni, mert a hite megfogyatkozott, vagy teljesen elhalt. Nagy szüksége van a mai világnak a Szentlélek adta örömre. De ez csak akkor születik meg benne, ha úgy, mint a jeruzsálemiek, először felismerik, és őszintén megbánják bűneiket. – A Szentlélek nem személyválogató. Mindenkihez szívesen eljön, aki vágyakozik utána. Mindenkinek be akarja tölteni a szívét örömmel és békével. 

2. A szeretetben való szolgálatot 

A Korinthusi levélben Pál apostol a karizmákról ír. Azokról a lelki adományokról, melyek által felépíthetjük az Egyházat, Krisztus misztikus testét. Urunk, Jézus, három éven át gyógyította és szabadította az embereket, miközben hirdette az evangéliumot. Ez az Egyház ősképe. Az a küldetése, hogy az evangélium hirdetése mellett gyógyítsa a betegeket, szabadítsa a gonosztól megszállottakat. Ebben a szemléletben válnak érthetővé a karizmák. Ezeken keresztül lehet segíteni az embereket arra, hogy ráébredjenek Isten jelenlétére és szeretetére. Mert aki Jézus nevének segítségül hívására meggyógyul, az dicsérni fogja Őt egész életében. A Lélek adományait nem azért kapjuk, hogy dicsekedjünk velük, hanem hogy szolgáljuk testvéreink üdvösségét. Az ősegyházban azt látjuk, hogy egyszerű emberek kapták meg a feltűnő karizmákat: halászok, iparosok, földművesek, pásztorok. Erősek voltak a hitben és a Szentlélek iránti bizalomban. Nagy szükség lenne ma is arra, hogy minden katolikus keresztény szolgálja az Egyház megújítását a neki adott karizmákon keresztül. Sok ember elveszítette a hitét és életének célját. Belső félelmek, betegségek terhelik meg a lelküket. Akinek van gyógyító, vigasztaló, prófétai karizmája, merje használni Isten nagyobb dicsőségére. 

3. A Szentlélek új látást ad 

Jézus azt is mondta a Szentlélekről: „eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” Milyen ismeretről van itt szó? Isten ismeretéről, de önmagunk, sőt a világ helyes ismeretéről is! Mert ha nem ismerjük önmagunkat, nem ismerjük azt, hogy mi életünk célja; ha nem ismerjük Isten szeretetét, akkor káoszba süllyed körülöttünk minden. – A Szentlélek által ismerjük fel, hogy Isten jobban szeret, mint a legjobb édesapa, közelebb van hozzánk, mint a legjobb barát. A Szentlélek mutatja meg, hogy mi az Úr akarata életünk számára. – A Szentlélek mutatja meg önmagunk igazi képét: hogy minden gyengeségünk ellenére, Isten szeretett gyermekei vagyunk és meghívottak a végtelen boldogságra. A Lélek mutatja meg, hogy mi a „jó” és Ő ad erőt, hogy azt megtegyük életünk folyamán Isten dicsőségére. 

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.) 

Bobákné Dobos Eszter: A szeretet tüzét hordozva (II/2. rész) 

Ligy Payyappilly nővér Indiából 

„Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!” (Lk 12,49) 

Ismerjük meg Jézust 

„Kinek tartanak engem a magyarok?” – tolmácsolta Jézus kérdését a nővér. Mit fogsz erre felelni? Tudjuk az apostolok válaszát a Bibliából, de te mit válaszolnál? Ki Jézus a magyaroknak? Az apostoli időben Jézust prófétának nevezték, de a mai ember gondolkozik-e egyáltalán Jézusról? Neki fontos a válasz ma is. Most téged kérdez: „Ki vagyok én neked?” Ismered Jézust? Nem azt, amit Róla mondtak neked, vagy amit olvastál róla, hanem Őt ismered-e? Tudni Jézusról és ismerni Őt, nagy különbség. Jézusnak fontos, hogy legyen veled kapcsolata. 

Péter felismerte: „Te vagy az élő Isten.” Ezután Jézus elmondta neki, hogy ő pedig a Kőszikla. Ebben egy nagy kinyilatkoztatás van elrejtve. Amikor Péter felismerte Jézust, akkor meglátta, hogy ki Ő. Sokszor mi magunkat se ismerjük, nem tudjuk kik vagyunk. Itt kezdődik a depresszió. Rohanunk a pszichológushoz, hogy segítsen megismerni magunkat, de igazán csak egy dologra lenne szükségünk, Jézust megismerni! 

Ha nem érted ki vagy, miért és hogyan reagálsz a dolgokra, milyen a karaktered, akkor előbb Jézust ismerd meg, mert utána Jézus kinyilatkoztatja neked, hogy ki vagy te, ahogy Péternek is megmondta, miután ő felismerte benne a Teremtőt. 

Péter úgy tudta, hogy ő halász, Jézus pedig Kősziklának nevezte. Meglehet, hogy te és a környezeted háziasszonynak ismer, de csak Jézus tudja kinyilatkoztatni neked, mi a küldetésed, ki is vagy te!”  Ekkor a nővér kérte a Szentlelket, hogy segítsen felismerni Őt, hogy kinyithassuk a szívünket, befogadhassuk és megismerhessük Őt. 

János apostol megírta, hogy őt Jézus különösen szerette. Mit kell tenni ahhoz, hogy a Jóisten különösen szeressen? A válasz egyszerű: nektek előbb különösen kell szeretnetek Őt! Nem probléma, ha nem hall napi 20 imádságot tőletek, a probléma a szívben van. 

(A tanúságtétel folytatása az újság 4. oldalától olvasható.) 

Richard O’Ffill: A Lélek gyümölcsei 

1. Milyen kapcsolat van a megszentelődés és a Lélek gyümölcsei között? (Róm 6,22) 

A szentség igen egyszerű és csodálatosan szép meghatározását fűzi G. White ehhez a bibliavershez: „A szentség Istennek való teljes odaszentelődést jelent… A lélek alárendeli magát Istennek. Az akarat – de még a gondolatok is – egészen Krisztus akaratának engedelmeskednek. Jézus szeretete tölti be a lelket és állandóan kiárad belőle, mint tiszta, üdítő folyam, megörvendeztetve mások szívét is.” (33. sz. kézirat, 1911) 

A „Lélek gyümölcsei” nem más, mint a megszentelődés valósága. „Megvan a gyümölcsötök a megszentelődésre” – írja az apostol (Róm 6,23). A Lélek gyümölcsei a gyakorlati bizonyságai annak, hogy a megszentelődés valóban előrehalad egy ember életében. Ha a Lélek gyümölcsei nem mutatkoznak egy keresztény életében, akkor vele kapcsolatban nem lehet megszentelődésről beszélni. Ez pedig veszedelmes állapot, mert meg van írva: „Kövessétek… a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.” (Zsid 12,14) 

2. Mit jelent közelebbről a Lélek gyümölcsei fogalma? (Gal 5,22 vö. Mt 7,17-18) 

Azok a jellemtulajdonságok, amelyeket az apostol itt felsorakoztat, nem egyszerűen az emberi jóra törekvés gyümölcsei, hanem a „Lélek gyümölcsei”, azaz csakis akkor jelennek meg egy ember életében, ha Isten Lelke „lakik benne” és „vezérli” őt. 

Jézus világos hasonlattal szemléltette ezt: a jó fa – amelyben egészséges életfolyamatok zajlanak – feltétlenül jó gyümölcsöt terem, a beteg fa pedig csakis rossz gyümölcsöt hozhat. Mindannyian beteg fák vagyunk születésünktől fogva, öröklött, önző természetünk folytán. Még ha átéltünk is egy megtérést és az elménk megvilágosodott is, de ha Isten Lelke nincs bennünk, akkor – mi magunktól – csak rossz gyümölcsöt teremhetünk. Ezek a rossz gyümölcsök a „test” (a megromlott természet) cselekedetei, amelyeket így sorol fel az Ige: „házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, veszekedések, pártoskodás, irigységek, gyilkosságok, részegségek, tobzódások és ezekhez hasonlók.” (Gal 5,19-21)

Ha viszont Isten Lelke lakik bennünk, akkor az ő befolyása uralkodik bennünk a megromlott, ösztönös természet késztetéseivel szemben. Akkor lehetetlen, hogy a jó fa ne teremjen jó gyümölcsöt, ne hozzon bőséges és áldott gyümölcstermést.

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

Megbocsátás Ruandából – Immaculée Ilibagiza előadása Medjugorjéban (II/1. rész)

„Ha én meg tudtam bocsátani, akkor bárki képes lehet rá”

Immaculée Ilibagiza csodával határos módon, hét másik nővel együtt egy körülbelül másfél négyzetméteres fürdőbe zárva élte túl az 1994-es ruandai vérengzést. Tanúságtétele a 2015-ös Međugorje-i fesztivál egyik legmegrázóbb, legnagyobb erejű előadása volt. (Az alábbi szöveg az eredeti, angol nyelvű tanúságtétel szerkesztett, de módosításokat nem tartalmazó fordítása.)

„El szeretném nektek mesélni, hogy hogyan éltem túl az 1994-es ruandai genocídiumot. Ruanda egy kis ország Afrika közép-keleti részén. A véres események kezdetekor főiskolai hallgató voltam, és épp otthon töltöttem a húsvéti ünnepeket. Az egész egy szerdai napon kezdődött, április 7-én. Arra ébredtem, hogy az egyik bátyám ott áll a szobámban az ágyam fölött. Nagyon izgatott volt, mert aznap éjszaka meghalt az elnökünk. Az országunkban két nagy törzs élt (hutuk és tuszik), és az, amelyikhez mi tartoztunk – a tuszik –, kisebbségben volt. Ráadásul a politikai helyzet sem nekünk kedvezett. Így amikor megtudtuk, hogy meghalt az elnök, biztosak lehettünk abban, hogy valami borzasztó tragédia fog történni.

Felkeltem, kimentem a szobámból, és ott találtam a rádió mellett a szüleimet. Épp akkor mondták be, hogy elkezdték gyilkolni a törzsünkhöz tartozó embereket. A kormány lezárta az ország határait, senki sem tudott elmenekülni. Családról családra jártak, és mindenkit megöltek, az egyik házban tíz gyereket, az anyát és az apát, a másikban nyolc gyereket és a szüleiket, és még a rádióban is közvetítették, hogy haladnak, hány emberrel sikerült már végezniük. A szüleim, akik egyébként tanárok voltak, mindenáron el akartak bújtatni. Csak fiútestvéreim voltak, én voltam az egyedüli lány. Én szorultam a leginkább védelemre. El kellett tűnnöm a házunkból. Ezért átküldtek az egyik szomszédhoz, aki a másik törzshöz tartozott, de jó ember volt.

(Az előadás folytatása az újság 10. oldalától olvasható.) 

A Szentlélek csodája… 

Elhunyt Angelica anya, a katolikus tévécsatorna alapítója 

A nagy tiszteletnek örvendő Angelica anya, amerikai ferences örökimádó nővér 92 évesen hunyt el március 27-én, húsvét vasárnapján. Ő alapította az EWTN nevű amerikai és nemzetközi televíziós csatornát, amelynek ma már 230 millió nézője van. 

Rita Rizzo 1923. április 20-án született az Ohio állambeli Cantonban, olasz bevándorló családban. Édesapja elhagyta a családot, édesanyja pedig, aki ezután depressziótól szenvedett, elvesztette a munkáját. Rita úgy végezte el iskoláit, hogy közben alkalmi munkákat vállalt.  Tizennyolc éves korában olyan erős gyomorfájdalmak kezdték gyötörni, amelyek ágyhoz kötötték és amelyekre nem találtak magyarázatot. Ekkor valaki azt javasolta neki, imádkozzon Kis Szent Terézhez. Rita – bár az orvosok tehetetlenül álltak betegsége előtt – az imádság után meggyógyult. Megtért, és belépett a ferences rend női ágába, a clevelandi örökimádó klarissza nővérekhez. 

1955-ben a kolostor takarítása közben súlyos balesetet szenvedett. Megműtötték a gerincét, fennállt a veszély, hogy mozgásképtelen marad. A műtét előtt azt ígérte az Úrnak, ha továbbra is képes lesz járni, kolostort alapít Alabamában, hogy evangelizáljon az afroamerikai lakosság körében.

Megkapta a gyógyulás kegyelmét és néhány társával együtt Birminghambe ment, abba a városba, ahol akkoriban a legélesebbek voltak a faji ellentétek, és ahol a legtöbb támadás érte a katolikusokat. A nővéreket úgy fogadták, hogy éjszaka több lövés is érte a szálláshelyüket. Angelica anya itt az új közösség elöljárója lett, sikeres igehirdetőnek bizonyult.

(Az írás folytatása az újság 13. oldalán olvasható.) 

Karl Rahner: Ima a Szentlélekhez 

Jöjj, Atya és Fiú Lelke! 

Jöjj, szeretet Lelke, gyermekség Lelke, 

béke, bizalom, szent öröm Lelke! 

Jöjj, titkos ujjongás a világ könnyei között! 

Jöjj, győzedelmes élet a földi halál világában! 

Jöjj, szegények Atyja, szorongatottak pártfogója! 

Jöjj, örök igazság világossága! 

Jöjj, szívünkbe kiárasztott szeretet! 

Nem kényszeríthetünk, mégis bizakodunk. 

Szívünk titokban fél jöveteledtől,  

mivel önzetlen és jó vagy, más, mint a szívünk. 

Mégis az a legbiztosabb ígéretünk, hogy eljössz.

Jöjj tehát, jöjj naponta újból, és egyre közelebb!

Benned bízunk.

Miben is bízhatnánk különben?

Szeretünk, mivel te magad vagy a szeretet. 

Benned Atyánk az Isten. 

Köszönjük, ó Megelevenítő, ó, Szentlélek,

hogy bennünk lakozol, hogy te magad lettél az élő Isten pecsétje bennünk,

annak pecsétje,  hogy az ő tulajdona vagyunk. 

Maradj velünk! 

Ne hagyj el minket!

Az élet keserű harcaiban sem!

S a végén se, amikor minden sorsunkra hagy!

Veni, Sancte Spiritus!

(Az imádság az újság 14. oldalán olvasható.) 

K. Lemisz: Istent választottam (Tanúságtétel) (II/2. rész) 

Interjú egy fiatal édesanyával 

Madocsai Bea: Amikor te jógaoktató voltál, akkor egy-egy mozdulatot el is magyaráztál, hogy akkor milyen energiákat hívnak be? Vagy aki nem tud róla, attól még tudattalanul is behívja azokat az energiákat? Hogy van ez?

K. Lemisz: Tudattalanul hívja be! Általában ezekről nem szoktak beszélni! Nagyon kevés embernek van itt ehhez tudása. Most már mindenki jóga-oktató, elvégez egy két hétvégés tanfolyamot, és akkor ő már jógaoktató. Minden sarkon van már egy jógaklub.

Akik ilyen helyekre mennek, nem is ismerik a spirituális hátteret, csak gimnasztika, oda el lehet menni anélkül, hogy az emberre bármilyen rossz hatással lenne?

Szerintem nem! Én biztos nem mennék már el! És ezt onnan tudom, hogy mennyire negatív tud lenni, hogy amikor ettől az egésztől el akartam szabadulni, az mennyire nehéz volt! Olyan támadások, összeesküvések értek például a munkahelyemen, hogy egyértelművé vált számomra: megy a harc a lelkemért… Szerencsére ebben az időben eljutottam Katona István atyához, aki szabadító imával segített és Varró Istvánhoz is, aki szintén segített „leimádkozni” rólam ezt a sok démoni támadást.

Amikor pedig kidobtam az utolsó asztrológia könyvet, ami a legnehezebb volt – mert természetesen asztrológiát is tanultam hat évig – szóval, amikor ki tudtam tenni az életemből, akkor nyíltam meg jobban Jézus számára! Akkor tudtam Őt jobban befogadni.

Ha én elmegyek egy jógaórára, mit mond az oktató, mi történik. 

Kit szolgál az oktató? Itt kezdődik az egész!

Mikor te tartottad az órákat, te kit szolgáltál? 

Én azt hittem, hogy az Istent! Tehát ők is lehet, hogy jóhiszeműek! Én is jót akartam! Tiszta szívemből jót akartam az embereknek, hogy segítsek rajtuk, hogy például relaxáljanak, mert a stressz azt tudjuk, hogy mennyire ártalmas. Persze a relaxáció, az egy jó dolog, de azt másképpen is el lehet érni! Tehát nem kell a jóga relaxációt végezni. De ha az ember megéli azt, hogy milyen egy meditáció és milyen az, amikor az eucharisztiát magához veszi, azt az egységet, amikor ott átölel engem Jézus, össze sem lehet hasonlítani!

(A tanúságtétel folytatása az újság 15. oldalán olvasható.) 

Fra Ljubo Kurtovic: Keressétek Isten akaratát!

„Drága Gyermekeim! Kérjétek velem együtt a Szentlelket, hogy az életszentség útján vezessen benneteket Isten akaratának keresésében. Ti pedig, akik távol vagytok az imától térjetek meg és szívetek csendjében keressétek lelketek üdvösségét, és tápláljátok azt az imádsággal. Mindnyájatokat külön-külön megáldalak édesanyai áldásommal. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.” 

Szűz Mária arra hív, hogy vele együtt kérjük a Szentlelket, öltsük magunkra azt az erőt, amely felülről való, az erőt, mely Istentől származik. Mária állhatatos volt az imádságban az apostolokkal együtt, várva Jézus ígéretét, a Szentlelket. Ő kegyelemmel teljes, a Szentlélek jegyese, legjobban ismeri a Szentlélek titokzatos erejét és ezért azt is tudja, mennyire szükségünk van ma is az Ő erejére. A keresztség és a bérmálás szentségében befogadtuk a Szentlelket és hallottuk, hogy Ő létezik. Mégis úgy tűnik, hogy körülöttünk jelen vannak más szellemek is, nemcsak a Szentlélek. Ezért van súlya a Szűzanya édesanyai hívásának, szüksége van a Szentlélekre minden szívnek, családnak és ennek a világnak. A Szentlélek megtapasztalásának egyetlen útja az imádság.

(Az üzenet folytatása az újság 17. oldalától olvasható.)

 

A Marana Tha újság 2016. március-áprilisi számának tartalmából

Katona István: Jézus feltámadása a szeretet győzelme

Isten szeretete felfoghatatlan! Az ember nem tudja elképzelni, mert csupán földi hasonlatokban tud gondolkodni, hogy Urunk, Jézus, szeretetből feláldozta magát a kereszten – ez felfoghatatlan. Hogy feltámadt és visszajött hozzánk, ez is felfoghatatlan. Hogy mindezek után magával akar vinni a mennyországba és részesíteni az Ő végtelen boldogságából, ez is felfoghatatlan. Graham Greene azt írja „Hatalom és dicsőség” című regényében: „ha találkoznál közvetlenül Isten határtalan szeretetével, annyira megrémülnél, hogy inkább elrejtőznél előle.” Miért? Mert meghaladja a felfogóképességedet. Ha reflektorral a szemedbe világítanak, egy pillanatra elveszíted a látásodat. Ilyen az Isten végtelen szeretete. Ez a szeretet az egyik embert végigostorozza egy életen át, egyik betegségből a másikba, az egészség reménye nélkül; a másik embert kiforgatja minden vagyonából, néhány óra alatt elveszíti hosszú évek fáradozásának minden gyümölcsét; ismét egy másiknak hatalmas vagyont ad, amiből sok jót tesz, de az is lehet, hogy végigdőzsöli az életét. Van, akinek leleményes akaratot és értelmet ad, hogy csodálatos dolgokat fedezzen fel az emberiség javára. A másiktól elveszi azt a kevés értelmet is, amit örökölt szüleitől és egész életét ideggyógyintézetben tölti. Van, akit mindentől elszakít, ami biztonságot adott neki – mint Teréz anya esetében –, hogy megajándékozza hatalmas hittel és szeretettel, mely által ezreknek nyújthat segítséget és védelmet. Mi szeretnénk leegyszerűsíteni Isten szeretetének titkát. Azt gondoljuk, ha egészségesek vagyunk és anyagi jólétben élünk, akkor ez lehet Isten szeretetének egyetlen jele. Elfelejtjük, hogy az anyagi jólét lehet, hogy valakit lustasághoz vezet, sőt erkölcsi tartásának elgyengüléséhez, ennek következtében az örök élet elvesztéséhez. Hogyan engedhetné meg Isten – a mi szerető Atyánk –, hogy gyermeke örökre elvesszen? Mivel szereti, éppen ezért nem adhat neki anyagi jólétet.

1. Minden ajándék

Körülményeink változásait csak úgy tudjuk békében elviselni, ha mindent úgy fogadunk, mint Isten ajándékát. Ez első pillanatban lehetetlenségnek, passzivitásnak tűnik. Úgy kell gondolkodnunk, hogy mivel rábíztuk életünket Istenre, Ő csak olyan dolgot enged meg, ami a javunkat szolgálja (Jakab 1,17). Pál apostolt Lisztrában megkövezik (ApCsel 14,19). Ájultan, vérben fekszik. Ellenségei elmennek. A testvérek odamennek hozzá és örömmel állapítják meg, hogy él. Fölsegítik és elindulnak a szomszéd városba. Pál nem megy a bíróságra, hogy feljelentse a támadóit. Nem lázad fel a gondviselés ellen, hanem elfogadja a szenvedést és tovább hirdeti az evangéliumot. A mai világ tele van igazságtalan helyzetekkel. Van, amikor keresni kell jogaink érvényesítésének lehetőségét, de van, amikor tovább kell lépnünk. A Lélek megtanít rá, hogy a szenvedések elviselése Jézus által milyen sok értékes tulajdonságot formál ki a lelkünkben. S ez a fontos, mert ez marad meg az örökkévalóságban.

2. Új ég, új föld

A Jelenések 21,1 „új égről és új földről” beszél, ami Jézus második eljövetele után lesz. Nagyon vigasztaló ez a mondat. Nemcsak azért, mert egyszer elmúlik minden gonoszság, minden fájdalom, minden szomorúság – hanem azért is, mert a „JÓ” véglegesen győzni fog. Az új Földön csak szeretet, jóság, kedvesség, öröm, boldogság lesz, mégpedig örökre! Aki Jézust a szívébe fogadta, meghívott lett ebbe az országba. Ennek már most lehet örülni. A feltámadt Jézus ebből az örökkévalóságból jött vissza. Nem csupán kilépett a sírból, mint Lázár – hanem már az Atyánál volt (Jn 16,18), de eljött, hogy tanúságot tegyen Isten Országáról. Ezért lehet szenvedéseinket a feltámadás fényében elviselni.

3. Jézus megdicsőülése

Az utolsó vacsoránál, amikor az áruló Júdás kiment, Jézus azt mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia” (Jn 13,31). Miért mondta ezt Jézus? Miért adott előre hálát a szenvedésért és a kereszthalálért? Mert előre látta annak gyümölcseit: a megváltást, az emberek millióinak örök boldogságát! Erre hív bennünket is az Úr! Vele együtt hordozva a keresztet, éljük át a feltámadás örömét és dicsőségét.

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

Bobákné Dobos Eszter: A szeretet tüzét hordozva (II/1. rész)

Ligy Payyappilly nővér Indiából

„Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!” (Lk 12,49)

Az Úr legnagyobb vágya volt – és ma is az –, hogy a szeretet tüze beborítsa a Földet, azaz minden embert elérjen az Evangélium örömhíre, s a népek egyöntetűen imádják Teremtőjüket. Együtt örvendezzenek és dicsőítve magasztalják az Atyát, aki elkészítette szabadulásukat a gonosz rabsága alól, a halálból, a betegségekből és megkötözöttségekből, az ürességből, a kiábrándultságból, a bűnből.

Isten minden gyermekének talentumokat és külön megbízást ad, hogy azzal felszerelkezve „tanítványokká tegyenek minden népeket!” Így minden keresztény ember legfőbb feladata az evangélium hirdetése azon az úton-módon, amint azzal Ura megbízta.

Ezt a küldetést komolyan véve Ligy Payyappilly nővér egészen Indiából ment a kommunizmus által eltompult és megfagyott szívű ukrán néphez, hogy az ő szívében lángoló szeretettel tüzet bocsásson a helyiekre. 15 éve munkálkodik – ma már 13 rendtársával együtt – Pósaházán, ahová özönlenek a gyógyulni vágyók.

2015 adventjében, az Öröm vasárnapján Budapestet is elérték ezek a lángok. Ligy nővér (ejtsd: Lidzsi) a káposztásmegyeri Szentháromság plébánián tartott 3 napos lelkigyakorlatot.

Ligy nővér személyes tanúságtétele

A nővér azt a feladatot kapta Istentől, hogy megismertesse az emberekkel, milyen nagyon kívánkozik az Úr az emberek szívében élni a Szentáldozás által. Ezt az üzenetet vitte Ukrajnába és hozta Budapestre is.

„India katolikus tartományából, Keralából származom – kezdte bizonyságtételét a nővér. A franciaországi Saint Marc-i Szent József közösség tagja vagyok. Annak idején családommal közel laktunk az indiai rendházhoz. Egyik nővérem hamar be is lépett a rendbe, amikor letette az örökfogadalmat, én 12 éves voltam. Amikor hazalátogatott, mindig felpróbáltam a habitusát és megnéztem magam benne. Katolikus iskolába jártam, tanáraim karmelita nővérek voltak. Ezt a két rendet láttam közvetlen közelről. Úgy ítéltem meg, hogy a testvérem rendtársainak életében több öröm és több szabadság van, ezért 15 évesen a magam számára is ez az út volt a legvonzóbb.

(A tanúságtétel folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

Megbocsátás barátainknak, munkatársainknak (II/2. rész)

„Magasztaljátok az Urat, mert jó; irgalma örökké megmarad!” (Zsolt 106,1)

Akkor ez az illető mondhatja, hogy:

SZERETETRE MÉLTÓ VAGYOK, így, ahogy vagyok, minden erősségemmel, gyengeségemmel és bűnömmel együtt. Nem kell tökéletesnek lennem ahhoz, hogy szeressenek. Isten elé járulhatok, így, ahogy vagyok.

„…sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.” (Róm 8,39)

HA ROSSZAT TETTEM, egyszerűen csak odaszaladok az Ő kitárt karjaiba és megvallom, hogy vétkeztem, várom a bocsánatát, elengedem a dolgokat, és megyek tovább. Nem kell benne ragadnom a bűntudatban.

„Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden gonoszságtól megtisztít minket.” (1Jn 1,9)

„bűneikre és törvényszegésükre többé nem emlékezem.” (Zsid 10,17)

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

Hogyan kel életre a Szentlélek kegyelme? – Székely János püspök úr beszéde (II/2. rész)

XXIV. Országos Katolikus Karizmatikus Találkozó (Szombathely)

Nemcsak a Bibliában találjuk meg ezt a tanítást. Hadd idézzem föl Szent II. János Pál pápának a világiakról írt enciklikáját. A „Christi fidelis laici” harmincadik pontjában kifejti a Szentatya, hogy mitől hiteles egy keresztény közösség. Három ilyen fontos dolgot említ az enciklika.

Az első, hogy elevenen él benne, hallható benne a Szentségre való meghívás, az életünk totális önátadása. Hiteles házas hivatások születnek, a házasságot szépen megélő emberek vannak a közösségeinkben. Születnek szerzetesi hivatások, papi hivatások. Valóban jelen van Krisztus, aki embereknek a totális önátadását kéri és kapja meg. Ez az első és nagyon fontos ismérve annak, hogy egy keresztény közösség hiteles.

A második, amit említ a Szentatya, a kinyilatkoztatás tanítása. Egy hiteles közösség teljes egészében fogadja a Szentírást, nem válogat benne. Alázattal fogadja azt, amit a kinyilatkoztatott valóság írott és szóban áthagyományozott kincse elénk tár, amit kétezer év alatt az egyháznak tanít. Ezt a kincset nem szétválogatja nagyképűen, nem turkál benne, hanem alázattal hallgatja, teljes egészében befogadja.

És a harmadik, ami a mostani témánkat illeti, minden hiteles keresztény közösség kinyílik arra, hogy hirdesse az örömhírt, kilép önmagából, hogy meglássa a szegényt, segítse a szegényt. Ha egy keresztény közösségben nem jelenik meg ez, ha csak önmagával törődik, nagyon hamar elhal és hiteltelenné válik. Tudnak-e a közösségeink valóban megnyílni? Tudunk-e valóban ennek a társadalomnak kovászai lenni?

Kedves Katolikus Megújulás, Krisztus erre hív benneteket, erre küld benneteket. Nagyon örülnék annak, hogyha egyre több olyan közösség lenne, amelyik jelentkezne akár a megyés püspökénél, plébánosánál, hogy mit tehetünk? Szeretnénk tenni a szegényekért, hogyan tegyük? Hol adhatjuk a magunk szeretetét, idejét, önátadását? Ez a fajta kinyílás a világért sem jelent egyfajta aktivizmusba való beleragadást, mindig az Evangéliumból indul, mindig az adja az életerejét.

(A beszéd folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

Mézner Mariann: A szépség Isten felé tör!

Egy szépségkirálynő tanúsága a hitről

„A vallás olyan, mint egy legombolyítható fonal, amely által megérthetjük a különböző korok gondolkodását.”

Nem könnyű elhinni, hogy egy 22 éves szépségkirálynő szavai ezek. Lauriane Sallin, az idei (2015) svájci szépségkirálynő az elmúlt hetekben több lapnak is formabontóan nyilatkozott.

A szépségkirálynő, aki Fribourg egyetemének művészettörténet és francia szakos hallgatója, lelkiségéről, katolikus hitéről, Istenképéről, egyházáról beszélt. De nem titkolta kételyeit, kérdéseit, amik állandó gondolkodásra, fejlődésre ösztönzik. 

„Hitem folyamatos és hosszú keresés, gondolkodás, tanulás eredménye, s életem nagy megpróbáltatásai alatt érlelődött. Ezek között meghatározó volt pár hónappal ezelőtt nővérem halála. Személyes életemben már régóta teszek fel egzisztenciális kérdéseket, hitem pedig filozófiai olvasmányaim, Arisztotelésztől Descartes-ig, majd Szent Lukács evangéliumának tanulmányozása alatt kristályosodott ki bennem” – vallja meg Lauriane Sallin.

„Különösen a boldogság foglalkoztatott agydaganatban szenvedő nővérem hosszú betegsége alatt. Lehetséges-e a boldogság mindenek ellenére? Több fázison mentem át. Nem gondolnám, hogy Istennek közvetlen köze lenne nővérem halálához. Kérdés, hogy milyen Istenről is beszélünk. Számomra Isten egy új élet lehetősége. Ő az, aki segít, hogy felülmúljuk magunkat. Nem tudok elképzelni egy büntető Istent. Ha Isten létezik, akkor messze felülmúlja a büntetést” – hangsúlyozza a szépségkirálynő.

(A tanúságtétel folytatása az újság 12. oldalától olvasható.)

Hiszek Krisztus feltámadásában!

A legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István életét bemutató „A Hídember” című filmben a Döbling-i szanatóriumban házkutatást tartó főnyomozó a következő kérdést teszi fel:

–  „Árulja el nekem, gróf úr, miben bízik ennyire?”

–  „A feltámadásban!” – feleli Széchenyi.

A nyomozó kérdése persze nem Széchenyi hitére irányult, hanem csak azt akarta tudni, miért ír és jelentet meg kritikus hangvételű könyveket, s miért akar beleszólni a nagypolitikába, Ausztria és Magyarország viszonyába. Széchenyi azonban nem erre a kérdésre válaszol, hanem egy ennél sokkal jelentősebbre. Miben bízik, miben hisz az ember?

Olyan kérdések ezek, amelyeket talán nekünk is feltesznek időnként, és amelyekre nekünk is válaszolnunk kell. És a mi válaszunk is a legnagyobb magyar feleletéhez hasonlóan hangzik életünk legfontosabb kérdésére: Bízom a feltámadásban és hiszek Krisztus feltámadásában!

Karl Rahner, a XX. század egyik legnagyobb teológusa, számos írásában foglalkozott a feltámadás megértésével és jelentőségével. Az egyikben ezt olvashatjuk: „A feltámadás nem azt jelenti, hogy a keresztre feszített és meghalt Jézus visszatér a földi világunkba és történelmünkbe. A feltámadás sokkal inkább azt jelenti, hogy Jézus belép egy egészen új dimenzióba.” Igen, a feltámadás azt jelenti, hogy Jézus, mint ember belép az örök életbe. Jézus az az ember, akit az Atya először ajándékoz meg az örök élettel. Ezt a gondolatot magunkra alkalmazva elmondhatjuk azt is, a feltámadás a mi számunkra is új lehetőségeket nyit meg. A feltámadás válaszol azokra az alapvető kérdéseinkre, hogy „Honnét jövünk? Hová megyünk? És miért élünk a világon?” Keresztény hitünk és annak legfontosabb eleme, a feltámadás hite segít megértenünk, hogy Istentől kaptuk életünket, s Őhozzá kell visszatérnünk. Isten azért ajándékozott meg bennünket az élettel, hogy őt keressük és szeressük, és eljussunk hozzá életünk végén.

(Az írás folytatása az újság 14. oldalán olvasható.)

K. Lemisz: Istent választottam (Tanúságtétel) (II/1. rész)

Interjú egy fiatal édesanyával

Madocsai Bea: Aki rád néz, nem gondolná, hogy nem mind a két szülőd magyar.

K. Lemisz: Igen! Szőke vagyok és kék a szemem. Édesanyám magyar, édesapám pedig jordániai volt. Én itt születtem Magyarországon. De van bennem sváb és szerb is, a nagymama részéről. Nagyon meg van keverve az egész család, de én főleg magyar vagyok. Ezt érzem.

Hogy érezted magad az iskolában, amikor be kellett mutatkozni, vagy az óvodában, amikor a gyerekek furcsállták vagy kérdezgettek, hogy neked miért ilyen különleges a neved?

A két nővérem már megelőzött az óvodában és az iskolában, s őáltaluk már engem is ismertek.

Apukátok arabul is beszélt hozzátok?

Kicsit igen. Sajnos négy éves koromban hirtelen meghalt, ezért sok mindenre nem emlékszem, de biztos, hogy beszélt arabul. Rengeteget volt külföldön, mivel diplomata és újságíró volt, így keveset volt velünk, ezért is maradt kevés emlékem róla.

Amikor megszülettetek, akkor megkereszteltek titeket? Ő milyen vallású volt?

Édesapám mohamedán, anyukám pedig katolikus. A két nővéremet anyukám megkereszteltette, viszont az enyém elmaradt, mert amikor kiskoromban meghalt az apukám, szerintem az anyukám a túlélésre összpontosított. Rengeteget dolgozott, hiszen egyedül maradt három kisgyerekkel. Így az én keresztelőm elhúzódott és nekem ehhez már hittanra kellett járnom. Emlékszem, körülbelül hat-hét éves voltam, a Bazilikába jártunk és az ottani pap bácsi nagyon szigorú volt. Megmondom őszintén, hogy nem örült nekem és ezt meg is mondta az anyukámnak. Az nem tetszett neki, hogy „pogány” volt az apukám és az, hogy hogy tehetett az anyu ilyet, hogy összeállt egy ilyen pogány emberrel?! Így én akkor az éreztem, hogy egy kissé kirekesztettek, tehát nem a szeretetet éltem meg.

Nekem ez volt az első élményem az egyházzal kapcsolatban. A kiskoromban kialakuló Isten- és Egyházképem szigorú, haragvó, kirekesztő és elutasító volt. Ráadásul mivel az édesapám is sokat volt külföldön és hamar meg is halt – ugye azt mondják az apa-képből fakad az Istenkép –, nekem nagyon sokat kellett azon dolgoznom, hogy az Isten számomra ne egy szigorú, elutasító, rám nem figyelő Atya Isten legyen…

(Az interjú folytatása az újság 15. oldalától olvasható.)

 

 

A Marana Tha újság 2016. január-februári számának tartalmából

Katona István: Ragyogni fogtok, mint a Nap…

Az új év első napjai olyanok, mintha egy hosszú út elején lennénk. Előre nézünk, próbáljuk kitalálni, mi fog történni, mi fog változni az életünkben? Eltölti szívünket a várakozás! Ebben a várakozásban terveket is kovácsolunk. Régebben nagy valószínűséggel ki tudtuk számítani a jövőt, fel tudtuk mérni az egyéni és a családi élet lehetőségeit. Ugyanakkor próbáltuk rangsorolni is a tennivalókat fontosságuk szerint. Célokat tűztünk magunk elé, megterveztük, hogy milyen módon valósíthatjuk meg céljainkat. Mindezeket azonban teljesen átformálhatják a váratlan események. Ma olyan világban élünk, amely már többé nem kiszámítható. Olyan események történnek, amelyek keresztülhúzzák legszebb álmainkat. Olyan támadások érhetnek, amelyek földre terítenek… Mit tegyünk? Ebben a tanácstalanságban ismerjük fel a hit fontosságát. Most kezdjük értékelni igazán az isteni gondviselésbe vetett hit jelentőségét.

1. Ragyognak, mint a Nap!

Dániel próféta azt jövendölte a fogságban szenvedő népnek, hogy „az Istent ismerők ragyogni fognak, mint a Nap!” (12,1) A szenvedő, reménytelenségben élő nép egyáltalán nem érezte ezt a „ragyogást”. A próféta azzal vigasztalta a népet, hogy Isten kezében van a jövő. Ne arra gondolj, amit most érzel, mert akkor erőt vesz rajtad a félelem! Arra gondolj, amiben részesülni fogsz Isten ígérete alapján! Ha ezt teszed, akkor meg fog változni benned valami. Kezded várni ezt az új jövőt. Ebből a várakozásból erőt kapsz és örömben részesülsz. Megtörténik a csoda a szívedben! A jelen szenvedéseket örömmel fogod elviselni, mert a jövőre gondolsz. – Honnan van benned a nyugtalanság? Miért akar az ember mindig máshol lenni, mással foglalkozni, mással élni, valamit birtokolni? Azért, mert lelke mélyén öntudatlanul mindig Istent keresi. Egyedül benne találhatja meg a nyugalmat, ahogy Szent Ágoston írja. Vele akar találkozni. Amíg ezt el nem ismeri, addig állandóan keres, egyre idegesebben, egyre nagyobb félelemmel. Milyen egyszerű lenne Őt befogadni és megtapasztalni a békét!

2. Legnagyobb érték az üdvösség!

Pál apostol azt írja (Zsid 10,19), hogy „Jézus áldozatot mutatott be a bűnökért.” Ha valaki vállalja a halált valakiért, akkor azzal nemcsak a szeretetét fejezi ki, hanem a nagyra becsülését is. Saját életénél fontosabbnak tartja azt, amiért/akiért meghal. Ha Isten Fia meghalt a mi lelkünk üdvösségéért, akkor ezzel azt jelezte, hogy ez a legfontosabb az ember életében. Ha fontos, akkor törődni kell vele, akkor engedni kell, hogy áthassa hétköznapi életünket. Így válunk képessé arra, hogy mi is odaadjuk életünket a szeretetért. Így válnak mindennapi cselekedeteink jelekké. Ahogyan élünk, az már értékítélet. Ha minden vágyunk a szórakozás, a birtoklás – ezzel azt jelezzük, hogy a lelki üdvösség egyáltalán nem érdekel bennünket! Ez pedig nagy baj! Mert ha egyszer elmúlnak a szórakozás napjai és üres szívvel állunk Teremtőnk elé, akkor rájövünk, hogy elrontottuk az életünket! Ne így legyen! Ezért olyan fontos, hogy az új évben első helyre tegyük Isten szeretetét és az Ő akaratát – akkor nem fogunk csalódni az utolsó napon, amely mindenki  számára eljön egyszer.

3. Készen állni!

Az első keresztények várták Jézus második eljövetelét. Azt gondolták, hogy még az ő életükben meg fog ez történni. Minden évre úgy tekintettek, hogy talán majd most fog eljönni az Úr. Ezért is köszöntötték egymást így: MARANA THA (Eljön az Úr!). Azótal eltelt csaknem 2000 év. Ma is gondolhatjuk – mint első keresztény testvéreink –, hogy ebben az évben el fog jönni. Mert időt nem mondott Jézus, csak azt, hogy figyeljük a jeleket. Vannak jelek? Igen: földrengések, áradások, fertőző betegségek, hitehagyás, háború, a szeretet eltűnése (Mt 24). Ezeket komolyan kell venni. Ez azt is jelenti, hogy életünket el kell rendezni. A kicsinyes, lényegtelen dolgokkal nem kell törődni, de az igazán fontosakat előtérbe kell helyezni. Ha harag van a szívedben, bocsáss meg, engesztelődj ki felebarátaiddal! Ha valakivel hideg, elutasító voltál, mondd el neki, hogy szereted, és tegyél érte valami szépet! Ha valakinek tartozol, add meg, ne várakozzon hiába! Ami pedig a legfontosabb: engedd be a szívedbe Jézust, hogy Ő uralkodjon benned egész éven át!

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

Katona István: A szeretethiány sebeinek gyógyítása

„Gyermekeim, ne szeressünk szóval és nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.” (1Jn 3,18)

Év elején boldog új évet kívánunk egymásnak. De mitől lesz boldog az új év? Mit kell tennünk, hogy boldog legyen? Jézus tanítása egyértelmű választ ad: „szeressetek teljes szívvel és teljes lélekkel”! Ez a feladatunk 2016-ban nekünk keresztény embereknek, erről kell számot adnunk majd az ítélet napján… ez a kapu a mennyországba vezető úton!

1. Életünk forrása a szeretet

János apostol azt írja: „Isten a szeretet” (1Jn 4,8). Ezzel azt fejezi ki, hogy ha Isten lényegét akarjuk megismerni, ezt csak a tökéletes, a végtelen, a minden emberi mértéket túlhaladó szeretettel lehet kifejezni.

Azért fontos ezt tudnunk, mert a Teremtés könyve leírja, hogy Isten az Ő „képére és hasonlatosságára” (T 1,26) teremtette az embert. Ez nemcsak az értelmet és a szabad akaratot jelenti, hanem azt is, hogy az ember lényege az isteni személyekhez hasonlóan a szeretetben való odaadás és a szeretet elfogadása. Ha valakinek az életéből hiányzik ez a megtapasztalás, akkor megsebződik.

Ez a seb, ha nem gyógyul, alapot ad minden káros szenvedélynek, irigységnek, félelemnek, agressziónak, perverzitásnak, depressziónak. Ezért nagyon fontos, hogy minden ember kapjon és adjon szeretetet, továbbá kapcsolatba lépjen Istennel, a szeretet forrásával. Ez a kapcsolat Jézus által jön létre, aki szeretetből életét adta értünk.

Floyd McClung leírja könyvében („Isten atyai szíve”), hogy Ali Agca, aki a pápára lőtt (1981), hogyan élte át az atyai szeretettel való találkozást. Ali apja (Törökországban éltek) rendkívül szigorú, sőt inkább brutális ember volt. Akkor is verte a kisfiát, amikor az teljesen ártatlan volt. A szeretet teljes hiánya miatt a fiú gyűlölte az apját. Mikor az apja meghalt, boldogan mosolygott és azt mondta: „végre megszabadultam tőled, ez az életem legboldogabb napja.”

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

Megbocsátás barátainknak, munkatársainknak (II/1. rész)

„Magasztaljátok az Urat, mert jó; irgalma örökké megmarad!” (Zsolt 106,1)

Barátok közt kötött üzlet okozta belső sérülésekkel foglalkozik a következő történet. Volt olyan eset ez életedben, amikor az üzlet és a barátság összekeveredett és emiatt megromlott egy személyes kapcsolat? Kérd meg az Urat, hogy juttassa eszedbe ezeket a bántalmaidat! Meg szeretné gyógytani őket!

Be foglak perelni!

Egy üdvözlőlap-fajtát fejlesztettem ki, és szükségem lett volna valakire, aki sajátos felirattal látja el. Egy jó barátom a nővérét javasolta erre a feladatra. Összeültünk, és megállapodtunk egy méltányos díjazásban. Ahogy telt-múlt az idő és az üdvözlőlapok piacra kerültek és kapósak lettek, a barátom váratlanul ellenem fordult.

– „Be foglak perelni!” – jelentette be egy nap. – „A nővérem jogdíjat és egy hitelkeretet kellett volna, hogy kapjon az üdvözlőlapok után!”

Megdöbbentem, és egy hangot sem tudtam kinyögni. Ez a támadás nagyon igazságtalannak tűnt.

–  „Nem úgy van, ahogy mondod!” – jajdultam fel. – „Méltányos árat fizettem neki, és csak akkor járna neki a hitelkeret, ha a felirat képezné a terv fő részét.”

Egy pillanatra rá csípősen megjegyeztem:

– „A felirat különben sem volt túl jó!” – ez csak olaj volt a tűzre.

Fagyos némaságban teltek a következő hónapok. Nem perelt be végül, ám az üdvözlőlapok a barátság elvesztésével már nem jelentettek semmit a számomra. Múltak az évek és sokat imádkoztam, hogy helyrejöjjön a kapcsolatunk. Amikor egy keresztény összejövetelen néhány év múlva megláttam, tudtam, hogy az Úr már munkálkodik a szívünkben. Megöleltük egymást és kísérletet tettünk arra, hogy a barátság kapuit megnyissuk. Kínos volt és nem volt könnyű munka, de megérte. Jó szívvel és ismét szeretettel gondolok rá.

