Istenkép

Istenképünket megterhelik azok a fogalmak, amelyek a médiákon, szüleinken vagy ismerőseinken keresztül jutnak el hozzánk. Az emberek megnyilvánulásaiból belénk ivódnak a rosszindulatú szavak, amelyek Istent közömbösnek, kegyetlennek, szigorúnak, büntetőnek állítják be azért, mert az ártatlanok szenvednek, mert betegség és halál van, mert csalódások és fájdalmak érik az embert. Ezek alapján sokakban megérlelődik a gondolat, hogy jobb távol lenni Istentől. Mivel rosszat gondolnak Istenről, kialakul bennünk az ellenszenv, elutasítás, szeretetlenség, távolságtartás. Nem gondolnak arra, hogy a rossz a sátántól ered, és az általa irányított emberektől. 

Hitbeli fejlődésünk érdekében fontos felfedezni Isten igazi arcát. Jézus azt mondta: „Aki engem lát, az látja az Atyát is.” (Jn 14,9) Jézusra figyelve felismerhetjük, hogy Isten jó, elmegy a századik elveszett bárány után is, kenyeret szaporít az éhezőknek, feltámasztja az édesanya halott fiát, végül nagy szenvedések között képes életét is odaadni a mi üdvösségünkért. Isten szeret minket mindennél és mindenkinél jobban! Isten vágyakozik arra, hogy szeretet-életét nekünk adja, és ezáltal boldoggá tegyen minket. Ezért elutasítunk minden hamis fogalmat Istenről, és az igazat valljuk: „Isten maga a szeretet”! (1Jn 4,8)

Ugyanakkor Isten igazságos is. Számon kéri tőlünk, hogy mit tettünk földi életünk folyamán. A Mt 25,31-ben leírt utolsó ítélet felelősséget ébreszt az emberben, hogy tettei valóban megfelelnek-e a szeretet követelményének. Ha megfelelnek, bejuthat Isten szeretet-országába. Ha nem szeretett, ha Jézust egészen a haláláig elutasította, az örök szenvedés helyére kerül. Tetteinkért való felelősségre figyelmeztet bennünket Pál apostol is amikor azt írja: „Amit az ember vet, azt le is aratja.” (Gal 6,8) Isten mindent megtesz azért, hogy ne kerüljünk az örök kárhozatba. Egészen halálunkig küzd szívünk megtéréséért. Jézus ezért halt meg a kereszten: „Úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki Benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16)

A világban élünk. Életünk a napi elfoglaltságok, feladatok, az emberek bántásai, elutasításai és szeretetlenségei között zajlik. Félelmek és aggodalmak lehetnek a szívünkben. De mindezek ellenére el lehet jutni egy mélyebb istenkapcsolatra, amely által le tudjuk győzni a kapott sérelmek fájdalmát. Ebből a kapcsolatból öröm fakad, és lelki erő. Ez nem terhes kötelességekből áll, hanem a szeretet megtapasztalásából, ami által minden feladat, és minden szenvedés átalakul, és ragyogóvá válik.

„A teremtő Isten mindenkit meghívott a Vele való életközösség boldogságára, mindannyiunkat részesíteni akar isteni természetéből, mindnyájunkat egyesíteni akar önmagával a szeretetben. Ez nem egyesek kiváltsága, hanem minden embernek szóló személyes meghívás.” (Puskely Mária: Ezer év misztikája)

Jézus arra hívott, hogy Vele legyünk! Egy magasabb rendű életet akar nekünk ajándékozni. Azt, hogy Vele együtt éljünk a világban, az Ő szemével szemléljük életünket és mindennapi gondjainkat. Vele együtt alakítsuk ki kapcsolatainkat az emberekkel, barátokkal, rokonokkal és ismerősökkel.

