Legújabb újság 

A Marana Tha újság 2022. november-decemberi
számának tartalmából

Katona István: Búcsúzás

A Marana Tha újság 33 év és 6 hónap után elbúcsúzik olvasóitól. Nehéz ez a búcsú, mert sokan megbarátkoztak vele, kölcsönös volt a szeretet. Az okok felsorolása helyett inkább az a döntő, hogy sok imádság után nyilvánvaló lett előttem, hogy ez most az Úr akarata!

Visszatekintve a kezdetekre, az újság eredeti célja a lelkesítés volt. A karizmatikus megújulás 1989-ben ismeretlen lelkiségi mozgalom volt Magyarországon. A Szentlélekről és működéséről nem lehetett könyvet kapni. A bérmáláson és a pünkösdi ünnepen kívül alig lehetett hallani prédikációkat a templomokban a Szentlélek és a hívő ember kapcsolatáról. Pedig a Szentlélek az újjászületés lelke, a megtérés ereje, a karizmák ajándékozója, a belső világosság forrása. A Marana Tha újságba a német Erneuerung és az amerikai New Covenant című karizmatikus újságok szerkesztőit kértem meg, hogy az első években átvehessek tőlük idevágó cikkeket. Mikor Magyarországon az első Lélek-keresztség megtörtént (Pécsen) katolikus fiatalok között, ez a hír gyorsan végigszaladt az országban: „valami nagy dolog történt” a katolikusok között. A fiatalok szájról szájra adták tovább az örömhírt. Titokban sokan elmentek ezekbe az imacsoportokba, hogy részesüljenek a Lélek-keresztségben.

Nagy Sándor atya mesélte, hogy némely esetben hajnalig dicsőítette az Urat a kis káplánszobájában 30-40 fiatallal. Egymás után születtek a karizmák, próféciák, gyógyulások, nyelveken-szólás, sőt néhány hónap után papi és szerzetesi hivatások. Nagy idők voltak 1972-1990-ig! A lelkipásztorok hozzáállása változó volt. Aki elfogadta, ott gazdagodott a plébánia. Aki elutasította, sőt kigúnyolta, ott pedig feszültségek s problémák adódtak.

1989-ben indult el a Marana Tha újság. Az első évek után a bátorítás volt a feladata. Meg kellett fogalmazni, hogy a karizmák a Szentlélek ajándékai az Egyház építésére, és a II. Vatikáni Zsinat is elfogadta és ajánlotta. A karizmákról Pál apostol leveleiben olvashatunk (1Kor 12).

Az imacsoportokban, ahol megjelentek a karizmák, tiszteletteljes Isten-félelem töltötte be a ­szobát Isten jelenléte iránt. Kiáradt a Szentlélek öröme és a testvéri érzés. A Szentlélek megformálta bennünk az Egyháznak, mint közösségnek a szeretetét.

Később megszülettek a nagyobb találkozások. Évente összegyűlt a stadionban több ezer fiatal és dicsőítették az Urat. Sokan elcsodálkoztak (papok és hívek), „hát ez meg hogy került ide?” – kérdezték egymástól. Mindezek híre (előadásokban és képekben) az újságunkon keresztül eljutott az ország kis falvaiba és a környező magyarlakta vidékekre is. Az ottani testvérek kértek ennek kapcsán segítséget. Így eljutottunk Szlovákiába, Erdélybe, a Vajdaságba és Kárpátaljára.

Végül megszülettek a szemináriumok, sok Szentlélek és gyógyító szemináriumot tartottunk. A tanúságtételek örömének, a megváltozott életek szépségének híre a Marana Thán keresztül eljutott az egész Kárpát medencébe. Az újság segítette, hogy hírt kapjon mindenki, aki növekedni akar a hitben és az Egyház szolgálatában. Ma már természetes lelki esemény az országban, hogy a fiatalok akár egy kis faluban lelki szemináriumot szerveznek.

