Legújabb újság 

A Marana Tha újság 2018. szeptember-októberi
számának tartalmából

Katona István: A Szentlélek elvezet a békéhez

Aki a lelki békét keresi – írja Szent Ignác –, mindaddig nem találhatja meg, amíg a nyugtalanság gyökerét el nem távolítja szívéből. Ez a gyökér nem határolható körül mindig. Mert ha valaki tele van aggodalommal, lehet, hogy ez egy bizalmatlanságból fakad. A bizalmatlanság pedig abból, hogy nem találkozott még (senkiben) az elrejtő szeretettel. Talán szülei is ridegek voltak és nem törődtek vele. Erre a gyökérre céloz Szent Ignác, hogyha megtaláltuk, akkor engesztelődjünk ki mindenkivel, aki valaha is nem szeretett, és vessük magunkat a szerető Isten karjaiba. Aki megtalálta lelki békéjét, az tudja ugyan, hogy milyen csalódások érték, de azok már nincsenek hatással az életére. Fölfedezte, hogy van egy nagyobb érték, amelynek fényében elhalványodik, láthatatlanná válik a csalódás. A nagyobb érték tudata erőket szabadít fel bennünk. Tehát a lelki béke megszerzéséhez éles szem kell és határozott akarat. Leleplezni nyugtalanságunk igazi okát és határozottan elfogadni Isten szeretetét. A Szentírás erre tanít bennünket.

1. Isten oltalma

A Bölcsesség könyve (2,17) arról ír, hogy a gonosz emberek el akarják tiporni az igaz embert. Ez a gonoszság misztériuma. Minden közösségben, függetlenül az intelligenciától, amikor az emberek fölismerik, hogy van valaki, aki jobb náluknál, rátámadnak. De a szent író azt is mondja, hogy az igaz ember oltalomban részesül. Ez az oltalom nem olyan, mint egy vár, amelybe visszavonulhatunk és bezárkózhatunk. Ez az oltalom egy személyes kapcsolat az Istennel. Mühlen professzor azt írja, hogy az egészséges emberi léthez szükségünk van egy szerető személy közelségére. Mivel ezt az emberek között nem találhatjuk meg mindig, ezért Isten közelsége, vagyis a hívő élet az ember létszükséglete. Ahol nincs meg ez a személyes kapcsolat, vagyis nincs meg ez a személy, akinek szeretetében mindig megbízhat az ember, ott torzulás, lázadás, keserűség lép fel előbb-utóbb. Ezért szólít fel a Bölcsesség könyve, hogy törődjek komolyabban az Úrral, mert valóban ettől függ az életem.

2. Jótékonyság a kapcsolatokban

Jakab apostol kifejezetten rá is mutat arra, hogy mi az oka szívünk nyugtalanságának. „Ahol irigység és versengés van, ott békétlenség uralkodik.” (Jak 3,16) Valóban elszomorító, hogy az emberek milyen semmiségek miatt irigykednek egymásra. Halálos ellenséggé válnak, mert valamiből nekik kevesebb, másnak több van. Aki azonban igazán hisz, az befelé néz, és felfedezi lelkében, hogy Isten szeretetének kincse messze felülmúl minden más földi értéket. És ebben a gazdagságban mindig lehet növekedni, ha még jobban hozzáfordulunk, őt imádjuk és dicsőítjük. Ezért ajánlja az apostol, hogy aki befogadja az Istentől származó bölcsességet, az képes a szerénységre, engedékenységre, irgalomra és jótékonyságra. Tehát már gyökerében szünteti meg az irigységet és a versengést, mert eltölti szívét Isten szeretete.

3. Befogadni a gyermeket

Az Úr Jézus leleplezi az apostolok szívében a békétlenséget és rámutat, hogy az uralomvágy mélyen felforgatja és megzavarja az ember szívét. Rámutat a gyermekre: fogadjátok be (Mk 9,36). A befogadás képe azt jelenti, hogy a ti felnőtt, gőgös, uralkodásra hajló szívetek nyíljon meg a gyermek bizalmára ­Atyja, Isten iránt. Ez a megoldása a békétlenség problémájának! Ne gondoljatok a holnapra, ne féljetek a veszedelmektől, ne rettegjetek a sikertelenségtől vagy a csalódástól, betegségtől, mert ez mind a „felnőtt” ember okoskodó, biztonságot hajszoló magatartása. – Fogadjátok be a gyermeket – fogadjátok be az Isten iránti teljes bizalmat, fogadjátok be az egyszerűséget, fogadjátok be a békét és a lelki ­örömöt, fogadjátok be a szeretet ajándékát! Így tanít Jézus a helyes életre.

