Legújabb újság 

 

A Marana Tha újság 2018. július-augusztusi
számának tartalmából

 

Katona István: Isten a szívedet kéri tőled…

Az emberi életben a választások utat jelentenek. Minden útnak valahol vége van. Az egyik fölfelé vezet, egy csodálatos világ felé. A másik lefelé vezet, szakadék felé, ami halállal fenyeget. Hogyan lehet megtalálni a helyes utat? Hiszen az ember látása homályos, nem ismeri a jövőt. Csak egy napra, talán egy hétre, hónapra lát előre. Ki segít nekünk ebben a nagyon fontos választásban?

Nemrég fölkeresett egy fiatalember, hogy életgyónást szeretne végezni. Elhatározását Pál apostol levelével indokolta: „Amit az ember vet, azt le is aratja. Aki testébe vet, testéből is arat majd romlást. Aki pedig lelkébe vet, lelkéből arat örök életet” (Gal 6,8).

Isten nem büntet, az ember maga alakítja sorsát. Isten megadja a segítséget, hogy helyesen döntsünk, de szabadságunkat nem veszi el. Tetteink közre­működnek abban, hogy milyen lesz a halál utáni életünk.

1. Hallgass az Úrra

A pusztában vándorló népnek Mózes a lelkére kötötte: „Hallgass az Úr parancsaira és élni fogsz” (MTörv 4,1). Miért adta Isten az embernek a parancsokat? Azért, hogy élni tudjon! Azért, mert vágyakozott az ember szívére. A parancsok akkor nehezek, ha valaki az önzés mellett dönt. Ha úgy érzi, korlátozzák vágyait, amelyek nem az Istentől kapott küldetés beteljesítésére irányulnak.

Ha az ember kultúrát akar építeni, akkor szabályokra lesz szüksége, hogy a másik emberrel és a közösséggel együtt tudjon működni. Ha lelki kultúrát akar építeni, természetfölötti célt követni, akkor is be kell tartani azokat a szabályokat, amelyeket Isten állított eléje. Ki kell lépni a világ lázadó, liberális gondolkodásából, amely szembeszáll minden értékkel és szabállyal. A keresztény ember nem a lázadás útján akar naggyá lenni, hanem azzal, hogy a szívét Istennek adja. Az érett ember ott kezdődik, ahol képes az odaadásra. Isten azt akarja elérni bennünk, hogy kiteljesedett, szabad emberek legyünk.

2. Hitben cselekedni

Jakab apostol azt írja: „Legyetek megvalósítói az igének, ne csak hallgatói” (Jak 1,22). Sok keresztény ember látszólag tökéletes életet él. Imádkozik, templomba jár – de szeretetlen, veszekedő, fölényes, másokat megszóló. Isten látja az ember szívét. Látja, hogy nem változott meg a szívében. Szívét megtartotta önmagának, nem cselekszik a hite szerint. Ez pedig magányossá teszi, sőt nemsokára boldogtalanná is. – Az elmúlt hónapokban több helyen is kitört tűzhányó. Egy ilyen eseményt megfilmesítenek. Az izzó láva elől fejvesztve menekültek az emberek. A nagy zűrzavarban csak a plébánosnak volt helyén az esze és a szíve. Éppen szabadult a börtönből három rablógyilkos. A plébános meghívta őket, hogy segítsenek kimenteni az égő kórházból a beteg gyermekeket. Mind a három elvállalta a kockázatos feladatot. Éppen jókor érkeztek, a forró láva már a kórház közelében volt. A gyerekek megmenekültek, de a három rabló és a plébános meghalt. Életüket áldozták a gyerekekért.

3. Jézusban van az igazság

Az evangéliumban van egy érdekes jelenet, amikor Jézus vizsgáztatja apostolait. Megkérdezi, el akartok-e menni? Péter a többiek nevében megvallja: „Mi hisszük, hogy te vagy Isten Fia, nálad vannak az örök élet igéi” (Jn 6,68).

Az apostolok felismerték, hogy életük legnagyobb ajándéka, hogy Jézushoz tartozhatnak. Mivel ő az abszolút igazság, nála van a jövő kulcsa. Nem mehetnek vissza halászni, mert felismerték az „elrejtett kincset”. Felismerték, hogy Jézuson kívül nincs igaz élet. Jöhetnek ugyan nehézségek, jöhetnek problémák, de az egyetlen igazságot nem lehet elhagyni, mert akkor értelmetlen lesz minden. – Nekünk is ezt kell felfedezni, hogy a mai világ sokféle életformát kínál nekünk, csillogó karriert, de tudnunk kell, hogy csak Jézusnál van az igazság. Csak Jézuson keresztül lehet elnyerni az örök életet. Ezért olyan fontos, hogy szívünkben mindig hűségesek maradjunk Hozzá!