Ahhoz, hogy ennek a meghívásnak eleget tudjunk tenni, minden kegyelmi segítséget megad számunkra. Végső ajándékként pedig elküldte a Szentlelket, hogy tanítson, vezessen, vigasztaljon minket különböző élethelyzeteinkben. Akkor tudunk ezen az úton előrehaladni, ha mindennap megújítjuk döntésünket Jézus követésére.

Ennek a határozott lelki magatartásnak a megélésére használnunk kell a keresztény élet eszközeit. A rendszeres imaélet, a Szentírás olvasása, a szentmisén való részvétel, a szentáldozás, és a szentgyónás által erőt kapunk hitünk megvallásához.

Jézus úgy nyilatkozott, hogy Ő az ember barátja. (Jn15,15) Ő minden jót és szépet át akar adni, ami Benne van. De ezt csak olyan mértékben tudjuk befogadni, amilyen mértékben megnyílunk Őelőtte a hit és a szeretet által. A barát azonban nemcsak jóságot és segítőkészséget ad, hanem mindazt az ismeretet is, amivel teljessé teheti életünket: „Mindent tudtul adtam nektek, amit Atyámtól hallottam.” (Jn 15,15) Ez pedig nem más, mint a megbocsátás, a szeretet, az elfogadás üzenete, valamint annak az örömhíre, hogy feltámadása után Vele lehetünk az örökké tartó boldogságban. Ez egy mindenki számára felkínált lehetőség!

Ugyanakkor a jézusi élet összefüggéseit figyelembe kell venni. Ha Jézus szeretete mellett döntünk, akkor dönteni kell az Ő parancsainak elfogadása mellett is. Ha elfogadjuk parancsait, ez azt jelenti, hogy szívünk a Szentháromság lakóhelye lesz. Jézus parancsai nem emberellenes törvények, hanem éppen ellenkezőleg, az ember legszebb kibontakozásának ajánlatai az igazi élet felé: a megbocsátás, a szeretet, az alázat, a jóindulat, a kedvesség felé (Gal 5,22). Aki megtartja parancsait, ahhoz Jézus elmegy az Atyával és a Szentlélekkel együtt. Így akar Isten a hit és a szeretet által bennünk élni.

Ez azt is jelenti, hogy a hit által már most átlépünk az örökkévalóságba. Beléphetünk Isten boldogító jelenlétébe, és lélekben fölé emelkedhetünk mindannak, ami fájdalmat jelent. Az örökkévalóság nem más, mint Isten szeretet-ölelésének állandó megtapasztalása.

A Jézussal való élet forrása a Szentlélek. A Szentlélek által ismerjük fel Isten közelségét, általa válunk képessé az igazi örömre. A Szentlélektől kapott erő segít nekünk Jézus tanításának a megvalósításában, és természetünk rossz szokásainak legyőzésében.

A keresztény élet csúcspontja az élő Krisztussal való találkozás az Oltáriszentségben. „Az Eucharisztia lelki gyümölcs, a Jézusra való folyamatos emlékezés” (Raniero Cantalamessa). Ezen az emlékezésen keresztül vesz Isten szállást a lélekben, és alakítja azt át saját templomává. A Krisztus irántunk való szeretete feletti szemlélődés lángra gyújtja szívünkben a szeretet tüzét.

A Jézussal való bensőséges kapcsolat nem jelenti azt, hogy nem lesznek szenvedéseink. A betegség továbbra is fájdalmat fog okozni, a rosszindulatú megjegyzések továbbra is el fognak szomorítani, feladataink elvégzése küzdelmet jelent számunkra. De van egy nagy különbség: Jézus velünk van ezekben a fájdalmakban. Jézus nélkül a kereszt földre nyom, Jézussal együtt hordozva fölemel, azaz közelebb visz az üdvösséghez! Mindez pedig örömöt ad

A hívő ember vallja, hogy ő Isten gyermeke. Bármilyen foglalkozást választunk, a családos élet vagy a szerzetei élet mellet döntünk Isten gyermekeként keresztény életet kell élnünk.