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

Neal Lozano: »Abba«: mennyei édesapa (III/1. rész)

Amikor Jézus Istennel beszélt, egy olyan szót használt, amellyel addig még soha, egyetlen ember sem merte Istent megszólítani. Jézus a bizalom ősi szavával imádkozott, annak az első két szónak az egyikével, amit minden gyermek először tanul meg kimondani, mikor tudatára ébred az apa és anya szerető jelenlétének: „Abba” – édesapa, apuka.

Az Újszövetségben 140-szer van szó az Atyáról, az égi Apáról. Jézus maga tanította tanítványait imádkozni: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…” Ő szólít fel minket arra, hogy Istent mint legfenségesebb és legjobb Apát csodáljuk, tiszteljük és szeressük.

„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy” – így imádkozunk. A „mennyekben” szó nem valami helymeghatározás, hanem azt fejezi ki, hogy: más, nem földi, hanem szellemi. Ez a mi Atyánk, aki az egész teremtést összetartja, törődik velünk, minden egyes élőlényről szeretetteljesen gondoskodik, és teszi ezt a „mennyből”, azaz az Ő teljességéből és végtelen szeretetéből. Ő, a nagy Isten hozzánk, emberekhez fordul, közel akar lenni hozzánk, vagyis velünk akar lenni.

Aki feltétel nélkül szeret

Isten, ahogy a Názáreti Jézus hirdette nekünk, a feltétel nélkül szerető jó Isten, aki valamennyi teremtményének az életét és kibontakozását akarja. János első levelében ezt a megtapasztalást így foglalja össze: „Isten a szeretet. Isten szeretete azáltal vált számunkra nyilvánvalóvá, hogy Isten az egyetlen fiát küldte a világra, hogy általa éljünk.” (1Jn 4,8-9)

„Isten szeretet.” A szeretet Isten lényege. Azaz: Isten nem tud mást, mint szeretni. Isten soha nem adja fel, hogy minket őszintén szeressen és jót akarjon tenni nekünk. Ezt nem könnyű megérteni napjainkban, mikor a „szeretet” szót már elkoptatták. Aki valóban szeret, egészen átadja magát, és csak egy nagy célja van: az, hogy a másik élete kiteljesedhessen. Sokan közülünk maguk is tapasztalták a gyermekek nevelésénél, hogy a szeretet nem foglalja magában valamennyi kívánság igenlését, hanem néha egy világos NEM fejezi ki az igaz szeretetet.

Amikor arról beszélünk, hogy: Isten a szeretet, ez talán a Nap képével magyarázható a legjobban. A Nap lényege, hogy ragyogjon. Nem tudja abbahagyni a ragyogást. Mi emberek lehetünk vidámak, szomorúak, engedelmesek vagy szófogadatlanok, a Nap ugyanúgy ragyog tovább. Hasonlóan van ez Istennel is: Ő teljes létében szeretet. Még akkor is szeret bennünket, ha mi emberek nem törődünk Vele – ami nem jelentheti azt, hogy Ő valamennyi tettünket és cselekedetünket helyeselné is. Ennek ellenére szeret minket, mert nem adja fel azt a reményt, hogy életünket hozzásegítse a kiteljesedéshez.

(Az írás folytatása az újság 4. oldalától olvasható.)

Svéd Szent Brigitta: A Szentlélek 7 jele a lélekben

Svéd Szent Brigitta (Finsta vára, Uppsala mellett, Svédország, 1303. – Róma, 1373. július 23.): rendalapító, misztikus. 7 éves korától kapta a misztikus kegyelmeket és látomásokat. Brigittát 1391. október 7-én avatták szentté. II. János Pál pápa 1999. október 1-jén Európa társvédőszentjévé nyilvánította Szent Benedekkel, Szent Cirillel és Szent Metóddal, Sienai Szent Katalinnal és Edith Steinnel együtt.

* * *

Egyedül a Szentlélek sugallatai iránti érzékenység vezet el az életszentséghez és az üdvösségbe. A következő mondatokat Svéd Szent Brigittának, Európa védőszentjének mondta Miasszonyunk, hogy segítsen megkülönböztetni a Szentlélek indíttatásait, Aki mindig békét, tisztaságot és engedelmességet hagy maga után a lélekben.

(A kinyilatkoztatás az újság 7. oldalán olvasható.)

Emmanuel Maillard nővér: Jézus velünk van!