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

Neal Lozano és Matthew Lozano: Hazafelé

Az Atya Jézust ajándékozta nekünk; Jézus megszabadít a bűn hatalmából, Isten fiaivá és leányaivá tesz bennünket, és megígéri, hogy megismerjük majd az Atyát. Jézus elszakította rabszolgaságunk láncait, és föllebbentette a fátylat, amely eddig eltakarta előlünk az Atya arcát.

Az ígéret

„Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.”  (Jn 20,17)

„Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.” (Jn 1,18)

Döbbenetes, milyen sok ember van, aki hosszú éveken át tiszta szívből szereti és szolgálja Jézust, de egyáltalán nem ismeri az Atya szeretetét. Egy férfi, aki nemrégen ismerte meg igazán az Atyát, elmondta, hogy mindig úgy gondolta, hogy az Atya valami „főrendőr az égben.” Mások azt mesélték, hogy úgy gondoltak az Atyára, mint egy szigorú bíróra, aki csak azt figyeli, hogy mikor követnek el valami hibát. „Néha bűntudatot érzek, mintha Ő elítélne minden kis dologért.” „Néha úgy érzem, be kell bizonyítanom neki, hogy jó vagyok.” Egy apáca ismerősöm a Szeretet Misszionáriusai rendből ezt mondta: „Az eszemmel mindig tudtam, hogy Isten szeret, de azt soha nem gondoltam volna, hogy kedvel is, és hogy tetszem neki.”

Vannak bátrak, akik meg merik kérdezni, amit a kis Micah: „Apu, ugye, szeretsz?” Vagyis hogy Miért tűnik az Atya olyan távolinak időnként? Miért rejtőzik el az Isten? Vagy csak annyit kérdeznek, hogy: Milyen az Atya Isten? Megismerhetem-e Őt most, vagy várnom kell, míg meghalok?

Én magam is föltettem ezeket a kérdéseket. Évekig nem is tudtam, hogy nyugtalan gondolataimat a szabadság iránti vágy fűtötte, amit csak az találhat meg, aki megismeri Istent, igazi Atyját. Csak az Atyában, akit a Fiú nyilatkoztat ki, tudhatjuk meg, hogy kik vagyunk. Nem is sejtettem, hogy valójában mindig is az otthonomat kerestem.

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

Peter Turkson bíboros: A Szentlélek adományai

Szolgálatom két epizódja miatt is fel kell hívnom a figyelmet Damian Stayne könyvére, és ajánlom mind a papság, mind a laikus hívek számára.

Amikor frissen felszentelt püspökként (1994) részt vettem az új evangelizációról szóló első afrikai zsinaton, már akkor feltűnt, hogy mennyire szüksége van mind a világegyháznak, mind pedig az afrikai egyháznak arra, hogy átismételje a jelek és csodák szerepét és helyét az evangelizációs misszió területén. Az evangelizáció egyszerre jelenti Jézus misszióját és annak folytatását az Egyházban a Szentlélek ereje által. Jézus missziója az Isten Igéjének hirdetésében és a jelek (csodák) szolgálatában nyilvánult meg, és a két szolgálat elválaszthatatlansága nem múlt el Péterrel, mivel Péter számára akkor Jézust „Isten igazolta előttetek azokkal a hatalmas csodákkal és jelekkel, amelyeket – mint ti is tudjátok – őáltala művelt köztetek” (ApCsel 2,22).

Amikor Jézus a küldetését átruházta a tanítványaira, megígérte nekik a Szentlélek ajándékát, akin keresztül Jézus továbbra is köztük maradt, megerősítve szolgálatukat jelekkel és csodákkal (ApCsel 4,29-30). Tehát, amikor Péter meggyógyította a bénát, aki a templom kapujában koldult, és a tömeg azon csodálkozott, hogy hogyan tette, Péter ezt mondta: „a tőle származó hit adta meg neki ezt az ép egészséget mindnyájatok szeme láttára” (ApCsel 3,16). Az apostoli kor Egyháza nemcsak megtartotta Urának és Mesterének küldetését, hogy „hirdessétek az evangéliumot az egész világon” (vö. Mt 28,19; Mk 16,15), hanem az igehirdetés és a jelek szolgálata által végbe is vitte, akárcsak Ura és Mestere.

