Családfagyógyítás katolikus módon

Az utóbbi időben különböző vélemények és írások jelentek meg, amelyek kritikával illetik a családfagyógyítást. Ezek megtévesztők lehetnek, mert bizonyos fogalmakat összekevernek, vagy az egyes irányzatokat egymásba mossák. Ezért néhány fogalmat szeretnék tisztázni, hogy világosan lássuk, miről van szó.

A Szentírás tekintélye:

A Katolikus Katekizmus azt írja: „Az Ószövetség a Szentírás elengedhetetlen része, könyvei Istentől sugalmazottak és örök érvényűek.” (Dei Verbum – II. Vatikáni Zsinat). Ezt azért kell hangsúlyozni, mert elhangzott egy olyan vélemény, mely szerint az ószövetség a „természetes vallást mutatja be, és ennél fogva nincs számunkra kötelező ereje”. Ez egy teljesen hamis beállítás, mert a tíz parancs is az ószövetségben olvasható, és kötelező érvényű. (Nyilván, hogy az állat-áldozatok bemutatása érvényét veszítette, mert helyette Jézus áldozata van érvényben, ahogy ezt szent Pál írja a zsidókhoz írt levelében, a 9. fejezetben.). Amikor az Ószövetségből idézünk, akkor Isten kinyilatkoztatásából idézünk. Az Egyház a tisztítótűz bizonyítására először a Makkabeusok könyvét idézi (II. Makkabeus 12,43), mert ez arról szól. Ez a módszer nem „szelektív” eljárás - ahogy egyesek állítják, - hanem ez a természetes, hogy egy állítást az azzal összefüggő szentírási igével támasztunk alá.

Büntető istenkép: A családfagyógyítás fontosságára a következő Igét idézik: „Az atyák vétkét számon kérem a fiaktól… negyedíziglen” (Kiv 34,6-7) Ez a helyes értelmezés szerint nem a büntető Isten képét akarja elénk állítani, hanem azt a felelősségünket, hogy tetteinknek van következménye. Aki rosszat tesz, az meg fogja tapasztalni rossz tettének következményeit. Ez a mondat nem szünteti meg a szabad akarat létezését, sem a saját felelősségünket, hanem éppen megerősíti. Minden gondolkodó ember – nemcsak a pszichiáterek – jól tudja, hogy a szabad akaratot több tényező befolyásolja: a környezet, a neveltetés, a félelmek, az öröklött hajlamok, a lelki sérülések stb. De ezek nem szüntetik meg a szabad akaratot, csupán befolyásolják. Ezek közé a befolyásoló tényezők közé került az a felismerés, hogy elődeink bűnei és rossz szokásai is hatással lehetnek szabad akartunkra.

Szentmise keretében: Az egyenesen nevetséges állítás, - amit egyesek mondanak - hogy mágikus formának tekintik azt a gyakorlatot, hogy a szentmise keretében imádkozunk a családfa gyógyulásáért. Hiszen az egyház szándéka pontosan az a II. Vatikáni Zsinat reformja után, hogy a szent cselekményeket vigyük bele a szentmise keretébe: ezért van nászmise, gyászmise, keresztelési szentmise… és családfa-gyógyító szentmise.