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

Hogyan kel életre a Szentlélek kegyelme? – Székely János püspök úr beszéde (II/1. rész)

XXIV. Országos Katolikus Karizmatikus Találkozó (Szombathely)

Szentlélek Úristen, taníts minket, hogy megértsük, a hit tettek nélkül halott. Segíts minket abban, hogy a Szentlélek megújító ereje lélekké váljon közösségeinkben, hétköznapjainkban. Tedd hitünket élővé! Ámen.

Nagyon nagy örömmel, nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Nemrégiben találkoztam egy régi ismerőssel és felidézte nekem azt, hogy régebben már beszéltem arról, hogy a népvándorlás idején (Kr. u. 500-800) milyen óriási erőforrásai voltak az európai kereszténységnek a kolostorok. Úgy tűnt, hogy mindent elsodor a népvándorlás, de voltak a kereszténységnek élő, eleven szigetei és a győztes népvándorlásbeli népek átvették lassan a legyőzött Római Birodalom hitét. A történelem nagy csodája volt ez!

Ahogyan beszélgettünk, azt mondta az ismerősöm, hogy talán a mai világban hasonlók lehetnek a kolostorok, hasonlók lehetnek a lelkiségi mozgalmak, a megújulás helyei, a kereszténység élő szigetei.

Mindenekelőtt szeretném nektek megköszönni azt, hogy vagytok! Az óriási hitet, lelkesedést, amely bennetek él, amit a Szentlélektől kaptatok, az egyház nagy kincsei és nagy reménye vagytok.

A téma, amire Zoli diakónus testvérem megkért, arról szólna, hogy a megújulást hogyan lehet élni a hétköznapi életünkben. Hogyan kel életre a Szentlélek kegyelme a szegények iránti szeretetben, a szolgálatban, a hétköznapi valóságunkban.

(A beszéd folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

HNI: Megtérésem története(i) (Tanúságtétel)

Több, mint tizenöt éve történt. Akkoriban a testvéreim körében gyakran emlegetett szó volt a „megtérés”. Néha burkoltan, néha nyíltan nekem szegezték a kérdést, hogy nem akarok-e megtérni. Miért akarnék? Kisgyerekkorom óta minden vasárnap elmegyek a templomba, minden húsvétkor és karácsonykor gyónok, szóval jó katolikus vagyok. Megtérni a pogányoknak kell az afrikai őserdőben, esetleg az ateistáknak, nem nekem.

Kati nővérem emlegetett valami lelkigyakorlatot, ami szerinte jót tenne nekem. Most szombaton lesz, ő is fog előadást tartani. Hirtelen nem jutott eszembe semmi kifogás, megígértem, hogy ott leszek. El is mentem, de Kati nővérem nem tartott előadást, viszont eljöttek a váci imacsoport tagjai, beosztottak csoportokba minket, sokat énekeltek gitáros énekeket valamiféle „sárga énekeskönyvből”, és mindenki nagyon kedves, mosolygós volt. Kati nővérem kedvéért a következő szombaton is elmentem, de akkor sem ő tartott előadást, hanem másvalaki a váci imacsoportból. Nagyon jó volt hallgatni, nem prédikált, nem volt „papos” a szövege, hanem olyan „civiles” volt.

A harmadik szombaton már szívesen mentem, alig vártam a délutánt. Akkor hasított belém a gondolat: Ez itt „agymosás”! Itt valamit belém akarnak sulykolni! Jó lesz vigyázni! De nézzük csak, mit is mondanak? Hogy Isten nagyon szeret engem. Engem! Hogy Jézus kopogtat, és be szeretne jönni a szívembe. A Szentlélek be akar tölteni, átvenné az irányítást, ha engedem. Ez nem agymosás, hanem lélekmosás. Szívpuhítás. Kőszívet hússzívre cserélés…

(A tanúságtétel folytatása az újság 14. oldalától olvasható.)

Henriette: Egy pogány ember viszontagságos útja Istenhez (II/2. rész) (Tanúságtétel)

Lelki vívódásaimban mindig segített rajtam Jézus és az Úr irgalma. A legnehezebben saját magamnak tudtam megbocsátani mindazt a végtelen sok bűnt, melyben akkori életemet éltem. Hiába gyóntam meg ezeket a bűnöket, a gyökerük még ott lapult egy ki nem nyílt ajtó mögött. Ma már nem is értem, hogyan tudtam az Úr nélkül élni idáig. A megbocsátások, az Istennel való beszélgetések során a könnyek adományát kaphattam meg az Úrtól, mert rengeteget sírtam és ilyenkor úgy éreztem, megszabadultam láncaimtól, melyek addig a bűnben tartottak. Volt olyan élményem is, hogy az Úr meggyógyított egy betegségemből és ez kézzelfoghatóan történt a szobámban imádság közben. Fantasztikus és felemelő érzés volt, hogy megtapasztalhattam Isten érintését, valamint azt, hogy az Úr a tenyerében hordoz, ha hozzá hű vagyok és megtartom parancsait. Örömömben Isten megkezdte a lelkem, a szívem és a testem gyógyítását, melyért nagyon hálás voltam és vagyok azóta is NEKI. Dicsőség az Istennek! Áldott legyen az Úr, hogy nem hagyta elveszni eltévedt bárányát!

(A tanúságtétel folytatása az újság 17. oldalától olvasható.)

 

A Marana Tha újság 2015. november-decemberi számának tartalmából

 

Katona István: Karácsony az öröm napja!  

Karácsony ünnepén csupa mosoly, csupa öröm az egész világ. Minden szerető szívű ember valami kedveset ad annak, akit szeret. Az ajándékok a szívek titkát tükrözik. Szeretettel gondolok rád, légy boldog! Csak ennyi lenne a karácsony? Az első karácsony egészen más volt!  

1. Mária  

Mária karácsonya a lélek ujjongásában telt el: „Magasztalja az én lelkem az Urat!” Bizonyára nemcsak egyszer mondta el ezt az imát, amikor Erzsébettel találkozott – hanem egész életében. Amikor gyermekét karjában tartotta, gondozta, járni és beszélni tanította… „Magasztalja az én lelkem az Urat!” Mária egész életének Jézus volt a középpontja. Harminc éven át szolgálta őt otthonában. Minden gondolata az volt, hogyan tudnék örömöt szerezni neki. A keresztfa alatt együtt szenved vele, a mennybemenetel után mindenkinek róla beszél. Mária ma is erre tanít: lehet úgy élni a mai világban, hogy Jézus legyen életünk értelme. Lehet úgy kezdeni egy napot, hogy mindennel neki, Jézusnak, az én Megváltómnak szeretnék örömöt szerezni. – Ha ez átjárná a szívünket, megszabadulnánk az aggodalmaktól, a szomorúságtól, a félelmektől és mindenben megtalálnánk az örömöt. Ez a gondolat megszabadítana a rossz kísértésétől is, mert ha Jézusnak örömöt akarok szerezni, akkor nem tehetek rosszat. Nem lehet bennem harag, nem veszekedhetek, nem mondhatok hazugságot, mert hiszen Ő itt van és lát engem.  

2. József  

József a felelősséget hordozó férfi. Az angyal szavait hittel fogadta: „Mária a Szentlélektől van áldott állapotban… Jézusnak nevezed a fiút… Ő szabadítja meg népét bűneitől.” (Mt 1,21) Felismerte, hogy ő egy szent hivatást kapott. Megvédeni és fölnevelni a világ megváltóját. Hatalmas kitüntetés ez! Nagyobb, mint a Nobel-díj. József átérezte és vállalta ezt a feladatot. Heródes üldöző katonái elől elmenekítette Máriát és a kis Jézust Egyiptomba. Visszatérve Názáretbe mindig figyelt a római katonák minden közeledésére, nehogy elragadják a Gyermeket. Amikor eljött az ideje – a kor szokása szerint – megtanította a kis Jézust az imákra, az ünnepi szokásokra, elmondta neki Isten hatalmas tetteit, az Egyiptomból való szabadulást, Mózes történetét… és megtanította a tízparancsolatot. Az ő komoly hite és Istennek való odaadása az egész családi életet megszentelte. József megtanította a gyermeket a munkára is. Elmondta neki, hogy minden munka valójában együttmunkálkodás a Teremtő Atyával. Minden fizikai és szellemi erőfeszítés őt dicséri. Jézus szívébe belevésődtek ezek a szavak, ezért mondta később: „Atyám szüntelenül munkálkodik, én is végzem a munkám.” Ő elvégezte, amit az Atya rábízott, egészen a kereszthalálig.  

3. A Gyermek…  

Amikor a születés éjszakáján jöttek a pásztorok, József eléjük ment, bevezette őket a barlangistállóba és rámutatott a Gyermekre. Íme nézzétek, Ő a ti megváltótok. Örüljetek, ahogy az angyalok örültek, amikor hírül adták… Velünk az Isten. Nem a csillagok végtelen távolságában kell keresni őt, hanem felismerni ebben a gyermekben és átölelni. Ezentúl Isten nem elképzelhetetlen, nem láthatatlan, mert Jézusban emberré lett, láthatóvá, foghatóvá lett. Az Ő szemein keresztül a mindenható Isten tekint rád. Fel tudod fogni ezt a csodát? Át tudod már érezni karácsony üzenetét? Nem a hatalom hidegségében jön az Úr, hanem a gyermek alázatában és szelídségében. Nem elítélni jön, hanem meghívni a vele való boldog családi körbe. Ettől kezdve vallásosnak lenni nem azt jelenti, hogy parancsokat teljesíteni, hanem Isten szeretetét befogadni és engedni, hogy ez a szeretet kormányozza életünket. Azt jelenti, hogy minden problémánkkal a köztünk élő Jézushoz fordulhatunk: kérhetjük Tőle a gyógyulásunkat, szabadulásunkat, életünk jobbra fordulását. Azt jelenti, hogy minden munkánkkal örömöt szerezhetünk neki és építhetjük az Ő országát! – Ennek reményében kívánok minden kedves Olvasónknak kegyelemteljes, boldog karácsonyi ünnepeket!  

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.) 

 

Karácsony üzenete 

Állok a jászol mellett és nézem a Kisdedet. Nézem az emberré lett Istent, a csodát, mindenek Urát és Királyát, nézem a törékenyt, a tehetetlent. Nem saját szememmel nézem, a hit szemével, mely az Ő ajándéka, Szentlelkének karácsonyi áradása. Ahogy nézem, felsejlik felnőtt alakja, halvány fényben felvillan a Rabbi, aki járja a világot és Isten Országáról tanít. Majd még sejtelmesebben feltűnik a kereszt, annak borzalma és gyönyörűsége, hisz ezért született, ez emberré lett valójának csúcspontja, bűnön és halálon aratott győzelmének visszavonhatatlan jele. Végül megjelenik feltámadt, megdicsőült lénye, mely oly vágykeltően hív a jóra, a tisztaságra, a mindent betöltő istenszeretetre. 

Szemlélem a négyes képet, s megkérdezem tőle: mire tanítasz vele Mesterem, Istenem, Mindenem?  

A gyenge, tehetetlen Kisdedben azt mutatja meg, hogy ilyeneké a Mennyek Országa. Ha gyermekké nem leszünk, nem juthatunk be oda. Amíg nem bízzuk tehetetlen, lehetetlen egész valónkat Atyánk gondviselő szeretetére, Mennyei Édesanyánk gondoskodó jóságára, amíg tudni véljük, mi a jó nekünk és másoknak, addig Isten békéje nem töltheti be egészen a szívünket. Csak ha egészen alázatosak leszünk, ha valóban teljes bizalommal elfogadunk mindent szent kezéből válogatás nélkül, ha semmivé leszünk, hogy Ő lehessen bennünk a Minden, akkor leszünk töretlenül boldogok.  

(Az írás folytatása az újság 4. oldalán olvasható.)

  

Andrea M. Fabro: Kenyérszaporítás  

Teljesen izgatottak voltunk. Órákban számoltuk a még hátralévő időt, mikor újra Mesterünk bölcs és átható tekintetébe pillanthatunk, küldetésünkből visszatérve. Örvendeztünk, egymást túlkiabálva idéztük fel a csodákat, melyeknek részesei lehettünk missziónk alatt.  

Jézus már várt ránk. Körbeültük és megosztottunk vele mindent, bár időnként úgy tűnt mintha tudta volna. Meséltünk gyógyulásokról és szabadulásokról, és együtt dicsőítettük az Istent. A Mester hol egyikünkre, hol másikunkra nézett, szemeiben az öröm tüze égett, apró szomorúsággal vegyítve. Olyan jó volt ismét látni, a közelében lenni, hangját hallani. Az elmúlt napok nagyon tanulságosak és felemelők voltak, lelkem mégis mintha hazaérkezett volna, ahogy itt ülhettem újra Uram lábainál. Igazán boldog voltam. Így együtt. Reméltem több órán, netán napon keresztül tart majd ez az állapot.  

Ám ekkor embereket pillantottam meg, aztán még többet. A nép Jézusra vágyott, s amint megtudta, hol található, mindent hátrahagyva kereste Őt. Egyre többen lettünk. Végignézve ezen a puszta helyen, ahol eddig csak por volt, most emberek mindenütt. Férfiak, asszonyok, gyermekek, családok és csoportok. Teljesen körülvettek bennünket, s várták, hogy a Mester tanítson.  

(Az írás folytatása az újság 5. oldalától olvasható.)

  

Alan Ames: Gyógyulás a szentmise által 

Szeretném megköszönni a plébános atyának, hogy megengedi, hogy itt beszéljek, és a többi papnak, aki jelen volt és koncelebrált a szentmisén és részt vesz a gyógyító szolgálaton.  

Tudom, egyesek azért jöttek ide, hogy gyógyuljanak! Kérlek, értsétek meg, hogy a gyógyulás a Szentmisében kezdődik. A Szentmise-áldozat, az eucharisztia a legerőteljesebb gyógyító ima. Az eucharisztiában Jézus az Ő gyógyító szeretetével tölt be bennünket. A gyógyulás folytatódik a tanítás alatt és által. Gyakran mondják az emberek, visszajelzik, hogy miközben én beszéltem, beteltek kegyelemmel és gyógyultak. Utána kihelyezzük az Oltáriszentséget és kézrátétellel imádkozni fogok mindenkiért. Nagyon áldottak vagyunk azáltal, hogy több pap jelen van és készek meghallgatni a gyónásotokat.

Az eucharisztia után a szentgyónás a legnagyobb gyógyító eszköz, gyógyító szentség. Ha szeretnétek meggyógyulni, akkor fontos, hogy egy jó gyónást végezzetek. A gyógyulás elsősorban a szentségek által történik. A Szentmise, majd a Szentség-kitétel, a bűnbánat szentsége és a papság erőteljes szentsége által. Az én beszédem és imádságom csak egy kiegészítés a szentségekhez.

(Az írás folytatása az újság 7. oldalától olvasható.)

 

Brentano Kelemen: Emmerich Anna Katalin élete (III/3. rész)  

Természetfölötti kegyelem – Isten szolgálójának boldog elköltözése  

A Mindenható Isten, minden jónak forrása és osztogatója hű szolgálójára, Anna Katalinra saját üdvözítésén kívül két hivatást rótt. Az első abban állt, hogy folytonos közbenjáró imádsággal magára vállalt vezeklés által számtalan segítségre szoruló lélekre leesdje Isten irgalmát és kegyelmi segítségét és eképp egész sereg lélek számára az üdvösség eszközévé legyen. Erre a rendkívüli hivatásra vonatkozólag isteni Jegyese egyszer így szólt hozzá: – Én téged az én kínjaim ágyára fektettelek; én téged gazdaggá tettelek a szenvedések kegyelmével és az engesztelés kincsével; én téged felékesítettelek a hathatós munkálkodás ékszerével. Másik élethivatása az volt, hogy látomásainak közlésével elősegítse a keresztény lelkekben a hit újjáéledését és a jámborság gyarapodását, és ezzel az Egyháznak maradandó hasznot szerezzen. Maga mondotta egyszer: – Tudom, hogy már rég meghaltam volna, ha nem lett volna szükséges, hogy a Zarándok révén minden nyilvánossá legyen. Neki mindent föl kell jegyeznie, mert a prófétálás (a látomások közlése) az én feladatom. Erre a kettős hivatásra Isten az ô szolgálóját rendkívüli adományokkal áldotta meg, melyek közül néhányat röviden ismertetünk.  

Emmerich Anna Katalin ifjúkorától fogva igen magas és ritka fokban meg volt áldva a látomások és kinyilatkoztatások adományával. A látnokság beleöntött fényénél szent vallásunk igazságának megismerésére jutott; számtalan képben látta a megváltás egész történetét: az előkészítést az ószövetségben, a Boldog Szűz életét, valamint a Megváltó életét, működését, kínszenvedését és halálát. Számtalanszor megjelentek neki az Úr Jézus, a Szűzanya, Keresztes Szent János, Szent Ágoston és más szentek, különösen azok, akiknek valamely ereklyéje volt birtokában. Ha egy ilyen ereklyét a kezében tartott, vagy a közelébe vittek, azonnal látomásba merült és látta az illető szent életét, működését, szenvedését és halálát.  

(Az életrajz folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

 

Rózsafüzér ígéretek  

  1. Aki a rózsafüzér imádkozásával hűségesen szolgál, jelentős kegyelmekben fog részesülni.
  2. Különleges védelmemet és legnagyobb kegyelmeket ígérem azoknak, akik a rózsafüzért imádkozzák.
  3. A rózsafüzér erőteljes védelem lesz a pokollal szemben. Felőrli az erkölcstelenséget, csökkenti a bűnt, és legyőzi az eretnekséget.
  4. Erényességet és jó munkát nyújt a gyarapodáshoz; a lélek bőséges isteni irgalomban fog részesülni; az emberek szívét elvonja a világ hiúságainak szeretetétől, és örökkévaló dolgok iránti vágyakozásra emeli. A lelkek ezáltal megtisztulnak.
  5. Az a lélek, amelyik a rózsafüzér imádkozásával rám bízza magát, nem fog elveszni.
  6. Aki őszintén imádkozza a rózsafüzért, fontolóra veszi és alkalmazza magára a szent hittitkokat, azt sosem győzi le a szerencsétlenség. Isten nem fogja büntetni az igazságszolgáltatásakor, nem fognak elveszni egy felkészületlen halállal; ha igazságosak, akkor Isten kegyelmében maradnak és méltók lesznek az örök életre.
  7. Aki igaz áhítattal imádkozza a rózsafüzért, nem fog az Oltáriszentség nélkül meghalni.
  8. Akik hűen imádkozzák a rózsafüzért, azok életükben és halálukban, Isten világosságában és bőséges kegyelmében részesülnek. Haláluk pillanatában pedig a paradicsomban a szentek érdemében részesülnek.
  9. A tisztítótűztől megszabadítom azokat, akik hűek voltak a rózsafüzérhez.
  10. A rózsafüzér hűséges gyermekei nagy dicsőségben fognak részesülni a mennyben.
  11. Mindent meg fogsz kapni, amit a rózsafüzér imádkozásakor kérsz tőlem.
  12. Akik terjesztik a szent rózsafüzért, azokat szükségükben segíteni fogom.
  13. Isteni fiamnál elértem, hogy a rózsafüzér pártolóinak életükben és haláluk órájában közbenjárójuk lesz az ítéleten.
  14. Akik imádkozzák a rózsafüzért, azok gyermekeim és egyetlen fiamnak, Jézus Krisztusnak testvérei. 

(Az írás az újság 14. oldalán olvasható.)

 

Henriette: Egy pogány ember viszontagságos útja Istenhez (II/1. rész) (Tanúságtétel)

B. Henriette (47 éves) kétgyermekes családanya vagyok, foglalkozásom óvodapedagógus, Budapesten élek a családommal. Elég sokáig, 41 éves koromig Isten nélkül éltem. Édesapám katolikus, édesanyám református vallásúak voltak. Mivel édesapám katonatiszt volt, nem gyakorolhatta és nem gyakorolta katolikus vallását. Sajnos így a gyermekei – vagyis mi – sem lettünk megkeresztelve a húgommal együtt. Szüleimtől nem hallottam sem Istenről sem Jézusról, ez számukra nem volt téma, így Isten nélkül nevelkedtem egy „katonás család” gyermekeként.

Egyedül csak az anyai nagymamámtól hallottam Istenről a nyári szünetekben a nála töltött vakációk alkalmával. Megtanított engem a MIATYÁNKRA és az esti imádságra, amelyet akkoriban a saját szavaimmal fogalmaztam meg úgy, hogy minden családtagomat felsoroltam az imámban. Az egyik születésnapomra kaptam az anyai nagyszüleimtől egy kis nyakláncot aranykereszttel, majd később a húgom is kapott tőlük. Még ekkor sem beszéltek a szüleim Jézusról.  

A nagymamámtól hallottam először Szűz Máriáról, aki „felhőn szállt fel a mennyekbe” – így mesélte el akkor Ő nekem. Nem nagyon értettem, hogyan lehetséges ez, mégis a mai napig emlékszem erre a történetére. (Szűz Mária nem halt meg, hanem a Szeretett Fiához, Jézushoz szállt fel a mennyek országába egy felhőn felemelkedve.) 

(A tanúságtétel folytatása az újság 15. oldalától olvasható.) 

 

A Marana Tha újság 2015. szeptember-októberi számának tartalmából

 

Katona István: A Szűzanya elvezet Jézushoz

Isten gazdagon megáldotta az embert azokkal a gyümölcsökkel, melyek életét táplálják. Nyár végén megcsodáljuk a pirosló almákat, a sárguló körtéket, a zamatos szőlőfürtöket – de nem gondolunk arra, hogy kitől kaptuk és arra se, hogy milyen sok munka van mögöttük.

A szeptemberi ünnepek elénk állítják a Szűzanyát, aki a legszebb gyümölcsöt adta az emberiségnek: Jézus Krisztust. – Az is eszünkbe juthat, hogy Jézus azt várja tőlünk, hogy gyümölcsöt hozzon az életünk. Nagy veszélye ma az embernek a szétszóródás, a haszontalan dolgok hajszolása, a kiüresedés, az örök értékek elhanyagolása. Mária segít nekünk, hogy újra a lényeg kerüljön a középpontba!

1. Alázat

A Szűzanya dicsőítette Istent, mert „tekintetbe vette szolgálója alázatát (kicsinységét).” Ebben a mondatban benne rejlik a felismerés, hogy az Úr világot megváltó tervébe felvett egy szegény galileai leánykát. (Mellesleg ez a kis leány Dávid király családjának leszármazottja, tehát hercegnő!) Ez nem az ő érdeme, hanem Isten irgalmának és jóságának a műve. Ebből kiolvashatjuk, hogy az alázat az igazság felismerése. Biztos ismeret arról, hogy ez a világ és az ember a teremtő Isten által lett és tőle függ! Pál azt írja: „Aki beképzeli magának, hogy valaki – holott semmi -, önmagát áltatja.” (Gal 4,3) Ez azt jelenti, hogy aki lenézi az embereket és magát mindenkinél többre tartja, az még nem ismeri a kegyelem egyetemességét. Goethe azt mondta: „Nincs olyan bűn, amire ne lettem volna képes életem folyamán.” – Ez az alázat hangja. Ő már felismerte idős korában, hogy minden jó Istentől jön. Ezért csak Őt illeti a dicsőség. Az élet nem egy vásár, ahol mindent megveszünk, amit kívánunk – hanem inkább Isten egyetemes üdvözítő tervének teljesítése. Ebben a tervben mindenkinek megvan a maga helye és feladata. A Szűzanya nem akar más lenni, mint az Atya szolgálója. Nem akart más dicsőséget, minthogy maradéktalanul teljesítse az Atya akaratát: jó édesanyja legyen Jézusnak és segítse őt a megváltás művének megvalósításában.

2. Szelídség

Az alázat mellett a szelíd engedelmesség volt Mária legmélyebb tulajdonsága. Az ember bűnös természetében robbanó indulatokat hordoz. Úgy érzi, akkor tud igazságot szolgáltatni magának, ha veszekszik, kiabál, tör-zúz maga körül mindent. – Mária arra tanít, hogy a feszültségeknél meg lehet állni, lehet Jézusra figyelni. – Páli Szent Vincével történt, hogy egy anya protekciót kért tőle fia számára egy állásra. Vince tudta, hogy a fiú alkalmatlan erre az állásra és ezt nyíltan meg is mondta. Az anya dühbe gurult és felkapott az asztalról egy üvegpoharat és Vince fejéhez vágta. Vince nem kiabált, hanem letörölte a vért az arcáról és annyit mondott: „Mire nem képes az anyai szeretet.” Az indulat annak a jele, hogy a szív mélyén nincs rend. A szelídség annak a jele, hogy a szív Isten kezébe helyezte magát.

3. Türelem

A Szűzanya élete mutatja, milyen fontos a szeretetből fakadó türelem. Gondolhatunk az Egyiptomba való menekülésre, majd a visszatérésre, újra berendezkedésre Názáretben. Jézus föllépése után a farizeusok áskálódására, a rokonok támadásaira, végül Jézus kereszthordozására és halálára. Sehol nem olvassuk az evangéliumban, hogy Mária kifakadt volna, vagy türelmét veszítve panaszkodott volna. E mögött sok imádság és nagy akaraterő rejlik. Ezzel példát mutat az édesanyáknak, hogy amikor felnőtt gyermekeik vagy férjük rosszul viselkedik, bántó szavakat mond, nem segít – akkor az imádság, a türelem és az Isten gondviselésébe vetett bizalom az egyetlen megoldás. Ahogy az anyagot meg kell munkálni, hogy használati tárgy legyen belőle – így van ez az emberi természettel is. Dolgozni kell rajta, hogy a szenvedélyek, indulatok, feszültségek ne uralkodjanak fölöttünk, hanem Isten kegyelmével győzelmet arassunk. – Mária megtanít bennünket, hogy a legnehezebb körülmények között is lehet alázatban, szelídségben, türelemben élni – ha Jézus van a szívünkben!

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

 

Öt hitigazság, amely hitetlenek számára is ésszerű

A hit eredményes átadásának legfontosabb feltétele, hogy az imádság és a szentségek vétele által megszentelődjünk, vagyis ne csak szavainkkal, hanem egész lényünkkel közvetítsük Krisztust. Emellett azonban bölcs szavakra is szükség van.

Bár a nem-hívő ember alapvetően őrültségnek tartja a természetfelettibe vetett hitet, egyes hittételek valamivel ésszerűbbnek tűnnek számára, mint mások. Jennifer Fulwiler, aki felnőtt megtérőként komoly tapasztalattal rendelkezik az ateistákkal folytatott párbeszéd terén, az alábbi hitigazságokat javasolja kiindulási pontként, és azt is elmondja, miért:

1. A purgatórium

Fiatalabb koromban öntudatos ateistaként nemegyszer tapasztaltam szeretetlenséget keresztények részéről. Amikor aztán ugyanezektől a hívőktől azt hallottam, hogy haláluk után egyenesen a mennyországba fognak kerülni, mivel szívükbe fogadták Jézust – nos, ezt bizony nem értettem. Annyit tudtam, hogy a mennyországban állítólag tökéletes szeretet és béke uralkodik, így nem tűnt logikusnak, hogy valaki, aki egész életében undok volt, kileheli a lelkét, s máris beléphet a mennyek kapuján. Ugyanakkor azt sem éreztem volna indokoltnak, hogy a szerető Isten néhány apró botlás miatt örökre a pokolba taszítsa az embereket. Évekkel később, amikor a katolikus hitet megismerve találkoztam a tisztítóhely (purgatórium) fogalmával, nagyon logikusnak tűnt, mert választ adott arra a kérdésre, hogyan lehet a mennyországban tökéletes szeretet és béke, s hogyan lehet Isten ugyanakkor irgalmas azokhoz, akiknek haláluk után még csiszolódniuk kell.

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

 

Szabadítsuk meg szívünket a „pogány zajoktól”!

A keresztényeknek meg kell tanulniuk távol tartani szívüket a szenvedélyektől és a világi zajoktól, hogy minden pillanatban figyelmesen be tudják fogadni Isten kegyelmét – erről elmélkedett a pápa a június 15-i reggeli szentmisén a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában.

„Van egy »kedvező pillanat« arra, hogy befogadjuk Isten kegyelmének ingyenes ajándékát, és ez a pillanat »most« van. A keresztény embernek tudatában kell lennie ennek, és ezért nyitott szívvel kell várnia az ajándék érkezését. Szívének mentesnek kell lennie a »világi zajoktól«, mert az az »ördög zaja«" – fogalmazott Ferenc pápa.

A napi evangéliumból és szentleckéből kiindulva a pápa hangsúlyozta: „Ne vegyétek hiába Isten kegyelmét (vö. 2Kor 6,1-10), amelynek Pál apostol szerint most van a kellő ideje! Ez azt jelenti – magyarázta a Szentatya –, hogy az Úr minden időben újra nekünk adja a kegyelmet, azt az ajándékot, amelyik ingyenes. Fogadjuk be ezt, és figyeljünk arra, amit Pál mond: senkinek ne okozzunk semmiféle botrányt.”

(Az írás folytatása az újság 6. oldalán olvasható.)

 

Jennifer Fulwiler: Az új megtérőkre leselkedő öt legfőbb veszély

Öt éve, amikor megkeresztelkedtem, bölcs katolikusok figyelmeztettek, hogy rögös út áll előttem; hogy húsvét éjszakája a megtérésemnek nem a végpontja, hanem a kezdete – írja a népszerű blogszerző, Jennifer Fulwiler.

Boldog voltam, hogy az egyház tagja leszek, hogy végre megtaláltam az igazságot és minden öröm forrását. El sem tudtam képzelni, hogy valaha alábbhagyhat a hit iránti lelkesedésem – folytatja az ötgyermekes konvertita. – Aztán kiderült, hogy igazuk van. Voltak helyzetek, amik elvették a kedvemet a hit dolgaitól, sőt egyes pillanatokban annyira el voltam keseredve, hogy mélyen meg tudtam érteni azokat, akik elfordulnak az egyháztól.

Jennifer Fulwiler részben lelkipásztorokkal folytatott beszélgetések, részben saját tapasztalatai alapján öt dolgot nevez meg, melyekkel kapcsolatban érdemes résen lenniük az egyház új (és régi) tagjainak

(Az írás folytatása az újság 7. oldalától olvasható.)

 

Szabó Pál Tivadar: Magyar bűnbánat

Bocsáss meg nekünk, Urunk!

Hajdani szépségükben meggyalázott, megcsonkított, lemoshatatlan festékkel összefröcskölt szobrainkért, műemlékeinkért, bocsáss meg nekünk, Urunk!

Keresztül-kasul firkált házfalainkért, piszkos lépcsőházainkért, megrongált liftjeinkért, a teleszemetelt utcákért, bocsáss meg nekünk, Urunk!

A széthasogatott ülésű, ronccsá lett, takarítatlan vonat-, villamos-, és metró-kocsijainkért, bocsáss meg nekünk, Urunk!

Az utcán lépten-nyomon látható, pornográfiát és erőszakot terjesztő könyvekért, folyóiratokért, képeslapokért, bocsáss meg nekünk, Urunk!

A segítségért könyörgő utcai koldusok mellett közömbös, elfordított fejjel elmenőkért, bocsáss meg nekünk, Urunk!

Azért, hogy a trágár beszéd szinte mindennapi szóhasználatunk részévé vált, utcán, intézményekben, családban egyaránt, bocsáss meg nekünk, Urunk!

Hogy mindebbe egyre jobban beletörődünk, s már szinte észre sem vesszük, könyörülő Istenünk, bocsáss meg nekünk, Urunk!

A felületes ügyintézőkért, a közömbösökért, a lelkiismeretlenekért, a munkájukért felelősséget nem vállaló mesteremberekért. A rendőrökért és katonákért, akik elfelejtik, hogy nem elnyomásra, hanem mások szolgálatára, védelmére kapták megbízásukat, bocsáss meg nekünk, Urunk!

(Az imádság folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

 

Brentano Kelemen: Emmerich Anna Katalin élete (III/2. rész)

Emmerich Anna Katalin erényei

Emmerich Anna Katalin már kora ifjúságától fogva egészen átadta magát Istennek. Minden gondolatának, szavának és cselekedetének célja Isten volt. A szentség hírében elhunyt Overberg esperes, aki Anna Katalinnak élete utolsó tíz évében lelki vezetője volt, róla írt följegyzéseiben a következőket mondja: ,,Hatéves korától kezdve Anna Katalin nem talált örömet másban, mint Istenben; nem ismert más fájdalmat és szomorúságot, mint azt, hogy a jóságos Istent az emberek mindig bántják. Midőn elkezdte magát gyakorolni az önmegtagadásban és önmegtartóztatásban, oly nagy szeretet kelt benne Isten iránt, hogy ezt az imát vette szokásba: ,,Ha nem volna menny, pokol és tisztítóhely, akkor is teljes szívemből szeretnélek, Istenem!”

Ez a szeretet, melyet folytonos gyakorlattal egyre növelt, csodálatos szívtisztasággal párosult. Oly tisztasággal, melyet soha semmi, még valamely tisztátalan kísértésnek legcsekélyebb lehelete sem homályosított el: ,,Anna Katalin – mondja Overberg – sem gyermekkorában, sem azóta sohasem érezte magában az érzékiség egyetlen megmozdulását sem és sohasem volt oka panaszkodni vagy vádolni magát tisztátalansággal, még gondolatban sem. Midőn az engedelmesség terhe alatt megkérdezték, hogyan van az, hogy teljesen mentes a tisztaság elleni kísértésektől: azt vallotta, hogy a korán elkezdett önmegtagadások által és minden egyéb hajlamok és vágyak állhatatos legyőzése által eltemette a gonosz ösztönöket, még mielőtt azokat megjelenni érezte volna magában.”

(Az életrajz folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

 

Dr. Török Tibor: Megpróbáltatásaim (Tanúságtétel)

Négy megpróbáltatást szeretnék az életemből kiemelni. Kisgyermekkoromban másfél év leforgása alatt meghalt édesanyám és mind a két testvérem. Ekkor álltam először az előtt a válaszút előtt, hogy hiszek vagy nem hiszek Istenben. Hálát adok Őneki azért, hogy az első úton tudtam elindulni. Hálás sze­retettel gondolok vissza édesanyámra, aki először kulcsolta össze a kezeimet és megtanított imádkozni.

A II. világháború utolsó évében, júniusban és júliusban meghalt édesapám és mind a két sógorom. Borzasztó volt. Ha nem lett volna hitem az örök életben, akkor ezt a csapást sem tudtam volna túlélni.

Harmadik megpróbáltatásom 17 éves korom óta ma is tart. Ez egy olyan szembetegség, amely egy súlyos influenza egy ezrelékes valószínűségű szövődményeként szakadt rám. Ez a betegség 40 éves koromra annyira elpusztította szemeim ideghártyáját, hogy többé már nem tudtam nyomtatott szöveget olvasni. Ez egy értelmiségi, kutatással is foglalkozó tanárem­bernek tulajdonképpen azt jelentette, hogy abba kell hagyni mindent, azaz abba kellett volna hagyni min­deni akkor, ha nem világosodott volna meg előttem Jézus Krisztus igéje, amely így hangzik: „Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg teljesen.” (2Kor 12,9)

(A tanúságtétel folytatása az újság 13. oldalán olvasható.)

 

B.É.E.: Katolikusnak lenni…

…nem azt jelenti, hogy az ember lelki szükségletből vallást választ magának a sok vallás közül.

Katolikusnak lenni azt jelenti, hogy az ember felismeri, hogy van Isten, aki mindent, az eget és a földet teremtette, hogy ő maga teremtmény, akit Isten teremtett, és akinek mint Teremtő és Úr, Isten pontosan megmondta, hogy létének mi az értelme, és hogy ennek elérésére mit kell tennie.

Katolikusnak lenni annyit jelent, hogy Urunkat, Istenünket mindenekfelett tiszteljük, szeretjük és ezért engedelmeskedünk Neki, illetve Egyházának, akit Ő alapított azzal a céllal, hogy minket vezessen és neveljen.

Egy katolikus – különösen manapság – nem azért jár templomba, nem azért imádkozik, mert ez a szórakozása, vagy ezt tanulta a szüleitől, vagy ezt várja el tőle a környezete, hanem azért, mert Istenhez megy, Istenhez, aki az igazság, az út és az élet!

Egyedül Krisztus léte adja meg egész vallásának, következésképpen vallása gyakorlásának az értelmét, semmi más!

A szentmise alatt sem azért térdelünk, a misére nem azért öltözünk fel tisztességesen, mint egy nagy úr előtt szokás, a misén sem azért veszünk részt tisztelettel a jelenlevő Istenember előtt, mert ez a hobbink, mert a térdeléssel saját kondíciónkat ápoljuk, vagy mert ez a rögeszménk, vagy társaságunk elöljárói ilyen szabályokat találtak ki számunkra, hanem mert Isten jelen van (vagy ha nincs tabernákulum, akkor jelen lesz)!

 Mert Isten előtt borulunk le!

Azért vagyunk katolikusok, mert egy igazság létezik, és ez az egy igazság Jézus Krisztus, a mi Urunk, és ezért elemi kötelességünk – mint minden embernek –, hogy Előtte hódoljunk, Őt imádjuk, Neki hálát adjunk, Őt engeszteljük és Hozzá könyörögjünk!

És hogy ezt méltóképpen megtehessük, külsőleg is e szent feladathoz méltón viselkedünk.

(Az írás az újság 14. oldalán olvasható.)

 

Zsuzsa: Második újjászületésem (Tanúságtétel)

„Az Úr oltalmamra kelt, kivezetett biztonságos helyre, megszabadított, mert kedvét leli bennem.”(Zsolt 17,19-20)

Igen, így igaz! Ujjongó öröm és béke tölt el, mert az Úr valóban oltalmamra kelt és megszabadított, mert kedvét leli bennem. Ennek történetét szeretném most elmesélni nektek, hogy együtt örvendezhessünk Isten szabadításán.

Huszonhat évvel ezelőtt születtem újjá Szentlélekben a hitetlenségből a hitre. Istennek azóta is szüntelenül hálát adok a meghívásomért, a kegyelmi életért. Legjobb tudásom és erőm szerint igyekeztem szolgálni őt családomban, munkámban és közösségeinkben, ám mindenféle akadályok kerültek utamba az évek során, aminek az lett a vége, hogy idén tavaszra végképp kifogyott a mécsesből az olaj, a hordóból a bor – vagyis elillant az életerőm.

Tudtam, hogy még szükség lenne rám, de elapadt a forrás, nem volt honnan merítenem. Éltem én tovább minden rendelkezésre álló szentségi eszközzel, olvastam a Szentírást, tudatosan, akarattal megbocsátottam mindenkinek, aki ellenem vétett az életem során – a hőn áhított béke és nyugalom mégis távol maradt tőlem.

Elkeseredtem és Istenhez kiáltottam. Ekkor érdekes dolgok kezdtek történni. Hasonló helyzetben régebben Medjugorjéba indultam, mert ott mindig megkaptam a választ a kérdéseimre és az áldott békét. Most mégis egy csíksomlyói zarándoklat ötlete kúszott a gondolataimba úgy, hogy soha nem jártam még ott, s Erdélyben is évtizedekkel ezelőtt.  

(A tanúságtétel folytatása az újság 15. oldalától olvasható.)

 

A Marana Tha újság 2015. július-augusztusi
számának tartalmából

 

Katona István: A végső cél az örök boldogság

Minden ember életének célja van. Isten semmit sem teremtett céltalanul. Akár a dél-amerikai őserdőben éljen valaki, akár egy európai nagyvárosban, természetfeletti hivatást kapott. Mivel az embert lelki/szellemi valója határozza meg, lelki hivatása van. Ha nem ez lenne az igazi, akkor a fejlődés megállna az anyagi feltételek biztosításánál. De azt látjuk, hogy hiába van meg valakinek mindene, mindig többet akar. Több szeretetet, több tudást, több örömöt, több boldogságot. Belső nyugtalanság gyötri, hogy az élete tökéletesebb legyen. Ha ez nem sikerül, akkor szorongást érez, félelmet, bizonytalanságot, ürességet.

Jézus azt mondta: „én vagyok az út, az igazság és az élet.” (Jn 14,6) Az úton-járás fegyelmet igényel. A világ mindent megtesz ma azért, hogy az embereket eltérítse Jézus követésének az útjáról. Bármennyire is szép egy mellékösvény, bármennyire is csillogó egy másik út – ha nem vezet el a célhoz, akkor teljesen értelmetlen, rossz, hamis, sőt pusztító.

1. Isten megerősít az úton

Az Ószövetségben van egy érdekes történet. Amikor a hamis próféták hatására a nép a bálványimádás felé fordult, Illés próféta bizonyságot tesz arról, hogy ez az út értelmetlen, vissza kell térni az igaz Isten imádatához. A hamis próféták kudarcot vallottak és a nép megtért. Jezabel királyné ezért üldözni kezdte Illést. A próféta annyira elkeseredett, hogy éppen az igazságért kell neki szenvednie, hogy így imádkozott: „Uram, vedd el az életemet, elég volt!” – Isten azonban nem vette el az életét, hanem megerősítette és új küldetést adott neki. Ebben az elbeszélésben mi is önmagunkra ismerhetünk. Milyen könnyen kimondjuk mi is: „elég volt!” Akár a csalódások súlya, akár a betegség terhe, akár az öregség szenvedése mondatja ki velünk, Uram, elég! Ilyenkor nem gondolunk arra, hogy mi nem rendelkezhetünk életünk idejével. Mi az életet ajándékba kaptuk. Isten – az Atya – adta nekünk, hogy megvalósítsuk az Ő tervét.

Nem tudhatjuk, hogy mikor, hogyan valósul meg ez a terv… sőt azt sem tudjuk, mikor válunk éretté az örökkévaló élet befogadására. Ismerek egy béna asszonyt, aki már 35 éve fekszik tehetetlenül az ágyban. Életében nincs változás. A legnagyobb ünnep számára az, amikor nyáron a rokonai tolókocsival kiviszik a Margit-szigetre és néhány óráig élvezi a napsugarat és a természet szépségét. – Ő se mondhatja ki, hogy elég volt. Lehet, hogy szenvedésével közbenjár családtagjai megtéréséért.

2. A jó út Istenhez vezet

Pál apostol arra tanít: „távol legyen tőletek minden keserűség, indulatosság, haragtartás.” (Ef 4,31) Ez nem mindig könnyű. Van, aki azzal védekezik: „nekem jogom van a haraghoz, mert…” De ha az ember élete egy út, akkor azt is meg kell vizsgálni, hova vezet a harag vagy a keserűség? Ha Jézus bennünk él, akkor nincs jogunk a haraghoz, hanem csak a megbocsátáshoz. Jézus is legyőzte a keserűséget és haragot, amikor kegyetlenül megostorozták és keresztre feszítették. Ha haragot érzel vagy keserűség támad meg, akkor Jézus azt kéri tőled: „add nekem! én újjáteremtem a szívedet!” Ezt a lépést kell megtennünk mindennapi harcainkban.

3. Az út végső célja: az örök boldogság

Jézus azt mondta tanítványainak, hogy „aki hisz bennem, annak örök élete van.” (Jn 6,47) A hit nem egy puszta ismeretet jelent, hanem Istenben való életet. Jézus hozzámérte minden tettét az Atya akaratához. Mindennapi kenyerének nevezte az Atya akaratát. Jézus a hit által életprogramot adott nekünk. Aki benne akar hinni, annak megmutatja, mit kell cselekednie és hogyan kell élnie. Van, amikor ez nagyon nehéz. Ezt éli át az ember a zarándoklaton, akár az El Caminót járja, akár Csíksomlyót, vagy más zarándokutat – nem elég a kezdeti lelkesedés. A fáradtság és sok más nehézség legyőzése küzdelmet jelent. De megéri! Így vagyunk Jézus útjával. Néha nehéz, de megéri! Az örök boldogság elérése mindennél értékesebb, szebb, örömtelibb cél!

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

 

ki: A Szentlélek működése az imaközösségben (II/2. rész)

4. Pál apostol önátadása

Érdemes megfigyelni Pál apostol életét. A megtérésekor már megvoltak benne a hit alapjai. Mondhatjuk, hogy a farizeusok körében a hittudományi főiskolára járt. Nagyon pontos ismeretei voltak a Szentírásról, Isten ószövetségi cselekedeteiről. Pontosan tudott mindent. Ismerte a Zsoltárok világát. Ismerte a választott nép történetének minden eseményét. De a legfontosabbat nem ismerte. Nem ismerte fel Jézusban a Megváltót, az Isten Fiát. Ezért ellenségként kezelte Jézus követőit. Üldözte, és rabságba vetette őket. Ki akarta irtani a földről a keresztényeket. Amikor Jézus megjelent neki a damaszkuszi úton és a Szentlélek betöltötte a szívét, akkor volt benne annyi alázat, hogy tudott váltani. Háromnapos böjt és imádság után teljesen kitárta szívét a Szentlélek előtt és teljes egészében átadta magát Istennek.

Amikor visszavonult szülővárosába, hogy átimádkozza Jézus tanítását, akkor teljesen kibontakozott az élete. Eltűntek félelmei és aggodalmai. Nem törődött azzal, hogy elveszíti régi barátait az írástudók és farizeusok között, hanem átadta a szívét Jézusnak, és hitte, hogy Ő gondoskodik róla. Hitte, hogy lesznek barátai, testvérei az új közösségben, és megkapja mindazt az erőt, amire szüksége van.