Federico négy éves, hat daganattal

Milánó, 2004. november

Sabinát felemésztette a fájdalom és a rettegés. Azt se tudta, mit tegyen. Kisfiát, Federicót agydaganat támadta meg! A sugár- és kemoterápiák kimerítő sorozata semmit sem használt, és a hat daganatból hármat műteni sem lehet: a sebészkéssel nem közelíthetők meg úgy, hogy maradandó sérülések ne keletkezzenek. Olaszország legjobb onkológiai osztályán, Milánóban, az orvosok nagyon kockázatosnak ítélték a kérdést. Emberi szemmel nézve nem sok remény maradt. A gyermek csak négy éves volt, és szemlátomást napról napra rosszabbodott az állapota. De szenvedései közepette sem adta fel a küzdelmet. Két fájdalmas roham között tiszta tekintettel mondta anyjának:

– Meglátod, mama, vége lesz!

Sabina pedig kénytelen volt a mosdóba menekülni, arra az egyetlen helyre, ahol szabadon engedhette könnyeit, zokogását és reménytelenségét.

Sabina nem volt istenhívő. Vagyis már nem hitt Istenben, és egyre távolodott az Egyháztól. A Gospa erre azt mondaná: „Még nem ismeri Isten szeretetét.” Barátnője azonban, szintén Sabina, aki egy nagyon lelkes imacsoport tagja volt, a szívére vette Federico ügyét, és kitartó imaharcba kezdett. Az imacsoport tagjai egymást váltva kilenc napon át szentségimádást végeztek a gyermekért, erősen kérve Jézust, hogy gyógyítsa meg, és nyugtassa meg édesanyja szívét, amelyet már egyébként is nagyon megsebzett nemrég lezajlott válása a férjétől.

A kilenced végéhez érve a gyermek betegsége még mindig könyörtelenül haladt előre. Lehet, hogy az Úr terve nem a gyógyulás, hanem valami más? Sabina barátnője nem adta fel a küzdelmet. Megvolt a terve. Antonello atya, olasz misszionárius (aki Brazíliában élt), éppen Milánóban járt, és „gyógyító misét” hirdetett a Szent Antal templomban. Elhívta Sabinát a kicsivel együtt. Sabina felsóhajtott: templomba menni? Mégis elfogadta a meghívást, bár teste-lelke tiltakozott ellene. Nem áltatta magát: nem a hit, nem is a remény késztette arra, hogy elmenjen, hanem a reménytelenség. Végül is nem volt mit veszítenie. Ha nem is biztos, hogy használ, ártani sem fog…

(A történet folytatása az újság 8. oldalától olvasható.)

Teréz anya – Margaret Hebblethwaite: Jézus szavai hozzád

Minden porcikádat ismerem – mindent tudok rólad. Fejed hajszálait is számon tartom. Semmi nincs az életedben, ami ne lenne fontos nekem. Követtelek az évek során, és mindig szerettelek – még akkor is, amikor elkóboroltál.

Tudok minden egyes problémádról. Ismerem szükségedet és gondjaidat… És igen, ismerem minden bűnödet is. De elmondom újra, hogy szeretlek – nem amiatt, amit tettél vagy nem tettél – önmagadért szeretlek: azért a szépségért és méltóságért, amellyel Atyám megajándékozott, amikor saját képmására alkotott meg téged.

Olyan méltóság ez, amelyről sokszor megfeledkeztél: olyan szépség, amelyet a bűneid elhomályosítottak. De én úgy szeretlek, ahogy vagy, és véremet ontottam azért, hogy újra megnyerjelek. Ha hittel kérsz engem, kegyelmem meg fog érinteni mindent, aminek meg kell változnia az életedben. Megadom neked az erőt, hogy megszabadulj a bűntől és annak romboló erejétől.

Tudom, mi van a szívedben, ismerem magányosságodat és minden fájdalmadat – az elutasításokat, az ítélkezéseket és megaláztatásokat. Mindezt elhordoztam már előtted. És érted hordoztam el, hogy te osztozhass erőmben és győzelmemben. Különösen tisztában vagyok a szeretet iránti igényeddel – mennyire szomjazol arra, hogy szeressenek és megbecsüljenek. De sokszor hiába szomjaztál; önző módon kerested ezt a szeretetet és múló gyönyörökkel próbáltad betölteni a szívedben tátongó űrt – aztán még több fájdalom ért! Szeretetre szomjazol? Emlékezz arra, amit mondtam: „Jöjjetek mindannyian, akik szomjaztok” (Jn 7,37). Én megenyhítelek és betöltöm szíved vágyait. Megbecsülésre szomjazol? Én többre becsüllek, mint ahogy el tudnád képzelni - még a kereszthalált is vállaltam érted.