A tisztítótűzben való tartózkodás egyáltalán nem olyan, mint egy vasúti váróteremben való várakozás. Itt bizony komoly szenvedés vár ránk, amely megtisztítja önző szívünket, meggyógyítja a bűnök okozta sebeinket. Ahogy a fájdalmas operáció után a beteg még szenved, de reménykedik a biztos gyógyulásban, itt is hasonlót élünk át. Szenvedünk, de remélünk az Úr mielőbbi színelátásában.
Cantalmessa atya azt írja, hogy a családfagyógyításnak nincs szentírási alapja. Nem tudom milyen összefüggésben írta ezt az atya, de éppen hogy az ellenkezője igaz, mert nemcsak „az atyák vétkét számon kérem” (Kiv 34,6) idézetről van szó, hanem a tisztítótűz egyházi tanításáról is, mely szerint közbenjárhatunk elhunyt rokonainkért. A családfagyógyítás katolikus formája beletartozik a karizmatikus gyógyító szolgálat keretébe. (Arról talán nem kell írni, hogy II. János Pál pápa a Christifidéles Laici című apostoli buzdításában azt írja, hogy a „Világi hívek részesültek Krisztus papi, prófétai és királyi méltóságában”. Tehát a gyógyító és szabadító szolgálat feladata az egyháznak és a híveknek egyaránt, nem hobbi.
Belső képek: Közösségünkben hét testvérről tudok, aki rendszeresen kap közbenjáró ima és magánima közben belső képeket. Ez az Úr ajándéka, ami segít az emberek szolgálatában.
Előfordulhat ez bárkinél egy örömteli vagy fájdalmas eseménnyel kapcsolatban. Egy édesanyáról jegyezték fel 1943-ban, hogy napközben, amikor dolgozott, a szívéhez kapott és felkiáltott: „jaj, kisfiam!” Belső képben látta fiát, hogy a harctéren lövést kapott és elesett. Később megtudta fia bajtársától, hogy távol, Oroszországban, tehát 4-5 ezer kilométerre, ugyanazon a napon és abban az órában esett el a fia, amikor azt a képet látta. Ő egy vidéki asszony volt, aki állatokat nevelt, földet művelt – de nagy szeretet volt benne. Később nem kapott belső képet. Ezt azért hoztam fel, hogy illusztráljam, alkalomszerűen bárki kaphat belső képet, ami eligazítja.
Hogy ez hogyan jön létre, hogy a lelki-szellemi képességeinknek hol van a határa, ezt nem tudjuk. Nem kell álmodozónak lennünk ahhoz, hogy az Úr megajándékozzon bennünket rendszeresen, vagy alkalomszerűen ezzel a képességgel.
Vannak pszichiáterek, akik összekeverik a karizmákat az ezoteriával. Mivel nincs tapasztalatuk ezen a téren, nem látnak tisztán. A belső kép, a belső látomás, az ismeret szava – ezek mind a Szentlélek adományai közé tartoznak. Ezek olyan karizmák, amelyek segítik az imádkozót – aki közbenjár mások gyógyulásáért –, hogy meglássa a betegség, vagy lelki sérülés gyökereit.
Olvastam egy protestáns lelkész írását, aki Avilai Szent Teréz levitációját ördögi működésnek tekintette. Nem tudta, hogy ez olyan misztikus jelenség, amely Istentől származik. Aki nem tiszteli a Szentlelket, az a legszebb adományokat is képes bemocskolni, mert félreérti a dolgokat.