Figyeljük meg Pál alázatát! A Szentlélek különleges karizmáiban részesült. Intelligenciája messze magasabb volt, mint a halászoké. Mégis felkereste őket és alárendelte magát nekik. Engedelmeskedett az ő vezetői elgondolásaiknak. Elfogadta azt, hogy menjen vissza a szülővárosába, Tarzuszba, mert az apostolok így látták jónak. Ez volt számára a legnehezebb. Tele volt örömmel, energiával, az evangelizáció vágyával, és azt mondák az apostolok: „Menj haza! Csendesedj el!” Óriási lépés volt ez Pál lelki fejlődésének útján, hogy igent tudott mondani erre. Nem mondta azt, hogy majd elrejtőzöm a farizeusok haragja elől Jeruzsálemben, és közben titokban hirdetem az Evangéliumot. Nem mondta azt, hogy hagyjatok békén, tudok én magamra vigyázni, hanem volt bátorsága legyőzni önmagát és elfogadta, hogy haza menjen. Ez a bátor alázat és engedelmesség segítette őt, hogy a Szentlélek alkalmas eszköze legyen.

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

 

Incze Dénes: Akik panaszkodnak, hogy nem tudnak imádkozni

Gyakori panasz gyónóinknál, hogy egy idő után alig vagy egyáltalán nem tudnak imádkozni. Az emberek lelki életében van egy olyan időszak, amikor lelki szárazságban élnek. Ilyenkor nem megy az ima, nem tudunk az istenes dolgokkal foglalkozni, egyszóval: semmi sem megy a lelki életben. Egyik nap még éreztük Isten mosolyát arcunk fölött, s mint dalos pacsirta szálltunk az ima szárnyain az égbe, nem sokkal utána mint szárnyaszegett baglyok szomorkodtunk, s rágondolni is teher. Ez az úgynevezett „lelki szárazság” ideje, amely mindenkivel megeshet életében. Időtartama több év is lehet.

Igaz az is, hogy nem szabad az imától érzelmi eredményeket várni, s ne legyünk hatásvadászok. Hiszen nem azért kell imádkoznunk, hogy érezzük a kézzel fogható vigasztalásokat, hanem azért, mert imánkkal Istent akarjuk megdicsőíteni, függetlenül attól, hogy érzünk-e lelki vigasztalást vagy sem.

Amikor azonban ránk tör a lelki szárazság, nem szabad elfelednünk a fontos szabályt: mi erről nem tehetünk, s ez nem bűn. Ilyenkor sohasem szabad abbahagynunk szokásos lelki gyakorlatainkat és imádságainkat.

(Az írás folytatása az újság 6. és 13. oldalán olvasható.)

 

Ferenc pápa imája az Irgalmasság szent évére

Urunk, Jézus Krisztus, Te, aki megtanítottál minket, hogy irgalmasak legyünk, mint az égi Atya, és azt mondtad nekünk, hogy aki téged lát, az Őt látja, mutasd meg nekünk arcodat, és mi üdvözülünk.

A te szerető tekinteted megszabadította Zakeust és Mátét a pénz rabszolgaságából; a házasságtörő asszonyt és Magdolnát attól, hogy boldogságukat csupán egy teremtményben keressék; sírva fakasztotta Pétert a tagadása után, és biztosította a mennyországot a bűnbánó latornak.

Tedd, hogy valamennyien magunkra vegyük szavaidat, melyeket a szamaritánus asszonynak mondtál: „Ha ismernéd Isten ajándékát!”

Te vagy a láthatatlan Atya látható arca, azé az Istené, aki mindenhatóságát elsősorban a megbocsátáson és az irgalmasságon keresztül mutatja meg: tedd, hogy az egyház a világban a Te látható arcod legyen, az ő Uráé, aki feltámadt a dicsőségben.

(Az imádság folytatása az újság 7. oldalán olvasható.)

 

Tadeusz Dajczer: Az Eucharisztia titka

A hódoló hit

Átlépem a templom küszöbét és… olyan gépiesen teszem ezt, szinte futtában, ahogy az utcán járok vagy kiszállok az autóból, ahogy átlépem a házam, a bolt, a munkahely küszöbét. Talán fel sem merül bennem a gondolat, hogy Isten szentélyének küszöbét lépem át. Amikor így lépem át a templom küszöbét, általában nem gondolok arra, hogy ez már egy többé-kevésbé komoly szekularizáció, az engem is többé-kevésbé átjáró elvilágiasodás eredménye. Ezért az előkészületemnek, határozott felkészülésemnek a csodára, ami az oltáron történik, már akkor el kellene kezdődnie, amikor átlépem a templom küszöbét.

A Szentmise elején nem egyszer elkerüli a figyelmemet a bűnbánati cselekmény. Előfordul, hogy késve érkezem és nem értékelem azt kellőképpen. Pedig ebben az aktusban jelen van Isten az Ő kegyelmével, amely ki akar áradni az én alázatom mértékében. Mert ez az alázat hozza létre a teret az eucharisztikus kegyelmek számára. Ha elkések, vajon nem veszítem el ezeket a páratlan értékű kincseket?

A bevezető szertartások után elkezdődik az ige liturgiája, de vajon odafigyelek-e? Mert talán ismerem azt, amit hallok, különösen az Evangélium szövegeit, vagy az Ószövetség, az Apostolok Leveleinek szövegeit nehezeknek érezhetem, így a kegyelem végül ismét nem ért el hozzám. Mert ha gépiesen válaszoltam azt, hogy „Istennek legyen hála”, nem valószínű, hogy ebben tudatos hitaktus lett volna részemről, hogy az, amit hallottam, ténylegesen Isten szava lett volna számomra. Egy rég leírt szó? Nem! Az ige, amely most lett elvetve a szívemben.

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

 

Brentano Kelemen: Emmerich Anna Katalin élete (III/1. rész)

Külső életkörülmények

Emmerich Anna Katalin 1774. szeptember 8-án, Kisasszony napján született a wesztfáliai Koesfeld mellett, egy Flamske nevű kis faluban. Ugyanaznap meg is keresztelték a koesfeldi plébániatemplomban.

Atyja Emmerich Bernát, anyja Hillers Anna volt. Kilenc gyermekük közül Anna Katalin az ötödik volt. Az apa nagyon jámbor és derék ember volt; szegény sorsában bizony sokat kellett küszködnie. Rendkívül szorgalmasan dolgozott a megélhetésért, de nem törte magát a mindenáron való meggazdagodás után. Gyermeki bizalommal Isten kezébe helyezett mindent. Ugyanilyen jámborság és erényesség jellemezte az anyát is; az ő jelszava ez volt: „Uram, ahogy Te akarod, nem ahogy én!” Másik jelszava: „Uram, adj nekem türelmet, aztán sújts, amint tetszik!” Ilyen szülőktől Anna Katalin csak szigorú és igazi keresztény nevelést kaphatott s kapott is. Gyenge szervezete ellenére is már korán kemény munkára fogták. És mikor gazdag benső élményei és látomásai következtében, melyekre már gyermekkorában méltatta őt Isten, derűs kedélye és szokatlan lelki tulajdonságai ellenére, valami csendes és magába mélyedő jellem ütközött ki rajta, szülei gyakran korholták, mert mindezt önfejűségnek vélték. Isten pedig megengedte ezt azért, hogy Anna Katalinban meggyökerezzék az alázatosság.

Ő maga beszéli: „Minthogy szüleim gyakran korholtak, de sohasem dicsértek engem, míg más szülők – hallottam – meg-megdicsérték gyermekeiket, ezért a legrosszabb gyermeknek tartottam magamat a világon és bizony sokszor elfogott az aggodalom, hogy Isten előtt nagyon rosszul áll az ügyem.”

(Az életrajz folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

 

Margit: Isten gyógyító szeretete (Tanúságtétel)

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Margit vagyok, két gyermek édesanyja. Nagyon hálás szívvel állok most itt a testvérek előtt, hogy lehetőséget kaptam tanúságot tenni az ÉLŐ Istenről és az Ő gyógyító szeretetéről.

Kamasz koromban derült fény egy öröklött hormonális betegségemre. Azt mondták a szakemberek, hogy ez a betegség nem gyógyítható, de megfelelő kezeléssel szinten tartható az életminőségem. Kezelés nélkül viszont sok szervi gondot előidézhet és évekkel megrövidítheti az ember életét. Kellemetlen külső és belső tüneteket okozott nekem ez a betegség, amik az önbecsülésemet is igen megtépázták és mindig kisebbrendűségi érzésekkel küzdöttem.

20 éven keresztül vívtam a harcot a gyógyulásomért. Sok orvosnál jártam, többek között ennek a betegségnek egy országos hírnevű specialistájánál is, de eredménytelenül. Nemhogy javulás, de szinten tartás sem történt. Mindezt még tetézte, hogy kb. 10 éve elég rövid időn belül híztam több, mint 50 kg-ot. Nagyon szenvedtem, de csak annyit mondtak általában, hogy ne egyek. Az egész egy szélmalom-harcnak tűnt.

Keresztény családban nőttem fel. Mindig próbáltam az Úr közelében lenni, de igazán mélyebben és élően kb. 2010 óta kezdtem élni a hitemet. Ahogy komolyabban ráléptem a hit útjára, rájöttem, hogy ez a betegségem mély sebekből gyökerezik a múltamban.

(A tanúságtétel folytatása az újság 14. oldalától olvasható.)

 

Gyökössy Endre: Recept

Igehirdetésének egyik mondata hozott ide. – Örülök, hogy eljött, foglaljon helyet, s mondja el, mi volt az a mondat. – „A félretett, az összegyűjtött harag felgyülemlik és – azt hiszem, így hangsúlyozta – gyűlölet lesz belőle, s azt öli, aki gyűlöl, lassan, de biztosan.” Ugye Pál apostolt idézte: a nap le ne menjen a ti haragotokon!?

– Erről is szó volt, de gondolom, mást is szeretne még mondani.

– Igen. Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét házasságom, anyám nehéz természete miatt bomlott fel, akivel együtt kellett laknunk. Nem volt más megoldás. Anyám pedig képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermek koromban. Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám „kislánya” legyek a házasságban és ne feleség. Merem állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben. Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá – rettenetes kimondani is –, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett életem miatt. De ez a gyűlölet valóban engem öl. Míg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg. Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a vérnyomásom ugrál, szorongásaim vannak. Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok pozitív, beteg. Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg. Mondja: mit tegyek?

(Az írás folytatása az újság 17. oldalától olvasható.) 

 

A Marana Tha újság 2015. május-júniusi
számának tartalmából

Katona István: Pünkösd után

Korfordulókban az emberek könnyen gondolnak arra, hogy talán elérkeztünk a világ végéhez. Pedig helyesebb úgy fogalmazni, hogy egy új világ előtt állunk. Ennek az új világnak az Egyháza – írja Szennay András – nem tehet mást, mint ugyanolyan odaadással és engedelmességgel figyel a Szentlélek vezetésére, mint tette az első időkben. A Lélek adja meg, hogy az egyházi szervezet nem válik az emberi hatalmaskodás eszközévé, hanem egyre inkább Isten átfogó tervének végrehajtójává. A hit terjesztése a Lélek által nem a világ mintájára szervezett propaganda lesz, hanem meghívás az örömre, a szebb életre. A Szentlélek által a szentmise nem lesz merev formák kényszere, hanem a szív szabad megnyitása Isten felé és a közösség felé. A Lélek által a Szentírás nem lesz többé holt betű, hanem eleven tűz, ami átjárja az embert és föllelkesíti. – Ha ennyi jót művel bennünk a Szentlélek, akkor már csak azt kell tisztázni, hogyan kerülhetünk vele kapcsolatba.

1. Gyermeki bizalom

Az Apostolok Cselekedeteiben (2,4) azt olvassuk, hogy az „apostolok különféle nyelveken kezdtek beszélni, ahogy a Lélek a szót ajkukra adta.” Ezeknek a szavaknak a hátterében gyermeki bizalom és egyszerűség rejlik. Nem vizsgálgatták, hogy egyáltalán lehetséges-e idegen nyelven beszélni tanulás nélkül – de arra se gondoltak, hogy mit szólnak a többiek, nem nézik-e bolondnak őket, hanem kimondták azt, amivel tele volt a szívük.

Te Isten gyermeke vagy, Ő atyai szívvel vágyódik utánad, mindent tőle kaptál, mindent meg akar adni, hogy boldog lehess. Mindenben gondoskodni akar rólad. Húsvét hajnalán az asszonyok siettek Jézus sírjához és azon tanakodtak, ki fogja elhengeríteni a sírt lezáró hatalmas követ. (Mk 16,5) Nem is sejtették, hogy a feltámadt Jézus ott lépked mellettük láthatatlanul és már rég gondoskodott mindenről!

– „Ki fogja elhengeríteni a követ?” – Ugye ismerős ez a mondat a te életedben is? Ó hány ilyen nehéz követ kell a mi életünkben is elhengeríteni, hogy Jézus feltámadt élete átjárja szívünket? Gondolj a reménytelenség kövére, a megélhetési gondok köveire, a megszokott bűnök köveire, az aggodalmak köveire – ezt mind el akarja hengeríteni Jézus, hogy a Lélek által nekünk adhassa a hit felfoghatatlan gazdagságát (Ef 3,8; 3,18).

2. A Szentlélek tüze

Pál apostol írja (1Kor 12,13): „mindnyájunkat ugyanaz a Lélek itatott át.” Az átitatás szót használja, amivel ki akarja fejezni, hogy a Szentlélek eljövetele nem külső esemény, hanem egész bensőnket át akarja járni. – A Sínai hegyen villámlás és mennydörgés kíséretében adta az Úr a parancsait. Parancsainak kötelékével megkötözte a parttalan élet zabolátlanságát. Jézus a megváltásban szívünkbe árasztotta Szentlelkét, hogy az istengyermekség örömében és a Lélek erejével kövessük tanítását. A Szentlélek tüzet gyújtott a szívünkben, erőt adott gyenge akaratunknak. Hatalmas lehetőséget adott az embernek azzal, hogy általa újjászülethet, belsőleg megváltozhat. Ez a megváltozás növekedést ad és örömet. Ez adja az élet legszebb megtapasztalásait.

3. Lélekben való élet

Jézus azt mondta: „Vegyétek a Szentlelket.” (Jn 20,22) Ez egy nagy lehetőség és ajándék, ugyanakkor küldetés is. Jézus azt akarja, hogy a Lélekben éljünk és a Lélekkel dolgozzunk. A lelki élet kulcsa a kezünkben van. Ha átadod életedet az Úrnak, akkor valami nagyon szép és új dolog kezdődik! Jézus élni kezd benned és a Szentlélek átformálja a szívedet. A Szentlélek munkálkodásából jön létre a lelki élet. Minden imát, minden Ige-olvasást, minden jócselekedetet a Szentlélekben kell végezni. Ő mindezeket egybefűzi és ezeken keresztül átformál. Mert a cél az, hogy hasonlók legyünk Jézushoz (Róm 8,29). Ezért el kell hagynunk a „régi embert” (Kol 3,10) és felöltenünk az újat, aki „állandóan megújul a teljes megismerésig”, vagyis a mennyországban lehetséges színelátásig.

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

ki: A Szentlélek működése az imaközösségben (II/1. rész)

1. Imaközösség az ősegyházban

Az Egyház kialakulásának első szívdobbanása az imaközösség (imacsoport) volt. Az Apostolok Cselekedetei második fejezetében olvashatjuk, hogy az apostolok mindennap megjelentek a templomban, és utána házanként összegyűltek.Együtt imádkoztak, együtt végezték a kenyértörést (szentmisét), és beszélgettek Jézus szavairól. Magasztalták az Urat. Szívük tele volt hálaadással és békével. A szentmise és a közösségben végzett ima volt az Egyház életének forrása, és növekedésének az alapja.

Sokkal többet ér az imaközösségben végzett ima, mint az egyéni imádság. Sokan azzal a gondolattal nem akarnak közösségbe járni, hogy otthon is tudnak imádkozni.

Mivel több a közösségben végzett ima, mint az egyéni imádság? A szeret és a hit miatt több! Mit gondolsz, miért mondta Jézus: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20)? Mert a szeretetben tudjuk befogadni Isten kegyelmét. A szeretetben nyílik meg a szívünk az Úr előtt. A szeretetben tudjuk méltóképpen dicsérni Istent, mert Ő maga az élő, örök szeretet. A szeretetben tud működni a Szentlélek. A közös együttlét az Úrban valójában azt jelenti, hogy megéljük a szeretetet és együtt növekszünk benne. Ez a szeretetben való együttlét erősíti a hitünket és közelebb visz Istenhez.

A minket körülvevő világ nem-hívő világ. A hitetlenség nyomása alatt élünk minden nap. Hitetlen légkörben dolgozunk, amely hat ránk. Ezért mindennél fontosabb, hogy legyenek találkozásaink hívő emberekkel, legyenek alkalmak hitről beszélgetni, hitben növekedni és teret adni annak, hogy Jézusban szeressük egymást.

Mivel a hit „élet”, ezért állandóan növekedni akar. A Szentlélek a közösség által elősegíti, hogy egymás hitén keresztül megerősödjünk, mindig közelebb kerüljünk az Úrhoz.

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

P. Gabriele Amorth: A megszentelt és ördögűzésre használt víz, olaj és só használata

A vizet, az olajat és a sót az egyházi hagyományban a sátán és a sötétség hatalmai ellen használják, hogy az embereket, helyeket és tárgyakat megvédjék a gonosztól, hogy az emberek testi és lelki gyógyulásban részesüljenek, s végül hogy az Úr Jézus áldását sok különféle élethelyzetbe elvigyék. Ha azokat egy érvényesen felszentelt pap külön megáldja, aki külön is imádkozik felettük, akkor azok szentelmények lesznek.

A szentelmények olyan szent jelek, amelyekkel a szentségek bizonyos utánzásaként, főleg lelki hatásokat jeleznek és érnek el az egyház könyörgése folytán (Egyházi Törvénykönyv 1166: A szentelmények szent jelek, melyekkel a szentségek bizonyos utánzásaként, főleg lelki hatásokat jeleznek és érnek el az egyház könyörgése folytán).

(Az írás folytatása az újság 6. oldalán olvasható.)

Nemere István: Az ima segíti a tudományt?

Nemrég egy amerikai szívspecialista kutató orvos azzal a talán meglepő felismeréssel állt elő, hogy az ima pozitív energiával hat a betegségek gyógyítására!

Minden vallás, amely ismeri a felsőbbrendű lényhez intézett imát, megegyezik abban, hogy igen nagy energia rejlik benne, és elvileg csak pozitív hatást gyakorolhat az imádkozó tudatára. De vajon hat-e másokra is? Arra a személyre például, akiért imádkoznak?

Akkor is így van ez, ha sok vallás képviselői nem tudnak erről, vagy nem képesek ezt ilyen szépen szavakba önteni. Ma már egyre inkább úgy látszik, hogy az imának terápiás, vagyis gyógyító hatása van.

Amikor idáig eljutunk, kiderül: számos vallás papja, tisztségviselője és sok más, hagyománytisztelő ember élénken ellenzi, hogy a tudomány behatoljon a vallás és konkrétan az ima területére. Úgy vélik, hogy ez nem lehet kutatás tárgya, a profán tudomány ne tegye be szentségtelen lábát erre a féltve őrzött területre. Hogy maradjon legalább egy kicsiny mezeje az ember szellemi tevékenységének, amit nem fognak elemezni, kutatni, vizsgálgatni.

Érthető, de nem tartható álláspont. Már csak azért sem, mert a kutatók egy része oda sem figyel az efféle aggályokra. Ugyanakkor paradoxon módon lehet, hogy éppen ezek a tudományos eredmények győznek majd meg a vallás, az ima, a hit hasznosságáról olyanokat, akik eddig erről hallani sem akartak…

Háromszáz évvel ezelőtt az európai tudomány akkori „csúcsfejei” a legalapvetőbb dolgokban sem hittek, vagy amiben hittek, azt rosszul tudták. Minden tudós egyöntetűen azt állította, hogy az energia nem hathat a távolba.

Galilei például kigúnyolta Keplert, amikor utóbbi kijelentette, hogy a Hold gravitációs ereje hatást gyakorol a tengerek ár-apályára. A neves olasz tudós „őrült képzelgésnek”, fantáziálásnak nevezte Kepler elképzelését. Ma már a tudomány szilárdan Kepler oldalán áll. Lehet tehát, hogy néhány évtized múlva az ima ügyében is megváltozik a hivatalos álláspont?

(Az írás folytatása az újság 7. oldalától olvasható.)

VI. Pál Pápa hitvallása (II/2. rész)

Az Egyház az isteni ígéretek örököse, és szellemi értelemben Ábrahám leánya azon az Izraelen keresztül, mely gondosan őrzi a szent könyveket, és tiszteli a pátriárkákat és prófétákat. Az apostolok alapzatára van építve, az ő mindig élő szavukat és pásztori hatalmukat közvetíti a századok során hűséggel, Péter utódjában és a vele közösségben levő püspökökben.

A Szentlélek állandó segítségével az Egyház feladata, hogy őrizze, tanítsa, értelmezze és hirdesse az igazságot. Azt az igazságot, amelyet a próféták még csak homályosan láttak, de amelyet Isten-Jézus Krisztus által tökéletesen kinyilatkoztatott minden embernek. Hisszük mindazt, ami az Istennek leírt és áthagyományozott szava, és amit az Egyház akár ünnepélyes kijelentéssel, akár rendes és egyetemes tanítóhivatala útján előad. Hisszük, hogy Péter utódja tévedhetetlen akkor, amikor mint minden kereszténynek pásztora és tanítója „ex cathedra” szól. Ugyanezzel a tévedhetetlenséggel rendelkezik a püspökök testülete is, amikor a pápával együtt a legfőbb tanítóhivatalt gyakorolja.

Hisszük, hogy az Egyház, amelyet Krisztus alapított és amelyért imádkozott, mindenkor egységes a hitben, az istentiszteletben és a hierarchia kötelékében. Ennek az egységnek nem akadálya, sőt azt még szebben igazolja a liturgia rítusainak változatossága, a teológiai, lelkiéleti és egyéb iskolák örökségének törvényes különbözősége. Elismerjük, hogy Krisztus Egyházának szervezetén kívül is az igazságnak és lelkiéletnek számos olyan eleme van meg, amelyek az Egyház értékeit képezik, és az egyetemes egységre indítanak. Hisszük ezért, hogy a Szentlélek az, aki Krisztus minden tanítványában az egység vágyát ébren tartja, és éppen ezért reméljük, hogy egy napon mindazok a keresztények, akik ma még nem részesülhetnek az Egyház teljes közösségében, egy nyáj-ként, egy pásztor vezetése alatt egységre jutnak.

Hisszük, hogy az Egyház szükséges az üdvösséghez. Egyedül az egy Krisztus az üdvösség közvetítője és útja, Ő pedig Testében, vagyis az Egyházban van jelen számunkra. Isten üdvözítő szándéka azonban minden emberre kiterjed. Akik tehát Krisztus evangéliumát és az ő Egyházát saját hibájukon kívül nem ismerik, Istent azonban őszinte szívvel keresik, akaratát pedig lelkiismeretük szavára hallgatva, a kegyelem hatására teljesíteni törekszenek, azok is láthatatlan módon Isten népéhez tartoznak, és elnyerhetik az üdvösséget. Számukat egyedül az Isten tudja.

(Az írás folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

Smikál György: Személyes beszámoló és tanúságtétel a MEHR (TÖBBET) imakonferenciáról (II/2. rész)

Ima a szellemi harcban

Johannes egyik előadásában azokról a veszélyekről szólt, melyek a keresztényeket fenyegetik napjainkban. Ezek közé tartozik a radikális szekularizmus és az iszlám rendszere. Szinte prófétai szavak voltak ezek, melyek két nappal később a párizsi véres terrortámadásokban beteljesedtek. Ez a két veszély Párizsban véres valósággá vált és megmutatkozott, hogyan tud pillanatok alatt káoszhoz és tragédiákhoz vezetni az értékvesztett, érték-relativizáló gondolkodásmód. Amikor az ember elveszíti kapcsolatát a transzcendenssel és maga szabta törvények szerint próbál élni (az egó szerint!), akkor a véleményszabadság akár az istenkáromlás szabadságává is válhat. Úgy érzem, ezekben a struktúrákban a gonosz lélek manifesztálódik.

A világméretű keresztényüldözés, gyilkosságok, az emberi jogok bálványozása, az igazi szabadság megélése helyett szabadosság stb. mind a sátán angyalainak műve, a gonosz erőinek földi, látható megnyilvánulása a körülöttünk folyó szellemi harcban. Az imádság házainak véderőműveknek és bástyáknak kell lenniük ebben a harcban. S a bennük szüntelenül imádkozóknak pedig az őrt állóknak, akiknek a szüntelen dicsőítés és imádás fegyvereivel kell védelmezniük Isten Országát. Maga az Úr rendelkezett így prófétája által: „Falaidra, Jeruzsálem, őröket rendeltem; egész nap és egész éjjel, sohase hallgassanak! Akik az Urat emlékeztetitek, ne legyen nyugtotok; és ne hagyjatok nyugtot neki, míg helyre nem állítja Jeruzsálemet és dicsőséggé nem teszi a földön!” (Iz 62, 6-7)

Az imádságnak tehát – a személyes, kegyelmeket kiesdeklő és ezáltal az egyént egész személyiségében átformáló, gyógyító, erőt és reménységet adó dimenzióján túl van egy, a végső eseményekhez kapcsolódó, az emberi történelmet és az egész üdvösségtörténetet befolyásoló dimenziója is. Erőt ad a végidőkben bekövetkező megpróbáltatások elviseléséhez. Jelenleg a jó és a rossz közötti szellemi harc végső csatáit éljük, ahol a győztes Jézus oldalán álló ember – ha Isten teljes fegyverzetét viseli, az igazságot, igazlelkűséget, békességet, hitet, üdvösséget meg az Igét, és imádkozik – legyőzi a gonoszt.

(A beszámoló folytatása az újság 12. oldalától olvasható.)

András: A Szentlélek belépett a családunkba! (Tanúságtétel)

Mikor és hol kezdődött az én megtérésem? A családban! Már kamasz fiú voltam, mikor édesapám hívására lakóhelyünkön eljártam hittanra, nővéremmel együtt. Majd később elsőáldozó lettem. Ministráltam is, de nem önszántamból, hanem inkább a barátaim unszolására. Kamasz koromban úgy éreztem sablonossá vált számomra a szentmise. Így teltek az évek és már nem volt fontos, hogy templomba járjak. Az imák is kimaradtak, csak a saját dolgaim voltak fontosak. Haverok, szórakozás, és mindaz, ami csak az én jövőmet építi.

Történt egy törés az életemben, ami olyan gyűlöletet okozott a szívemben, hogy minden rosszra képes lettem volna.

De nemsokára Isten kegyelméből olyan ajándékot kaptam, ami megváltoztatta a szívemet és megszerettem az Urat. Megismertem egy kedves, vallásos lányt, aki a feleségem lett, aki azóta betölti az életemet. Csodálatos gyermekeink születtek. Gödöllőre költöztünk és jó pár év eltelt, hogy ismét elkezdetem templomba járni. Imádkoztam, hálát adtam, de csak „világias módon”, ha értitek, mire gondolok. Nem volt bennem tűz. Eljártam a szentmisére, mert jó volt, az ünnepek megélése jó volt, de nem éreztem az Úr jelenlétét.

Három évvel ezelőtt megtapasztaltam, hogy Isten törődik velem. Kegyelméből többedmagammal eljutottam Szent Pio atya sírjához, ahol talán életemben először teljesen átadtam magam az Úrnak. Kértem, hogy most már mutassa meg nekem azt az utat, amit nekem szán, és ha annyira szereti gyermekeit, hogy egyszülött Fiát küldte el közénk, tegye meg velem és adja meg nekem a választ.

Szívemben válaszolt és azt mondta, hogy türelmesnek kell lennem, és lesz egy ember, akin keresztül fel fogom ismerni feltétel nélküli szeretetét. Meg fogja adni azt a kegyelmet, hogy felismerjem a döntés fontosságát, hogy Jézus életét akarom-e élni, elfogadom-e vezetőmnek. Azt is mondta, hogy ehhez imádkoznom kell, és szabad akaratomból mellette döntenem. Megtettem!

(A tanúságtétel folytatása az újság 14. oldalától olvasható.)

Szabados Ádám: „Akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért”

„Ya rabbi Yasu!” („Segíts, Uram!”) – kiáltotta egyszerre a 21 narancssárga ruhába öltöztetett kopt keresztény, amikor az IS fekete ruhás hóhérai nekiálltak lefejezni őket a líbiai tengerparton.

„Ya rabbi!” – arabul olyasmit jelent, hogy „Uram!”, vagy „Ó, uram”, esetleg „Segíts, uram!” Eredetileg Allah megszólítása volt ez, de a térdre, majd kivégzésükhöz hasra fektetett keresztények Jézushoz beszéltek. Majd fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért. Azért haltak meg, mert a kereszt népéhez tartoztak. Az „IS” mondja ezt. Ők egyébként nem provokálták, hanem szerették a muszlimokat. Amikor az arab tavasz idején muszlim barátaik a szőnyegükön imádkoztak, ők falként vették körül őket. Egyetlen bűnük az volt, hogy keresztények.

A nyugati újságok címlapjai most nincsenek tele „je suis Copte” feliratokkal. Nem baj. Ennél nemesebb és dicsőségesebb ez a történet. A SAT-7 arab nyelvű műsora telefonon meginterjúvolta az egyik lefejezett fiatalember testvérét, Beshir Estafanos Kamelt.

A műsorvezető megkérdezte tőle, hogy mit érez. Beshir először is helyesbített: nem csak egy, hanem két fiú-testvére is ott volt a tengerparton. „Bisu Estafanos Kamel mártír és Samuel Estafanos Kamel mártír. Büszke vagyok rájuk! Bisu 25 éves volt, Samuel 23 éves volt. Ők a kereszténység büszkeségei. Miattuk felemelt fejekkel, büszkén járhatok!”

„Az 'ISIS' többet adott nekünk, mint amit kérhettünk, mert nem vágták ki azt a részt, amikor megvallották a hitüket és segítségül hívták Jézus Krisztust. Az ISIS megerősítette a hitünket. Hálás vagyok az ISIS-nek, hogy nem vágták ki a videóból, amikor a hitük megvallását kiáltották.”

(Az írás folytatása az újság 15. oldalától olvasható.)

Rita: Isten megragadott engem! (Tanúságtétel)

Olvastam a „Dicsőítésben rejlő erő” című könyvet és elhatároztam, hogy leírom a saját megtapasztalásomat. Amiről írni fogok, az nem kifejezetten a könyvhöz kapcsolódik, előbb kezdődött. A könyvet néhány hete olvastam el, de az én életemben már január közepe után fordulat állt be. 

Mivel Karácsonykor nem voltam itthon, a karácsonyi gyónásomat január 4-én végeztem el. Ezután, a gyónás után valahogy több időm lett lelki olvasmányokra. Kaptam egy könyvet a születésnapomra tavaly egy barátnőmtől, azt kezdtem el olvasni. Aztán az iskola könyvtárában, ahol tanítok, kezembe került Dennis és Rita Bennett: „A Szentlélek és Te” című könyve. Már korábban olvastam a karizmatikus megújulásról, a Szentlélek-keresztségről, de valahogy akkor még nem érintett meg különösebben. Most viszont éreztem, hogy ez nekem szól. Nagy hatással volt rám a könyv. Kezdtem vágyódni a Szentlélek-keresztség után. Katolikus honlapokon is olvasgattam a témában, hiszen katolikusként fontosnak tartottam tudni egyházunk álláspontját ezzel kapcsolatban.

A Bennett házaspár könyvében van egy ima a Szentlélek-keresztség elnyeréséért. Néhány napig elmondtam ezt az imát. Különös dolog történt, azt vettem észre, hogy teljesen átalakulok belsőmben. A Szentlélek különös jelenlétét tapasztaltam meg. Akkor még nem gondoltam, hogy elnyertem a Lélekkeresztséget, mert azt hittem, hogy az valami drámai dolog, egy nagy érzelmi élmény. Mindenesetre a Szentírás elkezdett fontosabbá válni számomra, és a belső ima által csodálatos egységetéltem meg az Úrral. 

(A tanúságtétel folytatása az újság 17. oldalától olvasható.)

 

A Marana Tha újság 2015. március-áprilisi 

számának tartalmából

Katona István: A győzelmes hit öröme

Az első keresztények úgy tapasztalták meg Jézus feltámadását, mint életük döntő eseményét. Az idő folyamata ketté vált számukra. Volt egy „addigi” életük és lett egy „attól kezdve” életük. Jézus feltámadása megváltoztatta gondolkodásukat, világszemléletüket és egymáshoz való viszonyukat. Felismerték, hogy az anyagi világ múlandó, ami helyet ad majd az örökkévalónak. Egymást testvérnek szólították, mert átadták a szívüket az Atya szeretetének. Ami 2000 évvel ezelőtt történt a római birodalom eldugott kis tartományában, az hatással van az egész világra. Néhány évtized múlva a római birodalom legtöbb városában konfrontálódtak az emberek Jézus feltámadásával: Vele vagy Ellene! Aki mellette döntött, az átrendezte az életét. Jézus tanítása lett az alap. Erre lehetett – mint kősziklára – építkezni. Aki ellene döntött, maradt az evilágiság zsákutcájában. A hatalomvágy, kapzsiság és élvezetvágy hullámain sodródott.

Ma is ugyanerről van szó! A föltámadt Jézus minden embernek felteszi a kérdést: Velem vagy Ellenem!? A döntés ma is hatással van a gondolkodásra és az egész életre. Meg kell fontolni, hogyan akarunk dönteni.

1. Keresztény testvériség

Az apostolok cselekedetei (4,32) azt írja, hogy Jézus feltámadásának fényében annyira értéktelenné vált a vagyon, hogy „semmit sem tartottak meg saját tulajdonuknak”. Egy igazi családban él az a szellemiség, hogy minden közössé válik. – A pogány gondolkodás kizárja a másikat a tulajdonból. Mert a cél a gazdagság és hatalom növelése. A megszerzett vagyont minden erővel védik a másik emberrel szemben. Ennek következménye az irigység, a versengés, a gyűlölet, a féltékenység. Ennek ára pedig a szorongás, félelem, feszültség.

A keresztény lelkület abban mutatkozik meg, hogy igyekszik megosztani mindenét a „testvér” szükséglete szerint. Ennek gyümölcse a jóság, az öröm, a szeretet és a béke. A feltámadt Jézus megkérdezi tőlünk: melyiket választod? Ha mellette döntesz, meg kell harcolnod az önzéssel, de ebben a harcban mindig számíthatsz Jézus segítségére.

2. Győzelmes hit

János apostol azt írja, hogy az a hit, amely belegyökereződik a feltámadt Jézusba, „legyőzi a világot” (1Jn 5,4). Milyen győzelemről van itt szó? Az apostolok nagyon világosan látták, hogy a világban a harc a jó és a rossz között folyik. Minden rossz mögött a gonosz lélek (az ördög) működik. Mivel az ördög nem tudta megsemmisíteni Jézus megváltó művét, ezért minden erejével a Jézusban hívő emberek ellen fordult. Minden háború, minden gyűlölet, minden gyilkosság, minden bűn mögött felismerhető az ördög működése. Jézus kivívta a győzelmet kereszthalálával és feltámadásával és ezt a győzelmet nekünk akarja adni. Ezért írja János apostol: „aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia, az győzi le a világot” (1Jn 5,5) Mi hiszünk Jézus istenségében, ezért győzelmet aratunk a rossz felett. Le tudjuk győzni az ördög kísértéseit, és békében, szeretetben élhetünk! Ez megkívánja természetesen, hogy minden nap szoros kapcsolatban legyünk Urunkkal és Megváltónkkal!

3. Hit és tapasztalat

Az evangélium beszámol arról, hogy Tamás apostol – az emberi történelemben először – megérinti a föltámadt testet. Jézus visszajött a halálból, ezzel bizonyította istenségét. Az Ő feltámadt teste nem olyan volt, mint Lázáré (Jn 11,44), aki feltámasztása után néhány év múlva véglegesen meghalt. Jézus föltámadt teste az örökkévalóság üzenete: romolhatatlan, legyőzhetetlen, Isten dicsőségében ragyogó. Minden ember részesülhet ebben az ajándékban, ha Jézus közösségéhez tartozik. Amikor Tamás megérintette Jézus testét, minden bizonytalansága összeomlott. Bűnbánó szívvel borult le és azt mondta: „Én Uram, én Istenem!” Ugyanakkor ebben a hitvallásban van egy diadalmas öröm is! Ha ez az ember sorsa, hogy Jézus által beléphet Isten dicsőséges királyságába, akkor csodálatos dolog embernek lenni. Ennek fényében minden szenvedés semmiség, hiszen egyszer elmúlik és jön az örök, legyőzhetetlen élet Istennel. Ezt tanítja nekünk a HÚSVÉT. Áldott ünnepeket kíván…

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

Liégé: Dicsőség az emberek Megváltójának

Jézus Krisztus mindig időszerű. Időszerű volt tegnap, az maradt ma is, az lesz holnap is, hiszen mindörökre Ő a világ ifjúsága, az a kovász, amely megkeleszti azt a tésztát, amelyből gyúrva vagyunk.

De mi, mai keresztények már régi, öreg keresztények vagyunk, azt akarom ezzel mondani, hogy olyan keresztények, akik hosszú kétezer év és a történelem örökösei vagyunk; olyan történelemé, amelynek folyamán bizonyára nagy erővel és szép teljesítménnyel dolgozott, hatott a kovász az emberek között. De a krisztusi jelenlét e kétezeréves termékenységével vallásunknak olyan külső fejlődése kapcsolatos, amely már a zsúfoltság benyomását kelti. Vajon nem döbbentek meg, amikor beléptek egy barokk templomba? Mennyi ott a kép, mennyi ott a szobor, mekkora ott annak az egységes hitnek a szétszóródása, amelynek pedig az Isten háza egyetlen oltárára kellene összpontosulnia! Vajon mindez nem egy másik zsúfoltságnak, nem egy másik, belsőbb szétszóródásnak a jelképe?

Ezért itt most arra vállalkozom, hogy hiteteket visszavezessem egy alapvető mozzanatra, egy oly lényeges meggyőződésre, melynek értelmet kell adnia egész életünknek: A keresztény ember hitének alapja, lényege a Húsvét!

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

Bosnyák Kata: Imádság a háború első hónapjaiból, 1939-ből

Uram, én mindazok dacára, amik most történnek, hiszek, remélek Benned és szeretlek Téged!

Nem tudom tökéletesen felfogni véges elmémmel, hogy hogyan engedhetted szabadjára fölöttünk a gyűlöletet, az erőszakot és a könyörtelenséget… nem értem egészen – ugye megbocsájtasz nekem, ó Jóságos –, hogy miért kell annyi fiatal életnek véresen összecsuklania a gépfegyverek tüzében, hogy miért nem lehet majd oly sok viruló leány édesanya, feleség soha… hogy miért lesz majd ezer és ezer olyan gyermek, kinek lelkében az édesapa halvány emlék csupán… nem értem egészen mindezt és még sok mást sem… de azért hiszem, hogy Te vagy a Jóság, a Bölcsesség és az Irgalom.

És remélek Benned, én Uram! Remélem, hogy minden szenvedés véget ér egyszer, hogy igazságos haragod eszközeit csak addig használod, amíg nekünk szükségünk van rá, hogy általuk megtaláljunk Téged.

Bízom abban, hogy minden fájdalom csak arra lesz jó, hogy elmélyítse örömeinket, bízom, hogy a vadság hősiességet, a nélkülözés türelmet, az árvaság önálló, kemény jellemszilárdságot fakaszt.

(Az imádság folytatása az újság 7. oldalán olvasható.)

Magyar Kurír: Élet-halál harc folyik az erkölcsi relativizmus diktatúrája ellen

„Aki az élet evangéliumát hirdeti, előbb-utóbb szembekerül a láthatatlan ellenséggel, a sátánnal. A világban élet-halál harc folyik az erkölcsi relativizmus diktatúrája ellen. Akikkel csak beszéltem, mindannyian úgy érzékelik, hogy valamiféle Góliáttal, egy olyan szörnyeteggel állunk szemben, amelyet a pénz, a profit táplál vagy mozgat, a háttérben egy olyan léptékű társadalmi átalakulással, ami példátlan az emberiség eddigi történetében” – foglalta össze európai körútjának tapasztalatait Michael O’Brien kanadai katolikus író.

Michael O’Brien az elmúlt hónapokban Lengyelországban, Olaszországban, Horvátországban és Svédországban tartott bioetikai témájú előadásokat és adott számos interjút. Tapasztalatait egy ontariói életvédő konferencián tartott előadásában foglalta össze. 

„Akikkel találkoztam, valamennyien az élet kultúráját próbálják valamiképpen éleszteni, építeni. Valamennyien érzékelik, miféle harcról van szó. Különböző nyelveken mindannyian ugyanazt fogalmazták meg. Dióhéjban: élet-halál harc folyik az erkölcsi relativizmus diktatúrája ellen. E küzdelem elsősorban a törvényhozásban, az élet különböző fázisainak védelmében zajlik, de a kultúra minden szintjén jelen van” – fogalmazott.

A zavart a média kelti, amely korunk legfőbb tudatformálója – mutatott rá. „Amerre csak jártam, az apostoli lelkületű egyháziak és világiak mindenütt elsősorban a filmek, a televízió és az internet példátlan hatalma miatt aggódnak, amivel a keresztényeknek eddig sohasem kellett ilyen léptékben szembesülniük.”

Jó volt látni – tette hozzá –, hogy mindenütt születnek új kezdeményezések ezzel kapcsolatban.

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

Jézus üzenete – Vassulán keresztül

Jöjjetek, és gondolkozzatok mindazon, amit nektek adok. Jöjjetek, és fontoljátok meg kívánságaimat! Keressetek engem, szomjazzatok rám! Jöjjetek, és elmélkedjetek mindazon, amit nektek adtam és fogadjátok szívetekbe Szavaimat! Azt akarom, hogy mindazt lendületesen megvalósítsátok és megbecsüljétek, amit nektek adtam. 

Ó, szeretett gyermekeim… ha tudnátok, mennyire megsebzi Szent Szívemet, ha valaki közületek halogatja kérésem teljesítését… ha tudnátok, hogy mit kínáltam fel nektek és most mit kínálok, örömötök teljes lenne. Dicsérjetek engem, Szabadítótokat egész nap és egész éjjel! Dicsérjetek engem, mivel saját kezemből tápláltalak benneteket. (…)

Engedelmesen fogadjátok el tanításomat és kívánságaimat, amelyeket mint magokat belétek ültettem. Tegyétek meg, amit én, a ti Szabadítótok kérek, és ne csupán hallgassátok üzeneteimet, mert ezzel becsapjátok magatokat. Szeretteim, akiket Szívem szeret, bizony mondom, hogy szívből fakadó imát kérek tőletek. Azt kérem, hogy imádkozzatok minden püspökért és papért. Azt kérem, hogy figyeljetek mindazok tanítására, akik engem képviselnek! 

(Az üzenet folytatása az újság 9. oldalán olvasható.)

VI. Pál Pápa hitvallása (II/1. rész)

Hiszünk az egy Istenben, az Atya, Fiú és Szentlélekben. Ő teremtette a látható dolgokat, és ezt a világot is, amelyben élünk. És ő teremtette a láthatatlan valóságokat, ahová tartoznak a tiszta szellemek, akiket angyaloknak hívunk. Ő teremti minden egyes ember szellemi, halhatatlan lelkét.

Hiszünk az egy Istenben, aki teljességgel egy az ő legszentebb lényegében és minden más tökéletességében: mindenhatóságában, mindentudásában, gondviselésében, akaratában és szeretetében. Ő az, „Aki van” – miként Mózesnek kinyilatkoztatta. És ő maga a Szeretet – ahogyan János apostol tanította. Ez a két név: Létezés és Szeretet – fejezi ki legjobban az ő valóságát. Ezt a valóságot nyilvánította ki nekünk ő, aki megközelíthetetlen világosságban lakozik, és akinek neve mindenekfölött van, felülmúl minden dolgot és minden értelmet. Az egy Isten képes arra, hogy önmagát igazán és teljesen megismertesse velünk.

Isten kinyilatkoztatja nekünk magát, mint Atyát, Fiút és Szentlelket, akinek örök életében részesülünk a kegyelem által: e földön a hit homályában, halálunk után pedig örök világosságban. A három isteni Személy, akiknek mindegyike ugyanaz az isteni Lényeg, egymáshoz való örök kapcsolatban alkotja a szentséges Isten legbelső életét, mely végtelenül felülmúl mindent, amit emberi elme megérteni képes volna. Hálát adunk ezért az Isten jóságának, hogy velünk együtt annyi más hívő ember is tanúságot tesz az egy Istenről, ha nem is ismeri a Szentháromság titkát.

Hiszünk tehát az Atyaistenben, akitől öröktől fogva születik a Fiú. Hiszünk a Szentlélekben, a teremtetlen Személyben, aki az Atyától és a Fiútól, mint az Ő örök Szeretetük származik, így a három isteni Személyben, kik egyaránt Öröktől fogva valók és egyenlők, túlárad és megvalósul a teljességgel egy Isten élete és boldogsága. A legmagasztosabb módon és a legnagyobb dicsőségére Annak, aki van, és aki nem teremtmény, így tehát a Háromságban az egységet és az egységben a Háromságot imádjuk.