Végül a lelki irodalomról is hírt adtunk. Szükséges volt a lelki élményeket bővebben megmagyarázni, a lelki összefüggéseket megismerni. Így születtek meg azok a lelki könyvek, amelyek vezettek bennünket az elmélyülésben. Csaknem 250 könyvet adtunk ki, melyről az újság mindig beszámolt. Ennélfogva bárki megrendelhette és olvashatta azokat. Ezek közé tartozott a két énekeskönyv, melyeket ma is használunk országszerte. Ezek az énekeskönyvek segítették az imacsoportokat és az egyházközségeket, hogy a Szentlélek tüze újra és újra fellobbanjon a szívünkben.

Szeretnék hálát adni az Úrnak ezért a 33 évért. Ebben a kicsiny országban a vallásüldözés évtizedei után megszületett egy vallási mozgalom, amelyben a Szentlélek öröme és tüze 1972 után fellobogott az emberek szívében. Létrejöttek az imacsoportok házaknál a 80-as években, az ÁVH szeme előtt, akik nem tettek semmit ellene, mert a Szentlélek nem engedte.

Szeretnék köszönetet mondani szerkesztőnknek, Fehérváry Áginak, aki hűségesen, művészi fokon szerkesztette a Marana Tha újságot és a könyveket.

Köszönetet mondok kedves olvasóinknak is, akik évtizedeken át olvasták, terjesztették újságunkat.

Mindenért legyen dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!

Katona István: Jövőnk a Mennyország! (II/2. rész)

„Krisztus a Mennybe fölment” (Lk 24,51) – ezzel az egyszerű mondattal fogalmazta meg a szentíró, hogy az apostolok szeme előtt Krisztus fölemelkedett a Mennybe, ezzel jelezte, hogy nem jön el többé látható formájában, és az apostolok kezdjék el meghódítani a világot az evangéliumnak. Az apostolok néztek a távozó Jézus után, amíg egy felhő el nem takarta Őt a szemük elől. A felhő mindig Isten jelenlétét jelenti a Bibliában. Amíg a Mennyei Atya egy felhővel elrejtette az Ő szent Fiát, Jézust, az apostolok még mindig csodálkozva, megdöbbenve néztek fölfelé, két angyalnak kellett lejönni, akik azt mondták: „Mit néztek az égre? Akit láttatok fölmenni, ugyanúgy vissza fog jönni” (vö. ApCsel 1,9-11). Jézus visszajövetelét egyértelműen megmondták az angyalok és figyelmeztették az apostolokat, hogy: „Menjetek, hirdessétek az Evangéliumot az egész világon!”

Az égre emelt tekintet jelzi az ember csodálkozását, hogy ez a jövője az embernek, akik Jézus követői. Láthatatlanul továbbra is itt van közöttünk, és ezt meg is tapasztalták az apostolok, hogy Jézus csodát tesz általuk. De most már nem olyan látható formában, mint amikor a földön járt.

Az imádságos csendben fejlődik a látásunk, amikor ezeket a természetfölötti eseményeket végiggondoljuk és rácsodálkozunk örök életünkre. Az a cél, hogy a világ ne ragadja el a szívünket, hanem eggyé váljunk Jézussal a mindennapi életben. Belsőleg mi is felnézünk most Jézusra, és megkérdezzük: „Uram, hová mentél? Mondd el nekem, hova fogsz engem elvinni életem végén?” – az ilyen kérdések, várakozások ott vannak a szívünkben, amikor Jézus elmeneteléről gondolkodunk.

Szeretnénk a Mennyország függönye mögé nézni, hogy mi van ott? Mit jelent a fényesség? Mit jelent a világosság? Mit jelent az, hogy nem lesz Nap és Hold, hanem Isten fénye betölti az egész mindenséget?

A léleknek nincs kétsége afelől, hogy eljöhet az a pillanat, amikor részese lehet ennek a mennyei országnak, mert biztos abban, hogy amit az Úr mond, az megvalósul.