A kisbaba ártatlansága: A katolikus Egyház a „gonoszlélek hatalmának megtöréséért” imádkozik a hivatalos keresztelési szertartás könyve szerint. (A gyermekkeresztelés szertartása, Bp. 110. oldal) Ez pedig azt jelenti, hogy a szó szoros értelmében a kisbaba nem ártatlan. A gyermeknek nincs személyes bűne, de lelkében ott van az áteredő bűn bélyege (Zs 51,7 „Lásd, én vétekben születtem, már akkor bűnös voltam, mikor anyám fogant.”). Emiatt a lelke nem tiszta. Ezen a szálon kapcsolatban áll a gonosz lélekkel. Ezért imádkozik az Egyház szabadulásért a keresztelés alkalmával, hogy ez a csatorna megszűnjön, és a gyermekben „a Szentlélek lakozzon”. Jóllehet a keresztelés után is megmarad a gyermekben a bűnre való hajlam, de a lélek már megkapta Jézus pecsétjét, az Ő védelme alatt áll. Éppen ezért a generációs gyógyítás kiemeli a keresztség szentségének a fontosságát, és tanácsolja, hogy a születés után minél előbb részesüljön a gyermek Krisztus védelmében. (Az egyetlen teljesen ártatlanul született gyermek a Boldogságos Szűz volt, akit a mennyei Atya megőrzött az áteredő bűntől, hogy Szent Fia ne kerüljön kapcsolatba a gonoszlélekkel az áteredő bűn által.)
Hogy mennyire komoly ez a probléma, - mármint az őseinktől kapott gonoszság fertőzése - arra utal egy Puerto Rico-i eset. Egy édesanya – aki sátánista és szellemidéző médium volt – gyermekét még születése előtt megfertőzte ezzel a démonizáltsággal. (Valószínűleg fel is ajánlotta őt a sátánnak.) A gyermek már első éveiben kinyilvánította a gonoszság jeleit. Ahogy növekedett, egyre kibírhatatlanabb lett. Egy alkalommal anyja transzba esett és azt mondta gyermekének, „te az ördög fia vagy, takarodj ki a lakásból”. (Repülj kicsim, repülj, Bp. 7. oldal) Elment New Yorkba, ahol több gyilkosságot követett el, bandát szervezett, verekedett, rabolt és drogozott. Amikor egyszer találkozott Wilkerson lelkésszel - aki imádkozott érte, – akkor szabadult meg a gonosztól.
Ha tehát egy édesanya okkult élete ilyen tragikus lehet, akkor nem nehéz feltételezni, hogy a családfában érvényesülő átkok, rossz kívánságok és az áteredő bűn milyen csatornát hoz létre a gonosz lélek felé. Az öröklött rossz tulajdonságok nemcsak a géneken keresztül, hanem a gonosz lélek működésén keresztül is érvényesülnek. Ebből érthető, hogy akinek az ősei között öngyilkos, alkoholista, gyűlölködő egyének voltak, azok a jelenben élők gondolataiban és hajlamaiban is felfedezhetők. (Hangsúlyozni kell, hogy a szabad akarat mellett, mert ezek nem legyőzhetetlen hajlamok.)
Ebből érthető, hogy milyen fontos a generációs gyógyításban imádkozni elhuny hozzátartozóinkért, és szentmisét kérni érettük. A szentmise, amely Jézus keresztáldozatának megújítása a katolikus tanítás szerint, ezért a leghatékonyabb gyógyító és szabadító forrás. Mivel a II. Vatikáni Zsinat liturgiai reformja ajánlja, hogy a szent cselekményeket a szentmisében éljük át, ezért vannak nászmisék, gyászmisék, - és miért ne lehetne családfa-gyógyító szentmise is, ahol a most élő rokonság az Úr előtt esedezik a elhunyt hozzátartozók gyógyulásáért, és a jelenben élőkért. Ez szerintem teljesen az Egyház tanításának megfelelő gondolkodás.
A keresztség jelentősége: Az teljesen téves álltás, hogy a generációs gyógyítás elutasítja az egyház tanítását a keresztségről – mert éppen az ellenkezője igaz, - megerősíti azt.
A megtapasztalás ereje: A megtapasztalás felülmúlja az elméletet. Tamás apostol, amikor megérintette a feltámadt Jézus sebeit, akkor a hit bizonyosságát élte át. Ettől kezdve neki mondhattak százféle elméletet arról, hogy nem lehetséges a feltámadás, ő abszolút biztos volt a hitében.
Emmánuel nővér írja legújabb könyvében (A rejtőzködő Medjugorjei Gyermek), hogy amikor részt vett Párizsban egy ima-összejövetelen, akkor a Szentlélek arra ösztönözte, hogy lépjen oda a mikrofonhoz és imádkozzon nyelveken. Nem tudta, hogy a hátsó sorokban ül egy nyelvész professzor, aki nagyon ellenséges volt a karizmatikus megújulással szemben, de most eljött egy barátja kedvéért. Ez a professzor az alkalom végén odament a nővérhez és megkérdezte tőle, hol tanult szír nyelven ilyen szép kiejtéssel. A nővér mosolyogva válaszolta, hogy azt sem tudta, hogy ő szírül imádkozik, csak elmondta, amire a Szentlélek indította. A professzor nagyon meglepődött, és attól kezdve ő lett a karizmatikus megújulás legfőbb védelmezője az egyetemen.
Egyetlen tapasztalat többet ér, mint száz elmélet. Hiába készít valaki elméleteket arról, hogy a halál után senki nem jöhet vissza, amikor Mária Simma (1915-2004) osztrák asszony évtizedeken keresztül (50 éven át) fogadta a tisztítótűzből jövőket, akik imádságot kértek tőle.