(Az írás folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

Smikál György: Személyes beszámoló és tanúságtétel a MEHR (TÖBBET) imakonferenciáról (II/1. rész)

Immár 8. alkalommal rendezte meg az augsburgi Imádság Háza éves imakonferenciáját 2015. január 3-6. között, melyen rekordot döntött a résztvevők száma. Mintegy 4500 keresztény jött össze a katolikus közösségekből és más felekezetekből, több tucat országból, több kontinensről (Magyarországról kb 100-an voltunk jelen), hogy együtt dicsőítsék Istent imáikkal, énekeikkel.

Tízezren követték a négynapos eseménysorozatot a világhálón, további ezrek kísérték figyelemmel TV-n és az osztrák Mária Rádión keresztül. Akik részesei lehettek ennek a reggeltől késő estig Istent dicsőítő csodálatos programnak, Dr. Johannes Hartl teológus előadásainak, több tanúságtételnek (pl. Karl Wallner Ocist.), azok megérezték Isten szenvedélyes szeretetét, a Szentlélek kiáradását és azt, hogy az Úr napjainkban valami újat cselekszik: még többet (MEHR = több) akar adni nekünk, még több kegyelmet és még több lelki ajándékot, még több karizmát és még több meghívást.

Felszítja a vágyat az Ő első szeretete iránt, fellobbantja Szentlelke tüzét a világszerte egyre gyarapodó számban létrejövő imádság házaiban, ahol szünet nélkül, a hét minden órájában (innen a 24/7 elnevezés), 365 napon át folyik az imádság, mint egykor Dávid sátorában (vö. 2Sám 6 és 1Krón 13,15,16). Isten újjá akarja építeni ezt a leomlott sátrat, ki akarja árasztani ránk az irgalom és az imádság lelkét: „Ezután majd visszatérek, és felállítom Dávidnak leomlott hajlékát, kijavítom falainak repedéseit, és ami romba dőlt, megújítom, hogy keresse az Urat a többi ember és minden nép, amely segítségül hívta nevemet – így szól az Úr, és meg is teszi azt” (ApCsel 15,16-18).

(A beszámoló folytatása az újság 12. oldalától olvasható.)

Linn atya: IMA-SÉTA a közbenjárás egyik módja vagy a mentő szeretet aktivitása

Boston városában az egyik évben 75 gyilkosság történt. Ezért úgy döntött az imacsoportunk, hogy elmegyünk minden helyszínre, ahol gyilkosságok történtek és imádkozunk azokért, akik meghaltak, a családokért, akiket ez érintett, de azokért is, akik a gyilkosságokat elkövették. 75 helyszínre sétáltunk el. A következő évben lecsökkent a gyilkosságok száma 30-ra. Örültünk, hogy a mi imánk is közreműködött a gyilkosságok számának csökkenésében.

A városban élők megérezték Isten hatalmát. Az imaséta közelebb vitt bennünket is az ott élők szükségleteihez.

Séta közben közelebb kerülsz a problémákhoz. Látod a gondokat az ott élők arcán. Imaséta közben meg lehet ismerni a szenvedélybetegeket az arcukról. Az Úr egyfajta nyomot hagy bennünk ezekről a szenvedő arcokról és a séta után is imádkozni fogunk ezekért az emberekért. Az Úr azt is megmutatja, hogy járjunk közben ezekért az emberekért.

Álljunk meg séta közben és áldjuk meg a házakat, épületeket, az ott élőket és benne dolgozókat. Álljunk meg a különböző templomok, gyülekezetek imahelyei mellett, hogy az Úr áldja meg az embereket, hogy hűségesek tudjanak maradni az Úrral való szövetséghez és a hithez. Imádkozzunk az egységért, hiszen mindenhol vannak belső harcok.

(Az írás folytatása az újság 14. oldalán olvasható.)

Spirágó Ferenc: A szent áldozás hatása a lélekre

A szent áldozás úgy testünknek, mint lelkünknek nagy hasznára van. „Az isteni Fölség nem fizeti rosszul a szállást, ahol őt szívesen fogadták” (Szent Alfonz).

A szent áldozás hatása hasonlít a kenyér és bor hatásához (Aquinói Szent Tamás).

A kenyér és bor (a testi táplálék):

  1. legbensőbben eggyé válik a testtel,

  2. éltet és növel minket,

  3. eltünteti a fáradtságot és gyengeséget, erőt kölcsönöz a testnek,

  4. bizonyos kellemes érzést ad és

  5. közvetve a lélekre is hatással van (egészséges testben van az egészséges lélek).

Hasonló hatása van a szent áldozásnak.

1. A szent áldozás legbensőbben egyesít Krisztus Urunkkal

Krisztus Urunk ugyanis azt mondja: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, énbennem lakik és én őbenne” (Jn 6,57).

A szent áldozásban lelki eljegyzés történik. Az eljegyzésnél a vőlegény mennyasszonyát saját magához emeli föl; a fejedelem fejedelmi, a király királyi méltóságába. Éppen úgy a lélek a szent áldozás alkalmával az ő alacsony és megvetett állapotából kiemelkedik és Krisztus jegyesévé lesz.

(Az írás folytatása az újság 15. oldalától olvasható.)

 

 

A Marana Tha újság 2015. január-februári
számának tartalmából

 

Katona István: Istennek terve van veled!

 

Újév első napjaiban előrenézünk és feltesszük a nagy kérdést: mit kell tennem ebben az új évben? De helyes ez a kérdés? A hívő embernek úgy kellene feltenni a kérdést: Uram, mi a terved velem? Mit szeretnél megvalósítani általam? Ez nemcsak az alázat jele, hanem a legjobb választás. Mert a végtelenül szerető Atya a legjobbat, a legszebbet akarja megvalósítani általad. Figyeld csak meg Pétert!

 

Jézus látja, amint a fiatal halász – Simon – közeledik feléje. Látja azt is, hogy három év múlva – a Szentlélektől megerősítve – tanúságot tesz róla a Nagytanács előtt. Látja, amint megszervezi a jeruzsálemi közösséget. Látja, amint eljut Rómába és házról házra járva hirdeti az evangéliumot, bölcs tanácsokat ad. Végül látja azt is, amint vértanúhalálával megdicsőíti az ő nevét. Ebből a prófétai látásból még semmit sem ismer Simon. De megrendül a komoly szavak hallatán: Te mától kezdve Kéfás – azaz Péter – leszel… kőszikla… és én erre a sziklára fogom építeni Egyházamat. Péter nem értette még a szavak jövőbeli jelentését, de azt felismerte, hogy a Mesternek TERVE van vele. Nagy boldogság töltötte el a szívét. „A Mester számít rám, meghívott, hogy vele együtt munkálkodjak.”

 

Ez a meghívás – más körülményekben – de minden keresztényre érvényes. Te is gondolhatsz arra: „Jézus meghívott, hogy világot megváltó tervének egy részét megvalósítsam! Nem céltalanul élek a világban. Küldetésem van! Elfogadom.” Akarom? Komolyan veszem keresztény küldetésemet? Erről kell döntenem az év első napjaiban!

 

1. Szólj Uram, figyelek rád!

 

Sámuel könyvében van egy nagyon érdekes történet: Sámuel meghívása (1Sám 3,3-10). Sámuel még gyermek volt és nem ismerte fel az Úr hangját. Héli pap elmagyarázta neki, hogy ha szól az Úr, válaszoljon úgy: hallja a te szolgád. – Ez az engedelmes szív válasza volt. Benne van az egész lelki élet. Benne van az, hogy: „Uram, rád bízom magam. A tied vagyok, oda megyek, ahová Te akarod.” – Ha minden keresztény ezt a lelkületet őrizné, akkor soha nem lenne szakadás, harag, válás, szeretetlen elutasítás, lázadás. Mert a lelki életben minden probléma ott kezdődik, amikor az ember ellenáll Isten hívásának. Amikor a saját akaratát előbbre helyezi és nem törődik Isten akaratával. Amikor azt mondja: „követlek téged, Jézus, de csak addig, amíg az érdekeimet szolgálod.” Ez a lelki élet csődje. Jézus csak úgy tudja megvalósítani tervét veled, ha teljesen rábízod magad.

 

2. Kihez tartozol?

 

Pál apostol azt írja: „testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma… nem vagytok a magatokéi” (1Kor 6,19-20). A mai könyvekben gyakran előfordul az „identitás” kérdése. Ki vagyok én? Hova tartozom? Mi az én önazonosságom? Hogyan lehet ezt megtalálni? – Pál apostol egyszerűen válaszol: Jézus saját vére által – életének odaadása által – megvásárolt benneteket. Kiszabadított az örök halálból, a sátán birodalmából. Ennél fogva csak benne – Krisztusban – lehet megtalálni az identitásodat. A bűn, az ördög, a pokol nem a te identitásod, hanem annak az ellenkezője. Te Krisztushoz tartozol. Ha az ő szeretete szerint élsz, akkor boldog leszel, értelmes lesz az életed. A titok Krisztusban van elrejtve (Kol 3) Ha hozzá tartozol, minden a tiéd lesz!

 

3. Jézus a kőszikla

 

Jézus Simont kősziklának nevezte el (Jn 1,42). Péter nagyon jól tudta, hogy hirtelen természete alapján nem lehet kőszikla. Hevessége, hirtelen kimondott szavai sok kellemetlenséget okoztak neki. A következő napok folyamán megértette, hogy ez egy ígéret. Ez azt jelenti, ha ő minden napját Krisztusra építi, akkor mindent megkap tőle, hogy szikla természetű legyen. A feltámadás utáni évek megmutatták, hogy pontosan így történt minden. Lehetett Péterre építeni, mert hűséges volt, meg lehetett bízni a szavaiban, mert megfontolt lett; el lehetett fogadni a vezetését, mert engedte magát vezetni Isten által.

 

Jézus azt szeretné, hogy Te is szikla-ember légy! A mai világ tele van megbízhatatlan emberekkel, akik nem akarnak hűségesek lenni; akik csak ösztöneiket és önzésüket követik. Jézus azt kéri tőled: te ne tartozzál közéjük! Rád akarja bízni Egyházát és a világot! Szép lenne, ha elvállalnád, odaszánnád életedet Istennek! Ehhez kívánok sok kegyelmet az új esztendőben!

 

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

 

Liégé: Ki a mi Istenünk?

 

Hogyan lehet megmagyarázni, hogy a modern élet lényeges kérdéseivel szemben papoknak és keresztény hívőknek annyira eltérő az ítéletük, annyira más az állásfoglalásuk és így annyira különböző a magatartásuk is? Kétségtelenül szerepet játszik benne az emberi helyzetek magyarázatából adódó különbség, valamint azok a jogos véleménybeli eltérések is, amelyeket nem tud megszüntetni vagy csökkenteni a hit egysége.

 

De van egy nyugtalanító körülmény, s ez az, hogy a hitbeli egység mintha elvesztette volna inspiráló erejét. Sokan azt állítják, hogy a hitből élnek és mégis radikálisan szembehelyezkednek lényeges kérdésekben másokkal (vagy az Egyházzal), akik ugyancsak azt állítják, hogy a hit az éltetőjük.

 

Térjünk mindjárt a dolog lényegére: a hívő emberekben nem ugyanaz az Istenkép él. És ez az oka annak, hogy életük logikája annyira eltérő, annyira különböző.

 

Belekeverjük hitünk Istenét ítéleteinkbe és állásfoglalásainkba; ha hitünk nem tiszta, vagy egyenesen zavaros, ha többé-kevésbé elhalványodott és lesüllyedt a külsőségekbe vagy ítélkezésekbe, akkor ne csodálkozzunk, hogy az „egyedül igaz Isten" evangéliuma oly torzultan tükröződik az életünkben!

 

Ahhoz, hogy keresztény hitből fakadt életünk igazságát, életünkkel tett tanúságtevésünk egységét belesugározzuk egy nem-keresztény világba, sürgősnek tűnik előttünk, hogy visszatérjünk a hitélet forrásaihoz.

 

Más dolog gyöngének lenni és magunkat bűnösnek vallani, vagyis hogy életünk nem eléggé függ össze azzal a határozott tájolással, amelyet Isten ad az életnek, és ismét más dolog azt hinni magunkról, hogy összhangban vagyunk Istennel akkor is, ha életünk irányát olyan bálvány határozza meg, amelyet mi alkottunk magunknak.

 

Igyekezzünk tehát megtalálni ugyanazt az Istent a Róla elhangzó szóbeli kijelentéseken túl. Tegyük ezt annak a szent Pálnak a szellemében, aki nem habozik eretneknek és hitetlennek mondani azt, akinek az élete ellentmond Istenről vallott hite igazságának:

 

„Aki pedig övéinek, főképp háza népének nem viseli gondját” – mondja Szent Pál – „megtagadta hitét, s rosszabb a hitetlennél.” (2Tim 5,8)

 

Vajon ki a mi Istenünk?

 

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

 

Csermely András: Jézussal ebédeltem

 

2013-ban sokat gondolkodtam azon, hogy embertársamban miként lehet meglátni Jézust, felfedezni benne a testvért, Jézus jelenlétét, és úgy viszonyulni hozzá, mint Isten szeretett teremtményéhez, akit ugyanúgy szeret, mint engem.

 

December eleje lehetett. Karácsonyi díszben pompáztak már az utcák és a vendéglők. Ebédelni mentem a szomszéd lakótelepre egyedül. Bementem az étterembe és pont egy üres asztal várt rám. Nagyon megörültem neki, mert eléggé ideges és fáradt voltam. Ilyenkor nem szeretem, ha ebéd közben zavarnak. Csendben szeretek ülni és csak az evésre figyelni.

 

Még a levesnél tartottam, amikor láttam, hogy bejön az étterembe egy ágról szakadt, ápolatlan férfi. Végigfutott az agyamon: „Remélem nem hozzám fog ülni. Szagolhatom a mosdatlanság orrfacsaró bűzét, vége a nyugodt ebédemnek.” Mivel az étterem tele volt, a pincér hozzám kísérte, hogy az én asztalomnál üljön le. Bólintottam, hogy nyugodtan odaülhet. Ahogy tovább ettem a levest, átfutott a fejemen egy gondolat: lehet, hogy ő Jézus maga, aki ideült az asztalomhoz? Elhessegettem a gondolatot, ez biztos csak az én agyam szüleménye, nem lehet ő. Közben a légkör körülöttem teljesen megváltozott és a párbeszéd folytatódott a szívemben: lehet, hogy mégis ő az? Ha Jézus az, akkor megpróbálok beszélni vele. Egyre izgatottabb lettem, egyre többször néztem fel, hogy legalább szemkontaktust teremthessek vele, hogy szóba elegyedjünk, de nem sikerült. Ott ült lehajtott fejjel. Egyszer sem nézett fel. Megalázottan, megtörten, ott ült némán. Ő volt az. A szívével beszélt hozzám.

 

Amikor végeztem, kifizettem mindkettőnk ebédjét. A jócselekedettől felvillanyozódva vezettem vissza, de a kanyarig sem jutottam el. Olyan lélekáradásban volt részem, hogy le kellett állnom az út szélén. Tetőtől talpig több hullámban betöltött a Szentlélek és csak zokogtam Isten szeretetétől. Nem volt több kétségem: Jézussal ebédeltem aznap.

 

(A tanúságtétel az újság 6. oldalán olvasható.)

 

Tom Marshall: A keresztény jellem értéke

 

Értékmérő, amit fel kell ismernünk, a jellem értéke. „Kívánatosabb a jó hírnév a nagy gazdagságnál” – mondja a Példabeszédek könyve (Péld 22,1). „A te neved” – énekli a menyasszony szerelmesének az Énekek Énekében – „kiöntött drága kenet” (Én 1,3).

 

A Bibliában a nevek mindig személyiséget vagy jellemet fejeznek ki. A jellemnek szóló tisztelet és megbecsülés az egyik dolog társadalmunkban, amelynek olyan kétségbeejtő szüksége lenne helyreállításra.

 

A mai társadalomban az intellektuális képesség, a sportban való ügyesség, a művészi tehetség, az üzleti vagy politikai érzék és a személyiség vonzereje sokkal nagyobb elismerésben részesül, mint a jellem, sőt ezeket időnként mentségnek vagy igazolásnak tekintik az erkölcsi érzék hiányára. Még az egyház is meghajolt a társadalom gondolkodásmódja előtt, mert a jó képességeket és a szolgálatot sokkal többre értékeli, mint az Isten szerinti jellemet.

 

Az Újszövetség nem az ajándékokra, a képességekre vagy a tehetségre, hanem a jellemre helyezi a hangsúlyt. Nem a karizma, hanem a jellem a személyiség igazi próbája.

 

(Az írás folytatása az újság 7. oldalán olvasható.)

 

Pravoslavie-i mir: A magány csapdájában (III/3. rész)

 

6. rész: Az önfejűség és makacsság

 

Lelki magányosságunk oka lehet az önfejűség és a makacsság is, amikor az ember minden helyzetben önmagát részesíti előnyben: mindig saját vágyai teljesülését várja, mindenben saját akarata érvényesítésére törekszik és mindig saját véleményéhez ragaszkodik.

 

Létezik egy rettenetes tévedés, amiben mégis mindannyian hiszünk: azt hisszük, hogy boldogságunk, az ember boldogsága vágyaink teljesülésétől függ. Szoktunk is ilyen „jókat” kívánni egymásnak: „teljesüljön minden vágyaid, valósítsd meg minden elképzelésed!” A valóságban azonban az, aki mindig saját vágyai, elképzelései teljesülését akarja és mindig azok megvalósulásáért küzd, a világ legboldogtalanabb embere. Mindig rossz kedve van, hiszen alig van valami, ami tetszése szerint lenne. Az ilyen ember önkéntelenül izolálódik. Csak önmagát érzékeli, szíve el van zárva Isten és az emberek elől. Minél inkább ragaszkodik saját maga érvényesítéséhez, minél többet követel önmaga számára – az emberek annál kevésbé kívánnak vele kapcsolatban maradni.

 

Amíg az önfejűség és a makacsság szabadon működhet az emberben, amíg az ember nem veszi fel velük a harcot, addig azok belső magányba taszítják az embert: nem engedik, hogy szívében megszülessen az önfeláldozás vágya. Mindenki ismer olyan embereket, akik – úgy tűnhetne – egyáltalán nem a magányra lettek teremtve: okosak, jól kommunikálnak, jó nevelést kaptak, és sokan viszonyulnak irántuk jóindulattal. Ők mégis magányosak maradnak. Miért? Egyszerűen azért, mert semmiben nem akarnak engedni a másik ember kedvéért, még apróságokban sem.

 

Például valaki megszokta, hogy minden vasárnap este egy forró tea mellett könyvet olvas. Ha eközben bekopog az idős szomszéd és megkéri, menjen el a gyógyszertárba, akkor ez rendkívül nehezére fog esni, mert fel kell adnia egy szokását. Ezért inkább elfoglaltságára hivatkozva kimenti magát. Vagy ha valaki megszokta, hogy a papucsa mindig az ajtótól balra található, s egyszer valaki óvatlanul a másik oldalra rakja, akkor kap a fejére: „Az én lakásomban a papucs mindig itt van”.

 

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

 

Pat Collins CM: Növekedés a Lélekben

 

VI. Pál pápa így ír: „Napjainkban újból a Szentlélek kivételes korának társai vagyunk. Újból föl akarják Őt fedezni úgy, ahogyan a Szentírás elénk tárja. Boldogságot ad, ha valaki az Ő irányításának engedi át magát. Sokan csak Őrá akarnak figyelni, Őtőle akarják magukat vezettetni.” (EN 75.)

 

A napi személyes imádságban való kitartás az egyik legfőbb módja annak, hogy részesüljünk a „Lélek kiváltságos pillanatában” – amelyről a Szentatya ír.

 

Két módszert javasolok, amelyeket ebből a szempontból hasznosnak találtam.

 

A Szentírás olvasása és imádkozása

 

Azzal kezdjük, hogy megvizsgáljuk a szentírási imádkozás híres bencés módszerét. Négy szakaszból áll: olvasás, elmélkedés, imádkozás és szemlélődés Isten szentírási igéje felett. Egy tizenkettedik századi szerzetes ezekkel a szavakkal írja le célját: „Olvasáskor keresned kell, elmélkedéskor találsz; imádkozáskor hívjál; és szemlélődéskor megnyílik neked az ajtó.”

 

1. Olvasás előtt helyezd a szívedre a Szentírást Isten Igéje iránti tiszteletből (meg is csókolhatod, ahogy a pap is szentmise előtt megcsókolja az oltárt).

 

2. Mondj egy rövid imát a Szentlélek vezetéséért, például így: „Add Szentlélek, hogy meglássam a Szentírásban a Megváltó arcát! Add, hogy felismerjem akaratát, meghalljam hívását, és növekedjek a kegyelemben! Ámen!”

 

(Az írás folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

 

Anna: Jézus szólt hozzám – Tanúságtétel

 

Hatgyermekes anya, feleség és Szent Ferenc Világi (Harmadik) rendjének tagja vagyok.

 

Amikor 20 éves voltam, komoly indokok alapján és lelki atyám támogatásával egyházi házasságomat megsemmisítették. A húszas éveim közepén a lányomat egyedül nevelő, dolgozó anya lettem. Napi áldozó hívőként a hitem tartott életben. A Világi (Harmadik) Ferences Rendbe való belépésemen keresztül megkezdtem a Jézussal való egység útját.

 

Nővérem Medjugorjébe utazott és a Szentlélek lángra lobbantotta szívét-lelkét. Miután meghallgattam beszámolóját a gyönyörű zarándokútjáról, egy még mélyrehatóbb megtérésben volt részem. A következő év folyamán megtapasztaltam az elmélyült ima különböző szintjeit. Ezen belül volt egy álmom, melynek során a Szűzanya megkérdezte tőlem, hajlandó lennék-e Krisztusért dolgozni. Az álom keretén belül megmutatta nekem, hogy ez a különleges lelkiségi munka azt jelentené, hogy bizonyos értelemben el lennék szakítva a többi embertől. A Szűzanya ténylegesen megmutatta nekem egész kiterjedt családomat és azt, hogyan leszek elválasztva tőlük. Azt válaszoltam neki, hogy nem számít. Megteszek mindent, amit csak kér tőlem.

 

Hamarosan ezután beteg lettem, méhbelhártya-gyulladást kaptam. Ettől kezdve egyik betegség a másikat követte. Betegségeim azokhoz a fajta betegségekhez tartoznak, melyekre az orvosok értetlenül tekintenek. Ez része a keresztemnek és csak azért említem meg, mert oly sokan szenvednek ily módon. Az orvosom azt mondta, hogy soha többet nem lehet gyermekem. Miután gyermekét egyedül nevelő anya voltam, ez nem bántott, egyszerűen elfogadtam, mint Isten akaratát. Nem sokkal ezután találkoztam egy csodálatos férfival.

 

Mivel az első házasságomat érvénytelennek nyilvánította az egyház, összeházasodtunk és öt gyermekünk született.

 

 (A tanúságtétel folytatása az újság 12. oldalától olvasható.)

 

II. János Pál: Újévi ima

 

Egyetlen Isten!

 

Atya, Fiú és Szentlélek!

 

Neked ajánljuk ma az emberi idő új kezdetét,
Az évet, amely most kezdődik.

 

Neked ajánljuk, aki kezdetnélküli Kezdet vagy,
Aki igazság és Szeretet vagy,
Aki Mindenhatóság és irgalmasság vagy,
Te légy jelen benne, és cselekedjél benne!

 

Mert Általad élünk, mozgunk és vagyunk.

 

Az új évnek ezt az első napját
Az Ige földi születése titkával egyesítjük.

 

Ő a Fiú, akit Te, Atya, az emberiségnek ajándékoztál,
hogy egy legyen velünk.

 

Ma különös szeretettel és gyöngédséggel vesszük körül
a názáreti Szűz anyaságát,
Akit Te, örök Atya, kiválasztottál,
hogy a Te Fiad édesanyja legyen a Szentlélek műve által,
Aki a mi Szeretetünk a kimondhatatlan Háromság titkában.

 

Üdvözlünk, új év, a liturgia mai szövegével:

 

,,Áldjon meg Téged az Úr és oltalmazzon!
Fordítsa feléd orcáját, és legyen hozzád kegyes!
Tekintsen rád az Úr, és adjon békességet!'”

 

Újév alkalmával ezeket a kívánságokat
fejezzük ki kölcsönösen egymásnak:

 

Jézus Krisztus nevében kezdjünk újra!

 

Az Ő neve azt jelenti: Isten üdvözít!

 

(A vers az újság 14. oldalán olvasható.)

 

Kőszikla: Újévi „jó” tanácsok

 

Jézus azt tanítja az evangéliumban, fontos dolog, hogy az ember az élete folyamán döntéseket hozzon: „Ha valaki utánam akar jönni…” „Aki meg akarja találni életét…” (Mt 10,39) Minden döntés számít, minden döntés egyben válaszút, ami sorsunkká válik! Az új év első napja a döntés lehetőségét adja neked!

 

1. A rossz emlékeket el kell égetni!

 

Az év első napján készíts egy listát, amin azok az emlékek, események, dolgok szerepeljenek, amelyeket az új évben már nem akarsz magaddal cipelni. Gondold végig és zárd le mindazt, ami már mögötted van. Csak így tudsz a múlt terheit elengedve, tiszta szívvel átlépni az új évbe. Mikor elkészült a lista, gondolj erősen arra, hogy az ezekhez a dolgokhoz kapcsolódó negatív emlékeket Isten kezébe helyezed és utasítsd is el magadtól. Ennek jeléül égesd el az udvaron vagy az erdőben ezt a listát, hogy a tűz tisztító ereje járja át. Utána kérd az Urat, hogy teljesen vegye el ezek pusztító erejét. Vegye le a múlt minden terhét a válladról és fogadja az Ő irgalmába. (Ahogy Pió atya mondta: a múltat Isten irgalmába, a jövőt Isten gondviselő szeretetébe tegyük)

 

 (Az írás folytatása az újság 15. oldalától olvasható.)

 

A derűs szenvedés titka

 

Vianney Szent János tanácsai

 

A keresztények mindig is nehezen tudták megérteni, hogyan lehet a kereszt, a rómaiak félelmetes kínzó eszköze az isteni szeretet és bölcsesség jele és a megváltás egyedüli eszköze.

 

Miért és hogyan öleljük át a keresztet, amikor ösztönösen irtózunk a szenvedéstől?

 

Vianney Szent János tudta, hogy a hiteles keresztény élet egyik alappillére a kereszthez, a szenvedéshez való hozzáállásunk. „Az emberek többsége hátat fordít a keresztjének és menekül előle. De minél inkább menekülnek, a kereszt annál inkább üldözi őket.” Az arsi plébános világosan látta, hogy a keresztjét senki sem kerülheti el. Mindenkit érnek szenvedések, nehézségek, bántások, s végül mindenkit elér a halál. A kérdés az, hogyan fogadjuk mindezt. „Van, aki úgy szenved, mint a jobb lator, s van, aki úgy, mint a bal lator” – mondta. – „Mindketten ugyanazt a kínt szenvedik, de egyikük tudja, hogy ha vezeklő lélekkel elfogadja a szenvedést, érdemszerzővé teheti azt.”

 

„Kétféleképpen lehet szenvedni – tanította –: szeretettel vagy szeretet nélkül. A szentek türelemmel, derűsen, kitartóan szenvedtek el mindent, mert szerettek. Mi fogcsikorgatva és kapálózva szenvedünk, mert nem szeretünk.” Pedig alapvetően azért kapjuk a szenvedéseket, hogy megtanuljunk úgy szeretni, mint Krisztus. Hiszen az ő keresztje sem elsősorban a szenvedés jele, hanem a szereteté, amellyel hordozta. Ezért mondogatta mindig a plébánosok védőszentje az arsi híveknek, hogy a szentek nemcsak hordozták keresztjüket, hanem szerették is. Eszközt láttak benne, melynek segítségével átélhetik, hogy Krisztussal együtt vannak keresztre feszítve, hogy már nem ők élnek, hanem Krisztus él bennük (Gal 2,19-20).

 

 (Az írás folytatása az újság 17. oldalától olvasható.)

 

A Marana Tha újság 2014. november-decemberi
számának tartalmából

 

Katona István: A Királyok Királya jön hozzánk…

Újra kigyulladnak Karácsony fényei. A liturgiában hallunk üdvösségről, örök királyságról, szeretetről, örömről, békéről… Gondolataink felemelkednek az anyagi lét homályából a végtelenség tiszta ragyogásába. Tudatosodik bennünk, hogy amit ünneplünk, az nem egy kis családi együttlét a karácsonyfa alatt, hanem egy hatalmas esemény, ami az egész világot megmozgatja. Ebben a történésben az államok vezetői, királyok, tábornokok olyanok, mint a hangyák. Nem ők irányítják az emberiség jövőjét, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus. Ő az, aki mindenkit hív, hogy vele együtt építse a szeretet országát. Az idő azért szent, mert benne épül Isten Országa. Hogyan épül?

 

1. Örök királyság

Nagyon érdekes jelenetről olvashatunk a 2. Sámuel 7,3-5-ben. Dávid király hatalma csúcsára érkezett és szeretne templomot építeni az Úr dicsőségére. Nátán próféta biztatja: „Vidd véghez, amit terveztél!” – De az Úr még azon éjjel szólt Nátánhoz, hogy nem lehet, majd Salamon építsen templomot, ugyanakkor megígérte az örök királyságot, amely nemzetek fölötti lesz. Vajon Dávid megsejtette-e a szavak nagy jelentőségét? Megsejtette-e, hogy a Messiás az ő utódaiból fog származni és királyságának nem lesz vége? Valamit megsejtett, ez derül ki gyönyörű imájából, amit ezután mondott. – Személyes életünket úgy érinti ez a jövendölés, hogyha Krisztusnak adjuk életünket, akkor az örökkévalóság épül fel bennünk. Az Úr megkezdi bennünk fölépíteni az ő királyi házát, ami győzelmet arat a halál felett is, mert Isten élete lesz bennünk. Nincs szebb önmegvalósítás a földi életben, mint építeni napról napra az örökkévalóságot szívünkben. Nincs szebb vágy, mint az, hogy Krisztus uralma tökéletesen megvalósuljon bennem. Nincs nagyobb sikere az életnek, mint az, amikor állandóan a Szentlélek vezetése szerint formálódik és egyre nagyobb mértékben ragadja meg bensőnket a végtelen!

 

2. Isten megerősít

Pál apostol a római levél végén azt írja, hogy „Istennek van hatalma arra, hogy megerősítsen az evangéliumban.” Sokan félnek az evangéliumi élettől. Némelyek meg is fogalmazzák: „lehetetlen megvalósítani a modern világban Jézus tanítását.” Aki ezt mondja, az el se kezdi, meg se próbálja. És ez nagy baj! Igaz, hogy az egyszerű, becsületes élethez is bátorság kell a mai világban. Nem hazudni, nem lopni, nem csalni, nem paráználkodni – ehhez erőfeszítés kell. A tiszta, szent keresztény élethez még nagyobb erő kell. – Ha kell erő, akkor szükséges az erőforrás is. Erre vonatkozik az apostol felhívása, Istenben mindenki megtalálja az erőforrást. Ehhez azonban szükséges a rendszeres ima, amely biztosítja a kapcsolatot az Úrral. Akinek nincs élő kapcsolata az Úrral, annak nem alakul ki a készsége az Ő vezetésére. Ilyenkor az ember magára marad, bekerül az evilági okoskodás csapdájába és zavaros lesz az élete. – Aki azonban nyitott az Úr szavára, az felfedezi, hogy az evangélium szerinti élet szép, örömöt adó és megvalósítható. Felismeri, hogy nemcsak követni lehet a mai világban Jézust, hanem azt is, hogy része lehet az Ő örök királyságának.

 

3. Isten eljött közénk

Lukács evangélista karácsony misztériumának leírását azzal kezdi, hogy Gábor főangyal hírül adta Máriának Názáretben, hogy Isten kiválasztotta őt Szent Fia édesanyjául. Jézus Krisztus, a Királyok Királya, földi élete megkezdődött Názáretben. Az elképzelhetetlen titok, a legnagyobb csoda, Isten eljött közénk, a mi emberi mértékünk szerint. A Teremtő belépett teremtményeinek a világába. Ez azt is jelenti, hogy be akar lépni a te életedbe is. Jézus eljövetele egy hívás, amely az egész emberiségnek szól: „Jöjj hozzám! Szeretlek! Élj bennem! Nyisd ki szívedet előttem! Csak akkor jövök el hozzád, ha te is akarod! Csak akkor szentelem meg az életedet, ha te is vágyakozol rá!” – Ennek a hívásnak nem szabad ellenállni! A mai világ reklámipara állandó csábítást jelent: vedd meg, birtokolj, egyél, igyál, élj az ösztöneid szerint korlátlanul! – Hová vezet ez? Az ürességbe, a semmibe! – Jézus hívása azonban életre vezet, boldog életre! Karácsony ezt üzeni neked!

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

 

Csernáth Zoltán: Az Istenbe vetett bizalom (II/2b. rész)

Ki merem jelenteni, hogy aki nem a jelenben él, az valójában nem is él. Aki nem Istenbe vetett végtelen bizalommal él, az valójában nem is él. Azt az embert agyonnyomják az aggodalmaskodások, a kételyek, a félelmek, a szorongások.

Csak akkor élhetünk a jelenben, Isten szeretetében, ha ez a kulcsszó: megbízol benne. Egyedül az Istenbe vetett bizalom az, ami segíteni tud bennünket abban, hogy a jelenben Isten szeretetében éljünk.

Igen ám, de ez a bizalom nem hullik egyszerűen az ölünkbe. Ezt a bizalmat meg kell tanulnunk. Sokszor éppen azért engedi meg Isten életünk nehézségeit és küzdelmeit – nem, azért mert megfeledkezett rólunk – hanem azért, hogy segítsen bennünket abban, hogy megtanuljunk őbenne feltételek nélkül megbízni. Életed minden pillanata érted van. Nézd meg, a választott népet is így tanította meg az Isten arra, hogy feltételek nélkül bízzon meg benne. Mivel táplálkoztak a pusztában? Mannával.

Nem úgy táplálta őket, hogy tessék itt van 100 kiló kenyér, osszad be és akkor nem lesz semmi bajod. Bár rengeteg manna hullott, de mindig csak annyit gyűjthettek maguknak az emberek, ami arra a napra elég volt. Nem csupán táplálta őket, hanem egyben gyógyította szívüket, lelküket és megadta nekik a legnagyobb ajándékot, az Istenbe vetett bizalmat. Mert ha valaki kételkedett és többet gyűjtött, az a felesleg éjjel megromlott.

Mindennap újra és újra gondoskodott róluk. Igen ám, de ez nem volt elég, jött a szombat. Szombat a nyugalom napja a zsidó nép számára. Szombaton nem hullott manna. Mi volt az emberek tapasztalata a többi napon? Az, hogy csak aznapra elég mannát szedhettek. Hiába próbáltak spórolni vagy raktározni, nem ment, megromlott. A szombatról mégis azt mondta a Jóisten, hogy pénteken dupla adagot szedjetek, hogy szombatra is legyen eledel.

Az emberi tapasztalat azt mondja, hogyha én többet szedek, mint az aznapra való, akkor az megromlik, és akkor mégiscsak lehet, hogy fog szombaton is hullani manna, ha nem szedek többet. Ilyenek vagyunk. És aki nem hallgatott az Úrra, nem bízott meg benne, és csak péntekre valót szedett, az bizony szombaton koplalt. Így nemcsak táplálta Isten mannával a népét, hanem arra nevelte őket, hogy elsősorban ne a szemüknek, fülüknek, a személyes tapasztalataiknak higgyenek, hanem Isten ígéreteinek.

A teremtő Isten azt szeretné, hogy feltételek nélkül bízzunk meg őbenne. Sokkal jobban higgyünk neki, mint saját elgondolásainknak. Arra hív bennünket a teremtő Isten, hogy végre hagyjunk fel az aggodalmaskodással!

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

 

Oláh Lajosné: Mit jelent az evangelizáció?

Miért fontos különösen ma – Tanúságtétel

A mai kor emberei lelki magányosságtól és szeretetlenségtől szenvednek, mert nagy hiány van az önzetlen emberi kapcsolatokban. Másrészt elvesznek a világi dolgok tengerében, a pénzhajhászásban, fáradtak és boldogtalanok, nem ismerik az élet igazi értelmét és célját. Ebben a kilátástalannak tűnő világban, úgy érzem, óriási ajándékot kaptam a Mennyei Atyától, amikor elvezetett az Emmausz Közösségbe, ahol a Szentlélekben megújulva elindultam azon az úton, amely az élet igazi célja felé vezet Jézus Krisztushoz.

Ez az út nem könnyű, de amióta döntöttem és elköteleztem magam Istennek, a kegyelem számtalan ajándékán keresztül kapom az erőt és segítséget a Mennyei Atyától földi zarándokutamhoz.

Az elköteleződés nem arról szól, hogy megtartom a törvényeket – vasárnapi szentmise, szentgyónás, egy kis jócselekedet, amikor éppen kedvem van hozzá, hanem új emberré kell válni.

Szent Pál a Kolosszeiekhez írt levelében, az új emberről szóló szakaszban (3,1-4), pontosan megfogalmazza, milyennek kell lennie a Krisztusban feltámadottnak.

„Ne a világi dolgokkal foglalkozzatok, hanem keressétek az Isten jobbján ülő Krisztust.”

A 3. fejezet 5-8. verse pontosan meghatározza, mit kell kiirtanunk magunkból. (Paráznaság, tisztátalanság, harag, káromkodás, indulat, rosszakarat.)

A 10-15. versek szerint a Krisztusban megújultak gyakorolják a szeretetet, amely minden jónak a teljessége: az alázatosságot, szelídséget, béketűrést, irgalmat, megbocsátást. Szavainknak és tetteinknek példaképe Krisztus legyen.

(A tanúságtétel folytatása az újság 7. oldalán olvasható.)

 

Pravoslavie-i mir: A magány csapdájában (III/2. rész)

3. rész: A hiúság

A magánynak egy további oka a hiúság. A hiú ember felebarátjától csak a dicséretet, tiszteletet, figyelmet, szeretetet képes elfogadni. Csak akkor érzi életét teljesnek, tartalmasnak, érdekesnek, ha ő van a figyelem középpontjában, ha ővele foglalkoznak, ővele beszélgetnek, őt hallgatják és hangsúlyozzák: „Nagy szükségünk van rád, milyen jól csinálsz mindent.” Ha ezeket megkapja, akkor jól érzi magát, mindenkit szeret és mindenkivel békében él.

De egyszer csak megváltoznak a körülmények és a környezete nem tud már úgy odafigyelni rá. Például, valami olyan fontos dolguk akad, ami nem áll vele kapcsolatban, vagy valaki másra figyelnek oda, akinek az adott pillanatban nagyobb szüksége van a figyelemre és a gondoskodásra.

Mi történik ilyenkor a hiú emberrel?

Azonnal megváltozik a hangulata. Lelkéből hirtelen eltűnik a béke és az öröm; elkezdi magát magányosnak és elhagyatottnak érezni; unatkozni kezd, környezetét hirtelen közömbösnek és érzéketlennek kezdi látni. Természetesen azért kerül ebbe az egészségtelen állapotba, mert elfelejtkezett Istenről. Ahelyett, hogy Isten töltené el szívét, azt saját „énje” tölti be.

Hogyan lehet kikerülni ebből az állapotból? Hogyan győzhetjük le hiúságunkat, és ezáltal a magány érzését?

Mindenek előtt értékeljük azokat a pillanatokat, amikor felebarátaink nem figyelnek ránk. Ezekben a pillanatokban nem tölt el bennünket a hiúságból fakadó öröm, levertnek érezzük magunkat, pedig ez egy nagyon megfelelő pillanat ahhoz, hogy eszünkbe jusson Isten, hogy imával forduljunk Őhozzá.

A levertség e pillanataiban az ima különösen őszintévé, forróvá válhat. A hiúságból fakadó kétes értékű öröm érzése helyett eltölti lelkünket a Krisztusban érzett valóságos öröm.

Ne féljünk attól, hogy felebarátaink elfelejtkeznek rólunk, mi pedig magunkra maradunk, magányosak leszünk – ez az állapot Istenhez vezet el bennünket.

 Ellenkezőleg, az elhagyatottság érzésének pillanataiban mi magunk kezdjünk több figyelmet fordítani felebarátainkra.

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

 

Frans Horsthuis: Látom a megnyílt eget

Mitől válik a mai ember egyre hajszoltabbá? A zsúfolt utcai forgalom tempója egyre nő. A technika új módszereit kutatjuk. „Nincs időm!” – hányszor hangzik ez el bocsánat kérőleg. Stressz és nyugtalanság uralja az életet, mindennapjainkat. Úgy tűnik, hogy a világot egyre inkább a sietség jellemzi, mintha tudatában lenne annak, hogy már nincs sok ideje. Elmélyült gondolkodásra szinte nem is jut idő. Félünk a csendtől.

Vajon félünk szembesülni az emberi lét kiüresedésével és a társadalom értékvesztésével?

Ahogy öregszünk, és jelentkezik a betegség, vagy amikor a baráti körből, a családból meghal valaki, hirtelen mellbe vág a kérdés: Valójában mivel is telik az életem? Mi életem értelme? Mi jön ezután? Merre tartok? Nemsokára én is sorra kerülök. Üres kézzel állok-e majd Isten elé?

„Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok” (Jn 14,2-3) – mondja Jézus. Biztosak lehetünk-e ebben?

Sokszor – gondolkodás nélkül – ezzel ütjük el a kérdést: „Onnét még senki sem jött vissza!”

És Jézus? „Sokféleképpen bebizonyította tanítványainak, hogy él.” (vö. ApCsel 1,3) Jézus megbízható tanú: „Az igazságot hirdetem nektek” (Jn 8,45) – hangsúlyozta.

Egyébként is gyakran olvashatunk égi lények és emberek találkozásáról. Mind az Ó- mind az Újszövetségben számtalanszor látunk angyalokat: „Szolgáló lelkek, akik elküldettek, hogy segítsenek az üdvösség várományosainak.” (Zsid 1,14)

Néha felismerhető személyek is megjelennek, mint például Mózes és Illés a Színeváltozás hegyén. (Mk 9,4)

Jézus feltámadása után sok elhunyt szent jelent meg. (Mt 27,52-53) A későbbi időkből is hallunk mind Jézus mind mások megjelenéséről.

Olykor tehát találkozhatunk mennyei lényekkel itt a földön. De fordítva is előfordul. Néha evilágiak is felvétetnek a másik világba úgy, mint Pál, aki „elragadtatott a harmadik égig, és szavakkal ki nem fejezhető dolgokról hallott.” (vö. 2Kor 12,2-4) Vagy mint János, aki Patmosz szigetén látta, hogy kapu nyílt az égen (vö. Jel 1,9; 4,1), vagy István, aki így kiáltott fel: „Látom a megnyílt eget, és Jézust az Isten jobbján állni.” (ApCsel 7,55-56)

(Az írás folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

 

Bernadett után: A keresztény jellem győzelme

A sok tévtant, a sok cselszövést, a sok aljasságot látva az embernek már megfájdul a feje. Mintha egy nagy tenger közepén lenne egy kis bárkában, s egyszerre sodorná felé a jéghideg hullámokat a keleti, az északi, a nyugati és a déli szél, s próbálná eltántorítani céljától. Kétségbeesve nem harcolna már, felhúzná evezőit, s hagyná, hogy oda lökjék a hullámok, ahova akarják, vagy végleg feladva a harcot belevetné magát a jeges tengerbe.

Ne! Ne! Csak ezt ne tedd! Tarts ki igaz keresztény hited s eszméd mellett, mert ez a liberális szellemiség elleni legnagyobb orvosság! Hiába kacagnak ki, hiába gúnyolnak, hiába kicsinyelnek le amiatt, mert Krisztust követed, tudd meg, keresztény, hogy végül te fogsz győzni!

S miért? Azért, mert te, keresztény ember, a nagyhét kálváriája és a húsvéti feltámadás után Krisztusra szegezed tekintetedet, aki a keresztény jellem csúcsa és koronája, s tudod: ilyenné kell válnod! Ő amellett, hogy Isten, olyan ember volt itt a Földön, aki meg nem alkuvó módon hirdette és küzdött az igazáért, s hogyha eljött a halál órája, meg mert halni, mert tudta, hogy nagypénteket a feltámadás követi.

 (Az írás folytatása az újság 13. oldalán olvasható.)

 

Bottlik Nóra: Karácsonyi dal

Uram, megfogtalak!

Olyan vagy a kezem között,
mint hímesszárnyú puha lepke,
mely ott kering fejünk felett
s csak néha száll le a szívünkre.

Megérint néha könnyű szárnyon
valami édes, puha bársony,
valami nagy meleg tekintet,
mely minden jót a földre hintett.

Igazság magvát elvetette
s az irgalom hívó szavát
szívünkbe lopva beletette.
Minden kicsi sejtje mögött
a célszerűség ott sugárzik –
Uram, Te vagy a fénylő csillag
és én követlek mindhalálig!

Hála Neked, hogy felragyogtál
egyszer a betlehemi égen
s azóta mindig ott lebegsz!…

De jaj nekünk, hogy sokszor felhő húz az égen –
felhő lebeg szívünk felett
s nem látjuk tőle az eget…

– De most itt Vagy: megfogtalak!
Mint hímes lepke
odasímultál a szívemre
ott muzsikálsz, ott tündökölsz
s megtanítasz
örök reményre, szeretetre!…

 (A vers az újság 14. oldalán olvasható.)