„Előre megyek, helyet készítek nektek és eljövök, hogy magammal vigyelek titeket!” (Jn 14,3) Ez konkrét megfogalmazása annak, hogy a földi élet után Jézus magához vesz, sőt az imádságában azt mondta Jézus: „Atyám, dicsőítsd meg nevedet, hogy én is megdicsőítselek téged és hogy ők ott legyenek velem, ahol én vagyok” (Jn 17,24). Kifejezetten így fogalmaz Jézus, hogy: „ott legyenek”, vagyis hogy Jézussal együtt lehessünk. Tehát a Mennyországról szóló gondolat Krisztus-központú, Krisztussal való kapcsolat. Krisztus fénye és isteni ragyogása lesz előttünk, ami kirajzolódik számunkra.

V. R.: Jézus szíve

Ez a Szív énekeket írt szeretteinek. Igen, az, aki most neked énekel, az egész emberiséget szereti, Ő az egész Föld Jegyese.

Míg közületek sokaknak nincs fogalma Istenetekről, hűségemben és nagy szeretetemben én mind a mai napig eljövök hozzád, hogy felkínáljam neked Szívemet. Ennél nagyobb ajánlatot senki sem tehet!

Álmélkodjon ezért Szívem szépségén szemed!

Ez a nagy Áldozat Szíve.

Ez az új szövetség Szíve.

Ez az igazi Szőlőtő Szíve.

Ez a Szív van legközelebb az Atya Szívéhez.

Ez az a Szív, amely világít a sötétben, és amelyet nem győzhet le a sötétség.

Ez az Ige Szíve, amely Testté lett és közöttetek lakott.

Ez az a Szív, amely a te szívedben él, hogy közületek mindenki megkapja a mi Szívünk szívét.

Ez a vértanúk és a próféták Szíve, amely készségesen megtette az Atya akaratát és állhatatosságával, készségességével és teljes engedelmességével megdicsőítette Őt.

Ez a teljes egység Szíve, amely nem tesz különbséget közöttetek, mert mindannyian ehhez a Szívhez tartoztok.

Ez a Szív imádkozott az Atyához, hogy mindnyájan egyek legyetek mibennünk. ...

Leila Miller: Ne tévesszen meg a kedvesség!

Az 1980-as években tizenévesként erkölcsi válasz­út előtt álltam. Tipikus, rosszul hitoktatott katolikus voltam, komoly bűnökkel játszadoztam és kissé zavart a lelkiismeretem. Volt érzékem a jóhoz és a rosszhoz (mert akkor még nem volt divat a relativizmus), de Istent egy megengedő szülőnek láttam, aki túlságosan „szerető” ahhoz, hogy a saját törvényeit érvényesítse. Mielőtt azonban tovább gázoltam volna a bűnbe, jobbnak láttam, ha felkeresem legszentebb barátomat, Marianne-t, hogy tanácsot kérjek tőle.

Marianne gyakorló katolikus volt, gondoskodó, kedves, józan és erényes. Mindig vidám és türelmes volt, nyíltan beszélt Jézus iránti szeretetéről, minden vasárnap misére járt, és egyike volt azon kevés embereknek, akiket az általános iskolai és gimnáziumi éveim alatt megismertem, és akik nagyon elkötelezettnek tűntek a katolicizmus iránt – minden bizonnyal sokkal jobban, mint én. Ezért észszerűnek tűnt, hogy Marianne-hoz forduljak a kérdésemmel: Folytassam tovább ezen a bűnös úton vagy forduljak meg? Természetesen nem így fogalmaztam, de mindketten tudtuk, hogy hitünk bűnnek tartja ezeket a cselekedeteket.

Marianne odahajolt hozzám és megérintette az alkaromat. „Leila” – mondta, egyenesen a szemembe nézett és melegen mosolygott –, „én csak azt szeretném, ha boldog lennél.”