(Az írás folytatása az újság 10. oldalán olvasható.)

Szabó Pál Tivadar: Magyar bűnbánat

Bocsáss meg nekünk, Urunk!

Hajdani szépségükben meggyalázott, megcsonkított, lemoshatatlan festékkel összefröcskölt szobrainkért, műemlékeinkért – bocsáss meg nekünk, Urunk!

Keresztül-kasul firkált házfalainkért, piszkos lépcsőházainkért, megrongált liftjeinkért, a teleszemetelt utcákért – bocsáss meg nekünk, Urunk!

A széthasogatott ülésű, ronccsá lett, takarítatlan vonat-, villamos-, és metrókocsijainkért – bocsáss meg nekünk, Urunk!

Az utcán lépten-nyomon látható, pornográfiát és erőszakot terjesztő könyvekért, folyóiratokért, képeslapokért – bocsáss meg nekünk, Urunk!

A segítségért könyörgő utcai koldusok mellett közömbös, elfordított fejjel elmenőkért – bocsáss meg nekünk, Urunk!

Azért, hogy a trágár beszéd szinte mindennapi szóhasználatunk részévé vált, utcán, intézményekben, családban egyaránt – bocsáss meg nekünk, Urunk!

Hogy mindebbe egyre jobban beletörődünk, s már szinte észre sem vesszük, könyörülő Istenünk – bocsáss meg nekünk, Urunk!

A felületes ügyintézőkért, a közömbösökért, a lelkiismeretlenekért, a munkájukért felelősséget nem vállaló mesteremberekért. A rendőrökért és katonákért, akik elfelejtik, hogy nem elnyomásra, hanem mások szolgálatára, védelmére kapták megbízásukat – bocsáss meg nekünk, Urunk!

(Az imádság folytatása az újság 11. oldalán olvasható.)

Emiliano Tardif – José H. Prado Flores: A test betegsége és a fizikai gyógyulás

Mindenekelőtt szeretnénk leszögezni, hogy nem akarunk különösképpen elmélyülni ebben a témakörben, mivel ez a könyv az Úr „gyógyításának” élő tanúságtevő dokumentuma akar lenni. Ezenkívül számos cikket, jó könyvet írtak már a karizmatikus megújulásnak erről az izgalmas témájáról. Kizárólag annyit akarunk elérni, hogy tanúskodjunk amellett, hogy az Evangélium igaz, még a XX. században is, és ehhez hozzáfűzünk bizonyos megfigyeléseket, amelyeket fontosnak látunk.

Isten megváltó működése két formában nyilvánul meg: a cselekedetek és a szavak által. Szent Lukács csodálatosan foglalja egységbe Jézus tevékenységét, amikor a következőképpen szól: „Az első könyvben, Teofil, szóltam mindarról, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva.” (ApCsel 1,1)

A II. Vatikáni Zsinat megfogalmazta ugyanannak az éremnek a két oldalát, amikor azt erősítette meg számunkra, hogy: „A kinyilatkoztatás eseményekben és hozzájuk bensőleg kapcsolódó szavakban bontakozik ki: Istennek az üdvösség történetében művelt cselekedetei kinyilvánítják és megerősítik a tanítást és a szavakkal kifejezett valóságokat. A szavak viszont a tetteket hirdetik, és a bennük rejlő misztériumot világítják meg.” (Dei Verbum 2)

Végezetül azt a következtetést vonja le, hogy: „Istenről és az ember üdvösségéről így kinyilatkoztatott igazság Krisztusban ragyog föl. Ő az egész kinyilatkoztatás közvetítője.”

Azt is megerősíti, hogy fontos a lelki és fizikai gyógyulás. Mások arra gondolnak, hogy az egyes gyógyulások véletlenek... és hogy a gyógyítás karizmája nem lényeges, mert felette ott kell állnia a szeretetnek. Én a magam részéről azt hiszem, hogy ez a „lényeges – lényegtelen” különbségtétel nem szerepel az Újszövetségben. Ahelyett, hogy ilyen megkülönböztetéseket tennénk, fel kell tennünk magunknak a kérdést: „Isten meg akarja-e gyógyítani gyermekeit?”

(Az írás folytatása az újság 12. oldalától olvasható.)