 

John Stott: Szavaid legyenek kegyelmet közvetítők

„Semmiféle rossz beszéd el ne hagyja ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas a (hitben való) épülésre, ahol szükséges, hogy kegyelmet közvetítsen a hallgatók számára. Meg ne szomorítsátok Isten Szentlelkét, akinek jegyét viselitek a megváltás napjára.” (Ef 4,29-30)

Az apostol figyelmeztet bennünket, hogy mire használjuk a szánkat. A beszéd Isten csodálatos adománya. Ez az egyik olyan képességünk, amelyben tükröződik Istenhez való hasonlóságunk. Mert Istenünk szól, és hozzá hasonlóan mi is szólunk. A beszéd megkülönböztet minket az állatoktól. A marhák bőgnek, a kutyák ugatnak, a szamarak ordítanak, a disznók röfögnek, a juhok bégetnek, az oroszlánok üvöltenek, a majmok rikoltoznak, a madarak csicseregnek, de csak az emberek beszélnek.

„Semmiféle rossz beszéd el ne hagyja ajkatokat” – mondja Pál. A „rossz beszéd”-nek fordított szó itt a „szaprosz” (görög szó), ugyanezt használták a korhadt fára és a rothadt gyümölcsre (Mt 7,17-18 és 12,33). A rossz beszéd, legyen az akár tisztességtelen, goromba vagy közönséges, bizonyosan sérti azt, aki hallja. Ehelyett inkább hasznosan kell alkalmaznunk egyedülálló képességünket, hogy az jó legyen a szükséges építésre, hogy épüljenek, és ne károsodjanak az emberek, így szavaink áldást hoznak azokra, akik hallják.

 (Az írás folytatása az újság 15. oldalán olvasható.)

 

Babcsányi Ágnes: Megújult a szeretetem!

Jézus meggyógyította szeretetlenségemet – Tanúságtétel

Tanúságtételem arról szól, hogyan tudtam szívből megbocsátani hosszú élete vége felé idős édesanyámnak, aki igen szigorúan nevelt engem, mint egyetlen gyermekét. Anyukám nagyon erős egyéniség volt, és én gyerekként behódoltam neki, mert féltem tőle, és egész életemben szégyelltem előtte gyengeségemet.

Egy alkalommal Margaritha nővér lelki napot tartott Szentendrén a Péter-Pál Katolikus Templomban, ahova elmentem, mert igen nagy indíttatást éreztem erre.

Azon a lelki napon Jézus meg akart gyógyítani több más testvérrel együtt egy kisebb testi bajból (izomgörcs), ami akkor az én estemben nem következett be.

Amikor a pap az áldásra körbevitte az Oltáriszentséget a templomban, a székemen ülve azt tapasztaltam meg, hogy Jézus közvetlenül ott áll előttem, és a két karjával szorosan átöleli vállaimat. Jézus ilyen közelségét addig még sohasem tapasztaltam meg.

A gyógyító alkalomkor, amikor rám került a sor, fizikailag nem jött létre a gyógyulás. Margaritha nővér megkérdezte, hogy megbocsátottam-e szívből mindenkinek az életemben.

Nekem akkor az édesanyám jutott az eszembe, hogy talán neki nem bocsátottam meg teljes szívemből. A nővér azt mondta, ha majd megbocsátok, akkor jöjjek vissza.

 (A tanúságtétel folytatása az újság 16. oldalától olvasható.)

 

Dina: Mit jelent a keresztény jellem?

Mostanában egyre jobban foglalkoztat, ez az emberi tulajdonság! Ahogy ezzel a témával foglalkozom, egyre több dologra jövök rá…

Erkölcs és jellem, mint ikertestvér karöltve jár. A vallásos ember tehát jellemes, és a jellemes ember vallásos. A jellemesség elég összetett emberi tulajdonság! „Alapköveit” szüleinktől örököljük, és fejlődésünk során fejleszthetjük ki magunkban. Már gyerekkorban nagyon érdemes erre odafigyelni, mert később nehezebb dolgunk lesz. Ez tehát a szülők feladata, hogy megtanítsák, kifejlesszék gyermekeikben ezt a nagyon fontos tulajdonságot!

Egy biztos, hogy ez szeretet és Istenben való hit nélkül nem megy! A szeretet, ami Isten ajándéka, sok mindenen átsegíti az embert. Aki nem jellemes, csak ide-oda fog csapongani a világban, sehol nem fogja megállni a helyét, és végül az élet elsodorja!

 (Az írás folytatása az újság 17. oldalán olvasható.)

 

A Marana Tha újság 2014. szeptember-októberi
számának tartalmából

 

Katona István: Egészen Istennek élni

A lelki élet kibontakozása azon múlik, hogy valaki átadta-e a szívét Istennek! A léleknek ez az önmagát átadó megmozdulása – írja Scrivers atya – nem az értelem munkája, hanem a szabad akarat műve. Természetesen hozzájárul az értelem is, de nem ez a forrása az önátadásnak. A forrás a szerető szív lendülete a legjobb Atya felé. Ez pedig a Szentlélektől megvilágosított akaratból születik. De ezt nem elég egyszer megtenni. A napi életfelajánlás által lesz valósággá bennünk. Isten várja tőlünk ezt a szót már a reggeli órában, hogy szabadon rendelkezzen velünk. Várja, hogy elűzzük magunktól az elégedetlenség és lázadás szellemét, és mindent elfogadjunk, amit ő nekünk akar ajándékozni. Ez a lelki békének és a belső harmóniának a forrása. Ez segít abban, hogy elengedjük a félelmeket és megtanuljunk Istennel járni.

1. Legyőzni a lázadást

Előfordulhat, hogy legjobb szándékainkat is félremagyarázzák és bántalmaznak, támadnak. Ez történt Jeremiás prófétával is. Figyelmeztette a népet a bűnbánatra, ezért bántalmazták. A próféta emiatt elszomorodott és szemrehányást tett Istennek. De később bűnbánatot tartott és megújította felajánlását. Sok ember – hitének gyengesége miatt – képes megvádolni Istent, hogy rosszat akar neki. Pedig a „világosság Atyjától csak jó adomány származik” (Jak 1,17).

Honnét származik bennünk a lázadás? Ki az, aki mindig meg akarja bennünk hamisítani Isten képét? Ez az ördög. A sátántól származik az egész világon a lázadás szelleme. Ő az, aki szüntelenül el akarja fordítani az embert a szerető Istentől. – Ezért nagyon fontos figyelni arra, hogy az ember mit tesz a megpróbáltatás idején. Isten igéje arra szólít bennünket, hogy az imádság és életfelajánlás által győzzük le Isten elleni vádaskodásunkat és bízzuk magunkat még inkább az Ő szerető gondviselésére. Ha a sátán látja a bűnbánatot és az alázatot, akkor abbahagyja kísértését és elmenekül.

2. Szabadulás a világ hatalmától

A belső szabadság egyik legszebb ajándéka a lelki életnek. Az első század remetéi nagy bölcsességet szereztek a pusztában. Kivonultak a világból és nem volt semmi, ami visszahúzza őket. Isten és a semmi. Imádság és böjt. Tele voltak örömmel és békével. Pál apostol azt írja: „Ne szabjátok magatokat a világhoz… alakuljatok át gondolkodástok szellemében” (Róm 12,2-3). A világ nemcsak bűnre csábít, hanem szétszórttá tesz, közömbössé Isten dolgaival szemben; a sokféle ragaszkodás állandó függőségbe hajszolja az embert. Szinte elveszíti józan ítélőképességét, nem tudja, mi az igazán fontos. Ez egy állandó zűrzavart teremt belső életében, ami sok esetben betegséghez vezet. Ezért mondja Pál, ha nem szabjátok magatokat a világhoz, akkor „felismeritek mi az Isten akarata, mi kedves előtte” (Róm 12,4). A vágyaktól megkötözött, szétszórt ember nem tudja megismerni Isten akaratát. Ez pedig azt jelenti, hogy nem tud helyesen élni.

3. A helyes út: Jézus követése

Az evangéliumban Jézus meghatározza az egyetlen helyes utat (Lk 9,23-24), az Ő követését. Minden nap felvenni az élethelyzetünkből fakadó keresztet és vinni Jézus után. Ez a „Jézus után” jelenti, hogy szeretetből, szívesen, készséges akarattal, bátran, alázattal. Néha váratlanul jön a „kereszt”. Hirtelen rosszullét, betegség, elbocsátás a munkahelyről, haláleset, nagyobb veszteség… Akiben nincs készség a kereszt hordozására, az ilyenkor összeomlik vagy könnyebb utakat keres. – A helyes hozzáállást elősegíti az élet felajánlása. Az a szív, amely naponta felajánlja magát Istennek, legyőzhetetlenné válik. Az önátadás felkészít a kereszt helyes hordozására. Arra is megtanít, hogy a nagyobb terhet mindig Krisztus viszi. – Egyetlen életünk van, nem szabad elrontani. Ha helyesen éljük, Jézus nyomában járva, örökre együtt lehetünk vele.

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

 

Csernáth Zoltán: Az Istenbe vetett bizalom (II/2a. rész)

Isten szava mindig arra indít bennünket, hogy a mában éljünk. Olyan csodálatos Izajás prófétának a mondata: „Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgokra tekintsetek. Nézzétek, én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van. Nem látjátok? Én magam vagyok az, aki mindezt eltörlöm, és bűneikre nem emlékezem többé.”

Mit mond Izajás? Ne arra gondoljatok, ami régen történt. Miért mondja ezt? Mert bizony az érzéseinket, érzelmeinket közvetlenül nem tudjuk befolyásolni, de a gondolatainkat igen. Azaz, ami régen bántott, ami idegesített, ami fájdalmat, csalódást okozott, azok felé ne nézz!

A jelenben élésnek az egyik legfontosabb szabálya az, hogy mindazt, amit teherként hordoztam, ami idegesített, bántott, csalódást okozott, ha egyszer már letettem és odaadtam az Úrnak a szentgyónásban, ne nézzek feléjük. Sokszor nem parancsolunk a gondolatainknak. Megengedjük, hogy az ilyen jellegű gondolataink elszaporodjanak.

Ezt nem szabad engedni. Bizony az Úr szavai gyógyító szavak, nem szabad, hogy bármi is elhomályosítsa a jelen pillanatot. S akkor, ha a gondolatainkban törekszünk mindig a jelenben élni, és nem évődünk azon, ami elmúlt, akkor előbb-utóbb a gondolatainkon keresztül – hiszen próbálunk Istenre figyelni – Isten elkezdi gyógyítani az érzéseinket. Sokszor ott torpanunk meg, hogy én egyszer ezt már odaadtam az Istennek, aztán jön megint egy rossz, negatív érzés. Ezzel ne törődj! Az érzéseink sokszor becsapnak minket úgy, hogy jeleznek valamit, de ezek nem mi vagyunk. Sokszor bizony inkább az érzéseinkre hallgatunk, a fájdalmainkra hallgatunk, és nem az Isten Igéjére. Így szoktunk elbukni. Nagyon fontos a gondolatainkon uralkodni, ahogy mondja Izajás: Ne arra gondoljatok, ami régen történt. Azaz életünk minden pillanata Isten ajándéka, melyet, ha igyekszünk az Ő szeretetében megélni, akkor igazi kinccsé lesz a számunkra. Majd így folytatja Izajás szavaival Isten: Én magam vagyok, aki ezeket eltörlöm, bűneidre nem emlékezem többé. Bizony az önvád és a bűntudat nagyon-nagyon káros. Az önvád és a bűntudat akár évtizedekre meg tudja kötözni az embert!

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

 

Kronstadti Szent János: Az imádságról

Az imádság élő víz, amellyel szomjúságát csillapítja a lélek. Az imádság lelki lélegzésAmikor imádkozunk, a Szentlelket lélegezzük be, mert a Szentlélekben imádkozunk (Jud 1,20). Így minden imádkozás a Szentlélek lélegzése, lelki levegő a világossággal együtt, lelki tűz, lelki táplálék és lelki ruházat.

Amikor imádkozol az Úrhoz, szíved szemével nézz magadba, a tulajdon lelkedbe: az Úr ott van, gondolataidban és szíved igaz rezdüléseiben, de rajta kívül is mindenütt. „Közel van hozzád az Ige, a te szádban és a te szívedben” (Róm 10,8), nemcsak az égben és az alvilágban.

Az Isten igazság, ezért imádságomnak igaznak kell lennie, miként az életemnek is. Az Isten világosság, imádságomat a lélek és a szív világosságából kell felajánlanom. Az Isten tűz, imádságomnak és életemnek is lángolónak kell lennie. Az Isten szabad, ezért imádságomban szabadon kell kiöntenem szívemet. Micsoda gazdagsága ez az emberi léleknek! Imádság által elérhetem az Istennel való egyesülést, és Ő nálam időzik.

Milyen szépek az imádságaink! De megszoktuk őket. Úgy kellene vennünk, mintha először hallanánk és mondanánk őket.

(Az írás folytatása az újság 7. oldalán olvasható.)

 

Pravoslavie-i mir: A magány csapdájában (III/1. rész)

Néhány hónappal ezelőtt a Novo-Tyihvini női monostor elöljárója, Dominika igumenia (apátnő) a belső magányosságról beszélgetett a nővérekkel. A beszélgetést a monostor honlapján nyilvánosságra hozták, és nagy érdeklődést váltott ki. Mivel a probléma napjainkban rendkívül aktuális és az elmagányosodás társadalmunkban tömeges méreteket öltött, ezért a „belső használatra készült beszélgetésből” egy új, a szélesebb közönségnek szánt beszélgetés született.

Korunk talán egyik legelterjedtebb betegsége a magány. Hogyan lehet megmenekülni, meggyógyulni e fájdalmas betegségből? Az Egyházban, az Egyház által, mondhatnánk, és igazat is mondanánk. Azonban egyáltalán nem ritkaság, hogy éppen a régóta az Egyházban (és egyházi életet) élő emberek érzik lelkükben ezt a hasogató fájdalmat: „Egyedül vagyok a világban… senki nem képes megérteni engem.”

Szögezzük le azonnal: létezik helyes magány, a lélek üdvösségen való munkálkodása céljából a felesleges kapcsolattartás kerülése. A „jó” magány ezen állapotát Moszkvai Szent Filaret a következőképpen jellemezte: „A magány elvezet a mennyei közösségbe.” Az ilyen, helyes magányra kisebb-nagyobb mértékben mindnyájunknak szüksége van. Miben különbözik ez a helytelen, a fájdalomként megélt magánytól? Gyümölcseikről ismeritek fel őket (Mt 7,16). A magányt Istenért vállaló embert az emberek iránti szeretet tölti el, belső világa békés és nyugodt. A betegség-magány csapdájába került ember azonban kimondhatatlan szomorúságot érez, lelke szüntelen és mohón vágyik mások szeretetére, megértésére, együttérzésüknek elnyerésére, azonban képtelen ezekre rátalálni. Erről a magányról fogunk ma beszélni.

Honnan ered? Miért válik az ember magányossá? Mi az, ami elválasztja őt Istentől és a felebarátjaitól?

A belső magányosság egyik legfőbb oka: mások elítélésének a szokása. A magány és az ítélkezés – a lélek egymással rokon betegségei. Az ítélkező ember, éljen bárhol, bármilyen körülmények között, mindig elégedetlen a környezetével. Úgy véli, hogy felebarátaival szemben támasztott igényei igazságosak és vitathatatlanok. Ez természetesen téves vélekedés. A felebarátját az ítélkezés szemüvegén keresztül szemlélő ember mintegy görbe tükörben látja őt, egyáltalán nem olyannak észleli, mint amilyen a valóságban. Az ítélkezés ezen tükre még az erényt is képes hiányosságként megláttatni.

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

 

Margaritha Valappila: A mennyei Atya hív téged és vár rád!

Ha azt olvassuk, hogy egy atya vár ránk, akkor első kérdésünk: ki ez az Atya? Ismerem Őt? Én még tovább kérdezek: tudod, milyen nagy irgalommal van irántad, mennyire türelmes veled, milyen jóságos, és milyen régóta vár rád?

Mindjárt a fejezet elején szeretnék Önökkel egy tanúságtételt megosztani, amelyből kiderül, hogy az Atya milyen sokáig várt gyermekére, aki húsz évig alkoholista volt. Erről így tesz tanúságot:

Fontosnak tartom, hogy minél előbb leírjam Önnek, mennyire boldog és békés vagyok új életemben, amellyel Jézus 2007 novemberében megajándékozott. Valóban elvette a kőszívemet és helyette hússzívet adott.

Az irgalmas és szerető Isten az Ön novemberben, Berlinben tartott lelkigyakorlatán megszabadított az alkoholtól.

Néhány nappal a lelkigyakorlat előtt mélyreható gyónási beszélgetésem volt egy atyával, aki azonnali elvonókúrát javasolt. Bensőleg kész voltam erre, mert nem mehetett úgy tovább, ahogy addig éltem, bár még szkeptikus voltam.

Amikor Ön beszélgetésre hívott, azonnal tudtam, hogy az alkohol problémámról lesz szó. Meglehetősen szégyelltem magam, amikor ezt elmondtam Önnek, de a válasza nagy örömmel töltött el: „Isten a legjobb orvos, aki mindenkit és mindent meg tud gyógyítani, csak hinnie kell és bízni Őbenne!”

Ebben a pillanatban tudtam, hogy Ön által Jézus szólt hozzám. Hittem és bíztam minden kételkedés nélkül. Tudtam, hogy Isten mindig jó hozzám, és Nála nincs lehetetlen.

A szentségi áldásnál és a gyógyító ima alatt biztosan éreztem, hogy Isten megérint, megszabadít az alkoholizmus bilincseitől, és meggyógyít. Amikor Ön és E. atya rám tették kezüket, szívemet melegség járta át.

Betöltött az öröm, a boldogság és a derű. Az egész világot át tudtam volna ölelni. Legszívesebben táncra perdültem volna! Ez a boldogító érzés még ma is bennem van. Amikor este haza mentem, az összes italt a mosogatóba öntöttem, és a mai napig egyetlen korty alkoholt sem ittam. Nincs már bennem iváskényszer, és nincs semmilyen elvonási tünetem a húsz évig tartó alkoholizmus után!

(Az írás folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

 

von P. Hernán Jiménez LC: Segítőm a misszióban

1991-ben Észak Olaszországba helyeztek. Meglátogattam egy Lauro nevű 27 éves férfit. Tőle szereztem először tapasztalatot az aids-es betegekről. Az, aki egy betegség végstádiumában van, megtapasztalja az órák monotóniáját, melyek a megváltoztathatatlan valóság jármában telnek: nem várható már más, csak a biztos halál. Lauro meggyónt, és szentáldozásban részesült. Aztán látogatásaim egyre gyakoribbá váltak nála. Annak a papnak a szerepe, aki beteget látogat, olyan pap szerepévé változik, aki jó barát volt, és rövid időn belül egy barát lett, aki pap volt. És akkor megtörtént a csoda.

Egyik nap beültem az autóba, hogy meglátogassam Laurot. Útközben az jutott eszembe: „Megérkezel, ott maradsz egy fél órát, viccelődsz vele, meggyóntatod, aztán ismét egyedül hagyod őt a bajában. Nem. Ennek legyen vége. Ezt így nem tudom tovább csinálni!” Hirtelen egy hangot hallottam az autóban, mely olyan tisztán szólt hozzám, hogy megfordultam, hogy megnézzem, ki van ott. Később még egyszer hallottam ezt a hangot. Akkor már tudtam, hogy ez a hang belülről jön. „Állj meg a következő templomnál, és kérj egy keresztet.” Nagyon különös volt. Megálltam az első templomnál, amelyik útba esett - szerencsére ismertem a plébánost, beléptem, és azt mondtam: „Szükségem van egy keresztre.” „Egy keresztre?” – kérdezte meglepve a plébános.

 (A beszéd folytatása az újság 13. oldalától olvasható.)

 

Dr. Soós Sándorné: Gondolatok a Naphimnusz értelmezéséhez

A Naphimnusz Szent Ferencnek talán a leghíresebb és legtöbbet idézett írása. A természet szépségét szemléltető albumok, a középkori irodalmat bemutató kötetek elmaradhatatlan része, a műfordítók kedvelt darabja, filológiai viták témája. A költemény első olvasásra is megkapó, a gondolat tisztasága és a kifejezés egyszerűségében rejlő szépsége magával ragadó. Ám ha többször elmélyülten olvassuk a verset, rádöbbenünk kimeríthetetlen gazdagságára és a költői szépségű mondatok mögötti gondolati-lelki mélységére is. A Naphimnusz Ferenc legegyénibb műve, melyben nemcsak énjének legmélyebb titkaiba pillanthatunk be, hanem lelki gondolkozását is megismerhetjük. […]

A Szentírás szerint Isten teremti meg az ember szívében az örömöt, amely az ember ereje (Neh 8,10). Ezt az örömöt adó Istent dicsérni és dicsőíteni kell – a vallásos ember legősibb öröksége is ez –, hiszen a dicséret nem más, mint hitvallás, Isten nagyságának és szeretetének megvallása. […]

Ferenc hite csupa befogadás, lángolás, lelkesültség! Valahányszor csak kiejtette az Úr nevét, „mindannyiszor minden emberi képzeletet meghaladó megindultság vett rajta erőt: egész lényét olyan öröm és vidámság öntötte el, hogy egészen új embernek látszott, aki már nem is ebből a világból való.” (1Cel 82) Testvérei a „mindig örvendező” jelzővel illették. […] „Mindenből lajtorját csinált magának a Magasságbéli trónjának a megközelítésére.” (2Cel 165) […]

Az anyanyelven énekelt dicséret az igehirdetés új formájában a vallásos érzés leggazdagabb változatait szólaltatta meg, s friss, naivan őszinte és egyszerű megnyilatkozása a néplélek gondolatvilágával, természetes hangjával is találkozott. […] Boldogságában az egész világot magához ölelte. Minden teremtményt – élőt és élettelen dolgot egyaránt – Isten ajándékának tekintett, az ember iránti szeretetből alkotott ajándéknak, melynek gazdagságában, szépségében magára az Ajándékozóra ismehetünk. […] A Teremtő bölcsességét, hatalmát és jóságát szemlélte a teremtményekben. […] Nem a természetért – a Teremtőért rajongott. A teremtményekben az Atya gyermekeit – saját testvéreit tekintette. A nagyobb és okosabb testvér gyöngédségével közelített Isten minden teremtményéhez. […] Fontos azonban azt is látnunk, hogy Ferenc derűje nem az érzelmek könnyedségéből, a felszínes vidámságból fakadt. […] Derűjének – boldogságának – titka a megtapasztalt és megismert Istenhez tartozás felemelő érzése. Ám Istent megismerni egyet jelent szent Fia, Jézus Krisztus keresztjének a megismerésével.

(Az írás folytatása az újság 14. oldalától olvasható.) 

 Az újság hitvédelmi melléklete balra a Hitvédelem menüpontnál olvasható.

 

A Marana Tha újság 2014. május-júniusi számának tartalmából

Katona István: A Szentlélek megvilágosít és meggyógyít!

Jézus azért jött, hogy elküldje nekünk a Szentlelket (Jn 15,26). Azért jött, hogy elhozza nekünk a bőséges életet (Jn 10,10). Azért jött, hogy lerontsa a sátán uralmát (1Jn 3,8). Azért jött, hogy megnyissa előttünk a mennyország ajtaját (Jn 14,3). Azért jött, hogy megtanítson szeretni (Jn 15,12). Amikor az apostolok találkoztak a Szentlélekkel, átalakultak. Jézus életét kezdték élni. Isten az Ő szeretetében mindig meg akarja újítani életünket. Ez a megújulás néha lassan, máskor robbanásszerűen történik.

1. Isten Lelke az Ószövetségben

Van egy nagyon érdekes történet, amely Dávid kiválasztásáról szól (1Sám 16,1-13). Amikor Sámuel próféta a gyermek Dávid fejére öntötte a szent olajat, azt olvassuk: „Az Úr Lelke ettől fogva Dávidra szállt.” Mit jelent ez a mondat? Bölcsességet? Felelősséget? Bátorságot? Imádságot? Vagy mindezt együtt? Dávid még ott maradt családja körében, de más lelkülettel. – Ezt elmondhatjuk a keresztény emberről is. A keresztségben az egyház megkeni szent olajjal a gyermeket és imádkozik, hogy a Szentlélek lakozzék benne. Mit jelent ez? Isten személyesen hívja az embert, kiválasztja és felkínálja neki a királyi életet. A Szentlélek megkezdi életének megújítását. A Lélek át akarja járni gondolatainkat, akaratunkat, érzelmi életünket. A Szentlélek szerepe az, hogy kiformálja bennünk Krisztust.

2. A Szentlélek világosságot ad

Pál apostol azt írja (Ef 5,8-14), hogy a Szentlélek által kiléphettek a sötétségből és a világosság gyermekei lehettek. A sötétségen nemcsak az Isten nélküli pogány gondolkodást értette, hanem a bűn sötétségét. Azt az életformát, amelyben uralkodik a rombolás, az életellenes magatartás, amely távol áll a jótól és az igazságtól. Azt írja Pál, hogy ebben az életformában minden cselekedet „meddő”. Nincs kapcsolata az embernek az örök élettel, csak az evilág érdekli. Ennélfogva ez az élet céltalan, értelmetlen. Ha pedig céltalan, akkor az értelmes ember nem élheti ezt tovább. Pál azért festi le a pogány élet sötétségét ilyen erős színekkel, hogy annál inkább érezze az ember a Szentlélek fontosságát. Rá akar döbbenteni, hogy csak a Lélek által nyerhetjük el a világosságot. Csak a Szentlélek által élhetünk értelmes életet! Csak a Lélek erejével tudjuk legyőzni a gonosz támadásait és élhetünk új életet. Milyen nagy a mi Istenünk irgalma és milyen nagy a mi kiváltságunk, hogy elnyerhetjük a Szentlelket! Szinte alig talál szavakat Pál apostol, hogy méltóképpen dicsőítse az Urat az új élet ajándékáért. Ő tapasztalatból beszél, hiszen Ananiás kézfeltételével (ApCsel 9,17) kiáradt rá a Szentlélek, elmúlt a sötétség és betöltötte szívét a világosság. Új erőt tapasztalt és azonnal hirdetni kezdte Jézus istenfiúságának nagy örömhírét. Ezt akarja adni nekünk is a Szentlélek! Új erőt a tanúságtételhez és a hit világosságát.

3. A Szentlélek meggyógyít

Az evangéliumok több esetben beszámolnak arról, hogy Jézus meggyógyítja a vakokat. Egyik esetben a beteg fejére teszi a kezét és úgy gyógyít. Más esetben sarat tesz a szemére és azt mondja neki: „mosakodj meg s Siloe tavában” (Jn 9,5). Ezzel jelzi, hogy együttműködést vár tőlünk. Nekünk is tenni kell valamit gyógyulásunk érdekében. Életünket el kell rendezni, megbocsátani, többet imádkozni, szeretetben növekedni. Ez nagyobb figyelmet igényel. Figyelmet Isten jelenlétére, figyelmet a Szentlélek indításaira, mert nagyon leköti figyelmünket a világ. Mindent az anyagi körülmények javulásától várunk. Azt gondoljuk, a boldogság a külső körülmények javulásától függ, és hogyha sok pénzünk lenne, akkor boldogok lennénk. Ez tömény világiasság! Ebből akar a Szentlélek kigyógyítani bennünket. Nem a világ, nem a pénz, nem az élvezet, nem a hatalom, nem a birtoklás boldogít, hanem egyedül csak Isten. Mert egyszer minden elmúlik, csak az marad meg, ami a szívünkben van. Ha Isten lakik a szívünkben, akkor örökre Vele lehetünk boldogságban!

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

Csernáth Zoltán: A PÜNKÖSD a kereszthalállal kezdődik

A Szentlélek eljövetele Pünkösd. Mivel kezdődik a Pünkösd? A kereszthalállal. A Szentlélek által fog majd létrejönni számunkra az Istennel való őszinte, mély kapcsolat. De ez az út, ez a palló, ami átvezet Istenhez, ez Krisztus keresztje. Ugyanis az ember bűne miatt tönkrement az a szeretet-közösség, ami eredetileg Isten és ember között volt. Ezt a kapcsolatot önerőből sosem tudtuk volna újraépíteni. Csinálhattunk volna bármit, képtelenek lettünk volna rá. Azonban a végtelen Isten elénk sietett, hogy tökéletes szeretetével újra átölelhessen minket.

Jézusnak ez az ígérete a feltámadás után valósult meg. Gondoljunk csak arra, hogy mekkora változást hozott a Szentlélek! Nézzük meg például az apostolok életét. A tanítványok rettegtek, Jézus kereszthalála után bujkáltak. A zsidóktól való félelmükben – ahogy azt a Szentírás írja – bezárkóztak. Ki sem mertek lépni az ajtón. A Szentlélek által ezek a tanítványok csodálatos változáson mentek keresztül. Az addig bujkáló, rettegő tanítványokból bátor tanúságtevő apostolok lettek. Azok, akik addig bujkáltak, dacoltak minden fenyegetéssel és üldöztetéssel. Sőt! Örömmel vállaltak Jézusért minden szenvedést. Csodálatos módon hirdették Isten országát.

Pünkösd napján nemcsak az apostolokra, hanem a Jeruzsálemben összegyűlt mintegy háromezer emberre is kiáradt a Szentlélek, és hatalmas öröm töltötte el őket. Az emberek boldogok lettek. Megtapasztalták Isten erejét, és ők is hirdetni kezdték az Evangéliumot. Ettől a pillanattól kezdve futótűzként terjedt a fiatal kereszténység a pogány Római Birodalomban.

Emberileg semmi nem magyarázza meg ezt a tényt. Tudjuk, hogy milyen brutális keresztényüldözések voltak. Mégis futótűzként terjedt a kereszténység. Ez a Szentlélek ereje. Ebből láthatjuk, hogy amikor a Szentlélek belép az ember életébe, akkor ott nagyon komoly változások történnek.

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

Tariczky Mária: Pünkösdre

Jeruzsálemben, a felső teremben, Szűzanyám, az apostolokkal együtt egy szívvel, lélekkel imádkoztatok Pünkösd napján, amikor „Hirtelen zaj támadt az égből, olyan, mint a heves szélvész zúgása. Betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd pedig szétoszló nyelvek jelentek meg, olyanok, mint a tűz, és leereszkedett mindegyikükre."

Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Szentlélek megadta nekik, hogy szóljanak.

Már nem féltetek, apostolok, mert a Szentlélek tüze bátorságot, világosságot adott nektek. Így, Péter, beszédedre sokan megtértek. Hiszen Te, Szent Péter, arra ösztönözted hallgatóidat, hogy tartsanak bűnbánatot és térjenek meg.

Most mi is bűnbánatot tartunk és átadjuk Neked, Urunk, az életünket. Köszönöm Uram, hogy vágyat ébresztettél bennem és arra indítottál, hogy életemet végiggondoljam és minden bűnömet egyszerre letegyem Eléd, és Neked átadjam az életemet.

Köszönöm, Istenem, hogy nagyon szeretsz, és érzékeny szívet adtál nekem. Ne haragudj, hogy a Te nagy szereteted ellenére sokszor megbántottalak. Nem akarlak soha többé megbántani, szomorúságot okozni Neked.

Bocsásd meg, Uram, kérlek, minden bűnömet, hibámat és kérlek, drága Szabadítóm, Jézusom, szabadíts meg mindörökre tőlük. Adj hatalmat nekem a sátán felett, bűneim felett!

Uram, átadom Neked szabad akaratomat, hogy a Te akaratod teljesedjék be minden gondolatomban, szavamban, cselekedetemben, vágyamban és érzésemben.

Uram, átadom Neked szívemet, lelkemet, értel­memet, érzéseimet, egész egyéniségemet, életemet és halálomat.

Fogadj el, kérlek, Istenem, egészen!

Légy, Uram, mindenben a mindenem, hogy egész hátralévő életemben a Te dicsőségedre éljek és haljak meg!

Dicsőítlek, magasztallak, imádlak Téged, Uram hálatelt szívvel, és kérlek add, hogy ez mindennap így legyen.

Ámen.

(Az imádság az újság 7. oldalán olvasható.)

Dr. Csókay András: Európa keresztény gyökerei

Az emberi agy csak egy kivitelező szerv, igaz – a legmagasabb szinten differenciált. Olyan, mint az autó kormánykereke. Ahogy a kormányos is a kormánykerék mögött ül, az emberi személy lényege is az agy mögött van. Tehát szabad akaratunk nem az agyunkban van, de azt az agyunk segítségével közöljük. Tehát, az emberi személy lényege nemcsak az agyban van.

A lelkiismeret nem az agyban van. A szeretet, a megbocsátás nem az agyban van, ahogy az Istenkapcsolatunk sem. Ezt Szentágothai professzor el is mondta a 70-es években az orvostanhallgatóknak. Azok átmentek a bölcsészkarra és elmondták Lukács György marxista esztéta professzornak. Lukács azt mondta: igaza van Szentágothainak, de ezt ne nagyon hangoztassák. Így szól a legenda.

Az, hogy nem valamik vagyunk, hanem valakik, nemcsak az agyunktól függ. Hát akkor mitől?

Erre eddig egyetlen valaki tudott tökéletes választ adni, a megfeszített, majd feltámadt Krisztus.

Vagy elfogadjuk, vagy nem; ez már a szabad akaratunktól függ. Ha nem, akkor elkezdünk csúszkálni a saját magunk által gyártott jégen.

Ezt teszi Európa. Kitalálta magának az emberiség történetének legveszélyesebb vallását, aminek a lényege az, hogy az ember az Isten, és a tágabb értelemben vett tudományon (amibe a politika tudománya is beletartozik) keresztül uralni tudja a problémákat.

Kimaradt az EU alkotmányból a kereszténységre való hivatkozás, benne maradt viszont a görög-római kultúrára való hivatkozás, sőt a felvilágosodásra való hivatkozás is.

Jó példát hallottam egy templomi prédikációban a Mária rádióban, kicsit kiegészítve közvetítem a gondolatot.

Ha idejönne egy Marslakó és körbenézne, nyilván megkérdezné, hogy miért írtok ti 2013-at. Mondanánk, mert 2013 évvel vagyunk Krisztus után és ehhez igazítjuk az időszámítást.

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

Jean Van Den Eynde SJ: Adoráció – szenvedés és kereszt

Szeretnék segíteni nektek, hogy jobban megértsétek, mit is jelent az adoráció. Ez nem ugyanaz, mint a meditáció (elmélkedés) vagy a kontempláció (szemlélődés). Ez a szív imája szemtől-szemben a valóságosan jelenlévő Jézussal, az Oltáriszentség előtti hódolat imája.

Vannak, akik elveszettnek, unottnak érzik magukat, mert egy bizonyos idő elteltével felteszik maguknak a kérdést, mit is csinálnak tulajdonképpen a szentségimádás alatt. Nincs semmi ötletük, ha elmélkedni akarnak… itt pedig éppen hogy nem kell elmélkedni. Ez a legtisztább és legmegtisztítóbb ima, amelyet átélhetünk.

Ma, a karizmatikus megújulás sok közösségében megtalálni azt, amivel az Egyház mindig élt, mégpedig azt, hogy a kitett Oltáriszentség felébreszti bennünk az imádság tüzét, és megadja az ima kegyelmét Jézus tanítványainak. A megújulás és az ima lelki jellegének újbóli felfedezése minden pillanatában visszatérünk az adorációhoz. Látni ezt az Egyház történetében.

Hogy miért? Éppen azért, mert az Úr valóságos jelenlétéhez kapcsolódik az ima kegyelme. Egyedül azt kell tudni, hogy amikor ott vagyok az Eucharisztiával szemben, ez feltételezi, hogy elengedem a világhoz tartozó minden gondolatot: az intellektuális, az értelmi kontemplációt – és a lelkit is, az intellektuális ima formáit – mindennek el kell tűnnie.

Az adoráció azt jelenti, hogy a szívünkkel vagyunk jelen az Úr előtt. Előtte állok, az Ő jelenlétében, és az Ő jelenléte vezet el engem az imára. Ezalatt személyes kapcsolat jön létre a szívek között, melyet Jézus jelenléte idézett elő.

De Foucauld atya – ha olvastátok az életrajzát, akkor megismertétek az ő ima-útját – nagyon sokáig kérte Istent (megtérése előtt), adja meg, hogy megismerhesse, ha létezik.

1. Attól a pillanattól kezdve, hogy megkapta az Isten létezésében való hit kegyelmét, azt mondta, hogy ezentúl nem tud máshogy élni, csak állandó kapcsolatban Istennel.

(Az interjú folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

Röck Gyula: A keresztény ember misztikus? (II/2. rész)

Mindenfelől és mindenhol a csodák ezrei intenek felénk, csak lelki szemekkel kell tudni nézni és látni…

Akiknek a szeme nem lát túl a dolgok és események külső burkán, az előtt minden természetes… De aki a tényeken túl meglátja azok hátterét vagy rejtett céljait, az másként fog látni és következtetni. Az ilyen ember megérti, hogy ha ennyi mindenféle ezer és ezer „közismert csoda” lehetséges, miért ne volna lehetséges még néhány ezer ilyen vagy olyan kevésbé közismert csoda is, hiszen a közismert csodák – akár az ásvány, növény- vagy állatvilágból vesszük is azt – semmivel sem kisebb értékűek, mint azok, melyeket kevésbé ismerünk, vagyis a misztikus dolgok. Pl. ha lehet a mágneses vassal mázsákat felemeltetni, miért ne lehetne azt ugyanakkor egy másik ismeretlen erővel is felemelni?

Ha a mágnes „tud” különbséget tenni réz és vas között, miért ne volna még más olyan erő is, mely éppígy különbséget tud tenni a dolgok és tárgyak között, avagy egy még felsőbb erő, amely meg már mindeneket képes uralni? … Hiszen csak formai, csak relatív különbség van a közismert tények és a kevésbé ismert tények, azaz csodák között, mert hiszen a mágnes vas vonzó ereje semmivel sem kisebb csoda, mint pl. az, ha egy szent felemelkedik a levegőbe. Mindkettő esetében – a mágnes és a szent esetében is – ugyanarról beszélhetünk: csodáról. Csak az a különbség, hogy egyik közismert s ezért nem csodáljuk, a másik pedig nem, s ezért csodáljuk.

Ezek után rá kell ébrednünk, hogy a dolgok helyes elbírálása céljából nem lehet a tényeket kettéválasztani csodákra és nem csodákra, mert alapjában minden csoda, csak vannak rendkívüli csodák és vannak mindennapi „csodák”.

Mielőtt tehát a misztika hihetetlennek látszó tényeit elfogadnánk vagy elvetnénk, újra gondoljuk át, hogy nemcsak ezeket a ritka csodákat, hanem a mindennapi csodákat sem értjük s a kettő között nem a csoda mivolta a hihetetlen – mert minden csoda –, hanem csak az akadályoz bennünket abban, hogy ezeket elhiggyük, hogy az egyiket nem értjük annyira, mint a másikat, de alapjában véve egyiket sem értjük… S hogy egyiket csak azért hisszük, mert mindennapi, a másikban meg azért kételkedünk, mert nem mindennapi, ezek az okok a gondolkozni tudókat nem gátolhatják abban, hogy lehetetlennek mondják azokat a ritka tényeket is, mint amiket esetleg csak nagyon ritkán tapasztalhatunk.

(Az írás folytatása az újság 12. oldalától olvasható.)

James Caviezel: „Ha Medjugorje nem lenne…”

James Caviezel egy interjúban medjugorjei látogatásairól, hite megújulásáról, a Passió film készítésének műhelytitkairól és a hit eredményes közvetítéséről beszélt.

»A Monte Christó-t forgattuk Írországban, amikor Ivan Dragicevic, az egyik látnok Írországba látogatott. Elfoglaltságom és fenntartásaim miatt nem szándékoztam elmenni a meghirdetett találkozóra. Úgy tartottam, attól, hogy katolikus vagyok, nem kell elfogadnom Lourdes-ot, Fatimát vagy Medjugorjét. Végül szabadnapot kaptam, így mégis­csak elmentem  eleveníti fel Medjugorjéval való kapcsolata kezdetét Caviezel a medjugorjemiracles.com által közölt interjúban.

A zsúfolásig telt templom végében álltam, kissé bizonytalanul, hogy mi is történik itt valójában. A jelenés alatt a mellettem tolószékben ülő férfi letérdelt, és a fájdalom ellenére a hideg kövön térdelve imádkozott; ez nagyon megrendített.

Néhány nap múlva – feleségem kérésére – ismét részt vettem a jelenésen, ezúttal Ivan közelében térdelve. Így imádkoztam: „Jól van, itt vagyok, készen állok. Tégy velem, amit akarsz.” Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha valami betöltene. Egyszerű, mégis különleges élmény volt.

Zokogni kezdtem. Amikor felálltam, csurogtak az arcomon a könnyek. Iván hozzám fordult: „Jim, az embernek mindig van ideje arra, amit szeret. Ha egy nagyon elfoglalt ember beleszeret egy lányba, az ő számára mindig lesz ideje. Az embereknek azért nincs idejük Istenre, mert nem szeretik.”

 (Az írás folytatása az újság 14. oldalától olvasható.)

Virgó: A rossz problémája

A rossz, avagy a gonosz problémája a legkomolyabb probléma a világon. Ezenkívül a legkomolyabb kifogás Isten létezésére is.

A rossz problémája miatt több ember veszíti el hitét, mint bármi más ok miatt. Minden bizonnyal ez a hit legnagyobb próbatétele, a legnagyobb kísértés a hitetlenségre. Ráadásul ez nem csak egy intellektuális kifogás. Ezt átérezzük. Ezt átéljük. Emiatt is olyan érdekfeszítő a Jób könyve.

A problémát nagyon egyszerűen meghatározhatjuk: ha Isten annyira jó, akkor a világa miért olyan rossz? Ha egy tökéletesen jó, bölcs, szerető, igaz és mindenható Isten igazgatja a világot, akkor miért tűnik úgy, mintha ezt a munkát igencsak nyomorúságosan végezné? Miért történnek rossz dolgok jó emberekkel?

Az a hitetlen, hogy aki felteszi ezeket a kérdéseket, rendszerint neheztelést érez Isten miatt és fellázad ellene, nem mintha a létezésére nem találna bizonyítékokat. C. S. Lewis visszaemlékezett arra, hogy ateistaként ő sem hitte, hogy Isten létezik. De ugyanakkor dühös is volt rá, hogy nem létezik. És azért is dühös volt rá, hogy megteremtette a világot.

Amikor egy ilyen emberrel beszélgetünk, akkor nem szabad elfelejteni, hogy sokkal inkább beszélgetünk egy elválttal, mint egy szkeptikus tudomány-pátival. A hitetlenség oka sokkal inkább a hűtlenség, semmint egy alkalmatlan hipotézis. A hitetlenek problémája nem csak a lanyha gondolkodás, hanem a kemény szív is. És egy jó hitvédőnek tudnia kell, hogy hogyan vezesse el a szívet a fejhez, és fordítva.

A rossz problémájának a megoldása négy részből áll.

Először is a rossz nem egy dolog, nem egy entitás, nem egy lény. Egy lény vagy maga a Teremtő, vagy a Teremtő által teremtett teremtmény. Viszont a Teremtés könyve szerint Isten minden dolgot jónak teremtett. Mi természetes módon arra hajlunk, hogy a rosszat is valami dologként fessük le: egy fekete felhő, vagy egy veszedelmes vihar, egy fintorgó arc, vagy egy mocskos valami. Csakhogy a rossz nem egy dolog, hanem egy helytelen választás, vagy a helytelen választással előidézett veszély. A rossz éppen annyira nem egy pozitív dolog, mint a vakság. De éppen annyira valóságos. Tehát a rossz nem egy dolog, de nem is egy illúzió.

(A tanúságtétel folytatása az újság 15. oldalától olvasható.) 

 

A Marana Tha újság 2014. március-áprilisi számának tartalmából

 

Katona István: Jézus a feltámadás és az élet!

Az emberiség történetében két mondat hangzott el, amely megváltoztatta az emberek szívét. Két mondat, amely félelmetes lehetőséget nyilvánított ki a lelki élet számára. Az egyik így hangzott: vegyetek a tiltott fa gyümölcséből, mert akkor olyanok lesztek, mint az Isten (vö. Ter 3,4-5). A másik így szólt: „vegyétek és egyétek, mert ez az én testem! (Mt 26,26) Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne.” Az elsőt a sátán mondta és lázadásra szított, szakadj el Istentől és a saját erődből légy istenné. Ezzel romba döntötte az ember lelki kultúráját és elindította a gonoszságnak, a pusztításnak és a gyűlöletnek az áradatát. A másodikat Jézus mondta az utolsó vacsorán: ember, fogadj el engem, jöjj hozzám, én megajándékozlak téged önmagammal. Ha akarod, benned fogok élni, és örök életet adok neked!