Tisztítótűz: Hiába mondja valaki, hogy a tisztítótűz nem más, mint fájdalmas vágy Isten után, ez is csak egy elgondolás. Emellett a szentek (Szent Gertrud, Bosco Szent János, Szent Fausztina és még sokan mások) arról számolnak be, hogy ott nagy szenvedések várnak ránk. Ezek a szenvedések egyrészt az elkövetett bűneink következményeinek felismeréséből fakadnak, továbbá abból a fájdalomból, hogy elmulasztottuk Istent szeretni és szolgálni. Az önvád, és a bűnök súlyának felismerése úgy égeti az ott szenvedőket, mint a tűz. Ezért írja Pál apostol, hogy „félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségteket…” (Fil 2,12) Vagy lehetne idézni a Galata levelet is: „Isten nem hagy magából gúnyt űzni! Amit az ember vet, azt le is aratja. Aki tehát testébe vet, testéből arat majd romlást; aki pedig lelkébe vet, lelkéből arat örök életet.” (Gal 6,8)
Ez nem azt jelenti, hogy a büntető Isten képét akarnánk előtérbe helyezni. Inkább azt jelenti, hogy felelősséggel kell élnünk. Ahogy Pál írja: „Értsd meg Isten jóságát és szigorúságát: szigorúságát a vétkesek iránt, irántad pedig Isten jóságát, föltéve ha megmaradsz a jóban.” (Róm 11,22) Jézus maga is világosan megfogalmazta: „Aki hisz …az üdvözül, aki nem hisz elkárhozik”. (Mk 16,16) Ahogy a fizikai világnak, úgy a lelki- erkölcsi életnek is vannak szabályai. Az ember értelmes mivoltánál fogva felismeri, hogyha kiugrik a harmadik emeletről, akkor meghal, jobb esetben összetöri magát. Ezért nem hibáztathatja Istent, hanem csak saját magát. Ugyanígy ha valaki tönkreteszi a saját maga és családja életét, testét, lelkét, akkor ennek súlyos következményei lesznek. Ezekért nem Isten a hibás, hanem az, aki önpusztító életet élt, és kegyetlen volt saját magához és családjához (sőt az utódaihoz is).
C. Lombrozó (1836-1909) olasz pszichiáter felkutatta egy család történetét száz évre visszamenőleg. M. Dunks ateista, alkoholista egyén 560 utódjából 150 bűnöző lett, 17 gyilkos, 100 alkoholista, 90 prostituált, a többi komoly betegségben szenvedett, vagy korán meghalt. Megdöbbentőek ezek az adatok, mert a számok mögött ott rejlik a még megdöbbentőbb felelőtlenség, önpusztítás, és az eltékozolt élet félelmetes következménye. „Az atyák vétkét számon kérem a fiakon” – mondja az Úr. (Kiv 34,6)
Ez a családfa is bizonyítja, hogy a kisgyermek nem „ártatlanul” születik, mert hordozza magában az eredeti bűn és az elődök személyes bűneiből fakadó negatív hajlamokat. Ezeket a hajlamokat lehetett volna gyógyítani, - az előbbi esetben - ha valaki ezt a bűnös folyamatot megállítja, és Istenhez fordul gyógyulásért. Ha elhanyagoljuk a belső gyógyítás feladatát, akkor társadalmunk egyre inkább lefelé süllyed a totális anarchia felé.

Az ősök hatásai: Linn jezsuita atya a következő esetről számol be egyik könyvében (Imaszeminárium az élet sebeinek gyógyítására, Bp. Marana Tha, 128. old.). Az elmegyógyintézetben (Angliában) élt egy fiatalember, aki 21 év óta skizofréniában szenvedett. Amikor új orvos jött arra a osztályra, az orvosnak feltűnt a fiatalember neve, és utána nézett a lexikonban. Kiderült, hogy az egyik őse, aki 450 évvel azelőtt élt, kalózkodással foglalkozott, és egy tengeri csatában halt meg. (Rajta kívül még nyolc kalóz volt a családban.) Az orvos hitt a családfa-gyógyítás fontosságában és összehívta barátait, hogy imádkozzanak a kalóz ős megtisztulásáért, és a tőle származó gonosz erők megszűnéséért. Az ima után a fiatalember jobban lett, és egy hét múlva teljesen meggyógyult. Nemsokára munkát vállalt és megházasodott.
Mi történt itt? Erre nincs tudományos magyarázat. Ez egy kő-kemény valóság, ami aláhúzza a családfa-gyógyítás létjogosultságát és fontosságát. A gonosz-lélek bilincsei ebben az esetben összetörtek, amelyek fogva tartották a családot és annak leszármazottait évszázadokon át.