Most 55 éves vagyok, de még mindig emlékszem az arcára, az osztályteremre, a környezetre és annak a pillanatnak a békéjére. Csak ezekre a szavakra volt szükségem, hogy halljam a legerkölcsösebb barátom­tól. Nem néztem hátra, és a következő tíz évet egyre mélyülő halálos bűnökkel folytattam.

Nem értettem meg igazán: azzal, hogy barátom megnyugtató szavait hallgattam, az ördög kezébe adtam magam. Olyan kedves volt! Szeretett engem! De valójában élő példája voltam Szent Ignác szellemek megkülönböztetésére vonatkozó első szabályának (kiemelés tőlem):

„Azokat a személyeket, akik halálos bűnből halálos bűnbe esnek, az ellenség általában arra használja, hogy látszólagos élvezeteket ajánljon nekik, hogy érzéki örömöket és élvezeteket képzeljenek, hogy még jobban megragadják őket, és hogy növekedjenek vétkeikben és bűneikben. Ezeknél a személyeknél a jó szellem az ellenkező módszert alkalmazza, szurkálja őket, és az értelem folyamatán keresztül marcangolja lelkiismeretüket.”

Zsanett: Isten mindent megadott, amire szükségem volt!
(Tanúságtétel)

Jacsóné Baróthy Zsanett vagyok, 33 éves családanya. Két kisgyermekkel vagyok itthon. Elérkezett az idő az életemben, hogy tanúságot tegyek Istenről, az Ő szeretetéről, gondoskodásáról, csodáiról, gyógyításáról, s hogy megtapasztalhattam az Ő jelenlétét az életemben, amikor találkoztam Jézussal.

A szüleimnek nem volt jó házassága, sokat veszekedtek. Miattam házasodtak össze, aztán évekig azt éreztem, hogy miattam is váltak el, mert én biztattam anyukámat, hogy menjünk el otthonról, hagyjuk ott apát, elég volt. Igen, alapvetően a családból szereztem a legtöbb lelki sebet.

Riporter: Elvégezted az iskoláidat…

Eredetileg fodrásznak tanultam, fodrászként is végeztem, de nem nagyon dolgoztam a szakmában, csak három hónapot. Utána mindenfelé sodort az élet. Végül is ott dolgoztam, ahol sikerült, gyárban, raktárban, eladóként és különböző munkakörökben. Sok minden érdekelt.

Időközben elvégeztem a Szentlélek-szemináriumot Katona István atyánál. Akkor azt kaptam, hogy a szeretet a karizmám. Az Úr megmutatta, milyen boldog vagyok, ha bejön egy gyermek az üzletbe. Bébiszitter munkát is kaptam, bár sohasem kerestem.

Amikor Medjugorjéban voltam, legalább tizenöt lelki képet kaptam. Azt ábrázolta, hogy Jézus a gyermekekkel van. Akkor vált számomra biztossá, hogy Jézus engem a gyerekek közé küld akár óvónőként, akár hitoktatóként. Ezt éreztem. István atya biztatására elvégeztem egy dajkaképzőt, katolikus óvodában helyezkedtem el és onnan mentem el szülni. (2018-ban volt az esküvőm.)

Négy dolog, amire emlékeztethetjük magunkat a Mennyországról, miközben a Földön élünk

Amikor elfáradunk itt a Földön, akkor bátorítást jelenthet az a tudat, hogy az igazi otthonunk a Mennyben van.

Jézus egyértelműen beszélt arról, hogy miként tekintsünk az életünkre az örökkévalóság fényében. A Máté 6,19-21 azt mondja: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok betörnek és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem törnek be, és nem lopják el. Mert ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is.” Jézus tudtunkra adja, hogy az itteni életünk lehetőség arra, hogy befektessünk a mennyei örök jövőnkbe.

Mindannyian szeretnénk tudni, hogy milyen a Mennyország. Bár a Mennyország körül sok titokzatosság van, a Biblia mégis ad néhány hasznos betekintést abba, hogy milyen is ez a hely. Vizsgáljuk meg, mit tanít nekünk Isten Igéje a Mennyországról!