1. Isten él bennünk!

Az Úr testének és vérének vétele azt eredményezi, hogy azzá változunk át, amit magunkhoz veszünk. A feltámadt Jézus él minden emberben, aki eszi az Ő testét és issza az Ő vérét. Ennek az új lelki életnek a tápláléka az Oltáriszentség, görög szóval: Eucharisztia. A keresztségben csak a lehetőségét kaptuk meg annak, hogy új emberré legyünk. Ez a lehetőség az Eucharisztia erejéből kezd fejlődni, hogy a bűnbánaton, tisztuláson, önmagunk megtagadásán keresztül érlelődjön meg az új ember, aki már egészen Krisztus követője akar lenni. Lehet, hogy kívülről minden a régi: a törékenység, a szenvedés, a próbatételek – de most már minden Krisztusban történik. Bármi ér bennünket: siker vagy sikertelenség, öröm vagy bánat, mindennek meglátjuk a célját Krisztusban. Testének vétele átalakítja halálba hulló testünket és hasonlóvá teszi feltámadt testéhez.

2. Hogyan történik ez?

Nagyon egyszerű! A teljesség mindig arra felé törekszik, amerre hiányt észlel, és kiáradt feléje. Amikor egy tudós találkozik a tudásra szomjazóval, aki kitárja előtte a szívét, vagy a szent életű találkozika bűnössel, aki vágyakozik a tisztaságra – ott mindig történik valami. Az élet átadásra kerül, kiárad. Így történik ez Jézussal is. A szentáldozásban az isteni élet teljességével találkozunk, és ha kitárjuk előtte szívünket, Ő betölti jelenlétével. Így válunk lelki emberré. Amikor Jézust befogadjuk, az átalakulás kegyelmét fogadjuk be, amely által legyőzhetjük önzésünket és önzetlenné válunk! Ha haragos volt a természetünk, Jézus megtanít az Ő szelíd természetének követésére. Ezért mondta: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű” (Mt 11,29).

3. Jézus küldetést ad!

Mit kell tenni a megújult életünkkel? Tovább kell adni! A világ nem kész épület, amelybe csak bele kell költözni. A világ az emberrel való találkozásban átalakul. Ezért írja Pál: „A sóvárgással eltelt természet Isten fiainak megnyilvánulását várja” (Róm 8,19). A világ újjászületését csak az újjászületett ember tudja létrehozni. Az, akinek szívében Isten él, más szemmel nézi a dolgokat, más szándékkal viszonyul hozzájuk: más érzéssel adja tovább értékeit. Az emberi szívben levő jó széppé és derűssé teszi a világot. Így szemlélve az életet látjuk csak igazán kibontakozni az Eucharisztia kozmikus távlatait. Nemcsak egy szentség a többi közül, amely közvetíti Isten kegyelmét az egyénnek, hanem egy kozmikus ajándék, amit azért kaptunk, hogy a teremtett világba belevigyük Krisztus jelenlétét – és ezáltal átváltoztassuk azt! Amikor részt veszünk a nagyheti liturgián, vagy a vasárnapi szentmisén, gondoljunk Jézus világot átalakító tervére. A szent kenyérben ott van Jézus egész élete: szenvedése, halála és feltámadása. A szentáldozással elfogadjuk Jézus meghívását: „Jöjj hozzám!” Ez a meghívás küldetést is jelent: „Menj és változtasd át a világot, szenvedéseddel, életáldozatoddal, imáiddal szórd szét kegyelmeimet! Hatalmat adok neked, hogy szebbé tedd a földet!”

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

 

Csernáth Zoltán: Isten irgalmas szeretete szól hozzánk!

Don Bosco, más néven Bosco Szent János, egyházunknak egy csodálatos szentje. Nagyon szerette a gyermekeket, és főleg segíteni akarta őket, hogy jók legyenek és a keresztény hitben és a keresztény életben növekedjenek. Ezért elmagyarázta nekik, hogy milyen fontos a bűnbánat szentsége, milyen fontos a szentgyónás. És hogy ezt jobban megértsék, egyszer elmesélte a gyermekeknek egyik különös álmát.

Azt álmodta Bosco Szent János, hogy a templomban van egy sereg gyermek között, akik szentgyónásra készülve körülvették a gyóntatószéket. A gyermekek közül többen három zsinórt viseltek a nyakuk körül, melyen ő nagyon megdöbbent, és megkérdezte egyikőjüket: Miért hordod a nyakadban azokat a zsinórokat, miért nem veszed le? Nem tudom levenni – mondta a gyermek. Valaki tartja őket a hátam mögött. Bosco Szent János még közelebb ment hozzá és látta, hogy a háta mögül két hosszú szarv nyúlik ki. Jobban odanézett és észrevette, hogy egy csúf, borzalmas ábrázatú lény szorítja karmai közé a zsinórokat.

Rögtön elküldött Bosco Szent János egy kis ministránst, hogy hozza el a szenteltvizes edényt. Közben meglátta, hogy még számos gyermek háta mögött is ott van a szörny. Meglengette a szenteltvíz hintőt, mint valami fegyvert, és megkérdezte az egyik lénytől:

– Ki vagy te? Mit csinálsz azzal a három zsinórral? Beszélj, mert különben rád öntöm az összes szenteltvizet!

A lény ijedten összehúzta magát és így válaszolt:

– Az első zsinór visszatartja a gyermekeket attól, hogy minden bűnüket meggyónják. Elég az, hogy úgy szégyelljék, amit tettek, hogy ne merjék elmondani.

– És a második? – kérdezte Bosco Szent János.

– A második? Eltüntet a lelkükből minden bűnbánatot.

– És a harmadik?

– Ezt nem akarom megmondani – válaszolta a szörny.

– Akkor pedig megfürdetlek a szenteltvízben – mondta Bosco Szent János.

– Nem, nem! – kiáltotta a szörny. Elárulom: a harmadik zsinór meg akarja akadályozni a gyermeket abban, hogy tiszta szívből megfogadja: többet nem tesz rosszat, és meghallgassa a gyóntató pap szavait.

Miért mondtam el ezt a történetet? A Húsvét utáni vasárnap irgalmasság vasárnapja, ami a bűnbánat ünnepe is. Annak az ünnepe, hogy a mi jóságos Atyánk végtelenül irgalmas. Nincs olyan bűn, amit ne akarna, s ne tudna megbocsátani.

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

 

Paul Hubert: Uram! Taníts meg az önmegtagadásra!

Uram, Te teremtetted a világot, és rendeztél mindent tökéletes harmóniába és szépségbe. Hiszek benned. Uram, a teremtést a beteljesülés felé vezeted, mert ezért alkottál mindent. Remélek benned. A világmindenséget irántunk való szeretetből alkottad és ránk bíztad a teremtményeket. Szeretlek téged. Uram, Te vagy a mi Atyánk, és mindig a legjobbat akarod nekünk. Taníts meg minket az önmegtagadásra, hogy egyre jobban szeressünk, úgy, ahogyan te szeretsz minket!

1. Krisztus igényes. Krisztus másként van már velünk, mint ahogyan az apostolokkal élt, ezért kell böjtölnünk, ahogy ő is mondja. Az Egyház a böjtölés idejét 40 napban határozta meg, ez a nagyböjt. Ez emlékeztet Krisztus megkísértésére, amikor 40 nap és éjjel a pusztában volt, valamint ez a 40 nap azt az időszakot is feleleveníti, amelyet az izraeliták töltöttek a pusztában, hogy megtisztuljanak bűneiktől, mielőtt az Ígéret Földjére léptek.

Ha Krisztust követjük a böjtölésben, az Egyház arra vezet minket, hogy nagylelkűbbek legyünk másokkal, bensőségesebben imádkozzunk Istenhez. A böjt áldozata segít elégtételt adni bűneinkért, és segít elnyerni a szükséges erényeket, hogy helyesen cselekedjünk. A böjt egy útja annak, hogy a múltbéli bűneinkért vezekeljünk, és megerősítsük magunkat lelkileg az önmegtagadásokban, s így jobban szeressük Istent és a többi embert. Senkit ne érjen csalódás: Krisztus igényes. Krisztus útja szűk. Jézus maga sem akarja elrejteni előlünk ezt az igazságot és azt, hogy nehéz Őt követnünk. Arra hív minket, hogy belépjünk a szűk kapun, mert a kárhozat útja széles. Az egész tanítása összefoglalható egy radikális meghívásban: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen.” (Mt 16,24)

(Az írás folytatása az újság 7. oldalán olvasható.)

 

Duncan McVicar: Szeretsz engem?

Egy nap korán keltem, hogy megnézhessem a napfelkeltét. Ó, a teremtett világ szépsége leírhatatlan! A napfelkeltét figyelve dicsőítettem Istent csodálatos alkotásáért. Amint ott ücsörögtem, egyszerre megéreztem az Úr jelenlétét.

– „Szeretsz engem?“ – kérdezte tőlem.

– „Hát persze, Uram!“ – válaszoltam. – „Te vagy az én Uram és Megváltóm!“

Akkor továbbkérdezett:

– „Ha mozgássérült lennél, akkor is szeretnél?“

Meglepődtem a kérdésen. Lenéztem a karomra, a lábamra, végigmértem a testemet: mennyi mindenre képtelen lennék, ha mozgássérült lennék! És mindezeket mennyire természetesnek veszem! Így válaszoltam:

– „Bár nehéz volna, Uram, de én akkor is szeretnélek téged!“

Akkor az Úr így folytatta:

– „Ha vak volnál, akkor is szeretnéd a világot, amelyet teremtettem?“

Hogyan szerethetnék bármit is anélkül, hogy látnám? Ekkor eszembe jutott a világon élő sok-sok vak ember, és hogy közülük mégis mennyien szeretik Istent és az általa teremtett világot! Így válaszoltam hát:

– „Ugyan ezt az állapotot nem könnyű elképzelni, de én akkor is szeretnélek téged!“

Akkor az Úr a következőt kérdezte:

– „Ha siket volnál, akkor is hallgatnál a szavamra?“

Hogyan tudnék bármire is odafülelni, ha siket volnék? Egyszerre megértettem: Isten szavának a meghallása nem pusztán a fülünk használatának kérdése, hanem a szívünkkel kell odafigyelnünk. Így válaszoltam hát:

– „Bár nehéz volna, de én akkor is hallgatnék a Szavadra!“

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

 

A „Vándor” meséje a hitre ébredésről

Amikor a „Vándor” a Nagyvárosba érkezett, a démonok azonnal rárontottak és megpróbálták felfalni, de meghökkenve és csalódottan tapasztalták, hogy a Vándor semmi más, csak tiszta és éber Tűz. Mindent megpróbáltak, hogy bemocskolják, teljesen hasztalan. Nem voltak tisztátalan gondolatai vagy érzései, nem volt takargatnivalója, nem voltak előítéletei. Semmije sem volt, csak kristálytiszta ébersége. Egyszerűen csak Jelen Volt, semmi több. Bűne sem volt… Amikor a város középpontjába ért, ölelésre tárta karjait, és az emberek csak jöttek, és jöttek… Mikor már nagyon sokan vették körül, a Vándor elkezdett egy nagyon komoly mesét mondani:

„Egyszer a Sátán összehívta a démonokat a világ minden tájáról.

A nyitóbeszédében ezt mondta:

– Meg kell tartanunk a hatalmunkat az emberiség fölött! Ne hagyjuk, hogy felébredjenek! Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól például, hogy eljárjanak misére. Nem tarthatjuk vissza őket attól, hogy olvassák a Bibliájukat, és hogy ismerjék az igazságot. Még csak attól sem tarthatjuk vissza őket, hogy egy bensőséges kapcsolatot alakítsanak ki a Megváltójukkal. Ha egyszer megszerezték ezt a kapcsolatot Jézussal, megtört a hatalmunk felettük.

Úgyhogy engedjétek, hogy elmenjenek istentiszteleteikre, engedjétek, hogy magukhoz vegyék az Eucharisztiát, de lopjátok el az idejüket annyira, hogy ne legyenek képesek igazi kapcsolatot kialakítani Jézus Krisztussal.

– Ezt akarom tenni! – mondta a Sátán. – Eltéríteni őket attól, hogy kialakítsák a kapcsolatot a Megváltójukkal és fenntartsák ezt az éltető kapcsolatot egész napon át! Tartsuk fenn a bukott állapotukat!

– Hogyan tegyük ezt? – kiabálták a démonjai.

– Kössétek le őket az élet mellékes és gyarló dolgaival és találjatok ki számtalan cselt, amikkel lefoglalhatjátok a gondolkodásukat – válaszolta. – Pusztuljon a filozófia!

– Kísértsétek őket arra, hogy vásároljanak… költsenek, költsenek és költsenek. Hozzátok őket olyan helyzetbe, hogy kérjenek kölcsön, kérjenek és kérjenek, a teljes csődbe jutásig!

– Győzzétek meg a feleségeket, hogy dolgozzanak hosszú órákat és a férjeket, hogy dolgozzanak 6-7 napot egy héten, 10-12 órát egy nap, így kényszerből kialakítják maguknak az üres életformát. Pusztuljon a lélek!

– Tartsátok vissza őket attól, hogy időt töltsenek a gyerekeikkel, a családjukkal. Ahogy a családok darabokra hullnak, hamarosan, az otthonaik többé nem lesznek biztonságos menedékek a világ hitványsága elől! Pusztuljon a közösség!

(Az interjú folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

 

Röck Gyula: A keresztény ember misztikus? (II/1. rész)

Amíg a bölcselet története csak az elméletek történetét tárgyalja, addig a misztika története – akárcsak a vallásé – kettős: egyik a tényeket és az eseményeket ismerteti, a másik pedig ama világnézeti anyagot – a tant –, amelyet egyik vagy másik misztikus kijelentésből, írásból, eseményből vagy a Szentírásból következtethetünk.

Minden elméletnél jobban beszél a tény, s ezért a misztika történetének célja: a lelkek tényekkel való felébresztése.

A keresztény misztika kezdete évezredekre nyúlik vissza, sőt már az Ószövetségben kezdődik – Mózesnek az Úrral való beszéde, a próféták látomásai, Dániel elragadtatása, stb. – mind-mind misztikus élmények voltak. Keresztelő Szent János küldetése – Szent János evangéliumának 3. fejezete 22-36. versek –, az Úr Jézus egész élete, színeváltozása, Szent János apostol látomásai, Szent Pál apostolnak a paradicsomba, majd a mennybe történt elragadtatása és sok más minden, mind misztikus dolog. S ezek a rendkívüliségek azóta sem szűntek meg, sőt ma – napjainkban is – megismétlődnek.

* * *

Téves állítás az – amint látni fogjuk –, hogy a túlvilágról senki se jött vissza. Elsősorban az Úr is visszajött, mert feltámadt. Rajta kívül többen is jöttek vissza, amint azt később látjuk majd, ki szellemi, illetve lelki testben, ki valóságosan. Vagyis ne higgyük, hogy a túlvilág áttörhetetlenül el van falazva ettől a világtól. Sőt annyira egy a kettő, hogy mintegy összeforrva együtt élnek, amint azt a misztika történetének sok-sok esete igazolja. S mivel mindnyájunkat legközelebbről érdeklő dolog a halál utáni világ és élet mivolta, ennélfogva a legnagyobb érték is a misztika történetének és tanainak a megismerése, nem pedig az a sok-sok hiábavaló kisebb-nagyobb bálvány, amiket a halálban vissza kell majd hagynunk…

A misztika, mint már többször említettem, az Istennel való egyesülés, a lélek isteniesítésének a tudománya.

(Az írás folytatása az újság 12. oldalától olvasható.)

 

Dr. Max Planck: Egy hívő tudós véleménye

„Eddigi materialista világképünk teljességgel téves és visszás. Anyag önmagában nem létezik. Az anyag csak egy erő, amely az elektronok és protonok láthatatlan bolygószilánkjait fogja össze annak az atomnak mikroszkopikus naprendszeréhez, amely minden látható anyag láthatatlan építőköve. Mivel azonban sem intelligens, sem örök erő nem létezik, mögötte egy tudatos szellemet kell feltételeznünk.

Mivel azonban önmagában szellem sem létezik, hanem szellemi lényhez kell tartoznia, szellemi lényt kell a mulandó anyagvilág mögött feltételeznünk. Mivel azonban szellemi lény sem lehet önmagából eredően, hanem létét csak egy teremtőnek köszönheti, ezért tehát mi kutatók ma elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol az emberiség korábbi gondolkodói már mindig is voltak: Istennél és a teremtés igazságának és valóságának isteni eredeténél!”

„MINDENÜTT Isten van jelen, keretet adva a mikro- és makrokozmosznak. A Mű legapróbb részlete is az alkotó kézjegyét (szignatúráját) hordozza. Viszont fel kell ismerni, hogy nem egy »ott fönt«, felhők mögül leselkedő, a távolból minden titkot kileső, a »jót« mindig jutalmazó, a „rosszat” azonnal büntető és a halál pillanatában egy egész élet értékét egyoldalúan mérlegelő »valaki«, hanem a minden atommagban és minden sejtmagban, minden tárgyban és minden élőlényben, egyszóval mindenben, ami körülöttünk és bennünk működő, teremtő SZELLEM által vezérelt őserő fejti ki hatását. Ez avatja MINDENHATÓVÁ!”

 (Az írás folytatása az újság 14. oldalán olvasható.)

 

Kiss Krisztina: Isten megtalált és magához emelt!

Gyermekkoromban teljesen ateista nevelést kaptam. Ez azt jelentette, hogy még egy műemlék jellegű templomot sem nézhettünk meg soha belülről. Az édesapám rendőr volt és párttag. Ő mindig azt mondta nekünk, hogy minden egyes ilyen cselekedettel az állásával játszott volna. 12 éves voltam, amikor Pécsről kiköltöztünk egy faluba Szilvásra, ahol minden vasárnap eltűntek a gyerekek, mert hittanra mentek. Ezek az alkalmak mindig olyanok voltak, hogy én magamra maradtam. De egyszer vettem a bátorságot és bementem velük együtt a templomba a hittanórára. Megkérdezte tőlem a pap, hogy mondjam el neki a tízparancsolatot. Meglepetésemben visszakérdeztem, hogy „az mi?” Erre kaptam egy nagy pofont. Persze negatív érzelmek keltek bennem egyből a hit meg minden templommal kapcsolatos dolog iránt. Viszont aznap este apámmal találkozott az utcán a pap és elmondta, hogy én olyan rossz vagyok, hogy még a tízparancsolatot sem tudom, és hogy ilyen buta gyereket még nem látott. Ezután apám otthon a rendőrségi szíjával jól elvert, mert el mertem menni a templomba, s hogy az ő állásával játszom. Én akkor megfogadtam, hogy leszek én még felnőtt, és akkor meg fogok keresztelkedni, és hiába mond nekem akármit, ez így lesz.

Amikor 18 éves letten, január volt. Akkor még középiskolás voltam, érettségi előtt álltam. Mivel nagykorú lettem, nem szólhatott bele apám, hogy én mit csinálok, így elmentem és megkeresztelkedtem, áldoztam, bérmálkoztam. Az életmódom nem változott meg, de ezt az alapot már megkaptam, és megkaptam a szentségeket, amik kísérték utána az életemet annak ellenére, hogy én ezt nem is tudtam.

Majdnem 19 évesen az érettségi után férjhez mentem. Született két gyerekem. A házasságunk úgy kezdődött, hogy akkor még szocialista rendszer volt, és nem engedték meg a férjemnek – ő katona volt akkor, az első férjem –, hogy templomban esküdjünk, pedig nekem minden vágyam az volt. Ezért is volt az bennem, hogy 18 évesen mindenképpen meglesz a keresztelkedés, mert én az esküvőmön biztos, hogy fehér ruhában fogok állni a templomban! Hát ez nem sikerült. Akkor én rosszul éltem meg ezeket a dolgokat. Már az első gyerek után elkezdett elromlani a házasságunk, de bevállaltam még egy második gyereket is, hogy hátha az rendbe hozza a dolgokat. Nem így történt. A férjem elhagyott, én magamra maradtam a két gyerekkel. Ezek után mindenki elfordult tőlem, a családom és mindenki. Teljesen egyedül maradtam.

(A tanúságtétel folytatása az újság 15. oldalától olvasható.)

 

A Marana Tha újság 2014. január-februári
számának tartalmából

 

Katona István: Új évben Isten útján járni…

Isten a végtelen szépségét kínálja fel neked. Arra hív, hogy hagyd el az önző élet langyos vizét és merj kimenni az óceánra. O. Chamber írja: „Ha nem akarod elvágni a horgonykötelet, amely a parthoz köt – Isten majd vihart küld, hogy elszakítsa és kiküldjön az Ő nagy terveinek óceánjára.” Valóban Isten a tenger, a hajó az emberi élet. Az élet unalmassá és céltalanná válik a kikötőben. Ki kell menni a tengerre, hogy megismerjük és megszeressük a végtelent. Ha egyhelyben vagyunk, ahhoz nem kellenek közlekedési szabályok. De amikor hajónk kifut a tengerre, akkor már figyelembe kell venni a széljárás, a teherbírás, a sebesség törvényeit. – Jézus életszabályai nem megkötözni akarnak, hanem éppen ellenkezőleg: felszabadítani. Szabaddá tenni a végtelen megismerésére és az élet igazi örömére.

1. Isten útja – biztos út

A próféta azt írja (Sir 15,17): „Az ember előtt ott van az élet és a halál. Azt kapja, amit választ magának.” Az új év kezdetén jó, ha felismerjük felelősségünket. Nem kényszer a helyes úton járni, de minden út vezet valahová. Minden választásnak megvan a következménye. A rossz útnak rossz következménye lesz. – Nem kényszer Isten vezetése szerint élni, de aki mindig a saját feje után megy, számíthat arra, hogy előbb-utóbb szakadékba esik. – Nem kötelező Isten parancsait betartani, de aki nem tartja be, kiteszi magát annak a veszélynek, hogy elkárhozik. Isten mindenkinek megadta a szabad akaratot. Az történik, amit választ. Isten nem kényszerít senkit, hogy Vele kapcsolatban legyen. De aki megszakítja Vele a kapcsolatot, az számíthat választásának következményeire. Ezek a következmények nem tapasztalhatók azonnal. – A tékozló fiú nagyon jól érezte magát, amikor kilépett az atyai ház kapuján. A zsebében ott lapult az örökség nagy összege. Egy ideig jól érezte magát. A kicsapongó életnek azonban egyszer vége szakadt. Elhagyták a barátai és éhezni kezdett. Eszébe jutott, hogy ez az út nem vezet sehová. Pontosabban a halálba vezet. Ekkor határozta el, hogy visszamegy apjához és bocsánatot kér tőle. – Nagy ajándéka Istennek, amikor erőt ad a visszaforduláshoz. Az ő atyai szíve mindig nyitott a tékozló fiak visszafogadására.

2. Isten felkínálja neked a bölcsességet

Pál apostol kétféle bölcsességről ír a korinthusi levélben (2,6-16). Isten bölcsességéről és a világ bölcsességéről. Isten bölcsessége a gondolat szabadságával ajándékoz meg. Általa felismerhetjük életünk igazi célját és megismerhetjük a hozzá vezető utat. – A világ bölcsessége pedig az ösztönök bölcsessége. Arra irányul, ami érzékeinek kedvez. Nem látja meg az örök célt, mert oktalanságnak tűnik előtte. Nem ismeri a szabadságot, mert érzékei uralma alatt él. – Amikor az ifjú Salamon király lett, Isten választás elé állította, hogy hatalmat, gazdagságot vagy bölcsességet kér (1Kir 3,9). Salamon bölcsességet kért, hogy helyesen tudja kormányozni a népet. Istennek tetszett a választás, ezért megadta neki a hatalmat és a gazdagságot is! – Jézus felkínálja minden követőjének a bölcsesség ajándékát. Aki elfogadja, az megtanulja a helyes élet törvényeit és biztos úton halad célja felé.

3. Jézus mennyországot ígér tanítványainak

Nekünk, keresztényeknek a végső célunk a mennyország. Erre büszkék lehetünk. Ez az év, amit most kezdtünk el, egy szakasz a mennyországhoz vezető úton. Ennek az útnak a megtételéhez Jézus tanácsokat adott. „Aki megtartja a parancsokat… az nagy lesz a mennyek országában.” (Mt 5,19) Jézus parancsai néha nehéznek tűnnek. Ez a nehézség eltűnik, ha valaki meglátja a nagyszerű célt. Aki megpillantja hitben a szemet kápráztató gyönyörűség országát, az képes a legnagyobb áldozatot is meghozni érte. Ilyen az ember! Ezért újév első napjaiban látást kell kérnünk: Uram, add, hogy meglássam országod szépségét! Uram, add, hogy el ne tévesszem az utat, ami Hozzád vezet! Erősítsd meg az akaratomat, hogy végigjárjam az utat, amire meghívtál ebben az évben. Ámen.

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

 

Seres Béla: Párbeszéd a Szentlélekkel (IV/4. rész)

– A Szentlélek Úristenről írom ezeket a párbeszédeket, szeretetből és hálából –

Jézus születése

Pólyába takarva és jászolba fektetve

Jézus nem a királyi fényes palotában, nem is a jeruzsálemi templomban, hanem a barlangban, istállóban, jászolban szegény gyermek módjára jött e világba. Nem lehet magunknak elégszer mondani, hogy az Úr Jézus azért jött, hogy a mennyországba vigyen és ott mód felett, isteni mértékkel boldogok legyünk. Mi meg mindig itt a földön akarunk boldogok, gazdagok, ünnepeltek, élvezetben élők lenni. Az akkori zsidók remélték a tejjel, mézzel folyó országot. A Szentlélek a mennyországra értette, de mi is így vagyunk sokszor. Ezért Jézus tüntetőleg a szegénységet választotta és gyakorolta a földön. Mint Ő tanította, lelkileg mindig szegényeknek kell lennünk, mert a lelki szegényeké a mennyek országa. Lelkünket semmi földi dologhoz ne ragasszuk, mert az biztosan elvon a mennyországtól. Említsük-e Júdást, vagy a dúsgazdag Lázárt, kit említ Jézus a példabeszédében. Nem hiába adta a példát Jézus születésétől a haláláig a lelki szegénység gyakorlására, hanem hogy meglássuk és észrevegyük. Hát értsük is meg és kövessük mindig. Ezt tanítja a kis Jézus, mint kisgyermek pólyába takarva, jászolba fektetve.

„Hirtelen nagy mennyei sereg vette körül az angyalt. Dicséretet énekeltek az Istennek: Dicsőség a magasságban az Istennek és békesség a földön a jó akaratú embereknek.” (Lk 2,13-14) A püspökök szoktak a címerükre jelmondatot írni. A kis Jézuska, az Isten Fia ezt a jelmondatot választotta, ami földi élete célja is és a mi földi életünk célja is. Az egész emberiség nevében Jézus egész életében a legnagyobb dicséretet adta az Istennek. Az összes teremtmény nem adhatott akkora dicséretet, mint Jézusunk az ő szolgálatával.

„Dicsőség a magasságban Istennek” – ez a mi életünk célja is, mint Jézusé. Ez a mi jelmondatunk is. Csakhogy, ha Isten dicsőítéséről van szó, akkor elsősorban gondoljunk Jézus Krisztusra és Őáltala, Ővele és Őbenne van az Atyaistennek és Vele egyesült Szentléleknek minden dicséret és dicsőség. Elsősorban az Úr Jézusra gondoljunk, ne magunkra. Mi homokszemek vagyunk a tenger fövenyén és Ő az örök élet Napja. Csillag a homokszem is, ha a nap rásüt. „Nálam nélkül semmit sem tehettek” – mondta az Úr Jézus (Jn 15,5). Különösen az Isten dicsőítésében nem. Nagyon fontos tehát, hogy kegyelemmel, szeretettel egyesüljünk az Úr Jézussal. Szent Pál leveleiben igen sokszor figyelmeztet erre. Sokszor használja, bármit tesz, mond, imádkozik: Jézus Krisztusban, Krisztus által, Vele egyesülve, stb. Különösen sokat említi, hogy mi Krisztus testének tagjai vagyunk. Krisztus él bennem. Krisztust hordozzátok testetekben. Krisztus ereje működik bennem. Ó, milyen nagyon fontos ez!

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

 

Ljubo Kurtovic: Szeretettel tisztítsuk meg szívünket!

 „Drága Gyermekeim! Mindennek megvan a maga ideje. Ma arra hívlak meg benneteket, hogy kezdjetek dolgozni a szíveteken. Az összes mezei munka befejeződött. Találtatok időt arra, hogy a legelhagyatottabb szögletet is kitisztogassá­tok, de elhanyagoltátok a szíveteket. Dolgozzatok hát többet azon, hogy szívetek minden zugát megtisztítsátok a szeretettel! Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!”

Az embernek növekednie, magát kibontakoztatnia és érlelődnie kell. Ha ez a folyamat nem mehet végbe, az ember halottá válik. Ez a törvény nemcsak a testi, de a lelki és szellemi fejlődésre is érvényes. Sajnos gyakran azt kell megállapítanunk, hogy a lelki és szellemi fejlődést elhanyagolják a testi fejlődés javára.

Helytelen értékítélettel teli korunkban egyre gyakrabban fordul elő, hogy csak a testre és a tulajdonra irányítjuk figyelmünket, a lelki és szellemi fejlődésnek nem tulajdonítunk jelentőséget, így egyre többször találkozhatunk olyanokkal, akik lelkileg és szellemileg elmaradottak, éretlenek, hacsak már meg nem haltak bensőjükben. Minél több vagyont halmoznak fel az emberek, annál nagyobb a veszélye annak, hogy szellemi fejlődésük elhanyagolódik. Akkor már szerencsés esetről beszélhetünk, ha az emberek anyagi gazdagságukat csak a szellemi és lelki fejlődés alapjának tekintik. Ellenkező esetben különböző zavarok lépnek fel. Az emberek nem szeretik és nem tudják megbecsülni a szellemi értékeket, így emberellenessé válnak.

(Az írás folytatása az újság 7. oldalán olvasható.)

 

Albertné Révay Rita: A Reménység tekintete

„Amikor a Szentlélek leszáll rátok, erőben részesültök, úgy hogy tanúságot tesztek majd rólam Jeruzsálemben, sőt egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1,8)

Nézem a kéklő eget. Arcomat felemelem, élvezem a napsugár melegét, a szellő simogatását. A lelkem szárnyal az ég felé. Valami megmagyarázhatatlan nyugalom, béke és szeretet van a szívemben napok óta. Próbálom papírra vetni életem legmélyebb lelki élményét, amelyet 2013. május 14-én, kedden este élhettem át Sáregresen egy pici kápolnában, a Reménység imacsoport tagjaival együtt. Jézussal és egymással egységben lehettünk. Megtapasztaltuk a Szentháromság gyógyító szeretetét, mely átölelt bennünket, és általunk a családjainkat is, mindnyájunkat. Mélyen megérintett mindegyikünket a közös élmény. Gondoltuk, megpróbáljuk a lehetetlent: megosztjuk ezt a fantasztikus tapasztalatot másokkal is. Papírra vetjük a gondolatainkat, és a többit a Szentlélekre bízzuk.

Csendben ülök. Imádkozom. VI. Pál pápa szavaira gondolok: „Ma nem tanítókra, hanem tanúságtevőkre van szüksége a világnak.” Tudom, hogy az igazán nagyszerű dolgok csendben születnek, ajándékként, és azt tovább is kell adnunk. Hiszem, hogy ahogyan ezt a csodát együtt megélhettük, és éppen Pünkösd előtt, át is tudjuk adni másoknak. Semmiségem és istengyermeki méltóságom tudatában átadom magam most Jézusnak: itt a kezem, itt a szívem. Jézus, vezess most is! Írd meg általam, hogy mi történt, hiszen Te tetted végtelen szereteteddel velem, velünk.

Emlékezem. Hétfőn érkeztünk Sáregresre, hűvös és szeles időben. Rainero Cantalamessa „Az alázat ” című írásának átelmélkedésével készültünk otthon, és már rögtön az első napon mindezt együtt át is beszélgettük. Fantasztikus gondolatokat tartalmaz az írás: „…az alázat ikertestvére a szeretetnek...”; „…az alázatot Isten azért találta ki, hogy megmentse a házasságokat…, [amely] csak az alázatban maradhat fenn…” „Engedni nem annyit jelent, mint veszíteni, hanem győzni, legyőzni a szeretet igazi ellenségét, önzésünket, énünket.” „Isten lelke inkább a rejtőzködést kedveli… igyekezzünk az utolsó helyet elfoglalni…”; „…Máriával együtt…”; „… az alázat kiváltja Isten örömét, és megbékéltet bennünket a testvérekkel... meghódítja az embereket…” „Nincs az a védelem, sem a megújulásé, sem az egyházé, amelyik annyit érne, mint egy igazi alázatos cselekedet.”

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

 

Vicka tanúságtétele a Szűzanya jelenéseiről

Vicka Ivanković Mijatović (2013-10-3) a II. János Pál pápa központban, Kornélia nővérnél, a međugorjei plébániához tartozó Vionicán, tanúságot tett a Szűzanya jelenéseiről és a Béke Királynőjével való mindennapi találkozásáról, és a fénylő Mária-szoborról – az összegyűlt kb. háromezer olasz, amerikai, angol, ír, német, lengyel, cseh, magyar, ukrán, román és francia zarándok előtt. Tudtok-e ebből az örömből meríteni a hétköznapokban? Jelent-e valamit az, hogy terólad tudnak, te fontos vagy a mennyországban is.

Ez a fény bevezetés mindabba, ami történni fog

Mi a magyarázat arra, hogy a szülői házukban lévő Szűzanya szobor fénylik, világít?

Vicka: Harminc évvel ezelőtt hozták ezt a szobrot Lourdes-ból. Egy zarándokcsoport hozta nagy szeretettel, a Lourdes-i Szűzanya ajándékaként. Ez a szobor benn volt a jelenés szobában. A Szűzanya sokszor megjelent mellette. Harminc év óta, mióta itt van, ez a szobor sohasem világított. Mindig valaki imádkozik előtte. Az a fény azonban, amely a jelenés alatt ragyog és hármat villan, az egészen más.

Ott volt a szülői házban, amikor ez történt?

Úton voltam, nem voltam a szobában, de szóltak nekem, hogy a Szűzanya szobor világít. A Szűzanya harminckét év óta teljes fénnyel ragyog Međugorjéban. Ő élő, valóságos módon van itt, jelen van élő ragyogásában. És a Szűzanya látja, hogy a mai komor, sötét időben szükségünk van egy kis világosságra. Azt gondolom, hogy az embernek nem kell félnie a világosságtól. Egy kicsit meg kell vizsgálnia önmagát, a lelkiismeretét. Azoknak az embereknek, akik arra várnak, hogy bejussanak a szobába, szükségük van arra, hogy megvilágosodjon a szívük és felismerjék azt, amit a Szűzanya ad. A Szűzanya gyakran mondta, hogy annyiszor adott kicsi jeleket, előjeleket, de mi vakok és süketek maradtunk, nem vettük észre azokat. Ezért hív bennünket imára a Szűzanya, hogy az ima által felismerjük azt, ami ezután fog bekövetkezni.

Este látta a Szűzanyát. Beszélgettek a világító szoborról?

Nem, nem beszélgettünk. Hiszem, hogy amikor majd kell, a Szűzanya maga fogja megemlíteni.

Megítélések szerint az Önök szülői házában két nap alatt tizenötezer ember fordult meg. Hogyan magyarázza, mit szeretnének látni az emberek ebben a jelenségben?

Nincs semmi különös abban, hogy az emberek ide jönnek a régi házunkhoz. Előtte nagy tömegek vonulnak el és ez számomra különös öröm. Ez csak azt mutatja, hogy mennyire szükségük van ma az embereknek a világosságra, a békére. A Szűzanya egy kicsi fénnyel sokat tud tenni. Rajtunk áll, hogy mennyire fogadjuk el és használjuk ezt a világosságot. Mindnyájuknak ajánlom: nézzünk szembe önmagunkkal, hogy egy kis világosság beszűrődhessen a szívünkbe. A fény azonban imádság nélkül nem tud bejutni. Ezért buzdított bennünket a Szűzanya arra, hogy térdeljünk le és rózsafüzérrel a kezünkben kezdjünk el imádkozni. Kezdjünk el imádkozni a családjainkban. Ez egy kis biztatás számunkra, mert eltávolodtunk mindattól, amit Ő ad nekünk. Életünkben sohase tegyük első helyre a jelentéktelen dolgokat! Az első helyen Jézus kell, hogy legyen, az ő Fia, mert azt mondja: „amennyi kegyelmet ad nekem, én annyit tudok nektek adni”, mert a Szűzanya közbenjáró. És Ő a második helyen van, ezért hív bennünket, hogy családjainkban mi is újítsuk meg az imát. Számára a legkedvesebb ima a rózsafüzér.

(Az interjú folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

 

M. Basilea Schlink: Az utolsó szó Istené

(Nemrég telepedtek le Magyarországon is a Mária-közösség nővérei. Az alábbi írás szerzője, Basilea Schlink anya, az evangélikus női Mária-közösség alapítója († 2001), melynek a németországi Darmstadtban van az anyaháza.  Basilea Schlink anyától a www.kanaan.org honlapon több írás is található német nyelven.)

Miért gyűlölik Jézus híveit manapság olyan nagyon? Mindenekelőtt azért, mert hozzá tartoznak, a Legmegvetettebbhez, akinek Anyja karjaiban már csecsemőként menekülnie kellett, akit gyermekévei óta üldöztek – míg végül keresztre nem feszítették.

A Jézus iránt érzett szeretet hajtja a hozzá hűségeseket arra, hogy az Ő nyomdokain járjanak, és életvitelükben annyira mások legyenek, mint korunkban bárki más. Megingathatatlanul tartják magukat Isten parancsaihoz, és nem tagadják meg Jézusban való hitüket. Ez formálja életüket és viselkedésüket. Teljes határozottsággal úsznak az árral szemben, azaz korunk sátáni áramlataival szemben. Hiszen ma milliók és milliók emelik fel öklüket Isten ellen, köpik le a keresztet, gúnyolják ki Jézus halálát és hurrogják le övéit.

Ezért kerülik a hűségeseket egyre jobban és egyre többen, ezért gúnyolják ki őket egyre gyakrabban.

A mi eleddig még „szabad” világunkban tapasztalható keresztény-üldözés egyre nagyobb méreteket fog ölteni, egyre szélesebb területeken fog elterjedni. Akkor az Istenhez hűségesnek maradtakat még másképp, még jobban fogják gyalázni, ócsárolni és a nyilvánosság előtt rágalmazni.

Hazugságokkal és árulásokkal rosszat fognak terjeszteni róluk és erkölcsi gyilkosságot fognak elkövetni rajtuk, anélkül, hogy bármely bíróság fellépne ez ellen.

A média segítségével ez könnyen és gyorsan elterjedhet az egész világon. Nemsokára egyre nagyobb mértékben fogják a keresztény műveket tönkretenni és a hívők életét veszélyeztetni. Ez Jézus útján nem történhet másképp.

Aki manapság még úgymond „a világ lelkiismeretét” képviseli, azt minden körülmények között el kell hallgattatni.

Egyre jobban érvényes erre a helyzetre az, amit Szent Pálnál olvasunk?

„A gonoszság titka már munkálkodik, csak annak kell még az útból eltűnnie, ami még késlelteti. Akkor majd megjelenik a gonosz.” (2Tessz 2,7-8)

Ami Sátánt még megakadályozza abban, hogy hatalmát teljes egészében felállítsa, azt ki kell irtani – és erre már folynak a megfelelő előkészületek.

(Az írás folytatása az újság 12. oldalától olvasható.)

 

P. Eloi Leclerc O. F. M.: A szív tisztasága

Egy csöppnyi csend után Ferenc megkérdezte Leót:

Mit gondolsz, testvérem, miben áll a szív tisztasága?

Ez abban áll, hogy nincsenek hibáink, amit szemünkre vethetnénk magunknak – válaszolta gondolkodás nélkül Leó.

Most már megértem szomorúságodat – mondta Ferenc. – Mert hiszen mindig van valami, amit a szemünkre vethetünk.

Igen – hagyta jóvá Leó – és éppen ez az, ami engem elkeserít. Sohasem fogom elérni a szív tiszta­ságát.

Ah, Leó testvér, higgy nekem! Ne foglalkozz te annyit lelked tisztaságával! Fordítsd tekinteted Istenre! Csodáld! Örvendezzél azon, hogy van! Ő, aki maga a szentség, a tisztaság! Adj hálát neki önmaga miatt! Ebben áll, kicsi testvérem, a szív tisztasága. És amikor te így Isten felé fordultál, többé már ne fordulj vissza önmagadhoz! Ne kérdezd, mennyit haladtál. Az azon való bánkódás, hogy nem vagyunk tökéletesek, hogy bűnösnek találjuk magunkat, még csak emberi érzelem, nagyon is emberi. Magasabbra kell emelni tekintetedet, sokkal feljebb. Van Isten, és létezik az ő mérhetetlensége, az ő változhatatlan fényessége. Annak van tiszta szíve, aki nem szűnik meg imádni az élő és igaz Urat. Akinek az egyetlen törekvése, hogy Isten életére odafigyeljen, és aki képes minden nyomorúsága közepette Isten örök ártatlanságában és örömében fürdeni, mint a porszem a napsugárban. Ez az emberi szív egyszerre kifosztott, és minden gazdagsággal teljes. Elég neki, hogy Isten maga Isten. És ebben találja meg minden békéjét és gyönyörűségét. Isten pedig maga a szentség és a tisztaság.

 (Az írás folytatása az újság 14. oldalán olvasható.)

 

H. Boulad S.J.: A tisztaság és az ima

Szeretnék egy összefüggésre rámutatni, amely a tisztaság és az ima között van.

Az az űr, amelybe mi hittel beleimádkozunk, a böjt és tisztaság üressége együtt. Az imádkozó ember az odaadásnak ugyanazt az aktusát teszi, mint a böjtölő és tisztaságot élő ember. Ő is elfogad egy ürességet, amely évek folyásával nagyobbodik. Ő is megéli, hogy üres edénnyé válik az isteni kegyelem számára. Az igazi ima nem azt jelenti, hogy egy kezdeti ürességet kitöltünk érdekes elmélkedési anyaggal vagy megindult érzelmekkel, hanem ellenkezőleg, az imának üres teret kell létrehoznia az emberben. Hányszor hisszük, hogy az imának „ki kell töltenie” az embert, hogy az imában sok, nagy gondolat gazdagságának ott kell lenni. Tévedés! Nem, ne nyújtsuk ki a kezünket a tudás gyümölcse után és ne töltekezzünk ezzel! Maradjunk itt is a várakozás, az üresség állapotában, maradjunk nyitottnak és „szegény”-nek.

Itt találkozik minden: ima, böjt, tisztaság. Nevezzük szegénységnek, vagy engedelmességnek, mondjuk tisztaságnak, böjtnek, vagy imának, a mélyén ugyanazt a valóságot találjuk: a teljes benső kiüresedést. Ez a teremtményt megillető magatartás az Abszolúttal szemben. Az ember a totális szegénység és nyitottság állapotában tartja magát Teremtőjével szemben. Itt találja meg életünk a maga egységét, mert mindaz, amit mi itt különböző fogalmakkal jelöltünk, és amit különféle módokon élünk, egyetlen igazságot fejez ki. Ez az egyetlen igazság rendkívül egyszerű és ugyanakkor nagyon-nagyon mély: ezt én halálnak mondom, az ÉN halálának.

Emlékeznek, mit mondtam a múlt évben a misztikus imáról? Emlékeznek arra a felírásra, melynél a halált egy háromoldalú ábra közepébe tettem? A halál a mi életünk szíve, a mi forduló-pontunk, ajtónk a magasabb szférába. A szerzetes, a szerzetesnő keresztrefeszített és halott emberi lény. Tapasztalata van a halálról, mert lemondott az életről és elhagyta azt. Ezáltal a szabad halál által a pap a halálon túl él, túl ezen a világon. Isten országában él már és erről tesz tanúságot.

„Az én országom nem erről a világról való.” (Jn 18,36)

Mi papok és szerzetesek az eljövendő országról teszünk tanúságot, életmódunkkal róla adunk hírt. Tovább kell mennünk, és azt kell mondani, hogy a szüzesség állapota nemcsak meghirdeti az eljövendő Isten-országot, hanem előkészíti és sietteti eljöttét.

Hogy ezt a gondolatmenetet megértsük, térjünk vissza Máriához. Máriát mi „Istenanyának” nevezzük. Nem hangzik ez káromlásnak? Egy teremtményt Teremtője édesanyjának mondani! Az a szívósság, amellyel az Egyház az Efezusi zsinat óta védte az „Istenanya” címet, sejteti velünk, hogy itt lényeges dogmáról van szó a keresztény hittitkok között. Az igazság ez: Máriában, mint teremtett lényben megvolt semmiségének teljes tudata, vagyis elérte az alázat legmélyebb formáját annyira, hogy bensőjében maga Isten foganhatott meg, lényéből létrejöhetett.

(Az írás folytatása az újság 15. oldalától olvasható.)

 

 

Régebbi számaink vezércikkei: 

Katona István: Nagy örömöt hirdetek nektek!

Karácsony ünnepét az öröm légköre hatja át. De ez nem a világ öröme, hanem Isten közelségéből fakadó öröm. Hogyne örülne az ember, amikor Megváltója elérhető közelségbe jött. Mint gyermeket karjába veheti, gyönyörködhet benne. A Megváltó eljövetele az egész természetfeletti világot is közel hozta. Ez a közelség pedig rámutatott az igazi realitásra!

Ember! Van jövőd! Van célod! Van lehetőséged a teljesség elérésére! Ez a teljesség Isten szívéből árad feléd. Ne félj! Elérheted a legnagyobb boldogságot, részesülhetsz a végtelen szépségből és jóságból. Ha benne élsz, nem lesz hiábavaló az életed. Siker és sikertelenség, egészség és betegség… minden együtt dolgozik a győzelemért. Engedd meg, hogy belépjen a szívedbe az Úr! Légy bátor a hitben, hogy Ő valóban érted jött el, és nagyon szeret téged!