(Az írás folytatása az újság 7. oldalán olvasható.)

Alan Paton: Senki sem gyenge annyira, hogy ne tudna Isten eszköze lenni

Mózes így szólt Istenhez: „Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek és Izrael fiait kivezessem Egyiptomból?” Isten ezt válaszolta: „Veled leszek, s ez lesz a jel, amelyről felismered, hogy küldetésed tőlem van… Ha majd kivezeted a népet Egyiptomból, ezen a hegyen mutatok be áldozatot Istennek.”

Mózes ezt mondta Istennek: „De, Uram, én nem vagyok a szavak embere. Azelőtt sem voltam és most sem vagyok, amióta szolgáddal beszélsz. A szám akadozó, a nyelvem lassú.”

Az Úr ezt válaszolta: „Ki adott szájat az embernek, ki teszi némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr? Menj csak, majd segítlek a beszédben, s azt fogod hirdetni, amit mondanod kell.” (Exodus 3. és 4.)

Egyetlen keresztény sem gondolja vagy mondja, hogy nem alkalmas arra, hogy Isten eszköze legyen, mert tulajdonképpen ez keresztény voltunk lényege. Sok dolog vonatkozásában lehetünk alázatosak, de soha ne térjünk el attól, hogy Isten felhasználjon.

Keresztelő János így szólt a néphez a Jordán folyónál: „Én vízzel keresztelek, de utánam jön, aki nagyobb nálam, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani.”

Amikor maga Jézus jött el hozzá, hogy megkeresztelkedjen és János megpróbálta lebeszélni: „Te jössz el hozzám? Inkább neked kellene engem megkeresztelned” – Jézus így válaszolt: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Így János megkeresztelte azt, akinek a saruszíját sem volt méltó megoldani.

Az evangélium teli van bátorítással, némelyik egészen meghökkentő.

Ti vagytok a föld sója!

Ti vagytok a világ világossága!

A hajatok szálai is meg vannak számlálva!

Ezek a szavak izgalmasak a hallgatónak. Lehet minden sötét, de ők a világ világossága. Mint személyek, új értékítélettel találkoznak.

(Az írás folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

Ima a betegekért

Betegek Anyja, Szűz Mária,

virrassz a földkerekség minden betegének ágya mellett!

Azok mellett, akik ebben az órában vesztik el öntudatukat,

akik haláltusájukat vívják,

akiknek nincs semmi reményük a gyógyulásra,

akik fájdalmukban sírnak és jajgatnak,

akiket senki se ápol,

akik járni szeretnének, de ágyhoz vannak kötve,

akiknek pihenniük kellene, de a szükség munkára kényszeríti őket,

akik nyugtalanul hánykolódnak fekhelyükön,

nem tudnak aludni,

az éjszakát nyitott szemmel töltik,

akiket betegségük mellett családjuk szegénységének gondja is kínoz,

akiknek végleg le kell mondaniuk jövőbeli terveikről,

akik nem hisznek az örök életben,

akik nem tudják, hogy Krisztus szereti őket.

(Az imádság az újság 9. oldalán olvasható.)

Mária Regina nővér: Felajánlottam életemet a Szűzanyának (Tanúságtétel)

Román Enikő Mária Regina ferences nővér vagyok. Gyerekkoromra visszatekintve, vallásos családban nevelkedtem, nagymamám a Szűzanyának ajánlott engem, ami meghatározta kicsit egész életemet.

Nagyon szerettem táncolni, ezért a szüleim balett iskolába írattak, 5 évet jártam oda. Nyolcadikos voltam (50-en voltunk egy osztályban), ahonnan 25-en kiestek és én is közéjük tartoztam. Ez volt életemben az első törés, amikor úgy éreztem nincs tovább. Ez nagyon nehéz volt, mert nem tudtam az utat.

14 és 17 éves korom között újra meg kellett, hogy térjek, meg kellett tapasztalnom, hogy Isten van, létezik, és eltervezett számomra egy utat. Ez kicsit a vergődés időszaka volt.