Tíz módja annak, hogy rendszeresen meghalljuk Isten hangját

Gyakran akkor kiáltunk Istenhez, kérve, hogy szóljon hozzánk, amikor aggódunk, szorongunk vagy túlterheltek vagyunk. Isten hangját keressük útmutatásért, amikor szükségünk van valamire. Isten folyamatosan szól az emberekhez! De túl gyakran elmulasztják meghallani üzeneteit, mert csak alkalmanként keresik az Ő útmutatását – általában akkor, amikor válsághelyzetben vannak vagy egy fontos döntés előtt állnak. Ilyenkor aztán, amikor az embereknek égető szükségük van arra, hogy iránymutatást halljanak Istentől, összezavarodnak és frusztrálttá válnak, amikor nem hallják világosan, hogy mit kellene tenniük.

Nem kell, hogy így legyen! Isten azt akarja, hogy mindenki tisztán hallja a hangját és a nekünk szóló üzeneteit. A kulcs az, hogy felejtsük el az Isten-hallás formuláit és trükkjeit, és helyette arra összpontosítsunk, hogy olyan kapcsolatot alakítsunk ki Vele, amely képessé tesz arra, hogy rendszeresen halljuk az Ő szavát. Minél közelebb kerülsz Istenhez, annál jobban élvezheted a folyamatos beszélgetéseket vele, és annál jobban fogja Isten használni ezeket a kommunikációkat arra, hogy átalakítson téged azzá a személyiséggé, akivé Ő szeretné, hogy válj. Íme, tíz módszer arra, ahogyan meghallhatod és felismerheted fel Isten hangját.

Miért olyan nehéz megbocsátani magunknak?

Mit tegyünk, ha tudjuk, hogy Isten megbocsát nekünk, de mi nem tudunk megbocsátani önmagunknak?

Egyikünk sem tökéletes. Az életben lesznek olyan pillanatok, amikor elrontjuk. Hála Istennek, ott van Jézus minden olyan területre, ahol hiányosságaink vannak. Az Ő halála és feltámadása megadta nekünk a lehetőségét annak, hogy rendbe jöjjünk Istennel, és hogy megkapjuk az általa felkínált megbocsátást. Az Ő megbocsátása minden bűnünkre kiterjed. Mi történik azonban, ha tudjuk, hogy Isten megbocsátott nekünk, de mi valamiért nem tudunk megbocsátani önmagunknak?

Az igazság az, hogy mindannyian emberek vagyunk, és időnként elbukunk. A tökéletesség nem olyasmi, amit ebben az életben valaha is el fogunk érni. Nem szabad magunkat ehhez a mércéhez kötnünk. Ha megpróbáljuk, a végén csak csalódottak leszünk, és esetleg túl szigorúak leszünk önmagunkkal szemben. Ez ahhoz vezethet, hogy képtelenek leszünk megbocsátani magunknak.

A másik ok, amiért nehéz lehet megbocsátani magunknak, az az, hogy talán félreértjük, hogy mi a megbocsátás. Ha azt gondoljuk, hogy Isten megbocsátása azt jelenti, hogy dolgoznunk kell azért, hogy elérjük, akkor teljesen rosszul értelmezzük. A megbocsátás soha nem rólunk vagy a teljesítményünkről szólt. Mindig is arról szólt, amit Jézus a kereszten véghezvitt.

Az utolsó ok az lehet, hogy azt hisszük, hogy túlságosan messzire mentünk ahhoz, hogy bocsánatot nyerjünk. Azonban hazugság azt hinni, hogy Isten megbocsátása nem lenne elég! Ha azt hisszük, hogy túl szörnyűek vagyunk az Ő kegyelméhez, akkor az egész megint csak rólunk szól. Az igazság az, hogy soha nem kerülhetünk kívül azon, amit az Ő megbocsátása fedez. Minden bűnre kiterjed, ha elfogadjuk, hogy Jézus meghalt értünk a kereszten!