1. Isten szép!

Izajás próféta az Úr eljövetelével kapcsolatban alig talál szavakat, hogy méltóképpen érzékeltesse a szépet és a jót, amit az eljövetel eredményez. Beszél a sivatagban nyíló liliomról, a Kármelhegy rózsaligeteiről, a betegek gyógyulásáról, a pusztában fakadó forrásokról. Isten szépségéről nem igen lehet olvasni, mert kevés hozzá az emberi szó. A misztikusok megpróbálták leírni, hogy mit éltek át az elragadtatásban, de aki nem élt át hasonlót, annak számára üres szavak csupán. Mi is a szép? Szép az, ami az embert lebilincseli, „elvarázsolja”, aminek szemlélése közben úgy érzi: ezért érdemes volt élni. Egy ilyen belső megragadottság elsöpri az akarat ellenállását és a teljesség élményével ajándékoz meg. A legközvetlenebb szépség-élmény a természetben található. A turisták milliói keresik fel minden évben azokat a helyeket, ahol találkoznak a szépséggel. Van, aki ebből az élményből táplálkozik egy éven át. – De a látvány után tovább kell menni. Fel kell ismerni, hogy minden szépség rámutat az Istenre. Minden szépség csupán halvány szikrája annak a szépségnek, ami Istenben van. Minden szépség egy ablak, amely bepillantást ad az örök szépségbe, amely vár bennünket halálunk után. Minden szépség Isten-bizonyíték.

2. Isten szent!

A próféták gyakran figyelmeztetnek bennünket arra, hogy az Úr szent. Nehezen lehet meghatározni, hogy mi a szent?! Az, ami az ember szívét fölemeli, ami tiszta, amiben árnyéka sincs a rossznak, ami elragadó, ami vonzó, ami önzetlen. Ha az ember közeledni akar a szenthez, akkor neki is szentül kell élnie. Megtisztítani a szívét minden rossztól, a zúgolódástól, a türelmetlenségtől, a vádaskodástól, a lázadástól, az önzéstől. Jakab apostol a földműves példáját hozza, hogy türelemmel vár (5,7) az elvetett mag termésére. Közben a földet eső veri, vihar tépi, a Nap perzseli, míg egyszer csak a mag kikel és szárba szökken a búza. – Ilyen az életünk is, vihar tépi, eső veri, de hinnünk kell, hogy egyszer kivirágzik és beteljesül. Ha Isten szentségében akarok részesülni, akkor magamba kell nézni és hadat üzenni az indulatos, zúgolódó, vádaskodó magatartásnak. Akarjak törekedni a tisztaszívűségre.

3. Isten jóságos!

A gazdag ifjúval való találkozáskor Jézus azt mondta: „Senki sem jó, csak egyedül Isten.” (Lk 18,19) Jézus jósága állandóan megnyilvánult: betegeket gyógyított, bénákat talpra állított, megszállottakat szabadított, halottakat feltámasztott. Ezek a csodák nemcsak az akkori embereket boldogították, hanem minket is. Isten jósága ma is működik. Itt és most körülvesz téged is ez a jóság! Téged is gyógyítani és szabadítani akar. Fogadd be a hit kegyelmét, hogy Jézus gyógyíthasson. Ő vágyakozik arra, hogy örömöt vigyen bele az életedbe. Úgy járj a világban, hogy Isten szüntelenül veled van. Ne csak a különleges helyzetekben bízd rá magad, amikor már nem segít senki, hanem minden nap. A hit, ha igazi, állandóan növekedni akar. A növekvő hit pedig mindig jobban megtapasztalja Isten csodáit. Karácsony ezt üzeni neked.

 

Katona István: Az Atya megtanít a helyes életre

Isten jóságos Atya! Mivel szívén viseli sorsunkat, ezért segíteni akar nekünk, hogy mindig a helyes úton járjunk. Amikor földi életünk végén Isten elé állunk, nem mondhatjuk, hogy „nem ismertem akaratodat”. A Szentírás azért szent, mert ebben a könyvben Isten kinyilatkoztatja akaratát. Pontosan megmondja, mit vár el tőlünk. Aki nem hallgat az Ő szavára, annak számolnia kell a következményekkel. Jézus azt mondta: „Mindent tudtul adtam nektek, amit Atyámtól hallottam” (Jn 15,15). „Aki tanításomat megtartja, halált nem lát sohasem” (Jn 8,52). Jézus tanítása nemcsak a helyes földi életet mutatja meg, hanem az örök életet is.

1. Helyesen élni

Ámosz próféta egy alkalommal súlyos ítéletet mondott a lakmározó gazdagokról (Ám 6,1-10). Nem a lakmározás volt a baj, hanem az, hogy emiatt csak magukkal törődtek és elhanyagolták a szegény nép sorsának javítását. Nem törődtek a nép vezetésével, hagytál elromlani a népet. A romlott nép pedig nem tud az ellenséggel szembeszállni. A régi rómaiaknak volt egy mondásuk: „Carpediem!” Ragadd meg a mai napnak az élvezetét! Egyél, igyál, lakmározz, paráználkodj – ne törődj semmivel. Minden korban ez volt a pogány gondolkodás alapja. Mennyire hasonlít ez a mai életfelfogáshoz! Minden habzsolni, minden kiélvezni, minden birtokolni – áldozatot nem hozni, szeretettel nem törődni, Isten parancsait elhanyagolni. De hova vezet mindez? A próféta azt mondja, ennek az útnak a vége a pusztulás. Ha pedig valaminek a vége rossz, akkor az már az elején is rossz – és akkor azt el kell vetni.

A megváltás nemcsak azt jelenti, hogy Jézussal legyőzhetjük a bűnt, hanem azt is, hogy Jézussal hatalmat kaptunk a szeretet művének felépítésére. A szeretet ad egy látást, amely által fölismerhetem életem igazi célját. Jézus által megláthatom, hogy életem boldogsága nem az élvezetek korlátlan habzsolásában áll, hanem a jóságban. Abban, hogy a körülöttem élő emberek iránt jószívű legyek és segítőkész. Ez olyan tartalmat ad az életemnek, amely örömöt okoz és gyógyu­lást hoz. A gyógyító kapcsolatok fölemelik a szívet.

2. A hit harca

Pál apostol azt írja egyik levelében tanítványának: „Vívd meg a hit jó harcát!” (1Tim 6,12) Birtokolni – vagy adni? Élvezni az életet – vagy mások életét szebbé tenni? Lakmározni – vagy másokat etetni? Ez nem megy harc nélkül. A belső harc megkívánja, hogy az ember leszámoljon az önzésével. Ez a harc természete. Akik megjárták a háborút, beszámoltak arról, hogy gyakran napokig nem volt ennivalójuk, esőben, hóban meneteltek vagy a lövészárokban hetekig várakoztak a hidegben. Minden fizikai erejüket be kellett vetni, hogy kitartsanak! – Pál apostol valami ilyesmire céloz, amikor azt mondja tanítványának: harcolj, törekedj az igaz lelkületre, szeretetre, szerezd meg az örök életet! – Az örök életet úgy állítja be, mint a végső győzelmet, mint egy szent célt, ahogy a harctéren a katonák is harcoltak a győzelemért. Az örök élet, mint győzelem, a legnagyobb ajándékot jelenti. Isten megjutalmaz bennünket minden fáradozásunkért. De fáradozni szükséges, hogy a jó győzzön bennünk és ne a rossz. A keresztény életet nem lehet elérni a fotelben üldögélve, hanem erőinket összeszedve harcolni kell érte.

3. Isten Igéjét követni!

Az emberi szabad akarat nagy ajándéka Istennek. Szabadon eldönthetjük, hogy mit fogunk csinálni a mai napon, hova menjünk, milyen munkát végezzünk, vagy milyen szórakozást válasszunk. Ugyanakkor azt is eldönthetjük, hogy valakit szeressünk, vagy gyűlöljünk. Eldönthetjük, hogy hiszünk-e Istenben vagy elfordulunk Tőle. Isten kezünkbe adta örök sorsunk eldöntését. Aki hisz és szeret, annak a szívében Isten lakik. Ez már a megkezdett mennyország! Jézus azt mondta: „Aki hisz a Fiúban, az örökké él” (Jn 3,6). Aki nem hisz és nem szeret, az a kárhozat útjára lépett.

Az ítéletet tulajdonképpen nem Isten olvassa az ember fejére, hanem az ember választja meg örök sorsát. Jól példázza ezt a két Lázárról szóló példabeszéd (Lk 16,19). A gazdag Lázár választott egy utat, a bőséges, lakmározó élet útját. A döntésében nem volt szeretet, mert javaiból egy morzsát se adott a szegénynek. Harcoljuk meg a harcot a szeretet életéért, ezt tanítja a Biblia!

 

Katona István: Uram, szeretem parancsaidat (Zsolt 119,166)

Nézem a csillagos eget… évmilliárdok óta pontos törvények szerint járnak a csillagok. Az állatvilágban a legkisebb hangyától a nagy elefántig az ösztönök korlátai között élnek az állatok. És az ember? Az embernek szabad akarata van. Építhet és rombolhat, életet adhat és életet pusztíthat, békét teremthet és háborúzhat… Hatalmában áll (Jn 1,12) szentté válni, Isten gyermekévé lenni – de hatalmában áll az ördög mellé állni. Mi, hívő emberek követjük az Istentől kapott törvényeket, amelyek életet adnak. Mennél jobban szeretjük Isten törvényeit, annál biztosabb úton járhatunk. Természetünk ellenáll, ezért le kell győzni. Harcolni kell a lefelé húzó erők ellen. Ehhez a harchoz erőt ad a nagyszerű cél: együtt lenni Istennel, belépni az Ő csodálatos országába, szellemi/lelki életünket kibontakoztatni, megtapasztalni a természetfeletti élet örömeit.

1. Isten hatalmas. Érdemes megfontolni: ki adott nekünk törvényeket? A végtelenül hatalmas Isten! A jóságos Atya! Az, aki megszabadított bennünket a gonosztól! Aki az egész univerzumot fenntartja és kormányozza! A hívő ember keresi az alkalmat, hogy Isten parancsai szerint éljen. A hitetlen ember pedig azt mondja gőgjében: nekem nem parancsol senki! Nem érzi az ellentmondást: mindent Istentől kapott, minden Isten kezében van, és Ő mégis azt gondolja, élhet függetlenül Istentől. Két szót nem szeret hallani a mai ember: következmény és felelősség. Mindennek van következménye. Minden bűnnek lesz büntetése. Jézus többször is beszélt a számonkérésről. A gazdag ember kényelmesen elnyújtózik a jó termés láttán, gondolván, hogy lustaságban töltheti hátralévő életét. De az Úr így szól hozzá: „Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet” (Lk 12,20). A sokat idézett rész pedig a Máté 25. fejezetében található. „Egybegyűlnek előtte az összes nemzetek” (25,32). Megkezdődik a szétválasztás. Az ítélet alapja a szeretet parancsának a megtartása. Akik szerettek, bevonulnak Isten országának örömébe, akik nem szerettek, azok az örök tűzre kerülnek, „amely az ördögnek készült”. Nagy a felelősségünk, hogy életünket milyen alapra helyezzük! Mindig csak a mának élvezetét keresni, ez pusztuláshoz vezet. Ez volt a római birodalom bukásának is az alapja. A világ meghódítása után a testi élvezeteket hajszolták. „Carpe diem” – volt a jelszavuk, ragadd meg a mai nap örömeit. – A keresztények viszont Jézusra figyeltek, így lettek a birodalom összeomlása után az új világ megalapítói.

2. Jézus utat mutat. A hívő ember mindenben Isten akaratához igazodik. Az ószövetségi időkben még lehetett hivatkozni arra, hogy nem egészen világos Isten akarata. De az újszövetségben Jézus világosan megmondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). Jézussal elérkezett a világosság és a bizonyosság az élet céljáról. A hívő ember minden kérdésére válaszol az evangélium. Jézus biztos utat mutat, amely elvezet örök célunkhoz. Ezért ujjongott fel Pál apostol, amikor azt írta, hogy most már nem a Sínai hegy félelmetes jelenségeit éljük át, amikor Isten szól hozzánk, hanem Jézus szerető közelségét (Zsid 12,23-24). Ha az Úr ennyire jó hozzánk, akkor nem szabad visszautasítani szavát (12,25), hanem hálásnak kell lennünk útmutatásáért (12,28).

3. Jézussal együtt lehetünk. Aki Jézus tanítása szerint él, az bejuthat az ünnepi lakomára. Ez a legnagyobb megtiszteltetés, hogy a királyok királyával együtt lehetünk. A lakomát azonban sokan visszautasítják (Lk 14,16), mert nem ismerik fel óriási jelentőségét. Vagy mert nincs bennük felelősség a lakoma fontossága iránt. Jézus példabeszédeiben azok, akik visszautasították a meghívást, jelentéktelen dolgokat sorolnak fel: „ökröt vettem, és ki kell próbálni”. Mintha azt mondanák: „új autót vettem és ki kell próbálni.” A király válasza megdöbbentő: „Senki sem ízleli meg lakomámat a hivatalosak közül.” A példabeszéd azzal végződik, hogy behívták az utak mellett járókat, és így a lakomára berendezett terem megtelt a szegény emberekkel. – Amikor Jézus akaratáról, vagy parancsairól beszélünk, nem szabad elfelejteni, hogy Ő az, aki a legjobbat akarja nekünk. Ő az, aki életét áldozta értünk! Ő az, aki mindenkinél jobban szeret bennünket! Ő az, aki minden vigasztalás forrása! Ő az, aki mindig kész arra, hogy megerősítsen, felemeljen, boldoggá tegyen bennünket! Ezért nem lesz nehéz teljesíteni parancsait. 

 Katona István: A Szentlélek új életet hoz

A húsvét utáni idő a Szentlélek várásának az ideje. Szent Szerafim azt írja, hogy nemcsak ezt az 50 napot kellene a Lélek-várással tölteni, hanem egész életünket. Mert a Szentlélek csak akkor tudja szívünket betölteni, ha vágyakozunk utána, ha átjár bennünket az a tudat, hogy ő az élet. Mert azt az új életet, amelyet Jézus megváltása hozott, a Szentlélekben tapasztaljuk meg. Ő ennek a forrása! Ahhoz, hogy „Krisztust megismerjem, szeressem, elfogadjam, mint életem végső értelmét, örömét” – ezt a Szentlélek műveli bennünk. Amikor megtérésekről hallunk vagy olvasunk, amikor valakinek az élete átrendeződik Isten felé, ez mind a Szentlélek műve. Ezt a teremtő, örömöt adó, erősítő, megújító Lelket várjuk, amikor Pünkösdre készülünk.

1. Jézus szabadságot hozott. A szabadság lehet fizikai és lehet lelki, illetve erkölcsi szabadság. A fizikai szabadság az, amikor az ember nincs börtönben, szabadon élheti az életét. Az erkölcsi szabadság azonban bonyolultabb. Az erkölcsi szabadság az, amikor az ember szabadon meg tudja valósítani Isten üdvözítő tervét. Amikor nincs lekötve szenvedélyektől, amikor megszabadul a harag, nagyravágyás, gazdagság utáni vágy minden bilincsétől. Amikor Jézus királyként vonul be az életünkbe, és bármiben engedelmeskedni tudunk neki. Aki ezt eléri, úgy érzi, mintha minden nap ünnep lenne. Nem vesz már erőt rajta mások rosszindulata, önzése, mert végérvényesen döntött a szeretet mellett. Ez a Szentlélek műve bennünk.

2. A Lélek az, aki éltet! Jézus azt mondta apostolainak, hogy a Szentlélek az élet forrása. Amikor az ember bűnben él, a szív halott, a halál uralkodik felette. Nem tud kapcsolatba lépni Istennel. Nem tud üdvösségre vivő cselekedetet végrehajtani. Emiatt sok esetben belső ürességet, nyugtalanságot érez. Szükséges, hogy a Szentlélek megérintse a szívét és merjen kilépni ebből az állapotból. Amikor elhagyja a bűnt, akkor már szabadon meg tudja valósítani Isten akaratát. Tud örülni a jónak, az igaznak, a szépnek. Hogy mit jelent teljességében a Lélekben való élet, hogy mi a célja velünk, erről az apostol azt írja, hogy amikor befogadjuk a Lelket, részesülünk Krisztus papi, prófétai és királyi hatalmából. A pap feladata, hogy áldozatot mutasson be Istennek. A keresztény ember feladata, hogy ezt a világot megszentelje, és Isten dicsőségébe emelje. A bűn azt jelenti, hogy a világhoz „fogyasztói” szemlélettel közeledünk. A magunk számára akarjuk felhasználni, kiélvezni, hasznot húzni belőle. Ebből a zsákutcából kell kiragadni és visszavezetni igazi célja felé. A prófétai hivatás azt jelenti, hogy az ember minden helyzetben felismeri Isten akaratát! Tanúja és közvetítője Isten bölcsességének, Isten szemével nézi a világot és minden esemény mögött az Ő jelenlétét fedezi fel. A világi ember Isten nélkül akarja megismerni a világot, ezt nevezi „objektív” ismeretnek. Ennek következménye az üresség, a lázadások, a romboló ideológiák, stb. Jézus ettől meg akar menteni bennünket. A királyi hatalom, amit Isten adott az embernek, azt jelenti, hogy túl kell lépnünk ennek a világnak a végességén és szentté kell azt tennünk. Az ember a Szentlélektől kapott természetfeletti erővel és képességgel új irányba tereli a dolgokat és eseményeket. Azon dolgozik, hogy megszabadítsa az embereket a bálványok rabszolgaságától és Isten felé vezesse őket.

3. A Lélek Jézushoz vezet. Lukács evangélista feljegyezte, hogy amikor a 72 tanítvány visszatért evangelizációs útjáról, Jézus felujjongott a Szentlélekben és dicsőítette az Atyát. Az evangélium kicsinyei azok, akiknek nincs hatalmuk, nincs gazdagságuk, nincs különösebb tudásuk, ami gőgössé tenné őket. De van bizalmuk Istenben, szeretni akarnak és szolgálni. Ezek a kicsinyek az apostolok, az első tanítványok és mindazok a keresztények, akik az evangélium szerint akarnak élni. Ezeknek ígérte Jézus, hogy a Szentlélek vezetni fogja őket, erőt ad a tanúságtételhez, bölcsességet az élet helyes felfogásához. Nekik mondta Jézus, hogy tanuljanak tőle alázatot, soha ne akarjanak a világ mintájára élni. Legyenek mindig hűségesek kicsinységükhöz. Akit a Lélek vezet, az felismeri, hogy az evangéliumi kicsinységben van az igazi lelki nagyság, mert ez vezet a legbiztosabban az üdvösségre.

 

Katona István: Krisztus új szívet ad! 

Pál apostol azt írja: „Az igaz (ember) a hitből él” (Róm 1,17). A hit gyakorlati következménye az erkölcs. Az erkölcs alapja pedig az Isten által megadott erkölcsi törvények. Nem elég az érzelmi hit, mert Jézus azt mondta: „Uram, Uram…” (Mt 7,21) szavakkal nem lehet bejutni a mennyek országába, hanem csak az Atya akaratának teljesítésével. Mire szolgálnak Krisztus parancsai? Egyedül a lelkünk védelmére! Egyedül az örök boldogság elnyerésére! Elég tehát elhatározni, hogy Krisztus akarata szerint élünk és minden rendben van? Sajnos nem ilyen egyszerű a helyzet. Az emberben ott feszülnek az indulatok, vonzalmak, ösztönök, önző gondolatok, uralkodási vágyak – és ezek mind szeretnének vezető pozícióba kerülni! Mi lesz ebből? Romhalmaz? Tönkrement élet? Mi lesz az emberből, ha mindig azt teszi, ami éppen az eszébe jut? Mi lesz vele, ha mindig arra megy, amerre a vágyai hajtják? Sötétség? Káosz? Pokol? – Bizonyára ez lenne, ha Isten nem gondolt volna ránk. De Ő az erkölcsi parancsokkal utat adott nekünk, hogy kijussunk a sötétségből a világosságra, a halálból az életre. 

1. Isten utat készít. Izajás próféta pontosan erről ír: „Utat készítek a tengeren át… utat csinálok a pusztában” (Iz 43,16-19). Ha nincs iránytű a tengeren, ha nincs út a sivatagban, az a biztos halált jelenti az utazónak. Ezek a rendkívüli helyzetek mindennapossá válnak, ha valaki elveszíti életének értelmét. Jönnek a bajok, betegségek, munkanélküliség, megélhetési gondok, rokoni támadások – és nincs mibe kapaszkodni. Ilyenkor fenyegeti az embert a depresszió, vagy az öngyilkosság kísértése. A probléma akkor oldódik meg, amikor felfedezi, hogy Isten nem hagyta el. Utat készített neki, hogy kijusson a sivatagból. Elindul Isten felé és felfedezi az erkölcsi parancsok értékét. A baj még nem múlt el egészen, de kicsivé lett. A távolban már látszik a győzelem fénye. Ezt élték át azok a megtérők, akik felismerték Isten szeretetét. Angliában él egy férfi, C. Allan Ames. Teljesen elzüllött, az alkohol és a drog rabságába került. Egy motoros bandához csatlakozott, akik még mélyebbre vitték. Jézus utánament és elárasztotta kegyelmével. Olyan nagy erővel akart Jézus követője lenne, mint amennyire régen a bűn követője volt. Egészen az imának élt. Megkapta a gyógyítás karizmáját, és ma hirdeti az evangéliumot szerte a világon. Tanúságot tesz Jézus irgalmas szeretetéről, és a bénák felkelnek a tolószékből, a betegek meggyógyulnak. Ha éppen nem utazik evangelizációra, akkor könyvet ír Jézusról, hitről és szeretetről. – Megtalálta az utat. 

2. Jézus ismerete csúcs-érték! Pál apostolnak van egy bátor kijelentése: „Jézus fölséges ismeretéhez képest mindent akadálynak tartok” (Fil 3,8). – Mi történt Pál életében? Jézus megjelent neki a damaszkuszi úton, és egész addigi világát felforgatta. Ez az esemény segített neki, hogy mindent átértékeljen. Ez ma is megtörténhet. Ha nem is pontosan így, de hihetjük azt, hogy Jézus közel van hozzánk. Ha várjuk őt, ha jelenlétében élünk, megtapasztaljuk, hogy letörli arcunkról a könnyeket, megvigasztal, bátorságot ad vagy váratlan örömmel látogat meg. – Ehhez az szükséges, hogy ő legyen az első az életünkben. Nem a pénz, nem a birtoklás, nem a világ, hanem Jézus – ahogy Pál apostolnál. Az élet átrendezése egy fontos feladat. Ne várjunk vele a halálig, amikor minden kiesik a kezünkből. Most kell Jézusnak adni a szívünket és nála hagyni, hogy ő kormányozza életünket. Ez a Húsvét üzenete! 

3. Új szívet ad Jézus! János apostol evangéliumának kezdetén van egy mondat, ami nagy lehetőséget rejt számunkra. „Aki hisz, annak hatalmat adott, hogy Isten fiává legyen” (Jn 1,52). A mi felelősségünk, hogy mennyire élünk ezzel a hatalommal. Az istengyermekség lelki uralmat, királyságot jelent. Ez a királyság nemcsak azt foglalja magába, hogy uralkodunk vágyaink és ösztöneink felett, hanem azt is, hogy az anyagi világ fölé tudunk emelkedni. Megnyílik előttünk a természetfeletti világ szépsége, és részesei lehetünk Krisztus királyságának. Ezt a királyságot Jézus a kereszten hozta létre és a feltámadáskor teljesítette be. Ebből részesedhetünk, ha neki adjuk a szívünket. 

 

Katona István: Isten hűséges!

Az egész Szentíráson végigvonul Isten hűségének magasztalása. Az üdvösségtörténet során az isteni hűség rendíthetetlen marad szemben az ember állhatatlanságával. Isten hűségének legnagyobb bizonyítéka Jézus Krisztus eljövetele. Nekünk Krisztus hűségét kell utánoznunk halálig tartó állhatatossággal. B. Tyrrell Krisztus-terápiájában a transzcendencia megnyilvánulása a szeretet és a hűség. Mert arra ösztönöz, hogy újra és újra kilépjünk önző magunkba zárkózottságunkból és saját érdekeink hajszolásából! Ugyanakkor azt is írja, hogy a hűség a lelki megvilágosodás jele. Mert aki már felmérte, hogy az élet forrása Isten, az kész arra, hogy minden erejével harcoljon a hozzá való hűségért. Látja már azt is, hogy az ember végső célja és értéke a vele való kapcsolat. Aki nem élte még át a keresztény megvilágosodást, az benne él a függőségek és félelmek hálójában. Ennek következménye pedig a betegség, akár mentális, akár érzelmi vagy fizikai síkon. Ezért fontos, hogy felismerjük a hűség értékét. Hűség a mindennapi imához, a rendszeres szentmiséhez és szentgyónáshoz, a Biblia olvasásához – de a hűség vonatkozik a családra és hazára is, végül az Egyházra. A hűséget nemcsak a különféle bajaink, természetünk hullámzása fenyegeti, hanem a világ nyomása is. Azt lehetne mondani, hogy divat lett a hűtlenség: családhoz, hazához, adott szóhoz, barátsághoz, stb. Egyesek szabadságot, személyiségük kibontakozását, bátorságot vélnek felfedezni a hűtlenségben – ez azonban hamis dolog, ami gyorsan elmúlik és zsákutcába vezet. Nekünk, keresztényeknek szembe kell szállni ezzel a divattal és utánozni Krisztus hűségét, aki egész a keresztig hűséges volt az Atya akaratához.

1. Hűség a hithez. – Izajás próféta Krisztus előtt 700-ban azzal vigasztalta a népet, hogy „Isten eljön, hogy szabadulást hozzon nektek… megnyílik a vakok szeme, és a süketek hallani fognak… öröm és ujjongás jár a nyomában” (Iz 35,4-10). Ehhez a próféciához 700 éven át hűséges volt a nép, mert várta a Megváltót, aki megnyitja a vakok szemét és szabadulást hoz. Ez alatt a 700 év alatt sok szenvedés, fájdalom, vereség és győzelem vonult végig a nép életében, de az mindvégig kitartott a hitben való hűségben. Aki hitte, hogy el fog jönni a Megváltó, az már előre örült és bátorságot érzett a szenvedésben. Aki nem hitte, az megmaradt a szomorúságban és a reménytelenségben. – Pontosan erről van szó ma is. Tyrrell azt írja, hogy sok keresztény úgy tekint Krisztus tanítására, mint Istenről szóló fogalmi ismeretre; a parancsokra pedig, mint olyan morális szabályokra, melyeket be kell tartani, ha el akarjuk nyerni az üdvösséget (36. old.). Ezek a keresztények elmulasztják komolyan venni Krisztust, akinek minden szava és tette gyógyító jelentőséggel rendelkezik. Ha felfedeznék Jézus szavaiban az életadó értelmet és értéket, akkor megindulna bennük a mentális, érzelmi és fizikai gyógyulás. Jézus megváltott minden embert, de ezt be kell fogadni..

2. Hűség a Szentlélekhez. – Pál apostol azt írja (Ef 3,2), hogy „kinyilatkoztatásból ismerte meg Krisztus titkát.” Ez a kinyilatkoztatás azért vált élővé és azért terjedt el az egész világon, mert Pál és a többi apostol hűséges maradt hozzá. Minden üldözés ellenére! Ha nem lettek volna hűségesek, ma nem lenne Egyház! A Szentlélekhez való hűség azt jelenti, hogy kérni kell tőle a belső világosságot és a lelki szabadságot. Nem szabad függő módon kötődni a világhoz és a dolgokhoz. Amikor a Lélek egy új országba küldte az apostolokat, készek voltak azonnal indulni, pénz, nyelvtudás és egyéb biztosítékok nélkül. Ha arra indít bennünket a Szentlélek, hogy vágjuk el függőségeinket, akkor ez kibontakozáshoz vezet. A Lélekben való engedelmesség útján megismerhetjük Krisztus titkát és felfoghatatlan gazdagságát (Ef 3,8).

3. Hűség a Krisztushoz vezető úthoz. – A napkeleti bölcsek hosszú utat tettek meg, amíg eljutottak Betlehembe. De vállalták, mert meg akartak győződni az Ő eljövetelének igazságáról. Az út ma is nehéz. A liberalizmus korában vállalni a tisztaság, a megbocsátás, a szeretet útját nem könnyű. De aki vállalja, az megtalálja Krisztust. Az Ő megtalálása életet jelent, gyógyulást, biztos jövőt, sőt örök boldogságot. Ez az új év életfordulót hozhat számunkra. Új életet, mélyebb hitet Krisztusban.

 

Katona István: Isten megtartja ígéretét!

A második isteni személy megtestesülése jelzi, hogy Isten hűséges. Sok ezer évvel azelőtt megígérte, hogy el fogja küldeni a Megváltót. Jézus eljövetele Isten hűségének bizonyítéka. Az előtte levő idő tele volt megpróbáltatásokkal: háborúk, lázadások, belső harcok, külső támadások, gazdasági nehézségek. Mindezek azonban nem tudták megállítani Isten üdvözítő tervét. Megszületett Jézus, eljött a világ világossága!
Lelki életünk szempontjából alapvető a hűség. Amikor változnak a körülmények, múlnak az évek, belső és külső ellentétek jönnek – fontos kitartani a helyes út mellett. Aki megtartja a hűséget, annak élete olyan, mint a szikla. Rá lehet építeni a családot, egyházat, munkát, sőt a világot. Ez a hűség a mindennapi élet hajszálgyökereiből táplálkozik. Aki hűséges a napi imához, szentmiséhez, szentgyónáshoz, házastársához, egyházához, ígéreteihez – annak az élete gyümölcsöt hoz. Boldog lesz és másokat is boldoggá tud tenni.
Jézus hűséges volt az Atyához, hűséges volt a Szentlélek vezetéséhez, hűséges volt küldetéséhez akár a kereszthalál árán is. Ez utóbbi a legnehezebb az ember számára. A szenvedésben hűségesnek lenni. A csalódások, a bajok, a szenvedések, a környezeti támadások próbára teszik az ember elszántságát. De Jézussal mindezeket le lehet győzni.
1. A hűség örömöt ad!
Izaiás prófétának van egy kedves bátorítása, amelyben felszólít az örömre. „Gyújts örömfényeket Jeruzsálem, mert eljött a te világosságod (a Megváltód)!” (Iz 60,1-8) Az öröm ebben az esetben a hit gyümölcse. Mert aki hiszi, hogy eljön a Szabadító, az természetesen örül. Aki nem hiszi, az továbbra is rabságának szomorúságában él. Miért van olyan kevés öröm a mai világban? Mert kevesen vannak azok, akik teljes szívvel hiszik, hogy Jézus az ő személyes megváltójuk. Ezért szívükbe engedik az aggodalmakat, a jövő félelmeit, a csalódások szomorúságait. Pedig Jézus nekik is felkínálja szabadítását. Minden nap előttünk áll a lehetőség, hogy szabadon válasszunk: Jézust vagy a gondokat! Ha Jézust választjuk és bátran rábízzuk életünket, akkor az öröm felfakad szívünkben.
2. Hűség a Szentlélekben!
Pál apostol írja levelében, hogy a Szentlélek által „megismerte Krisztus titkát!” (Ef 3,3-5) Ez a kinyilatkoztatás először az apostolok számára adatott. Ők mindenkinek továbbadták a megismert igazságot. Hűségesek voltak a Szentlélekhez. Ha nem lett volna hűséges a szívük, akkor ma nem lenne katolikus egyház. De ők a hűséget választották. Nem volt könnyű számukra ez a hűség, hiszen el kellett hagyni szeretett hazájukat, családjukat, szüleiket és barátaikat – és idegen földön kellett hirdetniük az evangéliumot. Bátran vállalták ezt az apostoli sorsot. A Szentlélek lehet, hogy nekünk is ad váratlan feladatokat, és ha engedelmesek vagyunk, akkor egyre jobban felismerjük Krisztus titkát! Azt, hogy Ő a legnagyobb kincs, Ő csodálatos Isten, hogy Ő maga az élet, és rajta kívül nincs más élet!
3. Hűség a helyes úthoz!
Isten mindannyiunkat egy személyes úton vezet! Kentenich atya életéről olvastam, hogy a háború után hatalmas energiával szervezte közösségét. Egymás után hozott létre újabb és újabb egyesületeket, könyveket írt, előadásokat tartott. Elöljárói félreértették modern nevelési elveit és azt kívánták tőle, hogy mindent hagyjon ott és menjen el Amerikába egy ottani plébániára. Ekkor 65 éves volt! Nehéz volt az elszakadás, de engedelmeskedett. Tíz év múlva rehabilitálták, hazahívták és jóváhagyták nevelési elveit. – A mai lázadó világban ez a fajta engedelmesség lehetetlennek tűnik. Mégis Jézussal minden lehetséges. Az alázat, az engedelmesség, a hűség az evangéliumi erények közé tartoznak. Az Úr javára fordította Kentenich atyának ezt a megpróbáltatást, és közössége is még szebb gyümölcsöket hozott ezután. – Jézus eljött közénk és vállalta az emberi élet nehéz útját, egészen a keresztig! Bennünket is hív, hogy vállaljuk mi is a hűség útját, mert ez vezet el az üdvösségre!

 

Katona István: Lépjünk be a hit kapuján…

Október 11-én a Szentatya megnyitja a HIT ÉVÉT. Miért fontos a hitnek egy külön évet szentelni? Talán nem hisznek a keresztények? Vagy rosszul hisznek? Vagy nem élnek a hit szerint? Sokféle kérdést fel lehet tenni, de az biztos, hogyha a Szentlélek a katolikus egyház legfőbb kormányzóját erre indította, akkor ennek oka van. Az emberek más és más szemmel nézik a hitet. Van, aki a hitet úgy tekinti, mint egy világnézetet. Hiszi, hogy az univerzum fölött létezik egy isteni hatalom, amely kezében tartja az eseményeket. – Mások úgy tekintik a hitet, mint egy vallásgyakorlatot. Esténként egy rövid ima, vasárnap elmenni a templomba és kész. Szent Ferenc rájött, hogy ennél sokkal többről van szó. Mert ha csupán világnézet, ha csupán vallásos gyakorlat, ezzel még nem lehet átformálni a világot. Ezért kutatni kezdte az Evangéliumot, hogy megtalálja benne az igazi hitet. Jézus olyan hitről beszélt, amivel ki lehet szakítani az eperfát a földből és a tengerbe küldeni. Olyan hitet hirdetett, amivel le lehet győzni a világot. Miért van az, hogy az egyik ember hite olyan, mint a tűz, amely éget, a másik emberé pedig olyan, mint a nádszál, jobbra-balra ingadozik, az erősebb vihartól pedig megroppan? Ennek titka a Szentlélekben való odaadás. Az apostolok fölismerték, hogy a Jézusban működő hit nemcsak világnézet, nemcsak vallásgyakorlat, hanem élet az Atyával a Szentlélekben. Látták, hogy ez az élet kiárad: a vakok látnak, a süketek hallanak, a leprások megtisztulnak. Ez valami egészen más, mint amit eddig tapasztaltak a farizeusoknál és az írástudóknál! Az ő szavaiknál nem történt semmi. Jézus szavainál új élet született.

1. A hit hiánya romlást okoz. – Az ószövetségi próféták rámutattak arra, hogy ahol a hit elgyengül, ott megindul a romlás. Habakuk próféta fájdalmasan felkiált: „Meddig tart még a rablás? Meddig üldözi még a gonosz az igaz embereket?” (Hab 1,2-3) Az elmúlt évszázadban divat lett az európai országokban az egyházat támadni és a hitetlenséggel dicsekedni. Isten tagadása olyan nagyképű módon lépett fel, mintha ez lenne a világ újjászületésének alapja. Mi lett ebből az újjászületésből? Pontosan az, amit a próféta mondott annak idején: romlás, tönkrement házasságok, növekvő bűnözés, az alkohol és drog terjedése, a gazdasági élet katasztrofális helyzete. – Lassan azonban egyre többen vannak azok, akik felismerik: hit nélkül nincs jövője a népnek, hit nélkül nincs boldog emberi élet, hit nélkül nem lehet az országot felépíteni. Ezért olyan fontos, hogy minden keresztény mélyítse el a hitét ebben az évben.

2. A hitet növelni kell. – A világ állapota csüggedésre indít. Sokan már nem hisznek a jó győzelmében. Talán ilyen volt a helyzet kétezer évvel ezelőtt is. Pál apostol ezért bátorítja szeretett tanítványát: „Isten nem a csüggedés lelkét adta nekünk, hanem az erő Lelkét… ezért őrizd meg a rád bízott kincset.” (2Tim 1,6-8) Pál szavaiban ott rejtőzik a meggyőződés, hogy a megoldás a Szentlélekben van. Isten Lelke, aki a teremtésben is közreműködött, a mi lelkünket, sőt a mai világot is újjá tudja teremteni. Ha kérjük, akkor a Szentlélek megerősíti hitünket. Ha megnyitjuk szívünket előtte, betölti világosságával és erejével. Ahogy az apostolok a Szentlélek erejével győzelmet arattak az omladozó római birodalom fölött – ugyanúgy az egyház ma is győzni fog a Szentlélek erejében az összeomlás előtt álló világ fölött.

3. A hit szolgálatra hív. – Amikor Jézus a hit növekedéséről beszélt (Lk 17,5-10), az eperfa után a szolgálatra tért át. A ház ura várja, hogy szolgája vacsorát hozzon neki. – A hit növekedése nem abból fakad, hogy ismereteket szerzünk (bár az is fontos), hanem hogy szeretet-szolgálatot végzünk. A szolgáló – szeretet – által testesül meg bennünk a hit. A puszta ismerettel még nem lehet elnyerni az üdvösséget. De ha hitünk állandóan megnyilvánul a cselekvő szeretetben, az már az üdvösség felé vezet.

 

Katona István: Élő kapcsolatban Jézussal

A János evangélium egyik legszebb mondata: „Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja… hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14,21-23) Jézus azt szeretné, ha minden követőjével személyes, élő kapcsolata lenne. A kapcsolat olyan, mint a tűz, ha nem táplálják, kialszik. Az emberi kapcsolatokat mindig veszélyezteti a megszokás és az elszürkülés. Mindenki vágyakozik arra, hogy kapcsolataiban megtapasztalja a gyengédséget, a törődést, az elfogadást és a szeretetet. Ha ezek elmaradnak, a kapcsolat elhidegül. Az ok gyakran nem más, mint kényelmesség, lustaság, az önfegyelem hiánya. Ez nemcsak az emberi kapcsolatokra érvényes, hanem a Jézussal való kapcsolatra is. Itt is személyek közötti találkozásról van szó, ami akkor marad fénylő, ha mindkét részről megmarad a törődés, a gyöngédség és a szeretet. Ha az ember nem hanyagolja el isteni barátját (Jn 15,15), hanem figyel rá, törődik vele. Jézus irántunk való szeretete, gyöngédsége, figyelme állandó – a hiány csak a mi oldalunkon tapasztalható.

1. Elfogadás – Az Apostolok Cselekedeteiben találunk egy drámai jelenetet, amelyben Péter kihallgatásáról van szó. A főpapok számon kérték tőle, hogy mi módon gyógyította meg a bénát, és kinek a nevében tanít. Péter bátran megvallotta, hogy Jézus Krisztus nevében tette, akit a vezetők elvetettek. – Az elvetés, vagy más szóval elutasítás, minden kapcsolat halálát jelenti. Olyan, mintha valaki elvágná a telefonzsinórt. Hiába jönnek a kihívások, nincs jelzés, a készülék néma marad. Ez a némaság, ez a magára maradottság lett volna az ember sorsa, ha Isten nem siet a segítségünkre az Ő irgalmával. Mivel Isten elküldte Jézust, aki meghalt értünk és feltámadt, ezzel lehetővé tette, hogy a kapcsolat helyreálljon. Aki elfogadja a feltámadt Jézust, a megbocsátó, új életet adó Jézust, az változást tapasztal életében. Az elfogadás nem egyszerű cselekedet, hanem folyamatos. Mindennap el kell őt fogadni, legyőzve a lustaságot, a közömbösséget és a gyengeséget. Elfogadni, de nem érdekből, hanem szívből, a szeretet nagylelkűségéből. Törődni vele, figyelni rá, szeretni őt – így válik élővé és tartalmassá a vele való kapcsolat.

2. Látni Jézust – János apostol azt írja egyik levelében: „Látni fogjuk őt (Jézust) úgy, amint van.” (1Jn 3,2) Minden kapcsolat együttjár a mélyebb látással. Akit szeretek, abból többet látok, mint mások. Akit szeretek, annak meglátom a szépségét. Azt a szépséget, ami lebilincsel és amit a világ nem lát. A hívő ember a hit által már most meglátja Jézust. Így történt ez M. Marynovich-al, az ukrán katolikus egyetem rektorával is. Ateista volt, és részt vett egy emberi jogokért harcoló csoport tüntetésén. Börtönbe zárták. Elkeseredett. Egyik nap Isten kegyelmi fényessége egészen beragyogta a szívét. Három napig meg se tudott szólalni az örömtől, hogy Isten van és szereti őt! Azóta hitvalló katolikus lett, aki mindenki előtt tanúságot tesz Jézusról. Ezt a látást mindennap megtapasztalhatjuk a Szentírás által! Isten igéje mindig közelebb visz bennünket Isten szívéhez. Ha befogadjuk az igét, mindennap mélyebb lehet a kapcsolatunk Jézussal.

3. Belső ismeret – A Jézussal való kapcsolatunk nem informatív ismerettel működik, hanem belső ismerettel. Jézus maga mondja, hogy „enyéim ismernek engem, mint ahogy az Atya ismer engem és én ismerem az Atyát” (Jn 10,15). Milyen ismeretről van itt szó? Az Atya ismerete a teljes átadás, a tökéletes belső egység, a határtalan szeretet ismerete. Mennél mélyebb az ismeretünk Jézus iránt, annál nagyobb lesz a vele való egységünk. Ezt a bensőséges egységet láthatjuk a misztikusoknál, Avilai Nagy Szent Teréznél, Keresztes Szent Jánosnál és másoknál. Feltehetjük a kérdést: kell-e nekünk ez az ismeret? Szükséges-e nekünk a mai életben ez az egység? Igennel kell válaszolnunk. Mérhetetlenül nagy szükségünk van rá! Sőt csak erre van szükségünk! Mert ebből olyan erő árad, amely minden nehéz helyzetben győzelmet arat! Olyan öröm fakad belőle, amely minden szomorúságban fölemel és békét ad. Jézus bennünk akar élni, fogadjuk el!

 

Katona István: A lelki élet forrása a Szentlélek

Keresztes Szent János három szakaszt különböztet meg a lelki életben: a megtisztulást, a megvilágosodást és az egyesülést. A megtisztulásban Isten és a világ ütközik egymással. Az embernek meg kell harcolnia szívében azt, hogy ki legyen az első: Isten vagy a világ?! Péter apostol már több hónapja követte Jézust, mégis megdöbbent, amikor azt hallotta, hogy le kell mondania mindarról, amije van (Lk 14,33). Az ember a földhöz ragadt gondolkodása miatt mindig méricskél, mit kapok azért, amit adok. Péter kicsit nyersen meg is kérdezi Jézustól: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk… mi lesz a jutalmunk?” (Mt 19,27) Jézus alkalmazkodott ehhez az egyszerű gondolkodáshoz, és azt mondta „száz-annyit”. Mondhatott volna többet is, mert a természetfeletti értéke végtelenül felülmúlja a mulandó dolgokat. De ezt csak a Szentlélek világosságában tudjuk felfogni. A Lélek tanít meg bennünket arra, hogy felismerjük a különbséget az anyagi és a szellemi dolgok között. A Lélek adja meg az erőt, hogy a lelki értékeket soha ne adjuk fel az anyagi dolgok miatt. 

1. Szentlélekkel telve. Érdekes megfigyelni a hét diakónus kiválasztását. A Pünkösd utáni hetekben az apostolok munkatársakat kerestek. A kiválasztás mértéke: „jóhírben álló, bölcs és Szentlélekkel eltelt” legyen (ApCsel 6,3). Miről lehetett őket felismerni? Arról, hogy szíve vágya volt Jézust szolgálni. Annak örült, ha valamit tehetett Isten dicsőségére. Nem kellett rábeszélni a jóra, hanem csak rámutatni a lehetőségre, és máris cselekedett. Nem engedte magában eluralkodni a lustaságot, önzést, közömbösséget – mert a szívében égett a Szentlélek tüze. Keresztes Szent János ezt a szakaszt megvilágosodásnak mondja. Az ember itt már nem alkudozik Istennel és a bűnnel, nem ingadozik a kettő között, mert döntött Isten mellett. Teljes szívvel szolgálni akarja Jézust. Ez a Szentlélek nagy ajándéka. Aki megkapta a világosságot, annak szívében kiárad az Isten iránti szeretet (Róm 5,5) – írja Szent Pál.