A generációs gyógyítás elősegíti, illetve erősíti a katolikus tanítást, hogy fontos a tisztítótűzben szenvedőkért imádkozni, és a kisbabákat születésük után mihamarabb megkeresztelni. A keresztelést nem szabad halogatni, vagy későbbi évekre kitolni.
„Amikor úgy beszélünk (mi keresztények) magunkról, mint az eucharisztikus kenyér egyik darabkájáról, és mint Jézus misztikus testéről, akkor lényegében a szentek évszázadokon átnyúló közösségéről beszélünk. A zsidó emberek ezzel a létértelmezéssel kapcsolódtak őseikhez, amit mindannyiszor kifejezésre juttattak, valahányszor önmagukról, mint Ábrahám, Izsák és Jákob leszármazottairól beszéltek. - Mi megtanultuk, hogy milyen nagy befolyással lehet ránk a múlt. (…) Krisztus misztikus testében kapcsolatban vagyunk egymással téren és időn át. Ezért fontos, hogy imádkozzunk a teljes családfáért, azt kérve, hogy a szentmise Jézus kereszten kiontott Véréből nyert hatalma által visszatérhessünk az összes egykori nemzedékhez, és megtisztíthassuk őket mindattól a sötétségtől, amelyet ott találunk.” (Linn: Imaszeminárium az élet sebeinek gyógyítására, 129. oldal)

Ezoterikus gyakorlat: Hogy a családfa-gyógyításról beszélnek ezoterikus körökben is, ez az ő dolguk. Ez semmit nem von le a katolikus családfa-gyógyítás értékéből. (Ahogy egy Mária-kegyhelyre is elment egy ezoterikus csoport, és beszámolt az ott tapasztalható erős energiákról….- ez egyáltalán nem von le semmit a Mária-kegyhely katolikus értékéből.)
B. Hellinger osztrák pszichiáter is felismerte, hogy a családfa élő és elhunyt tagjai között lehetnek energiák, amelyek vonzó, vagy taszító módon áramolnak az élő személyek felé. Az ő véleménye szerint a negatív energiákat megbocsátással és a tisztelet kifejezésével meg lehet szüntetni. De nekünk katolikusoknak nem a Hellinger-féle családfelállítás az utunk. Mi is gyakoroljuk a megbocsátást, de számunkra a gyógyulás és szabadítás forrása a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztáldozata. Mi az Ő kegyelmének áradását kérjük. Az Ő szent nevének erejével parancsolunk a gonosz lelkeknek, hogy távozzanak családfánk vonalából és szűnjék meg a megkötöző és pusztító erejük.
Jung szerepe: Van olyan is, aki a családfa-gyógyítás katolikus formáját azzal vádolja, hogy a jungi szemlélet (kollektív tudattalan) nyer teret benne. Álljunk meg itt egy szóra! Gyökössy Endre pasztorál-pszichológus, református lelkész, jungiánus volt. Jung tanításából felhasználta azt, amit be tudott építeni lelkigondozói munkájába. Az elmúl húsz évben nagyon sok katolikus testvérnek elmélyítette a hitét „Bandi bácsi” könyveinek olvasása. Az ő könyveinek értékeiből semmit nem vont le az, hogy Jung tanításából kivette azt, ami segítette a munkáját. Azért mert Jung foglalkozott egy időben spiritizmussal, ez nem azt jelenti, hogy egész életművét tűzbe kellene dobni. Ez naív szemlélet lenne, amely nem akar különbséget tenni a jó és a rossz között. Pedig Pál apostol megmondta: „Mindent vizsgáljatok meg, a jót tartsátok meg…” (1Tessz 5,21) Egyébként teljesen téves az a megállapítás, hogy a jungi kollektív tudattalan szerepelne a családfa-gyógyításban, hiszen az egészen mást jelent.
A Jung féle kollektív tudattalan azt jelenti, hogy a különböző kultúrákban és népcsoportokban vannak olyan ősképek, mítoszok, mesék, amelyek nagy hasonlóságot mutatnak egymással. (Ebből arra következtetett, hogy az emberiség tudattalan tartalma közös.) De ennek semmi köze sincs a családfagyógyításhoz, ahogy azt egyesek állítják.

