Legújabb újság 

A Marana Tha újság 2019. január-februári
számának tartalmából

Katona István: Az Úr áldása erőt ad az új évre!

Amikor Isten megteremtette a világot, egy szépséges kertbe helyezte az embert, hogy gond nélkül, boldogan éljen. De a bűn miatt el kellett hagynia a paradicsomot. Azóta is vágyakozik minden ember az elveszett paradicsom után. Szeretne gondok nélkül élni, zavartalan boldogságban. Mindent megpróbál, hogy ezt valahogy elérje. De gyakran rossz helyen keresi, ami csalódást okoz. Az Új év új lehetőségeket rejt. Ez a lehetőség a szerető kapcsolatban rejlik. Szeretni Istent – és szeretni az embereket. az időnek csak annyiban van értelme, amennyiben növekszik bennünk a szerető kapcsolat. Kaptunk egy új évet, hogy megtanuljunk szeretni. Ezt a célt nem szabad alárendelni semmiféle programnak, munkának, elfoglaltságnak – mert ez a legfontosabb. Ezért kell év elején előre nézni, s végiggondolni, mire akarom felhasználni az előttem álló 365 napot? Ha a szeretetben való növekedésre, ha Istennel való mélyebb kapcsolatra – akkor jól választottam. Ehhez kérjük az áldást!

1. Kérni az Úr áldását

Mit jelent áldást kérni? Beengedni Isten kegyelmét az életünkbe. De ennél még többet is jelent! Kifejezni azt a hitet, hogy mindaz, amim van, mindannak, amit csinálok, csak úgy van értelme, ha Isten akarata szerint használom. Azt is jelenti, hogy az Ő védelmében élhetek ebben a világban! Azt is jelenti, hogy új szemlélettel nézek az életemre és a dolgaimra. Mindent Istentől kaptam, és mindent az Ő dicsőségére kell használnom. A bűn ott kezdődik, ha az életemet vagy a dolgaimat elszakítom Istentől. Ezzel a célt is eltévesztem, mert nem a Teremtő felé, hanem az én önző akaratom felé segítem. Legyen az akár házasság, gyermeknevelés, munka vagy bármilyen érték – mindent tönkreteszek, ha elszakítom Istentől. Megzavarom azt a rendet, ami a teremtést összetartja és kibontakoztatja. Ezért annyira fontos kérni év elején az Úr áldását, hogy adjon erőt ahhoz, hogy a teremtést visszavezessem eredeti céljához és rendeltetéséhez!

2. Isten gyermekei vagyunk

Pál apostol tudatosítja bennünk, hogy kihez tartozunk. Isten gyermekei vagyunk! Ez meghatározza az utat, amit járnunk kell, ha szabadon elfogadjuk ezt. Carrettó azt írja, az anyagi dolgokból élek, de lelki/szellemi élet utáni vágyakozom. A születés pillanatában elindul és növekedni kezd a földi élet. – A második születés akkor lesz, amikor belépek a mennyei életbe. A két születés között van egy küzdelmes, fáradságos élet-út. Tele harcokkal, sebekkel, csalódásokkal és örömökkel. Ezen a nehéz úton nincs más segítségünk, mint az Úr. Ő átlátja az egész utat, Ő hűséges és mindig szeret. Ő tud megvédeni minden rossztól, ha rábízzuk életünket. Ő az, aki akkor is hűségesen szeret, amikor megbántjuk. Gondoskodása gyengéd s közeli. Ezért a legnagyobb ajándék, hogy a végtelenül hatalmas, végtelenül szerető Isten gyermeke lehetek. Az új évben ezt a feladatot tűzöm magam elé, hogy mindig megőrizzem ezt a kapcsolatot, amely földi és örök életet ad nekem.