Julián ofm atya: Egy ember nagy lakomát rendezett (II/2. rész)

Nem! Az kell, hogy becsapjon a ménkű! Hogy családi botrányok legyenek, hogy betegség legyen, hogy munkanélküliség legyen, hogy nyomorult legyek, hogy végre eltaláljak a templomba! Vagy a házastársam válni akar és akkor megtalálom a gyóntatószéket, meg a templomot, addig nem! Megint mondom, hogy akinek nem inge, ne vegye magára! De az Evangélium erről szól. Mert a tehetősek nem értek rá, a szegény, a nyomorult, akit senki nem akar házastársul, mert vak, az meg elment a meghívásra. És ha meggyógyult volna a szeme, akkor meg lehet, hogy nem ment volna! Mert kinyílt volna a szeme egyéb másra, lekötötte volna bálványként és akkor nem kell az Isten. Milyen jó, hogy az ember keresztet hordozhat! Itt az újabb tanítás, mert a kereszt nem engedi, hogy elszakadjak az Istentől. Milyen jó, hogy sokszor nem gyógyulok meg, hanem betegségben végigélem az életemet, mert ez segít abban, hogy ne mondjam azt, hogy nincs szükségem Istenre, hanem állandóan belekapaszkodjak és örvendezzek, hogy Vele lehetek a betegségemben. Milyen jó, hogy Jézus azt mondja, hogy naponta vedd föl a keresztedet és kövess engem és nem azt, hogy egyedül kóricálj a kereszteddel, hanem Én megyek – mondja Jézus – és kövess engem! Én veled vagyok! Örömet adok a kereszted ellenére.

(Az írás folytatása az újság 15. oldalán olvasható.)

Damian Stayne: A lelki adományok

„Törekedjetek a szeretetre! Keressétek buzgón a lelki adományokat” (1Kor 14,1)

„Az igaz tanítványok Tőle kapják a kegyelmet, hogy az Ő nevében csodákat tegyenek mások javára, ki-ki a tőle kapott ajándék szerint. Mivel egyesek valóban ördögöket űznek, így azok, akik ezáltal megtisztulnak a gonosz lelkektől, gyakran hitre jutnak Krisztusban és maguk is csatlakoznak az Egyházhoz. Mások előre tudják az eljövendő dolgokat; képeket látnak és prófétálnak. Megint mások a kezüket betegekre teszik, s azok meggyógyulnak. Sőt, halottak is támadtak már fel, és hosszú évekig közöttünk maradtak.” (Szent Iréneusz)

* * *

A fenti idézet Lyoni Szent Iréneusztól (i. sz. 130–202) származik, aki az akkor jellemző egyházi életet írja le. Nem olyan dolgokra utal, amelyeket a nagybetűs szentek visznek véghez, hanem inkább az egyszerű keresztények, akik Szentlélekkel eltelve hitték és megélték Krisztus ígéreteit.

El tudunk képzelni egy olyan plébániaközösséget, ahol rendszeresen át lehet élni a Szentlélek ilyen csodálatos megnyilvánulásait? A korai egyház így imádkozott: „Most tehát Urunk, tekints fenyegetőzésükre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bizalommal hirdessék igédet. Nyújtsd ki kezedet, hogy gyógyu­lások, jelek és csodák történjenek szent szolgád, Jézus által” (ApCsel 4,29-30). Ma el mernénk mondani ugyanezt az imát az Egyházban a természetfeletti jelenségek és csodák számának növekedéséért?

Szent XXIII. János pápa ugyanakkor éppen nagyobb csodákért könyörgő imára kérte az egész Egyházat a II. Vatikáni Zsinatra készülve: „Újítsd meg csodáidat napjainkban, mintegy új pünkösd által!” XXIII. János pápa imája Istenhez intézett kiáltás volt, mely a pápa szándéka szerint visszhangra talál a hívek szívében, hogy visszaálljon az Egyházban az, aminek örökké megszokottnak kell lennie.

Azokat az adományokat, amelyeket Szent Iréneusz fentebb felsorolt, „karizmáknak” nevezzük. Ma sok gyakorló keresztény ismeri a szót, ugyanakkor nincs tisztában a valódi értelmével és azzal, amit a Biblia és az Egyház mond róla.

Mi tehát a karizma? „Görögül, ahogyan az Újszövetség íródott, a kharisz szó kegyelmet jelent. Tehát a karizma olyan ajándék, melyet Isten kegyelméből kapunk, a kharíszmata jelentése pedig ’ajándékok’ (többes számban).” Pál apostol ötféle módon használja e szót.

(Az írás folytatása az újság 16. oldalától olvasható.)