A katolikus családfa-gyógyítás azt tanítja, hogy minden mélyebb érzelmi állapotnak, vagy szenvedélynek vannak biokémiai hatásai. (Ez orvosilag bizonyítható: „Az embert ért különféle pozitív és negatív hatások azért befolyásolják maradandóan a lelki életet, mert biokémiai és neurális változásokat idéznek elő.” – dr. Szendi Gábor) Ezek a hatások a genetikai láncon illetve a vérvonalon keresztül az utódokban is érvényesülnek. Az ezoterikus, vagy súlyosan bűnös élet emellett hordozhat démoni kötődéseket is, amelyek szintén továbbadódnak. Ezektől kell megszabadulni, ezeket kell meggyógyítani a mi Urunk, Jézus megváltásának kegyelméből.
Hangsúlyozni kell, hogy a személy felelős a tetteiért, és a szabad akaratot is vallják azok, akik katolikus módon imádkoznak családfájuk gyógyulásáért. Az ősöktől örökölt rossz hajlamok, vagy a gonosz lélek kísértése az ősök bűnein keresztül nem veszi el az akarat szabadságát, csak befolyásolja, ahogy azt már sok pszichiáter is megfogalmazta.
A betegség oka: Egyik kritikus azt írja a családfa-gyógyítással kapcsolatban, hogy mivel nem akarjuk vállalni bűneinket, ezért inkább az őseinkre toljuk a felelősséget. De ez nem igaz! - Minden gyógyítani akaró személy először a betegség oka iránt kutat. Azért veszi fel az orvos az anamnézist a betegnél (különösen a rákbetegeknél), hogy kiderítse a betegség hátterét. Jóllehet minden ember más, és nagyon sok tényező közrejátszhat egy betegség kialakulásában, mégis vannak alapproblémák, amelyek dominánsan közreműködnek a betegség létrejötténél. A családfagyógyítás katolikus formája egyáltalán nem akar visszavezetni minden betegséget a családfa sérüléseire, hanem mint egy lehetséges okot, vagy erősen befolyásoló tényezőt akarja kideríteni az öröklött negatív hajlamokat, vagy a gonosz lélek hatását. Nem akarja mindenáron megmagyarázni a betegséget, hanem keresi annak lehetséges forrását.
Ebben is megmutatkozik a karizmatikus megújulás pozitív istenképe, mert hisszük, hogy Isten az Ő végtelen szeretetében gyógyítani akar bennünket. A megváltás hatékonyságát hirdeti ebben a kérdésben is, ahogy a próféta mondta: „Az Ő sebei szereztek nekünk gyógyulást.” (Iz 53,5). „Jézus azért jött, hogy lerontsa az ördög műveit” (1Ján 3,8) – írja szent János apostol. Természetesen elfogadjuk a szenvedést, mint Krisztus keresztjében való részesedést, mert hisszük, hogy Urunk javunkra fordítja mindazt, amit elhordozunk.