3. Jézus az üdvösség forrása

Az evangéliumban olvashatjuk, hogy Jézus születése után a nyolcadik napon nevet adtak a gyermeknek. Jézus neve azt jelenti, hogy Isten szabadít, gyógyít. Tőle várjuk életünk boldogulását, gyógyulását, tőle várjuk az Egyház megújulását. Sőt, tőle várjuk a világ békéjének megvalósulását! – Amikor az apostolok Jézus nevében gyógyították a betegeket és szabadították az ördögtől megszállottakat – hitték, hogy Jézus isteni hatalma meg fog nyilvánulni. Azóta is, a 2000 év alatt ez a hatalom számtalan csodában, rendkívüli eseményben megnyilvánult. Minden kereszténynek megvan a lehetősége, hogy részesüljön Isten hatalmában és gyógyítsa a világ sebeit. Csak Jézus nevét kell kimondani hittel és szeretettel – s elmúlik a szomorúság, a betegség, az ördögi támadás. Ez a név – mint világító fáklya a sötétben – vezetőnk és erőforrásunk lehet.

Ennek a névnek a hatalmával kívánok minden kedves olvasónknak áldott új esztendőt és sok boldogságot.

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

Neal Lozano: »Abba«: mennyei édesapa (III/3. rész)

Isten felénk jön

Az Ószövetség története során azt tapasztalják meg a választott nép fiai, hogy Isten soha nem hagyja őket sorsukra. Istennek az emberi kapcsolatokért történő fáradozása a történelem során különösen az Izrael népével való törődésben jut kifejezésre.

Ennek a népnek a legnagyobb megtapasztalása az egyiptomi szolgaságból történt szabadulás. Isten összegyűjti az Ő népét, elvezeti őket a szabadságba és olyan hazát ad nekik, ahol békében élhetnek. A szabadságba vezető út azonban bizalommal és bizalmatlansággal volt kikövezve. Alig múltak el az első nehézségek, a nép zúgolódni kezd, és kétségbe vonja Isten jelenlétét. A nép kivezetése a rabszolgaságból a szabadságba egy bizalom-bizalmatlanság váltófürdőhöz hasonlít. Isten azonban megtartja ígéretét, és újra meg újra megmutatja jóságát a népnek.

Isten nem csak ennek a népnek az ínségét látja, hanem közülünk is minden egyes emberét. Ezt annyira a szívére veszi, hogy Ő maga új módon lesz „aktív”. Elküldi fiát ebbe a zavart, sebesült világba.

„Isten szeretete azáltal lett nyilvánvalóvá, hogy Isten az Ő egyetlen fiát küldte a világba, hogy mi általa éljünk” (1Jn 4,9).

Hogy Őáltala éljünk. Hogyan? Nézzük meg még egyszer az előző fejezetben található képet Sieger Ködertől: Jézus a világ minden szakadékába le akar szállni, hogy gyógyítson, hogy összekössön, hogy életet adjon. Minden szakadékba bele akar lépni, életet és szeretetet akar vinni a:

– köztünk és az Isten között tátongó szakadékba,

– saját szívünkben lévő szakadékba,

– az emberek között húzódó szakadékba,

– az ember és a teremtés közti szakadékba.

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

W. Nee: Hitben járunk vagy szemlélésben?

Pál apostol tanít bennünket a hit szerinti életről: „Amennyiben most testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem s önmagát adta értem” (Gal 2,20). Vagy a Korintusi levélben így ír: „Mert hitben élünk, nem a szemlélésben” (2Kor 5,7).

Újra és újra meg kell vizsgálnunk, mit jelent a hitből való élet, hiszen a hit az Istennel való kapcsolat alapja: „Mivel egyszer már hitre jutottam, megszerettem és megismertem Isten értem és nekem adott ajándékát, Jézus Krisztust, mostantól bízni és hinni fogok Benne, akárhová helyez, és akármennyit kell testileg vagy lelkileg szenvednem.” A keresztény élet az első lépéstől az utolsóig a hit útja. A hit az igaz élet alapelve: kizárólag általa jutunk új, felülről jövő élet birtokába és általa tudunk az új életben járni.

Vizsgáljuk meg őszintén magunkat, hogy az ige szerinti igaz ember módjára járunk-kelünk-e a világban, vagy pedig – akár rejtett módon is – önnön érzéseink, kívánságaink, benyomásaink tengerén hányódunk? A hitből való élet ugyanis szöges ellentéte az érzelmekből fakadó életnek.