17 évesen tapasztaltam meg a belső meghívást a szerzetesi életre. Isten megérintette a szívemet a Szentlélek által, hogy Istennek átadott életet kell élnem. Ez a meghívás annyira erőteljes volt, hogy próbáltam keresni a helyem az egyházban, ami 5 évig tartott. Végül igent mondtam Istennek: szerzetesnő leszek.

Második otthonom Kolozsváron a Ferences templom lett. Két családom lett, jelenleg ferences nővér vagyok. A közösségünk anyaháza Pécsett van, itt Árkoson 10 éve vagyunk jelen. 15 évig voltam Magyarországon, szakképzett nővér lettem, 10 évig dolgoztam kórházban, több helyen is gyerekkórházban, pszichiátrián.

17 évesen kezdtem igazán Istenhívő lenni, az Atya, Fiú, Szentlélek jelen voltak az életemben, most is így van és nagyon mély a kapcsolatom a Szűzanyával.

1990-ben Medjugorjéban az első ottlétem sok ajándékot hozott az életembe. Szlavko atya felhívta figyelmünket arra, hogy akik ott vagyunk, a Szűzanyának szánjuk oda az életünket. Örökfogadalomkor a Mária Regina nevet kaptam, ez közel hoz a Szűz Anyához.

Az örökfogadalom, amikor gyűrűt húznak az ujjunkra, nagyon fontos az életünkben, mert ilyenkor döntjük el, hogy Istennek ajánljuk teljesen az életünket. Ez 1996-ban volt, a hármas fogadalom által: szegénység, tisztaság, engedelmesség.

(A tanúságtétel folytatása az újság 10. oldalától olvasható.)

Julián ofm atya: Egy ember nagy lakomát rendezett (II/1. rész)

„Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: ’Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában.’ Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: ’Egy ember nagy lakomát rendezett. Sokakat meghívott. Amikor eljött a lakoma ideje, elküldte szolgáját, és ezt üzente a meghívottaknak: ’Jöjjetek! Minden készen van.’ De azok sorra mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente: ’Földet vettem. El kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem!’” (Lk 14,15-24)

Nézzük, hogy folyik a lakomáról szóló példabeszéd? Valaki ezt mondja a vendégek közül, hogy boldogok, akik meghívottak az Isten országába, aki odaülhet pontosabban. Ez a fölkiáltás úgy hangzik, mintha azt mondaná, hogy hát az a boldog, aki odaül és odaülhet. Mintha azt mondaná, hogy milyen boldogtalanok és milyen szerencsétlenek azok, akik nem ülhetnek oda az Isten országába a menyegzőre. És valóban igaz ez, azonban ebben a fölkiáltásban ott van a kizártság lehetősége, vagyis hogy az boldog, aki odaülhet és milyen szerencsétlen, aki nem. Jézus ezt úgy érezte, hogy felhívás, fölkérés, egy átvitt értelemben mondom; a táncra, vagyis, hogy erre válaszolni kell, hogy szó sincs arról, hogy bárki is ki lenne zárva! A boldogtalanságuk oka, saját maguk ostobasága, aki nem ül oda Isten országában a terített asztalhoz. Jézus más tanítása alapján, „vessétek ki a külső sötétségbe”, saját maga oka annak, hogy a kárhozatba ment! Mindenki hivatalos! Nincs kizáró, másokat félre tévő meghívás! Hogy azok milyen szerencsések és milyen jó, minthogy ezt, hogy boldog lenni, ez a szó, ezt így is lehetne mondani, hogy szerencsés, kiválasztott. Jézus arra válaszol, hogy nincs ilyen, hanem olyan van, hogy mindenki hivatalos. Ezért mondja a példabeszédet.

Nincs olyan, hogy valaki ki van zárva, önmagát zárja ki! Ugye a példabeszédben a meghívottak elutasítják a meghívást: az egyik földet vett, nem ér rá. A másik öt iga marhát vett nem ér rá. A harmadik pedig nősült és nem ér rá. Vagyis miről van szó? Az első kettő egyértelműen a mammon foglya; vettem, tulajdonom van, ez engem megfog. Állatot vettem – Opelt vettem, kocsit! (Lefordítom a mai világra!) Ki kell próbálnom. Sajnos nem érek rá, ez leköt engem! És a másik, ami itt el van rejtve benne, hogy az Isten országáról van szó, és ez sokféle módon jelenik meg már ebben a világban is. A végső kicsengés pedig az, hogy Isten országa, azaz a Mennyek országa, vagy a pokol! Ez a végső kicsengés, de ennek sok megnyilvánulása van ebben a világban is.