A keresztény élet misztikus élet. Jézus szeretne bennünk lakni, és ennek a kívánságnak csak úgy tudunk eleget tenni, ha a személyes kapcsolatnak olyan mélységét éljük át, amit nem fogalmazhatunk másként, csak úgy, hogy eggyé-válás Istennel. Ha pedig vállaljuk ezt az életet, akkor tudnunk kell, hogy a keresztet nem kerülhetjük meg. Jézussal együtt nap mint nap alázattal fel kell vennünk keresztjeinket. Küzdenünk kell saját rossz hajlamainkkal, bűnös természetünkkel, hordoznunk kell testi-lelki fájdalmainkat.

A kereszt tudatos vállalása életünk fokozatos megtisztulásához vezet. Évről évre jobban megtapasztaljuk, hogy a világ által kínált örömök múlékonyak, az Isten nélkül megszerzett boldogság csalódásokat hoz. Ezekben a csalódásokban ismerjük fel az Isten által felkínált élet szépségét. Ha kitartunk ezekben a próbatételekben, és elfogadjuk Isten szeretetét, lassan felszabadulunk megkötözöttségeinkből, és fájdalmaink ebben a mélyebb Isten-kapcsolatban feloldódnak.

Ennek az életnek a megélése belső figyelmet és csendet igényel. Ahhoz, hogy Isten halk szavát meghalljuk, el kell csendesíteni környezetünk és önmagunk zajait is. Nem elég, ha elzárjuk a TV-t, kerüljük a veszekedéseket. Ha sikerült egyedül maradnunk, még van egy nehéz feladatunk. Le kell lassítani rohanó gondolatainkat, és önmagunkról az Úrra kell irányítani figyelmünket. Mindez nem lesz olyan nehéz, ha a hit bizalmával gondolunk arra, hogy Isten vár minket. Ő az, aki erre az életre meghívott, és szeretettel várja válaszunkat. Az Istenben elrejtett misztikus élet örömteli élet! Ennek végső oka az, hogy erre az állapotra eljutva Isten szeretetét a legközvetlenebb módon tapasztaljuk meg. Ez nem az érzelmektől függ, mert ez Isten ajándéka számunkra.

Ennek az életnek a forrása a Szentlélek. A Szentlélek mindig részt vesz a teremtés művében. A teremtés hajnalán ott lebegett a vizek felett. A Szűzanya fogantatása a Szentlélek erejével történt. És Ő indítja el bennünk is a természetfeletti életet, és Ő adja a növekedést is. Ő a segítője az Atyával és a Fiúval való kapcsolatunk bensőségességének. Csak azt kéri tőlünk, hogy ne álljunk ellen Neki, ne tegyük lehetetlenné bennünk való működését.

Az ellenállás nemcsak a bűnök miatt jöhet létre, hanem amiatt a közömbösség miatt is, amellyel semmibe vesszük indításait, vezetését, buzdításait. A hanyagság, a szétszórtság, a közömbösség, a figyelmetlenség mind ellenállás a Szentlélekkel szemben. Pedig Ő az egyetlen forrás, aki által „kiárad szívünkbe az Isten szeretete” (Róm 5,5). Isten szeretetére pedig csak egyetlen helyes válasz lehet: a minél nagyobb viszontszeretet.

A misztikus életet állandóan átszövi az Isten utáni vágy. Ez nem egy-egy imádságos pillanatra korlátozódik, hanem állandóan működik. Erőt ad, hogy életünk tennivalói között mindig találjunk időt az imára. Az Isten jelenlétében megélt élet fokozatosan felszabadít megkötözöttségeinkből, eloszlatja félelmeinket, és aggodalmainkat. A szorongás helyébe béke költözik, és felismerjük életünk (Istenben megtalált) célját és értelmét. Ez a megtapasztalás kelti életre azt a hálát, mely minden hívő embert eltölt, amikor megtapasztalja Isten végtelen szeretetének szabadító erejét.