(Az írás folytatása az újság 7. oldalán olvasható.)

dr. Dienes Valéria: Az ima (V/2. rész)

Az ima tartalma

Az ima tartalmát meghatározza az a természetfölötti valóság, melyet szolgálva körülvesz az a szent hely, melyet az imádkozó ember felkeres, az a szent körülmény, történés, emlék, fizikai jelenlét, szöveg, művészi alkotás, szertartás, amelynek részéül szegődött.

Honnan veszem mindezt? Egyházunk, ez a titokzatos anya, ez a lélekgondozó természetfölötti erőrendszer és ajándékforrás, ez lát el engem pazarló bőségben mindazzal a jóval, amiből lelkembe imakésztetések indulnak, imaformák áradnak, s melyek istenkapcsolatomat bőséges lelki magtárrá teszik. Megihleti lelkemet, és szóra bírja a benne várakozó istenkereső erőket. Elém állít megdöbbentő és ujjongásra késztető valóságokat, munkára bírja értelmemet, és szétárad lelki valóságomban. Itt születik az én imám, az egyetlen tartalom, amit csak én adhatok válaszul az Úrnak, s amiért egyetlen személyes mivoltommal ide vagyok téve a Földre.

Imáink legnagyobb forrása a liturgia, a mindenek fölötti ima nem más, mint a szentmise ténye, az utolsó vacsora történése. A pap egész szentmise alatt imádkozik. Aki átéli a mondottakat, az teljesedésbe viszi a miseima tartalmi célját, a lélek tudatos belépését a természetfölöttibe, az tudja, hogy valami hatalmas történik itt, valami megfoghatatlan, létünk felett való. A liturgia szövegének követésében kibontakozik előttünk a szentmise fönséges lélektana.

Megyek az Úrhoz. Ahhoz, akit szeretek, s aki engem szeret. Mi lenne más a lelkemben, mint öröm? Bemegyek ahhoz, ki megvidámítja ifjúságomat. De örvendező arcom megsápad, ha magamra nézek: én lelkem, miért háborgatsz engem? Aki Isten elé megy, az bűnbánattal kezdje. A lélek csalhatatlanul érzi, hogy bűnös, orvoslása vallomással kezdődik. A mennyei szent közösség elé áll bűneivel: gyónom a mindenható Istennek… Mindenki lássa és mindenki könyörögjön értem. A szentek országának minden segítsége sem elég bűnbánatának. Azután pedig felhangzik lelkében a választott szentnek alakító példájával átitatott „szent-lecke”, hogy napról napra más mennyei testvérünk erényei formálják elmélkedési anyagukkal lelkünket a mise elkövetkezendő nagy tényének fogadására. Az új morális törekvésekkel átitatott lélek mély alázattal érzi méltatlanságát az Úr Jézus tanítására, akinek evangéliumát készül ajkára venni.

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

Cseh Anikó: A Karácsony mennyiben a szeretet ünnepe és mennyiben nem az? (II/2. rész)

Hogyan látják többen a karácsonyt ma?

Az ünnepek közeledtével volt alkalmam többször is megfigyelni az utcán rohanó embereket. Legtöbben kisebb-nagyobb csomagokkal a kezükben, vagy már a fenyőfával, vagy épp csak néhány fenyőággal róják az utakat. Arcukon az öröm vagy épp a békesség helyett leginkább csak a tanakodás, a gondterheltség látszik. Ez késztetett arra, hogy elgondolkodjak azon, hogy mit is kellene jelentenie, vagy mit is jelentett régen a Karácsony az emberek számára, és mivé alakult át az utóbbi években.

A Karácsony a szeretet ünnepe, vagy legalábbis annak kellene lennie. A régi időkben ezeken a napokon összegyűlt a család és az ünnepi asztalt körülülve hallgatták az öregek – már sokszor elmesélt és gyakran a mesélő hangulata szerint változó – anekdotáit, az asszonyok varrogattak, a gyerekek játszottak, rohangáltak a felnőttek között, a férfiak meséltek, megvitatták az élet nagy kérdéseit.