DE hisszük azt is, hogy Isten gyógyítani akar bennünket, ahogy ezt Jézus élete példázza és ahogy a karizmatikus gyógyítók: Tardif atya, McNutt, McKenna nővér és még sokan mások a gyógyítás karizmájával ezt bizonyították. Jézus missziós parancsa: „gyógyítsátok a betegeket” (Mt 10,8), erre is vonatkozik, hogy a családfa-gyógyítást vegyük komolyan, de ez azt is jelenti, hogy kerüljük a bűnöket, éljünk szeretetben és megbocsátásban.
„Nyitottság” a karizmatikus működés iránt: A katolikus családfagyógyításnál a mi Urunk Jézus megváltása áll a középpontban. Hozzá visszük szenvedő őseinket, Tőle kérjük a szabadítást, és az élő családtagok gyógyulását. Ebben nincs semmi pszichikai veszély, ahogy egyesek mondják. Az ősegyházban a prófétai karizmával rendelkező személyek irányító szerepet töltöttek be egy egy közösség életében. Minden prófécia, minden gyógyító szolgálat ott tud hatékony lenni, ahol ezt hittel fogadják. Ez teljesen evangéliumi igazság. Márk evangélista megjegyezte, hogy amikor Jézus Názáretben járt, az emberek megbotránkoztak benne. „Nem tudott csodát tenni, …maga is csodálkozott hitetlenségükön.” (Mk 6,6) Ezt a hitbeli elfogadást „nyitottságnak” is nevezhetjük, mert a lélek ilyenkor készséges a kegyelem működésére. Míg az az ember, aki tele van haraggal, elutasítással, hitetlenséggel, az éppen ellenkezőleg, blokkolja az imádság kegyelmi hatását, és nem tudja befogadni a kegyelmi működést. Ezt a Linn atyák és McNutt is hangsúlyozza könyveiben.

A jelenkori különféle szellemi áramlatok többféle formáját gyakorolják a családfagyógyításnak. Ha valaki ezeket összekeveri, akkor elveszíti a tisztánlátását, és másokat is tévedésbe visz. Különbséget kell tenni a katolikus és a protestáns látásmód között, továbbá a katolikus és az ezoterikus szemlélet között.

De különbséget kell tenni a katolikus karizmatikus és a katolikus racionális szemlélet között is. A racionális szemlélet szeretné a véleményét tudományosnak feltüntetni, holott sok esetben nem más, mint tapasztalanság, illetve hitetlenség. (Ez a „tudományosság” odáig is elment, hogy némely katolikus teológus tagadja a személyes gonosz létezését, és a kárhozat örök voltát. Ezért a most szentté avatott II. János Pál pápa figyelmeztette a teológusokat, hogy ne felejtsék el, az Egyház tanító tekintélye a pápát illeti, és nem őket. Az alázat a legfontosabb erény kell, hogy legyen minden teológusnál.)
Talán elegendő megemlítenem, Soubirous Bernadettet, aki Lourdesban látta a Szűzanyát. Ezért világi és egyházi oldalról is üldözést szenvedett az első években, mert nem akarták elfogadni, hogy a Szent Szűz egy tudatlan, szegény pásztorlányhoz szólt, és őt választotta ki, hogy közvetítse kegyelmeit.

Végül egy példázattal szeretném zárni mondanivalómat. A következő történt egy óvodában! Két kisfiú verekedni kezdett. Az óvónő odasietett és megkérdezte mi a baj? Kiderült, hogy a hit miatt verekedtek össze. Az egyik így szólt: az én apukám azt mondta, hogy van Isten, de Lacika apukája azt mondta, hogy nincs Isten, ezért verekedtünk össze. Az óvónő kis gondolkodás után így szólt: ezért nem kell verekedni, Pistikének van Istene, Lacikának nincs Istene. A gyerekek szeme elkerekedett az egyszerű megoldáson, kezet fogtak és szent volt a béke.
Aki elfogadja a családfagyógyítás katolikus változatát, az kérje Isten gyógyító szeretetét a családfa élő és elhunyt tagjaiért. Aki nem fogadja el, az ne kérje. DE emiatt ne veszekedjenek, ne kritizálják a testvérüket, hanem maradjanak meg békességben. Pál apostol írja: „Ki vagy te, hogy más szolgája fölött ítélkezel?....Mindnyájan megjelenünk Isten előtt…mindegyikünk magáról ad számot Istennek. (Róm 14, 4;11 „Törekedjék mindegyikünk felebarátja kedvére, javára és épülésére.” (Róm 15,2)
(Egyébként a napokban számolt be valaki arról, hogy a családfa-gyógyító szentmise után a 26 éves fia kibékült az apjával, akivel nyolc év óta nem beszélt, mert az apa elhagyta a családot.)
Mindenek fölött az a fontos, hogy megmaradjon bennünk a szeretet, mert erről fog az Úr megítélni bennünket, amikor eléje járulunk.

2011. április 26.

Katona István
atya