(Az írás folytatása az újság 12. oldalától olvasható.)

Érdekességek a Szent Benedek-medálról

A Szent Benedek-medált nagy erővel ruházzák fel; különösképp a gyógyulást és a megkötözöttségekből való szabadulást keresők folyamodnak hozzá.

A Szent Benedek-medál ereje kizárólag Jézus Krisztusnak tulajdonítható, vagy Szent Benedek közbenjárásának, az egyházi áldásnak, a kérő személy hitének – semmi esetre sem a medál szépségének, vagy a rávésett ima szavainak. Nem babonaságból használják, hanem hitből – hasonlatosan az evangéliumi asszonyhoz, aki hitt benne, ha csupán megérinti Jézus ruhája szegélyét, meggyógyul (Mt 9,20); vagy hasonlóan azokhoz, akik hittek benne, ha Pál kendőit és kötényeit a betegekre helyezik, azok meggyógyulnak betegségeikből, és a gonosz lelkek elhagyják őket (ApCsel 19,12).

A Szent Benedek-medál mindkét oldalán ábrázolásokat és különös betűket láthatunk. Az előoldal a szentet ábrázolja, amint jobb kezében a keresztet tartja, bal kezében nyitott könyv van: a Szentírás által ihletett Regula (szerzetesi szabályzat). Az ő jobbján egy serleg (méregpohár) látható, amelyből egy vipera kúszik ki, miután keresztet vetett rá. A balján egy holló készül elrepülni a mérgezett kenyérrel.

(Az írás folytatása az újság 14. oldalától olvasható.)

K.I.: Jézus tizenkét jó tanácsa

Két élet-út van. Egy széles: Isten nélküli! S egy keskeny: Istennel. A Máté 7,14-ben Jézus azt tanítja, hogy a keskeny úton kevesen járnak. Miért? Mert nehéz. Azért nehéz, mert kitartás, hűség kell hozzá. Azért nehéz, mert meg kell harcolni az önzésünkkel, az emberek csábításával és az ördöggel. De aki kitart a keskeny úton, kincset talál: az örök élet boldogságát az Atya házában. Jézus 12 jó tanácsot adott nekünk, hogy elérjük örök otthonunkat. Ezek a jó tanácsok segítenek bennünket, hogy végigjárjuk a keresztény élet útját! Szabad akaratunk van. Nem szabad elfelejtenünk: minden döntésünknek következménye lesz! Isten Igéje felelősségre int! Felelősek vagyunk önmagunk, felebarátaink és a világ iránt.

Az Újszövetség központi parancsa a szeretet!

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legfőbb: az első parancs. A második hasonló ehhez: szeresd felebarátodat, mint önmagadat. E két parancson függ az egész törvény és a próféták.” (Mt 7,14)

Az Ószövetségi tíz parancs felkészítette a zsidó népet az Úrral való szövetségre, s a Messiás jövetelére.

Az Újszövetség 12 jó tanácsa elősegíti, hogy a keresztény ember határozza el magát Jézus radikális követésére és komolyan vegye Isten Országát. Jézusnak határozott elvárásai voltak azok felé, akik követői (tanítványai) akartak lenni. Ezek a követelmények a Jézussal való bensőséges kapcsolat és a Szentlélek által valósíthatók meg.

* * *

1. „Aki le nem mond arról, amije csak van, nem lehet az én tanítványom.” (Lk 14,33)

Ennek a mondatnak az a lényege, hogy a keresztény embernek semmihez sem szabad önző módon ragaszkodnia, ami gyengíti benne az Isten- és a felebaráti szeretet megvalósítását. Nem engedhetjük, hogy bármi is függőségben tartson bennünket. Se dolgok, se emberek, se szenvedélyek! A függőségek megkötöznek!

Jézus a lélek teljes szabadságára akar elvezetni minket, mert csak az az ember tudja Őt követni, aki szabad. Vagyonunkat, magunkat, képességeinket, vágyainkat, mindent, amink van, Isten rendelkezésére kell bízni, illetve az Ő terve szerint kell használni. Nem a birtoklásban, karrierben kell keresnünk életünk beteljesülését, hanem Istenben akarunk állandóan növekedni. Hiszen minden elmúlik, csak az marad meg, ami bennünk lelki/szellemi érték, legfőképpen a szeretet. „Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de önmagát elveszíti?” (Lk 9,25)

(Az írás folytatása az újság 15. oldalától olvasható.)