Nyugalom és béke honolt a házakban, még a történelmileg nehezebb időszakokban is. Úgy tűnhetett, hogy erre a néhány napra szinte megállt az idő, és a szeretet vette át a szerepet a családok életében. Kiléptek a hétköznapi rutinból. A gyerekek a házi készítésű szaloncukrokat majszolták és a családtagok által varrt vagy faragott játékokkal játszottak, meséket hallgattak, sőt gyakran az egész család közösen játszott valamilyen társasjátékot. És ami a legfontosabb, hogy ez bizony független volt a családok anyagi helyzetétől. Legfeljebb csak a terített asztalon megtalálható ételek típusában vagy mennyiségében volt különbség.

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a világ évről-évre folyamatosan változik, és nem lehet a régi dolgokhoz foggal-körömmel ragaszkodni. De talán nem kellene megfeledkeznünk arról a nagyon fontos dologról, hogy a Karácsony a szeretet ünnepe. Mert mivé is vált mára ez az ünnep? Sokak számára azt jelenti, hogy végre van néhány munkaszüneti nap, amikor nem kell rohanni, de előtte azonban az amúgy is mozgalmas hétköznapok még jelentős és gyakran igen megterhelő feladatokkal egészülnek ki. Meg kell tervezni és el kell készíteni az ünnepi menüt, ki kell találni, hogy ki milyen ajándékot kapjon és még az ilyenkor esedékes téli nagytakarítás is a feladatok hosszú sorát szaporítja. Mindezt természetesen a szokásos feladataink, a mindennapi munkánk mellett.

(Az írás folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

Molnár Mihály: Személyes vallomás megtérésemről és a hit erejéről (II/2. rész)

Az Emmausz közösségben annyi szeretetet kaptam, hogy ezzel teljes lett az életem. Ebben a Közösségben barátokra leltem, olyan barátokra, akikre számíthatok bármikor. Akiktől szeretetet, bizalmat kapok. István atya a lelki vezetőm lett és ma ott tartok, hogy saját imacsoportom van. Az imacsoportban újabb barátokra leltem és a hitéletem is megváltozott, mert imával kezdem a napot. Napközben is sokszor fohászkodom. Hálát adok az Úrnak a munkámért, hálát adok az életemért, a javaimért. Hálát adok a családomért. Este lelkiismeret vizsgálat és hálaadás az Úrnak a napért, s az ajándékokért, amiket kaptam. El nem tudom mondani, hogy mekkora fordulatot vett az életem, ma gazdagabb és boldogabb ember vagyok, mint valaha voltam bármikor. Az én gazdagságom itt van belül a szívemben, amit az Úrtól kaptam!

Igen! Annyi kegyelmet, annyi ajándékot kaptam az Úrtól! Ezek abban nyilvánulnak meg, hogy azóta zarándokolni járok, gyakorta megyek Medjugorjéba.

– Most, ezzel a hittel, életszemlélettel, hogyan tekintesz azokra az emberekre, akik magukban bíznak, másban hisznek, mások az értékek az ő számukra és akár látszólag jól is érzik magukat? Látod bennük az akkori magadat?

Miután nyugdíjas lettem, a hit továbbra is nagyon fontos számomra. Vállaltam egy személyi sofőri munkát a nyugdíj mellett. Egy volt vezérigazgató sofőrje lettem. Be kellett ülnöm egy drága autóba és az ő kérése alapján, ide-oda elvinni őt alkalmasint. Ez az ember rettenetesen gazdag volt. Ez az ember alkoholista volt. Hetvenes éveinek a második felében boldogtalan. Rettenetesen szenved attól, hogy még mindig harácsol és még mindig többet és még többet akar. De ez sem lehet véletlen, hogy pont őnála lettem gépkocsivezető, ennél a gazdag embernél, hogy szembesüljek azzal, hogy milyenné válhattam volna, ha azt az életet élem tovább, ami akkor vízióként, vagy célként lebegett előttem. Az egész családja, az életvitelük negatív példa számomra, hogy így nem! Ezt nem szabad! Mondhatom, ma boldogabb ember vagyok, mint bármikor voltam. Nincs bennem stressz, nincs bennem görcs, van jövőképem, vannak céljaim. És elindultam azon a keskeny úton, amit az Úr kijelölt számomra és erről nem akarok letérni, mert ez tényleg boldoggá tesz!