2. Az egyesülés útja. Péter apostolnak van egy erre vonatkozó mondata: „tulajdonul lefoglalt nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből csodálatos világosságra hívott titeket” (1Pét 2,9). Amikor a fiatalok igaz szerelemből összeházasodnak, akkor megajándékozzák egymást figyelemmel, gondoskodással és szolgálattal. Amikor elmennek dolgozni, az a tudat van bennük, hogy „én a kedvesemhez tartozom.” Munka után milyen jó lesz, ha újra találkozhatok vele. Ez a tudat olyan erős tud lenni, hogyha valamilyen kényszerű ok miatt el kell szakadniuk, ez életben tartja őket. Akik megjárták a gulágot – a szibériai kényszermunkatábort -, azok azt mesélték, hogy a legnagyobb szenvedésben is az adott erőt, hogy otthon várja őket a szerető feleség. Erre hív bennünket Isten. Hogy legyünk egészen az Övé. Hogy úgy járjunk-keljünk a világban, mint akik Hozzá tartoznak.

3. Isten annyira szeret téged, hogy szeretne örökké eggyé válni veled, ami a te boldogságod forrása. Hiszen csak az tehet boldoggá, amiben szeretet van. Ez a szeretet vezette Jézust egész földi életében. „Én mindenkor azt teszem, ami neki (az Atyának) kedves” (Jn 8,30) – mondta tanítványainak, hogy ők is eltanulják ezt a szemléletet. Jézus eljövetelének az egyik célja, hogy belevonjon bennünket az Atyával való kapcsolatába. Ezt műveli bennünk a Szentlélek. Ez olyan nagyszerű élet, amely felülmúl minden mást a világban! A világ sokszor megcsalja, megalázza, elnyomja, kihasználja az embert. Elveszi azt a maradék reményt is, ami megmaradt a gyermekkorból a felnőtt korra. – Ezért van olyan nagy szükségünk a Szentlélekre. Ő újraéleszti bennünk a reményt, megnyitja szívünket a boldogságra, megízlelteti velünk Isten édességét. A százannyi, amit Jézus Péternek és tanítványainak ígért, már most valóra válhat. Már most megtapasztalhatjuk a Szentlélek által Isten közelségét. Ezért imádkozik az Egyház, hogy Pünkösd ünnepe személyes pünkösd legyen és megtaláld boldogságodat Istenben.

 

Katona István: A feltámadt Jézussal szeretnénk találkozni

A feltámadás ünnepére készülünk. Mint az első tanítványok, szeretnénk mi is tiszta szívvel a feltámadt Jézussal találkozni, és Vele együtt örvendezni. De ez csak akkor valósulhat meg, ha elvetjük bűneinket. Nem tudunk Jézusnak örülni addig, amíg jobban vonz bennünket a harag, a gazdagság, a hatalom és a tisztátalanság. Nem tudjuk a Szentlélek világosságát befogadni, és fölismerni az Urat, amíg elhomályosítja látásunkat a világ. Ezért kell imádságos szívvel végiggondolni életünket, hogy milyen vágyak kormányoznak bennünket. Ha megtisztul a szívünk, akkor felszabadul bennünk az élet, Jézus élete. Ez pedig a boldogság élete. Mert a boldogság ma is – éppen úgy, mint régen – Isten szívéből fakad. Hiába szerezzük meg a világ minden játékát, ha távol vagyunk az Úrtól, a szívünk üres marad. Hiába van számítógépünk, autónk, okos telefonunk, videólejátszónk – ezek nem tesznek boldoggá. Soha nem volt még annyi szomorú, közömbös, haragos, keserű ember a világon, mint ma. Miért?

Miért nincsenek lángolószívű emberek? Miért nincsenek a feltámadt Jézus elé siető lábak? Miért nincsenek ragyogószemű fiatalok? – Hiszen az Isten „tegnap, ma és holnap ugyanaz” (Zsid 13,8). Isten ma is megragadó szépség, szívet betöltő jóság, lendületet adó erő… csupa ragyogás és öröm. Miért nem megyünk Hozzá? – Mert a bűn ott rejtőzik a szívünkben. Talán soha nem volt még a bűn olyan ezerarcú valóság, mint ma. Talán soha nem volt még olyan alattomos, ravasz és agresszív, mint ma. Soha nem voltak még olyan hatalmas szövetségesei és eszközei, mint ma. Éppen ezért, ha meg akarunk maradni a mi Urunk, Jézus mellett, akkor fel kell ismernünk a bűn gonoszságát. Le kell rántani a bűn álarcát és szembe kell nézni vele. Mert az álarc mögött romlás van és halál.

Az első zsoltárban azt olvashatjuk, hogy aki „az Úr törvényében leli a kedvét, az olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében meghozza gyümölcsét” (Zsolt 1,3). Aki Isten akarata szerint él, annak az élete a legnagyobb veszedelmek között is erős marad és értéket teremtő. Aki pedig a bűn útján jár, annak lehet, hogy az első lépések érdekesnek tűnnek, de utána jön a keserű csalódás. Így történt ez a tékozló fiú esetében is (Lk 15,11-32). Amikor elfogyott a pénze, barátai elhagyták és ott találta magát a disznók vályújánál. Amikor elfordult a bűntől és visszatért otthonába, atyja szerető ölelése várta. Ez az emberi élet legszebb élménye, amikor a megérdemelt büntetés helyett az irgalmas szeretet elfogadásával találkozunk.

Az ószövetségi törvények fontosak voltak a maguk idejében, de azokat át lehetett lépni. Amikor Isten Fia eljött és meghalt értünk a kereszten, ezt már nem lehet kiiktatni a történelemből. Lehet, hogy ma sokan megtagadják Őt, lehet, hogy sokan pogány módon élnek, de mindezek mellett ott vannak azok, akiknek a szeme felragyog, ha Jézus nevét hallják, és készek az életüket is odaadni érte. Milliók és milliók élnek ma a földön, akik felfedezték az Evangélium szépségét és befogadták Jézust a szívükbe. Pontosan úgy, ahogy az első időkben történt: a vámos Zakeust meglátogatta Jézus. Ez a látogatás az isteni irgalom kiáradása volt, mert Zakeus elfordult a bűntől, és vagyonát odaadta a megkárosított embereknek. Jézus irgalmas szeretete által a vakok láttak, a bénák meggyógyultak, a leprások megtisztultak, a halottak feltámadtak, a bűnösök új életre keltek. Ennek az isteni irgalomnak a legnagyobb tette az Eukarisztia és a kereszthalál. Jézus tudta, hogy mennyire gyengék vagyunk, tudta, hogy mennyire kész a hűtlenségre a szívünk. Ezért adta szent testét ételül és szent vérét italul. A szentáldozásban mindennap megtapasztalhatjuk az Úr irgalmát! Azt, hogy szeret minket, azt, hogy botlásainkkal együtt elfogad, hogy velünk van és segít nekünk!

Húsvétra készülünk! Szeretnénk találkozni a feltámadt Jézussal, úgy, mint az apostolok. Fel akarjuk venni a harcot a bűnnel, hogy szabadok legyünk. Szabadok a boldogságra és a szeretetre. A közömbös, értékromboló világban a Szentlélek erejében akarunk élni, és így készülni az „új ég és új föld” (Jel 21,1) elfoglalására, amit Isten készít nekünk.

Az irgalmas szeretet ajándékát kívánom minden kedves Olvasónknak!

 

Katona István: Isten találkozni akar veled!

Beléptünk az új évbe, a titokzatos 2012-be! Több könyv is megjelent a múlt évben erről az évről. Egyik világméretű eseményeket, katasztrófákat, háborút, pénzügyi válságot jövendölt – a másik mindezeket cáfolta. Egyik félelmet ébresztett és aggodalmakat – a másik megnyugtatott és békét adott. Melyik az igazi? Valóban történik majd valami nagy esemény, vagy minden marad a régiben? A feleletet akkor találjuk meg, ha Isten oldalára állunk, ha belépünk a hit világába, és rábízzuk életünket arra, aki kezében tartja az egész világ sorsát. Nála mindig biztonságot találunk, mert Ő végtelenül szeret bennünket, és azon dolgozik, hogy boldogok legyünk. Minden hatalom és minden bölcsesség benne van. Ezért fontos, hogy ebben az évben találkozzunk Vele: igazán, mélyen, egzisztenciálisan…

Mindennapi életünkben is elő­fordulnak olyan találkozások, ame­lyek megváltoztatják sorsunkat. Egy fiatal, aki már évek óta drogozott, elment Medjugorjébe, és megtérve jött haza, édesanyja nagy örömére. – Másvalaki kórházba került kivizsgálásra, és minden nap elővette a rózsafüzért és imádkozott. Betegtársa kérte, hogy tanítsa meg rá. Megtanulta és minden nap elimádkozta. Nagy békessége lett, pedig rettegett a haláltól. Két hét múlva meghalt. A harmadik találkozott az utcán a barátnőjével, aki elvitte a Szentlélek-szemináriumra. Egy hónap se telt el, mintha kicserélték volna – pedig öngyilkossági gondolatok kísértették. Ezekben a találkozásokban felfedezhetjük a kegyelem működését. Isten találkozni akar az emberrel. Aki figyel, aki megnyílik előtte, annak megújul az élete.

1. Jézus a király: Zakariás prófétának van egy jövendölése a Messiás királyról (Zak 9,9): „Közeleg királyod, igaz és győzedelmes… békét hirdet a népeknek, uralkodik tengertől tengerig.”– Ebben az Igében a győzelem a rossz fölötti győzelmet jelenti. Bármi történjék ebben az évben, ami fájdalmat okoz vagy félelmet kelt bennünk, gondoljunk arra, hogy Jézus már győzelmet aratott fölötte. Az Ő királysága abszolút hatalmat jelent, a föld minden gonoszsága megsemmisül előtte. Ha ebben hiszünk, akkor megerősödünk. Ha hiszünk, akkor győzelmet aratunk minden rossz fölött.

2. Lélek szerint élni. Ezért mondja Pál apostol, hogy éljünk a Lélek szerint. Mert ha Isten Lelke van bennünk, akkor életet hordozunk, és életet adunk (Róm 8,9). Elisabeth Kübler Ross pszichiáter írja egyik könyvében, hogy minden ember magában hordoz egy Hitlert és egy Gandhit. A kegyetlenséget és a szelídséget; az erőszakot és a jóságot. Az ember szabadon választ, hogy melyik utat kövesse. A keresztény emberben megvan az az erő – a Lélek ereje –, amely legyőzi a bennünk levő kegyetlenséget és erőszakot. Isten Lelke életre kelti bennünk a szelídséget és a jóságot. Ezért olyan fontos, hogy ebben az évben is a Szentlélek vezessen bennünket. A mai világban sokan vannak azok, akik test szerint akarnak élni. Kedvüket lelik abban, hogy ösztöneiknek szabad folyást engedjenek. Kegyetlenség, harag, ellenségesség, alkohol, paráznaság tölti ki az életüket. A legnagyobb baj, hogy nem is akarnak mások lenni, beletörődtek a gonoszságba. Ezt a világot már csak a Szentlélek tudja megmenteni. Olyan mélységekbe zuhant, amelyből csak Jézus tudja kiszabadítani.

3. Jézus megerősít. A Máté evangéliumban van egy kedves megszólítás: „Jöjjetek hozzám, én felüdítelek benneteket” (Mt 11,25). Amikor a fáradt vándor a nagy melegben friss forrást talál, ez nagy öröm a számára. Így akar Jézus is bennünket felfrissíteni. Nem érdemes a világ kiszáradt kútjait keresni szomjúságunk csillapítására, amikor itt van előttünk Jézus. Elküldi nekünk a Szentlelket, ahogy apostolainak is elküldte, hogy megerősítsen és felfrissítsen. Nem kell mást tenni, mint elhagyni a bűnt, elengedni a rossz szokásainkat, és engedni, hogy a Szentlélek újjáteremtse szívünket.

Új év – mindenki boldogságot kíván a másiknak, boldog új évet! De ez a jókívánság csak akkor teljesül, ha rálépünk a helyes útra. Ha engedjük, hogy Jézus vezesse gondolatainkat és tetteinket. Ha engedjük, hogy a Szentlélek tüze átjárja szívünket.

Így kívánok minden kedves olvasónknak Istentől áldott, boldog új évet!

  

Katona István: Az Úr dicsősége beragyogta őket (Lk 2,9)

A teremtéskor Isten fénye beragyogta a világot. Ez a fény az Úr bölcsességéből fakadt. Ez a fény az elrendezés fénye volt. Mindennek megvolt a célja, a csillagoknak adva volt a kijelölt pályája, az ember tudta, hogy miért él. Ebből fakadóan mindent átjárt az öröm és a béke. A feladatok, a napok egymásra épültek és csodálatos harmóniát alkottak. Az ember, a természet és Isten mindenben együttműködtek. Ezt a rendet irigyelte meg a sötétség és támadásba lendült. Első áldozata az ember volt. A bűnbeesés által széttört a harmónia, az ember lelke elsötétült. Fellépett az erőszak, a gyilkosság (Káin), az irigység, a félelem és a hatalomvágy. Az állatok egymásra támadtak, vad viharok alakultak, és az idők folyamán a népek háborút indítottak egymás ellen. A sötétség elterjedt az egész földön. Amikor már úgy látszott, hogy végleges győzelmet arat, eljött a fény, és legyőzhetetlenül felragyogott a betlehemi éjszakában. Először a legkisebbek vették észre: az Úr dicsősége felfénylett előttük! Elindultak és megtalálták a fény forrását: az isteni Gyermeket. Jézus rájuk tekintett és megváltozott az életük. Szegénységük ellenére határtalanul boldogok lettek. Aki befogadja ezt a fényt, az mind boldog lesz. Hogy is mondta az angyal? 

1. „Királyságának nem lesz vége” (Lk 1,34). A megtestesülés olyan, mint egy fényszóró. Bevilágítja a jövőt, és megvilágítja a múltat. Isten öröktől fogva létezik. Még nem volt föld, nem voltak csillagok, csak egyedül Isten. Élt benne egy terv, hogy megteremtse az univerzumot. Megteremtette a földet, madarakat, halakat, sokféle állatot és növényeket, szép virágokat, és végül megteremtette az embert. Öröm és bánat, küzdelmek és győzelmek, összeomlás és újrakezdés egymást váltotta. Évmilliók teltek el, míg végül Isten emberré lett. „Krisztusban, mint főben, összefoglalt mindent, ami a mennyben és a földön van” (Ef 1,9). Ez a mondat óriási igazságot nyilatkoztat ki! Azért lett a világ minden szépsége, hogy Isten megszülessen, hogy Jézusnak méltó lakóhelye legyen. Azért született meg Jézus, hogy az ember isteni életet élhessen. Hogy megismerje és befogadja mindazt a szépséget, jóságot és igazságot, ami Istenben van. És hogy ezáltal boldog legyen. Hogy is mondja János apostol? 

2. „Aki befogadta, annak hatalmat adott, hogy Isten fiává legyen!” (Jn 1,12) Szabadságunkban áll, hogy Isten fiai legyünk. Ez a legnagyobb lehetőség, amelyben átélhetjük méltóságunkat. Ebben a célban világosodik meg az emberi élet gazdagsága. Ha éjjel az erdőben a zseblámpát felkapcsoljuk, néhány métert látunk magunk előtt. De amikor reggel felkel a Nap, beragyogja az egész tájat. A pszichológia, filozófia és más tudományok olyanok, mint a zseblámpa. Általuk valamit megláthatunk a sötétben. De a nagy összefüggéseket, a végső dolgokat, az élet örök beteljesülését csak a kinyilatkoztatás fényében láthatjuk meg. Isten Igéjéből ismerhetjük meg a legfontosabbat: hogy szeret az Isten, és azért jött el, hogy magával vigyen csodálatos or­szágába. 

3. Isten hívása választ vár! Amikor az angyal elmondta Máriának Isten hívását, ő ezt válaszolta: „Történjék velem a te szavaid szerint” (Lk 1,38). Igent mondott a felfoghatatlan ajándékra. Ezt az ajándékot – Isten hívását – nem mindenki érti meg. Pál apostol azt írja: „Az érzéki ember nem fogja föl, ami Isten Lelkéből ered” (1Kor 2,10). De ki az érzéki ember? Az, aki érzékeivel teljesen belegyökereződik a materiális világba. Ez a mai világ – fogyasztói társadalom – legnagyobb veszedelme. Félretenni mindent, ami hit, vallás, erkölcs, család, lélek, nemzet – és hajszolni mindazt, ami pénz, hatalom, élvezet, karrier, dicsőség. Ez az irány lefelé vezet. Zuhanás a káoszba. 

Nekünk, keresztényeknek az a hivatásunk, hogy megállítsuk és visszafordítsuk ezt a zuhanást. Fölfelé – Isten felé! Ez tudja megmenteni a világot. Csak ez, és semmi más. Jézus azért jött el közénk, hogy a sötétséget megszüntesse. Ő a világosság, akiben elkezdődött az új teremtés! Aki együttműködik Vele, az megtapasztalja a szeretet örömét, az új élet boldogságát.

 

Katona István: A megbocsátás gyógyító ereje!

Az evangéliumot olvasva azt látjuk, hogy Jézus úgy hívta meg tanítványait, hogy felszólította őket a követésére (Mt 9,9). Ez ma is így van. Amikor tudatosabban meg akarjuk élni hitünket, akkor felismerjük, hogy azonosulnunk kell Jézus gondolkodásával és viselkedésével. Végsősoron a szeretetével. Amikor harag van a szívünkben vagy gyűlölet, érezzük, hogy ez nem felel meg Jézus követésének. Sőt, ilyenkor nem Őt, hanem az ellenségét, a sátánt követjük. Itt van az ember nagy problémája: szeretne Jézusban élni, de a szívében az ellenkezőjét érzi. – Ez a társadalom problémája is. Gyűlölni vagy megbocsátani.

A gyűlölet mindig a másik pusztulását akarja, a megbocsátás pedig leteszi a rosszindulat fegyverét és ajándékot ad. – Így tett a mennyei Atya is velünk. Nekünk, akik megbántottuk Őt, a legnagyobb, legértékesebb ajándékot adta: szent Fiát, Jézust.

Hogyan válaszol az ember erre a mérhetetlen jóságra?

1. Megbocsátással. A Sirák fia könyvében van egy mondat (Sir 28,3.6), amely elgondolkodtat bennünket. Hogyan keresheti az ember Istennél a gyógyulását, amikor harag van a szívében. Ezt a haragot úgy tudja legyőzni, hogy a végső napokra gondol. A halál pillanatában eltűnnek a földi viszonylatok, és betölti szívünket az élő Isten szemlélete. Ami mulandó, amiatt nem érdemes az örökkévalót veszélyeztetni. A sérelmek, emberi támadások miatt nem szabad megfeledkezni arról, ami mindennél értékesebb. Ez kőkemény logika! A végtelen értékű kincs sokkal többet ér, mint egy mulandó semmiség. Ez kitágítja a horizontot. Mert az embert mindig fenyegeti a beszűkült gondolkodás. Ha sérelem éri, vagy akár a legkisebb veszteség, az egész világot ezen keresztül szemléli. Ha valaki megbántotta, minden embert a megbántottság szemüvegén keresztül lát. Isten azt mondja: ez nem helyes, mert az élet sokkal csodálatosabb és gazdagabb. Az Ő ajándékai káprázatosan szépek, és minden veszteségért kárpótolnak.

2. Krisztus tulajdonai  vagyunk! Pál apostol egy nagyon érdekes dolgot mond a Római levél 14. fejezetében. Mi nem vagyunk a magunkéi, mert az Úr Jézus Krisztus a saját vérén váltott meg bennünket. Ha Ő nem áldozta volna fel az életét érettünk, az örök halálban lennénk. Ez pedig azt jelenti, hogy nem élhetünk bűnben, nem engedhetjük meg, hogy a harag vagy a gyűlölet elfoglalja a szívünket. Nekünk Krisztus gondolatait kell gondolnunk: vagyis a szeretet és megbocsátás gondolatait. Természetesen szabadok vagyunk. Ellenállhatunk a jónak. De akkor ez nem becsületes dolog. Ez olyan lenne, mint a lopás. Magunkat lopjuk el Krisztustól. – Aki viszont nem áll ellent a jónak, az megtapasztalja a jónak az örömét. Mert Krisztus örömre hívott bennünket: a megbocsátás, a jóakarat, a segítőkészség örömére. Ha igazán az Övéi akarunk lenni, akkor azt kell tennünk, amit Ő tenne a helyünkben. Ez a boldogság kulcsa!

3. Teljes szívből! Jézus nem elégszik meg a felszínes bocsánattal. Ő azt akarja, hogy „teljes szívből bocsássunk meg” felebarátainknak. Az ember képes arra, hogy külsőleg, felszínesen mondja ki a bocsánat szavait. De a lényeg belül van. Ha belül forr a gyűlölet, és a bosszú gondolatát hordozza az ember – „majd eljön az én időm, és kétszeresen visszafizetem neked” –, akkor ez nem megbocsátás. Jézus sokkal többet akar. Azt akarja, hogy a másikat fogadjuk vissza szeretetünkbe. Lehet, hogy ez néha olyan, mintha keresztre feszítenénk magunkat. Nem baj, feszítsd meg magad, ha ez az ára, hogy hasonló legyél Krisztushoz!

Ne félj, hogy veszítesz, mert az Úr sokkal többet ad, mint amit el tudsz képzelni! A Szentlélek fénye fogja betölteni szívedet, és eláraszt az Ő ujjongásával. Ő kárpótol minden veszteségedért.

Miért? Mert Ő Isten és isteni módon szeret, „elfelejtette” mindazt, amivel te megbántottad Őt, és eláraszt az Ő boldogságával!

 

Katona István: „Mint szarvas a forrásvíz után…” (Zsolt 42,4)

Az Isten utáni vágy minden emberben ott rejtőzik. Sokan nem veszik tudomásul, és azt gondolják, hogy bennük nincs. De amikor feltör és átjárja szívüket, akkor ráismernek: Ez az! Ezt kerestem egész életemben! Ez a vágy önmaga fölé emeli az embert, aki vizet fakaszt a sziklából (Szám 20,8), ez a vágy kiszakítja családja köréből és idegen országba küldi az evangélium hirdetésére, máskor templomokat emel és mindent kész feláldozni. Élete végén mindenki felismeri, hogy egész életében Isten után vágyakozott. A halál küszöbén őszinte lesz az ember, ott már nincs értelme álarcot hordani.

1. A kegyelem ingyenes!

Izajás próféta írja: „Ti szomjazók, jöjjetek a vizekre mind, és bár nincs pénzetek – vegyetek ingyen!” (Iz 55,1) – Igen! Ilyen jó a mi Istenünk. Kegyelmével elárasztja a földet, és akinek nyitva áll a szíve, oda belép. – Egy francia államfőnek korán meghalt a felesége, emiatt elfordult Istentől. Elhatározta, hogy egyetlen kislányát ateistának neveli. A házvezetőnőnek megparancsolta, hogy minden szentképet, feszületet tüntessen el a házból. A nevelőnőnek is szigorúan megmondta, hogy Istenről soha ne beszéljen, mindent a természet erőivel magyarázzon. Eltelt húsz év. Egyik este fáradtan vacsorához készülődik, és megkérdezi lányától, választott-e már vőlegényt, hiszen itt az ideje. Igen, apám – válaszolta a lány –, már találtam valakit, Jézus Krisztusnak hívják. Már három éve neki adtam az életemet, és nagyon boldog vagyok. – Az apa megdöbbent. Erre a válaszra nem számított. Lánya szemében látta az örömöt és az erős akaratot. Érezte, hogy itt nagyobb erők vannak, mint amilyenekkel ő meg tudna birkózni. – Így él bennünk az Isten utáni vágy. Ha engedjük feltörni, mi is megtapasztaljuk az örömöt és azt a békét, amelyet a biztos cél megtalálása ad.

2. Egységben Jézussal

Pál apostolnak van egy nagyszerű mondata, amely kifejezi az ember és Isten egységét. A Római levélben írja: „Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem hatalmasságok… sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől” (Róm 8,38). Mikor következik ez be? Amikor már eggyé váltunk Vele. A hit nemcsak azt jelenti, hogy eljárunk a templomba és esténként imádkozunk. Isten eggyé akar válni az emberrel. Mint a fa a földdel, amibe belemélyeszti gyökereit és belőle szívja táplálékát. Vagy, mint a vér a testtel, amely átjárja és szolgálja életét. Ennek az egységnek a lényege az egyet akarás. Akkor valósul ez meg, amikor már nem vádaskodunk és nem morgolódunk ellene, ha nehézségek adódnak életünkben. Amikor már nem kritizáljuk, amikor nem állítunk szembe vele kifogást, hanem mindenért hálát adunk. Mert felismerjük, hogy akár vihar tör ki életünk fölött, akár ragyog a nap, minden Isten szeretetéből fakad. Ha feljutottunk erre a csúcsra, akkor mi is elmondhatjuk Pállal: semmi nem szakíthat el engem Isten szerete­tétől!

3. Szent testével táplál

A Máté 14,20-ban van egy szép jelenet, amely megmutatja Jézus irgalmas szeretetét és együttérzését. A nép már napok óta követte a Mestert, és látta Jézus, hogy éhesek. Máté úgy fogalmazott: „Megesett rajtuk a szíve.” Ezután olvashatjuk a kenyérszaporítás csodáját. Mindig ilyen az Isten. Együttérez velünk a szükséghelyzetekben és segíteni akar. Szent testét azért adja nekünk, hogy gazdagabbá tegye életünket. Az oltáriszentség mindig rámutat arra, hogy Jézus velünk van, megerősít, megvigasztal. – Vannak emberek, akik azért nem hisznek, mert azt gondolják, Isten el akarja venni tőlük örömeiket. Pedig csak a bűnt, csak a rosszat akarja elvenni, helyébe pedig életet ad, igazi, boldog életet! Bárcsak mindenki felismerné a mai világban, hogy az igazi élet Istenben van! Hogy az emberiség jövője csak a kereszt fényében tud megújulni. Hogy az ember sorsa nem az anyag, hanem az Isten!

 

Katona István: Gyógyító Szentlélek, jöjj!

Isten legkedvesebb teremtménye az ember. A teremtés után azt szerette volna, hogy mindig bensőséges kapcsolatban legyen vele. Ez a kapcsolat boldoggá és teljessé tette az embert. Már az ébredés első pillanatában kereste az Urat, hogy beszélgessen vele. Arcának látványa örömmel töltötte el. – A bűnbeesés tragédiája azt eredményezte, hogy az ember nem lelte örömét az Istennel való találkozásban. Sőt, félni kezdett tőle, ezért elrejtőzött előle (Ter 3,8). – Pontosan ez az ember helyzete ma is. Miért rejtőznek el sokan az Isten elől? Miért nem tud örvendezni sok ember az Isten jelenlétének? Mert bűnben él! Mert akarata meg van kötözve a bűnnel! – Sokan nem gondolnak arra, hogy ez a földi állapot bepillantást enged a halálon túli életbe. Mert igaz az a megállapítás, hogy földi életünk nem más, mint megkezdett mennyország, vagy megkezdett pokol. Aki bűnben él, és menekül Istentől, a halála után is menekül tőle. Nem képes Istent dicsőíteni és szeretni, mert egész életében szemben állt vele és nem bánta meg bűneit. Az ő számára a szentek társasága és öröme elviselhetetlen lenne – ezért Isten ad nekik egy másik lehetőséget, ahol a hasonlók között lehet. Az önvád, a keserűség, az üresség, az unalom, a reménytelenség, a céltalanság, a gyűlölet – ezek a kárhozat jellemzői. Aki ezekben él itt a földön és nem menekül Jézushoz, ez válik örökkévalóvá számára a halál után.

1. Ezekiel azt írja: „Kihozlak titeket sírjaitokból” (Ez 37,12). A bűn által a halál állapotába kerül a lélek. Ebben az állapotban a sötétség uralkodik. Az ember nem látja életének célját, nem keresi Isten kegyelmének világosságát, azt gondolja, hogy ez az állapot jó. A gonosz lélek rabságban tartja az ilyen szívet. Ellenállást és gyűlöletet csepegtet a szívbe az imádsággal és minden Istennel kapcsolatos dologgal szemben. Isten annyira vágyakozik az ember lelke után, hogy a legnagyobb mélységbe is lehajol, hogy megmentse őt. Jézus a „jó Pásztor, aki életét adja a juhokért” (Jn 10,15).

2. Pál apostol azt írja a római levélben, hogy Jézus „életre kelt benneteket a Lelke által.” A Szentlélek műveli bennünk az életre kelés csodálatos folyamatát. Aki meghalt, az nem tudja magát életre kelteni. Aki a bűn miatt elszakadt Istentől, nem tud a saját erejéből visszatérni. Egy felülről jövő új életre van szüksége. Az új élethez új életforrásra van szükség. Nagy tévedés azt gondolni, hogy elég a bennünk levő természetes jót erősíteni. A mai magyar társadalom (és az egész liberális Európa) ebben a tévedésben él. Sőt, ebbe fog belebukni, ha továbbra is elutasítja a természetfeletti erőforrást. Minden ember mellé nem lehet rendőrt állítani. Ha az ember szívében nincs meg az isteni kegyelem ereje, akkor zuhan lefelé a bűn sötétjébe. – Az új életet egyedül a Szentlélek tudja megadni. A magyar népnek elsősorban a Szentlélekre van szüksége! A Lélek tudja a halott szíveket életre kelteni, a Lélek képes a szív sivatagában virágokat teremteni, hogy minden daloljon és ujjongó örömet sugározzon (Zsolt 108,2; 147,1-2).

3. Jézus húsvét hajnalban világra szóló győzelmet aratott. A korlátlan isteni hatalom és a határtalan szabadság lépett elő a sírból. Nem számítottak már a hatalmaskodó főpapok, nem számítottak a római katonák, itt a legyőzhetetlen isteni élet jelent meg Jézusban. Ez minden embernek reményt ad. Aki Jézushoz kapcsolódik, az részesülhet ebben a győzelemben. Aki Jézusnak adja a szívét, a legnagyobb mélységből is kiléphet. – P. Tillich azt írja. „A keresztény üzenetet a mi korunk számára az ÚJ TEREMTÉS-ben lehetne igazán összefoglalni. Hogy mi Krisztusban új teremtés lettünk. Szenvedélyünkké kellene válni, hogy ezt az új életet minden dimenziójában felkutassuk és átéljük. Jobban kellene, hogy nyugtalanítson bennünket ennek a kérdése, mint bármilyen technikai vagy biológiai felfedezés.” – Ennek fényében a feltámadás nem valamikor történt, hanem most történik. Abban a pillanatban, amikor a szívedet átadod Jézusnak, abban a pillanatban, amikor befogadod a Szentlelket, feltámadtál! Részese vagy az új teremtésnek. Elindult benned az új élet, a legyőzhetetlen jézusi élet. Ez egy akkora ajándék, ami többet ér minden aranynál, ezüstnél, vagy a világ minden kincsénél. – Jézus itt áll az ajtód előtt és kopog (Jel 3,20), s ha szabadon döntesz mellette, neked adja győzelmét és a Szentlélek örömét!

 

Katona István: Öleld át a keresztet!

Nem elég, ha értelmünkkel felismerjük Isten létezését, hanem az is fontos, hogy vágyódjunk a közelében lenni. Nem elég, ha tudunk gondolkodni, hanem az is kell, hogy az ember gondolatait betöltse Isten ismerete, és vágyódjon a jóra és az értékre. A Nagypéntek felelet arra az öntudatlan kérdésre, amely ott szunnyad évezredek óta minden emberben: mit tegyek, hogy megismerjem Isten szeretetét. A Nagypéntek azt feleli: lépj oda a kereszthez és öleld át!

Az ámuló ember alig akarja elhinni, hogy az Isten-ember érte áldozta fel az életét. Aki belenéz a haldokló Jézus szemébe, az megrendül az isteni szeretet izzó tüzétől és megváltozik. Ahogy a kemény római százados is ránézett és megváltozott. Kimondta, amit előtte lehetetlennek tartott: „Ez valóban az Isten Fia volt!” (Mt 27,54)

1. Jézus szabadságot hozott! Az ószövetségi próféták, amikor a Messiás eljöveteléről írnak, győzelemről, a szabadság öröméről szólnak. Miért kell nekünk a kereszt közelébe mennünk? Miért kell keresztet helyezni lakásunkba, vagy az utak mellé? – Hogy betöltse szívünket a szabadulás örömével! Mert Jézus pontosan azt teszi ma is, amiről az ószövetségi próféták írtak: SZABADÍT! Megszabadít a rossz utaktól, és visszavezet az Atyához. Ma is begyógyítja a fájó sebeket, a szívet ma is betölti békével és gazdagsággal. – Jézus közelében ajándékul kapjuk a szabadulást. Mindenki mástól szabadul meg. Van, aki megszabadul az élet félelmeitől; van, aki a bűn okozta keserűségtől szabadul meg; van, aki megszabadul a haragtól, gyűlölettől; van, aki megszabadul a reménytelenségtől, vagy a sátán uralmától. De csak azokat tudja megszabadítani, akik HITTEL hozzá fordulnak. Akik számára a kereszt nem egy fadarab, hanem a személyes Isten szeretetének legnagyobb jele. A győzelem szimbóluma, amely a világ végéig hirdeti, hogy a jóság győzni fog minden gonoszság fölött.

2. Újjáteremt! Pál apostol a kolosszeiekhez írt levelében azt írja, hogy: „Emberi testében kiengesztelt a halál által, hogy szentté, szeplőtelenné és feddhetetlenné tegyen színe előtt” (Kol 1,22). Az újjáteremtés, vagy újjászületés nagyobb történés, mint a szabadítás. Mert itt egy konkrét tapasztalati valóság hatol be az ember tudatába. Aki lelkében átéli az új életet, az másként látja a világot. Betör az életébe a szellemi élet dinamizmusa. Olyan lesz a szíve, mint az áradó folyó, vagy lángoló tüzet érez bensőjében, ami sürgeti, hogy szóljon, cselekedjen Isten ügyében. Ha valaki nem így érez, akkor az nem született újjá. Ismerhetjük a mai kor tudományát, filozófiáját, informatikáját, de ez mind kevés. Nekünk újjászületés kell, amit csak Krisztus tud megadni. Nekünk oda kell menni a kereszthez, és kérni az új életet a Lélek által. A húsvétnak ez az üzenete minden ember felé: Krisztus meghalt érted, hogy befogadd a feltámadt életet. Ez a legtöbb, amit az ember a földi élete folyamán el tud érni.

3. Dicsőítsd az Urat! Az utolsó vacsora terméből kihallatszott az apostolok öröméneke húsvét reggelén. Amire nem is mertek gondolni, az most valósággá vált. Jézus előttük áll, ragyogó fiatalságában, mosolyogva, a győzelem örömével. Lenyűgöző lehetett ez az első találkozás! – Ezek az egyszerű halászok megtanítanak bennünket egy nagy bölcsességre. Az Isten megtapasztalását nem lehet magunkba zárni. Ki kell mondani a dicsőítésben, hogy mások szívét is lángra gyújtsa. Amikor dicsőítő imát mondunk, valami megváltozik bennünk. Megnövekszik a hitünk, és behatol a tudatunkba, hogy Isten itt van, mindent megtehet, legyőzhetetlen, és mi az Ő gyermekei vagyunk. Az anyag szürkesége bennünket is szürkévé tesz. De ha valamit meglátunk az Istenből, akkor emberi létünk igazi távlatai tárulnak fel előttünk. A fény behatol a szürkeségbe.

Ez a húsvét üzenete: lépj közelebb a kereszthez, tapasztald meg szeretetét, hogy vele együtt föltámadj a győzelmes életre!

 

Katona István: A hit világosságában élni!

Az újévi elhatározások között szerepelhetne az is, hogy ebben az évben az Úr világosságában akarok élni. Ez azt is jelenti, hogy kerülöm a sötétség minden formáját, akár gondolatban, akár szóban vagy cselekedetben. – Néhány hónapja 30.000 fiatal gyűlt össze Rómában, Chiara (Luce) Badano boldoggá avatására. Két éven át küzdött a csontrákkal, míg végül 18 éves korában az Úr magához szólította. Mikor a torinói érsek meglátogatta a kórházban, azt mondta neki: „Csodálatos fény árad a szemedből.” Chiara így válaszolt: „Megpróbálom szeretni Jézust.” – Ez volt az ő életének fénye: minden körülményben, minden szenvedésben szeretni Jézust.

1. Vágyakozni a világosság után. Az embernek nem a sötétség a természetes közege, hanem a világosság. Vágyódik a fény után. Nem véletlen, hogy a rablás, támadás mindig a sötétség leple alatt megy végbe. Nem véletlen, hogy a lelki sötétség, ami megnyilvánulhat rosszindulatban, hazugságban, gyűlöletben, beteggé teszi az embert. Az ilyen emberek közelében nem érezzük jól magunkat. – Jézust azt mondta: „Én vagyok a világ világossága” (Jn 8,12). Az a fény, amely Krisztusból árad, fölszabadít és erőt ad. Leoldja a szorongás láncait, megerősít az élet küzdelmeiben, mert Isten legyőzhetetlen ereje ragyog fel benne. Ezért tudta mondani Chiara az édesanyjának halála előtt: „Mama, légy boldog, mert én is az vagyok!” – Szükségünk van erre a bátorságra, amely Krisztus világosságából árad felénk.

2. Megőrizni a világosságot. Nem elég meglátni Krisztus fényét, hanem be is kell fogadni, és meg is kell őrizni. Hogyan lehet megőrizni? Jézus azt mondja: „Tegyetek jót azokkal, akik titeket gyűlölnek” (Lk 6,27). Pál apostol is ezt ajánlja: „Tegyetek jót egymással” (Ef 4,32). Mi rejtőzik ezek mögött a meglepő mondatok mögött? A sötétség legyőzése! Mert a harag, a békétlenség, a veszekedés, a gyűlölet – sötétség. Ezt a sötétséget kell legyőzni magunkban Krisztus világosságával. Az ember ösztönös természete mindig szeretne visszaütni, a haragra haraggal válaszolni. És ez így megy már évezredek óta. Ezért nem tud az emberiség tovább fejlődni. Ezt a sötét körforgást szeretné Jézus megállítani. Erre hív meg Téged is! Lásd meg a nagyobb értéket: ha legyőzöd a sötétséget, világosságban élheted életed.

3. Jézus nyomában járni. Amikor Jézus találkozott az első tanítványokkal, követésre hívta őket. „Jöjjetek utánam!” Ez a hívás valójában az egész gondolkodásra, életmódra, cselekvésre vonatkozott. Lehet, hogy a tanítványok az első nap még nem voltak ezzel teljesen tisztában. De ahogy telt az idő, egyre jobban felismerték, hogy át kell alakítani a birtokló gondolkodásukat a Jézus-i adásra és szolgálatra. Megfigyelték, hogy Jézus milyen megdöbbentő szelídséggel reagált a legnagyobb indulatra is. Názáretben, mikor a zsinagógában szemrehányást tett az embereknek hitetlenségük miatt, akkor megragadták, hogy letaszítsák egy szakadékba a város szélén. Az apostolok izgatottan figyeltek. Jézus megfordult és a szeretet végtelen szelídségével végignézett az embereken és sértetlenül áthaladt közöttük. Senki sem mert hozzányúlni. A világosság legyőzte a sötétséget. – Néha nehéz megőrizni a nyugalmat, néha kellemetlen helyzetekbe kerül az ember, néha nehéz emberekkel kell együtt dolgozni – de akkor is érvényes, hogy a sötétséget csak a világossággal lehet legyőzni. A veszekedés, a kiabálás, a másik megalázása, a durvaság, nem segít. – Honnét vegyük ehhez az erőt? Jézus honnét vette? A szívében levő végtelen szeretetből. De még volt valami más is. A mennyei Atyával való bensőséges kapcsolatból. Mert amikor éjszakánként kiment a szabadba imádkozni, akkor kiöntötte előtte a szívét. Mindent elmondott Neki. Elmondta a názáretiek lázadását, és elmondta, hogy ez mennyire fájt neki. Hogy pont azok, akik között felnövekedett, az életére törtek. Ezekben a beszélgetésekben az Atya megvigasztalta Őt. Elárasztotta szeretetének fényével, megerősítette őt, hogy a holnapi küzdelmet is vállalni tudja. – Az ima világosságot ad. „Imádkozni annyi, mint Istenben lenni” (Carretto). Ő az, aki megérint a simogató széllel, Ő oltja szomjadat a friss vízzel, Ő csillapítja éhségedet a puha kenyérrel. Vele kapcsolatban lenni állandó világosságot, békét és örömöt jelent. – Ezt akarjuk egész éven át, és ezt kívánjuk minden kedves Olvasónknak!

 

Katona István: "Nem elég fellobogni..."

A feltámadt Jézussal való találkozás hatalmas örömmel töltötte el a tanítványokat. Szívük megtelt bátorsággal: "Újra itt a Mester", újra itt van az, aki gondoskodik rólunk, aki vezet minket, akihez tanácsért fordulhatunk. Jézus azonban szelíden, gyöngéden fölkészítette őket arra, hogy nemsokára eltávozik tőlük, de nem hagyja magukra őket. Elküldi maga helyett a Lelket, aki tanácsot ad, vigasztal, megtanít minden igazságra, vezet és védelmez. Lelkükre kötötte, hogy addig ne távozzanak Jeruzsálemből, amíg a Lélek el nem tölti őket. Mintha azt mondta volna, nem elég, hogy láttátok csodáimat, nem elég, hogy hallottátok tanításomat, nem elég, hogy lelkesedtek, még más is kell. Eszembe jut egyik kedvenc versem, Váci Mihály: "Még nem elég" című verse.

"Nem elég fellobogni,
de mindig égni kell!"

Az első pünkösdkor a tanítványokban fellobbant a tűz, és ez elképesztette a farizeusokat és később a pogányokat. Ez a tűz olyan erőt sugárzott, hogy a főtanács élet-halál urait is félelem töltötte el (ApCsel 4,13). Ez a tűz égett bennük egész életükön át. Ez vezette őket a vértanúságra. Életük árán is hűségesek maradtak Jézushoz!

"Nem elég útra kelni,
Az úton menni kell!
Egyedül is! Elsőnek,
Elöl indulni el!"

Hogy mit jelentett az apostoloknak kiszakadni a szigorú, zsidó vallási rendszerből, alig tudjuk elképzelni. Talán akkor érezzük meg, hogy ez mit jelentett, amikor Pál apostol megtért és hirdetni kezdte Damaszkuszban Jézus Messiás voltát, s erre a farizeusok az életére törtek (ApCsel 9,23). Menekülnie kellett előlük, hogy másutt is hirdetni tudja az evangéliumot.
Elpogányosodó világunkban bátorság kell kilépni a tömegvélemény szorító bilincseiből és ragaszkodni az evangélium értékrendjéhez. Bátorság kell az egyetemen azt mondani, hogy én másként gondolkodom az ember származásáról, a lélek halhatatlanságáról, az abortuszról, az erkölcsi értékekről, mint a "hivatalos"-nak, vagy "modern"-nek mondott álláspont. Kilépni, akár egyedül is, és vállalni az igazságot, ehhez férfiasság kell, ehhez jellem kell!

"Nem elég a jóra vágyni:
A jót akarni kell!
És nem elég akarni:
De tenni, tenni kell!"

Az apostolok kiegyensúlyozott egyéniségét igazolja az a tény, hogy a Szentlélek tüzét nem zárták be egy kis közösségbe, hanem tanúságot tettek róla mindenhol. Jeruzsálem lakói (ApCsel 2,41) háromezren befogadták a Lélek tüzét. A Lélek az, aki formát tud adni az anyagnak. A Lélek azért jön, hogy átformálja a világot. A vágy, az akarat, a tevékenység szoros kapcsolatban állnak egymással. Ha ezt a kapcsolatot szétszakítjuk, az egész hamissá válik, sőt képmutatássá. A vágynak az a célja, hogy ösztönözze az akaratot. Az akarat diadala az, amikor legyőzi az ember lustaságát, félelmét, közömbösségét és rávezeti a tevékenységre, a jó megtételére. Ez állandó önnevelést igényel, hogy ne legyenek elvetélt vágyaink, halvaszületett ötleteink. Ha jóra törekvő vágyainkat sikerül cselekvésbe vinni, ez személyiségünk fejlődéséhez vezet. Sok emberrel találkoztam, akik éveken át halogatták szentgyónásukat. Mikor végre a Lélek ösztönzésére megtették, felszabadultak, örömöt sugárzók lettek. Bárcsak minden jószándékot el tudnánk vinni a beteljesüléshez!
A lelkesedést mindig bele kell vinni a cselekvésbe, legyen az ima, betegápolás, gyermekgondozás, tanító, gyógyító vagy bármely munka. Ekkor válik igazzá és értékké, amely gazdagít és gazdaggá tesz.

"Ám nemcsak holmi érzés,
De seb és szenvedély,
Keresni, hogy miért élj
Szeress, szenvedj, remélj!"

Az apostolok a Lélek tüzében azonnal felismerték, hogy miért éljenek! Nem volt már számukra kérdés, hogy hogyan egyeztessék össze a halász-mesterséget az evangelizációval. Akiben nincs tűz, az nem tudja eldönteni, hogy miért éljen. Szomorúság, tétovaság, bizonytalanság őrli az idegeit napról napra. Az egyik legveszélyesebb lelki állapot az üresség, az unalom, a céltalanság. Ez képes elsorvasztani az akaratot és elpusztítani a személyiséget. Ezért olyan fontos, hogy a Szentlélek eljövetele beteljesítsen, új vágyakat adjon, bátor akaratot és lendületes tevékenységet hozzon létre benned.