(A tanúságtétel folytatása az újság 12. oldalától olvasható.)

Vassula Rydén: A végső idők

A „végső idők” kifejezés nem jelenti azt, hogy a világ megáll vagy véget ér. Ez csak a történelem egy bizonyos korszakának a végére utaló kifejezés. Most éppen a végső időkben élünk, egy szellemi küzdelem kellős közepében, amely a szemnek láthatatlan, azonban körülöttünk és leginkább a lelkünkben mindenhol érezhető. Ebben a jó és rossz közti harcban döntenünk kell az egyik vagy a másik mellett. A csata rajtunk múlik. Egyedül nekünk van lehetőségünk választani, miként döntünk, hogy mit képviselünk, a jót vagy a rosszat. A küzdelem végkimenetelét a mi döntéseink határozzák majd meg.

A végső idők szellemi harca olyan heves, hogy Istennek feltétlen és kimondhatatlan módon közbe kell avatkoznia az Ő Szentlelke által. Ez egy olyan időszak, amely alatt Isten kegyelme és irgalma bőségesen kiárad, mint még soha a történelem során, mindenkit bűnbánatra szólít, mielőtt túl késő lenne. A Szentlélek ugyanakkor áldást osztogat az emberiségnek, még a legkisebbeknek is, nemcsak a megújulás miatt, hanem azért is, hogy megismertesse velünk Isten akaratát.

Számos jelet kaptunk, amelyek megmutatták nekünk, hogy azokban az időkben élünk, amikor a Szentírás elmondása szerint az Antikrisztus ereje teljében van, és arra törekszik, hogy örökre uralja a világot.

Íme néhány sor, amit Krisztus 1992. április 19-én mondott nekem: „Istenségemet a világ értéktelen utánzatra: a halandó emberre cserélte. Elhagyta az Isteni Igazságot egy Hazugság kedvéért. De hallottátok, hogy az Idők végén a Sátán munkához lát. Mindenféle csoda, hamis jelek, jelenségek sokasága és sokféle gonoszság lesz, ami megtévesztheti azokat, akik a pusztulás felé tartanak, mivel nem akarták elfogadni az Igazság Szeretetét, ami meg tudta volna menteni őket…(…) A Lázadó [Antikrisztus] hatalma olyan, hogy félelem nélkül, nyíltan megjelenik mindenki előtt. Ez az, amiről Ezekiel próféta beszél, ő az, aki fölfuvalkodott gőgjében, aki azt állítja magáról, hogy Isten. Ő az, aki majmolja az Igazságot, aki egyenlővé teszi magát Velem és azt mondja, hogy az Én Trónomon ül. Egyházamnak valóban Ellensége a Lázadó, az Antikrisztus, az, aki tagadja a Szentháromságot. Nem olvastátok: ’Ki a hazug, hacsak az nem, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az az Antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Aki tagadja a Fiút, annak az Atya sincs. Aki megvallja a Fiút, azé az Atya.”

(Az írás folytatása az újság 13. oldalán olvasható.)

Brazíliai imacsoport: Jézus szeretné megváltoztatni a szívedet

„Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.”

„Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.”

„Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre. Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg. Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked? Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre.” (Mt 25,31–46)

* * *

Akkor már készek lennétek életeteket megváltoztatni, az egyszerűség és szeretet útját járni.

Fordulóponthoz érkeztetek és lelki álmokba menekültök a földi valóság elől. Így a lélek nem lel otthonra többé, behatol a kábulat sötétségébe és eltéved benne.

SOKAN ELVESZNEK, mert nem ismerik a lelki szeretetet, csak a földi életet élvezik és átadják magukat a testi élvezeteknek.

Sokan elvesznek, mert csak a pénznek hódolnak, és az élvezeteknek adóznak.

Sokan elvesznek, mert csak a gazdagságot hajszolják és nincs idejük a szeretetre.

Sokan elvesznek, mert kíváncsian futnak a világ csábításai után, és már nem őrzik magukban a csendet.

Sokan elvesznek, mert tisztátalanságot követnek el a szeretettel, és csak a testi örömöknek élnek.

(Az írás folytatása az újság 15. oldalától olvasható.)